Szolnok Megyei Néplap, 1980. március (31. évfolyam, 51-76. szám)

1980-03-19 / 66. szám

1980. március 19. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 CL KéKRfWÖ ___________előtt Ö TLET ÉS ÍZLÉS Mostanában, ha az ember egyik-másik televíziós pro­dukciót nézi, önkéntelenül is egy görög fizikus tétele jut eszébe; hogy tudniillik min­den ötlet annyit veszít a sú­lyából, mint amennyi az ál­tala kiszorított gondolat súlya, — kissé módosítva Arkhimédész jól ismert tör­vényét, amely a folyadékba merülő testről állapít meg fontos igazságot. Ez a tele­víziós művekre is „alkal­mazható” tétel még egy alapjában vett jószándékú, nemes vállalkozásban is megfigyelhető volt az elmúlt héten, ténylegesen a Szökte- tés a szerájból című zene­dráma képernyőre vitelében. A zenei mű televíziós meg­szólaltatásának mindig első számú nehézség^ és próba­köve is: a formai tálalás, a képi megjelenítés, azaz an­nak elhatározása, hogy mit és milyen mennyiségben ada­goljunk képben a hangokhoz — a kifejezés és a hangu­latteremtés szándékával. — Nos, Szinetár Miklós ezúttal mintha kissé irónikusabban fogta volna fel rendezői fel­adatát, és az érzelmesen szép, mesébe is beillő szerelmi történetet túlságosan is az ész oldaláról közelítette meg. Ebből származóan olyan képelemekkel, ötletekkel ál­lott elő, kezdve azzal, hogy egy hajón ringatózó zene­karral muzsikáltatja el a nyitányt, s minden, egyéb­ként szmokingot viselő ze­nész fejére hatalmas török turbánt rakatott, ami egé­szen másfajta komikumot szült, mint a mozarti derű, egyenesen groteszk hangula­tot teremtett, semmint a daljáték igazi tartalmát erő­sítette volna jó irányba. De egyéb, úgynevezett leleple­ző ötlet, mellyel a játék al­kotói azt kívánták érzékel­tetni, hogy mindaz amit lá­tunk, játék csupán, s hogy maguk a televíziósok is já­tékosan fogják fel feladatu­kat, az sem szolgálta a drá­maiig gondolatát. Mert min­den kedves derűje ellenére azért mégis csak egy igazi, őszinte szerelem sorsa forog itt kockán, tehát dráma a Szöktetés; s ha a megértő Szelim basa el is rendezi végül a dolgokat. — a két szerelmes fiatal végül is révbe jut —. azért égy idő­re kétségessé válik szerel­mük lehetősége. A szinetári ötletek folytán a dráma vi­lága bizony kissé felhígult, mondhatni azt is, könnyebb lett a képernyőn a daljáték, mint a valóságban. Megle­het, a televíziós „feltupíro- zás” abból fakad, hogy így talán könnyebben és szóra- koztatóbban válhat befoga­dóvá a zene, a népszerűsítés fokozott vágya hajtotta a te­levíziós változat megterem­tőit. De hogy az eszközöket tekintve más irányba kellett volna keresni a megoldást, az igazabbat, az kiderült Oz- min, a hárem őrének jele­neteiben, amikor is a ren­dezői szándék helyesen azt célozta, és eredményezte, hogy minél mélyebben lás­sunk bele e furcsa, összetett figura leikébe, minél többet ismerhessünk meg emberi tulajdonságaiból. Igaz, Gre­gor József (s mellette még a Szelim basát játszó Kállai Ferenc) volt az, aki énekes létére vérbő figurát is for­mált szerepéből, s egy em­lékezetes Ozminnaj ajándé­kozta meg a nézőt. A mozarti muzsika persze így is szépen és hatásosan szólt a képernyőn, és ez el­ismerést érdemel, csakhát ami a képi megjelenítés mi­nőségét illeti, az úgyneve­zett. ötleteket, ennél már jobban is eltalálta az alap­hangot, más operák eseté­ben, Szinetár Miklós. Ami­kor nemcsak ötleteket sütött ki, hogy például bekandikál­hassunk a játék kulisszái mögé. hanem a képpel is a tartalom elmélyítését sike­rült szolgálnia: erőteljesen. A fent említett arkihimé- dészi tétel igazságát más ér­telemben juttatta eszembe Palásthy György tévéjátéka szerda este, amelyben egy Kolozsvári Grandpierre Emil- elbeszélést ruházott fel fan­táziájának képeivel, s amely­nek legfőbb erénye, hogy mindössze csak fél óráig tar­tott. A Szeplős Veronika a képernyőn tipikus példája lehet annak, hogy egy iro­dalmi mű hogyan válhat csupán alkalommá a felgyúj­tott rendezői képzelet sze­szélyes játszhatnékjának. — Palásthy György ugyanis félreérthetetlenül a női mez­telenség bűvöletében alkot­ta meg játékát, arra össz­pontosítva erejét, hogy mi­nél többet mutathasson meg a színésznők bájaiból, vi­szont annál kevesebbet vá­lasztott az irodalmi mű eré­nyeiből. Hogy ez nem pusz­tán feltevés, arra rávilágít a tévéjátékot szokatlan han­gon bevezető rádióújság-elő- zetes is. Érdemes idézni a nézőt felbujtó, vagy felbuj­tani szándékozó sorokat; „Szeplős Veronikának nem az arca szeplős. És nem is a felsőteste, sőt az alsóteste is szeplőtlen. Szeplős Vero­nikának a lelke szeplős. Azért állítom ezt ilyen biz­tosan, mert láttam. Nem a lelkét — a .testét.” Aztán néhány sorral később: „Vö­rös Eszter mint Szeplős Ve­ronika és Andai Györgyi mint Ottilia szíwel-lélekkel (s mint látható lesz) testes- tül-lelkestül vesz részt a ritkán adódó kellemes vál­lalkozásban a két férfisze­replő mellett.” Ennyit a vár­ható látvánnyal kapcsolat­ban semmi kétséget nem hagyó előzetesről, amely va­lóban teljesen fedte megva­lósulásában a beígért „élve­zetet”. Csupán csak az a kérdés, hogy kinek is jelent­hetett ez maradandó élmé­nyeket. pontosabban kinek nagyobbakat? Aki a valóság­ban látta, tehát az alkotók­nak vagy a nézőknek, aki képben követhette csupán a rögzített valóságot. A női test mutogatása önmagában még nem művészet; van en­nek kéjes megfelelő, művé­szeten kívüli helye és al­kalma. S úgy gondolom, ez nem éppen a képernyő. A tévéjáték készítői bizony jobban tették volna, ha az árnyaltabb jellemrajz meg­alkotásában, a frappáns helyzetek megteremtésében merülnek el, semmint a női test rejtelmeibe feledkeznek bele. Egyébként, ismét csak a jó Arkhimédészre hivat­kozva, az öncélú női mez­telenség is épp annyit ve­szít a képernyőn a súlyából, mint amennyit az általa ki­szorított gondolatok súlya — és ez már nem ízlésbeli, ha­nem esztétikai probléma. Ha egy tévéjátékból csak az maradhat meg a nézőben, hogy például milyen jó nők szerepeltek benne, a jelzőn az értendő, amit a férfinép ezzel a megkülönböztetéssel általában illet. akkor ez csak mutatvány, semmi több. A szombat esti szórakoz­tatásul felkínált Sardou-ko- média szerencsére az előb­binek pozitív értelmű ellen­példája. A Marton László rendezte tévéjáték bizonyít­ja, hogy a jó ízlés igenis jól megfér a fesztelen vidám­sággal. s lényegében egy si­kamlós szellemű játék is előadható minden melléka- csingatás nélkül. Itt a köny- nyedség sohasem csapott át holmi kétértelmű és kétes értékű könnyelműsködésbe. Az ötletes, szellemesen elő­adott játék Darvas Iván nagyszerű játékával a kö­zéppontban is válhatott kel­lemes mulatságunkká szom­bat este. V. M. Közművelő múzeumok A múzeumok gyűjtik, őrzik, tudományosan feldol­gozzák és közkinccsé teszik a nemzeti és egyetemes kul­túra, a történelem és természet tárgyi emlékeit. A köz- művelődésben fontos szerepet töltenek be ezzel, hiszen olyan kulturális értékeket közvetítenek, amelyek a kor­szerű műveltség elengedhetetlen részei. Hosszú évtize­deknek kellett eltelniük azonban addig, amíg a mú­zeumok — értékőrző, gyűjtő és tudományos funkciójuk mellett — mint közművelődési intézmények is bevonul­tak a köztudatiba, előtérbe került ilyen jellegű tevé­kenységük. Nyilván szoros összefüggésben van ez a közművelődésünk egészében történt változásokkal. Kiállítások terem nélkül Az utóbbi években egyre gyakrabban találkozhattunk olyan múzeumi közművelő­dési programokkal, amelyek eleven életet teremtettek a — rendszerint — ódon fa­lak között, a látogatók ez­reit vonzották. Csupán az elmúlt évben megközelítet­te a kétszázezret a megye múzeumlátogatóinak száma. A száraznak tűnő statiszti­kai adat mögött, óriási mun­ka fekszik, hiszen a megye múzeumaiban többnyire sem a tárgyi, sem a személyi fel­tételek nem kielégítőek a megnövekédett feladatok el­látásához. A múzeumok munkatársai igen komoly tudományos munkájuk mel­lett végzik a közművelődési feladatokat, rendszerint kor­látozott lehetőségek között. Jászberényben például nincs alkalmas helyiség idő­szaki kiállítások rendezésé­re; pedig éppen a különbö­ző képzőművészeti, néprajzi, helytörténeti kiállítások ad­hatnák a legtöbb lehetősé­get a közönség igényéinek felkeltésére, kielégítésére. A Jász Múzeumban — az ál­landó kiállítás mellett — mindössze néhány asztali tárló szolgálja ezt a célt. A múzeum . ennek ellenére igyekszik a hiányt pótolni, a jászapáti Vágó Pál Ház­ban — s a járás községei­ben — rendszeresen tarta­nak — igen színvonalas — kiállításokat. Ezzel azonban még a jászberényi közönség igényei nincsenek kielégít­ve, annál is inkább, mert megfelelő kiállítási terem hiányában a könyvtár és a művelődési központ sem tud segíteni a múzeum gondján. A város közműve­lődési életében mindezek el­lenére is fontos szerepet tölt be a 'múzeum. Elsősorban a múlt, a történelmi és hely- történeti értékek megismer­tetésében vállalt „oroszlán- részt”. A múzeum munka­társainak tapasztalatai sze­rint ugyanis nagyon hiányo­sak a jászberényi emberek, s főleg a gyerekek helytör­téneti ismeretei- Éppen ezért hívták életre az' ifjú mú­zeumbarátok körét, amely­nek elsődleges célja a Jász­ság megismertetése, olyan történelmi, néprajzi ismere­tek nyújtása, melyek a nem­zeti tudat, a nemzeti hova­tartozás érzését erősítik a gyerekekben. Nyilván ez a törekvés nem választhatóéi az iskolák nevelési feladatai­tól, s csak az oktatási intéz­ményekkel együtt valósítha­tó' meg igazán. A -történelem és magyar szakos pedagó­gusok érzik. ennek jelentő­ségét, és gyakran keresik fel a múzeumot tanítványaik­kal, a múzeum adta lehető­ségeket felhasználják mun­kájukban. S itt említhetnénk meg, hogy az iskolai tan-, anyag szemléletes elsajátítá­sához a múzeumok tárgyi emlékei olyan lehetőségeket kínálnak, amelyeket egyet­len iskola sem tud megte­remteni, s amelyek felhasz­nálása nélkül jóllehet ala­pos. de kevésbé valószínű, hogy élményszerű és kellően tudatosult történelmi, irodal­mi ismeretek birtokába jut­nak a gyerekek. Közösen a munkahelyekkel Nem véletlen tehát, hogy a megye múzeumai is nagy súlyt fektetnek arra, hogy gyűjteményeiket, a múlt ér­tékeit a legszélesebb körben ismertté tegyék. A karcagi Győrffy István Nagykun Múzeum állandó kiállítása mellett időszaki kiállításait is úgy rendezi, hogy azok a helyi vagy a városhoz kö­tődő értékeket mutassák fel elsősorban. Ebben a szellem­ben rendezték meg például Somogyi Árpád karcagi szü­letésű szobrászművész, Győrffy Péter- festőművész — a múzeum névadójának unokája — kiállítását, de bemutatták a karcagi nyom­da történetét, a Tanácsköz- tájtisasiág helyi emlékeit, eseményeit, a karcagi nép­művészek munkáit és sorol­hatnánk még. Évenként, tíz- tizenkét időszaki kiállítást rendeznek a múzeumban, amelyeket tizenegy-tizenkét­ezer látogató' keres fel. Eze­ket a kiállításokat a mun­kahelyeken, más városok múzeumaiban, művelődési házaiban, is bemutatják. Kü­lönösen nagy az igény a népművészeti kiállítások iránt. E bemutatókkal nem csupán a karcagi népművé­szek, de a város hírnevét is öregbíti a múzeum. Buda­pesten, Hatvanban, Gödöl­lőn, Gyöngyösön, Debrecen­ben, Kiskunfélegyházán —, hogy csak néhány várost említsünk — egyaránt szere­pelt. kiállításokkal, legkö­zelebb pedig Veszprémben és Esztergomban mutatja be népművészeti gyűjteményé­nek egy részét. Nem elha­nyagolható, hogy a város idegenforgalmi szempontból is jelentős helyen fekszik: a Hortobágyi Nemzeti Park szomszédságában s ugyanak­kor karnyújtásnyira Berek­fürdőtől. Ahhoz, hogy von­zóvá váljék a település, fel kell tárni, fel kell mutatni értékeit. így került sor az 1806-ban épült Zúdor-híd felújítására, egy népi klasz- szicista stílusú parasztház megvásárlására — berende­zése a jövő feladata lesz — s ugyancsak a jövőben, á Gabonatröszt segítségével, megtekinthető ipari műem­lékké nyilvánítják a város határában lévő szélmalmot is. Természetesen ezek az értékek nem csupán az ide­genforgalom szempontjából jelentősek, gazdagítják a vá­ros lakóinak helytörténeti is­mereteit is, s úgy véljük ezen a téren Karcagon is akad még tennivaló. Szeren­csésebb volna például —ép­pen mert- számtalan jó pél­da bizonyítja eredményeit — ha az oktatási intézmé­nyek a jövőben rendszere­sebben segítenék a múzeum törekvéseit, s ugyanakkor az eddiginél jobban igényelnék az intézmény támogatását saját nevelési feladataik megoldásához. A múzeum a városi könyvtárral és a mű­velődési központtal .közösen több vetélkedőt, kiállítást rendezett már. Az együttmű­ködést példázza az 1848—49- es szabadságharc 130. évfor­dulóján megvalósult rendez­vénysorozat. Az évforduló­hoz kapcsolódó múzeumi ki­állítás könyvészeti anyagát a könyvtár adta, a művelő­dési központ pedig vetélke­dőt rendezett a szocia'ista brigádoknak. A vetélkedő anyaga főleg a kiállításra, tárlatvezetésre és a múzeum ismeretterjesztő előadásaira épült. A szocialista brigádok tagjai egyébként rendszeres látogatói a múzeumnak. Kul­turális vállalásaik összeállí­tásakor kikérik a múzeum szakembereinek véleményét, így .valósulhattak meg a közösen rendezett munka­helyi kiállítások, és az, hogy a múzeum az anyagfeltáró, gyűjtő .munkában' js számít­hat a munkahelyi kollektí­vákra. A múzeum szakemberei fontos feladatnak tekintik a megyére vonatkozó helytör­téneti, néprajzi irodalom ter­jesztését — jelenleg csaknem negyvenféle kiadványt árusí­tanak — valamint a nép­rajz és helytörténet iránt érdeklődő, a szakdolgozatu­kat író egyetemisták, főis­kolások szakmai segítségét is. Sajnálatos módon azon­ban a városi igények kielé­gítése mellett a múzeum munkatársainak sem ideje, sem energiája nem marad a többi nagykun település közművelődési munkájának támogatására, hiszen az in­tézmény igen sokrétű fel­adatait mindössze két szak­ember látja el. A képzőművészeti nevelésért A túrkevei Finta Múzeum hasonló gondokkal küzd, emellett az épületadottságok sem a legmegfelelőbbek na­gyobb szabású közművelő­dési rendezvények megtar­tására. Ügyszólván egyetlen lehetőség az időszaki kiállí­tások rendezése, amelyek — a múzeum jellegéből kö­vetkezően — elsősorban kép­zőművészeti tárlatok. Alkal­mazkodva a lakosság össze­tételéhez, azok a festők, szobrászok mutatkoznak be Túrkevén, akik érdeklődésre számíthatnak az alapvetően mezőgazdasági település kö­zönsége körében, és mun­kásságukkal jelentős értéke­ket képviselnek. Túrkevei tapasztalat, hogy az embe­rek nagy érdeklődéssel kísé­rik a településükhöz kötődő kutatások eredményeit, a ki­állításokat, és ezek létreho­zásában maguk is szívesen részt vállalnak. Erre az ér­deklődésre alapozva hívták életre a túrkevei múzeum­barátok körét, amelynek pil­lanatnyilag elsődleges fel­adata, hogy részt vegyen a város felszabadulás utáni történetének feldolgozásá­ban, dokumentumok, tárgyi emlékek gyűjtésében. — A múzeumot adottságai első­sorban a képzőművészeti ne­velés segítésére teszik alkal­massá. Jelenleg azonban a kiállításokon, az esetenkénti tárlatvezetéseken túl nem sok alkalom nyílik erre. Az eddigiekből is kitűnik, hogy a múzeumok tevékeny­ségében jelentős helyet fog­lal el a közművelődési mun­ka. Lehetőségeik azonban korlátozottak. Űj közműve­lődési formák és módszerek bevezetését esetenként a rossz épületadottságok, he­lyiséggondok gátol ják —pél­dául a jászberényi és a túr­kevei múzeumban — és a múzeumok szakembereinek sokirányú szakmai elfoglalt­sága, tudományos feladataik ellátása is korlátot szabhat a közművelődési munkának. Éppen ezért előrelépést, je­lentene, ha az oktatási in­tézmények, a művelődési há­zak és könyvtárak szakem­berei az eddigieknél több támogatást nyújtanának a múzeumok közművelődési tevékenységéhez — a maguk hasznára. Török Erzsébet 450 éves középiskola Jubileumra készülnek A mezőtúri mezőgazdasági, gépészeti szakközépiskola az idén ünnepli fennállásának 450. évfordulóját. A nevezetes jubileumról számos eseménnyel emlékez­nek meg — közölték a városi tanács végrehajtó bizottságá­nak ülésén. A Dózsa György Szakközépiskolában rendezik meg áprilisban az országos szakmai tanulmányi verseny döntőjét. Hazánk felszabadu­lásának 35. évfordulója tisz­teletére az intézet KISZ- szervezete meghirdette a Szolnok megyei középfokú oktatási intézmények közötti versenyt a „Tiszta, kulturált .környezetünkért” címmel A KlSZ-nap keretében ta­lálkozót szerveznek a felsza­badulás utáni ifjúsági veze­tői tisztet betöltött túri öreg diákok részére. A szeptem­beri jubileumi ünnepségen az iskolatörténeti vetélkedőn felelevenítik az intézet négy és félévszázados múltját, a haladó hagyományokat.- A magyar iskolakultúra törté­neti értékeit gyarapítva ösz- szegyűjtik az írásos és tárgyi emlékeket házi múzeum cél­jára. Az emlékünnepség al­kalmából megalakítják az öreg diákok baráti körét, domiborművet állítanak Sze­gedi Kiss Istvánnak, az isko­la első neves rektorának. Bemutatják Tamkó Sirató Károlyinak a közelmúltban elhunyt József Attila díjas költőnek az intézet jubileu­mára írt versét, amelyet Csenki Imre Kossuth-díjas karnagy zenésített meg. Mindketten az intézet diák­jai voltak. A tanintézet tör­téneti anyagát gazdagítja Erdélyi József nemrég el­hunyt költő hagyatékának egy része, továbbá a Mexikó­ban elhunyt Salgó Endre fes­tőművész egyik képsorozata, amelyet a művész özvegye ajándékozott az iskolának. Kézikönyv az iskolaigazgatóknak Az iskolavezetés pszicholó­giai kérdései címmel hasz­nos kötetet jelentetett meg a Pedagógus Továbbképző Intézet és Filmtár. A szerző — dr. Kerékgyártó Imre — olvasmányos formában, kitű­nő logikával adja közre azoknak az ismereteknek a gyakorlati módszereit, ame­lyek a tanulói közösségek igazgatói számára nélkülöz­hetetlenek. A könyv kettős céllal író­dott: segíteni az iskolaveze­tők elméleti és gyakorlati munkáját, másrészt — s , ez az újszerű — a vezetéspszi­chológiái ismereteket a p>eda- gógiai intézményekre alkal­mazni. Nagy erénye a könyvnek a gazdag példaanyag. A szer­ző maga is végigjárta az igazgatók rögös útját, jól is­meri a lehetőségeket és azok határait. Ez a gazdag tap>asz- talat hitelesíti írását, s teszi a könyvet az igazgatók, a pe­dagógusok, a főiskolai és egyetemi hallgatók számára fontos olvasmánnyá. Sok százan gyűltek össze a Budapesti Kossuth Klubban, bogy részt vegyenek a Rubik Ernő által feltalált bűvös kocka klub­jának megalakulásán. Képűnkön: a legifjabb klubtag rádió­interjút ad

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents