Szolnok Megyei Néplap, 1979. december (30. évfolyam, 281-305. szám)
1979-12-31 / 305. szám
8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1979. december 31 Szenti Ernő: Ha pihenőt tart panaszunk Az évszakok jól ismert légvonalában Ugyanazok a dolgok történnek velünk is Mint az éjszaka hátára felkapaszkodó hajnallal Ha pihenőt tart panaszunk Rögtön felhangzik ajkunkon az ének Ha összébb húzódnak emlékeink Bizonyos hogy nem ivagyunk egyedül Keresztes Ágnes: Ff Őszi feltámadás Tavaszok jöttek-mentek, a kegyelem vágya átitatott, és különböző körmenetekben vártam az áhítatot; én készülődtem feltámadásra de hiába igyekeztem: úgy éreztem, túl sok a friss bizsergés és a halál hihetetlen. Most ősz van és már félnem kellene, ha megmérem magam, sebeimből biztosan tudhatom, melyik ért halálosan, tudhatom, mennyi bennem az igaz, mennyi a másolt — amit eddig mondani igyekeztem, csak dadogás volt. Az annyiszor gyáván elhallgatott két szó a legszebb, a homlokomra is kiírhatom: nagyon szeretlek Gyertyás, virágos, zászlós lobogás elszállt a fejem fölött — csak növény voltam, aki boldog kínban teremni erőlködött, madár, akit lázassá kényszeritett a szívverése — mennyi minden történt körülöttem! nem vettem észre. Szememet többé nem köti be köd, világra láttam, eljött a tiszta beszéd ideje, hiszek a feltámadásban. mint végigment a hortenziacserepekkel szegélyezett pallón, amely a színpadról a nézőtérre vezetett, a mosoly elzsibbadt a szája szélén. Próbált a szemével mosolyogni, de nem ment. Pedig azelőtt azt csinálta a szemével, amit akart. Azelőtt! Sóhajtott, már amennyire a fűzője engedte. Vágó úr még ki sem nyitotta a száját, hogy bejelentse: „Gyapjúkosztüm különleges méretű hölgyek számára”, s ő már hallotta. Már reggel hallotta, miközben vizet engedett a fürdőkádba. A csípőjéhez nyúlt, és azt mondta: hát igen. Dünnyögve végigsimította a karját: hát igen. Néhány évvel ezelőtt szalvétagyűrűbe lehetett húzni a derekát, s olyan hetyke kis feneke volt, hogy a férfiak a puszta látásától berekedtek. Most kirakós romit lehetne játszani a fenekén ... • Mindezt Kálmusnak köszönheti! Más nő a boldogságtól hízik el, ő a bánattól. Minden csalódás után jó pár kilót szedett magára. Amikor a vörös Etával kapta rajta Kálmust, meg akart halni. Markában négy szem szevenált szorongatva kiment a konyhába egy pohár vízért. Lenyeli és kész. Legyenek boldogok egymással! A kredencbe nyúlt pohárért, és a kacsazsíros bögrén akadt meg a szeme. Sohase vetemedett zsíros kenyérre. De azon a szörnyű éjszakán azt gondolta: most már úgyis mindegy! Sajgott a szíve, könny szivárgott a szeméből, de a kacsazsíros kenyér jólesett. Töpörtyűmorzsák voltak benne. Gyönge zöldhagymát is harapott hozzá. Utoljára eszem, mormogta, s egyik kenyeret a másik után tömte magába. Nem is evett, falt! S hogy jóllakott. azt gondolta, majd bolond leszek meghalni egy ilyen striciért! S egy üveg családi sört hajtott fel, amit Kálmusnak dugott el. Töltött káposztát talált a kamrában, vasárnapra főzte az anyja a keresztlányának. Abból is bevágott egy mély tányérral. Ha már ennyit szenvedek, gondolta, és ki- ’ halászta a dagadót. Jobbra-balra forog, szépen, diszkréten, méltóság- teljesen, ahogyan egy móléit hölgyhöz illik. Persze, senki sem tapsol. Miért is tapsolnának? A vastagok, akiknek a modell készült, leszégett tokával merengenek, mintha semmi közük sem lenríe a különleges méretekhez. A normál alakúak elnézően mosolyognak. Azelőtt, ha megjelent a színpadon, moraj futott végig a széksorok között, elragadtatott susogás. Mintegy vezényszóra