Szolnok Megyei Néplap, 1979. december (30. évfolyam, 281-305. szám)
1979-12-31 / 305. szám
1979. december 31. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 9 Jaroslav Hasek: ERKÖLCSTELEN KALENDÁRIUM i. A gyerek fogja az asszony kezét, rángatja. Vagyis, nem gyerek, ezt nem szabad mondani. „Előbb elviszem a gyereket óvodába”. Felháborodott tiltakozás. „Ne mondd, hogy gyerek.” Később, iskolás korában is. „Nem vagyok gyerek.” Mennek, egészen elvesznek a budai palota márvány lépcsőin. Legyünk pontosak, a lépcsők nem márványból vannak. Annyi márványra nem télt a magyar királyoknak. Királyoknak? Király nem látta ezeket sose. Ferenc Jóska se. A Kormányzó Ür Öméltósága sem. Micsoda története van ennek a budai várnak is! Fölégette a villám, a török, az osztrák. Használták istállónak, raktárnak. Szétlőtték, szétbombázták, újra szétlőtték. Legalább ötször ... A gyerek szőke, hatéves, kislány.. Erősen fogja az anyja 'kezét. Már délben azt kiabálta a függőfolyosón, jó hangosan, hogy mindenki hallja, „mikor megyünk kiállításra, anyu, mikor megyünk kiállításra?” Ez a játék-kiállítás szerény kis rendezvény a Várban. Legalább is a mérete. Egyetlen terem, térelválasztóikkal sok részre osztva. Látni annál nagyobb öröm. Színes textíliák, ügyességet próbáló fűző-játékok, logikai játékok, szemet gyönyörködtető színek. Az ember itt újra megtanul látni. Tiszta, egyszerű formák, amelyek nyilván bennünk vannak, csak elfedi őket a sok silányság. Hátul, a különteremben tánctanítás, játékkészítés, rajzverseny. De a különterem most zárva. Félóra múlva bezár a múzeum is. Az utolsó látogatók kapkodva nézelődnek. Plexi üvegből szélmalom. Az anya megpörgeti, a gyerek szeme fölcsillan. „Meg szabad fogni?” Ezután mindent megfog. De nem engedi el az anyja kezét sem, így a kiállított tárgyak előtt húz- zá'k-vonják egymást. — Záróra! Le a lépcsőn. Hatalmas méretek, ünnepélyes, nyomasztó csönd. Rengeteg fehér fény. Itt-ott a palotában szobrok guggolnak. Szervátiusz Dózsa-szobra. A hatalmas alak a hatalmas térben félelmetes hatású. Aki látja, malomkövek alatt érzi magát. Kegyetlen présben. A kislány hátra hőköl. — Ki ez? — Dózsa György. — Rózsa György? Vathy Zsuzsa novellája a Központi Sajtószolgálat 1979. évi novellapályázatán II. díjat nyert. — Nem. Dózsa. — Ki volt Dózsa György? Mire az anyja észreveszi, már benn járnak a véresszörnyű történetben. A történelemben. A gyerek arcán kíváncsiság és iszonyat. A kíváncsiság erősebb. — Megsütötték? Hogyan? Jaj! Ki kellett volna előle térni, miért is kezdett bele? Megsütötték, és a húsáVathy Zsuzsa: Kiállítás ból megetették a társait. El lehet ezt mondani? Ki lehet ezt mondani egy hatéves előtt? Csali ne ezen a kijáraton jöttek volna. Csak ne kezdte volna el. És ha nem kezdi? Majd tanulja az iskolában. A történelemből nem lehet kihagyni. „Izzó vastrónon őt elégetétek”. — Mivel égették meg? A lépcsők végtelen hosszú sora. Még egy forduló. Még egy. Válaszolni kell. Az iskolából úgy sem veheti ki. A gyerek keze igen erősen kapaszkodik. — Félt? — Nem félt. Csak annyit kellett volna mondania, hogy megbánt mindent. De nem mond.ta! Pedig megmenekült volna. De akkor se mondta! Végié a ruhatárhoz érnek. Mellette mosdó, akkora, mint egy uszoda. Szép zöld, csillogó. El játszogatnak a csapokkal, a kézszárító ventillátorral. Kinn már sötét van. ragyog a váro6. A Halász- bástya, a hidak. Pest lámpa erdeje. Morajlik, ragyog a város. Az asszony megnyugszik, végre szépet, jót is tud mutatni. A gyerek hallgat, csendesen bámészkodik. Látod a Dunát? Ott választották királlyá Mátyást. Hunyadi Mátyást, aki híressé tette ezt a várost. A királyi palotát. A gyerek gyanakszik. — A Dunán választották királlyá? — Igen. Húszezer ember-.• vagy tíz... nem is tudom... Mégis inkább húsz... Ott állt a jégen, és várta, hogy fenn. a várban megválasszák Mátyást. — De miért a jégen? — Tél volt. Be volt fagyva a Duna. A íőurak nem akarták Mátyást, saját emberüket akarták. De lenn az a húszezer ember... vagy tíz... morajlott. mint most Jt város. És a Várban nem merték a másikat választani. — Kik nem akarták Mátyást? — Az ellenségei. Akik lefejeztették Hunyadi Lászlót. * A bátyját. A gyerek az anyjára néz. — Lefejezték a bátyját? Jaj! Szilágyi Erzsébet arca. A kereszt alatt János, és Madonna! — Hogy fejeznek le valakit? Mondd el! Hogy fejezik le? — Pallossal... A pallos egy nagy kard, akinek a nyaltára ütnek vele, leesik a feje. De Hunyadi Lászlónak háromszor kellett a nyakára ütni. Pedig ilyenkor már kegyelmet szoktak adni. De neki nem adtak. A nádor intett ... Csönd. Az asszony fogad- kozik, hogy több borzalmat nem mesél. Inkább hazudik, vagy hallgat. Csak ne kérdezne. csak ne kérdezne többet ! A kislány kezére teszi a fejét, baljában a játékkiállítás katalógusát szorítja. Szótlanul, szomorúan nézi a Dunát. Az asszony torka összeszorul. Nem, a lánya már nem gyerek. Már fölfogja, már érzi a szenvedés végtelen áradatát; azt a mélységes mély vérfolyamot, az emberiség történelmét, amibe beleszületünk. Pedig szeretnénk. nagyon szeretnénk kiverekedni magunkat belőle. De csak el-vissza, elvissza. És a gyerek szeme alatt a friss árkok a szomorúság korán megszerzett tapasztalásai. S zeretné megfogni, maga felé fordítani. Vagyis inkább visszafordítani. Vissza a gyerek-létbe. Kivenni az iskolából, kivenni a történelemből. — Menjünk. — Megfogja a gyerek kezét, gyalog baktatnak le a hegyről. Hamar elérnek az Erzsébet-hídhoz. — Ki az ott? — kérdezi a kislány á reflektorok fényébe mutatva. — Gellért püspök szobra. — Gellért — bólint a gyerek —, akit hordóba tettek és lelökték. De miért? — Visszanéz a szoborra. — Ki lökte le, és miért? Ales rendőr őrsparancsnok este kilenctől, amikor (behozták az utolsó részeget a kijózanítóba, unatkozott egészen éjfél után egyig. El se tudta képzelni, hogyan bírja ki reggel hatig, a váltásig, az akták fölött ásítozva, amikor a körülmények bal- szerencsés összejátszása folytán épp ma csupa olyan rendőr teljesít szolgálatot az őrsön, akik nem tudnak du- rákozmi. Egyelőre végigdőlt az ágyon, rágyújtott a csibuk- ra, és beszélt a politikáról. Az ilyen pillanatokban fölöttébb komor volt. Osztrák Cato lett belőle, kemény, megingathatatlan hazafi, átkozódva jutatta kifejezésre Olaszországgal szembeni bizalmatlanságát. A rendőrök, akik körös-körül az ágyakon heverésztek, áhítattal hallgatták, mivelhogy még vártak a véglegesítésre. — Komolyan. Senki se higgye, hogy a hármas szövetség tartás lesz. Trident és Trieszt egyszer majd nehézségeket okoz nekünk. — Ales nagyot sóhajtott, és gyufát keresett. Mikor kezébe nyomták a skatulyát, meggyújtotta a kialudt csibu- kot, és leszögezte, hogy Milánóban, Torinóban, sőt még Rómában is lépten-nyomon elégetik az osztrák zászlót. Hanem egyszer majd ráfizetnek. Latrok, megértek már egy újabb custozzai vereségre. Ales felháborodása fokozódott, ám időközben Pavel- ka közrendőr elaludt, és sípolni kezdett az orrával. Ales felébresztette, és kiabált, hogy küszöbön a bonyodalom. Aki osztrák hazafi ... Belépett az ajtón az utcáról jövő fiatal Dekl rendőr, és engedélyt kért a jelentés- tételre. Ales bosszúsan felkelt az ágyról, és hallgatta a jelentést: — Ich melde gehorsam, nix Neues. Elkoboztam egy pikáns kalendáriumot, ösz- szeszedtem százhúsz példányt. Delk rendőr arcáról tüstént elröppent a hivatalos kifejezés, és diadalmasan mosolyogva tette hozzá; — Nagy-nagy malacságok, Wachkommandant uram, csodaszép dolgok. Olyan trágár képek, hogy öröm nézni! Letette a csomagot az asztalra. E pillanattól kezdve Ales őrsparancsnok úr nem unatkozott. — Adja ide azt a disznó- ságot! Dekl kibontotta a csomagot, és az elkobzott nyomtatvány egy példányát átnyújtotta a parancsnoknak, aki köré már odagyűlt az összes többi rendőr. — A teremtésit — szólalt meg egyikük leplezetlen őszinteséggel, a címképet bámulva. — Ez aztán comb! — Tessék! — mondta a parancsnok. — Ilyesmit nézzen a fiatalság. A sérdület- len tanulóifjúság! — A hangja lágyan csengett. — Barátom, ez a másik is itt ni! A fene a szemit! Anyaszült meztelen. — Az ám — mondta Dekl közrendőr —, hátrább vannak csak a szép dolgok! — Ez se kutya! — Nem mondom, pajtás, de ott az a másik csinosabb, elevenebb! Mindenekelőtt teltebb a csípője, és sokkal jobban fekszik a heverőn. A zsiványok. Ilyesmit mernek rajzolni! — Olvassa csak el, Wachkommandant úr, a versikét ott alatta. Az se rossz. — Jó, de kétértelmű. Hogy nem sül le a bőr a képéről annak, ki ilyet ír, és ki is nyomtatja! A gyerekek mennek az iskolába, és falják ezt a, ezt a ... hogyishívjákot. — Pornográfiát, Wachkommandant uram — segítette ki a parancsnokot Pavelka rendőr. — Rémes dolgok, de jók — jegyezte meg Mika rendőr. — Remekül tálalják ezt a bugyit is. A szöveg sem rossz: — Bugyiban tetszem neked jobban, drágám, vagy bugyi nélkül?' — Gondolom, hogy bugyi nélkül. Mit szóltok hozzá? — fordult vidáman az őrsparancsnok a rendőreihez. — Hogy mit ki nem fundálnak ezek a trágár alakok! — Bátorkodom felhívni a figyelmét, Wachkommandant úr, az utolsó előtti oldalra, ahol egy balett-táncosnő látható a fürdőházban. Nemcsak hogy teljesen pucér a nő, hanem a szolga nyújtja át neki a fürdőlepedőt. — Jó, s azt mondom, irgalom nélkül el kell kobozni minden ilyesmit . Azt hiszem, ha végigjárjuk az öszszes trafikot, még különb dolgok is akadnak. Peroutka fogalmazó úrnak holnap jó napja lesz! — Felügyelő úrnak alázatosan jelentem, hogy az utasítás szerint a trafikokban elkoboztunk egy szemérmetlen tartalmú kalendáriumot. Itt hozok egy példányt. Bátorkodom külön felhívni a figyelmét a Balett-táncosnő a fürdőházban című, utolsó előtti képre. Aztán ott van a Nő a heverőn. A címkép is nemcsak hogy erkölcs elleni kihágást tartalmaz, hanem azt hiszem, tetszeni fog a főfelügyelő úrnak is. Bátor leszek felvinni neki egy példányt. Méltóztassék figyelmesen szemügyre venni a kék irónnal megjelölt trágárságokat. Érdemes megnézni. Keresés nélkül csinos szemérmetlenséget méltóztatik találni mindenütt, ahol az oldalt megjelöltem. Mesés disznóság van a harmincadik oldalon. Kitűnőek a Háremi intimitások, nemcsak a szöveg tartalmaz egész sor erkölcs ellei durva kihágást, hanem gyönyörűek a képek is. A mohamedán leányok tigrisbőrön heverésznek, és a szegény eunuch vigyáz rájuk. — Barátom — mondta Peroutka felügyelő, a kalendárium tartalmát böngészve —, ezt a tanácsos úrnak is meg kell mutatnia. A tanácsos úr kedvét leli az ilyesmiben. A kalendárium sikert aratott. Két példányt lefoglalt magának a rendőr-főfelügyelő hármat a tanácsos úr. A fogalmazók megtartottak egyet-egyet. A többit szétkapkodták a főkapitányságon. A rendőrök lázas buzgalommal nyomoztak az erkölcstelen kalendárium után. S mivel így ez az olvasmány nem került illetéktelenek kezébe, a közerkölcs megoltalmaztatott. Hubik István fordítása Összeállította: Őri Zoltánná Mohácsi Regős Ferenc rajza Besze Imre: Születésnapom Tél volt — anyám így mesélte — és szerdai nap, hajnali fény ,és fegyverropogás. Pártok alakultak, még törvény sem volt a fegyver- és kalóriarejtegetők ellen. Megelőztem, s anyámmal kötöttem koalíciót. Nekem az volt a fordulat éve: Ezerkilencszáznegyvenöt. Bárdosi Németh János: Kezemnek adjon Nem a száló évekre gondolok, a bevégzetlen sürgető dolog izgat és hajtja erőmet tovább, hogy ne hagyjam a termésem sorát, aki egy ölnyit is begyűjtetlen hagy, nem érezhet szívében nyugalmat. Tiszta maradjon mögöttem a rend, melyet a fürjek éneke bezeng, engem se tépett, tomboló, szilaj, érezzem itt az este titka van, kezemnek adjon parolát meleg szelében a sűrűsödő rengeteg. Vasas Károly rajza
