Szolnok Megyei Néplap, 1979. december (30. évfolyam, 281-305. szám)

1979-12-24 / 301. szám

1979. december 24. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Az életfa gyűrűi Jövőkutatás — a jelenért Jó sorsom megismertetett Takács Pál Tiszatenyőn élő nyugdíjassal. Leültetett a meleg kiskonyha lócájára, és el­mondta az élete történetét. Jegyezgettem, közben arra gon­doltam, hogy milyen bonyolult úton-módon keressük sok­szor a választ a honnan jöttünk nagyon is egyszerűnek tűnő kérdésére. Mert keresnünk kell, hiszen a múlt és jelen ösz- szefüggései ismeretében könnyebben megérthetjük mai ön­magunkat. De talán az is igaz, hogy ugyanez az ismeret- anyag meg is kérdőjelezheti visszás magatartásformáinkat. Végül is, hogy mi mindenre ad választ ez a monológ­formában megjelenő gondolatsor .— vagy milyen pontokon rak kérdő- és felkiáltójeleket az életet most kezdő ember számára —, azt döntse el az olvasó. Azt kprp«ii maga, hogy Kcrc>l hol a gyö­kér? Igaza van, jó azt tud­ni, hová tartozik az ember. Mondják, nem esik messze az alma a fájától. Vagy így van, vagy nem. A fától is függ, meg az almától is. A pudvás gyümölcs könnyebb, tovább löki a szél. De a magunkfajta ember nem ilyen. Ott a gyökere, ahol a múltja, a becsülete. Miért mondom ezeket? Mert maga arra kért, mondjam el az élettörténetemet. Amit ed­dig hallott, az már ahhoz tartozik. Mert nem önma­gától él az ember, hanem azok után, akik előtte vol­tak. Az én apám nem sokat élt. 1927-ben a Herzwerder Manó-féle birtok intézője megnyúzatott vele egy lép- fenés tehenet. Még egy hé­tig bírta az én jó apám. De micsoda kínok között ment el... Mit szenvedett, iste­nem ... Ne is beszéljünk ró­la, mert még megitatom az egereket. Ne haragudjék, hogy így elérzékenyültem,. de ha úgy vesszük, először gon­dolom így végig, töviről he­gyire a sorsot. Az apám éle­tét is. Mindig bennem volt persze a fájdalom, hogy mi­csoda élete, micsoda halála volt, de egyik baj mindig a másikba lökött. Alig, hogy elföldelték szegény jó apá­mat, kirakott bennünket az uraság a gyepszélre. Földön­futók lettünk anyámmal, a testvéreimmel. Voltunk pe­dig szép számmal, most már mind nyugdíjasok. Szegény jó anyám persze már nem él. — Jóska bátyám Űjszá- szon lakik, Mária nővérem, meg János itt a faluban, Ilonka húgom Székszárdon... De folytatom az akkori életemet. Valamicske kárté­rítést kaptunk apánk után, így aztán 1932-ben vettünk egy kis házacskát. Itt állt a mostani helyén. Kijártam valahogy négy osztályt, az­tán neki a határnak. Ma­rokszedő voltam, negyed-, félrészes a kaszások után. meg a cséplőgépnél, úgy hogy akkor már igen felvit­te az isten a dolgomat, ami­kor a Léderer birtokon bé­res lehettem. Nem akartam én ezekkel a keserűségekkel untatni, se magát, se azt, aki netán va­lamikor elolvasná, amit most mondok. Meg különben is, rossz jött a rosszra: 1941- ben elvittek katonának — csak nősülni szabadságoltak — alig láttam én a hazai eget egész a háború végéig. Margittal 1942 szeptembe­rében keltünk egybe. Jobb egy szegénység, mint két szegénység. Mert az ő nem­zetsége is csak leginkább a lagziban evett nagykanállal. A paládicsi pusztán éltek, ahogy mások. Ahogy én is. Megvolt hát a lagzi, mehet­tem vissza a frontra. Nem hogy mehettem, de muszáj volt! Ha nem mentem vol­na, itthon biztosabban elért volna a golyó 12 lépésről, tíz puskacsőből, mint oda­kint a második lövészárok­ból. De megmaradtam, föld­osztásra már itthon voltam. Nyolc hold földet kaptunk. Ügy is hívtuk akkoriban, fergeteges jókedvünkben: a „kaptam föld”. Mert igen jó kedvünk volt. Maga is be­pezsgőzött már úgy, hogy se részeg nem volt, se józan, de olyan gyönyörűnek látta a világot — hogy is mond­jam? — mint mi akkor. Pe­dig igen hidegen fújtak ám a böjti szelek. Nagy böjt volt! De nem hogy ám csak az utolsó farsangi bál meg a feltámadás között, hanem megtoldva még vagy tíz év­vel. Morzsolgattam a tábla szélén a jó porhanyós földet, olyan kukoricacsövekről ál­modtam, mint az alsó ka­rom, annyi tengernyi búzá­ról, hogy száz vékás zsák­ba se fért volna el. Szép volt, nagyon szép. Csak ép­pen nagyon rövidke volt az élet, egyik napról a mási­kig tartott. Beszélgetek a komámmal a földem szélén, fennakad a szó, majd azt mondja nevetve: égiháború készül, koma, hallom, már mennydörög. Nevettünk me­gint, aztán én mondtam: már maguknál ás mennydö­rög. Korgó gyomorral lép­tem én be a pártba még az évben. Nem igen számított akkor az éhség, mert hittem: úgy is jóra fordul a világ, lesz még nekünk mit a tej­be aprítani. 1950-ben beléptem a tsz- be. Együtt mégiscsak többre megyünk, gondoltam. Rá két évre még elnöknek is meg­választottak; jobban mond­va csak az elnököt helyette­sítettem, amíg ő egy évet iskolázott. Mit mondjak er­ről? Kívül is ellenség, belül is ellenség. Amit a kerítésen túlról kaptam, az nem fájt, nem vártam mást, de a ma- gamformától... Hamar megtanultam, a szegénység meg a butaság olykor édes­testvérek. Küszködtem ve­lük, győzködtem magam: jóra fordul ez, nem lehet másképpen. Mert azt mon­danom se kell, máról hol­napra léltünk, s ráadásul mennyi, de mennyi rúgást kaptam! Keresztül vittem a tagság előtt — nem volt egyszerű az se — hogy egy magunk tyúkalja fiatalem­ber elmenjen tanulni az egyetemre — aztán majd visszajön közénk. Ügy is volt, ő lett az agronómus. Arattunk — már akkor nem voltam elnök — s mondom neki: levágtam tíz holdat, fiam. Kiskaszával, persze. Erre azt mondja nekem, hogy ez csak hat hold. Nem hat az fiam, hanem tíz, hát te mérted fel, hogy tíz... „Mit kapzsiskodik maga, le van maga sz..Ha nem fognak le, belé vágom a kaszát, ö vádol minket kap­zsisággal, akik messziről bü­dösek voltunk a vereshagy­ma szagától, mert jobbára csak az volt a kenyérhez — de taníttattuk! Mindegy no! Végül is csak annyit mond­tam neki: apáddal tíz éve együtt nyű a föld. de ha meg kellene halnom, akkor se mondanék neki ilyet..'.! Mentek az évek, pendül- tünk valamicskét, de nem úgy, ahogy elképzeltük, ahogy szerettük volna. Akik­nek a kezét sokat szurkába a toklász, a torzsa, azok ér­zékenyek,. nem szeretik in­gyen vásárra vinni a bőrü­ket. Világosan láttuk, rosz- szul gazdálkodik a vezető­ség. Az 1965-ös zárszámadá­son felálltam, megmondtam kerek-perec, hogy nincs bi­zalmam az elnökben, meg a főkönyvelőben, mert sütik a pecsenyéjüket, a tsz meg nem úgyhalad, ahogyan kel­lene. Zúgott a tagság: így van, bizony, így! Mások is elmondták: olyan embereket ültettek a nyakunkra, akik nem értik a dolgukat, akik a saját érdekeikkel törőd­nek. Dehát a sok sógor, meg koma. fényes autója ott állt az udvaron, az utcán. Mesz- szire vezettek a szálak, le­gyűrték a tagságot, akik szólni mertünk. a gyávák meg hallgattak. Attól a közgyűléstől kezd­ve én nem tudtam jót csi­nálni a tsz-ben. Nem hogy brlgádvezető nem lehettem, de a végén még kondásnak se voltam jó! Olyan alamuszi beakaszgatásokat kaptam, hogy nyögtem bele. Sunyi világ volt itt akkoriban a tsz-ben. Kihúzták a lábam alól a talajt! Nem tehettem mást, feladtam ... Meg kel­lett élnem! Kiléptem a tsz- ből, málházó lettem a vas­útnál, majd kocsirendező a Vegyiműveknél. Vonatoztam Szolnokra, — de akkor már nem egyedül voltam