Szolnok Megyei Néplap, 1979. december (30. évfolyam, 281-305. szám)
1979-12-09 / 288. szám
1979. december 9. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Szerdán és csütörtökön Nagydíjas előadás: Hz ember tragédiája A minszki Állami Orosz Drámai Színház vendégszereplése Szolnokon Májusban rendezték meg a Szovjetunióban a magyar drámák fesztiválját. Szinte azonos időben a Szovjetunió közel 130 színházában zajlottak a „magyar előadások”. A fesztivál arányait érzékeltetendő adatok: negyven magyar szerző műveit adták elő a társulatok a Szovjetunió népeinek 18 nyelvén. A magyar drámairodalom és a szovjet színházművészet ilyen léptékű találkozásából — természetesen — számos kirobbanó sikerű, átütő erejű előadás született. Szerdán és csütörtökön este mindebből a szolnoki Szigligeti Színház nézői ízelítőt kapnak. Nem is akármilyet: a fesztivál nagy díj át elnyert produkcióját, Madách: Az ember tragédiáját a minszki Orosz Drámai Színház előadásában. Több mint egyszerű érdekesség, hogy a Szovjetunióban rendezett első magyar színházi napokon 1971-ben is a Tragédiával nyert nagvdíjat a tartui Va- nemuine Színház. Kerényi Imre, a Szigligeti Színház igazgató-főrendezője — egy magyar színház- művészeti delegáció tagjaként — májusban látta a minszki társulat előadását. — Ámulva ültem a nézőtéren — idézi fel élményeit Kerényi Imre. — Az előadás kitűnő volt. Borisz Lucenko a darab fiatal rendezője bátran, szabadon, az irodalmi és színpadi hagyományok kötöttségei nélkül nyúlt a drámához. Földolgozta, sűrítette, tömörítette ha kellett bővítette _ — például zenével és dalbetétekkel az anyagot. A végeredmény: egy látványos, mozgalmas „Tragédia”. A minszki előadás nemcsak a magyar színházi szakemberek, de a szovjet nézők és a kritikusok körében is sikert aratott. A „Színház” című folyóirat novemberi számában így ír Alekszandr Gerskovics: „A színészek kifejező játéka, a jó tempó, a gondos színpadi mozgás, amely feltárja minden jelenet lényegét ... nemcsak érdekessé és tartalmassá teszi az előadást, hanem plasztikussá, érthető látványossággá ... A minszki orosz színház előadása egészében véve nemcsak a belorusz, de a szovjet színház nagy diadala is a filozófiai dráma meghonosításában”. Tehát szellemi izgalmakban látványosságban bővelkedő Tragédia-előadásra számíthatnak a szolnoki nézők, akiket — természetesen — tolmácskészülékek segítenek a színpadi szöveg megértésében ! Sz. J. Pénteken este — szép csöndben, különösebb közönség — érdeklődés nélkül — megnyílt egy kiállítás Szolnokon, a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ első emeleti társalgójában. A vitrinekben kiállított tárgyak — lószőrből font ékszerek — Bodrogi Sándornak, a népművészet mesterének munkái. Aki megnézte a kiállítást, vagy bárhol, valaha látta már Bodrogi Sándor alkotásait, nem kételkedik a következő kijelentésben: szenzáció, amit Bodrogi Sándor csinál. Ámul, aki az adatok vagy számok jelentőségében bízik; némelyik nyakékbe 100 méter lószőr van belefonva, szőve, 14—16 000 hurokkal. De ámulhatunk a finom színek harmóniáján: négy-öt különböző színű, árnyalatú, fényű szőrt használ egyetlen vízcseppnyi részlet elkészítéséhez. A néprajzban, népművészetben jártasok azt is tudják: egy ősi, immár száz éve kihalt díszítő művészet született újjá a nagykátai nyugdíjas villanyszerelő keze nyomán — méghozzá példátlanul hagas színvonalon. Apropó — a kezek, amelyek a lószőrt fonják! Mackókezek, kisebbfajta péklapát nagyságúak, bütykösek, kemények. De mindent tudnak, amire gazdájuk „parancsolja” őket. Bútort faragnak, míves csanakokat, ötletes gyereksípokat, a marhacsont és a szaru keménységét lágyítják virágos formákká. Mint bűvös dobozból kipattanó mesebeli óriások ezek a kezek. „Mit parancsolsz kedves gazdánk?” — és hűségesen végrehajtanak minden utasítást. Mindent — olyan magától értetődő egyszerűséggel, ahogy a patak csobog, a fák susognak, a madarak énekelnek... —szabó— Mezőtúr! A város főiskolája, a főiskola városa Feljegyezte a krónikás, amikor az egykori cívis V&5 rosatyát, megkérdezték, mit szól hozzá, hogy egyetemet kapott a városa, hosszasan vakargatta a feje búbját, majd ekképpen dörmögé. a bajsza alá: ippeg