Szolnok Megyei Néplap, 1980. február (31. évfolyam, 26-50. szám)

1980-02-14 / 37. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1980. február 14. Avítt doktrína — új tálalásban „ _ .. párhuzamokat keresnek Történelmi világszerte a politikai megfigyelők az Egyesült Államok elnökének a kongresszus előtt elmondott beszédét vizsgálva. Az Unió helyzetéről szóló elnöki jelentés — mutat­nak rá — tartalmával és hangvételével egy­aránt a hidegháborús évekre emlékeztet. Az újraválasztásért küzdő Carter fel­elevenítette a harminc évvel ezelőtti stí­lust, s a demokrata párti szavazók szemé­ben „új Trumanként” kíván tündökölni. A helyzet azonban az elmúlt három év­tized alatt alapvetően megváltozott. Az ötvenes évek elején Amerika vezetői még az abszolút hadászati fölény tudatában, a szilárd szövetségi rendszer vezető hatal­maként politizálhattak. Truman idejében még nem szabadultak fel az imperialista hatalmak gyarmatai, s az Egyesült Álla­mok tőkés partnerei is a teljes gazdasági függés és alárendeltség állapotában vol­tak. Azóta mindez megváltozott. Igaz, hogy az Egyesült Államok ma is a tőkés világ vezető gazdasági és katonai hatalma, ám a másik oldal a döntő területeken kiegyenlítette az erőfölényt. Megváltoztak a tőkésországok közötti kapcsolatok: Ja­pán és Nyugat-Európa alárendelt partner­ből versenytárs lett, s ma már a Fehér Házban sem számíthatnak arra, hogy a kisebb szövetségesek fegyelmezett másod- hegedűsként követik a nyugati zenekar­ban az amerikai vezérszólamot. Mindez csupán azért van, mert például az euró­pai tőkésországok és Japán az elmúlt év­tizedekben igen gyors gazdasági fejlődé-, sen ment keresztül. Meghatározó az új viszonylatokban a szocialista országokkal való kapcsolatrendszer: azok a politikai és gazdasági előnyök, amelyeket az eny­hülés évtizedében a két fél kölcsönösen elért. A jelenlegi hidegháborús hangulatkeltés, az „orosz medvével” való fenyegetőzés persze nem teljesen hatástalan. Elsősor­ban az amerikai polgárt akarják befolyá­solni, az ő nacionalista érzelmeit kívánja Washington manipulációs apparátusa moz­gósítani, talán nem is sikertelenül. Hiszen Carter lényegében azt ígéri, hogy vissza­állítják az amerikai birodalmat, azokat az időket, amikor az Egyesült Államok hatalma látszólag teljes volt, s a CIA kormányokat váltott le, s uralkodókat he­lyezett a trónta. A kétes értékű doktrína egyértelműen ennek a „birodalomnak” a felélesztésére törekszik. Több fokozatú tervről van szó. Az elmúlt évben keresztülvitték az új középhatótávolságú nukleáris rakéták nyugat-európai elhelyezésének tervét. Ez egy olyan hadászati tényező, amely jelentős veszélyt jelent a szocialista országok (és a NATO-tagállamok) biztonságára. Jelenleg — Afganisztán ürügyén — az amerikai haderő közép-keleti visszatérését készítik elő, létrehozzák az indiai-óceáni hadi-flot­tát és a légiszállítósú gyorshadtestet, azaz Washington globális csendőralakulatát. A katonai költségvetés öt százalékos újabb dollármilliárdokat biztosít ezekre a célok­ra, s közben folyik a hadászati csapásmé­rő erők korszerűsítése — MX-rakéták, Trident-tengeralattjárók, B—1 típusú tá­volsági bombázók építése, illetve gyártás­előkészítése is. A tervek része továbbá Kína korszerű fegyverekkel való ellátása, amiben Brown hadügyminiszter pekingi látogatásakor meg is egyeztek. Az ameri­kai fegyveres erők gyors fejlesztésével együtt, (mint a hajdani trumani időkben) ismét erőfeszítéseket tesznek valamiféle katonai szövetségek létrehozására a Kö­zép-Keleten és a Csendes-óceán térségében. A kongresszusi beszédben Carter „ameri­kai övezetnek” nyilvánította a Föld több térségét azzal, hogy ott saját tetszése sze­rint alkalmazza az Egyesült Államok fegyveres erőit. A harcias megnyilatkozásokat olvasva sokakban felvetődik a kérdés: elfelejtet­ték volna-e Amerikában a véres vietnami leckét, azt, -hogy a hatalmas hadigépezet milyen csúfos és keserves vereséget szen­vedett Indokínában? Ügy tűnik igen, s Washingtonban ismét hajlandóság van újabb katonai kalandokra vélt „befolyási övezete” megvédésére. Az elmúlt hetek eseményeit vizsgálva világszerte rámutatnak: veszélyes vízvá­lasztóhoz érkezett Washington. Pedig a katonai kaland kockáztatását a jelenlegi helyzetben nem engedheti meg magának a mégoly nagy katonai erővel rendelkező ame­rikai hatalom sem. Truman elnöksége idején az erőviszonyok még lehetővé tették, hogy az USA a „szakadék szélén táncolás” po­litikáját folytassa, s ebben szolidárisak voltak vele atlanti szövetségesei is, akik például a koreai háborúban segédcsapato­kat küldtek az amerikai expedíciós had­test mellé. , a helyzet. Igaz, a nyugati Ma más tőkés középhatalmak ké­szek arra, hogy bizonyos ügyekben szolidaritást vállaljanak az Egyesült Államokkal, de ha a két világ- rendszer közötti viszony fontos politikai gazdasági oldaláról van szó, akkor nem követik Washingtont. A józan nyugati politikusok számára egyre vilá­gosabb: a kockázatos lépések, a fegy­vercsörgetés, az erővel való fenyegetés politikája hosszú távon .nem hozhat hasz­not — az újsütetű (de oly régi divatú) Carter-doktrína tételei nem alkalmazha­tóak a nyolcvanas években. M. G. IRÁN Gondok és tervek a gazdaságban Az iráni forradalom leg­főbb problémája jelenleg a gazdasági nehézségek leküz­dése. A nehézségek gyöke­rei még a sah uralkodásá­nak idejébe nyúlnak visz- sza. A korábban agrárország Irán mezőgazdaságának tel­jes elhanyagolása és az épí­ság egynegyede volt munka nélkül és az infláció rekord­szintet ért el. Bázis — az olaj A tavalyi változások, a belpolitikai harcok nem tet­Munkanélküliek tüntetnek Teheránban tőipar túlzott felfuttatása a falusi lakosok száz- és száz­ezreit kényszerítette a váro­sokba. A valamikor önellá­tó ország élelmiszerimportja a hibás gazdaságpolitika kö­vetkeztében 1977—78-ban meghaladta az 1,5 milliárd, más források szerint a 3 milliárd dollárt, a munka- nélküliség rohamosan nőtt, s az árak is egyre emelked­tek. A múlt év elején már teljes gazdasági összeomlás fenyegetett. Becslések sze­rint a munkaképes lakos­VÁLASZTÁSOK KANADÁBAN Téli fásultság Nem tisztelték különöseb­ben az íratlan illemszabá­lyokat a kanadai törvényho­zás ellenzéki képviselői. A tavaly májusi választásokon vereségét szenvedett Liberá­lis Párt szinte próbaidőt sem hagyva, villámgyorsan ki­ütötte a nyeregből — parla­menti szövetségeseinek se­gítségével — a győztes kon­zervatívokat. A hazánknál százszor nagyobb területű, de mindössze 23 milliós né­pességű országban így rövid nyolc hónap eltelte után is­mét a szavazófülkébe vár­ják az állampolgárokat. Joseph Clark kormányfő­nek jószerével alkalma sem volt arra, hogy politikai ter­veinek megvalósításához hozzákezdjen. A 40 éves miniszterelnök, aki liberá­lis ellenfelét, Pierre Elliott Trudeau-t váltotta fel vá­lasztási sikerét főként a la­kosság felhalmozódó elége­detlenségének köszönhette. Hatékonyan használta fel kampányában a már egy év­tizede kormányzó Trudeau ellen az ország gazdasági gondjait: a 9 százalék körü­li inflációt, a 8 százalékos munkanél küliséget. Mi az oka annak, hogy ilyen rövid idő múltán már­is választási ígéreteinek megszegésével vádolják? El­sősorban a decemberben be­terjesztett költségvetés. Az ellenzék erre hivatkozva nyújtott be bizalmatlansági indítványt, s szavazta le a kormányfőt. Clark ugyanis az ígért adócsökkentések he­lyett 1980-ra számos -terüle­ten adóemelést javasolt. Igaz, Kanada energia-ön­állóságának fokozatos biztosí­tásához ellenfelei sem hasz­nálnának más módszert — Trudeau legfeljebb az ár­emelések ütemét vitatja — a költségvetés megtorpedó­zása mégis kézenfekvő esz­köznek kínálkozott Clark megbuktatásához. Támadási felületet jelentett a minisz­terelnök néhány más indít­ványa is, például az Egye­sült Államok hatalmas gaz­dasági befolyása ellen lét­rehozott egyetlen állami olajvállalat, a Petro-Canada tervezett magánkézre adá­sa. Külpolitikai baklövés volt Kanada izraeli nagy- követségének átköltöztetési szándéka Tel Avivból Jeru­zsálembe: az arab világ fel­háborodása miatt Clark visszakozni kényszerült. A miniszterelnök mégis azt hiszi: nagyobb volt a kiábrándulás a liberálisok­ból annál, semhogy az né­hány hónap alatt elmúlha­tott volna. S minthogy ki­sebbségben kormányozva parlamenti helyzete amúgy- is bizonytalan volt — a mos­tani választásokon „igazi esélyt” akar kérni a szava­zóktól. Clark abban is bí­zik, hogy a liberálisok ve­zetési nehézségei őt segítik. Trudeau ugyanis november végén lemondott pártelnöki tisztségéről, s csak a kon­zervatív kabinet bukása után változtatta meg szán­dékát. Bejelentette, hogy győzelme esetén mégis haj­landó ismét kormányt ala­kítani. Voltaképpen a parlament harmadik legnagyobb ereje, az Űj Demokrata Párt kez­deményezte a kormány elle­ni bizalmatlansági indít­ványt: a John Edward Broadbent vezete, szociálde­mokrata jellegű pártnak Clark elvei, programja és költségvetése semmiképp nem felelt meg. A közvéleménykutató in­tézetek legutolsó felmérései mindenesetre határozott li­Pierre Trudeau berális előnyt mutatnak. (A pillanatnyi 'szavazási előre­jelzések: Liberális Párt 47 százalék; Haladó Konzerva­tív Párt 28 százalék, Űj De­mokrata Párt 23 százalék.) Biztos győzelmi reményeket mégsem táplálhatnak egyik oldalon sem. Az eredménye­ket számtalan kisebb-na- gyobb tényező befolyásol­hatja még; a világpolitikai helyzet alakulása, az USA szovjetellenes lépései is ál­landó állásfoglalásra kész­tetik a kanadai vezetőket — ezek fogadtatása pedig naponta változhat. Clark például „jópontokat gyűj­tött” néhány - amerikai dip­lomata Iránból való kiszök­tetésével stb. Nem elhanya­golható szempont a válasz­tók fásultsága, amelyet a zord téli időjárás csak erő­sít. Valószínűleg igen so­kan maradnak távol február 18-án az urnáktól — kér­dés, hogy kit fog segíteni a magas tartózkodási arány? Az is nehezen válaszolha­tó meg, hogy mennyire idő­leges a québeci probléma háttérbe szorulása. A tíz tar­tományból álló Kanada szö­vetségi állam, s Quebecben a francia eredetű lakosság önállósodási törekvése hosz- szú évek óta nehézségeket okoz az ottawai központi kormánynak. A mostani kampányban a nemzeti egy­ségnek ez a megoldatlan kérdése kisebb szerepet ját­szott, mint például az or­szág energiahelyzete. Ugyan­akkor Quebecben még az idén népszavazást terveznek a szövetségi rendszer esetle­ges megváltoztatásáról, így nem kétséges: a tartomány szeparatizmusa rövidesen is­mét visszakerül Kanada megoldandó politikai gond­jainak élére. Abban pedig á legtöbb megfigyelő egyetért: a québeci problémával Trudeau és egy liberális kormányzat valószínűleg ha­tékonyabban tudna megbir­kózni. Szegő Gábor ték lehetővé, hogy a nyers­anyag kincsekben és ener­giában egyébként gazdag or­szág gazdaságát a helyes vá­gányra tereljék. Változatla­nul nagy az infláció és so­kan vannak munka nélkül. Nem véletlen, hogy az el­nökválasztáson az a Bani- szadr kapta a szavazatok túlnyomó többségét, akit a lakosság kiváló gazdasági szakembernek ismert. A gazdaság újjászervezé­sének legfőbb bázisa az