Szolnok Megyei Néplap, 1980. február (31. évfolyam, 26-50. szám)
1980-02-17 / 40. szám
8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1980. február 17. atór borzalmasan unatkozott. Előbb a ceruza hegyével oldalra fésülgette serke- dő bajszának szőreit. De lehetett érezni, hogy a szőrök mindjárt visszakor- nyadnak másrészt úgyse lehetett látni őket, akár ki voltak pödörve, alkar nem. Aztán azzal kísérletezett, hogy Rapcsákot fölpiszkálja, de padtársa úgy aludt, mintha dunnák közt feküdne. Unalmában azzal is megpróbálkozott, hogy Mátyus Líviára figyeljen, de Mátyus Lívia hangja olyan volt, mintegy édeskés kásamocsár, amibe legföljebb belefulladni lehet. Most éppen azt bugyborékolta: fonto- sabbgazdaságinövényeia-bú- zarozsárpazábrizskukörica- kölesgyapot. Mi ez? Melyik ország ez? Létezik-e egyáltalán ilyen unalmas ország? Nem, ki van zárva! Vegyük csak Bulgáriát, nem mást. csak azt a kis falut azokkal a fura faházakkal, ahol majdnem nekiment annak a szamárnak... vagy a Rózsák völgyét. Apropó, gazdasági növény vajon a rózsa? És ő csak Bulgáriára hivatkozhat. mert nem járt mondjuk Spanyolban. Mint a Pusztai meg a Moll, akiket minden évben elvisznek a kedves szülők, ha rnásira nem. egy kis Ford-ösztömdíi- ra. Hadd tanuljon a gyerek. Valér hirtelen fölébredt, mert eszébe jutott Vonalzó. Szőnyi Emőke tanárnő, az elegáns. Meg a népi hímzésekkel borított maszek-osz- tálykönyve. Ez különösein gusztustalan, ez a nőies tokban őrizgetett titkosirat. A tanárnő privát följegvzései. A diákok jellemhibái is benne vannak állítólag. Ha egyszer valaki... Vagy mondjuk elkoboznák tőle. Mint bűnjelet. Tegyük fel. hogy Szőnyi Emőke bíróság elé kerülne... társadalmi tulajdon elleni vétségéi. Hülyeség, inkább a diákok elleni vétségért. Kinyitotta a füzetét egv szép üres oldalon, és az ötjeitől fölleikesülve nagy gonddal írni kezdett. „Közlöm a Tisztelt Bírósággal, hogy én Sz. E. tanárnőt rossz pedagógusnak tartom, mint szubjektivista egyént. Akit utál. leosztályoz. Ami a hatalommal való visszaélés”. Itt szünetet tartott. Ügy kellene befejezni, hogy „a hatalommal való visszaélés. . .^t meríti ki.” De micsodáját? A szó sehogysejut az eszébe. Aki feledékeny, azzal könnyű kiszúrni. Az ember — amilyen marba — elolvas mindenfélét, és aztán — amilyen maiba — nefciáll elmagyarázni az osztálynak, hogy nyerte meg Napóleon az első csatáját, a toulonit, és hogyan lett belőle huszonnégy éves korában tábornok. Ez igen. csettint az ember; akkor oké, még van hét éved, vihog ez a hülye Rapcsák. és akkor Vonalzó közbevág, hogy mikor volt a népek csatája, fiam. ma mikor? Ki nem tudja? De mielőtt az ember megszól ríhatna. Vonalzó már jegyez is a maszek-nadójába. és úgy mosolyog, mint Mefisztó. ha sikerült neki olcsó áron egy újabb lelket vásárolni Valér sóhajtott és folytatta. ——————1 történelmet tábA lázatnak tekinti és elfelejti, hogy élő emberek csinálják. Szóval annyi fogalma-------------- van róla, mint _ hajdúnak a harangöntésről. Közlöm továbbá a Tisztelt Bírósággal, hogy Sz. E. nem gyakorolja a demokráciát, ami nem csoda, mivel azt sem tudja, hogy mi fán terem, ami ©lég sajnálatos, hiszen.. Valér nem vette észre a mélyülő csendet, már csak Mátyus Lívia páimás kezét, amely megragadta a füzetet. — Ne” tessék elvenni, tanárnő kérem, ez az én privát föl jegyzésem! — Ne mondd! Akkor an nál érdekesebb! Mátyus Lívia nem vo’t történelemszakos, de attól még utálhatta Sz. E. tanárnőt. Azért Valér kis dolgozatát átadta az igazgatónak. Már mindenki tudta. Vihar előtti csend volt. Dilinger energikusan begurult az osztályba, apró, negyvenes lábát keresztbe vetette egymáson, és fölszólította a népet, mondjon véleményt. Némi tanácstalan csend után Róna Bea osztálytitkár kötelességtudóan fölemelte a kéziét. — Nagy kár, hogy ennek is éppen a mi osztályunkban kellett történnie — mondta szomorúan. — Még jobb lenne, ha Valér nem várná meg, míg eltanácsolják, hanem elmenne önként. Akkor szegény tanárok se kényszerülnének arra, hogy keményebb eszközökhöz. .. Valaki beleraffent, de Dilinger leintette. — Ki szavaz Bea mellett? Négyen föltették a kezüket. Bea barátnői. Az előbbi hang felkiáltott: — Nem szégyeliitek a pofátokat? Te is. Füzesi? Az osztály egyik fele kiabálni kezdett, fujoltak. Bea mártírarccal ült a helyén, és Dilingerre függesztette a szemét: lássa csak, mit meg nem tesz az ember a közösségért. Füzesi azonban, aki titokban szerelmes volt Va- lérba, váratlanul zokogni kezdett. — Én nem akartam! Én visszavonom! A zűrzavarban valaki beszólt Rapcsákmak, mire az fejbevágita az illetőt a ma- tekkönywel. Ügy kellett szétszedni őket. Dilinger később félrehívta Valért. — Miért nem szóltál nekem időben? Elintéztem volna. — Mit? — nézett le Valér Dilingerre. Nem is akarja ezeket a hülye kérdéseket föltenni, csak kiszalad aszóján. Nem is akar pimasz pofát vágni, csak úgy látszik, a szeme állása olyan... Ilyenkor szokta az apja szájon vágni. Lesütötte a szemét, szinte várta a pofont. — Ne vágj nekem ilyen pimasz pofát! — sziszegte Dilinger. — Elintézem a dirivel. ha bocsánatot kérsz. — Kitől? — kérdezte Valér. Már megint. — Vonalzótól — mondta Dilinger a régi haverkodó hangján. — Nem lehet, tanár úr — mondta Valér —, mert énnekem a tanárnővel semmi dolgom. Különben is csak a ténvekat soroltam fel, és mint tudjuk, a tények makacs dolgok, nem lehet... — Tűnj el a szemem ‘elől! — üvöltött föl Dilinger. A diri állítólag visszaadta Valér „privát följegyzéseit”, hogy derítsék ki. mi ez. összeült valami vizsgálóbizottság Vagy mi. Az egész iskola erről suttogott. Akis elsősök izgatottan mesélték: — Kicsapnak egy srácot, mert beolvasott egy tanárnak. — Ügy kell neki — mondta egy apa —, látod, milyen igazam volt, hogy ne legyen nagy szád? — Jesszusom — mondta egy anyuka —, szegény gverek. Ígérd meg, húsom, hogy te sose csinálsz ilyet! Egyesek szerint épp ideje, hogy rendet csináljanak, mielőtt végkép elkanósz- kodik az ifjúság. Mások szerint ezek a nyavalyás tanárok. ahelyett, hogy megtanítanák a gyerekeket rendesen imi-olvasni, vagyishát, ami a gimnáziumban kell. ha egyáltalán van még fogalmuk arról, mi az: tanítani, szóval ahelyett minden egyébbel foglalkoznak. és ez lesz az ország veszte. Ismét mások úgy vélték, hogy az emberiségből kiveszett a tekintélytisztelet, és ennek az lesz a Vége, hogy az iskolákat előbb-utóbb be kell zárni. Néhány jólértesült szülő elmesélte, hogy ebben az iskolában még titokban űzik a testi fenyítést, mégpedig azért, mert ennek az iskolának az igazgatója még mindig egy afféle régi vadember, akikből szerencsére már csak mutatóban akad eey-kettő. Csak Valér szülei nem tudtak semmit. Valér lapított. A vizsgálóbizottságban Horváth igazgatóhelyettes. Vándorné, egy kedélybeteg kövér tanár, valamint Dilinger foglaltak helyet. Mátyus Lívia mint koronatanú vagy mi. volt jelen. Horváth igazgatóhelyettes apróra kikérdezte Valért, milyen nap volt, milyen óra, amikor a foljegyzése- ket készítette, hogy jutott eszébe, hogy véleményt formáljon egy tanárjáiról, honnan vette a bátorságot, fölbiztatta valaki? Dilinger azt mondta, kikiérem magamnak. Vándorné rosszkedvűen fölnézett: jó, de ki kezdíe terjeszteni ezt az egészet? Mátyus Lívia előkapta a zsebkendőjét, és hevesen köhé- cseltni kezdett, aztán Valért kiküldték. Mivel nem mondták neki. hogy ne várjon, hát várt, az ajtón keresztül hallatta a fölmorailó veszekedést, Mátyus Lívia kása-hangja most igen éles volt, ahogy kiáltozta: a kötelességemet teljesítettem, Horváth azt gajdolta: szavazzunk már, kollégák, szavazzunk, aztán Diliinger ingerült hangja hallatszott: hagyd abba, kérlek, hiszen nincs alternatíva! Valér hallgatta egy darabig a zsivajt, aztán elgyengült, berohant a Matyóra, magára Zárta az ajtót, és a tartály sűrű húzo- gatása mellett, az öblítővíz jótékony zubogósának zaja mögé menekülve alaposan kibőgitie magát. Mikor újra behívták, már hetyke ' volt és elszánt. — Hajlandó vagy megbánást tanúsítani? — kérdezte hosszú beszéde végén Horváth tanár úr. — Visz- szavonni a csúf szavakat? Valért ez az igazságtalanság vériig sértette. Gyönyörűszép csúf szavakat használhatott volna, de ezúttal nem tette. A fogalmazvány csinos volt és jólfésült. erre ezek itt... — Csak a véleményemet írtam le, az igazat! —' monidita gőgösen. — Micsoda megátalkodott kölyök! — csodálkozott Vándoraié. Hírnök jött, hogy a diri hívatja Valért. Körülállták. Egyetértettek abban, hogy most aztán kicsapják. Csak Rapcsák jegyezte meg a maga bumfordi módján: ha mégse, Vonalzó akikor is meghúzza. Néhány an helyeseltek. Meg bizony. Hacsak valami közbe nem jön. Ráesik egy tégla a fejére vagy ilyesmi. Vagy szül egy gyereket. Bár a legvalószínűbb, hogy Valér öt perc múlva ki van rúgva. Résztvevőén elkísérték a folyosókanyarig. A diri komoran ült az asztalnál. Sovány, aszott kis arcából két apró, vizesikók szem meredt Valérra. Még sose nézte meg ilyen közelről és ilyen hosszan a dirit. Kétségkívül öreg rnanusz volt már. Tulajdonképpen bírta az öreget, csak most olyan roggyantrtak, hogyishívjáknak látszott. szóval nem egy észkombájnnak. — Te ördögfajzat. teanya- szamorító — kezdte a diri a tőle megszokott stílusban, s közben törölgette szomorú, nedvező, világoskék szemét. Olyan volt, mint egy rakás szerencsétlenség. Aki azért igyekszik játszani az eszét. — Hogy jutott eszedbe ez a marhaság? Bírósági tárgyaFogadjunk, hogy megbukik! lás? Milyen jogon minősíted az öregeb beit? — Hány éves kortól lehet véleménye az embernek? — Mii? —1 pislogott a diri. — Mit beszélsz? — Már úgyis régen szeretném megtudni — mondta Valér gőgösen. Nahát, már úgyis mindegy, akkor legalább ő is megmondja a dolgot. — Van arra rendelet vagy mi, hogy hány éves kortól lehet önálló véleménye az embernek? És miről? Mindenütt azt dumálják, legyen, de nem mondják meg, mikortól. — Te isten ostora — mondta a diri. és váratlanul elvigyorodott. — Téged jól el kéne kalapálni az apádnak, tudsz róla? — Erre nem kell biztatni — mondta sötéten Valér. — Akkor jó — mondta a diri. Kicsit elbámészkodiott, mintha kiment volna belőle az erő. — Na... visszavonod ezt a... az egészét? Valér torkát kaparni kezdte valami, mialatt a diri apró. nedves szemébe nézett. Olyan szomorúság fogta el, amit eddig nem ismert. Már nem saját magát sajnálta. Szerette Volna azt mondani, oké. el van boronáivá, hadd örüljön a diri. legyen már vége az egésznek, ehelyett azt mondta: — Nem tudom visszavonni. ha már leírtam. Ha egv- szer az az igazság, nem mondhatom, hogy nem az. Az igazgatói asztal mögül nem jött válasz. Valér fölnézett. A diri arca olyan volt. mint egy kút. végtelenül mély és üres. Valér valósággal megijedt. Aztán az öreg megrázta magát. — Szerencséd, bitang, hogy van benned némi becsület — mondta. Valér ijedten állott. Most mi van? Mi legyen? — Takarodj az osztályba! — bódult el a diri. — És ne halljak rólad, mostanában! z osztályban kitört a fogadási láz. Rapcsák izgatottan ordítozta: fogadjunk, hogy megbukik! Az osztály két táborra szakadt. Valér középen állt és vigyorgott. Valakinek eszébe jutott, hogy a fogadást dokumentálni kell. Egy nagy ív papírlapra írták alá a nevüket, aki Rapcsákkal tartott, balra, aki ellene fogadott, jobbra. A papír!'' '' tetejére fölírták: Megbuktatja-e Sz. E. tanárnő Valért? IGEN, illetve NEM. El- döntésd határidő 1 év. — Ez nem jut az ellenség kezébe — fogadkozott Rapcsák. — Ha el akarnák venni tőled — mondta Füzesi — tépd el és edid meg. Le tudod nyelni? Dilinger bekopogott a di"' hez. Mivel nem kapott választ benyitott. A diri arcra borulva feküdt az ászt Ián. — Bandi bátyám — szólt Dilinger félve. Rosszul vagy? Az öreg felnézett. Az arca mint egy feneketlen kút. — Azt hiszem, mégis elmegyek nyugdíjba —mondta. Dilinger habozott. — Ha most elmégy — mondta óvatosan —. akkor esetleg Horváth kerülhet a helyedre, pedig... Az öreg merőn nézte Dili ngert a vizeskék szemével. Az aprótermetű tanár elzsibbadt a tekintete alatt. — Miért, talán... már te is... — mondta az öreg. mintha dadogna. — Mint egy... mint egy... Hadonászott a karjával, ütni kezdte az íróasztalt. Dilinger kimenekült. — Hollók — rikácsolta a diri. amikor egyedül maradt. Szerencsére ezt már nem hallotta senki. • • • Hallatna Erzsébet elbeszélése a Központi Sajtószolgálat 1979. évi novellapályázatáq III. díjat nyert, Pákolitz István: Újesztendőre Adjon Isten minden jót olyat ami sosem volt A kétkedőt nagy hit óvja midőn gyötri meddő óra Kesergőnek kacagásra forduljon lepittyedt szája A beteg erőre kapjon két bak-arasznyit ugorjon Jobb munkához tisztességet nagyobb kedvet emberséget Minden lánynak jó szeretőt ha nem elég egy hát kettőt Pulyákat az asszonyoknak ameddig nem hervadoznak Ordaserkölcs dölyfös ármány kezesed jen: kezesbárány Katonának bodzapuskát telt kulacsot hátsósunkát Jó parolát hű tenyérnek a világnak békességet Nem egy évre se kettőre de örökös-mindörökre Adjon isten minden jót amilyen még sosem volt Takéts Gyula: Empedoklesz? Folyt a láva és ültél alatta __ E mlékeid tüzes vadonába ez már nem az Etna ... Az isten kis palotája se az... Tűz helyett fagyott bazalton el nem merülhetsz. Világ leikével így sem egyesülhetsz ... Föl se szánhatsz, mint ö s Az a másik! Csupán magadra feszítve magad, mérhetsz világot teremtve itt a szárnyakat a nagy kráter fölé s zuhanva, mely tüzet fogott, szárnyad könnyű pernyéivel cicáznak hideg csillagok! Hadarna Erzsébet: Sulyok Gabriella rajza