örülhetnék is neki, de hát az az oskola nem a városban van ám, mert köztünk van a Nagyerdő ... Régi história, ott sem jelkép már. ahol történt — minek is kerestük volna tehát a „Nagyerdőt” a Berettyó partján...? Megszakadt folytonosság. Jobbára csak napjainkban tudatosul Mezőtúr iskolaváros jellege, s talán még mindig kevesen tudják, hogy a Dózsa György Mezőgazdasági Szakköaépiskola — ennek jegelődje — az ország legrégebbi „oskoláinak” egyike, jövőre lesz 450 éves. Mindezt azért említjük, hogy a 600 éves Mezőtúr helyét és szerepét a magyar oktatásügy történetében hangsúlyossá tegyük. Nincs nehéz dolgunk, hiszen a jelen önmagáért beszél, az alsófokú oktatási intézményeken kívül négy középfokú iskolája és egy főiskolája is van a városnak. A városé? Szó szerint nem, hiszen a Debreceni Agrártudományi Egyetem Mezőgazdasági Gépészeti Főiskolai Kara települt a Berettyó mellé, tehát a mezőtúri főiskola a magyar felsőoktatás része. Sajátos helyzet ez. hiszen a dolgok természeténél fogva a főiskola szuverén intézmény abban a közegben, amely befogadta, szakmai irányítását tekintve az „anyaiskolához”, tehát a debreceni egyetemhez kötődik, ám a főiskola tanárai, dolgozói és a hallgatók mezőtúri lakosok. Életszínvonaluk nemcsak a bérjegyzéken feltüntetett összegtől függ. életmódjukat és életformájukat befolyásolja — alakítja? — az a közeg, amelyben mindennapjaikat élik. De mindez kétirányú folyamat, hiszen a főiskola szellemi erői — csaknem hetven diplomás szakember működik az intézményben — nagyban hozzájárulnak a város szellemi arculata változásához. A „bevándorlók” igénye Nem titkoljuk, mondják a főiskola fiatal oktatói, mielőtt rászántuk magunkat, hogv letelepedjünk Mezőtúron, eljöttünk „háztűznéző- be”. Az az igazság, hogy keveset tudtunk erről a városról. sőt tudatunkban nem is volt város, csupán egy, isten háta mögötti hely — jórészt Móricz Zsigmond révén ismertük így. De szerencsére mást találtunk. Azt néztük, hogy milyen az orvosi ellátás, lesz-e bölcsőde, óvoda a gyereknek, jó iskolába járhat-e, milyen az ellátás. a bolthálózat, a piac. Miután mindezt, elfogadhatónak, illetve jónak találtuk, csak azután költöztünk Mezőtúrra. S volt hová költözni. A főiskolának ma már nincs „lakásgondja” — és ez nagy szó! A szakminisztérium támogatásán kívül ebben benne van a megyei és a városi tanács segítségadása is. De az előzőekkel összefüggésben az is az igazsághoz tartozik, hogy a főiskola nem a „cégtábla” változással vált főiskolává, hanem a tartalmi feltételek megteremtése révén. Az sem titok, hogy mindez — mint folyamat — személyekhez, még inkább a főiskolán eredményesen működő diplomások, szakemberek együttes munkájához kötődik. Az a tény viszont, hogy a főiskola —' a szakmai irányító szervek szerint is — eredményesen dől- gozik, azt bizonyítja, hogy dolgozói jól érzik magukat Mezőtúron. Ha ez a város, ahol dolgozunk, nem biztosítaná számukra a megfelelő életfeltételeket, akkor ez negatívan hatna mindennapos oktató-nevelő tevékenységünkre. a tudományos kutató munkára. Szerencsére e* nem így van. zárják a gondolatkört a főiskola oktatói. Reflektorfényben A főiskolán a következő elv „igazgat”: „Nem vagyunk elég nagyok, hogy a tehetetlenség vigyen bennünket, de elég öregek sem, hogy a múltunkból éljünk.” Ügy mondják — a tőzsgyökeres mezőtúriak — hogy a főiskola vezetői, tanárai, szakemberei „hajtós emberek, mindenhol ott vannak, nem alszik meg a tej a szájukban, de még a környezetükben lévőkben sem alhat meg. A mezőtúri főiskolai kar tanárai, szakemberei tevékenyen részt vesznek a város vezető párt- és állami testületéi, társadalmi szervezetei munkájában, érződik: nem mindegy számukra, hogy milyen a város „mikroklímája”. A főiskolai kar egésze kiveszi részét a köz- művelődési célkitűzések megvalósításából — meghatározó tényező a színvonal. A különböző kulturális rendezvényeinken csak akkor lépünk a város lakói elé, hangsúlyozzák ,a főiskolán, ha az méltó az intézményhez. A minőség a főiskola kulturális kisugárzásának alapvető követeimé- . nye. A lássuk, mit tudnak a főiskolások kérdésre így felelnek. Indokolt megfontolás az előbbi, nem óvatoskodás. hiszen a főiskola ma is reflektorfényben van. De