Szolnok Megyei Néplap, 1980. január (31. évfolyam, 1-25. szám)

1980-01-13 / 10. szám

1980. január 13. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 15 SPORT O SPORT O SPORT Atléták edzőtáborban A Magyar Atlétikai Szövetség január 14-től 27-ig rendezi meg az olimpiai keret edzőtáborozását Budapesten a Népstadionban. A Szol­noki MÁV MTE szakosztályából mint kerettag, Paróczai András és Szalai József vesz részt, de meghívták Juhász Erzsébetet is. A SPORTVILÁG HÍREI A hosszú tengerentúli tú­rára utazott magyar labda­rúgó liga válogatott magyar idő szerint szombatra vir­radóra Bogotában leját-.. szotta első mérkőzését. Az ellenfél Románia válogatott­ja volt. * * * A bogotai stadionban mintegy 10 000 néző előtt került sor a találkozóra, amely végülis 2:2 (0:0) ará­nyú döntetlen eredménnyel végződött. Heves küzdelem folyt az első játékrészben, mindkét kapu előtt adódtak veszélyes helyzetek, de ezek kihasználása nem sikerült. Fordulás után a csereként beállt Szokolai az 55. perc­ben vezetéshez juttatta a magyar együttest, de ezután két román gól következett, a kitűnően játszó Dinu ré­vén a 68. és a 77. percben. Nagy hajrát vágott ki a liga válogatott, elszántan küz­dött az egyenlítő gólért és sikerült is kiegyenlíteni a 85. percben Judik góljával. * * * A Tennessee állambeli Johnson Cityben rendezett fedettpályás atlétikai ver­senyen Larry Myricks főis­kolai hallgató távolugrásban 8.376 méterre javította a világ eddigi legjobb ered­ményét. A korábbi fed.ett- pályás világcsúcsot Bob Beamon tartotta 1968-tól 8.30 méterrel. Mint ismere­tes, Beamon a Mexikóban rendezett nyári olimpiai já­tékokon az „évszázad” világ­csúcsát érte el. * * * A nagy érdeklődéssel kí­sért nemzetközi teremlabda­rúgó tornán továbbra is kitűnően szerepel a 25-szö- rös osztrák bajnok Rapid. A harmadik játéknap után a bécsi együttes 11 megszerzett és 1 elvesztett ponttal áll a mezőny élén 20:8-as gólkü­lönbséggel. A Rapid után a Duisburg és a Hertha BSC következik egyaránt 8—8 ponttal. * * * Január 23-án kezdődik a Brazília—Venezuela és a Chile—Bolívia mérkőzéssel az a labdarúgó torna, amely véglegesen dönt melyik együttesek utazhatnak a moszkvai olimpiai játékok­ra. Brazília. Venezuela, Chi­le. Bolívia, Peru. Kolumbia és Argentina január 23-tól február 15-ig bezárólag _ösz- szesen 24 mérkőzést játszik. A zárónapon Bogotában a Kolumbia—Argentina össze­csapásra kerül sor. * * * A nemzetközi sakkver­senyen a 14 esztendős angol Nigel Short legyőzte a svéd. Ulf Anderssont. 13 forduló után Andersson holtverseny­ben aiz angol Nunn-nal 8,5 ponttal áll az élen. A nem­zetközi mesteri címet szer­zett Short 7,5 pontjával holtversenyben a negyedik helyen áll. * * * A mesterek tenisz torná­ján meglepetés született, az elődöntőbe, jutásért Geru- laitis legyőzte McEnroet. Eredmények: Gerulaitis— McEnroa 4:6, 7:6. 7:6: Con­nors—Tanner 2:6, 6:4, 7:6; Solomon—Vilas 6:2, 6:2; Borg—Higueras 6:2, 6:0. Szenzáció az ökölvívóknál Ismét szorítóba lép Gedó György Az újesztendő harmadik szombatján ismét életre ikel az ökölvívó csapat bajnok­ság. Egy héttel a rajt előtt már megvan az új CSB első szenzációja: az öt válogatott­ba — Bányász, Dózsa, Hon­véd, Vasas, Vasutas ■— neve­zett 138 versenyző között szerepel Gedó György, müncheni olimpiai bajnok, kétszeres Európa-bajnok is. Gedó minden idők egyik legeredményesebb magyar ökölvívója évek óta nem csil­logott a szorítóban. Visszavo­nult. Dolgozott a Vasas Szak- szervezetben, a Vasas SC- ben és fiatal ökölvívók neve­lésével is foglalkozott. Most, az újrakezdés előtt nyilatkozott Boskovics Jenő­nek, az MTI főmunkatársá- nak: — Mikor mérkőzött utol­jára és miért vonult vissza? — A montreali olimpián vívtam utoljára hivatalos mérkőzést. Boka sérülésem volt, nagyon akadályozott, bántott a montreali vereség Js, visszavonultam. Sérülésem akkor olyan természetű volt, hogy nem gondolhattam a versenyzői pályafutás folyta­tására. — Sérülése rendbejött? — Igen, a lehető legjobban, nincs semmi probléma. Ami pedig az elmúlt éveket illeti, sohasem szakítottam teljesen az ökölvívással. Mindig en­nek a sportágnak éltem, így lesz a jövőben is. Joggal fel­vetődhet, nem rozsdásodtak-e be az izmaim. Kérem, hat­van fiatal gyereket tanítot­tam, megfiatalodtam közöt­tük. Nem beszélve arról, hogy a velük való foglalkozás a legkiadósabb edzéseknek is beillett. Megmaradt a koráb­bi versenysúlyom, úgy érzem keményebb, erősebb vagyok a korábbi Gedónál. — Mikor lesz az első mér­kőzés? — Két hét múlva, a CSB második fordulójában mutat­kozik be a Vasas a Fáy ut­cai csarnokban a Honvéd vá­logatott ellen. Ezen a talál­kozón én is szorítóba lépek, régi súlycsoportomban, a pa­pírsúlyban. Gedó György április 23-án lesz 31 esztendős 1968 és 1975 között hétszer nyert magyar bajnokságot. Győzött 1969- ben és 1971-ben az Európa- bajnokságon, 1972-ben az olimpián. Három olimpia, három Európa- és egy világ- bajnokság gazdag tapasztala­ta áll mögötte. ESEMÉNYEK Jégkorong. Üttörőbajnokság: Lehel SC—Dunaújváros 9.30. Serdülő bajnokság: Lehel SC— Dunaújváros 11. Jászberény, hű­tőgépgyári műjégpálya. Idegenben szerepelnek: a Hon­véd Kilián FSE. a Szolnoki MEZŐGÉP és a 605. DSK asz­taliteniszezői Budapesten a BVSC I. osztályú ranglistaversenyén, a Szolnoki MÁV MTE kardozói Budapest junior bajnokságán, atlétái az MTK VM fedettpályás versenyén, a Szolnoki Vízügy SE úttörő vízilabda-csapata Egerben, tornán. Jogosan zúgott a taps Küzdőképességből példát mutatott a Lehel A jászberényi labdarú­gócsapatokról az elmúlt évek során sok mindent lehetett mondani, csak egyet nem: azt, hogy ha egy reprezentatív osztály­ba kerülnek - lett légyen az NB I B vagy NB II - nem próbáltak mindent megtenni a jó szereplés­ért. Ez a küzdőképesség jellemezte a régi „nagy” Vasast, ez a későbbi Le­helt. És ha olyan neveket hall az ember a városban, mint Pintér, Bíró. Túri, Dányi vagy Páncsics, Buikhár. For­tuna, Sárközi, Kátai — ak­kor elsősorban a szív-lélek játék jut eszébe ezekről az egykori harcosokról. Hogy mi őrzi a csapatszellemet — rejtély. Talán az öltözők fa­lai, a felszerelés, a közön­ség — netán a kapufák? Mert a Lehel SC jelenlegi NB li­es gárdájának is az odaadás a legfőbb erénye. A hűtőgép- gyáriak nem rendelkeznek túlzottan erős játékosainyag- gal, tudja ezt a közönség, és tudja ezt Kóczián Antal ve­zető edző is. Mégis szereplésük — az 5. hely megszerzése, mely­hez a húsz forduló során 23 pontot gyűjtöttek — min­denképpen dicséretes, hiszen előkelő helyükkel még na­gyobb meglepetést is okoz­hatták volna, ha egy-két mérkőzésen — így Nyíregy­házán vagy a Gyöngyös el­leni összecsapáson — felé­jük kacsint a hadiszerencse. Rázós osztályozó után, ide­genben kivívott győzelemmel kerültek az NB Il-be. nehe­zítette a helyzetüket, hogy csak az utolsó pillanatban si­került Czigony István szemé­lyében pdzőt szerződtetni, az­tán egy nagyobb visszavonu­lási hullám következett, amely szinte a fél csapatot a „hátára vette”. Sárközit, Kátait, Hajdút, az eltávozott Orsóst, Sulyokot, és még jó néhány játékost kellett pó­tolni menet közben — végül az edző is szerződést bontott családi okokból. Az őszi idény rajtjánál a törvényszerűnek vélt zűrza­vart az erős kezű szakosz­tályvezetés gátolta meg. Kó­czián Antal személyében megtalálták a megfeleiő em­bert a vezetőedzői posztra. — tevékenységével elégedett a szurkolótábor is, ami nagy szó — jól igazoltak, bátor fiatalításra buzdították az edzőt. Igaz, a munkastílu­sukba „átmentették” a gyár­vezetés szigorúságát, ami a gazdasági életben szükség- szerű, ám a sportban szokat­lan. néhány an ki is léptek emiatt a szakosztályvezetés­ből, de hát az eredmény vé­gül is a szigorú irányítókat igazolta. A csapátépítés példasze­rűen halad: fegyelmezték, fiatalítottak úgy, hogy az eredményesség nem látta kárát. Az együttes erőssége a védelem és .a középpályás sor. — A kiegyensúlyozott László biztos őre a hálónak, de igen hamar megtalálta szerepkörét a két mezőtúri labdarúgó, Lakatos és Kirch­ner is. Török balszélsőből lett nagyszerű „pandúr”, hát­védjátékával Kátait is feled­tetni tudja. Középpályáin a Lukácsi, Postás Bálint - aki egy íz­ben a hét sportolója is volt - hazai gólnak örül Postás, Szívós hármas nem­csak technikás triót alkot, de a szívükkel sincs baj. Még edzésen is élmény látni az idősebbeket, micsoda hévvel dobják harcba társaikat. Szinte természetes, hogy ezt teszik tétmérkőzésen is. Eb­ben a légkörben kaptak láb­ra a fiatalok: Pecha, Czi- gány vagy a technikás Váczi — 8 góllal a legeredménye­sebb csatár — legelőször is a küzdeni tudást tanulta meg az idősebbektől. A csatársor a kék-fehérek gyenge pontja: a húsz össze­csapásból kilenc döntetlent ért el a Lehel, és még a 18. helyezett Asztalos SE is több gólt rúgott. Mindez megszabja a felkészülési idény tennivalóit is. A csa­pat Agárdon készül, a prog­ramban hosszú futások sze­repelnek. Kóczián Antal bú­csúnyilatkozata az volt az elutazásakor, hogy tavaszra a támadósorba próbál lelket verni, és a gólképességet óhajtja növelni. Ha sikerül Bacher kiszámíthatatlan for­máját állandósítani, Váczi rutintalanságát „eltüntetni”, a fiatalokba önbizalmat, ön­teni, úgy a végelszámolásnál érmesek is lehetnek, hiszen mindössze két pont a hátrá­nyuk a második helyezett Szolnoki MÁV MTE és mind­össze egyetlen pont a har­madik helyen álló Hódmező­vásárhely mögött. — pb — Elégedettség Mezőtúron Tavasszal is „mosolyogjon" a labda A Honvéd Szabó Lajos SE NB ll-es labdarúgó csapatának vezetői a baj­nokság befejezése előtt néhány héttel értekezletre hívták össze a játékosokat, és arra kérték őket, hogy a hátralévő mérkőzéseken olyan lelkesen küzdjenek, amellyel teljesíthetik a ter­vezett ötven százalékos szereplést. A beszélgetés hasznosnak bizonyult, mert a hátralevő négy mérkőzésen veretlen maradt a gárda, hat pontot gyűjtött s a végelszámolás­nál elégedetten nyugtázhat­ták, hogy elérték a célt, 20 pontot szereztek, s aktív gólkülönbséggel a 10. helyen zárták az őszi idényt. (A tel­jesítésbe beszámított az elő­rehozott első tavaszi forduló is.) Ősszel tehát Mezőtúron „mosolygott” a labda, pedig ez az idény sem múlt el kisebb, nagyobb zökkenők nélkül. Hogy sikerült mégis áthidalni, az az egyesületi. a szakosztály- és a szakmai vezetés összehangolt, szer­vezett, kiegyensúlyozott mun­kájának tulajdonítható. Pe­dig ez az ősz sem volt men­tes a honvéd csapatokra jellemző , átmeneti „vissza­eséstől : ebben az időszak­ban „elengedik magukat” a távozók és a bentmaradók egyaránt, s ez kihat a tel­jesítményükre is. Sűrűn vál­tozik az összeállítás, új csa­patrészeket kell kialakítani, frissen érkezett játékosokkal ismerkedni, s mire össze­szoknak, meglehetősen hosz- szú idő telik el. A mezőtú­riak elmondhatják, hogy ez nem okozott nagy fenn­akadást náluk. A csapat a húsz mérkő­zés felét hazai pályán, a másik felét idegenben ját­szatta. Az otthoni mérleg kedvező, hiszen a tíz talál­kozón 15 pontot szereztek, csupán a Hódmezővásár­helytől szenvedtek veresé­get, míg három összecsapás döntetlenül végződött. Ide­genben már korántsem megy ilyen jól a játék. Mindösz- sze egyszer. Debrecenben győztek a Kinizsi ellen, s mint érdekességet említjük meg. hogy nem bírnak a megyei csapatokkal, hiszen Jászberényben és Szolnokon is kikaptak. A statisztika szerint a védelem szilár­dabb, jobban áll a lábán, és jobban alkalmazkodik a helyzetekhez, mint a táma­dósor. A csapatban sökan. — harminchármán — szerepel­tek. Bencsik Gyula vezető edző egész évi teljesítmé­nyük alapján osztályozta já­tékosait, de csak azokat vet­te figyelembe, akik legalább kilenc mérkőzésen szóhoz jutották. A sort Dávid, Cserháti. Czanka és Mohá­csi vezeti, akik valameny- nyi mérkőzésen szelepeitek. Fodor 17. Anger 15, Papp A. és Kelemen pedig 14—14 ta­lálkozón játszott. Az osztály­zatok 1-től 10-ig terjedtek, de 7-nél jobbat senki sem kapott. Az élen Kelemen és Papp A. áll 6-os átlaggal. A házi „gólkirály” Czanka (6), utána Kelemen' (5), Homon- nai, Dávid (3—3), Fodor, Széli (2—2) következik. A csapat összesen 26 gólt lőtt. A mezőtúriak közül két já­tékost . állítottak ki. Hódit az MNK-mérkőzésen. Cser­hátit pedig Balassagyarma­ton küldték le idő előtt a játéktérről. Czikora két sár­ga lapot kapott. Vannak még néhányan, akiket egyszer figyelmeztettek. Bár a fe­gyelemmel nem volt külö­nösebb probléma, bajok azért akadtak. Három játé­kost kizártak a keretből, s voltak, akik egyéb bünte­tést kaptak. Sújtotta a csa­patot a sajnálatosan sok sé­rülés. amelyek között több súlyos is aka.df. Bencsik Gyula egyénileg is értékelte játékosait, mindenkinek kier- telés nélkül elmondta eré­nyeit és hibáit. A csapat egyébként a Miskolci VSC és Kazincbarcika ellen ját­szott a legjobban, míg a legizgalmasabb mérkőzést az utolsó fordulóban Balassa­gyarmat ellen vívta. Meg kell említeni a tar­talékcsapat nagyszerű sze­replését. A húsz mérkőzésen 32 pontot gyűjtött, és az el­ső helyen zárta az őszt. Az ifjúságiaknak már nem ment ilyen jól, míg a serdülők ötven százalékosan szerepel­tek. A tervek szerint ta­vasszal változások lesznek az utánpótlás csapatokban. A felkészülés január 3-án. kezdődött s azt szeretnék, ha Mezőtúron az őszihez hasonlóan, — tavasszal is „mosolyogna” a labda. (pataki) Ebből a kéttucat játékosból kellett ütőképes csapatot kovácsolni az őszi rajtra Bencsik Gyula vezető edzőnek

Next

/
Thumbnails
Contents