Szolnok Megyei Néplap, 1980. április (31. évfolyam, 77-100. szám)
1980-04-20 / 92. szám
8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1980. április 201 közeledő vonat- dübörgés már hallatszott, de lámpái fénye még nem törte át a ködöt. Több mint egy kilométerre lehetett, két perc is beletelhetik, amíg az állomásra ér. Két perc, gondolta alany, aztáin fél percig áll és továbbmegy, eltűnik a ködben. Csak az utolsó kocsin a piros lámpa világít majd kissé hosszabb ideig. Szorosabban fogta át a fiú derekát. A fiú keze a lány vállán pihent, ujjai önkéntelenül, réflexszerü- en simogatták a nyakát és a bal orcáját. Barátja a szomszéd pádon ült, és nyugtalanul figyelte őket, mert még nem látta, hogy a lány pénzt adott volna a fiúnak. Mit húzza a dolgot? — gondolta bosszúsan. —< Mikor érsz haza? — kérdezte a lány. — Reggel hatra otthon vagyok... Mélyet szívott a cigarettából, és elhajította a csutkát. Az apró, vörös csilla- gocska nagy ívet írt le, és a kisvárosi állomásépület peronjának gyenge világosságából kirepült a sötétbe. — Azonnal írsz, ugye? — kérdezte a lány aggódva. — Azonnal, ahogy megérkezel! . .. Maga fee fordította a fiú fejét, és igyekezett a szemébe nézni, de csak a fél szemével tudott. A bal szeme természet ellenes e n félrenézett a fiú feje mellett a közeledő vonat felé. — Irak — mondta jólel- kűen a fiú, —, ahogy hazaérek, azonnal írok ... persze ... 'Magához húzta a fejét, hogy bátorítsa, és arcát az arcához szorította. A lány kedveskedve bújt hozzá, és halkan sóhajtott. Nem akart semmire gondolni, csak arra, hogy a fiú biztosan ír neki. Két napja jött a két barát a városba. Mindketten műszaki tervezők, s az itteni textilüzemben egy új típusú gépsort tanulmányoztak, mert abban a gyárban is be akarták vezetni ezeket a gépéket, ahol ők dolgoznak. Amikor este megérkeztek, lementek a szálloda kávéházába vacsorázni és zenét hallgatni. —‘ Egy kicsit körülnézünk — mondta a barátja —, hátha tagiunk valami érdekeset. Mindketten tudták, hogy érdekességen nőt gondolnak, akivel szórakozni, esetleg táncolni lehet. A kávéházban kevesen vacsoráztak, magányos nő meg éppenséggel egy ült csak, egy távolabbi aszta'nál. Szódát ivott, és amikor letette a poharat, maga elé nézett. A pohárban pezsgő oxigén- buborékokat figyelte. — Nézd — mondta a fiú —, ott az ablak mellei* 1 Mit szólsz hozzá? Néhány másodpercig nézték, de amikor a lány egy röpke pillanatra feltekintett, látták, hogy a bal szemével baj van. Kancsal. Mintha érezte volna, hogy őt figyelik, mélyen elpirult, és zavarában újra ivott a szódából. — Eh — legyintett a barát, de a fiú érdeklődve nézte tovább. Huszonöt évesnek látszik. Két évvel lehet idősebb nálam, gondolta. Nem feltűnően, de ízlésesen öltözik, és nagyon félénknek látszik. Nyilván a szeme miatt, a bal szebe miatt érzi magát másnak, mint a többi ember, és ezért kevés az önbizalma. Vajon ha táncolnék vele, és biztatnám, gyengéd lennék hozzá — egy kicsit udvarolhatnék is neki, mert az alakja jónak látszik —, akkor sem engedne fel a tartózkodása és bizalmatlansága? Néhány pár keringőzött a parketton a fúvószenekar zenéjére. Felkérte a lányt. A barátja csak a vállát vonogat- ta és morgott valamit, de nem igyekezett lebeszélni. Más szórakozási lehetőség úgysem adódik ma, gondolhatta. Inkább ivott hát, és lustán figyelte a fejleményeket. Néha biztatóan a fiúra kacsintott, mert a lánynak igazán jó alakja volt, karcsú, de nem sovány, elég magas, és a lába vitathatatlanul szép. Amikor a fiú felkérte, zavartan nézett, mintha nem hinné, hogy komolyan táncra kérik. Barna a szeme, nézte a fiú, szép, nagy sötétbarna. Kár, hogy kancsal. Mert különben az arca csinos. Igyekezett hozzá nagyon kedves és tapintatos lenni. Tanulmányozta, hogy enged fel fokról fokra a merevsérona. A pénzük elfogyott, ahhoz, hogy hazautazhassanak, hiányzott ötven korona. A barátjának jutott eszébe, hogy kérhetne a lánytól ötven koronát. Kölcsön. Aztán majd elküldi neki... Hm, a lánytól... Tegnap éjszaka meghívta ugyan ma délutánra, de ő már nem akart elmenni. Otthon várják, várja egy másik