Szolnok Megyei Néplap, 1980. március (31. évfolyam, 51-76. szám)
1980-03-19 / 66. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1980. március 19. Gyászhirek — köszönetnyilvánítások Mély fájdalommal tudatjuk hogy szeretett férjem, édesapánk, VIRAGOS IMRE 1980. március 15-én tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése 1980. március 20-án 15.30 órakor lesz a szolnoki Munkásőr úti temető halottasházából. A gyászoló család, Szolnok. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ZAJACZ BÉLANÉ szül.: Danyi Mária hamvasztás utáni búcsúztatása március 21-én 13.30 órakor lesz a Munkásőr úti temetőben. A gyászoló családja. A cibakház! Vörös Csillag Mezőgazdasági Termelőszövetkezet párt- és gazdaságvezetősége mély fájdalommal tudatja, hogy HOVODZAK ISTVÁN, a termelőszövetkezet volt elnöke 51 éves korában váratlanul elhunyt. A termelőszövetkezet saját halottjaként tekinti. Temetése 1980. március 20-án csütörtökön 15 órakor lesz a cibakhá- zi temető halottasházából. Köszönetét mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, szomszédoknak, a SZOT Társadalombiztosítási Igazgatóság és törökszentmiklósi Háziipari Szövetkezet dolgozóinak, akik szeretett édesapánk és nagyanntíV KALMAN DANIEL temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek és fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló gyermekei és unokái. Tiszaigar. Köszönetét mondunk mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, szomszédoknak, akik szeretett feleségem, HORVATH SANDORNÉ szül.: Szalai Erzsébet temetésén megjelentek, mélységes fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak. ismerősöknek, jó barátoknak, szomszédoknak, munkatársaknak, akik felejthetetlen férjem, édesapánk, nagyapánk, dédnagyapánk, NÉMETH ANDRÄS temetésén megjelentek. Sírjára koszorút, virágot helyeztek. Részvétnyilvánításukkal mélységes fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Jászboldogháza — Jászberény. Köszönetét mondunk az MNB Megyei Igazgatóság vezetőinek, dolgozóinak, a kunszentmártoni bankfiók dolgozóinak. a KIOSZ vezetőinek, gazdálkodó szervek vezetőinek, munkatársaknak, rokonoknak szomszédoknak. ismerősöknek, akik felejthetetlen édesanyám, feleségem. SZASZKO PALNÉ temetésén megjelentek, részvétnyilvánításukkal soha el nem múló fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Szaszkó Mária, Szaszkó Pál. Kunszentmárton. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak az ismerősöknek. jó barátoknak, szomszédoknak és a Szolnok megvet Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat dolgozóinak, akik felejthetetlen testvérünk, özv. SZABÓ MIKLÖSNÉ Nagy Zsófia temetésén megjelentek. síri ára koszorút. virágot helyeztek, részvétnyilvánításukkal f á j d a 1 munkát enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Kisújszállás. apróhirdetés INGATLAN kétszobás, fürdőszobás ház eladó. Rákóczifalva, Ady Endre y. 1. (H. 863.) KÉTSZOBÁS szövetkezeti lakás eladó. Törökszentmiklós, Táncsics lakótelep n ép. O. e. 9. Érdeklődni lehet 17 órától. <Í014.) 1206 négyszögöl szántóföld eladó. Kengyel, Derzsi Gábor. Érdeklődni: Rákóczifalva. Jókai u. 34. alatt. 12086.) TANYA eladó Nagylapos környékén sok melléképülettel. Villany van. Kőút 100 m-re. Irányár: 35 000 Ft. Érdeklődni : Somogyi Imre, Endrőd, Lenin út 100. (2080.) KÉTSZOBÁS OTP-s lakás eladó, kp + OTP átvállalással. Szolnok, Csokonai u. 25. fszt. 1. (H. 919.) _________________ 4 00 négyszögöl építési telek Szolnok- Kocsoroson, Cseresznyés úton eladó. Érdeklődni: Alma u. 32. (H. 911.) NAGY másfél szobás, OTP-s lakás eladó vagy kisebbre cserélem. ..Szövetség ABC mellett” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 912.) HOLT-TISZA-par- ton 200 négyszögöles — lehetőleg üres telket vennék. „Hely- és ármegjelöléssel” jeligére a kiadóba. (2114.) MEZÖTÜRON a Thököly u. 3. sz. alatt családi ház eladó 420 négyszögöl telekkel. Érdeklődni: Bolyai J. u. 16. (2105.) ÉRTESÍTÉS Értesítjük vevőinket, hogy a megye területén működő vállalatok részére nagyobb mennyiségű HITCLAKCIÚS UTALVÁNY került kiszolgálásra. Jelealeg jó minőségű berentei és más borsodi szenekkel, valaaaUnt brikettel állunk az utalvány birtokosok rendelA tüzelőt úgy utalványokra, mint készpénzért készleteink erejéig szeneknél 11,— Ft brikettnél 8,— Ft árengedménnyel szolgáljuk ki. BERENTEI DIÖ-KOCKA-DARABOS EGYSÉGES SZÉN: régi ár: 38,90 Ft új,ár: 27,90 Ft (iparvágányos telepeken) DOROGI BRIKETT: »égi ár: 66,— Ft új ár: 58,— Ft (iparvágányos telepeken) A haávezményes akció az állami és a szövetkezeti TÜflRF-telep eken egyaránt érvényes. (H. 915) NAGYMÉRETŰ két- szobás. erkélyes, összkomfortos öröklakás (55 m2) kp + OTP átvállalással (10 000 Ft/m'2), ugyanott garázs eladó. Érdeklődni: hétköznap 18—20 óra között, szombat, vasárnap egész nap. Szolnok. Kassai u. 56. IV/15. (2111.) JÁSZBERÉNY központjában lakást vennék 300 ezer forint készpénzzel, földszinten vagy első emeleten. ..Sürgős” jeligére a Néplap jászberényi szerkesztőségébe. (2106.) GÉPJÁRMŰ IL Moszkvics 412-es eladó. Érdeklődni: Kisújszállás autóalkatrész boltban. (2087.) ZE írsz. világospiros 1200-as Zsiguli újszerű állapotban eladó. Szolnok. Üt- törő u. 22. Megtekinthető : délután. (H. 908.) _______ U R-es 1500-as Zsiguli eladó. Zagyva- rékas, Nagyváradi u. 19. (H. 906.) 3 éves Lada Combi és lengyel lakókocsi eladó. Jánoshida, Fő út 65. Eszes. (H. 905.)_________________ 5 éves Wartburg de Luxe és 3 éves S 100-as Skoda eladó. Kunmadaras. Kálvin u. 15. Csávás. (H. 890.) TRABANT Combi hároméves. most műszakizott eladó. Érdeklődni: Karcag, Erdei út 18, (2021.) KÉTKEREKŰ kerti traktor pótkocsival eladó. Törökszentmiklós. Viola u. 23. (H. 862.)_____________ J Ó állapotban levő MZ oldalkocsi eladó. Karcag, Dam- janich u. 61/a. (2023.) CU írsz. Trabant jó állapotban - eladó. Jászberény. Nádor 4. 17 óra után. (2091.)________________ 353-as Wartburg alkatrészként eladó. Jászszentandrás. Rákóczi út 81. (2006.) IO írsz. Trabant sürgősen eladó. Szolnok, Bercsényi u. 32. II. 52. (H. 916.)_________________ Z D Trabant Speciál eladó. Rákóczifalva, Rózsa Ferenc u. 50. Érdeklődni: 17 óra után. (H. 913.)______ M OST vizsgázott ZM-es Lada 1200 fehérszínű eladó. Tiszajenő. Kossuth u. 69. Kerekes. (2118.)_____ S IMSON Svalbe mkp. kifogástalan állapotban eladó. Kovács Gábor. Karcag. Kisújszállási út 62/a. (2103.)______ C S forgalmi rendszámú 353-as Wartburg eladó. Mezőtúr. Fóti út 98. (2095.) ADÁSVÉTEL MONDÉN fehér galambok eladók. Bojtos Béla. Jászberény. Szűcs u. 2. (2017.) GUMISKERÉKÜ kézi kocsi és egy robbanómotorral hajtott 250 1/perc teljesítményű vízszivaty- tyú eladó. Szolnok. Perczel Mór út 12. (Téglagyárral szemben.) (1992.) VERONA kárpitos garnitúra 4 darabos, piros-drapp színű garanciával eladó. Szolnok, Orosz György út 15. I. em. 6. (H. 899.) KARDVIRÁG hagyma, bíborlila. zöldes, bordó, rózsaszín, sárga fehér 4 Ft/db. Megrendelhető postán utánvéttel. 30 darabon alul nem szállítok. Joó Sándor, 2941 Ács. Toldi u. 6. (1396.) 4 éves tehén 8 hónapos vemhes sürgősen eladó. Karcag. Vörös Hadsereg útja 62. (2010.) ELADÓ két és fél éves hasas üsző, egy másfél éves üszőborjú. Besenyszög. Dózsa Gy. út 21. szám alatt. (2069.) 