Szolnok Megyei Néplap, 1979. október (30. évfolyam, 230-255. szám)
1979-10-07 / 235. szám
1979. október 7. SZOLNOK MEGYÉI NÉPLAP Temperamentumos táncok, virtuóz hangszerszólók EGYIK FELADATA Kultúrát közvetít az értelmiség Román művészegyüttes Szolnokon Az amerikai Brigham tánccsoport után ismét külföldieket látott vendégül a szolnoki táncszínpad. Péntek este a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban a román KISZ Központi Művészegyütes állt közönség elé. A tánccsoport illetve a zenekar első ízben jár hazánkban- Hat előadáson mutatkoznak be a ma- igyar közönségnek. A román fiatalok produkcióját először a szolnoki közönség láthatta. A táncosokat kísérő zenekar muzsikájában megismerkedhettek a hallgatók a román népzene jellegzetes hangszereivel. A tangó- harmónika mind a kíséretben, mind a szólisztikus játékban fontos feladatot látott el, míg a dallamot gyakorta pánsíppal vezették elő, illetve variálták. Magyarországon kevésbé ismerik a v.ho'.sszi furuglát”, amely érdekes mély hangjával főként a pásztornóták tolmácsolására alkalmas. A tárogató, a klarinét, illetve a vonósok épp úgy megtalálhatók a román, mint a magyar folklórban. A műsor összeállításakor a román tájegységek népNoha a tanítóknak most is majdnem mindenben „otthon” kell lenniük, az utóbbi időben — főként napjainkban, az oíktatásügy korszerűsítésének időszakában — megváltoztak a munkájukkal szemben támasztott követelmények. A tanítóképző főiskolákon néhány évvel ezelőtt bevezetett — a tanárképzéshez közeledő — szakkollégiumi rendszerű oktatás egyébként ezekhez az igényekhez igazodik. A fent említett „majdnem mindenhez” értés mégis sokféle területen való tudást, jártasságot igényel, s a szakmán túl a köz- művelődést is érinti. Nem véletlen az, hogy a pedagógusképző intézményekben általában több művészeti csoport, szakkör működik, mint más főiskolákon, egyetemeken. A Jászberényi Tanítóképző Főiskolán — ahol külön tanszék foglalkozik a művészeti neveléssel — szinte megszámlálhatatlan sok csoport, szakkör működik, amelyek természetesen kiegészítik a tanszék munkáját is. A leghíresebb talán valamennyi között a többszörösen] kitüntetett énekkar. Noha most már nem feltétele a felvételi vizsgának a jó, iskolázott hang — hiszen az alkalmas- sági vizsga megszűnt, illetve mást jelent; a botfülűből is lehet kiváló tanító — mégis az énekkar a legnépesebb művészeti csoport. A kórusban nyolcvanan énekelnek, jelenleg éppen ősbemutatóra készülnék. Berényi csokor címmel három, még feldolgozatlan jászsági népdalból Bárdos Lajos komponált művet a főiskola énekkarának. A kívülálló azt gondolhatná ,— teljes joggal —. hogy az intézménynek nem kevésbé sikeres az irodalmi színpada is. hiszen a pedagógus munkája kicsit hasonlít a színészekére. Csalódnia kell: a főiskolán ..halódik” az irodalmi színpad. Több oka van ennek; egyrészt az amatőr színjátszást — a fellendülés után — országosan is újra az útkeresés jellemzi, másművészetének bemutatására törekedett elsősorban az együttes. Láthatott a közönség olteniai, aradi, ardele- nesci táncot, illetve népszokásokra, munkafolyamatokra épülő koreográfiát. Így házasítót, hegyi pásztorjátékot. A sík vidékek életét felvillantó alkotások mozgáselemei a földtől^kevésbé, de annál szaporábban eltávolodó tánclépések füzére volt, míg a hegyi pásztortáncokat a nagy ívű, magas ugrások jellemezték. Az utóbbira jó példa az öves tánc, amelyben a férfi táncosok könnyedén röpködtek a részt a tanítóképzőben kevés a fiú hallgató, csak lányokból álló irodalmi színpadnak ped,ig nehéz jó műsort szerkeszteni. Mindemellett még szinte alig van fórum, ahol szerepelhettek volna. A pedagógusképző intézmények kétévenkénti kulturális fesztiválján az összes művészeti ág közül csak az énekkaroknak rendeznek seregszemlét. Így nem csoda, hogy Jászberényben is a kórus érte el a legkiemelkedőbb eredményeket. Üj kezdeményezés viszont a főiskolán a gyermek irodalmi színpad megalakítása. A hallgatók gyerekeknek szóló darabokat adnak elő elsősorban a gyakorló iskolában, de láthatta már műsorukat a többi jászberényi diák is. Húszéves hagyományokkal rendelkezik viszont a szakkörök többsége. Nagy népszerűségnek örvend a fotó, a báb, a népi díszítő művészeti, a karvezetői, a filmklubvezetői szakkör. A főiskolás népidíszítőkhöz Szolnok, s Heves megye hímző asszonyai is eljárnak tapasztalatcserére. A szakkörök a kollégium égisze alatt működnek. Nem véletlen, hiszen az órán kívüli művészeti nevelés célja, hogy „megba- rátkoztassa” a hallgatókat az egyes művészeti ágakkal, rászoktassa őket a szabad idő kulturált eltöltésére, s megtanítsák a fiatal tanítójelölteket arra, hogyan lehet közösséget formálni a művészetek segítségével. A különböző művészeti csoportok, szakkörök tagsága majdnem ugyanannyi, mint a hallgatóké. Mégsem azt jelenti, hogy mindenki dolgozik valamelyik szakkörben, sokan két-három csoport munkájába is bekapcsolódtak, míg mások egyikébe sem. A hatás mégis jól mérhető, a hallgatókban évről évre eredményesebben sikerül kialakítani, erősíteni a művelődés iránti igényt, még azokban is, akik nem vesznek részt egyik szakkör mun„deszkák fölött’’. Bármely vidék népművészetét elevenítették meg az előadók, minden alkotást a fergeteges lendület, a temperamentum jellemezte. A ko- morabb hangulatú zene is gyorsmozgásos koreográfiával párosult- A táncok többnyire csoportos jelleget öltöttek. kevés szólót láthatott a közönség. A zenekar tagjai közül a pánsíp megszólaltatója virtuóz játékával méltán vívta ki a közönség elismerését, joggal kapott nagy tapsot a klarinét szólista is. — vfs — kajában sem. A főiskola, s a város kulturális rendezvényein szép számmal vesznek részt a hallgatók, a művelődési központban, a szabadtéri színpadon törzsközönségnek számítanak,- de gyakori nézői a Szigligeti Színház előadásainák is. Száz színházbérlet talált gazdára, bár az utazás, az előadások időpontja miatt gyakran gondot okoz. A főiskolai klubok foglalkozásain, a pódiumesteken, a művészekkel való találkozókon sokszor éjfélig tartó pezsgő viták alakulnak ki. Évről évre többen tesznek sikeres karvezetői, -klubvezetői, bábszakkörvezetői vizsgát. Az előző tanévben öt- venen szerezték meg valamilyen csoport vezetésére jogosító igazolványt. A tapasztalatok szerint a már végzett hallgatók általában jól tudják hasznosítani e képzettségüket, különösen a bábszakkörvezetők munkáját igénylik az iskolák, művelődési intézmények. Sajátos eszközökkel, de a művészeti nevelést szolgálja az „irodalmi, műkedvelő tudományos diákkör” is. Többek között műfordítói, szépkiejtési versenyt, s pályázatokat hirdetnek meg novella- és versírásra. Amíg ezek a versenyek, az „írói”, „költői” zsengék bemutatása a főiskola falain belül zajlanak, a szakkörök, csoportok munkáját megnézheti a város lakossága is. Különösen "az utóbbi években egyre gyümölcsözőbb a főiskola, s a város művelődési intézményeinek együttműködése. A tanítóképző „jelenlétének” egyre több formája érezhető Jászberény kulturális életében. A hallgatók alkotásaiból kiállításokat rendeznek a művelődési központban, az ott működő csoportok,-szakkörök munkájában is részt vesznek a főiskolások. Emellett — elsősorban a népművelés szak- kollégisták — aktívan bekapcsolódtak a művelődési központ szerteágazó tevékenységébe. Egy pedagógus- képző intézmény aligha segítheti jobban a település közművelődési, kulturális életét, s aligha vállalhat magára ennél szebb, plusz feladatot. T. G. a termelő és társadalmi tevékenység szakadatlan fejlődése nyomán alakul ki és fejlődik. Magában foglalja a megelőző nemzedékek ismereteit, készségeit, normáit, művészeti alkotásait. A kultúra az őt elsajátító embert alkalmasabbá teszi fizikai és szellemi tevékenységre egyaránt, arra, hogy a természetben és a társadalomban tevékenykedve ezeket és velük önmagát megváltoztassa. Nagyon sok azoknak a társadalomtudományi műveknek