Szolnok Megyei Néplap, 1980. április (31. évfolyam, 77-100. szám)
1980-04-24 / 95. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1980. április 24. KÍNA Változó utcanévtáblák Nemrég több pekingi utca új nevet kapott. Például a szovjet nagykövetséghez vezető „ Rév i zi oni zmus -ell e nesség utcája”, amely 1967- ben, a kulturális forradalom idején, a szovjetellenes provokációk tetőzésekor kapta ezt a nevet Egy másik átkeresztelt utcát eddig az „ Imper ial i zmus- ellenesség ultcájának” hívtak —• itt jó- néhány nyugati külképviselet található. Kellemetlen emlékek A Pekingben dolgozó diplomaták, újságírók úgy vélik; az utcanévcsere része annak az igyekezetnek, hogy megszabaduljanak a kulturális forradalom maradványaitól. A táblák fölöttébb kellemetlenül emlékeztettek azokra az időkre, amikor Londont és Párizst ellenséges imperialista állam fővárosaként emlegették a hivatalos szövegekben. Hiszen ma már félig-meddig szövetségesként néznek ezekre az országokra, ahonnan Schneider—Crusot-gyárt- mányú légelhárító rakétákat vagy a hadirepülőgépekhez Rolls-Royce motorokat rendelnek. Érdekes ezzel kapcsolatban az AFP francia hírügynökség értékelése: a mai pekingi vezetés már másként néz a „revizionizmusra”, mint a kulturális forradalom idején. Teng Hsziao-ping például sohasem a szovjet gazdaságvezetést, vagy a belpolitikát, hanem mindig Moszkva nemzetközi szerepét, külpolitikáját támadja. A miniszterelnök-helyettes neve egyébként minden eddiginél többször bukkan fel a sajtóban és a rádióban. A külföldi lapok szinte csak őt idézik. Persze, a külpolitika időszerű problémái, bármilyen fontosak is, a pekingi hétköznapokban sokszor második helyre szorulnak a hazai témák mögött. Ezek között a legtöbbet vitatott egy egyelőre bizalmas pártdokumentum — a párt fegyelmi és ellenőrző bizottsága ugyanis befejezte a vizsgálatot a kulturális forradalom alatt elkövetett .törvénysértésekről és bűnökről. A vizsgálati jelentés szerint fele- lősségrevonás-sorozat következik, más szóval jónéhány politikai perre számíthatunk Pekingben az elkövetkező időben. Mostanáig csak két „ellenforradalmi klikk” megbüntetéséről volt szó. Az első: Lin Piao egykori honvédelmi miniszter és csoportja, a másik: a „négyek bandája”, élén Csiang Csing asszonnyal, Mao özvegyével. Most viszont újabbak is szerepelnek, például a „kis négyek bandája”. Ez a legfelsőbb párfcvezetőségből nemrég kiebrudalt „csoport”: Csi Teng-kuj és a nemrég még befolyásos Vang Tung- hszing, aki eredetileg Mao testőrségének parancsnoka volt. (A jelenlegi vezetés megbízásából ő tartóztatta le Csiang Csing asszonyt és társait, s ez utóbbi szerepét honorálták mostanáig PB- tagsággal. párt-alelnökség- gel.) A Vang Tung-hszing elleni vádakról Hongkongban — ahol minden pekingi titok „kiszivárgott hírként” előbb jelenik meg — azt mondják, hogy ezekben csak mellékes ügy Liu Sao-csi volt államelnök „likvidálása”, vagy a*- állami pénzek herdálása. A fö vád: puccskísérlet szervezése a jelenlegi pártvezetés megbuktatására. Hua és Teng Csatája Ez persze fölöttébb óvatos fogalmazás. Megkerüli ugyanis azt a lényeges kérdést, hogy a jelenlegi pártvezetés egésze vagy egyes személyek ellen irányult-e Vang és társai terve. Azaz Hua Kuo-féng vagy Teng Hsziao-ping volt-e a célpont. A Hua és Teng közötti ellentétről már jó ideje beszélnek. Sokan azt jósolják, hogy bár Teng Í986-ban „nyugdíjba akar vonulni idős korax miatt”, előbb még megkísérli visszaszorítani Huát. Teng ma kétségtelenül a „négy modernizálás” vezéralakja. A korszerűsítés egyik alapfeltétele viszont az. hogy el kell tüntetni a kulturális forradalom utolsó nyomait. G. M. Termő földek Wische, az egykori mocsár ma termékeny mezőgazdasági vidék Wische — 350 négyzetkilométernyi terület az Elba völgyében. Alacsonyabban fekszik, mint a folyók vízszintje. A múltban gyakoriak voltak itt az áradások, amelyek tönkretették a termést. 1958-ban a párt felhívására az FDJ (az NDK ifjúsági szervezete) vállalta, hogy elvégzi a talajjavítást a területen. A fiatalok kétéves munkája nyomán Wische ma termékeny mező- gazdasági terület. Az NDK-iban az 1960. évi 426 ezer hektárról 1977-ig több mint háromszorosára, egymillió 440 ezer hektárra nőtt a víztelenített terület. 1960-ban 55 ezer hektár földet öntöztek, ez 1977-re 840 ezer hektárral növekedett. Jelenleg az ország mezőgazdasági területének több mint 13 százalékát öntözik. A cél, hogy 1990-ig a 4,7 hektár szántóföld felének öntözésével tegyék biztonságossá és gazdagabbá a termést. Az ezüst léggömb A TŐKÉS VILÁG, mindenekelőtt az Egyesült Államok gazdasági gondjainak kiéleződését a világtőzsdéken — különösen a nyersanyagpiacokon —‘ valóságos hisztéria kísérte. A vád áringadozások leglátványosabb szakasza 1979 ősze és 1980 tavasza közé esett. E korszak jellegzetessége volt egyebek között a nemesfémek (arany, ezüst, platina) fantasztikus áremelkedése. A szakértők mindig hangoztatták, hogy a fejlemények mögött nagyszabású spekulációs manőverek is meghúzódnak. Az egyik ilyen spekulációs léggömb most kipukkadt: az ezüsté, amelynek „pályafutása” ebben az időszakban szédületesebb volt, mint az aranyé, vagy a platináé. 1979 októberében a londoni tőzsdén még 7 forintért lehetett egy uncia ezüstöt vásárolni, az esztendő utolsó napján már 22 font volt az árfolyam. Ingadozásokkal ugyan, de a magas árszint megmaradt február végéig. A szakértők értetlenül szemlélték az eseményeket. Az arany a spekuláció és kincsképzés hagyományos eszköze, emel- lett a dollártól való menekülés és az olajexportőrök mammut-vásárlásainak is célpontja — „karrierjét” még meg lehet magyarázni. Az ezüstnek az aranynál is meredekebb áremelkedését viszont nem. Március eleje óta világossá vált: Carter amerikai elnöknek élőbb-utóbb tennie kell valamit a 20 százalék körüli infláció megfékezésére, ha hivatalában akar maradni. Elhatározták, hogy emelik a bank-k ölesönök kamatait, a hitel drágulása ugyanis csökkenti a keresletet és a beruházási kedvet, fékezve ezzel az infláció ütemét. A, magas kamat ugyanakkor Amerikába vonzza a tőkét, szilárdítva ezzel a dollár árfolyamát. Az arany és az ezüst áremelkedése meg is állt, sőt, az árfolyam esni kezdett. E folyamatnak adott újabb lökést március második felében Carter politikai célzatú „infláció-ellenes terve”. Meghirdetésével az ezüstpiac összeomlott: az árfolyam hetek alatt a felére zuhant. Az Egyesült Államok harmadik legnagyobb tőzsdeügynöksége. hogy elkerülje az összeomlást, bejelentette: likvidálja — érvényes ezüstkötéseit. Így derült ki az is. hogy az ezüst-spekuláció mögött a millárdos Hunt-fami- lia állt. A család vagyonának megalapozója Amerika leggazdagabb — és legreakciósabb — monopoltőkései közé tartozott. Pénzelte az ország fasiszta ' félkatonai szervezeteit és a kubai emigráns csoportokat. Egyike volt azoknak, akik John Kennedy elnök végzete dallasi útja előtt a várost elöntő gyűlölet-kampányt szervezték. 1974-ben meghalt a Hunt- érdekeltség császára, ekko'- fiaj, Nelson Bunker Hunt vette kezébe az ügyek intézését. Mint kiderült: ő irányította a nagy ezüst-spekulációt. Az olaj-ügyekben járatos Hunt-utód már az első nagy olajválság idején, 1974-ben elkezdett ezüstöt halmozni, amikor az unciánkénti ár még alig veit több egy fontnál. Kapcsolatai segítségével 1973-tól bevonta az üzletbe Szaud-Ará- bia uralkodóit is. élükön Fejszál herceggel. Elképesztő méretű vásárlásokat bonyolítottak le: két év múltán a világ összes magánkézben levő ezüstjének kétharmadát birtokolták. _ Ez á nagyszabású spekulációs vásárlás vezetett az ezüst fantasztikus áremelkedéséhez. —i ami persze megfelelt Hunték és a szaudiak érdekeinek. TÉNY: az ezüstpiacon lezajlott események olyan látványosan leplezték le az olaj üzlet, a tőzsdei spekuláció és az amerikai politika rejtett összefonódását, amilyenre évtizedek óta nem volt példa. (—i. —e.) Szabad ipari övezetek A szabad ipari övezetek létesítésének folyamata felgyorsult az elmúlt években a fejlődő országokban. A tervek szerint 1983-ra 40 országban mintegy 70 ilyen övezetet hoznak létre. A szabad ipari övezetek a nagy kikötőkhöz kötődnek, az ott már működő vámmentes övezetek tevékenységének kibővülése következtében. A vámmentes kikötőkben áruszállítás és raktározás folyik illeték, vám fizetése nélkül. A szabad ipari övezetekben ez a tevékenység félkész- és készgyártmányok előállításával egészül ki. A fogadóországok a tőkebefektetések, a növekvő népesség számára létesítendő munkahelyek, az ipari fejlődés remélt felgyorsulása érdekében számos kedvezményt nyújtanak az ipart zónába települő vállalatok részére. Ez a folyamat azonban súlyos veszélyeket rejt magában a fogadó ország részére. Elmélyülnek a különbségek az országrészek között, mely nem kívánatos tömegvándorlást idézhet elő. Ezen túlmenően a szabad ipari övezet kikerül a nemzeti ellenőrzés és újratermelés természetes rendjéből és az újragyarmatosítás egyik formáját jelenti. SPANYOLORSZÁG A tavasz érkezésével az egyébként is mind feszültebb spanyol belpolitikai helyzetet a Baszkföldön és Kataló- niában tartott választások még jobban kiélezték. Spanyolország belső életét a polarizálódás jellemzi, s e polarizálódáson belül a fasiszta ter'rorszervezetek aktivizálódása. Ennek ellenére a Suarez által vezetett centrista-jobboldali kormány nem keres támogatást a parlamenti baloldalnál. Sőt: úgy tűnik, mintha Suarez több pártból alakult centrista kormánypártján (UCD) belül is teret vesztenének a reformerek és fokozatosan a Demokratikus Centrum Unió konzervatív erői ragadnák magukhoz a kezdeményezést. A helyzetnek ez az általános vonása befolyásolja az önkormányzattal kapcsolatos kormánypolitikát is. Baszkföld és Katalónia már régebben megkapta a parlamenttől a nehezen kidolgozott autonóm státuszt, s 1979 őszén nagy sikernek lehetett tekinteni, hogy ezt az autonómiát a szakadár terrorista mozgalmak által gyötört Baszkföldön is népszavazás szentesítette. ündalúz-trlikk Az év elejétől kezdve azonban a kormány fokozatosan letért a többi tartománynak nyújtandó autonómia megadásának vonaláról. A február 28-án tartott andalúziai népszavazás során a kormány a szocialisták és kommunisták tiltakozása ellenére már olyan feltételeket szabott. amelyek jóformán lehetetlenné tették Andalúzia számára az önkormányzat elérését. (Nem volt elég a tartomány egészének abszolút többsége, az Andalúziát alkotó öt megyében külön-kü- lön is abszolút többségre volt szükség.) Miután a Suarez-kormány ezzel a jobboldali, centralizáló erőknek tett gesztussal is csak a legnagyobb nehézségek árán tudta megakadályozni az önkormányzatot — az események a helyzetet tovább feszítették. Különösképpen azért, mert a kormány magatartása felháborította a baszk nacionalista erőket. A tartomány alig néhány nappal az „andalúz- trükk” után, március 9-én választotta meg a maga parlamentjét. Baszk barométer A baszk választások ily módon az általános belső feszültség fokozódásának légkörében játszódtak le. Baszk viszonylatban ez annyit jelentett, hogy az atmoszféra nemcsak a Suarez kormánypártja számára volt kedvezőtlen, hanem az országos baloldali pártok számára is. Ezek a baloldali pártok ugyanis (a szocialisták és kommunisták közötti nézet- különbségektől függetlenül) elítélték és veszélyesnek tartották a baszk szeparatisták (ETA) és a hozzájuk csapódó szeparatista-terrorista hajlandóságú pártok tevékenységét. Ugyanakkor elítélték a Suarez-kormány fokozatosan egyre inkább jobb- ra-tájékozódó politikáját, amely kedvező légkört teremt a terrorizmus számára, szinte bátorítja a jobboldali fasiszta terrorcsoportokat. A baloldal bírálatait és aggodalmait a Baszkföldön tartott választások eredménye teljesen igazolta. A választások mindenekelőtt Suarez pártjának vereségét hozták. A kormánypárt Baszkföldön a szavazatok mindössze 10 százalékát szerezte meg, és a 60 tagú tartományi parlamentben összesen hat mandátumhoz jutott. A vázolt okok miatt —országos erejéhez képest jóval kisebb mértékben ugyan, de háttérbe szorult a baloldal is. A spanyol szocialisták (PSOE) a szavazatok 15 százalékát kapták, míg a szeparatisták és terrorista irányzatok ellen különösen élesen fellépő spanyol kommunisták csak 1,5 százalékot. Ez egyben azt jelentette, hogy a nacionalista pártok abszolút többséghez jutottak a baszk tartományi- parlamentben: Igaz, a 60 képviselői helyből a szavazatok 42 százalékával 25 mandátumot a mérsékelt baszk nacionalista párt (PNV) szervezett meg. A pártnak a tartományi parlamentben tehát egymagában nincs abszolút többsége. Ezért együtt kell működnie a meglehetősen nyílt szeparatista programot hirdető Herri Batasuna nevű párttal (ennek nem is különösen rejtett kapcsolatai vannak az ETA terroristáival). ' Ez a párt 18 százalék szavazattal 11 mandátumhoz jutott és további 10 százalékot (6 mandátummal) nyertek a még inkább ultrabal vonalat képviselő „Baszk Baloldalnak” nevezett párt listái. Az önkormányzati megállapodást lényegében elfogadó mérsékelt nacionalisták így az önrendelkezés és elszakadás jogát igénylő erők nyomása alatt állanak. Katalán fordulat A változó politikai erővonalak hatása szintén megmutatkozott a március 20- án tartott katalóniai tartományi- parlamenti választásokon. A fordulat ebben az esetben talán még komolyabb. mint Baszkföld esetében. Katalóniában ugyanis a tartományi autonómia elfogadása sokkal zavartalanabbal és az országos baloldali pártok befolyásának növekedésével párhuzamosan ment végbe. Mégis — minden várakozással ellentétben — a jobboldali polgári nacionalista szervezet (Konvergencia és Unió) a katalán parlament legerősebb pártja lett. Nemcsak a madridi kormánypárt. tehát a Centrum Unió. hanem a Spanyol Szociáldemokraták (PSOE) katalán szervezete is visszaszorult. Az andalúziai és baszkföldi események után a katalán választások még jobban kiélezték azokat a politikai feszültségeket és veszélyeket, amelyek e tavaszon a még gyenge spanyol parlamenti demokrácia rendszerét fenyegetik. Veszélyes tavasz