Szolnok Megyei Néplap, 1979. december (30. évfolyam, 281-305. szám)
1979-12-31 / 305. szám
10 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1979. december 31Megérkezett a gyors ... PÁLYAUDVARON Megszokott látvány, ünnepek előtt csaknem mindenki utazik. Ki vonaton, ki buszon, ki saját kocsin. A karácsonyi ünnepek előtt a szolnoki vasútállomáson készültek felvételeink. Unaloműzés a váróban A nagycsarnok - ünnepi hangulatban (lent) J Ó U TAT, MENTŐK A régi idők krónikásai szilveszter után terjedelmes méltatásokban számolhattak be a gyűjtésekről, az adományokról. Ki ezzel, ki azzal gyarapította az önkéntes egyesületeket, némelyek hálából, mások a majdani segítség reményében, vagy egyszerűen a hagyomány kedvéért. Az önkéntes mentőegyesületekből — főként a budapesti, valamint a Vármegyék és Városok Országos Mentőegyesületéből — alig több mint három évtizede hoztál 'étre világhírű mentőhálózatunkat. Azóta nincs szilveszteri gyűjtési akció, adományozás, illetve szocialista társadalmunk egyik legnagyobb „adománya” lett az Országos Mentőszolgálat. Csendes éjszaka volt Nagy. Gábor ^ korareggeli csípős hidegben a kocsijával bajlódik a szolnoki mentő- állomás udvarán. Akkumulátort cserél. — Fejlődik minden, van már nagy kocsink, jó kocsink. de az akkumulátorokkal elég sok bajunk akad. Félév alatt tönkre mennek — panaszkodik. — A szerelés is a gépkocsivezető dolga? — A kisebb javítások hozzátartoznak a munkáinkhoz. Ahogy felnéz, látszik az arcán, hogy éjszakás volt. — Hányszor hívták az elmúlt 12 óra alatt a rohamkocsit? — Csendes éjszaka volt. Csak egyszer kellett kivonulnunk, . jelentéktelen balesethez. — Bizonyára ritka az ilyen műszak. — Sokmindentől függ a hívások száma. Vannak kritikus időszakok — frontát- vonulások, ■ időjárásváltozások — amikor szinte percenként hívnak, s előfordul az is, — természetesen ritkábban —, mint például ma éjszaka, hogy csak egyszer hagyjuk el az állomást. Tulajdonképpen szerencsés ■ vagyok, a 11 év alatt a tömeges balesetekkor többnyire szabadnapos voltam. — Nyilván voltak azért „meleg” pillanatai? — Sokszor. A kocsi műszerfalán kitüntető jelvény a baleset- mentes közlekedésért. Mellette egy ars poeticának is beillő sajátkezű felirat: „Nincs elveszett játszma, csak a halál után öt perccel.” Valahányszor sürgős esethez indulnak, mindany- nyiukat ez a mondat vezényli, A rohamkocsi „legénysége”, egy mentőorvos vagy mentőtiszt egy ápoló és a gépkocsivezető együtt izgul megérkezésért, horcol az életért. Mentőtisztek — A rossz nyelvek szerint abból lesz mentő, akit nem vettek fel az orvostudományi egyetemre. Igaz ez? Szijj Csaba, a szolnoki állomás vezető mentőtisztje csak mosolyog rosszmájú megjegyzésemen; hiszen egészen kiskorától kezdve orvosnak készült. Háromszor felvételizett, mindannyiszor „létszám fölötti” vagy „helyhiány miatt” volt az elutasító válasz. Egy ideig hűtlen is lett a mentőkhöz. Ki tudja miféle erő, nosztalgia hozta mégis vissza öt évvel ezelőtt a szolnoki „bajtársakhoz”. Ezúttal már lehetőség nyílt a felsőfokú továbbtanulásra is. Megint csak egyedülálló a világon az a képzési forma, amelyet az utóbbi években vezettek be hazánkban. Az Orvostovábbképző Intézet Egészségügyi Főiskolai karán megnyílt a mentőtiszt szak. A hallgatók négy éven át