Szolnok Megyei Néplap, 1980. március (31. évfolyam, 51-76. szám)

1980-03-28 / 74. szám

2 BEFEJEZTE MUNKÁJÁT AZ MSZMP XII. KONGRESSZUSA (Folytatás az 1. oldalról) Kongresszusunk állást fog­lalt elvi politikánk folytatá­sa mellett. Folytatjuk be­vált módszereinket a párt vezető szerepének érvényesí­tésében, ennek fő vonása a meggyőzés. Külpolitikánk lényege: mi a társadalmi haladás, a szo­cializmus, a népek szabadsá­ga és a béke érdekében foly­tatjuk nemzetközi tevékeny­ségünket (taps). Most már három világrészen épül a kommunizmus, illetve a szo­cializmus. A világnézetünkkel, a szo­cializmussal szembenálló el­lenséges erők magyarázgat- ják, hogy már a szocializmus sem olyan, mint amilyennek eleinte mutatkozott, nincse­nek olyan nagy sikerei, el­lenben nehézségei vannak. Erre azt mondom: csemegéz­zenek ők napi propagandá­jukban, ahogyan akarnak. Nekünk mély meggyőződé­sünk. hogy az emberiségnek nincs más útja. jövője, re­ménye. mint a béke és a szocialista társadalom (taps). Béke kell! Amikor a be­számolóban ehhez a témához értünk, azzal kezdtük, hogy most kiéleződött a nemzet­közi helyzet. Ez így van. és ez nyugtalanítja a béke őszinte híveit, nemcsak ná­lunk. hanem a világ minden országában. De arról is mé­lyen meg vagyok győződve, hogy nem lesz új világhá­ború. azt képes megakadá­lyozni az emberiség. Ereje abból az akaratból fakad, amely a világ népeinek job­bik felét összefogja: csak háború ne legyen! Természe­tesen egy új világháború ki­robbantásának megakadályo­zására más. nyomatékos esz­közeink is vannak tartalék­ban (taps). A Központi Bizottság be­számolójában is megmondot­tuk, hogy mi a viták tárgya­lásos megoldásának hívei va­gyunk. Azt is megmondtuk — nem most először, de ta­lán itt sem árt megemlíte­nünk —. hogy a munkásosz­tály nem megrögzött híve a fegyveres felkelésnek. A munkásosztály számára a legkedvezőbb a társadalmi rend békés módon történő megváltoztatása, de hogy ez lehetséges-e. nem rajta mú­lik. Azért említem ezt. mert miközben mi itt tanácsko­zunk, a burzsoázia megmu­tatta. hogyan értelmezi az osztályharcot és milyen esz­közökhöz nyúl. Gondolja­nak a salvadori érsekre, akiről nem hiszem, hogy kommunista forradalmár lett volna, de mert fellépett a junta fasiszta terrorja ellen, a kápolnában — amely még a középkorban is menedék­helynek számított — orvlö­vészekkel meggyilkoltatták. Álláspontunk változatlan: mi nem akarjuk exportálni a forradalmat az ellenforrada­lom exportálását pedig nem tűrjük (taps). Nyugaton sokszor úgy em­legetnek minket, mint „csat­lósokat”. Mi senkinek sem vagyunk csatlósai, és senki sem követeli tőlünk, hogy csatlósok legyünk! A Ma­gyar Népköztársaság szuve­rén. független, szocialista or­szág! Ennek tudatában él, és Mi, kommunisták, bizako­dó emberek vagyunk. Mélyen meg vagyunk győződve ar­ról, hogy a béke és a szo­cializmus eszméje győzedel­meskedni fog. Ahogyan nagy klasszikusunk, Engels mon­dotta : az emberiség a szük­ségszerűség birodalmából a szabadság birodalmába jut, és majd megkezdődik az embe­riség igazi története (nagy taps). Nagyon sok felszólaló érintette a pártmunka kér­déseit. Érthető, hiszen ez a kongresszus központi témá­ja. A különböző tisztségeket viselő elvtársak sokoldalúan világították meg a pártmun­ka lényegét, és elmondták, hogy további javítása tekin­tetében miben látják a ten­nivalókat. Elhangzott itt, hogy a