Szolnok Megyei Néplap, 1979. november (30. évfolyam, 256-280. szám)

1979-11-20 / 271. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1979. november 20. Kórusok és karnagyok A karéneklés megyénk­ben a legnépesebb ama­tőr művészeti ág, amely az általános iskolás gyere­kektől a nyugdíjasokig minden korosztályra kiter­jed. Különösen az elmúlt évtized volt döntő a kó­rusmozgalom minőségi és mennyiségi fejlődésében. 1970-ben még csak 87 ál­talános iskolai kórus, ma pe­dig már 135 működik a me­gyében. Még szembetűnőbb, hogy amíg 9—10. évvel ez­előtt csak egyetlen ifjúmun­kás-énekkart tarthattak szá­mon, jelenleg már tizenöt szakmunkástanuló-, illetve szakközépiskolai kórus mű­ködik. Hasonlóképpen — ha nem is ennyire nagymérvű­én — növekedett a felnőtt kórusok száma is. A külön­böző énekkarokban, pávakö­rökben közel tízezren éne­kelnek. összesen 244 kórus­ban. A kórusokat, szakemberek­ből álló bizottságok minősí­tik. A legmagasabb szakmai elismerés a hangversenykó­rus fokozat, amellyel a szolnoki Kodály kórus ren­delkezik. De a fesztivál fo­kozat minősítést sem köny- nyen osztogatják: a jászbe­rényi Palotássy kórus és a Tanítóképző Főiskola női kara, a szolnoki Járműjavító férfikara és a Tiszaparti Gimnázium kórusa kapta meg a megyében ezt az „elő­kelő” minősítést — ponto­sabban a karcagi művelődé­si központ munkáskórusa is, de ez a csoport ez utóbbi év­ben nem bizonyította ké­pességeit, szakvezető hiá­nyában nem működött. Aranykoszorús diplomával hét ifjúsági kórusunk ren­delkezik, aranykoszorús mi­nősítéssel pedig nyolc ének­kar— köztük négy jászbe­rényi. A pávakörök országos ver­senyén a mezőtúri Petőfi dalkör kapott kiemelt ki­váló minősítést, hat másik pávakör pedig „kiváló” be­sorolást érdemelt meg. Fi­gyelemre méltó eredmény, hogy az elmúlt három év­ben az Éneklő ifjúság moz­galomnak három megyei nagydíjasa volt: a mezőtúri i2-es számú általános is­kola, a szolnoki Kassai úti Általános Iskola és a szol­noki Tiszaparti Gimnázium és - Szakközépiskola kórusa. Kiké a karmesteri pálca? A megye kórusmozgalma eredményei bizonyítják a karvezetők munkája magas színvonalát. De ha a szóró­dást vizsgáljuk, már nem ennyire megnyugtató a hely­zet. A legjobban dolgozó, legmagasabb művészi szin­ten működő kórusvezetők számát ugyanis akkor kap­juk meg, ha az élvonalbeli kórusaink számát elosztjuk kettővel. Ez már eleve jel­zi a legértékesebb munkát végző karvezetők nagy le­terheltségét. A topográfiai megoszlás is figyelemre mél­tó: Jászberényben hat él­vonalbeli kórus működésére van lehetőség, míg Karca­gon például a nagy múltú munkásénekkar karvezető hiányában jó egyéves „kény­szerpihenőt” tartott. Az általános iskolai kóru­sok 67 százalékát, a közép­fokú intézmények énekka­rainak 90 százalékát, a páva­körök 68 százalékát, a fel­nőtt kórusok 96 százalékát vezeti szakképzett karmester. A szakképzetlenek közül is számos karmester kiemelke­dő nevelő munkát végez, de a szakmai felkészültség hiá­nya határt szab a művészi teljesítménynek. Húsz év múlva ki dirigál? De mi lesz a megye kó­rusmozgalma első vonalá­val, ha a jelenlegi, jeles karvezetők nyugalomba vo­nulnak? A kérdés még in­dokoltabb a jövedelem és nyugdíjrendeletek tükrében. Neves karvezetők öt-hat év­vel a nyugdíjkorhatár el­érése előtt már arról kény­telenek gondolkodni, hogy lemondanak kórusvezetői tisztségeikről — s lévén pe­dagógusok — például nap­közis tanári állást vállalnak, mert ez utóbbi „beszámít” a nyugdíjba, míg a karvezetői működésért kapott honorá­rium nem! Azért is fontos a kórus- vezető-utánpótlást jó előre „feszegetni”, mert közis­mert, hogy ennek a művé­szeti ágnak képviselői — ál­talában — „későn érnek be”, ami érthető, hiszen a minő­ségi kórusvezetés az elen- geaheteten szakmai ismere­teken túlmenően nagy türel­met, alapos emberismeretet, pedagógiai készséget kíván. A karvezetői utánpótlás kérdése különben szoros ösz- szefüggésben van az iskolák ének-zeneszakos nevelői el­látásával. Függetlenített kar­vezetők alkalmazására ugyanis nincs lehetőség, a kórusvezetők főállásban pe­dagógusok. A tények azt bi­zonyítják: ott élénk és szín­vonalas a kóruskultúra, ahol felkészült ének-zenepedagó­gusok működnek, s a tehet­ség természetesen kiválhat, alkotó munka révén érvé­nyesülhet. Szolnoki, mező­túri, jászberényi példák bi­zonyítják ezt, jelezvén, hogy, friss karmester-generációk nőnek fel — ám máshol olyan sajnálatos esetről is tudunk, amikor az emberi önzés nem hagyja kibonta­kozni a fiatal tehetségeket, sőt a kórust is felbomlasz­totta. A szakképzettség nélküli iskolai kórusvezetők részére a KÓTA megyei szervezete és a megyei művelődési köz­pont „C” kategóriás karve­zetői tanfolyamot szervezett — jelenleg ennek huszonhá­rom hallgatója van —, míg a .szakképzett kórusvezetők havonta egyszer szakmai to­vábbképzésen vesznek részt, közülük a legrátermettebbek a Népművelési Intézet tan­folyamán megszerezhetik a legmagasabb, „A” kategóriá­jú minősítést. A jelenlegi képzési rendszer, ha nem is hibátlanul, de úgy tűnik biztosítani tudja a kórusve­zetők utánpótlását. T. L. Szünet - zsíros kenyérrel Diáktalálkozó Törökszentmiklóson Néptánc - egyelőre esetleges koreográfiával Ahol több száz középisko­lás diák összegyűlik, nem le­het rossz a hangulat. S ha mindez szabad időben, egy félnapos kulturális program keretében, szervezetten, de a spontán érdeklődésnek is te­ret hagyva 'történik, akkor bizonyos, hogy sodró, magá­val ragadó, kibuggyanó lesz a jókedv. így volt ez szombaton Tö­rökszentmiklóson a városi művelődési központban, a városi KISZ-bizottság és a művelődési központ rendezé­sében lebonyolított diáktalál­kozón is, amelyre a „Nemzet­közi Diáknap” alkalmából került sor. Délután három óra. A művelődési központ nagyter­mében — a rövid megnyitó után — az újszászi, a kun­szentmártoni és a tiszaföld- váni . diákszínjátszók adtak műsort. Diákszínjátszók — diákközönségnek. A színpa­don nyakigláb, a nézőtéren csupa-figyelem, csupa-ne- vetés kamaszok. Nyitott szí­vek itt is, ott is. Az esemény krónikásának nehéz a dolga: a játszókat nézze, vagy a nézőteret. Egy bizonyos: me­gyénk diákszínjátszó mozgal­mának alighanem jót tenne, ha az együttesek gyakrabban szerepelnének a saját kö­zönségük, diáktársaik előtt. A színjátszók műsora után kis szünet, épp csak annyi, hogy egy szelet zsíros kenye­ret, meg egy kólát ki-ki be­kapjon a folyosón rögtönzött büfében. Mert máris további programok, látnivalók csábí­tanak. Az előtérben szép néptáncok alaplépéseit ta­nulhatják meg — akiknek kedvük van — Jakab Zol- tánné náptáncoktató és a Bercsényi Gimnázium tán­cosai segítségével. Kívül ma­radni, „majomszigetbe” állni, mint a diszkóban, itt nem le­het, ez a tánc — előbb kör­ben, aztán párban — min­dennél csábítóbb. És énekel­ni is lehet. (Ha kicsit hamis, az se baj.) Az emeleten — s az épület minden zegzugában zajlik Megéheztek a tiszaföldvári diákszínjátszók valamilyen esemény. Az egyik klubszobában Szokolay Zoltán és Bíró József, fiatal írókkal beszélgetnek néhá- nyan, mások linómetszetről készítenek nyomatat, az egyik teremben csillagászati bemutató zajlik, a másikban pszichológiai tanácsadás, a harmadikban filmvetítés. És ezzel nincs vége, hátra van a Híd és a Kőtövis együttes valamint Muzsay András pol-beat énekes műsora. Peres János, a KISZ váro­si bizottságának titkára elé­gedetten összegezhet. — Az volt a célunk ezzel, a rendezvénnyel, hogy a di­áknap alkalmából • valamiféle — nem találok hirtelenjében jobb kifejezést — „VIT-es” hangulatot teremtsünk a há­rom tötrökszentmiklósi kö­zépiskola tanulói és a meghí­vottak számára. Olyat, ami színes, változatos, külsősége­iben „diákos”, alkalmat ad az ismerkedésre, ugyanakkor művelődni, szórakozni is le­het kötetlenül, de mégis szer­vezetten. A KISZ-titkár szavaihoz csak annyit kell hozzáten­nünk: jó ötlet, hasznos gon­dolat volt a diáktalálkozó, s a résztvevőknek — minden bizonnyal — emlékezetes esemény. — szabó — Eredményhirdetés az országos néprajzi amatörfilmszemlén-f.. A tervezett ütemnek megfelelően halad a kisújszállási nyolc tantermes általános iskola épí­tése. A kivitelezési munkákat a Vas-, Fa- és Épitöipari Szövetkezet végzi A nyíregyházi Kurecskó István nyerte Fűtől való fa című színes filmjével a 9. Országos Néprajzi Amatőr- film-szemle 2500 forintos el­ső díját Dombóvárott. A vá­rosi művelődési központban rendezett 9. Országos Nép­rajzi Amatőrfilm- és 15. Dél­dunántúli Amatőrfilm-szem- le eredményét vasárnap dél­előtt hirdették ki. A .néprajzi amatőrfilmek kategóriájában a győri Mé­száros Tamás: Szélmolnár és a kisteleki Kiss Gyula: Gyiszkó Gyula szíjgyártó­mester című filmjéért máso­dik díjat, a győri Kálmán Ferenc: Diafónia című alko­tásáért. harmadik díjat ka­pott. A Szitha Miklós—Saso- vics Sándor nyíregyházi szer­zőpáros és a székesfehérvári Deák Péter különdíjban, a budapesti Iványi Mária és a szekszárdi Katona Gyula tárgyjutalomban részesült. A dél-dunántúli amatőr­filmstúdiók szemléjének cso­portjában két 3000 forintos első díjat adtak ki. A nagy- kanizsai Kotnyek István— Gerócs László szerzőpáros: Térjáték című, valamint a dombóvári Tóth Gyula—Ta­kács László—Takács György szerzőtrió Nézőpont című filmje részesült az elismerés­ben. A szemle a nyertes fil­mek gálavetítésével zárult. A színház klasszikusainak felfedezésére hivatott Világ­színház című rádiós sorozat immár tizedik ciklusához ér­kezett, időben és térben ha­talmas megtett út után, egy nem pusztán drámatörténeti, művelődéstörténeti szem­pontból érdekes korszakhoz: a romantikához. Lázadó zse­nik, kalandos sorsú alkotó lángelmék, forradalmárok korához. A Világszínház új ciklusának első elhangzott adása — s a sorozatról meg­jelent előzetesek alapján — szinte biztosra vehető: újabb felfedezések, szellemi izgal­mak részesei lesznek a rádi­óhallgatók. Shelley: a Cenci ház című tragédiájának szom­baton este elhangzott rádió- változata tiszta eszközökkel való, korrekt megjelenítése volt az alapműnek, amely­nek nemcsak drámai, de köl­tői értékei is jelentősek. Pe­dig egy-egy szövevényes cse­lekményt túlfűtött érzel­mektől feszülő műnek a rá­diós „színrevitele” teli van buktatókkal, a veszélyes el­csúszás lehetőségével — akár az érzelgősség, akár az el- szürkítés felé. A Cenci ház rádiós „újraalkotói” elisme­résre méltóan jó munkát vé­geztek. S ha teljesítményük­ből valami feltétlenül kieme­lésre érdemes, az elsősorban a szereplők kiválasztása. Megannyi telitalálat Molnár Piroska, Bencze Ferenc, Lu­kács Sándor, Temessy Hédi, Kálmán György, s a többiek szerepeltetése. A „rádiós színjátszás” meglehetősen korlátozott körülményei kö­zött is képesek voltak jelle­meket alakítani, pontosabban jellemeket létrehozni a hang­jukból fölcsapó, hangjukban, lélegzetvételükben lappangó indulatok által. Elsősorban ez adott az előadásnak is rit­must, a hallgató számára él­vezetes feszültséget. Színházi magazin Szeretem a rádió „Színházi magazin” című műsorát, mert szeretem a színházat, s a mű­sor legtöbb jelentkezése ér­dekes információkat nyújt, érdekes „tálalásban” a vilá­got jelentő deszkák tájáról. Föltehetőleg sok színházba­rát kedveli a műsort, hasonló okok miatt. Színes, változatos anyaggal jelentkezett a leg­utóbbi adág is — interjúval, jegyzettel, próbán készített riporttal, recenzióval. Sajnos —•- s erre érdemes lett volna több figyelmet szentelniük a műsor készítőinek — zavaró egyenetlenségei is voltak a mintegy másfél órás adásnak. Elsősorban riporteri teljesít­mények (jó — közepes — gyönge) minőségi különböző­sége miatt. Röviden A „Szivárvány” szombati, ismétlésben hallott adásának egyik része egy feltaláló — valószínűtlensége ellenére is igaz — történetéről szólt. Va­sárnap Lengyel Nagy Anna műsora a hajnövesztő felta­lálójának emberi portréját rajzolta meg. S noha közvet­lenül nem volt egyik műsor célja sem: a megszállottan újat alkotók, felfedezni vá­gyók „megítéltetésének” gyöngeségére figyelmeztetett. — eszjé —

Next

/
Thumbnails
Contents