lány, nem szebb, mint ez Duba Gyula: Elment a vonat ■■■■■■■■■ ge, hogyan simul hozzá mind bizalmasabban, hogyan bizakodik mind erősebben, hogy valóban komolyan veszi őt, és nemcsak játszik vele. Az arca kipirult, nem félt már a fiúra nézni, és okos, meleg szavaira zárkózott lelkét is feltárta előtte. Gyámoltalan, ijedt kis lelked van, gondolta a fiú, s mindez a szemed miatt? Talán már becsapott valaki? Eddig még eszébe sem jutott, hogy tulajdonképpen ő is becsapja azzal, hogy bizalmat ébreszt benne maga iránt. A férfiakról beszéltek, hogy ilyenek meg olyanók. Évődve beszélt a lány, de az arcára keserűség ült. — Te másnak látszol, mint a többi — mondta egyszerre halkan —, őszintébbnek ... Miért mondtad ezt, gondolta a fiú, miért lennék én más? Nem tetszett neki, hogy ezt mondta, zavarta a lány bizalma. A fiú nem szép. Az arca durva, vonásai elnagyoltak, semmi sincs benne, ami női ideálokra emlékeztetne. Talán azért hisz neki? Talán úgy gondolja, hogy a fiú is magányos és bátortalan, mint ő? Hm, más, mint a többi... — gondolta a fiú. Kissé megdöbbent, és enyhe lel- kiismeret-furdalást is érzett, de azért hazakísérte a lányt, és a kapuban csóko- lózofet vele. A vonatdübörgés erősödött, két homályosan égő szeme is előbukkant már a kanyarban. Tíz másodperc múlva ideér. A fiú barátja nyugtalanul köhécselt, és amikor odanézett, kezével olyan mozdulatot tett, mint aki pénzt számol. Mi lesz a pénzzel? Igen a pénz ... ötven koitt, de mindkét szeme ép, és a szemébe tud nézni annak, akit szeret. Sokat utazunk, gondolta, és az idegenben unalmunkban szórakozunk. Így van. De ez más ... Nem ... nem arról van szó, hogy elkül- dené-e a pénzt vagy sem, de minek játszani az emberi lélekkel! így gondolta... Tagadhatatlan viszont, hogy szükségünk van ötven koronára. ötven koronát kell kapnia valakitől — s hát kitől, ha nem ettől á hibásszemű lánytól----, hogy h olnap már annál a másik lánynál lehessen. Utóvégre felnőtt ember, gondolta, dolgozó nő... És azt a pénzt mindenképpen visz- száküldöm néki. Szóval csak szívesség ... Gyengédséget kap egy apró szívességért talán pillanatnyilag szeretve is érzi maigát... Elment hozzá. A lány apró, tiszta albérletó szobában lakott, egyedül. Kötényben fogadta. — Éppen vacsorát főzök — mondta —, remélem, velem tartasz, ha meghívlak? Az asztalon füzetek és könyvek. Esti iskolába jár, mesélte, a nyáron érettségizik. Éppen számtant tanul. Különben egy üzemi konyhán dolgozik. —• Segíthetnél —I nevetett, és olyan jókedvűnek látszott, amilyennek csak a gyanútlan és boldog emberek tudnak lenni —, nem értem a trigonometriát. Tulajdonképpen mi az a sinus? Kimondhatatlanul örült a fiúnak, és ezt ki is mutatta. — ötven koronára lenne szükségem — mondta a fiú. — Kölcsönözhetnél ötven koronát ? —• Persze — mondta —, szívesen, de mondd már, mi az a sinus? Hosszan magyarázta neki a matematikát. Okos lány, gondolta, egyetlen magyarázatra megértette a szögfüggvényeket. S ha így felenged a tartózkodása, amikor közvetlenül mosolyog, egészen csinos —I nem zavaró a bal szeme ... Becsülöm őt, gondolta. de mit csináljak? Szükségem van a pénzre!... Azzal biztatta magát, hogy semmi rosszat nem követ el, mert nem akarja a lányt, nem biztatja, nem hitegeti, és a pénzét egészen biztosan elküldi majd. Arra nem gondolt, hogy ha a lány megtudná, hogy piost csak a pénz miatt jött, nagyon sima... De a nő, aki ) úgy érzi, hogy végre talált valakit, bonyolultabb hangszer, nem ilyen egyszerű • rajta játszani. Vacsora után melléje ült a lány, átkarolta a nyalkát, és így szólt: — Két óra múlva elutazol. Talán sose látlak többé .. . Várta, hogy biztassa, hogy de igen, viszontlátjuk egymást, de a fiú néma maradt. — írsz majd? Hozzábújt, simogatta, és a vágyakozásnak olyan füzét árasztotta, hogy a- fiú egyszercsak nem gondolt semmire, csák arra, hogy rövidesen elmú’dik ez a pillanat. És miért ne ... miért ne használná ki a pillanatot? Talán, talán ő is örülne neki... Sok férfi vélekedik úgy, hogy a nők örülnek a kötelezettség nélküli, kissé felelőtlen, de éppen azért vonzó találkozásoknak. így akarta elaltatni azt a homályos érzést, hogy ez a lány talán nem örül a felelőtlen találkozásoknak. Magához vonta, erősen, követelőn. Ó nem ... ez a lány valóban nem örül, mert íme, sír. Nem néz rá, csak a kezén, amellyel az arcát simogatja, érzi, hogy könnyezik. Nem zokog de ujjain érzi, hogy a jobb szeme is sír, meg a bal is. Az engedetlen bal szeme is sír ... — Nem akarom — mondja halkan —, így elsőre nem akarom. Én még találkozni szeretnék veled, valamikor ... Várni fogiák. — Nem lesz unalmas a magány? — Eddig is magányosan éltem. Dolgozom és tanulok. Bh, gondolta a fiú és elengedte, nem azért jöttem. De most már tudom, hogy nem lehetek rossz ... Befutott a vonat. Fehér párafelhőt fújt magából és megállt. A fiú barátja felkelt, fogta az aktatáskáját, valamit morgott feléje, és megindult a vonat felé. Az egész világ szegényesnek, nyomorultnak tűnt fel azon a késő őszi éjszakán a gyengén világított, ködös peronon. — Akkor —( mondta a fiú —, akkor azt az ötven koronát ideadod? — Igen — mondta gyorsan a lány —. igen, persze — és az erszényében kutatott. Látszott, hogy az ötven korona egyáltalán nem fontos neki, ta’án a tudatáig sem ér. — Igen, hát persze, tessék... De ugye, írsz majd azonnal? fiú elvette a pénzt, A száj on csókolta a lányt, és felszállt a vonatra. Ügyis megküldöm neki, gondolta. Tudta, hogy a lány most néhány hétig eszeveszetten várja a levelet, aztán sokat sír majd. Sajnálta is, mert sejtette, hogy a történtekért, azért, hogy ő nem ír, mindenért a bal szemét okolja majd, amellyel nem tud a szemébe nézni annak, akit szeret. Kinézett az ablakon. A lány egyedül állt a peronon. Búcsúra emelte a kezét, és a gyenge fényiben úgy hatott ezzel a mozdulattal, mintha könyörögne. A mozdony szikrákat 'köpött a ködbe és elindult. Kerekei vadul megforogtak, panaszosan sírt alattuk a sín. — Felnőtt ember — mondta maga elé a fiú, hogy megnyugtassa önmagát. —t Rövidesen elfelejti az egészet. Meg aztán úgyis elküldöm neki a pénzt... Varga Imre: Kisze-dal Forogjunk csak, drága társak bő tűzzel a máglya ég. Meglocsoljuk szent olajjal, körbejárjuk sok óhajjal. Lám, a lángja mily magasan — ágig ér. Tűz-virág nyit rét közepén, lángból rózsa iák alatt. Kisze-bábunk zümmögve száll mint szirmokra a méh-bögár. Legyen időnk ékes-fényes és szabad! Járdaljunk nagy karikába. Nap körül jár így a föld. Csillagok közt botorkáljunk, menny-égben ügyelve járjunk. Egy-egy bolygó tenyerünkön tündököl. Forogjunk csak, drága társak! Bő tűzzel ha tűz a nap. Rongyos kiszénk belehányjuk, emésztődjön, nem sajnáljuk. Legyen nyarunk teljes fényű és szabad. Kulcsár Ferenc: ■ ■ V Önarckép hegyezett ceruzával Fültövig cigányfekete haj. A száj csücskében cigaretta, s a fej lehanyatlik. A szem örökös tükörben — história kora. S a fej fölött a glória — nem szükségeltetik. Tél van, s a hó alatt zúg a metafora. Teljes az elszántság — az óm éjfélt üt, és fordult Európa. Vers- és sorvég kérdése — jaj. Fültövig cigányfekete haj. Cselényi László: Aranyföld Messziről jöttem zöldellő hegyek buja-virág öléből Aranyföld aranyföld volt az ifjúságom Aranyföld aranyföld délibábos álom Kékellö-zöldellő hegyek buja-virág öléből Fekete göndör hajamat fakózöldre marja a rozsda Aranyföld aranyföld ifjúságom meg se látom Aranyföld aranyföld eltűnik a láthatáron S fekete hajamat elpereli mind a rozsda Mire jutok még nem. tudom az utak pergőtüzében [állnak Aranyföld aranyfötd égetik az ifjúságom Aranyföld aranyföld röstellem hogy csupán álom S nem tudom merre van az utak pergőtüzében állnak Tóth László: Feltételes idő (Imaginárius tá- és arcképvázlat Petőfiről) mint aki visszalép arról a helyről ahová elmozdulhatott volna lova szügyébe csap és folytatja útját a vers a dal mögött dárdáján koponya —: a hotd fénylik föl bogárló házakról nyugatra lova szügyébe csap: messze! messze! ahol kocsmaasztalon pihennek s hatnak az istenek Is messze az esti hírektől s a hajnali hírektől messze Bastille-on túl Madridon Vietnamon innen ahol tegnap valaki ökleit veti a földbe s holnap kenyeret ettek belőle s holnap szél tűz tiszta ég lett belőle