hajoltak előre a fejek, odalent meg azt mondták a lányok: hiába, Pipi feldobja a modellt! A nevét is kihúzta. Vágó úr újabban Paulázza, sőt „Paula, kérem”-nek szólítja. „Le van sóhajtva, kérem!” Ha ledögőnyöztetné azt a kis hájat... azért is vállalta ezt az extra méretű manökenséget, hogy legyen egy kis extra kereset. Masszázsra, hidegvízkúráfont ad neki, attól megnyugszik, és tiszta fejjel számol le Kálmussal. Volt szerencsém! Tetszik érteni? Volt szerencsém! — „A cipőket Gabos Márton aranykoszorús cipész szállította, a kalapokat .. Vágó úr hangját elnyeli a taps, mert odakint lka himbálja magát, csípőre tett karral, úgy, hogy a férfiak keresztüldöfik szemükkel a jerseyruhát, s azt számítgatják: mibe kerülhet egy ilyen nő? Közben a feleségükre pislognak, és dünnyögve jelentik ki:nem PALOTAI BORIS: Extra méretű manöken ra. Preludin tablettákra. Sokba kerül, ha az emberen nincsen hús! Holnaptól elkezdi a fogyást! És kiteszi a szűrét Kálmusnak, határozza el, s a zsibbadt mosoly felenged a száján. Győztesen mosolyog, éppúgy mint amikor még oka volt mosolyogni. Ez a szám is lement. Mehet vissza az öltözőbe, Zsófi — most ő van divatban — képes megkérdezni tőle: na, mi volt? Mintha nem tudná! Ki nem égne le száztizennyolcas csípővel? Érzi, hogy mihelyt belép a lányok közé, elhallgatnak. Oly hirtelen hallgatnak el, hogy megint kiszárad a torka, megint muszáj bekapni egy marék cukrot. Még fel kell ráncigálni a délutáni palackzöld ruhát, vadgalambszínű paszpóllal. Kintről behallatszik a zene. Zsófinak olyan zenét adnak ... Már attól is meg lehet vadulni! S ahogy Zsófi beperdül... Ö csendben lépkedett, komolyan, mint egy temetkezési ló. Csoda, hogy a közönség nem szedte elő a zsebkendőjét. Úgy kell neked, Paula, ha ilyen dagadtra búsultad magad! Privát orvost hívat. Gyógytornára fog járni. Csak előbb kirúgja Kálmust. — Pipi. biz’isten sikered van! — mondja neki lka, és nyakába veti a stólát, csípőre teszi a karját, sígy csípőre tett karral lejt végig a színpadon. Jól áll neki, ki van próbálva. — Eridj a fenébe! — Hazudtam én már neked? Nahát! Felképeli lkát. Két potudom, mit esztek rajta.:. ű, Pipi ismeri a vendégeket ! Ö ne ismerné^ aki úgy befutott, hogy azt hitte, hogy övé a világ, az egész Váci utca! Amikor visszavonult, még sokáig kérdezősködtek utána: hol van Pipi? Biztosan szerencsét csinált. De még mekkora szerencsét! A műhelyben zakatol, s a szíve versenyt zakatol a varrógéppel, ha Zsófira vagy lkára próbálják a modellt. Ma már a kutya se kérdi: hol van Pipi? Elfelejtették. mint a hadvezéreket. A . kilók ráborultak, betemették. Itt nyugszik Pipi... Csakhogy ő feltámadt! Nem hagyta magát! Sose felejti el a pillanatot, amikor Huppertné azt mondta neki: — Mit szólnál hozzá, Pipikém ... hm ... — S tekintetével körbejárta, mint egy emléktáblával megjelölt évszázados fát. — Különleges méretű modelleket készítünk a divatbemutatóra. Az én ötletem — tette hozzá diadalmas szerénységgel. — Te fogod bemutatni ezeket a modelleket. Persze, csak ha kedved van hozzá. ö meg azt kivánta, bárcsak rájönne egy sírógörcs! De a szempillája se rez- dült, egyetlen könny se jött a szemébe, talán befelé folytak a könnyei. Csak állt a székéhez szegezve, készen arra. hogy leforduljon. S mindössze annyi történt, hogy azt válaszolta Huppertnénak: Ezt még meg kell gondolnom... — De olyan hangon mondta, melyet egyáltalán nem ismert ... — Pipi, te következek Hol a táskád? Töröld le a rúzst a fogadról. Megint kint üget a széksorok közt. Kiviszi Paulát, a dagadt, idegen Paulát, akinek a hangját használja