Szolnok Megyei Néplap, 1980. április (31. évfolyam, 77-100. szám)
1980-04-24 / 95. szám
1980. április 24. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP S Kerényi Imre megkapta a megyei tanács művészeti díját Andrikó Miklós átadja a megyei tanács művészeti diját Kerényi Imrének Itt születtem, itt nőttem fel, itt dolgozom Bensőséges, ünnepi hangulatú esemény színhelye volt tegnap délután a megyei pártbizottság vb-terme. Andrikó Miklós, az MSZMP Szoínok megyei Bizottságának első titkára — Bairta László, a megyei tanács elnöke, Majoros Károly, á megyei pártbizottság titkára, valamint Szolnok város párt- és állami vezetői jelenlétében — átadta a megyei tanács művészeti díját Kerényi Imrének, a Szigligeti Színház Jászai-díjas igazgatójának. Andrikó Miklós rövid beszédben méltatta Kerényi Imre tevékenységét, amellyel kiérdemelte a Áz előző évek kollégiumi heteinek hagyományait megtartva — az idén már az egész intézményre kiterjesztve — komoly és játékos programok váltják egymást a hét végén Jászberényiben a Tanítóképző Főiskolán tartandó főiskolai napokon. A kétnapos rendezvénysorozat péntek délután nyilvános „hatalomátvétellel” kezdődák. A hallgatók választotta diákrektor, mint a főiskolai napok védnöke látványos ceremóniával veszi át e tisztséget az „állami” főigazgatótól, hogy máris megnyithassa a diáktársad amatőrmunkáit bemutató kiállítást. A délutáni programot a zene, a nyelv és az irodalom uralja. Fellép a furulyakvartett, majd főiskolás „költők” verseit főiskolás „előadómű-’ A közönség hosszantartó, ismételt elismerő tapsa jelezte a Köztársasági Palota többezres nagytermében — Bérűin legrangosabb előadótermében — a magyar zenei napok nyitó estjének, az Állami Hangversenyzenekar, s a rádió és a televízió énekkara keddi koncertjének egyértelmű sikerét. Hans-Joachim Hoffman, az NDK kulturális minisztere, a hangversenyt követően kiemelte, hogy a mostani ünnepi eseménysorozat „jó hagyományok folytatása az NDK— magyar kulturális kapcsolatokban. amelyekben évről- évre nagy a haladas”. A művészet, a művészek, a népek művészeti díjat. Többek között szólt arról, hogy a Szigligeti Színház a közelmúltban jelentősen bővítette és elmélyítette kapcsolatait a közönséggel. Élénkebb, pezsgőbb lett a színház és a közművelődés kapcsolata, s a szolnoki társulat szép sikerekkel, magas színvonalú előadásokkal vendégszerepelt a megyehatárokon túl is. Andrikó Miklós gratulált Kerényi Imre legfrissebb művészi teljesítményéhez: a hazánk felszabadulása 35. évfordulója alkalmából, Moszkvában bemutatott nagyszabású művészeti gálaműsor .rendezéséhez. ben más helyszínen az anyanyelvi műveltségi vetélkedő második fordulója zajlik. A komolyabb programokat este a vidámság váltja fel. a „Ki minek nem mestere” című zenés, tréfás műsorral búcsúztatják a napot a tanítójelöltek. Szombaton reggel oktatóik „kedvenc” tulajdonságait bemutató órarészíetek paródiájával alapozzák meg a jó hangulatot, majd játékos sportvetélkedőn, tanár—diák meccseken buzdítják egymást. Délután salgótarjáni amatőr előadóművészeket iátnak vendégül, akik József Attila versekből összeállított műsorral lépnek fel. Este a „hatalom visszaadása” után a főiskola klubjában diszkóprogrammal zárul a kétnapos rendezvénysorozat. közös felelősségére utalva hozzáfűzte: „egy békés, szép este örömében osztozunk, ’ mégis eszünkbe ötlik korunk nagy kérdése, a béke. A béke üzenetét tolmácsoljuk a művészettel. a zenével, a kultúrával”. Dr. Tóth Dezső miniszter- helyettes, a zenei napokon