Szolnok Megyei Néplap, 1979. december (30. évfolyam, 281-305. szám)
1979-12-09 / 288. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1979. december 9. Kivonulás a gyakorlótérre Katonaélet A gépjárművezető-vezetési gyakorlat a tanpályán A technika hadrafoghatóságának biztosítása, a karbantartó feladata Alaki foglalkozás - tükör előtt Fő az erőnlét Két menüből választhatnak a katonák Fotó: Nagy Zsolt Szabadfoglalkozás... a könyvtárban 20 ezer kötetből válo^ gathatnak Űjszász után úgy igazából fel sem tud gyorsítani a Pest felé csattogó csabai személy, amikor már újra csikorognak a fékek. A fát- lan pusztaságon pár pillanatra megpihen a szerelvény. — Anyósváros! — rikoltja a pirospozsgás kalauz, miközben bokáig érő sárba kászálódom le másodima- gammal a magas lépcsőről. Épület, bakterház. váróterem sehol, csak egy vastábla féhérlik, amelyen hasas, fekete betűk magyarázzák a jegyszedő élcét, meg a megálló nevét: POKOLTANYA. — A sínek mellett ballagjon visszafelé Szolnok irányába! Ott a határ jó két kilométerre, jöbbra két tanya is látszik. Az egyik a nyárfás, ugye észrevette? — segít idős társam, mielőtt útnak ered az ellenkező irányba. ■■■■■■■■ Űjszászon, Tápiógyörgyén már jártam, és most keresem a híres, nevezetes árkot. Nem tudom, láttak-e már megyehatárt, mert én bevallom: komolyabbnak hittem az eddig tart, itt kezdődik elkülönítést. Csalódtam, hiszen mindössze egy szeszélyesen nyújtózkodó, mesgyévé szelídülő, apró mélyedés jelképezi a határt. Helyenként kocsiút kíséri, távolabb pedig néhány csenevész akácfa igazít el; eddig Űoloktanya, azaz Pest megye, ettől Űjszász, azaz Szolnok megye. Nagy úr volt a megyehatár hajdanában, és a szerepe még ma sem lekicsinylő, hiszen közigazgatási területhatár. Bár többször változott, módosult a híres-nevezetes árok egy-egy része, akár a tulajdonosok neve. csak egy volt örök a századelőig: ameddig a szem ellátott, mindenfelé nagybirtok húzódott, mesélik az újszászi, „pokoli” öregek. Az akkor még zabolátlan Tápió ráadásul évente kétszer is „meglátogatta” a vidéket, és a hívatlan vendégeskedés következményeképp Tápió- györgyétől Üjszászig -hatalmas • nádtenger zizegett, amelyekből csak foltokban állt ki egy-egy magasabb földgerinc. Sőt a vasútépítést is úgy végezték, hogy a munkálatokat irányító mérnök csónakból tűzte ki a hullámzó vízbe a leendő sínpár nyomvonalát. Kellett is tölteni, helyenként 3—4 méter magasságig! Azt hiszem találó ennek a résznek a ma is használatos Békás elnevezése. Hej, de szerették ezt a csalitos vidéket a betyárok! Ráadásul egy uradalmi major is állt itt hajdanán, nyúliramodásnyira a határtól. Itt, ha dörgött. villám- lőtt, vagy fújta és hordta. Zöldág Jóskáék sokszor megjelentek. Tízen, tizenketten rúgtattak az udvarra, felzörgették az intézőt, és egy bő óra múlva már a bográcsban főtt a birka. Mesélik, amikor a kétujjnyi vastag, kecskelábú asztalra rakták a temérdek fegyvert, behajlott az erős deszkalap. Amíg odabenn italoztak, falatoztak, odakinn mindig két ember őrködött felváltva közülük. Az egyik az épület sarkánál, a másik messzebb. Még nem kukorékolta ki a kakas a hajnal hasadását, amikorra jóllakva, lóra pattantak, olykor az asztalon Apró árok jelzi A viharral érkeztek Nagy úr a keskeny mesgye Ázik a „perces” feledve egy-egy aranyat. Nem bántották ők soha a szegényt, de azt megkövetelték, akárhogy is kíváncsiskodnak a pandúrok, egy lehet a válasz: se ne tudjo- nak, se ne lássanak. Nem is beszélt a pokoli, újszászi nép! Akinek pedig pityóká- san, vagy a vérdíj fejében eljárt a szája, azt mindörökre elnyelte a zsombékos mocsár. Talán innen a Pokoltanya elnevezés eredete. A grófi kastélyt viszont néhányszor nappal is meglátogatták. Ilyenkor libasorban vágtattak. Az utolsó mindig fordítva ült a lovon, és látta, amint a kántor meg a gróf remegve előhúzta a puskát. Ekkor a legvégső betyár a saját szájára tette a mutatóujját, és az ég felé bökött. Jelezve, hogy csend legyen, mert Pokol ide. Pokol oda —, ha meghúzzák a ravaszt, gyorsan a mennyországba kerülnek. Előfordult, hogy megug- rasztották, üldözték őket, de a