igen jó színvonalú képzésben részesülnek, megismerkednek az oxyológliávial, á sürgősségi orvostannal, az orvos- tudomány minden ágával a belgyógyászattól a fogászatig, megtanulják azokat a teendőket, amiket el kell végezni, hogy a beteg állapota ne romoljon, amíg a mentő a kórházba ér. Szijj Csaba az elsők között végzett, s ha nincs is ott a neve előtt a „dr”, a betegek ugyanúgy becsülik és tisztelik, doktor úrnak szólítják, mert segít rajtuk, enyhíti fájdalmukat. Munkájának ez azonban csak az egyik része. Mint vezető mentő- tiszt, a szolnoki állomás főorvoshelyetteseiként irányítja a műszakot, ő felel a személyi és tárgyi feltételekért, megszervezi a betegek szállítását. A szolnoki mentőállomás legféltettebb járműve a rohamkocsi. Felvont zászlóval mindig indulásra készen áll a garázsban. Az országban jelenleg még csak hat helyen van rohamkocsiszolgálat, amely a mentés legmagasabb szintje. A kocsi akkor hagyja el az állomást, ha közvetlen életveszélyben lévő beteghez hívják vagy tömeges balesethez. A felszerelés gyógyszer- tára felér egy kisebb műtőével. Bakos Sándor mentőápoló, negyedéves mentőtiszt hallgató otthonosan mozog a hordágy körül. Mintha csak a főiskolán vagy a gyakorlatban vizsgázna, mindent bemutat a lélegeztető készüléktől, a pacemakerig, a gyógyszerektől a vákuumágyig. Az utóbbi hasznát nem győzi hangsúlyozni: — Enélkül a súlyosan sérült beteget hétszer kellett megmozgatni amíg a kórházi ágyba került. A vákuumágy segítségével csak két-, szer! A színhelyen ráfektetjük a beteget az ágyra, amely szorosan a testhez simul, a kórházban csak a röntgenezés, műtéti beavatkozás, esetleg gipszelés után kell ismét megmozdítani a sérültet. Bakos Sándor hét éve dolgozik a szolnoki mentőállomáson. Nem készült orvosnak, de mentőnek sem. Véletlenül lett ápoló, s most már nem is tudná másképpen elképzelni az életét. — Ügy indulok el dolgozni otthonról, hogy haza is érjek, s a gondjaimra bízott beteg a kórházban elköszönjön tőlem. — Melyik volt a legemlékezetesebb útja? — A legtöbbet mindigaz utolsóra gondolok, hogy jól csináltam-e mindent, nem én vagyok-e az oka az esetleges sikertelenségnek ?! A kudarcot, a halált soha sem lehet megszokni... Hogy melyik volt a legemlékezetesebb utam? Talán az első. Míg élek nem felejtem el, egy szülő aszonyt hoztunk be Szolnokra. Éppen előtte való nap voltam gyakorlaton a szülészeten, mégis egész úton azon drukkoltam, jaj csak érjünk be a kórházba mielőtt a világra jönne a gyermek. Az utat ugyan „megúsztam". de a szülészet liftjében már felsírt a kezünkben az újszülött kisfiú. Ma már iskolás, a napokban látogattam meg. Mit mondjak: ő a kabalám, a munkám szépségére, értelmére emlékeztet. A mentőknél nincs hálapénz. Egy mentőorvos mesélte, hogy évtizedes pályafutása alatt egyetlen alkalommal fordult elő, hogy megkereste életre keltett betege, saját kezűleg hímzett terítővei köszönte meg az „újjászületését”. A kedves darab azóta is minden karácsonykor a feldíszített fenyőfa alatt ékeskedik, „Megszállott” életmentő A mentők legnagyobb sikerélményei közé tartozik az élesztős, olyan klinikai haláleseteknél, ahol nincs életet kizáró sérülés, s a kritikus öt percen belül érkeznek a helyszínre. Dr. Andics László, az Országos Mentőszolgálat Szolnok megyei