résztvevő magyar küldöttség vezetője, hangoztatta: „Ezek a szép zenés estek nemcsak kifejezik, hanem erősítik barátságunkat és együttműködésünket”. örülünk, hogy már az első esten vendéglátóink ilyen meleg elismerésében lehetett részünk. Ez kötelezi művészeinket a méltó folytatásra.” Nemzetközi ifjúsági szolidaritási nap Április 24. Több mint két évtizede, hogy a világ haladó, demokratikus ifjúsága megünnepli a nemzetközi ifjúsági szolidaritási napot. A Demokratikus Ifjúsági Világszövetség — amely 115 ország 240 nemzeti és nemzetközi ifjúsági szervezetét tömöríti —, 1957-ben hozott határozatot arra, hogy április 24-ét a. gyarmatokon élő ifjúsággal vállalt szolidaritási nappá nyilvánítja. 1971- től vált a világifjúsági szolidaritási nappá. A Föld különböző országaiban, kontinensein élő, dolgozó, tanuló fiatalok tesznek hitet ezen a napon a haladás, a demokrácia, a függetlenség és a békés egymás mellett élés mellett. Felemelik szavukat az emberi jogok megsértése, a fegyverkezési verseny, a faji megkülönböztetés ellen. A különböző kontinenseken élő fiatalokat sok minden megkülönbözteti egymástól: nyelvük, bőrük színe is eltérő, más társadalmi-gazdasági körülmények között élnek. Van azonban valami, ami céljaikban közös: mindnyájan szabadon és békében szeretnének élni. E cél elérése érdekében a világ haladó ifjúsága nemcsak ejzen a napon ad hangot törekvéseinek: így volt ez például két évvel ezelőtt is, a Budapesten megrendezett ifjúsági leszerelési konferencián is, amelyen Európa valamennyi haladó ifjúsági szervezete a fegyverkezési hajsza ellen mozgósította földrészünk ifjúságát. RÁDIÓS HETEK II „Gyár és környéke” Martfűről Ma délután 17.07-kor kezdődik a Kossuth rádióban a „Gyár és környéke” című sorozat adása amely Martfűről szól. Nemcsak az országhatárokon túl.is ismert Tisza Cipőgyár működését, termelését mutatja be Stefka István riportja, hanem a településen élők, a bejáró dolgozók mindennapjaiba is belepillanthatnak a hallgatók. 0R1VMI Szlovák népi együttes vendégszereplése Péntekitől hazánkban vendégszerepel, a szlovákiai Oravan népi együttes. A negyventagú tánc-, ének- és zenekár a magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetségének meghívására az oravai tájegység folklórját ismerteti meg a szlovákok lakta településeken; április 25-én Szarvason, 26-án Nagytoánhe- gyesen. és 27-én Tótkomlóson tart előadást. „Nem volt saját házunk, emlékszem, egyik tanyáról a másikra költöztünk. Mindig ott voltunk, ahol apám ledolgozta a lakbért: aratott, kapált, szántott a gazdának. Tíz-tizenkét helyen is laktunk. Kölyök voltam még, nekem ezek a hurcolkodások érdekesek, izgalmasak voltak. Kevés motyónk elfért a köjcsönszekér saroglyábán. Az ágyterítőbe bele volt kötözve a fehérnemű, a lepedőbe a dunna, a párna, én rákuporodtam a cucc tetejére és a kocsi zötyögése elringatott. Aztán anyám töltögetett : megérkeztünk, fiam. És szomorúan hozzátette: a máséból a máséba. Én mindezt nem értettem. Leugrottam a kocsiról, körülfutottam a tanyát, ha volt pár gyümö'csfa, azt rögtön megmásztam, és megkóstoltam a finom, mézédes ringló szilvát. Ma már tudom, milyen nyomorúságos élet lehetett a szüléimé. Alapvető változás akkor következett be a család életében, amikor apám a tangazdaság dolgozója lett, és a gazdaságnak a faluhoz közeli tanyájába költöztünk. Itt már jószágot is tarthattunk. Néhány év alatt összekupor- gattunk annyi pénzt, hogy a faluban vettünk egy kis házat. Nem kellett már tanjáró 1 járnom az iskolába, métereket