szakszervezetek ener­giájának jelentős részét — sajnos — a „belső önmoz­dolgozik pártunk is. népünk is, és továbbra is így fogunk dolgozni. Politikánkat — le­gyen szó belpolitikáról, 'kül­politikáról, gazdaságpolitiká­ról. életszínvonalról, szociál­politikáról. kultúráról vagy akár irányítási módszerek­ről — mi magunk dolgozzuk ki. Természetesen hívei va­gyunk a testvérpártok. a testvéri népek tanácskozá­sainak. konzultációinak, ta­pasztalatcseréinek. Az értekezletekre nem az­zal a szándékkal megyünk el, hogy mondjanak ott, amit akarnak, a mi pozíciónk vál­tozatlan marad. Mi azért megyünk el, hogy mindenkit meghallgassunk. A kollektív bölcsesség elve alapján azért tanácskozunk, hogy okosab­bak legyünk, többet lássunk, többet tudjunk, és ha kell, javítsuk a saját álláspon­tunkat. Egynémely szűkszavú pro­tokoll-közlemény láttán azt mondják az emberek, hogy nem tudják meg belőle, mi­ről volt szó a tanácskozáson. Ez igaz. Ha azonban a nem­zetközi aktusokról valameny- nyi közleményt részletesen ki akarnák nyomtatni, arra a lapok teljes terjedelme is kevés volna. Biztosak lehet­nek benne, hogy zárt és nyílt tanácskozásokon, idehaza és külföldön, mindenütt. ahol képviselőink jelen vannak — ugyanazt a politikát, ugyan­azt a pozíciót képviseljük. Ezzel azt szeretnénk, hogy a hozzánk közel és a tőlünk távolállók is értsék és tud­ják: ha a magyarok azt mondják, hogy „igen” — az igen, és ha azt mond­ják „nem” — az nem! Amit mi elvállalunk, azt az állás­pontot becsülettel támogat­juk, ha pedig valamit nem tudunk vállalni, azt is meg­mondjuk. Mi szövetségese­inknek hű szövetségesei aka­runk lenni és azok is va­gyunk! Barátainknak hű ba­rátai akarunk lenni, és azok is vagyunk! És a másik ol­dallal szemben is: ha tár­gyalunk és megegyezünk, korrekt, szótartó, becsületes partnerek vagyunk és ezután is azok akarunk lenni! (taps). Soha. sehol, senki előtt nem titkoltuk, hogy hová tartozunk. Sőt. ahogyan il­lik, a nyugati világban is ezzel kezdtük a bemutatko­zást: „Önök tudják, hogy mi a Szovjetunióval szoros együttműködésben, hű ba­rátságban, testvériségben élünk. Mi a Varsói Szerződés­ben vállalt kötelezettségeink­nek becsülettel eleget te­szünk. e szerződésnek tagál­lama vagyunk, és mara­dunk mindaddig, amíg a szövetségi rendszerek egy­idejűleg meg nem szűnnek”. Aki velünk kapcsolatot te­remtett, ezt tudja rólunk, és e tekintetben a jövőt illető­en is megnyugtatjuk őket. Mi minden értelmes, éssze­rű. a mi népünk érdekeinek vagy a kölcsönös érdekek­nek, a népek általános ér­dekeinek megfelelő elgondo­lást, javaslatot illetően kész­séges partnerek vagyunk, és minden ió ügyben azok le­szünk a jövőben is. Azt hi­szem, kongresszusunk pár­tunk szavának hitelét nem­zetközi méretekben is meg fogja erősíteni, és ez nagy­szerű dolog! gatás” emészti fel és keve­sebb jut az igazi munkára. Ez a megállapítás párt- szervezeteink, szakszerveze­teink, tömegszervezeteink munkájára egyaránt érvé­nyes. Most azon ne vitat­kozzunk, hogy melyikre mi­lyen mértékben (derültség). Mindenkinek van javítani­valója a maga munkamód­szerén. munkastílusán, hogy az energia — mint a rossz kazánnál 80 százalékban ne az önfűtésre fogyjon el. s csak 20 százalék hasson ott, ahol hatnia kellene, hanem minél kevesebb erőt fordít­sunk az önmozgatásra. Erre külön szeretném fel­hívni a fiatalok, a Kommu­nista Ifjúsági Szövetség ve­zetőinek figyelmét. Legye­nek még határozottabbak. és küszöböljék ki munkájukból a bürokratikus vonásokat. A jót tanulják el, és a moz­galmi munkában, különösen az ifjúsági munkában keve­sebb legyen a bürokrácia. Sok felszólaló használta azt a kifejezést, hogy most döntővé válik .az emberek­ben rejlő lehetőségek jobb kihasználása. Ez tömegmére­tekben is értendő, de még fokozottabb mértékben ér­vényes a kádermunkára. Olyan kádermunkát kell vé­gezni, hogy a tisztségviselő és a vezető valóban a szó teljes értelmében az legyen, aminek hívják. Ha párttit­kárnak hívják, akkor le­gyen az és ne bürokrata, ha igazgatónak hívják, akkor igazgasson, ha tudományos munkatársnak, akkor tudo­mányosan produkáljon és így tovább. Mindenki töltse be Elvtársak! A Magyarorszá­gon végbement nagy törté­nelmi fordulat, az, hogy győ­zött és hatalmon van a mun­kásosztály, és forradalmi él­csapata az ország kormány­zó pártja, számos kommunis­tát elbizakodottá tehet. Ve­gyük például azt, hogy van erős hadseregünk, rendőrségünk is. Ezek­nek a testületeknek a munkájáról általában ke­veset beszélünk, örülünk an­nak, hogy majd minden ne­gyedik magyar családnak van gépkocsija. Arra viszont nemigen gondolunk, milyen terhet ró ez azokra, akik hivatásuk szerint fenntartják a forgalmi rendet. Egy ré­gebbi kongresszuson elha­tároztuk, hogy a turizmus ré­vén kinyitjuk a kaput: a mieink is lássák közelebbről az úgynevezett nyugati pa­radicsomot, s azután örülje­nek, amikor hazajöttek (taps). És a nyugatiak is hadd lássák, hogyan él a magyar nép, s tudják, hová tegyék az ottani lapokban Magyarországról megjelenő hazugságokat. De hogy ez a turizmus mit jelent a határ­őrségnek, pénzügyőrségnek arról fogalma sincs annak, aki nem ismeri a munkáju­kat. Van tehát hatalmunk, van erőnk, biztosítani tudjuk a belső rendet, és mégis azt mondom: ne ezzel az erővel, hanem elsősorban politikával és meggyőző munkával biz­tosítsuk társadalmunk rend­jét. Higgyék el, ma is érvé­nyes tapasztalat, amire az egykori illegális munkában tettünk szert, hogy igazán, szívből, teljes erejével az van velünk, akit meggyőztünk. Politikánk megvalósítását to­vábbra is építsük az embe­rek meggyőzésére. A Hazafias Népfront kü­lönféle tisztségviselői között 500. különböző vallású egy­házi ember is dolgozik. A Központi Bizottság beszámo­lójának kollektív elkészítése közben az elvtársak javasol­ták. megint vegyek bele egy mondatot arról, hogy Ma­gyarországon — természete­sen pártfunkció kivételével — minden köztisztséget pár- tonkívüli is betölthet. Gon­doltam, miért kellene ezt el­ismételni? Tudniillik ez tel­jesen normális állapot ná­lunk, mindenki látja. Mé<üs. hogy ez a téma felvetődött, önmagában is üdvözlöm, mintegy bizonyítékát annak, hogy nálunk az állam és az egyház viszonya rendezett és annak is, hogy Magyarorszá­gon pártonkívüli is betölthet és be is tölt bármilyen köz­funkciót. Szóba került nemzetiségi politikánk is, plasztikusan és konkrétan, a gyakorlatból bemutatva azt, amit a Köz­ponti Bizottság beszámoló­jában is említettünk. Csatla­kozom a javaslathoz: a ha­tározat szövegébe is iktassuk be a nemzetiségi szövetsé­gek munkájának megfelelő méltatását, mert érdemesek rá. Nálunk, Magyarorszá­gon a különböző nemzetiségű emberek, a lenini nemzetisé­gi politika elveinek, törvé­nyünknek és alkotmányunk­nak megfelelően teljes jogú állampolgárokként élnek, dolgoznak