ám, mert másokat is elüldöztek a földtől... Néztük, hogy romlik a határ, a jószág... Amikor már nem lehetett eltussolni a bajokat, levál­tották az elnököt és a fő­könyvelőt. Végül csak kide­rült, hogy nem értenek a dolgukhoz! Elmentek. ki tudja hová ... Nem, én nem mentem vissza. Megszégyenítettek, cserbenhagytak, de különben is addigra engem sokmin­den kötött a városhoz: isko­láztam, elvégeztem a nyolc- osztájyt, úgy voltam vele, majd én megmutatom,, mun­kásként is megbecsülik az én két dolgos kezemet Nem is panaszkodhattam, a 7-es Volántól mentem nyugdíjba. Ezt a házat, amiben va­gyunk, 1965-ben építettük, a kicsi helyére. Majd huszon­öt év kellett ahhoz, hogy végre eljussak eddig. A gye­rekek meg? Pali fiam — ő hegesztő szakmunkás a tsz_ ben — megnősült, és pár évre rá épített. Az a szép nagy ház az övé, ha kinéz az ablakon, láthatja. De kell is jó fedél a fejük fölé, há­rom családjuk van már, ket­ten iskolások, a legkisebb óvodás. Sándor fiunk — gépkocsivezető a tsz-nél — ő is hamar elérte a célját. Csak ezért mondom, mert kérdezte: tán a falu legna­gyobb házában lakik. Neki is három szép kis családja van. Margit lányunknak Szolnokon van lakásuk. Öt érettségiztetni tudtuk, bér­elszámoló egy vállalatnál, jól' vannak, két fiuk van. Ilonka lányunk már főisko­lát végzett tanító, tanár akart lenni, legyen ..., mondtam, vállalom a gond­ját, Szépen boldogulnak, bent laknak Miklóson, egy kislányuk, meg egy fiuk van. A sajátjukban laknak ők is. Laci fiunk, a legkisebb, ő még nőtlen, Egerbe jár a fő­iskolára, most már harma­dikos, Harmadéves, úgy van. É" magának? Csak visszahúzod a föld, vén fejjel újra a tsz- ben vagyok. Mezőőr lettem Beszéltem én magának ar­ról, hogy az ember soha­se felejtse el, honnan jött hol a gyökere. Itt a falu le­rajzolom így a bütykös uj­jammal az asztalra, itt men­nek a vasút sínjei, azokon túl a határ, a föld. Mind a2 én földem, vagy mintha az enyém lenne. Az is. Meri amikor én átmegyek a sí­neken, kint vagyok a ha­tárban, olyan. olyan az mintha ünnep lenne. Mon­dom ezt egy öreg komám­nak, aki úgy járt annak ide­jén, mint én, kiebrudalták tulajdonképpen — de ne hánytorgassuk — s a vas­útnál ette meg a kenyere ja­vát — hát erre azt mondja: neki is mindig ilyesmi ér­zése van, csak nem tudta így megfogalmazni. Hát ez az én örömöm,, meg a család. Róluk már beszéltem, nem akarom őket ország-világ előtt dicsérni. De azt nem szégyen elmondani, hogy ke­ményen neveltem őket, fog­tam a gyeplőt, amikor kel­lett. Nem álláspont, hogy tanítsa meg őket az iskola. Hát tanítsa is okosra, értel­mesre, szépre jóra, de az is­kolába már tisztességet, be­csületet kell vinnie a gyere­keknek. A szülői ház, a csa­lád tisztességét! Mert a gye­rek olyanná lesz, amilyen­né neveljük. Hiába, no, me­gint a földhöz megyek visz­sza. Ki kel a jó mag, szár­ba szökken a termés, de vi­gyázni kell, mert nő ám a gaz is. Ajaj! Sok bajom volt az életben, a feleségem is kint volt min­dig a földeken, tengernyi répát, mákot kiegyelt ő is, de a gyerekeink körül sem nőhetett ám dudva. Az a legnagyobb megnyugvás ne­kem, hogy tudom, megtaní­tottam őket különbséget ten­ni az élet minden dolgá­ban. Lejegyezte: Tiszai Lajos Az embereket ősidőik óta föglalikoztatja a jövő. Már a régi korokban is próbál­koztak az események előre­jelzésével, a jövő titkainak megfejtésével. Az uralkodók állmaiból, a jóshelyek pap­nőinek mondataiból; össze­állított jövend őmondás nem ritkán 'társadalmi vagy gaz­dasági eseményekhez kap­csolódott. A ma emberének tekinte­te még inkább a jövő felé A- tudományos jövőkutatás századunk éliejón kezdődött. 1901-ben jelent meg a sei-fi íróik előfutáraiként ismert H. G. Wéllls«munkája: A tu­dományos és technikai hala­dás várható hatása az em­berek életére és gondolko­dására. Technikai, természet- tudományi távlátok számí­tásokon alapuló előrejelzésé­vel több más tudós mellett foglalkozott Ciolfcovszkij és Mecsnyikov is. A jövőkutatás fejlődése és elterjedése a hatvanas évek­ben különösen meggyorsult. Mintegy tíz évvel ezelőtt Ja­pánban. a kyotói nemzetkö­zi konferencián hét napon át már háromszáz jövőkuta­tó tárgyalt az emberiség holnap járói és hdlnapután- járól. S még egy adat a hat­vanas évekből: ebben az évtizedben hatszáz futuro­lógiái intézet alakult, a vi­lág különböző országaiban. Divat lett a futurológia. Mielőtt azonban a jövő­kutatás hazai fejlődését, helyzetét és távlatait meg­vizsgálnánk, érdemes tisz­tázni. miként kapcsolódik egymáshoz a tervezés. a prognóziskészítés és a jö­vőképalkotás. Hosszabb-rövidebb időre szóló ‘terveket ma már szin­te minden országban, gazda­ságban készítenek. A prog­nózis — az előrejelzés — pedig úgy kapcsolódik a ter­vezéshez, hogy éppen a ter­Ugyancsak a jövőkutatás hazai kibontakozását ösztö­nözte a hosszútávú tervezés szelepének növekedése is. Bár a szocialista gazdasá­gokban korábban is ■ volt hosszútávú tervezés, a mód­szerek fejlődése, a prognó­zis eljárásainak finomodása ú j 'lehetőséget teremtett ezen a téren is. A gazdaságirányí­tás 1968-as reformja is eb­be az irányba hatott. Ekkor jöttek létre az első jövőku­tatással foglalkozó csoportok az egyetemeken — elsőként a Marx Károly Közgazda­ságtudományi Egyetemen — és a kutatóintézetekben. Az itt folyó kutatások kezdet­ben főként a jövőkutatás el­méleti és módszertani kér­déseinek tisztázására irá­nyultak. de hamarosan kap­csolódtak a Magyar Tudo­mányos Akadémia olyan ku­tatási főirányaihoz, mint amilyen például a tudomá­nyos-technikai forradalom hatása Magyarországon. fordul. Természetes ez. hi­szen a — már Oly sokszor emlegetett — műszáki, gaz­dasági és társadalmi fejlődés ü'teme megköveteli a mód­szeres jövőbelátást. Mindez nem csupán a fantázia já­téka: a műszaki-gazdasági fejlődés1 évtizedes távilattaiit azért is ismernie kell a szakembereknek, mert ez határozza meg. mai 'tevé­kenységük kereteit, célját. vezést informálja: oksági összefüggéseket tár fel, gaz­dasági elhatározásokat ala­poz meg. S ezekhez kapcso­lódik a jövőképalkotás, amely nagyobb távlatokra szóló, komplex jellegű tevé­kenység. A célokat ismerni kell ah­hoz. hogy el tudjuk képzel­ni a lehetséges jövőt — a jövőkutatás is’ ilyen „visz- szaszámlálás”: a jövőbeli fejlemények ismerete sök esetben igen fontos gyakor­lati feladatot jiélent. A jö­vőképalkotás .tárgyát egy- egy társadalom, illetve az emberiség jövőjével kap­csolatos kérdések alkotják. Ennek megfelelően a vizs­gált problémák erősen; komp­lex jellegűek, s a prognosz­tika mai fejlettségi fokán a fő probléma éppen az, ho­gyan liehet a jövőkutatás ál­tal kapott információkat hasznosítani ma, miként tu­dunk a jövőbeni előrejelzé­sekből - „visszaszámlálni”. A jövőkutatás hazad ki­bontakozása a hatvanas évekre ese'tt, s ez három té­nyezővel függött össze. Min­denekelőtt a tudomány nem­zetközi fejlődési tendenciá­jával — a jövőkutatás nem­zetközi méretekben is ekkor kapott nagyobb lendületet. Kiemelkedő szerepet kap­tak a nagy távlatok, az ez­redfordulóig terjedő időszak, majd egyre inkább a XXL század kutatása. Az elméleti kutatásokat összekapcsolták a hazai jö­vőkép, az ezredforduló kö­rüli Magyarország fejlettsé­gi szintjének és struktúrá­jának