cuppogni a sáros dűlőutakon. Apám közben belépett a téeszbe, én is elvégeztem a nyolc osztályt, és elmentem egy kisiparoshoz lakatos szakmát tanulni. Szánokon vizsgáztam, 1960-ban kaptam meg a szakmunkás-bizonyítványt, de megtanultam addigra esztergálni hegeszteni is... Kunhegyesen születtem, itt nőttem fel, itt akartam dolgozni. Két hely volt, ami számításba jöhetett: a gépállomás és a Vízgépészeti Vállalat. A vízgéphez nem vettek fel, így lettem kom- bálynos a gépállomáson: itt a gépeket javíttatták velem, és csak szezonmunkára szerződtettek. Bizonytalan volt. Mindenáron a vízgéphez akartam bejutni, Kunhegyesen ez jelentette az ipart, a szemünk előtt fejlődött. Már akkor is tanműhelyes oktatás folyt, ez nagy előnyt adott szakmailag. Ezért is vo't nehéz ide bejutni annak, akj máshol végzett. Ismeretség kellett már akkor is. Amikor lejárt a gépállomáson a szerződésem, jelentkeztem a vízgéphez. Elutasított az üzemvezető. Nagyon bántott, mert én nem akartam elmenni a faluból. Nem hagytam annyiban a dolgot, bementem az akkori igazgatóhoz. Mielőtt elmondtam volna, miért jöttem, azt mondta: nyugodjon meg, ha sikerül a felvételije és az egyhónapi próbaidő, addig dolgozhat nálunk, amíg nyugdíjba nem megy. Hát sikerült. Nagyon örültem, de nem csak én, hanem a szüleim is. Azóta itt dolgozom. Húsz éve. Korán nősültem, már huszonegyéves koromban apa lettem, született egy fiam. A feleségemmel iparitanuló koromban ismerkedtem meg, ő is kunhegyesi. A feleségemé sem volt tehetős család, így nem is tudtak nekünk szövetkezeti lakást ajándékozni nászajándékként. Tizenkét évig a szüleimnél laktunk, egyszerre jártunk dolgozni, a feleségem a kisipari szövetkezetbe, a varrodába. A fiatalabb generációnál már nem él az a felfogás, hogy az asszonynak a kanál mellett a helye: elhatároztuk a fe eségemmel, ■hogy elvégezzük a középiskolát. Együtt tanultunk, sikeresen végeztünk, de közben nagyon nehéz volt. Aztán másodszorra is elcsábítottam, olyan értelemben, hogy idecsaltam a Víz- gépészeti Vállalathoz. Így egy helyen dolgozunk. Sokan azt hitték, azért tanulók, hogy beüljek egy irodába, törülrakjam magamat aktákkal, papírokkal, hátat fordítsak a műhelynek. Hát nem! Ez meg sem fordult a fejemben, hiszen én annyira szeretem a munkámat, hogy már el sem tudnám magam képzelni gépek nélkül. A fizikai munka mindig boldoggá tudott tenni. Elvégeztem a hegesztő és a daruike- zelői tanfolyamot is. Jóleső érzés, hogy bármilyen bonyolult egyedi darabnak teszik elém a rajzát, nem kell szaladgálnom a technikushoz kérdezgetni, miképpen fogjak hozzá a munkadarab elkészítéséhez. Az észt e rgam űhel yb e n megalakítottuk a szocialista brigádot. Tizenhármán vagyunk. Nagyon rutinos szakmunkásokból áll a Dienes Sámuel Szocialista Brigád, amelyiknek a vezetője vagyok. Szorgalmas, becsületes, őszinte emberek. De még mindig sok problémánk akad a brigádon belül is munkafegyelem, munkaidő- kihasználás ... Sok olyan gond van, amely nemcsak a brigádon belül, hanem az egész vállalatnál feszültséget okoz. Nem lenne szabad a gépkocsit jogtalanul igénybe venni, mégis igénybe veszik. Nem lehetne fusizni munkaidő alatt, mégis fusiznak. Ezeket a dolgokat nem lehet véka alá rejteni, hiszen mindenki tudja. Vannak termékeink, amelyek ma is becsült normával indulnak, s ezt a munkát bírja hozni egy kalifikált munkás, de már egy másik nem. Ez vitát okoz a műhelyen belül is. A fiatalok érdekében nem rendezték a normát, hanem bevezettek egy degresszív rendszert, .ami' szerint minden