Szolnok Megyei Néplap, 1980. január (31. évfolyam, 1-25. szám)

1980-01-13 / 10. szám

16 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1980. január 13. ^■SZOLNOK ÜfpBilff 1980. JANUÁR 13. VASÁRNAP VERONIKA VIDOR NAPJA A Nap kél 7.29, nyug­szik 16.16 órakor. A Hold kél 2.36, nyugszik 12.52 órakor. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: Általában kis­sé felhős, száraz, hideg idő. Napközben helyen­ként megélénkülő keleti, északkeleti szél. Várható legmagasabb nappali hő­mérséklet: mínusz 4, mí­nusz 9 fok között. lustb Gyula Százharminc évvel ezelőtt, 1850. január 13-án született és 67 éves karában, 1917 októberé­ben halt meg Justh Gyula li­berális polgári politikus, a dualizmus korának egyik ki­emelkedő alakja, a polgári de­mokratikus reformok szószólója. Jogot végzett, s 1876-ban a közigazgatásban kezdte pálya­futását. 1884-ben Makó függet­lenségi párti képviselőjévé vá­lasztották, s haláláig Csanád vármegye képviselője, 1891-től a Függetlenségi Párt elismert ve­zetője volt, aki döntő szerepet vitt Wekerle egyházpolitikai re­formjainak megvalósításában. 1905-ben a képviselőház elnöké­vé választották meg. Az önálló Nemzeti Bank követelésében éles ellentétbe került a párt Kossuth Ferenc által vezetett csoportjával, s 1909-ben lemon­dott a házelnökségről. Ezt kö­vetően a polgári radikálisokkal ős a szociáldemokratákkal együttműködve lépett fel az ál­talános választójog érdekében. Tisza István politikájáv-l szemben 1913-ban ismét az egyesült függetlenségi párt ve­zetője lett, de a tényleges ve­zetést átengedte Károlvi Mi­hálynak, egyetértve annak pol­gári radikális programjával. Élete utolsó éveiben betegséee miatt visszavonult a politikai élettől. Városközpont Szegeden Eredményesen zárult — ál­lapította meg a bíráló bizott­ság — a szegedi gyalogos vá­rosközpont létesítésére meg­hirdetett országos tervpályá­zat. A benyújtott alkotások­ban javasolt megoldások sze­rint a teljes belváros terüle­tével és közlekedési hálóza­tával összhangban formálhat­ják a Lenin körút és a Tisza- part közötti gyalogos város­központot. A javaslatokból kitűnik, hogy a városrész­rekonstrukció során 12—13 ezer lakás építése látszik re­álisnak. Lottó­nyeremények A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 2. játékhéten öttalálatos szelvény nem volt. A lottó­nyeremények a nyeremény- illeték levonása után a kö­vetkezők: 4 találatos szel­vénye 88 fogadónak volt, nyereményük egyenként 81 782 forint. 3 találata 8805 fogadónak volt, nyeremé­nyük egyenként 409 forint. A 2 találatos szelvények száma 222 228 darab, ezekre egyen- . ként 20 forintot fizetnek. A közölt adatok tájékozta­tó jellegűek. Segft eligazodni I popzene útvesztőiben A zagyvarékasi művelődé­si házban működő magnós klub tagjai imái összejövete­lükre Bálint Pétert, a Pesti Műsor munkatársát hívták meg baráti találkozóra Az este 7 órakor kezdődő — sok zenével „ illusztrált — beszélgetés fő témája a ma­gyar popzene másfél évtize­des története. Ez a találkozó része annak az országban kibontakozó mozgalomnak, amelynek el­indítója: Bálint Péter volt másfél évvel ezelőtt. Célja: az igényes popzene széles körű népszerűsítése és a fiatalok zenei ízlésének nevelése. Mikor