körvonaliazásávall Az Országos Tervhivatal irányí- tásávél 1978-ban kezdték el kidolgozni az ezredfordulóra érvényes prognózisokat. Eb­ben négy fő témakörit vizs­gálnak. Elsőként, azt, ho­gyan változnak a népgazda­ság külső környezeti feltéte­lei, a második csoportba a népgazdaság egészére vonat­kozó alapprognózisok, a tár­sadalmi-gazdasági fejlődés főbb tényezői tartoznak. Fog­lalkoznak a tanulmányok készítésé során a kiemelt ágazatok fejlesztésével. il­letve az ezredforduló körü­li fejlettségi szintjének kör­vonalazásával, valamint te­rület- és környezeti prognó­zisokkal. Természetesen az, hogy az előrejelzés milyen időtartamra vonatkozzon, függ a vizsgált folyamat jel­legétől. A divatcikkekre pél­dául néhány hónapos előre­jelzések is elegendőek, a tar­tós fogyaztásd cikkek mint­egy 5 éves, az ásvány- és ércbányászat 20—30 éves elő­rejelzést kíván. De a víz­gazdálkodással foglalkozó prognózisok már 2070-ig te­kintenek előre, s a népesség alakulására vonatkozó elő­rejelzések is az ezredfordu­lóig terjedő időszakot vet­ték alapul. Fontos állomás volt. a ha­zai jövőkutatásban, az 1972- ben megrendezett első jö­vőkutatási konferencia, amély — az elméleti és gyai- korlati tisztázás mellett — „seregszemle” is volt : a ta­nácskozáson mintegy ötszáz hazai kutató, tudós és ér­deklődő vett részt. A második jövőkutató konferencián — 1978-ban — hatvan előadás hangzott el, s az a tény, hogy van hat­van olyan téma, amelyből lehet tudományos szintű elő­adást készíteni, az új tudo­mányág létjogosultságának elismerését is jelentette. Időszerű tudomány Sokan megkérdőjelezték a jövő kutatásának fontossá­gát, de legalábbis időszerű­ségét. „Van elég problémánk ma is. miért éppen most érdekeljen bennünket a jö­vő?” — így foglalhatnánk össze ezeket a nézeteket1. Korábban, az űrhajózással kapcsolatiban is felvetődtek ilyen aggályok, de azután be­bizonyosodott, hogy a világ­űr fellé való kitekintés az emberiségnek nem afféle költséges szórakozása, hob­bija: az űrkutatásnak —• amely egyre több, már ma is használható eredményt hozott — célja a Föld. S ugyanígy elmondhatjuk, hogy a jövőkutatás célja a jelen. Egy leegyszerűsített, példával élve: íha egy gye­rekről ötéves korában szülei elhatározzák, hogy orvos lesz, akkor mindenekelőtt felmérik, mi kell ehhez: egyetemi-*, kell járnia, érett­ségiznie keli, ehhez bioló­giát 'kell tanulnia, általános iskolába kell járnia és így tovább — ;a célból kiindul­va építhetjük fel az oda­vezető utat. Gazdaságunknak ezekben az esztendőikben sok nehéz­séggel kell szembenéznie. A külső gazdasági feltételek szigorodása is kedvezőtlenül érintett benn ükét, s ez a tendencia a közeli jövőben nem fog kedvezőre fordulni. S itt is felvetődik a kérdés: ebben a helyzetben miért a jövőt kutatjuk, miért nem a ma problémáira keressük a választ? Az eddigiekből talán már kitűnik: nincs el­lentmondás a kettő között, sőt kölcsönösen feltételezik egymást — egy hajónak ép­pen a legnagyobb viharban van szüksége iránytűre —.s bár szerencsére nem kerül­tünk nagy viharba, szükség van a jövő tudatos kutatá­sára. s ahol ez lehetséges, befolyásolására. F. S. P. Kezdelek a század elején II hosszátávú tervezés „eszköze” Budapesten, a Nemzetközi Számítástech­nikai Oktatási Központban évente mintegy ezerkéllszáz hallgató szerez képesítést. Két nyelven, angolul és oroszul oktatják a világ negyvennégy országából az oda » érkezőket. Számítógépek és zártláncú televíziós rendszer is segíti a leendő számitásltecb­nikai szakemberek képzését

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents