Szolnok Megyei Néplap, 1980. április (31. évfolyam, 77-100. szám)
1980-04-20 / 92. szám
I960, április 20. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Változó körülmények, rugalmas alkalmazkodás Jegyzetek a megye közművelődési helyzetéről, a további feladatokról Gyümölcsözik a műhelymunka Egypercesek és Homokláda Közel egy éve alakult meg a megyei művelődési központban a „Stúdiószínház” néven működő amatőr színjátszóegyüttes. A csoport néhány alkalommal közönség előtt is bemutatkozott, biztató színvonalú előadásokkal. A „Stúdiószínház” most készül az országos szakmai minősítés megszerzésére, e készülődés jegyében mutatta be tegnapelőtt este a művelődési központban két műsorát: Örkény István egyperces novelláinak feldolgozásából készült előadásuk — számos technikai és rendezésbeli esetlensége ellenére is •— élvezetes produkció. (Képünk erről az előadásról készült) Albee: Homokláda című műve — bár az együttes kísérletező szándéka mindenképpen dicséretes — egyelőre túl nehéz feladatnak bizonyult. örvendetesein, szépen beszélő, jól mozgó tehetséges amatőröket láthattunk a tegnapelőtti előadáson — az együttes rendszeres szakmai műhelymunkája — úgy tűnik — egyre szebben gyümölcsözik. BESZÉLGETÉS TANKÖNYVEKRŐL „Nem hiszek a gutenbergi korszak végében” Magyarországon, az iskolai tanterveket 19T7—78 óta folyamatosan cserélik ki és ezzel összehangolva jelennek meg a szükséges tanügyi dokumentumok, köztük a tankönyvek. Ezekkel kapcsolatban kérdeztük meg dr. Kozma Tamást, az MTA Pedagógia: Kutatócsoportjának munkatársát. — A Köznevelésben, 1978- ban megjelent egy cikke, Korszerű-e a korszerű tankönyv? címmel. Akkor megkongatta a vészharangot az oktatás eme hagyományos eszköze felett. Azt írta, hogy a tankönyv be fog olvadni az iskolai információhordozók — ia munkalapok, a magnetofonszalagok, a dia- és pergőképek — tömegébe. Magyarországon azóta folyamatosan jelennek meg az új tankönyvek. Bevált a jóslata? — Nem. Még nem. A tankönyvek kicserélése nem jelenti az oktatás új korszakát. Az elmúlt száz évben ezt a cserét nagyjából húsz- évenként megismételték. Ez törvényszerű is az olyan iskolában, ahol a pedagógusok tantárgyakat tanítanak, azaz egy-egy tudomány kicsinyített változatát: irodalmat, történelmet, matematikát, biológiát, fizikát, kémiát stb. A tudományokra a folytonos elavulás és megújulás jellemző. A tanítandó ismeretek köre folyton változik és éppen ezért egy bizonyos idő után a tankönyveket ki kell cserélni, mert a tartalmuk már nem korszerű. A tankönyvek cseréjében a politikai szemléletváltozás- is közrejátszik. A tananyagból az évek során ki lehet hagyni az idejétmúlt részeket, de ez a „nyinbálás” nem folytatható a végtelenségig. Egy adott idő után új tankönyveket kell írni. — Ez a bizonyos adott idő éppen most jött el? — Az egyik tantárgy esetében igen, a másikban nem. Nyilvánvaló, hogy nem minden tantárgy tudományága fejlődik azonos ütemben. Az egyik előbb, a másik akkor éri el azt a minőségi változást, szemléletbeli ugrást, ami az új tankönyvek elkészítését igényelné. A jó megoldás az, há folyamatos kutatásokat végzünk az egyes 'tantárgyakban, és amikor ezek a kutatások beérnek, akkor fokozatosan lecseréljük a tanterveket és kapacitást biztosítunk a szükséges dokumentumoknak. Akkor nem kellene ilyen feszített ütemben végrehajtani a cserét... — Tudomásom szerint nyolc év alatt folyamatosan cserélik a tanterveket. Ez feszített ütem? — Az egész iskolarendszerre kiterjedő váltás hallatlanul nagy szervezőmunkát igényel. Régebben ez nem jelentett ilyen feszültséget, mert az egész oktatási rendszer kisebb volt. például nem volt tömeges középiskolai oktatás. Az Oktatási Minisztérium mindent megtesz, amit megtehet a tantervekkel és tankönyvekkel kapcsolatban, csak az a baj. hogy a rajta kívül álló tényezőket nem tudja befolyásolni. így például a különböző nézeteltéréseket egy- egy tankönyv tartalmáról. Vagy a szerzők, a szerkesztés, a nyomdák adottságait. Ez hatalmas gond, mert az óriási könyvmennyiség rövid idő alatt pumpálódik át a magyar könyvkiadás viszonylag