Szolnok Megyei Néplap, 1980. február (31. évfolyam, 26-50. szám)
1980-02-03 / 28. szám
1980. február 3. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Gazdasági fejlődés, kulturális haladás ___________ A Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola szolnoki tagozatán Túl a kezdet nehézségein ókat nevetünk manapság, ha múlt századi magyar írók műveit látjuk színházban, filmen vagy televízióban, írásaikat olvasgatjuk koruk mulatságos figuráiról. Gyakran bukkan fel ezek sorában a duhajkodó, nagyivó meg a kúriája kényelmébe visszahúzódó „úr”, aki hallani sem akar semmiféle haladásról, könyvet fél világért sem venne a kezébe, lenézi a „komédiásakat”. Ügy él, mint éltek ősei egy vagy két évszázaddal előbb. Aztán, később gondolkozunk csak el azon, hogy az afféle életmódnak még mais vannak késői hajtásai. Természetes, hogy egészen más- formák, hiszen az idők, az életkörülmények gyökeresen megváltoztak az elmúlt három és fél évtizedben, s aki maga az egykori nemesi porták gazdáinak módján akarna élni, valahogy úgy járna, mint a maga korában Don Quijote. Napjainkban inkább a „féloldalas” fejlődésnek látjuk példáit. Jócskán akadnak emberek, akik — maguk vagy már a szüleik — nemcsak kiemelkedtek a korábbi nemzedékek nyomorából, hanem magasabbra is jutottak az életszínvonal átlagánál. Legalábbis — ami az anyagiakat illeti. Üj házat építették a régi mellé vagy helyett, van abban fürdőszoba, drága bútor mindenféle háztartási gép, autó is áll már az udvaron — de könyvet a sokszobás ház egyetlen helyiségében sem lehet látni, ha csak szobadíszként nem, kötésszínével gondosan illeszkedve a bútorzathoz. Van ilyen helyen televíziókészülék is, többnyire színes. „Csak” éppen az nincs, aki az adásokat nézze. A „gazda” (mert jólesik neki, némelyik el is várja, hogy így szólítsák) inkább a boros pincében vagy a kocsmában tölti az estét, a családtagok meg félnek „rongálni” a drágán vett masinát. Bármennyire úgy gondolja az ilyen ember, hogy „sokra vitte” — ez csak látszateredmény. S hogy ez így van, arra bizonyság, hogy az ilyen családban felnövő gyermekek az iskolában „hátrányos helyzetűéknek” számítanak, hiszen otthonról semmilyen alapot nem hoznak magukkal a tanuláshoz. Kulturálisan, művelődésben legalább any- nyira maradtak el az átlagtól, amennyire anyagiakban túlhaladták. Természetes, hogy az anyagi gyarapodásnak csak örülni lehet, s hogy egyre több új családi ház épül, hogy mind több fiatal már biztos alappal indul az önálló életnek, az az egész nép, az ország érdeke-eredménye is. Ám a fejlődés nem lehet sokáig egyoldalú. Éppen a fiatalok’érzik meg leghamarabb az ilyen helyzet felémásságát és — ha nem is mindig okosan, célravezetőén — tiltakoznak ellene. Mert úgy sem lehet élni — éveken, évtizedeken át —, ahogyan még a múlt században lehetett: bezárkózva a mégoly szép ház falai közé, mit sem törődve mindazzal, ami a kerítésen túl történik. Korunkban a társadalmi, a gazdasági és a kulturális fejlődés szerves egységet jelent. Modem embernek csak az tekintheti magát, akit érdekelnek a közösség ügyei-dolgai, s a maga erejével, képességei szerint részt is vesz azokban. Ehhez pedig arra is elengedhetetlenül nagy szükség van, hogy művelje, egyre tovább képezze magát, érdeklődjék nemcsak faluja- városa, hanem az ország és a nagyvilág történései iránt. Az elmúlt években, sőt évtizedekben sok ember figyelme fordult elsősorban az anyagi gyarapodás felé. Nincs ebben — ha becsületes munka volt annak alapja — semmi kivetnivaló. Annál kevésbé, mert 35 év után sem szabad feledni; Magyarország a felszabadulás előtt hárommillió koldus országa volt. Az