Szervezete vezető főorvosa ilyen értelemben többszörös életmentő. Annak idején pécsi egyetemista korában ő még úgy tanulta az oxyológiát. hogy hetente feljárt a fővárosba autóstoppal, ugyanis csak a pesti egyetemen oktatták a sürgősségi orvostant. Akkor jegyezte el magát a mentőkkel. Pedig nehéz hivatás, naponta az élet tragikus oldalával találkozik. Nem véletlen, hogy a mentőorvosok átlagéletkora alig haladja meg az ötven évet. — Megszállottság kell ehhez a munkához, — véli — a legkritikusabb időben, s körülmények között foglalkoztunk a betegekkel. Van valami varázsa annak a magunkrautaltságnak, szabadságnak, amikor az életért küzdünk, mindent a saját felelősségünkre végzünk. — Súlyos teher ez ... — Az embert sokáig nem hagyja nyugodni egy-egyúf. ezerszer is végiggondolja utólag; tapasztalatokat szűr le belőle. A legfelemelőbb érzés, arnikpr a kórházból arról értesülünk, hogy betegünk telgyógyult. Ez ad erőt munkánkhoz, amelyet állandóan igyekszünk tökéletesíteni. Ma már elmondhatjuk. hogy a megye 123 mentőápolója szakképesítéssel rendelkezik, illetve jelenleg tanul. Az egészségügyi szakiskolával közösen képezzük őket, jónéhá- nyan közülük mentőtisztnek készülnek. Ötvenszer a Föld körül A szakképzettség megszerzése mellett évről-évre fejlődnek, gyarapodnak az állomások tárgyi feltételei is. A mentésben ma már nincsenek közigazgatási határok. A megye mentői állandó rádió-öszeköttetés- ben vannak az alföldi megyék és a főváros mentőivel. Ez megint csak egyedülálló a világon. A mágnestáblán bármelyik pillanatban ellenőrizhető, hol jár a megye tíz mentőállomásának 46 kocsija, s a balesethez vagy a híváshoz legközelebb lévő azonnal arra veszi az útját. Az ésszerű. gazdaságos szervezés ellenére is, 1978- ban több mint 2 millió kilométert tettek meg a megye mentőkocsijai, csaknem ötvenszer körbe járhatták volna a Földet. A szállított betegek száma meghaladta a 70 ezret, ez majdnem annyi, mint Szolnok lakossága. Évente általában nyolc százalékos az igénybevétel emelkedése. Az Országos Mentőszolgálat Szolnok megyei Szervezete negyedévenként közvéleménykutatást végez a betegek körében. A válaszok 90 százalékban dicséret, elismerés, csupán néhány a valóban megalapozott panasz, — ezek sohasem maradnak következmény nélkül, a súlyos mulasztásért szigorú felelős- ségrevonás jár. Olyan elmarasztalásokról mint például „rázott a kocsi”, nem a mentők tehetnek, s az esetleges késés sem az ő bűnük. Ma már a mentőknek nincs szükségük adományokra, hogy hívásuknak maradéktalanul meg tudjanak felelni. De a szolgála-' tűk ma is nehéz. Már javában tart az ünnepi készülődés, fő a kor- helyleves, terítjük az óév búcsúztató ünnepi asztalt, de valahol közben ideges kéz nyúl a telefon után, a vonal túlsó végén feiberreg a készülék: — Tessék, mentők.' Izgatott hang kéri a segítséget. Pár nyugtató szó, néhány jó tanács a szolgálatvezető részéről, s máris világít a kocsi kék lámpája. " — Vettük a hívást, indulunk. Mindennapos eset, így történt ez karácsony éjszaka, így lesz a szilveszteri vidámság alatt, az új év első napján is, mint mindig. Itt nincs munkaszünet, állandó a készenlét, ez a mentők hivatása. Tál Gizella Egyedül Akiket a család hazavár (fent) Még valami ajándékot... Fotó: Nagy Zsolt Elment a gyors ...
