Szolnok Megyei Néplap, 1979. december (30. évfolyam, 281-305. szám)
1979-12-02 / 282. szám
8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1979. december 2. Szabó László: Felszabadulás (vázlat) Böröczki Mihály: Kezek ahogy szerszámok nyeléhez tapadsz ahogy ledobsz fölemelsz megragadsz az első érintésben ott dobog ahogy majd folytatod nyarak telek napfény és viharok tüzében formált inas karok gyűrt markok és erős szikkadt-szép tenyerek kezek kezek kezek fürtökben lóg az ősz értő türelmetek szelíd-nyugalmú titkotok göcsörtös ág-bogán parancsotok nyomán duzzadnak az erek izmok rándulnak szótalan és lélegzeni kezd az üzenet kezek kezek kezek évezredes tapasztalat tíz ágú rejtjelét faggatják a szavak s a vallatásra csak egy évekkel tömött pillanat leng a mozdulat fölött Mario Persike: Ahogy egy szerelmes történetet magamnak elképzelek gy nő és egy férfi mindenesetre kell hozzá. De nézzük csak sorjában! Először a férfi! Elképzelem magamban, ahogy lassú léptekkel halad az utcán. Lezseren öltözött, és az esze nem ott jár, ahol ő. így például kezdődhetne a történet. Nos, akkor jöhet a nő. Fontolgatom: hogy nézzen ki? A férfi még mindig az utcán lépked, s a végén az én lelkemen szárad, ha lejárja a lábát, mivel nekem semmi nem jut eszembe ... Szóval jön a nő, és természetesen ellenkező irányból. Jól néz ki. Szőke. Fruf- ruja van. Karcsú és irtó jól passzol a férfihoz, akit kigondoltam neki. Elkezdem alaposabban szemügyre venni a nőt. Megpróbálok behatolni a lelkiébe. Huszonhárom éves és nincs férjnél. Most éppen annak örül, hogy végre tavasz van. „Egy éve már, hogy nincs velem. És ebben a korban bizony nehéz lesz valakit találni, valakit, aki igazán illik hozzám .. A férfi már elég közel jár hozzá ... De gondolatai még máshol járnak. Ügy intézem, hogy találkozzanak — különben csődöt mond a történetem. A délutáni csúcs- forgalom kellős közepén vagyunk pensze. E pillanatban mindketten a kereszteződésnél állnak. A férfi az egyik, a nő a másik oldalon. Vállalom — értük teszem — a rizikót, hiszen meg kell ismerkedniük. Ezt a történet követeli meg tőlem. íme: a nő elindul, át akar menni az úton, megbotlik és elesik. De ott a férfi! Elintéztem. Tüstént odaugrik hozzá és felsegíti. Táskáját felemeli, összeszed mindent, ami kihullott, majd átkíséri a nőt a túlsó oldalra. Jaj. zavarban van ám a nő. Mosolyt erőltet arcára. Mondania kell valamit! De ki szólaljon meg előbb? Aha, a nő: — ... Nagyon köszönöm ... Biztos megbotlottam ... — magyarázkodik zavartan. A férfin a sor. Na, gyerünk már! Mondj valamit! — ... Igen, biztos,... azaz ... örömömre szolgált, hogy segíthettem önnek. Ember! Micsoda badarságot hord ez itt össze, gondolom magamban. Remélem, kapcsol a nő, különben minek írnám a történetet? —. Hogy köszönjem meg, hogy ...? — kérdeztetem a nővel. — Talán iszunk egy kávét. Mi a véleménye? Így már O. K. Leesett a nőnél. Mégiscsak jó, hogy már egy éve elhagyta a barátját. Most feleltetem a férfit: — Mehetünk. És mennek. Hát persze, hogy egyetért a férfi. Hogyne értene egyet! Hiszen kikerestem neki, és csakis neki, ezt az annyira helyes, csinos nőt. Bemennek egy presszóba. Útközben beszélgettek. Hogy miről? Azt én nem tudhatom. Én ugyanis azzal vagyok elfoglalva, hogy mindent megírjak. Leülnek és két feketét rendelnek. Most legyen egy kis csend, hallgassanak, gondolom magamban. A pincérnővel meg gyorsan hozatom, amit kértek, mert a világért sem akarom, hogy mérgelődjenek. Nos, most kellene bemutatkozniuk egymásnak. Rájuk illő neveket keresek. Végülis valahogy folytatódnia kell a dolognak. Férfinév ... Talán Gottlieb? Á, nem. A nő valószínű, kinevetné. Christian? Igen, ez az, Christian. Már kezdi is: — Az én nevem Christian. — És kezét nyújtja. Minő udvariasság! Részemről a nő felé. Aztán a nő következik ... Igen ám, de mivel? ... Már meg is van: — Szólítson Kiarának. A férfi válaszol: — Ne magázzon már! A nő: — Jó, de akkor maga se engem! Látom