határárok mindig jó barátnak bizonyult, hiszen a ceglédi, abonyi pandúrok nem léphettek szolnoki területre, viszont, a szolnokiaknak is álljt parancsolt a keskeny hajlat. A megyehatár napjainkban már sokat vesztett egykori romantikájából, de egy tény: tőle keletre ma is Szolnok, nyugatra Pest a titulus. Három járás csücske: a jászberényi, szolnoki, nagykátai ad itt randevút egymásnak, és ez a kisparaszti világban számtalan galibát, adóügyi gondot ókozott. - Érdekes, hogy a keskeny mezsgye még ma is sokszor a kölcsönösen hasznos emberi kapcsolatok elé tolakszik. Az újszászi Aranykalász és a tápiógyörgyei Zöld Mező Termelőszövetkezet a pokoltanyai, békési részek révén tőszomszédosak, mégsincs közöttük különösebb kapcsolat. Még 6— 8 éve átjártak egymáshoz tapasztalatcserére, és ez talán ma sem lenne felesleges, hiszen Györgyén, Pokolban is elismerik: azóta Lovász Daniék lépéselőnybe kerülték. Az áfészek viszont már átlépték ezt az árkot, és az újszásziak Szeléről veszik a zöldséget, gyümölcsöt, a pokoltanyaiak viszont sokszor Üjszászra, Szolnokra járnak el vásárolni. Bár Pokoltanya Üjszász és Tápiógyörgye között terül el, és közigazgatásilag az utóbbihoz tartozik, Újszásznak is, és Szolnoknak is nagy a vonzása. Kopik a tanyavilág lakossága: ki ebben, ki abban a megyében talál új, emberibb, kényelmesebb otthont. Igaz, ötvennégyen még dacolnák, maradtak. Verőfényes tiszta éjszakánként a tanyákról nagyszerűen látszanák Űjszász, Szolnok, Cegléd, Tápiógyörgye fényei, mégis úgy tűnik, hogy ez a jelképes világosság még nem mindenhová hatolt be. Az idős emberek egy része babonás: számtalan bábona fűződik a megyehatárhoz. Főleg a boszorkányok szeretik ezt a kis árkot, mondják és ' őszelőn a legöregebb évről évre megjelenik egy szitával, végigrohan a határon, és akkora köd támad, hogy a cipője orrát se látja az ember. Azt nem tudom, mit szólnak mindehhez a Meteorológiai Intézet szakemberei, de a telek errefelé valóban irtózatosak. A fát- lan pusztaságon szabadon kergetőznek a szelek, és a hóvihar sokszor zárja el napokra a tanyákat egymástól is. a lakott településektől is. Orvos, patika nincs, a kutak fertőzöttek, ezért az ivóvizet hetente háromszor tejeskannávai hordják ki Györgyéről. A tanítás pár éve megszűnt, és az új iskola falai, ablakai kopottan, sötéten várják a bontó kezeket. A kocsmával kombinált vegyesbolt egyféle tanyasi forum, itt találkoznak, vásárolnak a pokoli emberek. Százegynéhány éve emberek tűntek el és ma, miután elfújja a petróleumlámpát, nyitott ajtók mellett, alszik, álmodik a pokoltanyai nép. Talán arról, mi lesz a település sorsa, hiszen két évtized alatt vagy negyven tanya tűnt el”, és a maradékot úgy látszik a századfordulóig „megeszi” Szolnok, Üjszász, Tápiógyörgye. Fiatal lakója szinte már nincs is a nagy pusztának, sőt a kintiek zöme is házat vásárolt már valahol. Másnap délután újra a vasúti sín mellett, igyekszem az állomás felé. A két sínpárt még a második világháborúban felrobbantották a visszavonuló németek, amelyek közül az egyiket gyorsan helyreállíttatták. A másik néhány tíz kilométeren hiányzott. Most kétfelől is végzik a pótlást. Olyannyira, hogy már mindössze vagy kétkilométeres szakasz hiányzik az egészből, és van valami jelképes abban, hogy az összeérő sínpárak valahol a megyehatár körül kapcsolódnak egymásba. is::::;: íibhmS Állok a „percesnél” — azaz a megállóban. Volt itt takaros kőépület, de széthordták, és helyette nincs semmi. A hideg eső csontig hatol, a villanydrótok között gorombán pörlekedik a tél. Berobog a villanyvonat, tényleg csak egy percig, vagy addig sem áll, és észre sem veszem a szürkületben. mikor dübörög át amellett az árok mellett, amelyet a térképen piros csíkkal jelölnek. Nem tudom, húsz év múlva élnek-e még a környező tanyákon emberek, és szükség lesz-e erre a mesgyére, amelyet a hagyomány. az ésszerűség, olykor az önzés megyehatárnak nevezett ki. Valószínű a fejlődés megszünteti akkorra ezt az árkot, és a szomszédság jó szomszédsággá válik. Kölcsönös előnyére és -hasznára, valamennyiőnknek. D. Szabó Miklós Két megye határán
