Szolnok Megyei Néplap, 1979. december (30. évfolyam, 281-305. szám)
1979-12-02 / 282. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1979. december 2. Az automata lángvágónak kipirulva engedelmeskedik a fém Csak pontosan szépen... Cseng a kalapács, hajlik a vas nagy műhely elkerített sarkában hegesztö- láng-villámok vibrálnak, sokasodnak a varratok, fémszagú fűstfel- hők vitorláznak a mennyezet jelé. Vad pergés- be kezd az esztergakés, erős fémfoga vékony csíkokat harap le egy karcsúsodé tengelyről. A köszörűgép szikra- milliárdokflt küld parányi légi útra. Néhány másodperc szünet: a gyakorlott kezek újabb darabot fogatnak a fémkarokra, egy pillantás a rajzra — és újra lövell a csillagzápor. Kissé már fagyos szelek dudorásznak, végigrohannak, a szere- lőtéren körbeöle- lik a daruk fémtestét, a kabát bélése alá lopakodnak, meglebegtetik a> nadrágszárakat. Bár a Magyar Hajó- és Darugyár tiszafüredi üzeme környékén is kopogtat a tél — kinn is, benn is cseng a kalapács, hajlik, idomul a fém. Formálódik az anyag, hogy daruk, konténerek alakjában szolgálja tovább az embereket. D. Sz. M. A MEGSZÁLLÓT! Változatok mesére és valóságra A fegyverneki Nagyközségi Tanács végre határozatot hozott, mi kapjuk meg, az élettársammal, a megüresedett házat. Jó nagy ház, nekünk főnyeremény a négy gyerekkel. Ugye, mindenütt mindig azt mondják, támogatni kell az ilyen nagy családokat? Nohát, most panaszt teszek az úristennél is, ha kell! Keresztbe rakják előttünk a szalmaszálakat is, csakhogy ne sikerüljön. Mikor nagynehezen megkaptuk a határozatot, hogy mehetünk, intézzük az OTP-ben a ház árát. a részletet, egyik napról a másikra az áfész- elnök felmondott az élettársamnak. Rakodómunkás, nem tud faluhelyen rögtön elhelyezkedni. Mivel neki most nincs munkahelye, az OTP- ben szóba se állnak velünk. Ugye, én gyesen vagyok, nekem csak a gyerekek utá- 71.' pénz jár. A házravaló megvan. Van nekem pénzem, nem kell kölcsönkérni! Volt egy négyesem a lottón, örököltem is. Megnézhetné azt a négy gyereket! Ügy járatom azokat iskolába, óvodába, ahogyan kell, nem mondaná róluk senki, hogy szegények! Kettőt az élettársam hozott az első házasságából, egyet én, egy csak, a legkisebb a közös! De én mind vállalom, mind a magaménak tartom, szeretem! Kérdezze meg akárkitől! A faluszéli kis utca utolsó háza, szinte a kertek alatt. Szégyenlősen bújik a sárban. Egyetlen nagyablakos szobájában ketreces gyerekágyban szundít a legkisebb gyerek. Két, három— négy év körüli kisfiú hangoskodik a konyhában. Az öregasszony — • a dédnagymama — égnek emeli a karját: — Vigyék innét őket, az isten áldja meg magukat, titkár elvtárs! Mindnyájan belepusztulunk! Nem élet ez már! Nyolcvanhét esztendős vagyok, nem bírom tovább. Nem férünk, láthatják! Hatalmas, szép szál férfi, — az apa — áll meg a süly- lyedő veranda ajtajában. — Nem tud,ok semmit, mindent az asszony tud. Nem, nem találják, elutazott. Örökösödési tárgyalása volt a héten, most meg elment a pénzért! Az OTP városi fiókjában tehetetlenül tárja szét a karját az ügyintéző: — Nem is tudom, hányadik határidő már, amit kapnak. Amikor először jött, nagyon csúnyán lehordott bennünket az asszony. Pedig csak arra kértük, ha nincs munkahelye az élettársának, keressen két kezest, fizesse be a tizenegyezer valahányszáz forintot, s mehet a ház kulcsaiért. ígérte, jönnek ekkor, jönnek akkor. Még mindig semmi! A tanácstag, aki a panaszáradatról tud, vizsgálódott is, a fejét csóválja: — A család gondja akkor is a miénk, valamit tennünk kell! Borzasztó élet! — Nekem tényleg sok pénzem lett, ebből, abból, mondtam már. Dehát kölcsönadtam húszezret. Kipakoljam la 1táskámból? Itt van, kerek tízezer forint most is nálam. Tessék szólni az OTP-nek, ne zavarjanak el, nem tudtam akkor menni, amikor hívtak. A gyerek is beteg volt, az embert se engedték el a munkahelyéről, mert dolgozik már. Holnap se tudok, mert az örökség ügyében ismét el kell utaznom. Hajaj, lesz nekem megint sok pénzem, minden rendben lesz! Csak az a ház legyen a miénk! Tudja, ha azt a házat megszerezzük, szépen élhetünk. Jó helyük, lesz a gyerekeknek. Nem mondom, segítettek már sokat, óvodában van a két fiú, a kislány már iskolás. De amíg a ház meg nem lesz, nyugtom se lesz! Voltam már az igazságügyben is a panaszommal, ne tegyék ezt velünk! Persze, hogy’ kiabáltam az OTP-ben, persze, hogy panaszkodtam mindenütt. Jól van, már felvilágosítottak, nem lehet az úristennel kezdeni, ha én kérek valamit. Már halkan mondom, szépen, nem kiabálva. Huszonnyolc éves vagyok. Konyhán dolgoztam, vendéglátós voltam. Szerencsétlen, mert elűztek otthonról, mert kivert a mostohám. Apám is kitagadott, amikor a kisfiam megszületett, ez az én nagyobbik fiam. Pedig nem tettem vele senkinek se rosszat, eddig se adott senki, ezután se kérek senkitől annak se egy falat kenyeret! Anya vagyok, vállaltam a párom két gyerekét is. Ha látná, milyen szépek, milyen gyönyörű gyerekek! A faluszéli kis házban sír a dédnagymama. Mutatja a „gyönyörű nagy” hűtőszekrény — helyét. — Eladta, azt is eladta Erzsi. A hízót is, a szegény gyerekek szájától. Elhajtották a kismalacokat is! Minden volt, mi maradt? Nincs ki a pénze szegénynek, elment a pénz! Azért ment el ő is. pénz után: Majd még ma délután hazajön, s egyenest be az OTP-be. Viszi a pénzt, meglássák, beviszi hiánytalanul! — Kérem, én magának megmondom őszintén, nem várok tovább — mondja a sorsukba belelátó tanácstag. — Az az elhagyott ház egy öregasszonyé. Azért vették magukhoz Pestre a gyerekei, hogy kiadja az. örökségrészüket. A magatehetetlen beteggel minden beígért napra utaztak, hogy átvegyék, vigyék a pénzt. Mit gondolnak a tanácsról? És az OTP-ben mit gond,ólnak rólunk? Tisztességes emberek, szavahihető, dolgosok lakják a mi falunkat! Szégyenlem! Nincs más hátra. kézbeveszem a dolgot. Estére felkeresem őket, ha nem jártak az OTP-ben, reggel kocsival megyek velük. A pénz pedig, ha nem sok a híja, összejön! (Estig, zárásnál is tovább ülök az OTP-ben, Nem jönnek, vége a napnak! Mesél az a nő, a valóság ellene szól.) .