és boldogulnak. Ugyanezt kívánjuk a határa­inkon túl élő magyarok szá­mára is (tap>s). azt a funkciót, amelyet el­várnak tőle. Ezt érvényes­nek tartom a párt szerveze­teinek, tisztségviselőinek munkájára, áttételesen az egész társadalom életére. A Hazafias Népfrontról sok egybehangzó észrevételt hallottunk a vitában, első­sorban azt. hogy nálunk jó feltételei vannak a népfront­munkának, a párt szövetsé­gi politikája megvalósításá­nak. Ahogyan a beszámoló­ban is szó volt róla, nálunk csak dolgozó osztályok van­nak, és az alapvető érdekeik egybeesnek. A mi politikai hatalmunk osztályalapja a munkás—paraszt szövetség, amelyhez csatlakoznak a szellemi dolgozók, az értel­miségiek is. A feltételek te­hát jók. A felszólalók sem a bel­politikáinkat, sem a külpoli­tikánkat nem tárgyalták részletesen, kivéve azokat a felszólalókat, akiknek ez a hivatásuk. Én ezt pozitív je­lenségnek tartom. Tudniillik, mély meggyőződésem, hogy pártunk bel- és külpolitiká­ja benne él a tömegekben, jól ismerik az emberek. Né­pünk tapasztalatból ismeri, elfogadja, támogatja, egyet­ért vele, és ehhez fűzi azt a bizonyos megjegyzést, hogy „a párt határozatait, a po­litikát jobban hajtsák vég­re”. Magától értetődik, hogy a vitában nagy teret kaptak a gazdasági természetű kérdé­sek. Ez összhangban van a Központi Bizottság állásfog­lalásával. Most ez a kulcs­kérdés. Minden területen ja­vítani kell a munkát, de a fő figyelmünket a gazdaság­ra kell fordítani. Szóba került a képzés, a továbbképzés, a kultúra is. A műveltség és az emberi tényező szerepe is nagy hangsúlyt kapott. Örülök, hogy helyesen és részletesen foglalkoztak a kulturális kérdésekkel. Fontos ez, mert művelt, gondolkozni és utá­na cselekedni tudó emberek­re van szükség. * Ezúttal a nők helyzetéről alig hangzott el valami. Én ezt is úgy fogom fel, mint pozitív jelzést. Hiszen ha ez feszítő kérdés volna, ki sem lehetne szorítani az MSZMP kongresszusi terméből. Mondják, nagy probléma, hogy a nők között viszonylag kevesebb a szakképzett. Ez igaz, de tudjuk, hogy mennyi gond és tennivaló hárul a nőkre. Ezek miatt nem kö­vetelhetjük, hogy ugyanolyan arányban, ugyanolyan mér­tékben legyenek szakképzet­tek, mint a férfiak, de a jelenleginél többet próbá­lunk segíteni nekik. Az óvodai helyek számá­nak lényeges növekedése épp úgy az anyák, a gyer­meknevelés terheit könnyíti, mint sok minden más, amit a társadalom a nők helyze­tének a javításáért tett. Ami eddig történt, azt örömmel összegezzük, ugyanakkor kongresszusunk fogadja meg, hogy ezt a törekvést foly­tatjuk, még tovább javítva a nők. és különösen az anyák helyzetét. Elvtársak! Mind az 57 fel­szólaló tiszteletre méltó alap­állásból. meggyőző erővel beszélt. Minden felszólaló gazdagította a kongresszust", de. ha megengedik, néhá- nyukat külön is megemlí­tem. Azt hiszem, mindany- nyiunk számára élmény volt az Ajkai Üveggyárból jött elvtársnő, a pécsi egyetemi hallgatónő. a budapesti tu­dományos kutató és a többi elvtársnő felszólalása. Ügy tűnik, hogy kiállásban, elvi szilárdságban, szókimondás­ban és politikai bátorságban — itt most elnézést kérek férfitársaimtól — az elvtárs­nők vitték el a pálmát. Ez az igazság, Ezt az egész ország látta és hallotta. Valamit röviden a t idő­sebbekről. A nyugdíjasok helyzete nagy, társadal­mi kérdés. Erről szó volt a Központi Bizottság beszámolójában, szó lesz a kongresszus határozataiban is. Lankadatlan erőfeszítés kell az időskorúak, a nyug­díjasok, különösen a régi, alacsony nyugdíjúak helyze­tének javításáért. Nem tudom megállni, hogy ne mondjam meg: végtelenül örülök Andrásfi elvtárs fel­szólalásának. Láttam, min­denki a hatása alá került. Szavai nélkül szegényebb lett volna a kongresszusunk. Egy nemzedék nevében szólt, az idős veterán kommunisták hangját hallatta. Nekem végtelenül imponált és én ezt tartom példás, a kom­munistákra jellemző maga­tartásnak. Gondoljanak csak vissza, hogy miről beszélt. Elmondta, hogy volt főispán, nagykövet, sok kitüntetésben is részesült, és most nem szégyelli. hanem büszke rá, hogy egy körzeti alapszerve­zetben párttitkár (taps). Ez azt mutatja, hogy az igazi kommunista nem ismeri a rangkórságot csak az ügyet, amit szolgál, ameddig az erejéből telik (taps). Én is megragadom most az alkalmat, és nagyon kö­szönöm az idősebb kommu­nista nemzedéknek ezt a magatartást, azt,, hogy az ügy szolgálata vezeti őket. Az ifjúságról viszont szinte minden felszólaló beszélt. Azt hiszem, ez először is annak tulajdonítható, hogy a párt­tagság és az egész társada­lom felismeri az ifjúság sze­repének rendkívüli fontossá­gú t. Másodszor, mintha lel- kiismeretfurdalásunk is len­ne, hogy az ifjúság nevelése tekintetében nem tettünk meg mindent, amit kellett volna. Mély meggyőződéssel egyet­értek a felszólalókkal abban is, hogy a pántnak, a szocia­lista forradalomnak van utánpótlása. És jó utánipót­lása van! Ennek a nagysze­rű érzésnek ösztönöznie is kell bennünket, hogy még céltudatosabban és igénye­sebben foglalkozzunk az if­júsággal. A fiatalokról szólva hang­súlyoznunk kell a család nagy szerepét is. Legalább azt az egyet kérjük a szü­lőktől: ne tegyék tönkre a saját gyereküket azzal, hogy mindent, amit szeme-szája megkíván. kétszeresen is megadnak neki, de még az elemi, kis kötelességek tel­jesítését sem várják el tőle. Az egyik felsőoktatási in­tézmény rektorától hallottuk itt, hogy a fiataloknak tu­Van az irányelvek vitájá­nak egy általános tapaszta­lata, amit ez a kongresszus megerősített. ~ Azt kérik tő­lünk az emberek, hagyjuk már békén őket a nehézsé­gek felsorolásával, a nyers­anyagproblémákkal, az ár­robbanással, a kedvezőtlen világpiaci árakkal. Hadd fűzzem hozzá: az igazgatók is hagyják abba a számítga- tást, hogy ha csak a tavalyi elvonás lenne, mennyivel több volna az idei nyeresé­gük. A nemzetközi gazdasági környezettel úgy kell szá­molnunk, ahogyan van. Ilyen a helyzet. így kell élni, diol- gozni és boldogulni. Az üze­mek igazgatóit pedig külön kérem, hogy számítsanak rá: jövőre sem lesz kevesebb az elvonás (derültség). Ha jól teljesítik az idei tervet, ak­kor ennyi marad, ha nem jól teljesítik, lehet, hogy még szigorúbb lesz. Néha elgondolkodom raj­ta : miért megy olyan ne­hézkesen egy-egy határozat végrehajtása? Csak azzal vi­gasztalódhatom, hogy a bib­liai legenda szerint Mózes már évezredekkel ezelőtt át­vette a tízparancsolatot — talán ez volt az első „párt- határozat” — de a végre­hajtása még mindig csak fo­lyamatban van (nagy tapSj derültség). A szükség is szo­rít minket, hogy egy kicsit nagyobb tempóban dolgoz­zunk. Kongresszusunkon a leg­különbözőbb munkaterülete­ken dolgozók mondtak véle­ményt arról, hogy mit kell tenni a munka jobb meg­lajdonképpen semmit se ad­junk ingyen. Idejében szok­tassuk hozzá őket: valamit nekik is adniuk kell, leg­alább tisztességes magatar­tást, tanulást, hogy megkap­ják azt. ami a társadalomtól és a családtól jár nekik. Ami a pártot illeti, az ifjú­ságnak forradalmi eszmét, vezérlő életcélt kell adnia. Ez a cél a szocializmus. — Ezenkívül konkrét feladato­kat is adni kell nekik. Sok­szor említettem: a legjobb pedagógia a példamutatás. Ezt most kiegészítem: a fel­adat is az. A feladat bizal­mat fejez ki. A mi fiataljaink sok min­denért morgolódnak. néha olyasmiért is, amiben nincs igazuk. Ez természetes, a korral jár. De a legkomo­lyabb és a legáltalánosabb panaszuk, hogy ha szünidő­ben munkát vállalnak — és nemcsak almaszedés vagy szüret van —, nem bíznak rájuk komoly munkát. Ezen változtatni kell. Vezérlő eszmét, életcélt kell adni az ifjúságnak. De an­nál nemesebb célt, mint a szocializmus, nem tudunk ajánlani. S annál sem tu­dunk jobbat, mint a közös­séggel együtt végzett, tisztes­séges munka. A múltkoriban Bábolnán jártam, s feltűnt nekem két dolog. Az egyik: délelőtt 11 órakor értünk a nagyközség­be. Nézem az utcát, az üzle­teket — egy teremtett lélek sem látható sehol. Bábolnán három és fél ezer ember él, ötezer ember dolgozik. de ebben a nagyközségben dél­előtt utcán sétáló, lötyögő embert — se öreget, se fia­talt — nem lehet látni (taps). És mégis jól érzik magukat az embereit, mert aki iól dolgozik, a-7 jól keres, aki iól keres, az jól él. Talán ebből is lehet valamit tanulni. A másik: a házigazda üd­vözölt a vezérkarával. Né­zem őket, hát elvtársaim, meg kell mondanom, a „ve­terán"’ a vezérigazgató volt, a vezérkar tagjainak — igaz­gatóknak és hasonló beosz- tásúaknak a legöregebbje 43 éves, a legfiatalabbja 37 éves. Ez is tanulságos volt: a fia­talokra, a fiatal emberekre kell építeni! Őket külön is fűti az az ambíció, ihogy megmutassák: jobban meg tudják csinálni. Engedjük hát, hogy megmutassák, mit tudnak (taps). szervezéséért, a jobb mun­kafeltételek megteremtésé­ért. Sokan beszéltek róla, a kormány álláspontját is hal­lottuk erről, és most a kongresszuson, korábban nem ismert, nagyszerű em­berek is kifejtették a vélemé­nyüket, akik közvetlenül a termelésben dolgoznak. A mi célunk a hatékonyság és a minőség javítása, a taka­rékosság. Á fiktív számol­gatások helyett a valódi költségeket kell számolni, meg a valódi nemzetközi árat, vagyis azt, hogy mit, mennyiért tudunk beszerez­ni és mennyiért tudunk el­adni. Ennek a követelmény­nek kell eleget tenni. Teljes mértékben csatlakozom ahhoz a kongresszusunkon végig uralkodó igényhez, hogy a pártnak teljes erejé­vel támogatnia kell_ a kez­deményező kollektívákat és a kezdeményező vezetőket (taps). A termelő és a fo­gyasztói árak összefüggésé­vel kapcsolatos konkrét kér­déseket meg kell vizsgálni, magán az ' árrendszeren azonban nem kívánunk vál­toztatni. Ami pedig a fo­gyasztói árakat illeti: bázo- nyos alapvető közszükségle­ti cikkek árának megállapí­tása továbbra is központi kézben van, de ezeknél is szerves kapcsolatnak kell lennie a termelői és a fo­gyasztói árak között. Más­különben képtelenek len­nénk a vásárlóerőhöz meg­felelő fogyasztási alapot te­remteni. pedig ez szintén óriási vívmányunk, amelyet meg kell őrizni. (Folytatás a 3. oldalon.) Eredményesebb módszereket a pártmunkában Legfőbb eszközünk a meggyőzés Támogatni a kezdeményező vezetőket és kollektívákat

Next

/
Thumbnails
Contents