Igyekszik olyanra gondolni, amitől a mosolya természetesre sikerül. S ismét csak oda lyukad ki, hogy kidobja Kálmust! Valósággal dalol benne. Kidobom, kidobom ki-ki-ki kidobom! Az utcán is ezt dudorász- sza, csak még hozzáteszi, hogy: trallala! Hazamegy, leszámol Kálmussal, üres gyomoral fekszik le. Kidobom, trallala, ki-ki-ká kidobom. Egyszer csak ott áll előtte Kálmus. A trallala megakad a torkán, keresztbe fekszik, mint valami szálka. Ez meg hogy került ide? Csak nem árulták el n€_ ki, hogy,;. — Hol voltál? — kérdi támadásra készen, mert Kálmus úgy bámul a képébe, mintha keresne mögötte valakit, akinek elpanaszolhatja: extra méret lett belőle! Most aztán hogy szabaduljak?! Mindjárt szabad lesz! És ő is, ő is! Ledobja magáról ezt a prést, tornázik, koplal, egyedül alszik, nem kell álmában is vigyázni, hogy behúzza a hasát. Nézd, édes fiam... Elég volt belőled! — Nézd, édes fiam — szólal meg Kálmus ugyanazzal a hangsúllyal, ahogyan ő próbálgatta az előbb magában. Ö meg sietve közbevág: — Elmehetnénk valahová vacsorázni. — Csak azt akartam mondani... — Ne mondj semmit... A Zöld Hordóban házi disznótorost lehet kapni — mondja olyan gyorsan, mintha attól félne, hogy nem tudja -elég gyorsan mondani. Már a túrós csuszánál tartanak, amikor Kálmus megszólal: — Vidéken jól el tudnék helyezkedni. — Vidéken! — A szíve a torkáig kapaszkodik. Ismeri ezt a vidéket... Most az következik: eltűnők az életedből. Hát csak tűnjön! ehajtja a fejét. A szíve már a fülében dobol. — Mit akarsz a tészta után ? Talán sajtot... Jó érett sajtot. Kidobom! Ki-ki-ki-kidobom, zümmög benne, s hogy elhallgattassa a zümmögést, még egy adag túrós csuszát eszik, olyat, aminek az alja oda van pirulva. Mert az a legjobb... Galsai Pongrác: Meginterjúvolom Dánielt (Daninak hívják, 1966. december 31-én született.) Amikor a világra jött. a kórházi orvosok már az éjszakai mulatságra készültek, a házak ablakai mögött lampionokat szereltek fel a mennyezetre, némely utcákban megszüntették a parkolási tilalmat, a lábadozó betegek egy csepp rumot js kaptak a teájukba, kicsit spiccesen szólalt meg a Rókus-templom harangja, konfettieső kezdett szállingózni az égből, a kéményseprő-féleségek a férjük ruháját vasalták, jtt-ott már báli cipők tűszúrásai is látszottak a kásás hóban, szóltak a korai papírtrombiták . .. Azt mondják, a fiú egyéniségében is van valami szilveszteri. Vidám, rendbontó, feledékeny, izgága, jóérzésű, kiálthatat- lanul szemtelen ... S milyen még? Tíz éve ismerem. És tíz éve nem ismerem. És lesznek évek, évtizedek, amikor semmit sem fogok tudni róla. Elhatároztam, hogy tizedik születésnapján interjút készítek a fiammal. Aki sokat tud már a világról, de szerencsémre még nem annyit, hogy meg akarja érteni. — Elégedett vagy a neveddel? — Igen. Elég jó név. Csák egy van belőle az osztályban. — Van más neved is? Beceneved? Gúnyneved ? — Ó, rengeteg! Bika, Lyukfej, Dádi, Prikulics. Bikának azért hívnak. mert olyan öklelősen szoktam nézni. Lyukfejnek, mert mindig itthon felejtem a tornacipőmet. Dádinuk, tudod, a Borcsa hív, mert még nem tudja rendesen kimondani a nevemet. A Prikuticsot pedig te találtad ki. — Ki a legjobb barátod? — Andrássy Zsolt. — Miért? — Mert ő a legvagányabb. Jól fut. — És ki az ellenséged? — Egy lány. De a nevét nem árulom el. A suliban ugyanis csapatot szerveztünk a lányok ellen. Zsolt a tábornok, a parancsnok, én a főhadnagy, vagyis a helyettese. Titkos haditérképünk is van a csajok mozgásáról. És minden szünetben megütközünk. — Ki a legszebb lány az osztályban? — Olyan nincs! Utálom