már nem az „árnyékokat” látják csupán a város érdeklődő lakói, hanem a tényeket, a lényeget: a főiskola kulturális élete teljesen nyitott, része a város művelődésének. Ugyanígy igaz az is, hogy a hallgatók a „kerítésen” túl is hasznos közművelődési tevékenységet folytatnak, tagjai a különböző városi öntevékeny művészeti csoportoknak szakköröknek stb. Mindenki tegye a dolgát — ez egy másik sarkallatos pont a főiskola közvéleményében. Nem „arisztokratikus” elzárkózásról van szó — nem is állítja senki —, hanem arról a célirányos felismerésről. amely az oktatónevelő munka alapja: a főiskola akkor teszi jól a dolgát, ha szakmailag magasan képzett, alapvető közművelődési ismeretekkel bíró, vezetésre alkalmas üzemmérnököket ad a szocialista mezőgazdaságnak. De tény, hogy a főiskola nem laboratórium, ahová bejön az érettségizett fiatalember, s három év múlva üzemmérnökként távozik. Közben sok minden történik — s nézzük csak, mit is jelenthet egy város számára a mérnökképzés folyamata. A főiskolai, egyetemi mérnökképzés ma már elképzelhetetlen „üzemi háttér” nélkül. A volt mezőtúri gépállomás a főiskola műszaki bázisa. Nem részletezzük, hogyan és miért, tény, hogy magyar mezőgazdaságban használatos géptípusok ösz- szessége — átmenetileg és nem egyszerre — itt megtalálható. Különböző nemzetiségű konstruktőrök, mérnökök, munkások ' járnak Mezőtúrra — a volt gépállomás garanciális feladatokat is ellát — a város rendszeresen különféle konferenciáknak. szakmai megbeszéléseknek ad hajlékot. Ezzel párhuzamosan utaznak a mezőtúriak. Európa sok-sok országába, ismerkednek az új gépekkel, műszaki folyamatokkal. De nyilván nemcsak szakmai haszna van a világba való kitekintésnek, hanem alakítja ez a magatartásnormákat is. növeli az igényeket is. Márpedig Mezőtúrt éppen a megnövekedett igények indították arra az útra, amelyiken nem régen indult el, de igen szépen halad. Mit ér a „mezőtúri diploma” Mit szólna Móricz Zsigmond, ha most látná a kisemmizett szegénység, a beszürkült intelligencia, a poros maradandóság hajdani városát? Közhelynek tűnhetne a várható válasz, s az is biztos, hogy Móricz szigorú szeme megakadna a mai megoldatlanságokon — ám ezeket senki sem titkolja, hanem megoldásukon fáradozik mindenki, kire-mi tartozik. S Mezőtúr közben évente száz-százhúsz új üzemmérnököt ad az országnak. Fiatal. ambiciózus üzemmérnököket, akik a Be- rettvó-parti városban váltak szakemberré. Mindenhol szívesen fogadják őket. mert a mezőtúri diplomának jó híre van. Ez egyaránt dicséri az alma matert és a lehetőséget adó várost. Tiszai Lajos II szolnoki művésztelep vendégalkotóinak tárlata Lemezmúzeum Klubot szervez Lemezmúzeum néven a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ, ahol a komolyzene kedvelői és a lemezgyűjtők találkozhatnak egymással. Az új klub első foglalkozását az intézmény december közepére tervezi, amikor megszólaltatják a lemezjátszó ősét, eredeti lemezekkel, valamint a húszas évek elején használt zeneszekrényt és a 30 darabból álló lemeztárból válogatott lemezeket. A havonta tervezett találkozóra klubtagként — nemcsak a lemezgyűjtőket várják, hanem azokat is, akik különleges és ritkán hallott lemezekre kíváncsiak. Harmadik alkalommal Már hagyománnyá vált, hogy a szolnoki művészte- lepen hosszabb-rövidebb ideig dolgozó vendégművészek kiállításon mutatják be alkotásaikat a város közönségének. A városi tanács dísztermében tegnap délután Kukri Béla, a városi tanács elnöke nyitotta meg a tárlatot, amelyen Bényi László, Buna Konstantin, Donáth Gyula, Gyurcsek Fe-, renc, Metykó Gyula, Németh József, Papi Lajos, Sáros András Miklós, Simsay Ildikó, Szily Géza, és Ugocsay Antal, műveit nézhetik meg az érdeklődők december 16-ig naponta 9-től 17 óráig. Egyidejűleg a díszterem galériáján állandó kiállítás nyílt a művésztelep vendég- művészeinek alkotásaiból. A már említett festőkön, grafikusokon, szobrászokon kívül Ágotha Margit, Babos Ágnes, Bőd László, Ezüst György, Kovács Gábor és Rékassy Csaba a városnak ajándékozott művei díszítik ezután a szolnoki tanács, nagytermét. A bizánci szín egy jelenete o minszki együttes előadásán Gyönyörködjünk! Bodrogi Sándor lósztfr ékszereinek kiállítása