150 kg-os bikabor- júk eladók. Szolnok, Alcsi 65. Menkó. (H. 920.) GÁZTŰZHELY palackkal eladó. Szolnok. Daru u. 6/a. Széchenyi lakótelepnél. (H. 914.) _______ 1 30 q oltott mész. 24 m3 sóder és 175 négyszögöl porta alappal eladó. Oneth Károly. Tószeg. Zrínyi út 3. sz. (2117.)___________ N ÉGY bika eladó. Szolnok, Ugar 112. Mihályi. (2116.) KÉT egyenként mázsa körüli disznó eladó. Jászberény VII. kerület. Puska u. 1. (2110.) _______ K ÉT nyolchónaoos bika eladó. Szolnok, Ugar 79. (Üj kenyérgyárral szemben). (2107.)_________ E GY 4 éves heréit ló. két egyéves csődör. kanca) cs>- kó eladó. Szajol. Szél u. 3. (2104.) EGYÉB SZOBA, konyha, mosdó helyiséges lakás fiatal házaspár részére kiadó. Érdeklődni: Szolnok. Lakat u. 6 .16 óra után. (2115.) LAKÁSCSERE HÁROMSZOBÁS Szolnok belvárosi komfortos tanácsi lakásomat két kis lakásért elcserélném. 12-988-as telefonon. (1484.) BUDAPESTI. kertes, főbérleti, tanácsi lakásom elcse-. rélném szolnoki hasonló tanácsira Ba- gi Józsefné, Budapest, VIII. kér., Stróbl Alajos u. 7/510. (H. 885.) KÉT és fél szobás, központi fűtéses loggiás 56 m2-es tanácsi lakást elcserélnék kisebbre vagy kertes házra. Szolnok. Jászi F. út 7. III/13. (2083.) SZOLNOKI Kolozsvári úti másfél szoba + étkezős tanácsi lakást háromszoba + étkezős tanácsira cserélnék III. emeletig. „Tízemeletes Széchenyi lakótelepire” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 888.) A Palotási Állami Gazdaság (Szolnokhoz 10 km-re) székhelye: 5072. Besenyszög—Palotás felvételt hirdet központi növényvédő és tápanyaggazdálkodási munkakörök betöltésére. Követelmény; szakirányú egyetemi vagy főiskolai végzettség, növényvédő szaktanfolyami képesítés. Fizetés a vonatkozó rendelkezések alapján. Jelentkezés a gazdaság személyzeti vezetőjénél személyesen vagy írásban. (H. 763.) INDUL A PAM-PAM-»AMUTAJ<gJÖ MÁJUSUL*^.3 Minden 20 Ft értékű háztartási textil hulladék után egy sorsjegy is jár. Ny£R£M£NYSORSOLAS JUNIUS 20 4N A Szolnok megyei állami Építőipari Vállalat többműszakos munkakörben alkalmaz: — szerkezeti lakatosokat — betonelemgyártó szakmunkásokat — darukezelőket és betanított munkára betonbedolgozókat. o Továbbá változó munkahelyre alkalmaz: — épületlakatosokat — épületasztalosokat — szobafestő-mázolókat, illetve szakmára betanulni vágyó dolgozókat — kőműves szakmunkásokat, valamint kubikos brigádokat. Felvételre jelentkezni lehet vállalatunk munkaügyi osztályán, Szolnok, Ady E. út 37. sz. alatt. (1240.) ÁLÁBÁN! \máRC. 17-Töl 100FT 2.DB WMkEEMM FEHÉR FÉRFI ING Háztáji gazdaságok, kistermelők, kerttulajdonosokI 1980. március 20-24-ig Szolnokon a Hangszerbolt mellett újra megrendezzük a Kistermelők árusítással egybekötött kiállításunkat Beszerezhetők: mezőgazdasági kisgépek, kerti szerszámok, növényvédő szerek, gyomirtó szerek, állattenyésztési berendezések, műtrágyák, vetőmagok utcája Nyitva: hétköznap: 9—18 óráig szombaton: 9—14 óráig Szakmai tanácsadás Szolnok megyei Agroker Vállalat Szolnok megyei Iparcikk Kisker Vállalat Virág- és dísznövényvásár Rákóczifalvi Rákóczi Tsz (2112.) DOLGOZÓKAT UKVI.MYZlMt AZ UTASELLÁTÓ VÄLLALAT SZOLNOK-BÉKÉS MEGYEI IGAZGATÓSÁGA pályázatot hirdet Jászberény állomáson üzemelő 604. sz. kisker. pavilon 1 személyes pavilonkezelői állás betöltésére. Jelentkezni lehet: Utasellátó Vállalat Szol- nok-Békés megyei Igazgatóságon, Szolnok, MÁV-álIomás új épület I. 25. (2054.) ’79-ben végzett állattenyésztő üzemmérnök Szolnok 20 kitt-es körzetében állást változtatna. „Szarvasmarha-, juh-ágazat előnyben” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 918.) Gépírni tudó adminisztrátor állást változtatna Szolnok város központjában. .,20 éves gyakorlattal” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 909.)