keskeny csövén. Vannak aztán olyan nehézségek is, amelyeket álproblémának érzék és véleményem szerint tárca-szintű intézkedéssel megoldhatók lennének. Például az, hogy minden iskolatípusra feltétlenül külön könyv készül. Bizonyos tantárgyakban azt hiszem elegendő volna alapművet kiadni és meghatározni. hogy a különböző iskolatípusokban mennyit használjanak belőle. Többek között külön tankönyvpályázatot írtak ki a gimnáziumi és a közgazdasági szakközépiskolai kezdő angol nyelvkönyvre. Vajon milyen elvi különbségnek kell lenni a kezdő középiskolai nyelv- tanulásban? És ne feledjük a „pumpálás” kínjait, amit esetleg a kis példányszámú, — de önálló — tankönyvek kiadása, szerkesztésben és nyomdai munkában jelent. — Ez a pumpálás — gondolom — nehezíti a pedagógusok felkészítését is az új tantervekre. — Magyarországon összesen több, mint kétszázezer pedagógus van. El tudja képzelni a tantervek cseréjével összehangolt. alapos továbbképzésüket? Pedig az olyan tantárgyaknál, mint például a matematika, ahol valóban alapvetően új született, hallatlan szükség volna a továbbképzésre. Ez mindaddig jól ment, amíg az új ta'nterv bevezetése kísérleti stádiumban volt és a többletmunka, a továbbképzés fizetésemeléssel járt. Ez a fokozatos elterjesztés az új tantervek bevezetésének valódi útja. Hiszen az csak szakmai hiedelem, hogy azonos nevelési körülményeket tudunk teremteni, ha egyszerre kapják meg a tanárok az új tanterveket. — Eltekintve a tantárgyi rendszerrel, a tantervek ösz- szehangolt és gyors kicserélésével. illetve a továbbképzéssel kapcsolatos problémáktól — milyennek találja az új tankönyveket? — Nos, lehet, hogy ellentmondásba kerülök saját magammal, de az ilyen tankönyvesére mindig hordozza annak lehetőségét, hogy jó szülessen. Az új matematika például, bármilyen viták vannak körülötte, kétségtelenül nagyon fontos lépés. Ugyanezt mondhatjuk el az orosz nyelv tanításának korábbi kezdéséről. No, meg ami a legközelebb áll hozzám: az anyanyelvi oktatásról. Az olvasás-tanításban is megpróbáltak szemléletet váltani, és ez hatékonyabb, mint az előző. Még nagyszerűbb, hogy belátható időn belül meg fog jelenni egy másik olvasókönyv és a pedagógusok maguk választhatják ki, hogy melyik könyv segítségével, milyen módszerrel tanítják meg a kisgyerekeket olvasni. — Végezetül visszatérek első kérdésemre: mikor olvad be a tankönyv a többi információhordozó közé? — A közeljövőben még nem. Az az elképzelés, hogy a gyerekeknek nem kell majd tankönyveket és füzeteket cipelni, mert a multimédiák lépnek a régi eszközök helyére, egyszer megvalósul. De ennek a cserének a bevezetésére ma még nincs anyagi lehetőségünk. Hiszen jelenleg iskolánk sincs elég! S hogy negyven —ötven év múlva mire számíthatunk? Ez elég kicsi idő az európai kultúrában. Tankönyvek, a mai értelemben bizonyára nem lesznek. És még kevésbé lesznek a, szó tegnapi értelmében, amikor sok-sok családban az ábécés könyv volt szinte az egyetlen nyomtatott betű. A gyermeklexikon, a gyakorlókönyv. a különolvas- mány, a szöveggyűjtemény meg a tankönyv között el fog mosódni a határ. Ezt már jelzi az új tantervekkel megjelenő munkafüzetek, feladatlapok változatos szerepe is. De nem hiszek a gutenbergi korszak végében; az írott mű mindig fontos információhordozó lesz. Nógrádi Gábor Tény, hogy a közművelődés társadalmi rangja az elmúlt években jelentősen emelkedett. A különböző választott testületek munka- prograjrnjában a művelődés megkülönböztetett súllyal szerepel, s ez tapasztalható a végrehajtás ellenőrzésekor is. Fontos változás ez. hiszen nem is oly rég — az igazsághoz ez is hozzátartozik — bizony még sok helyen csak formálisan foglalkoztak a művelődéssel, s a különböző testületek néhol amolyan „essünk ezen is túl” alapon tárgyalták a kultúra ügyét. Ma már merőben más a gyakorlat, napjainkban elképzelhetetlen, hogy egy-egy közigazgatási egység, üzem vagy vállalat művelődésének irányítása ne a vezetés szerves része legyen. Ez még akkor is igaz, ha tudjuk, hogy sok helyen még mindig lassacskán döcög a közművelődés szekere, ám az