száztíz százalék fölötti százalék fél százalékot ér. Ennek az a veszélye, hogy a jobban igyekvőket nem ösztönzi, esetleg leállnak száztíz százaléknál. Évente- tíz tizenkét szakmunkás végez itt, de előbb-utóbb elmennek a vállalattól. Kevés az utánpótlás. Egyszerűen lehetetlen itt tartani a fiatalokat: türelmetlenek. Aki felszabadul májusban, már -júliusban annyit szeretne keresni, a maga hetven százalékos teljesítményével, mint aki itt van tíz vagy húsz éve. Ha nem keres annyit, elmegy. Rögtön van hely, ahol többet adnak neki. A kisipari szövetkezetnél négy-öt itttanult fiatal esztergályos van már. Aztán ott a téesz. Talán nem is mindig a pénz.. Van olyan fiatal, akinek saját Zsigulija van, nincs ráutalva. mégis elmegy. inkább visszafizeti a vá falatnak a tizenötezer forint ösztöndíjat, de megy. A vállalat sokat tesz a fiatal szakmunkások megtartásáért. . . Megkérdezik a fiatalt, hogy miért megy el, hova megy, de ha megy ... Többet nem tehet a vállalat... Bár többet ke lene tenni ebben az ügyben. Ézt a mi brigádunk is feladatának tartja. Szóval van gond. Például a vállalatnak vannak szolgálati lakásai;, amiket az ideérkező diplomások esetenként ugródeszkának használnak. Jó lenne, ha ezek a diplomások nem csak addig maradnának a vállalatnál, amíg egy iparo- sodottab városban el nem érik ugyanezt a lehetőséget. Akkor már le is pattannak tőlünk. Jelenleg is van fenntartott lakás, kettő is, a gazdái éppen katonák, fiatal emberek. akik még semmit sem bizonyították. Ez bizony elég kényes kérdés, mert mondják ám a melósok, hogy nincs biztosítva az, hogy ezek az emberek is ittma- radnak. Egy szakmunkásnak, bármennyire is kiválóan végzi a munkáját, öt-tíz évig kell bizonyítania, hogy ezt a kedvező lehetőséget megkapja. Vannak olyan területek, ahol nem teljes kapacitással dolgoznak az emberek — fizikai munkánál ezt hamar ki lehet szűrni. Az igazgató elég sűrűn lejön a műhelybe, meghallgatja a dolgozót akkor is, ha nincs igaza... Van, aki úgy fogalmaz, hogy az iroda meg a műhely igaz, nem egy udvaron van a' kettő. Ügy szokták mondani, hogy az ideát és az odaát. Ez valami szétválasz- tódást jelöl. Pedig egy cél egy feladat megvalósításán dolgozunk ideát is, meg odaát is ... A vállalat támogatja a fizikai dolgozókat is a lakás- akció keretében. Példának itt saját magamat hoznám: 1973-ban szövetkezeti lakáshoz jutottam, és a vállalat ötvenezer forinttal járult hozzá a beugrómhoz, ami bizony nagyon jól esett. Ebből az összegből tízezer forintot nem kell visszafizet- nem; igaz. csak abban az esetben, ha még tizenhárom esztendeig a vál'alat dolgozója maradok. Az maradók, ezt tudom. Jól érzem jtt magam. A vízgép megbecsül, elégedett vagyok. Sokmindent elértem,. amit talán máshol nem értem volna el. Munkásőr vagyok tizenkilenc éves koromtól. Tagja lettem a községi és járási pártbizottságnak, a vállalatnál szervező titkárnak választottak. Jelenleg a marxista egyetem másodéves hallgatója vagyok. A nevem Fe- rencz József. A lányom most ötéves. A fiam szakközépiskolai tanuló Szolnokon, ha végez, ta’án ő is idejön dolgozni. Remélem, a szülőföldhöz, Kunhegyeshez kötődést örökli a szüleitől. Bízom benne, hogy sohasem fogja megismerni mit jelent az: megérkezni a máséból a máséba. Iluh István Üj 420 négyzetméter alapterületű tanácsháza építését kezdték meg Jánoshidán. A közel 3 millió forintos beruházás a tervek szerint 1980. december 31-re készül el. Főiskolai napok a tanítóképzőn vészek” tolmácsolják, miközMagyar zenei sikerek az NDK-ban