— Tessék bejönni, szétnézni minálunk. A múlt héten, azután kaptuk meg a kulcsot, hogy a másik házba tetszettek járni! Ez a nagyszoba. Jó meleg van, persze, hoztam délelőtt olajat, befűtöttem. A nagy szobában már otthon vagyunk. A kis szobát majd ezután rendezem be. Van énnekem, otthon apámnál egy fészerben teljesen új szobabútorom, csak várom a pénzeket, megyek érte kocsival. Itt a legkisebb, ez a csendes, jó kisfiam. A másik kettő meg a kislány nincs itthon, a fiúk óvodában, a lány iskolában. A malacól? Nem egészen üres, ez a kis vakaréfc malac nem kellett, ezt nem vették meg. Ebben az ólban a jövő héten már disznó röfög! Bízza rám, nem maradunk négy gyerekkel télire hízó nélkül! Nézze meg.. az a földdarab az udvar végétől, ami nincs felszántva, az is a miénk! Tavaszon feltúrjuk, kukoricát bele és aprójószágom | lesz, hízóm nem is egy! De szépen boldogulunk már ezután! Nem veszik el, nem vehetik el a gyerekeket, már házunk is van, födél, jó erős, a fejük fölqtt! Van adósságom, van, mert tényleg nem volt ki a pénz, de azt is megadom, nem maradok én adósa senkinek. Az OTP-nek se. Megbeszéltem ott bent azzal a segítőkész asszonnyal, hogy minden hónap elején beviszem a bankba a háromszáz- kilencven forintot. Ennyi a ház részlete, hát mi azZ És az egész ház az én nevemen, én vállalom a házért is a felelősséget. A gyerekekért is, mind a négyért! Az este a névestém volt. Mit tagadjam, nincs *pénz most se itthon. Épp telt két liter tejre, tíz kiflire. Főztem kakaót, elosztottam a gyerekek között a tíz kiflit, és ültem, néztem őket! De boldog is vagy te Erzsi, de szép neved napja van! Körülül a négy szép gyerek, te meg adod nekik a kakaót, a kiflit. Aztán rohanvást a messzi kútra, vízért! Fürde- nek a gyerekek, úgy fekszenek tiszta ágyba! Mondja, elhiszi nekem, hogy csudára boldog vagyok? Messziről fehérük az új, szerzett ház verandája, öt fehér oszlopra támaszkodik a tető. A széles, sáros utcában csak a túloldalon van még járda. Erzsi palákat, cserepeket rakott a túlsó oldalig, hogy biciklijével boldoguljon a sártengeren át. A biciklin gondosan kovácsolt, nagy karimájú dupla ülőke van a csomagtartó helyén. Belefér két gyerek az óvodáig, hazafelé a két, vízzel teli, kanna. Szomszéd öregasszony emeli szeme elé kezét a szürkélő délutánon. Evické- lek át, a cserepeken. Utánam szól: — Sokat dolgozik ez a kis asszony! Tegnap egész délután mosott. Dehát. négy gyereknek, meg az urának kell a tiszta: A kapuajtó nyitva, a konyhaajtón lakat. Valahon- nét a szomszéd kertek felől valaki kiált: — Elment az Erzsi, bevásárolni, alszik a kicsi gyerek. Mondta, megetette, nem fog sírni, ha felébred se. A habfehér függönyön át belátok a nagyszobába. Alszik a kicsi, tiszta kis rug- dalódzóban hason fekszik. A kisebbik szoba átlósan mad- zagolva, mindenütt gyerekruhák száradnak, jutott belőlük a verandára is. A nyitott fészerajtón át három szép gyerekbiciklit látok. Az ólban fázósan sivít párat a kaparék kismalac, ami senkinek se kellett. Mint a gyerekeken, az egész házon látszik a gond,os asszonykéz nyoma. Egy fiatal, huszonnyolc éves nő, négy gyerekkel új házban, új életet kezd. Akik rég ismerik, azt mondják: megszállott. Mások hozzáteszik, talán kalandor is, egyik szavával a másikat cáfolja. Nagyon tudja a jogait, a hasonló családoknak járó támogatást megköveteli. Abban mindenki egyetért: egy dologban tántoríthatatlan és következetes: négy gyereket akar felnevelni. Sóskúti Júlia Fiatal gyár, fiatal szakemberek Köszörűs - szikraesőben Esőben, fagyban, szabadban dolgoznak a daruszerelők Fotó: T. Katona László Ember és alkotás