esetek döntő többségében nem a jó szándékon múlnak a nagyobb eredmények, hanem a hozzá nem értésen, a szerényebb tárgyi és dologi adottságokon. De ezen akadályozó tényezőkön már lényegesen könnyebb javítani, hiszen a felismerésiben nincs vita: a művelődés a fejlett szocialista társadalom építéséért dolgozó embereknek joga és kötelessége. Ugyanakkor felvetődnek a jogos kérdések, hogy a kedvezőtlenebb gazdasági viszonyok közepette hogyan tudunk eleget tenni kulturális célkitűzéseinknek? A XII. kongresszus határozatának megjelenése utáni napokban felmerültek jóindulatú aggályok is: lám. a kongresszusi határozat a művelődésnek — terjedelemben — a vártnál mintha kevesebbet szentelne, s netán ez azt jelenti, hogy átmenetileg feszítőbb gondjaink háttérbe szorítják a művelődés ügyét? Megerősítve, rövidebb távra Ezeket az aggályokat talán az okozta. hoe,r a művelődésért „szurkolók” — nem pártunk kulturális politikájának folyamatában értelmezték a XII. kongresszus művelődés- üggyel foglalkozó határozatait. Nagy hiba lenne ugyanis arról megfeledkezni, hogy a közművelődési párt- határozat és a közművelődési törvény a legfontosabb feladatokat hosszú i meghatározta. Ezeket a művelődéssel foglalkozó párt- és állami határozatokat a XII. kongresszus most megerősített». s rövidebb távra — a XIII. kongresszusig — a változó körülményekhez igazodva jelölte meg a tennivalókat. A művelődés nem önmagáért történik, a tudatformálás, a szocialista életmód alakításának kérdései a kulturá- lódás tényétől elválaszthatatlanok. A komplexitás kikerülhetetlen. életünk bármely területét vizsgáljuk; a köz- életiségre. a munkára nevelés elválaszthatatlan a művelődés ügyétől. A művelődés hatása ugyanis — például a munkaerkölcsben, de másban is — etikai mozdító erőként jelentkezhet. Abban viszont senkinek sincs kétsége, hogy ez mennyire szükséges. A közművelődés nagy és nemes feladata ennek a folyamatnak elősegítése, s a változás csak a munkamódszer alkalmazására vonatkozhat, az eredmény nem mutathat csökkenő tendenciát, sőt... Érték szerinti cselekvést Közművelődési helyzetünk megítélésében is a valóságból kell kiindulni. Tény, hogy az országos normatívák szerint szükséges intézményi alapterületnek még csak 62 százalékával. a könyvtárak esetében pedig még ennél is kevesebbel rendelkezünk. Az ésszerű takarékosság elvét a művelődés- területén is alkalmazni kell. De nem az alapellátás rovására! A megyei pártértekezleten, a zárszóban. a megyei pártbizottság első titkára külön is kiemelte. hogy a közoktatás és a közművelődés alapellátását, színvonalát meg kell tartani. Határozott igényként fogalmazódott meg: a minőség, az érték szerinti gazdálkodás a kultúra és a közoktatás területén is érvényesüljön. Úgy hisszük, ez is világos beszéd: arra áldozzunk, amire érdemes. aminek tudati haszna előbb-útóbb jelentkezik. Tehát a közművelődés hatékonyságáról van szó. Ennek érdekében az eddigieknél sokkal alaposabb, megfontoltabb döntésekre van szükség. A célok ismertek, „csupán” elérésük hogyanjában kell ésszerűsítenünk. javítani munkánkon. Szellemi és anyagi erőforrásaink felhasználásával céltudatosabban kell gazdálkodnunk. A meglévő kevesebb — anyagiakra gondolunk — megfelelőbben felhasználva’ többet eredményezhet, mint a rosz- szabbul kamatozó, nagyobb befektetés. Nem azt állítjuk, hogy a rendezvények, szakkörök, kirándulások stb. dzsungelében feleslegesen költöttek el az intézmények, üzemek, vállalatok évente tízmilliókat, kötöttek le számottevő szellemi kapacitást, csupán az elaprózódás veszélyeire hívjuk fel figyelmüket. Egy-egy város közművelődési rendezvénynaptára bizony a koordináció hiányáról árulkodik, sok az átfedés. Nem az a lényeg, hogy ki rendezi az előadásokat, tárlatokat. sokkal fontosabb, hogy mikor, mit és kinek ... A különböző programfüzetek, meghívók özöne olykor a bőség zavarát mutatja a különböző rendezvények területén. Megoldhatatlan feladat elé kerül a szervezés, szükségtelenül oszlik meg a közönség, növekednek a költségek. A művelődési otthoni hálózat közös fenntartásának gondolata .már évekkel ezelőtt napirendre került. A mesvei szakirányítás, nem is eredménytelenül, szorgalmazza a közös teherviselést! A gyakorlatban bizonyosodott be, hogv célszerűbb — például nagyközségek esetében is — a művelődési otthoni hálózat anyagi támogatása. a központi programokban való részvétel, mint az úgynevezett „többcsatornás” rendezés. — vagyis az, hogy a különböző gazdasági szervek. szervezetek önállóan bonyolítják kulturális programjaikat. Kikerülhetetlenek ez esetben az átfedések, ismétlődések. s bizony az anyagiak mozgása is „többcsatornás” lehet. Az „én házam, én váram” helytelen szemlélete különben jó lehetőséget ad a felesleges haknik elterjedésének is: tudunk olyan esetről, hogy egy „brigád” egymásután három előadást tartott a községben, összesen százhúsz néző előtt. — ahelyett. hogy a művelődési ház kétszáz személyes színháztermében szervezték volna előadásukat a művelődésügy helyi irányítói. Az elmúlt években a könyvtárakban — nem álta- lánosíthatóan. de egyes helyeken számottevően — csökkent az olvasók száma. A könyvvásárlás mutatói viszont örvendetesen emelkedtek. Sok könyvszerető, rendszeresen olvasó ember számára egyszerűbb volt megvenni a könyvet, mint kölcsönözni, de ez a helyzet korántsem jellemző mindenkire. Ezzel a ténnyel számolnia kell közművelődésünknek. Ebből következően úgy véljük, azok a tanácsok, intézmények döntöttek helyesen. amelyek a lehetőségeikhez mérten növelték a könyvvásárlásra fordítható pénzügyi kereteiket. A XII. kongresszus és a megyei pártértekezlet határozataiban egyértelmű a társadalmi viszonyok tökéletesítésének, a szocialista demokrácia különböző és jól funkcionáló fórumai megteremtésének szándéka. De ahhoz, hogy a szocialista demokrácia fórumai az eddigieknél jobban betölthessék hivatásukat, a közművelődésnek fokozottabban hozzá kell járulnia a tudati feltételek megteremtéséhez. A művelődő közösségek a szocialista demokrácia előisko- lái. — s ez újra felveti a művelődés hatékonyságának gondolatát. Jó dolog, hogy a művelődési otthonokban növekszik a látogatók száma, de ha mindez nem párosul a programok minőségi fejlődésével. akkor bizony csak a látszat szép. Ne a jó statisztikáért... Egy másik veszély: vannak művelődési otthonok, amelyek a közművelődés minőségének fogalmát csupán a direkt agitációs, előadásos formák gyakoriságával azonosítják, háttérbe szorítják az emberek szórakoztatását. Téves elképzelés, hogy abban a művelődési házban, klubkön.yvtárban, ahol sűrű a nevetés — tehát az emberek jól szórakoznak — nem lehet érdemi közművelődés. Az emberek szórakoztatása, pihentetése nemcsak a művészetek feladata. Az amatőr művészeti mozgalomnak is mielőbb fel kell nőnie addig. hogv szórakoztatva neveljen. Nem véletlen, hogy az új pártdokumentumok kiemelten. a művészetekről szóló fejezetben hangsúlyozzák az amatőr egvüttesek fontosságát. — erősítve ezzel azt az elvek hogy a művészetnek vannak hivatásos és nem hivatásos művelői. Majdnem minden második, hazánkban élő magyar ember az ifjúsági korosztályba tartozik. (Hozzávetőlegesen 4,2 millió fiatalról, gyerekről van szó, közülük csaknem másfél millió a dolgozó fiatal.) Az viszont köztudott, hogy az amatőr művészeti mozgalom gerincét az ifjabb korosztályok képezik. Mindez parancso- lóan teszi szükségessé szőkébb hazánkban is. hogy az amatőr művészeti mozgalom különböző ágazataiban mielőbb és nagy mértékben megközelítsük az ifjúsági kórusmozgalom nagyszerű eredményeit. A közművelődési szakemberek a legjobb tudói, hogy szerteágazó munkájuk szinte minden területén rugalmas gondolkodást kíván az alkalmazkodás a változó körülményekhez. De hisszük, azzal mindenki tisztában van. hogy csupán alkalmazkodásról, nem az elért eredményeinkről való lemondásról van szó, sőt dolgoznunk kell — mint az élet minden más területén — a megfontolt és lehetséges előrejutás érdekében. S ez nem kizárólagosan csak anyagiakon múlik. Tiszai Lajos Szegeden, az.algyői városrészben az egészségház előtti parkban állították fel Kling) Sándor Hódmezővásárhelyen élő szobrászművész — „Gondviselés” című alkotását