Szolnok Megyei Néplap, 1979. december (30. évfolyam, 281-305. szám)
1979-12-13 / 291. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1979. december 13. A jelen és a jövő mezsgyéjén Lassan búcsúzunk az óesztendőtől. Természetes emberi igény minden egészséges kis és nagy közösségben, hogy ilyenkor, a jelen és a jövő mezsgyéjén számba vegyék az eredményeket és gondokat, kijelöljék a következő tennivalókat. A mérlegkészítés e felelősségteljes megnyilvánulásairól mind több ihír érkezik az utóbbi napokban a szocialista országokból. Ennek jegyében kezdődött meg a Kremlben a Szovjetunió legnagyobb, 136 millió lakosú köztársasága, az OSZSZSZK Legfelsőbb Tanácsának ülésszaka, amelyen az SZKP KB főtitkára, Le- onyid Brezsnyev is részt vett, ezzel is érzékeltetve a tanácskozás súlyát. A fő téma a köztársaság 1980-as tervének megvitatása volt, azoknak az irányelveknek a szellemében, amelyeket Brezsnyev terjesztett elő az SZKP KB novemberi plénumán. A Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának ülése ugyancsak a népgazdaság jövő évi fejlesztésének feladatait vitatta meg. Gustáv Husák főtitkár, köztársasági elnök a jelenlegi rendkívül bonyolult gazdasági és politikai világhelyzetben nem véletlenül hangsúlyozta: a fejlesztési folyamatnak már az első fázisa, a tervezés időszakában rugalmasan reagálnia kell nemcsak a hazai, hanem a világgazdaság új jelenségeire. Ez a gondolat többször visszatért Edward Gi- ereknek, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottsága első titkárának katowiczei beszédében is. Gierek az 1980-as esztendő egyik legfontosabb feladatának azt tartotta, hogy a lengyel gazdasági élet minden szinten és szektorban „alkalmazkodjék az új külső és belső körülményekhez, tegyen meg mindent az igények és lehetőségek egyensúlyáért”. Mind a moszkvai, mind a prágai és katowiczei tanácskozáson emlékeztettek arra, hogy az új világgazdasági helyzet a korábbinál is fontosabbá teszi a szocialista országok közötti együttműködési lehetőségek maradéktalan kihasználását. E fontos feladat jegyében ült össze Moszkvában a magyar—szovjet gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési kormányközi bizottság ülésszaka. A bizottság az esztendő fordulóján elégtétellel állapíthatta meg: együttműködésünk útját olyan állomások jelzik, mint a Vinnyica—Albert- irsa közötti távvezeték, az orenburgi gázvezeték, vagy éppen az agrokémia ai, vegyipari, alumínium- ipari és gyártás-szakosodási kooperáció. Idehaza a Parlament különböző bizottságai készülnek az országgyűlés téli ülésszakára. Az MSZMP KB ülése után az egy hét múlva megnyíló tanácskozáson értékelik az idén végzett munkát és meghatározzák a jövő feladatait. 1980 az ismert okok miatt sehol sem ígérkezik könnyű esztendőnek. A szocialista országok mindent megtesznek azért, hogy az előttünk álló esztendő a gazdasági életben is a barátság és kölcsönös segítségnyújtás eredményekben gazdag időszaka legyen. Harmat Endre MTO-miniszteri tanács Jóváhagyták a rakétaprogramot Brüsszelben egymást követik a tanácskozások az amerikai nukleáris rakéták nyugat-európai elhelyezését célzó NATO- tervről. A képen: a hadügyminiszterek üléseznek (Telefonó - KS) A NATO tegnap Brüsszelben tartott miniszteri tanácsülése — amelyen Franciaország kivételével az ösz- szes tagállamok külügy- és hadügyminiszterei részt vettek — jóváhagyta a katonai szövetség nukleáris fegyverzete „korszerűsítésének” programját és ennek keretében új amerikai középhatótávolságú nukleáris rakéták elhelyezését Nyugat- Európában — közölte az AFP illetékes forrásra hivatkozva. A NATO tegnapi brüsszeli miniszteri tanácsülésén részt- vett külügy- és hadügyminiszterek néhány perccel és- te fél 9 óra előtt záróközleményt hagytak jóvá. Ennek végleges megszövegezését — az AFP szerint — késleltették egyrészt Belgium és Hollandia korlátozó záradékai, USA—Irán másrészt Dánia hasonló ellenvetései. Az ülés lezárása után Joseph Luns, a NATO főtitkára tartott sajtóértekezletet. Közölte, hogy a katonai szövetség miniszteri tanácsa elfogadta a tagállamok nukleáris fegyverzete „korszerűsítésének”, valamint új amerikai közép-hatósugarú nukleáris fegyverek Nyugat-Európába telepítésének elvét. Rámutatott, hogy az új atomrakétákat az NSZK-ban, Olaszországban és Nagy-Britanniá- ban fogják elhelyezni, Belgium és Hollandia pedig „későbbi időpontban fogadhatja be őket”. A főtitkár közölte azt is, hogy a NATO egyidejűleg javasolta a Szovjetuniónak: mielőbb kezdjenek tárgyalásokat a középhatótávolságú nukleáris fegyverek csökkentéséről. Célzatos információk és cáfolatok Amjeirikai . kormánykörökben mór beletörődtek', hogy a következő hetekben Iránban pert rendeznek a túszok ellen, jelentette a CBS. A hálózat értesülései szerint Washington egyébként abban reménykedik, hogy Khomeini fokozatosan veszít befolyásából, esetleg formálisan is fel kell majd adnia vezető szerepét. Miközben az amerikai kormány személyi változásokat remél az iráni vezetésben, mindenképpen számol azzal, hogy megrendezik a túszok ellen kilátásba helyezett „kirakatpereket”. közélte a CBS. Az ABC, egy másik óriás tévé- és rádióhálózat kitartott korábbi értesülése mellett, hogy Washington tíznapos határidőt szabott a túszok szabadonengedésére, különben gazdásági blokádot alkalmazhat Irán ellen, bár az értesülést a Fehér Ház határozottan cáfolta. Az ABC a cáfolat után közölte: információja mértékadó helyről származott, azt változatlanul fenntartja. Az amerikai kormány célzatos információk, cáfolatok, valódi és álhírek kiszivárogtatásával próbálja alakítani, befolyásolni a közvéleményt. mutatnak rá sajtó- körökben. Valószínűtlen, hogy Washington a jelenlegi helyzetben Iránnal (s ezzel önmagának) határidőt szabott volna a válságmegoldására. Mindenesetre az ultimátum hírétől feltehetően hatást várnak. érkezett MOSZKVA Eduardo Dos Santos, az Angolai Népi Köztársaság elnöke vezetésével angolai párt- és kormányi küldöttség utazik december második felében hivatalos baráti látogatásra a Szovjetunióba, eleget téve az SZKP KB, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége és a szovjet kormány meghívásának. WASHINGTON Carter amerikai elnök a kongresszusban javasolta, hogy adják meg Kínának a kereskedelemben a legnagyobb kedvezményt. A tervezetet a képviselőház megfelelő albizottsága már jóváhagyta. A kongresszus hatvan nap alatt köteles dönteni a javaslatról. SZÓFIA Elhunyt Nikolaj Mincsev bolgár külügyminiszter-helyettes. Mincsev 1921-ben született a Burgasz megyei Cseresa községben. Aktívan részt vett a bolgár néo antifasiszta harcában. Bulgária felszabad,ulása óta szerzett érdemeiért több magas kormánykitüntetésben részesült. MADRID Az ETA politikai-katonai ágazata kedden reggel 6—7 óra között egy hónappal elrablása után épen és egészségesen szabadon bocsátotta Javier Ruperez spanyol kormánypárti képviselőt, a Demokratikus Centrum Unió nemzetközi kapcsolatok titkárát. A november 11-én lakása előtt elrabolt és azóta ismeretlen helyen fogvatarfott fiatal politikust a Madrid —Burgos közötti országút 233-as kilométerénél levő vendéglőben engedték szabadon. A szabadon bocsátásáról értesítették a képviselő családját. SAN SALVADOR A salvadori baloldali ellenzékhez tartozó szervezetek több gyárat, földbirtokot és középületet szálltak meg az országban. Akciójukkal azt akarják elérni, hogv a polgári-katonai junta teljesítse az ellenzékkel kötött megállapodásának egyik legfontosabb pontját, a fizetésemeléseket. NEW YORK Szovjetunió állandó New York-i ENSZ képviselete ellen reakciós terrorista szervezetek provokatív akciót hajtottak végre. Kedden késő este a képviselet épületében, a szovjet misszió főbejárata mellett bomba robbant. Az épületben ezzel egyidőben diplomáciai fogadás zajlott. Szerencsés véletlen, hogy a misszió munkatársainak és családtagjainak otthont adó épületben senki sem esett áldozatul a merényletnek. » Békekonferencia Moszkvában — Bármi legyen is a NATO-tanács döntése, politikánk szilárd és megingathatatlan marad. Ez a béke politikája, ^minden nép biztonságának politikája. S ha országunknak megfelelő kiegészítő lépéseket kell tennie biztonsága megszilárdítása érdekében a NATO fenyegetéseivel szemben, nem kétséges, hogy e lépéseket az egész szovjet nép támogatja — mondotta Jevgenyij Fjodo- rov akadémikus, a Szovjet Békevédelmi Bizottság elnöke, azon az egész napos tanácskozáson, amelyet a bizottság tegnap rendezett Moszkvában, a szakszervezetek házának oszlopcsarnokában. A békeharcosok országos konferenciáján, a szovjet békevédelmi bizottság legfelsőbb fórumán, több mint 800 küldött vett részt az ország minden részéből, köztük a Legfelsőbb Tanács mintegy ötven képviselője. A tanácskozás feladata az volt, hogy meghatározza a szovjet békemozgalom legfontosabb tennivalóit az elkövetkező' időszakra. A munkában részt vett Borisz Ponomarjov, az SZKP KB Politikai Bizottságának póttagja, a Központi Bizottság titkára. Ugyancsak részt vett a konferencián Ro- mesh Chandra, a Béke-világ- tanács elnöke, aki felszólalásában rámutatott: bármilyen döntést hozzon is a NATO az amerikai rakéták telepítéséről, a békeharcosok kötelessége, hogy szembeszálljanak a fegyverkezési verseny új, veszélyes szakaszával, akadályozzák meg a középhatótávolságú amerikai nukleáris rakéták nyugat-európai telepítését. A BVT elnöke hangsúlyozta: a NATO súlyos felelősséget vállal magára, ha elindítja a fegyverkezési verseny új szakaszát. ENSZ-kizgyülés Leszerelési évtizeddé nyilvánították a nyolcvanas éveket Kedden az ENSZ-közgyű- lés a Szovjetunió kezdeményezésére, a NATO-tagorszá- gok, Izrael, Japán és még néhány állam tartózkodásával határozatot fogadott el az új típusú tömegpusztító fegyverek és fegyverrendszerek kifejlesztésének és előállításának betiltásáról. A világ- szervezet tagállamai megelégedésüket fejezték ki a leszerelési bizottságnak benyújtott, a radiológiai fegyverek kidolgozásának, előállításának és felhalmozásának betiltásáról kötendő szerződés alapelveire vonatkozó közös szovjet—amerikai javaslatokkal kapcsolatban. A világ- szervezet végül felhívással fordult a leszerelési bizottsághoz, folytassa a tárgyalásokat az újfajta tömegpusztító fegyverek és fegyver- rendszerek kifejlesztésének és előállításának betiltásáról szóló, mindenki számára elfogadható szerződéstervezet kidolgozásáról. Az ENSZ-közgyűlés kedden, szavazás nélkül a nyolcvanas éveket az ENSZ második leszerelési évtizedévé nyilvánította és felszólította a leszerelési bizottságot, hogy ezzel kapcsolatban dolgozzon ki egy nyilatkozatot, melyet az ENSZ-közgyűlés következő ülésszaka fogad majd el. A közgyűlés üdvözölte a június 18-án aláírt SALT—II szerződést, valamint a Szovjetunió és az Egyesült Államok szándékát, hogy még a SALT—II lejárta előtt kidolgozzanak egy harmadik szerződést. Gustáv Husák beszéde Javítani kell a tervek minőségét A CSKP Központi Bizottságának végétért kétnapos ülésén Gustáv Husák, a KB főtitkára mondott zárszót. A jelenlegi csehszlovák ötéves terv eddigi négy esztendejét úgy értékelte, hogy a CSKP XV. kongresszusa által kitűzött. alapvető társadalmi és gazdasági célok általában megvalósulnak. Fokozni kell azonban a munkát — folytatta — azoknak a nehézségeknek leküzdésére, amelyeket részben külső, világgazdasági tényezők — a nyersanyag- és energiaárak növekedése, a nemzetközi kereskedelmi verseny éleződése, a termékekkel szembeh támasztott minőségi és műszaki követelmények emelkedése —, részben pedig a belső fogyatékosságok okoznak. Gustáv Husák szólt a nép- gazdasági tervezés és irányítás. fejlesztésének fontosságáról, hangoztatva, hogy minden szinten javítani kell a tervek minőségét és a szerződéses, kooperációs kapcsolatokat. A főtitkár a továbbiakban a pártmunka főbb tennivalóiról beszélt. A hetvenes évek... Még néhány nap és véget érnek a hetvenes évek. Az 1970-től 1979-ig tartó tíz esztendő, amelyet magunk mögött hagyunk, bővelkedett világpolitikai jelentőségű eseményekben — gondoljunk csak a két SALT-egyezmény megkötésére, a vietnami háború befejezésére, a Közel-Keletre, az olajválságra vagy Helsinkire. Képeinkkel ennek a tíz esztendőnek a legfontosabb eseményeit kívánjuk felidézni. Vietnam: az ország neve egybeforrott az Egyesült Államok neokolonialista, kegyetlen irtóháborúja ellen folytatott hősies, sok éves küzdelemmel. Képünkön: dél-vietnami szabadságharcosok egy egysége csónakokon indul támadásra az amerikai agresszorok ellen Az 1947-ben vallási alapon mesterségesen létrehozott, területileg sem egységes Pakisztán kettéválására csak fegyveres harcok után került sor, miután az iszlamabadi kormány képtelennek bizonyult a keleti országrész felkeléseinek elfojtására. Az új független állam, Banglades létrejöttéhez India is segítséget nyújtott Képünkön: a vesztes pakisztáni csapatok parancsnoka Daccában aláírja a feltétel nélküli megadásról szóló nyilatkozatot. (71. december 17.)