anyagi nyomorúság szülte a szellemi nyomorúságot. S ebből törvényszerűen következik, hogy az anyagi jólétnek magával kell hoznia a kulturális felemelkedést. Ez országosan, nagy tömegekre vonatkoztatva így is van, s ezen az sem változtat, hogy még vannak, akik „kilógnak a sorból”. Kongresszusra készülve most számvetést készít az ország. A kongresszusi irányelvekben olvassuk: „Emelkedett népünk műveltségi színvonala ... A figyelmet a társadalom fejlődésének szempontjából legfontosabb eszmei és erkölcsi kérdésekre kell összpontosítani: a közérdek tiszteletben tartására és szolgálatára, a munka becsületének növelésére, a kötelezettségek teljesítésére, a közösségi szellem erősítésére.” És másik helyen: „Előrehaladásunk fontos feltétele, hogy tovább gyarapodjék népünk műveltsége, a közművelődés egyre inkább társadalmi üggyé váljék. Széles körben kell tudatosítani a társadalmi, gazdasági és kulturális fejlődés egységét.” Nehéz időkben ül össze a kongresszus, nagy feladatok várnak megoldásra. Aligha lehet kétségbe vonni, hogy mindehhez, a gazdasági életünkben mutatkozó gondok leküzdéséhez, a további fejlődéshez — sok más mellett, de egyáltalán nem utolsósorban — Széchenyi szavaival: kiművelt emberfőkre van szükség. Ügy is mondhatjuk: a gazdasági fejlődés egyik sarkkérdése a kulturális haladás. Ehhez társul — elsőként az egyenlők közt — a társadalmi tudat, a közérdek elsőbbségének elismerése. Mindez egymást feltételezi és erősíti. A társadalom fejlődése tette és teszi lehetővé a kulturális felemelkedést, az pedig nélkülözhetetlen összetevője a gazdasági haladásnak. És viszont: a gazdasági eredmények adnak alapot a műveltség további terjedéséhez, szilárdítják a társadalmat. ok tennivalójuk van S és lesz e téren a kultúra munkásainak. Jelentős mértékben rajtuk múlik, hogy egyre kevesebb legyen a „féloldalasán” gyarapodó ember, hogy a ma még társadalmilag és kulturálisan el-elmaradozó helységek „fehér foltjai” eltűnjenek a térképről. Mégsem csak az ő feladatuk mindez. Annyira közösségi tennivaló, hogy senki — városi vagy falusi lakos — nem vonhatja ki magát alóla. Hiszen az új, minden kényelmi eszközzel felszerelt családi ház is csak akkor szép igazán és — főleg — akkor modem valóban, ha mint a költő mondja: a szellem napvilága ragyog ablakán. V. E. Amatőr képzőművészek a megyei művelődési központban Néhány évvel ezelőtt az óriási érdeklődés és a szűkös lehetőségek ellentmondásáról panaszkodtak a megyei művelődési központ munkatársai, ha a képzőművészeti nevelés, az amatőr képzőművészek helyzete került szóba. Működött ugyan a „Szolnoki műhely” néven ismert amatőr képzőművészeti kör, de tevékenysége — elsősorban felszerelés és teremgondok miatt — sokkal inkább elméleti, sem mint gyakorlati jellegű volt. Az alkotóknak tehát éppen arra nem volt elég lehetőségük, ami munkájuk lényegét jelenti; az alkotásra. Mostanra viszont örvendetesen fordult a kocka: soha ennyi lehetőség nem állt a szolnoki amatőr szobrászok, festők, grafikusok, textilfestők, keramikusok előtt az igényes alkotómunkára, mint napjainkban. . v Az első fordulópont a Klauber úti alkotóház átadása volt, amely ha nem is elégséges, de az előzőekhez képest óriási teret adott az amatőr képzőművészeti tevékenység kibontakozásához. A Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ megnyitásával ez a lehetőség még növekedett. Ám jól tudjuk a tárgyi feltételek — noha nélkülözhetetlenek — önmagukban még nem garantálják az igényes, minden szempontból megfelelő munkát. Éppen ezért nagy jelentősége van annak, hogy miképp, milyen módon használjuk ki őket. A Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ szakemberei ennek tudatában — ha nem is mindenféle alap nélkül —de lényegében mégiscsak „elölről” kezdték meg képzőművészeti nevelő munkájukat. Ennek csupán egyik, de nagyon lényeges része az amatőr képzőművészek összefogása, munkájuk irányítása. Jelenleg minden korosztály — több mint kétszázan látogatják a különböző foglalkozásokat — a képzőművészet csaknem minden ágában megtalálja a számára legmegfelelőbb szakkört vagy az alkotó miunkához szükséges egyéb képzési lehetőséget. Ez utóbbi is igen sokrétű. A mű- velődési központban két rajziskola működik, mindkettő elsősorban azok számára nyújt gyakorlati, szakmai ismereteket, akik tehetségük alapján képesek művészeti szakközépiskola, illetve főiskola elvégzésére. Az egyik a tárgyábrázolás, a másik az alakrajz mesterségbeli tudnivalóival ismerteti meg hallgatóit. A rajziskolákat természetesen nemcsak a felvételi előtt álló diákok, hanem azok a felnőtt amatőr képzőművészek is látogathatják, akik szükségét érzik rajztudásuk fejlesztésének. Ugyancsak „iskola”, de lényegében különbözik az előzőektől a szobrászok szabadiskolája, amely azért is jelentős, mert a szolnoki amatőr szobrászoknak ezidáig még soha nem volt alkalmuk művészi irányítás mellett, szervezett keretek között dolgozni. Az amatőr grafikusok hasonló módon végezhetik munkájukat. A gyerekek textilfestő, grafikai és linómetsző szakkörökbe járhatnak, s ha az idő kissé jobbra fordul, megkezdi a munkát a kerámia szakkör is. Hetente két alkalommal szabad „alkotónapot” tartanak a művelődési központban, amikor is mindenki kedve szerint dolgozhat választott műfajában. Érdemes megemlíteni azt is, hogy a szolnoki amatőrképzőművészek művésztanárok irányításával dolgoznak, s ez nagy mértékben járul hozzá szakmai ismereteik gyarapodásához, munkájuk színvonalának emelkedéséhez. S ez utóbbi nagyon fontos, hisz az eredményesség fokmérője éppen a művészi tevékenység színvonala. S hogy ez a színvonal milyen lesz? Az évente megrendezett kiállítások, ennek hű tükrei lesznek., amelyben szakemberek s alkotók egyaránt láthatják a jót és a rosszat is. az eredményeket és a hibákat is. T. E. Száz új hallgatót várnak jSvfire Régi vágya teljesült a szoOnokiaknak, amikor szeptemberben megnyitotta kapuit a Kereskedelmi és Ven- déglátóipari Főiskola kihelyezett nappali tagozata. Az átalános és középiskolás diákok mellett most már főiskolai hallgatókkal is gyarapodott a megyeszékhely fiatalsága. Milyen volt az első félév? Hogyan vizsgázták a „gólyák”? Milyen tervek megvalósítása vár a második félévre, a jövő tanévekre? Ezekkel a kérdésekkel kopogtattunk be Andrdkó Mik- lósnéhoz, a főiskola főigazgató-helyetteséhez, a szolnoki tagozat vezetőjéhez. — Nem zökkenőmentesek az első munkanapok egyetlen új intézményben sem. Természetesen nekünk sem volt könnyű, erőfeszítések nélküli a félév. Az alapvető tárgyi feltételek többnyire rendelkezésünkre állnak. A technikai hiányosságokat a megfelelően felkészült és kialakított tanári gárdával sikerült áthidalni. Noha jó eredményekkel zártuk az első, talán legnehezebb félévet, sok még a tennivalónk a tartalmi munkában s az oktatás feltételeinek fejlesztésében. — Hogyan zárták az első félévet a hallgatók? — Az évfolyam taanulmá- ny.i átlaga jobb a közepesnél, annak ellenére, hogy viszonylag sókan „megis- merekedtek” az utóvizsga „élményével”. A hetvennégy hallgató 56 százaléka ismételt vizsgát — egy kivételével sikeresen. Tőle — mivel négy alkalommal eredménytelenül vette az akadályokat — meg kellett válnunk. A hallgatók, bizonyára okulva az átmeneti kudarcokból, nagy és komoly elhatározásokkal már megkezdték a második félévet. A tagozat vezetői, tanári kara, a nappali és a levelező tagozatos oktatás az újabb erőfeszítések mellett azonban nemcsak a félév tantervi programján dolgozik, hanem már a következő tanévet is tervezik. Mint a tagozat vezetőjétől megtudtuk, jövő szeptemberben száz elsőéves kezdheti meg tanulmányait. Várják a fiatalok jelentkezését a hét megyéből. A tagozat beiskolázási körzete a Tiszántúlon kívül Szolnok, Heves és Borsod megye. Várhatóan az idén többen pályáznak a szolnoki tagozatra, mint tavaly, hiszen az iskola híre, létezése már elterjedt a köztudatban. — Az új elsősök fogadása s ja második évfolyam tantervi követelményeinek megvalósítása újabb feladatokat jelent. — Mindaddig így lesz ez, ameddig át nem veszik diplomájukat a mostani elsőElőadáson a „gólyák” Andrikó Miklósné: Nem volt könnyű félév Nagy Istvánné: Mindig is érdekelt a pedagógia sök — jegyzi meg a tagozat vezetője. — Szeptemberre megduplázódik az oktatói létszámunk — rövidesen megjelennek a pályázatok. Elsősorban a szakmai tárgyak tanításához kellenek szakemberek. A következő tanévtől javulnak a tárgyi feltételeink, elkészül az iskola szomszédságában az új épület, amelyben előadóterem, laboratóriumok kapnak helyet. A jobb feltételek minden bizonnyal kedvezően hatnak majd a munkára, megköny- nyítik az oktatást, a fiatalok számára pedig a tanulást, s jobb körülmények között folytatódhat a főiskolai hagyományok kialakítása is. Tervezik, hogy az „anyaiskolában” már jól bevált szakmai klubokat megvalósítják a szolnoki tagozaton. Némelyik diákhagyomány persze „közvetítés nélkül” is eljutott a tagozatra; jól sikerült a „gólyabál”, elterjedtek a „vizsgaviccek”. A fiatalok — noha örülnének, ha lennének közöttük felsőbb évesek, akik bevált „puskákat”, tanácsokat adnának — jól érzik magukat a főiskolán, s megkedvelték a várost is. Az oktatók viszont szerencsésnek vélik, hogy egyelőre még kevés a hallgatók létszáma. — Jobban megismerhetjük őket, képességeiket, felkészültségeiket, gondjaikat — mondja Nagy Istvánné, aki műszaki ismereteket tanít. — Milyen felkészültséggel jöttek a hallgatók? — Általában megfelelővel. — Eleinte persze sok-sok tanáccsal kellett ellátni a fiatalokat, akik — a tudásuktól függetlenül — a főiskolai életre már kevésbé voltak felkészültek — szól közbe Kovács Katalin, az áruismeret oktatója. — Meg kellett tanítani őket jegyzetelni, tanulni, főiskolásként élni. — S mit kellett megtanulni az oktatóknak? Hiszen egyikük sem pedagógusként dogozott eddig. — Mindig „kacérkodtam” a pedagógiával — emlékezik Nagyné —, de végül is villamosmérnök lettem. Nem mondom, hogy könnyű volt a váltás. Sok időt igényel a felkészülés az órákra szakmailag, pedagógiailag egyaránt. Szerencsére segítenek bennünket, munkánkat a budapesti tanszék tanárai. — A váltás egyik munkakörből a másikba önmagában sem egyszerű. Hát még 2QV új, a helyét kereső, stílusát kialakító intézménybe „csöppenni”. — Van valami varázs ott lenni, tevékenykedni egy új iskola „bölcsőjénél” — véli Kovács Katalin. — Nagyszerű kollektíva alakult ki, együtt örülünk az eredményeknek, együtt dolgozunk a gondok megoldásán. Sök mindent lehet és kell csinálnunk, s ez nagyszerű érzés. Az iskoláért való tenni- akarás nemcsak az oktatókat, a fiatalokat is jellemzi. Tele tervekkel vágtak neki a második félévnek, szeretnének aktív részesei lenni, mint az első gólyák, a főiskolai élet „felpezsdítésének”, a hagyományok megteremtésének. T. G, Soha ennyi lehetőség Rajziskola, szobrászok szabadiskolája, kerámiai szakkör ELVÁ L ASZTH ATATLAN FOLYAMAT Kovács Katalin: Nagyszerű a kollektíva