menjünk színházba? A Szigligeti Színházban ma délelőtt 10 órakor: Kama- rambó, a seniki fia (gyermek­előadás), délután .3-kor: Bál a Savoyban (Lehotay bérlet), este 7-kor: Bál a Savoyban (Uray bérlet). Szerdán, janu­ár 16-án délután 3 óraikor: A láncra vert Übü (Tímár bér­let), csütörtökön, 17-én dél­után 3-ikor: A láncra vért Übü (Egressy bérlet), pénte­ken 18-án, éste 7-kor: Csere (Mezőgép bérlet), szombaton, 19-én, este 7-kor: Bál a Sa­voyban (Bajor bérlet). Má­hoz egy hétre, délelőtt 10 órakor: Kamarambó, a sepki fia (gyermekelőadás), dél­után 3-kor; A láncra vert Übü (Bartos bérlet), este 7- kor: A láncra vert Übü (Törzs bérlet). A Szobaszínházban (Tán­csics M. u. 15.) január 16-án, szerdán este fél 8-kor: Cso­da—Üzenet, 18-án pénteken este fél 8-kor: A játszma vé­ge. Lezárult az első szakasz A takarékpénztár orszá- szágos hálózatában az elsők között kezdeményezett a Szolnok megyei Igazgatóság kollektívája munka versenyt a XII. pártkongresszus és hazánk felszabadulásának 35. évfordulója tiszteletére. A verseny első szakasza befejeződött, a tavalyi ered­ményeket a napokban érté­kelték. A megyei hálózat dolgozói együttesen 106 mil­lió forint takarékbetétet, több mint 3 ezer 400 ifjúsá­gi, csaknem 660 átutalási betétet szerveztek, 17 új bi­zományost vontak be a to­tó-lottó szelvényértékesítés­be. Emellett 2360 óra köz­hasznú társadalmi munkát is végeztek. 27,5 kilogramm heroin A dortmundi rendőrség 27,5 kilogramm heroint fog­lalt le pénteki razziája so­rán. A feketepiacon 13 mil­lió márka értékű szállít­mányt félkilós csomagolás­ban próbálták meg a csem­pészek eljuttatni rendelteté­si helyére. Pokolgép robbant Párizsban Pokolgép robbant szom­batra virradó éjszaka a pá­rizsi Pompidou Kulturális Központban. A robbanást az egyik felvonóban elhelye­zett. feltehetően házikészíté­sű robbanószerkezet okozta. A rendőrség jelentése sze­rint emberéletben nem esett kár. Budapesten és Szegeden n kolozsvári magyar színház vendégszereplése Január 30-a és február 6-a között Budapesten és Szege­den vendégszerepei a ko­lozsvári Állami Magyar Színház együttese. A ko­lozsvári művészek Budapes­ten, a Vígszínházban első­ként január 30-án Paul Evenac: Az ötödik hattyú c. színművét adják elő. Hor­váth Béla rendezésében és Csiky Andrással, Széles An­nával. Péterffy Gyulával, Krasznai Paulával a főbb szerepekben. Az ezt követő három napon az együttes műsorán Sütő András drá­mái szerepelnek. Az Egy ló­csiszár virágvasámapjá-t, í' Csillag a máglyán-t és a Káin és Ábel-t egyaránt Ha­rag György a Román Szocia­lista Köztársaság Állami-dí­jas művésze, a színház fő­rendezője állította színpadra. A budapesti vendégjáték feb­ruár 3-án Tudor Musatescu: Titanic keringő című vígjá­tékával fejeződik be, a dara­bot vendégként Aureliu Manea rendezte. Talán a legkevésbé elterjedt horgászmódszer a lékhor­gászat, pedig művelői szerint eredményességét tekintve ve­tekszik a többi csukafogó módszerrel. Legalábbis ezt vallja a tiszafüredi Czikó József, aki az idén már egy közel hat­kilós csukát is kihúzott a jég alól. Felvételünk idején ugyan nem kísérte a szerencse, de vérbeli horgász lévén ezen igazán nem kesergett. Majd legközelebb sikerül... Három év alatt tlj otthon 19 családnak Saját erőből képzett lakás- építési alapból három év alatt 570 ezer forinttal tud­ta támogatni dolgozóit a kar­cagi Általános Technika Ipa­ri Szövetkezet. Az összeg egy harmadát végleges jutta­tásként, kétharmadát pedig kamatmentes - hitel formájá­ban kapták az igénylők. A közvetlen anyagi támo­gatás mellett csaknem tízezer kilométernyi kedvezményes fuvarral is élhettek a tagok az építőanyag-szállításnál, a törvényes lehetőségéken be­lül szakipari munkát is díj­kedvezménnyel igényelhet­tek, sőt díjmentesen kölcsö­nözhettek építőipari gépeket. Mindez azt eredményezte, hogy 1977 óta munkahelyi tá­mogatással 19 család költöz­hetett új otthonba, 80 száza­lékuk harmincéves vagy még fiatalabb illetve fizikai dol­gozó. Holnaptól Szolnokon Tudományos-technikai hetek a Kassai úti általános Iskolában Szolnokon a Kassai úti Ál­talános Iskola Tisza Antal nevét viselő úttörőcsapata holnap nyitja meg két hétre szóló, gazdag tudományos­technikai eseménysorozatát. Az intézmény párta lapszer­vezeti titkára, Szekeres La- josné megnyitója után — reggel 9 órakor — fórumot rendeznek az ötödik ötéves tervről, amelyre a megyei ta­nács vb ipari, kereskedelmi, művelődésügyi ét mezőgaz­dasági témákban jártas ve­zetőit hívták vendégül. A gazdag programban sze­repel még laktanya-, bolt- és üzemlátogatás, vetélkedő a kisdobosoknak, és a társada­lomkutató úttörőknek. Piaci szemle Újdonság az uborka Ezen a héten már árultak uborkát a rákóczifalvi Rákóczi téesz szolnoki üzletében. Volt hegyes zöldpaprika is, amit darabonként 6—7 forintért lehe­tett megvenni. Paradicsomból is sokat kínáltak, kilónként 40—50 forintért. Salátából és hónapos retekből is hoztak eladásra, főleg magánkereskedők, és da­rabonként, illetve csomónként 4—5 forintot kértek érte. Sárgarépát főleg a szövetkezeti boltokban árultak 8 forintos kilónkénti áron, ehhez hasonló volt a karalábé és a cékla ára is. Petrezselyemből a szövetke­zeti boltokban 15—16 forintért lehetett méretni. a magánke­reskedők közül sokan 18—20 fo­rintot kértek érte. A zagyvaré­kasi téesz üzletében most is 4 forint 50 filléres áron lehetett venni vöröshagymát, míg a Zöldért-boltokban 8 forint 50 fillérbe került kilója. Burgonyát az üzletekben 5 fo­rint 20 filléres áron adtak, és a magántermelőktől is lehetett méretni 6—7 forintért. A fejes­káposzta kilója 11. a kelká­posztáé 14 forintért kelt. A bol­tokban árultak gombát 65 fo­rintért kilónként, és volt né­hány kilónyi sóska, amit igen drágán, 70—80 forintért adtak el. Bőven volt alma, az ára a Zöldértnél 7 forint 50 fillérnél kezdődött, a magánkereskedők­től 6—16 forintért lehetett ven­ni belőle. Tojásból tovább ja­vul az ellátás, a rákóczi téesz boltjában 1 forint 40 filléres áron sokat eladtak, és magán- kereskedők is kínáltak 1 forint 80 fillérért. A jászberényi piacon 32 fo­rint volt a tyúk. 32 a kacsa, és 50 ä csirke kilója. Tojást 1 fo­rint 80 fillér és 2 forint közöt­ti áron lehetett beszerezni. Bur­gonyából 5 forint 20 fillér és 6 forint közötti árért mértek k;- lónként. Vöröshagymából és sárgarépából kilónként 9—12 fo­rint közötti összegért adtak az eladók, káposztafélékből 12—16 forintért Árultak sóskát 50 fo­rintért kilónként. Almát leg­inkább 8—18 forint közötti ösz- szegért lehetett venni, és hason­ló áron kelt a körte is. Kínál­tak szőlőt, amit 22 forintért le­hetett vinni kilónként. Száraz babból 22—30 forintba került egy liter. Drágán, kilónként 70 forintért adták a fokhagymát. Bikaborjú míiszivvel Több mint egy hónapja műszívvel él egy bikabarjú Csehszlovákiában. A Hasszán nevű kísérleti állatot a kor­szerű csehszlovák gyártmá­nyú vérkeringtető szerkezet­tel tavaly december elején a brnoi Purkyne egyetem orvostudományi karának szakemberei látták el. A kutatómunka vezetője, dr. Jaromir Vasku sajtónyi­latkozatában elmondta, hogy Hasszán eddigi életének im­már több mint negyed ré­szét élte le a különleges ké­szülékkel. A bikaborjú vál­tozatlanul igen jó állapot­ban van, tehát a kísérlet még folytatódhat. ■ ŰJ GYÓGYSZERTÁRT kap még ebben az ötéves tervidőszakban Tószeg. A kétmillió forintos költségű beruházás kivitelezését 8 szolnoki ÉPSZÖV vállalta. @ EZÜSTFURULYA — há­romszor. Kedden, január 15- én Jászberényben vendégsze­repei az Állami Bábszínház. Az Ezüstfurulya című kétré­szes bábjátékot adjáik elő délelőtt 9-kor és fél 11-kor, valamint délután 2 óraikor. ■ ELMARAD a január 15- re meghirdetett Házmester­sirató című előadás — a Szegedi Nemzeti Színház vendégjátéka — a Szigligeti Színházban. A megváltott jegyeket a Kossuth téri szer­vezőirodában visszaváltják. 9 SZ. VÁRNAGY Marian­nát. az Országos Vezetőkép­ző Intézet főmunkatársát lát­ják vendégül szerda délután 4 órakor Kisújszálláson a művelődési ház előadótermé­ben a pártpropagandisták és TIT-előadók. A propaganda és ismeretterjesztő munka aktivizáló módszereiről tart előadást, és konzultált az érdeklődőkkel. ■ hétfőtől folytatódik az iskolatej-akció a török­szentmiklósi Hunyadi úti Általános Iskolában. Napi 60 pohár tej, 30 pohár kakaó és 12 csokis tej fogy el, amit az áfész 28-as áruház élel­miszerosztálya szállít. © DISZKÓ, cigányzene, gyertyafény — éjfélkor tom­bola, főnyeremény egy élő kakas. Ezt ígéri a szolnoki Pelikán étterem mindazok­nak. akik elfogadják meghí­vását a január 26-án este 7- kor kezdődő „pótszilveszter­re”. ■ A KUNSZENTMÁRTONI vízmütársulat fejlesztésére nemrégiben egymillió 900 ezer forintot utalt át a nagy­községi közös tanács. © UGYANÚGY egymaga áll ki a pódiumra, hogy gitá­rozzon és énekeljen, a külső­ségek változatlanok, ám az eddigi összeállításoktól gyö­keresen különbözik Cseh Ta­más új dalestje. Január 21- én a szolnoki érdeklődők is meggyőződhetnek erről, este 7-kor a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ színház- termében. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: Lazányi Angéla Telefon: 12-093. 12-320, 12-069. 11-932 Telex: 23 357 Index-szám: 25 069 HU ISSN 0133—0756 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat 5001 Szolnok, Pf.: 105. Igazgató: Virágh Iván Telefon: 12-094 Az előfizetés díja egy hónapra 30 forint, negyedévre 90 forint, egy évre 360 forint. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető: a hirlapkézbesítő postahivataloknál, a kézbesítőknél. Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok, Vörös Csillag út 28. Felelős vezető: Gombkötő Béla LÉKHORGÁSZAT Trió Fotó: TKL

Next

/
Thumbnails
Contents