olaj. Az Iráni Nemzeti Bank el­nöke kijelentette, hogy az ország napi olajbevétele 80 —90 millió dollár. Ez ele­gendő a napi szükségletek fedezésére, de nem elegen­dő a nagyszabású tervek és beruházások, valamint aszo­ciális programok megvalósí­tására. A sah által elindított mértéktelen építkezések egy részét leállítják és elsősor­ban azokat folytatják, ame- 1 yek a lakosság ellátását szolgálják. A tervek szerint újabb utak és kikötők épül­nek. A luxus lakások helyett nagyszámú olcsóbb lakás építésébe kezdenek, így kí­vánják felszámolni az egész ország városaiban jelentke­ző óriási arányú lakáshi­ányt. Pangó nagyipar Az ipari termelés mintegy 50 százalékkal esett vissza, főleg a nyersanyag- és al­katrészhiány miatt. Az egyetlen nem külföldi licenc alapján dolgozó autógyár, a Paykan Művek például — saját adatai szerint — a tervezett százezer személy- gépkocsi helyett alkatrész­hiány miatt csupán 50 ezret gyárt. A cipőgyárak bor­hiánnyal küzdenek és a tv­készülékek gyártása is erő­sen visszaesett. Khomeini forradalmának egyik fő tá­mogatója a bazár volt, és hogy nem alaptalanul áll­tak az ajatollah mellé, azt bizonyítja, hogy míg a nagy­ipar a vázolt okok miatt stagnál, a kisipar és a kéz­művesipar virágzik. Ez a gazdasági ág, amely a na­ponta keresett cikkek ter­melésében fontos szerepet játszik, a forradalom alatt nagyrészt zavartalanul dol­gozhatott és úgy látszik, hogy gazdasági tevékenysé­gét most is a megszokott szinten tudja tartani. A mezőgazdaság az iráni gazdaság legjelentősebb, de egyben leggyengébb szekto­ra. A sah annakidején vég­rehajtott földreformja teljes csődhöz vezetett, minthogy az új tulajdonosoknak sem­mi segítséget nem adtak földjeik megműveléséhez. Ennek volt a következménye az elvándorlás, 3—4 millió nincstelen özönlött a váro­sokba. Most a forradalmi ta­nács és a kormány elsőren­dűnek nyilvánította a mező- gazdaság fejlesztését. A me­zőgazdasági önellátás nagy- ratörő célját a kormányzat a földreform folytatásával kívánja elérni. mégpedig úgy, hogy mindenekelőtt a kisgazdálkodókat támogatja. Arra számítanak, hogy a parlagföldek ismét művelés alá kerülhetnek és így fo­kozatosan megszüntetik az élelmiszer-behozatalt. Kér­dés csak az, hogy a mező- gazdaság fejlesztését hogyan tudják összhangba hozni a műtrágya-, a gép- és az al­katrészbehozatal visszaszorí­tásával. Baniszadr két évre, más szakértők ennél jóval hosszabb időre teszik az élelmiszer-önellátás megte­remtését. Védekezés a blokád ellen Irán a belső szükséglet fe­dezését mindenekelőtt a ha­zai ipar fejlesztésével, más­részt fokozott kereskedelmi diplomáciával kívánja elér­ni. Elsődleges cél. hogy megszabaduljon az amerikai importtól való függőségtől. Ezért az élelmiszerek be­szerzési forrásait kiterjesz­tették és új megállapodáso­kat kötöttek Ausztráliával, Üj-Zélanddal, Pakisztánnal, Törökországgal, az Európai Gazdasági Közösséggel, a Szovjetunióval és más szo­cialista országokkal. Japán gyógyszereket szállít; az olaj kitermeléséhez szükséges be­rendezéseket, valamint az autószerelő üzemek részére a hiányzó néhány amerikai pótalkatrészt harmadik or­szágokon keresztül szerzik be. Ily módon előre biztosí­tották magukat egy esetleges amerikai gazdasági blokád­dal szemben. A hosszúlejáratú gazdasá­gi tervek megvalósíthatósá­ga természetesen attól függ, hogy a bel- és külpolitika terén sikerül-e nyugvópont­ra jutnia az országnak. Az iráni vezetés mindent el­követ annak érdekében, hogy a 37 milliós ország la­kosságát bevonja a belső gazdasági gondok megoldá­sába. Gáti István Palesztin autonómia. Begin tervezetének lényege... (International Herald Tribune — KS) Joseph Clark

Next

/
Thumbnails
Contents