már, jól haladok a történetemmel. A férfi: — Tehát Klara. És a nő: — Christian. Derkovits Gyula: Önarckép Isznak egy kortyot. Ugye! Nem csak azt intéztem el, hogy külsőleg jól illenek egymáshoz, hanem egyébként is, gondolkodásban, ahogy mindjárt látni fogjuk. A férfi már pedzi is: — Engem a művészettörténet érdekel. Mire a nő: — Nahát! Téged is? Tulajdonképpen csak most kezdődik igazán a szerelmei! történetem. Ismerik egymást, tegeződnek, későre jár Őr egyikük sem állt meg a kávénál. Egy üveg bor, a nőnek fagylalt. Természetesen a férfi fizet. S mivel ez az én történetem, én írom, hát fizessek is szépen helyette. Elvégre az írás rizikóval jár. — Messze laksz? — kérdezi a férfi. — Tíz perc innen — hangzik a nő válasza. Nem szeretném fölöslegesen hosszú lére engedni a történetet. Kísérje csak haza! A lakása bejáratánál tétovázva kérdezi a nő: — Van kedved még néhány percre felugrani hozzám? A férfi — bár először sietve felfelé pillant —, mivel az én figurám, elég okos ahhoz, hogy dönteni tudjon, ö nyit ajtót a nőnek. Még egy erős kávé, megisszák, de ennek ellenére elálmosodnak. A férfit haza kellene indítanom, töprengek magamban. Ekkor villan át az agyamon, hogy ilyen későn már semmi sem jár. A nőnek nincs telefonja, hogy taxit hívhatnának. Ember! Jól megcsináltam nekik! Most mi lesz? Hiszen holnap reggel korán kell kelniük. Mindketten dolgoznak. Valamit sürgősen ki kell találnom. Na nézd csak! Ezek már egymás mellett fekszenek ezen a szörnyű keskeny he- verőn! Én itt már semmit sem tehetek. i több, már odanézni sem merek. Átkozottul szorosan ölelik egymást. Szerencse, hogy olyan jól összeillenek ... Hát már az irodalomban is azt csinálják az emberek, amit ők akarnak?... Én meg állok, mint szamár a hegyen. Mondhatom. Mindent megszerveztem nekik, fizettem a férfi helyett, a nőnek férfit szereztem, s egyáltalán: megírtam a történetet. Mindenesetre, ami történetem szerelme« mivoltát illeti, úgy tűnik, megértették, s bizonyára nem akarták kivárni — maguknak — az én befejezésemet. Németből fordította: Niedzielsky Katalin Pablo Neruda: Antarktiszi kövek Ott végződik be minden s nem végződik be semmi: ott kezdődik csak minden: a folyók búcsút mondanak a jégben, a szél hóval házasodik össze, nincs sem utca. sem ló, s az egyetlen építmény amit a kő emelt ott. Nincs ki lakja e kastélyt, nem, még a szellemek sem, elrettentette őket a fagy és a fagyos szél: egymaga van ott a világ magánya. S ezért a kőből zene lett, kifaragta sok karcsú szobrát, hogy bennük kiáltson és énekeljen, de mégis néma lett itt. Csupán a szélvész. a Délsark korbácsa csattog, csak a fehér üresség, csak az eső-madarak surrogása az elhagyatottság kastélya fölött. Somlyó György fordítása Thomas Stearns Eliot: Virginia Vörös folyó, vörös folyó, lassú hab, néma hőség, nincs akarat oly halk, mint egy folyó csöndje. A hő csupán egy régen rikkantott rigón át mozdul-e? Nagycsöndű dombok várnak. S kapuk. Bíbor fák. fehér fák, várva várnak, kitartva, korhadva. És élnek, élnek, sosem mozognak. Velem mozognak vas gondolataim, mert elkísértek s jönnek velem: Vörös folyó, folyó, folyó. Vas István fordítása Herceg Árpád: Fényes álmaimban Sötét napomat megint kileste, megint lecsapott rám az este; szívemre gyászlobogót terített — Az éj halottasmenetét csak én kísérem; összegyűjtött kincseim viszik egy örökölt lőcsösszekéren — De mint akinek még tartozása is van: ébren ólálkodom fényes álmaimban — Bistey András: Jelentés a császár őfelsége körmenetén történt incidens tárgyában A Császár őfelsége f. hó 22-én tartott körmenetén kisebb incidens történt, amely- lyel kapcsolatban széles körű nyomozásra adtam utasítást. A nyomozás eredményét a következőkben van szerencsém jelenteni a Belügyminiszter Urnák. ' Mint ismeretes, a Császár Őfelsége f. hó 22-én kegyeskedett a népnek bemutatni az új ruhát, amelynek anyagát két derék és köztiszteletben álló takácsmester szőtte, s amelyet maga e két mester varrt meg, a Császár őfelsége legnagyobb megelégedésére. Munkájukat a Császár Őfelsége a „Császári Udvari Főtakács” cím adományozásával is kegyeskedett elismerni. A szövetet és az elkészült ruhát még a körmenet előtt megvizsgálta több miniszter úr, valamint a főhopmester úr is, és valamennyien gyönyörűnek taI lálták, noha ismeretes, hogy varázsszövetről van szó, amelyet nem láthat, aki buta vagy méltatlan tisztségére.' E megnyugtató előzmények után mégis történt egy sajnálatos incidens a fönt em- ; lített körmeneten. A tömegben elvegyült, és a bűncselekmény színhelyének közelében tartózkodó nyomozóink, valamint több ügynökünk egybehangzó jelentése alapján megállapítható, hogy egy tízéves korú fiúgyermek a körmenet láttán a következő kijelentést tette: „De hiszen nincs is rajta semmi!” A gyermek apja, ahelyett, hogy erélyesen rendreutasította volna a — fiatal kora és képzetlensége miatt nyilvánvalóan buta — gyermeket, aki butasága miatt valóban nem láthatta a Császár Őfelsége új ruháját. nyomozóink és ügynökeink egybehangzó jelentései szerint a fent idézett kijelentés utón a következőket mondotta: „Emberek, halljátok, mint mond az ártatlanság? Nincs is rajta semmi! Ez a kisgyerek azt mondja, hogy nincsen rajta semmi!” Ezután a körülöttük állók közül többen azt kiáltották, hogy „Nincs is ruha a császáron!” Nyomozóink gyors és szakszerű közbelépéssel megelőzték a nagyobb mérvű rendbontást. -Ennek során negyvenhét őrizetbevételt eszközöltek, minek eredményeképpen a nevetés megszűnt, és a körmenet a továbbiakban az előzetes terv szerint, rendben lezajlott. A kihallgatások során a gyermek és az i apja a terhűkre rótt kijelentések megté- 1 telét elismerték, védekezésül elmondták, I hogy az ő mondataikban nem szerepelt a Császár Őfelsége neve, a „nincs rajta semmi” kifejezést nem a Császár Őfelségére értették. Ám, hogy kire vagy mire, azzal kapcsolatban eltérő és ellentmondásos válaszokat adtak, ami egyértelműen bizonyítja bűnösségüket. Az őrizetbe vettek többsége ugyancsak elismerte a neki tulajdonított kijelentéseket, óm ezek az emberek védekezésükben azt állították, hogy csupán a gyermek és az apja szavait ismételték. E tekintetben is többrendbeli ellentmondás esete forog fenn, mivel néhónyan, nyilvánvalóan abból a célból, hogy önmaguk bűncselekményének súlyát kisebbítsék, olyan vallomást tettek, amely szerint már a gyermek, majd később az apa is félreérthetetlenül a Császár. Őfelségére célzott a „nincs rajta semmi” kifejezéssel. Nyilvánvaló, hogy ezt csak a hatóságok félrevezetése céljából teszik. Ezt bizonyítja, hogy a fenti kijelentéseket egymásnak ellentmondóan, és a tömegben elvegyült nyomozóink és ügynökeink pontos, egybehangzó jelentésétől is I eltérő módon idézik. Valamennyien kifejezték ugyan 'mélységes hódolatukat a Császár Őfelsége Iránt, és megbánást tanúsítottak, de megbánásuk őszinteségével kapcsolatban alapos kételyek merültek föl, ezért kívánatos, hogy gyógyulásuk után valamennyien bíróság előtt feleljenek tet- i teikért. Vannak néhányan, akik egyenesen tagadják a terhűkre rótt kijelentéseket, azt állítják, hogy nem követtek el bűcselekményt. Ez egyébként teljes képtelenség, hiszen őrizetbe vételük már maga kizárja bűntelenségüket. E megrögzött tagadók csoportja azonban napról napra fogy, s alapos okom van föltételezni, hogy egykét napon belül valamennyien elismerik I bűnösségüket. Végezetül azt kívánom megjegyezni, ! hogy az incidens egy buta gyermek spon- i tán akciójának tűnik, s amennyiben ma- ! gasabb államérdek azt nem indokolja, nincs okunk mögötte a Császár Őfelsége elleni összeesküvést föltételezni. Éppen ’ ezért a körmenet biztosításában részt vevő nyomozóinkat és ügynökeinket, valamint biztonsági szerveinket általában mulasztás nem terheli. Köztudomású, hogy ! valamennyi összeesküvést még a kezdet kezdetén fölfednek, és teljes mélységig ■ felgöngyölítenek, így védve a Császár | őfelsége biztonságát és a fennálló rendet-