a lányokat. — Barcsát is? — Az más. ö a húgom. És még nem igazi lány. — Mi akarsz lenni, ha felnősz? — Színész. Vagy inkább író. Mert jól fogalmazok. Aztán te tucatszámra kapod a meghívókat színházba, moziba, cirkuszba. Csak nem mész él, mert lusta vagy ... De mégis inkább színész leszek! A Bodrogi Gyula bácsi js mondta, hogy az eg}' klassz szakma. — Kit tartasz példaképednek? — Jurij Gagarint. — Melyik rossz tulajdonságodról szeretnél leszokni ? — A legrosszabb tulajdonságom, hogy sókat verekszem. De nem akarok leszokni róla. — Hány nagyapád volt? — Kettő. — És dédapád? — Nem tudom. Talán három? — Mit gondolsz, honnan származik a családod ? — Szerintem minden család az őskorból származik. — Jó. De a közelebbi őseid ... Milyen nemzetiségűek voltaic? Magyarok, németek, oroszok, lengyelek? — Magyarok főleg. De azt hallottam, hogy valami bunyevácok és osztrákok is voltak köztük. — Három ismert személyt mondok: Petőfi, Robinson, Pelé. Kit választanál a három közül? — Naná, hogy Pelét! Micsoda kérdés! — Melyik futballcsapatnak szurkolsz? — A Fradinak és a Honvédnek. — És ha egymással játszanak? — Akkor mindkettőnek. — Tudsz futballozni? — Tudok. De gólt még nem lőttem. — Ha ezer forintot nyernél, mit vásárolnál ? — Egy nagy, dupla szintes autóversenypályát. Nyolcszáz forintért lehet kapni. Megérné. A többi kétszázból meg könyveket vennék. — Sorolj fel néhány autómárkát... — Ford. Citroen., Zsiguli. Fiat. Alfa Romeo, Audi. Chevrolet, Trabant, Volga, Fiat 500, Warsziava, Volvo... — És hány zeneszerző jut eszedbe? — Bach, Wagner... Ja és volt egy magyar is! Bartók! Többre nem emlékszem. — Melyik a legkedvesebb könyved? — A Keménykalap és Krumpliorr. — Mit nézel legszívesebben a tévében? — A krimit, a Tévémacit és a reklámot. A hirdetéseket mind kívülről tudom. „Nálunk már karácsony van ...” ..Lédi Kámea. Lédi Kámea...” „Sztár tonik nincs? De van! A Sztár tonik még jobban üdít. frissít, és kedvenc italának kellemes kísérője...” — Hát az ételek közül mit szeretsz legjobban ? — A töltött paprikát, a parizert meg a fagylaltot. — Szerinted hány napig bírnád ki étien-szom j an? — Három napig. De háborúban egy hétig is tudnék koplalni, mert akkor muszáj ... — Ha Szulejmán szultán hadat üzenne nekünk, s kapnál egy puskát, hány törököt tudnál lelőni? — Attól függ, mennyi golyóm lenne. Annyit. — Féltél már életedben? — Még soha. Nem vagyok ijedős ... — És álmodni szoktál-e? — Igen. Egyszer azt álmodtam, hogy biciklivel rohantam az úton. és valami ördögök kergettek, utolértek, én eldobtam a biciklit, de akkor anya fölébresztett... — Mit gondolsz, léteznek ördögök? — Nem léteznek. De vámpírok biztosan vannak. Külföldön. — Minek örültél eddig a legjobban? — Erre nem tudok felelni. — És mi volt a legnagyobb bánatod? — Amikor a macskám meghalt. — Te hány éves karodig akarsz élni? — Legyen, mondjuk, hetvenöt. De elélhetek tovább is. Azt hallottam a televízióban, hogy a Nap fölrobbanása előtt az embereket átköltöztetik más bolygókra... — Most egy tréfás kérdés. Hogy mondják hélyesen: a Nap nyugaton kél, vagy nyugoto.n kél ? — Ezt a viccet már elsütötted. A Nap nem nyugaton kél, hanem keleten ... (Jó, az utolsó kérdésnél megfogtak. Fölmentem a gyereket. Dani mehet a szomszéd szobába játszani, szilveszteri láncokat vagdos ki és ragaszt össze, mindenféle tarka papírból. De amikor elrendezem a kérdés-feleletekkel telerótt cédulákat, az ajtóban még megáll, s visszaszól: — Nekem is lenne egy kérdésem: Mondd, apa. mit akarsz csinálni ezekkel a szamárságokkal?) Detlef Hermann (NDK): Sierelme*pár