száma, amelyek a, társadalmi rétegekkel, azok gazdasági helyzetével, jövedelmével, fogyasztási szokásaival foglalkoznak. Korunk társadalmai azonban — a mi társadalmunk is — olyan, mint a szövet, vagyis keresz- tül-kasul, számos irányban rétegzett, nem utolsósorban az egyénnek a kultúrához való viszonya szempontjából is. A társadalmi tagozódásnak ezt a részét azonban az eddigi kutatások eléggé elhanyagolták. Az emberiség évezredek nyomán felhalmozott kulturális értékeiből való részesedés is, ugyanúgy, mint a felhalmozott anyagi javakból való részesedés — alapvetően az utóbbi következtében — nagyon egyenlőtlenül oszlott meg egyes osztályok, rétegek és egyének között. Ennek az évezredek során felhalmozott egyenlőtlenségnek csökkentése roppant bonyolult és hosszantartó folyamat. Bár alapvetően a materiális egyenlőtlenség csökkentése teremti meg az alapját a kulturális javakból való egyenlőbb részesedésnek is, de hozzá kell tenni nyomban, hogy nem automatikusan, hanem nagyon bonyolult mechanizmusokon keresztül. Ennek a bonyolult mechanizmusnak egyik eleme — az értelmiség — mindepekelőtt a humán értelmiség — szerepe a kulturális szükségletek felkeltésében és azok kielégítésében. Ezt az értelmiségi funkciót a szakirodalom kultúraközvetítésnek nevezi. A kultúráközvetítés az a tevékenység, amely egyrészt az össztársadalmi kultúra egyes elemeit, a tárgyiasul- takat, valamint az ismereteket, normákat, készségeket, művészeti alkotásokat, magatartásmódokat stb. a befogadóhoz eljuttatja, fogyasztásra alkalmassá teszi: s amely másrészt az össztársadalmi kultúrába szállítja az egyéni műveltségből a megőrzésre, társadalmasításra érdemes értékeket, illetve azokat az elemeket, amelyeket az adott kor, a társadalom értékesnek tart. A kultúraközvetítés, illetve a művelődés, így felfogva nem egyirányú, „fölülről lefelé” ható, hanem megfordítható aktus, vagyis a kultúra közvetítésével, fogyasztásával az össztársadalmi kultúra nem fogy, hanem gyarapszik. Tehát amikor az értelmiség kultúraközvetítő tevékenységéről beszélünk, látnunk kell, hogy ez egy két irányba ható kölcsönviszony. Balázs Béla már a film korai és hőskorában felismerte, hogy nemcsak az alkotás és közvetítése formálja a közönséget, hanem az utóbbi ugyancsak erőteljesen hat a filmművészet alakulására. Még szélesebben értelmezi ezt a kölcsönhatást a nagy olasz gondolkodó, Antonio Gramsci, kiterjeszti érvényét a művészetről a kultúra egész területére, valamennyi tartományára, sőt az egész társadalomra is. Szerinte a kultúra közvetítés egyrészt pedagógiai viszonynak fogható fel, másrészt az alkotók maguk voltaképpen a közvetítők egy sajátos csoportjának tekinthetők. Mint ahogy Gramsci mondja: a tanító és a diák kapcsolata kölcsönhatáson alapuló viszony, s ezért minden tanító mindig diák is, és minden diák tanító. De a pedagógiai viszony nem korlátozódhat specifikusan „iskolai” kapcsolatokra, amelyek révén az új nemzedékek kontaktusba lépnek a régiekkel, magukba szívják ezek tapasztalatait és történetileg szükségszerűen értékeit. A témával foglalkozó szakemberek abban egyetértenek, hogy az értelmiség egyik legáltalánosabb funkciója: a kultúraközvetítés. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy egyedül az értelmiség tölt be kultúraközvetítő funkciót, vagy hogy a kultúraközvetítés az értelmiség egyetlen funkciója. Kétségtelen azonban, hogy az értelmiség a legfontosabb kultúraközvetítő. Először azért, mert szinte kizárólag e réteg közvetíti a tudományos és művészeti megismerést, tehát a kultúrának azon elemeit, amelyek lehetővé teszik a természet, a társadalom mélyebb megismerését és önmagunk szabadabbá, emberibbé változtatását. Másrészt azért kitüntetett fontosságú kultúraközvetítő az értelmiség, mert formalizált, szervezett és intézményesített keretek között ez a réteg látja el a műveltségközvetítés feladatát. És ez egyben azt jelenti, hogy az értelmiség révén folyó kultúraközvetítés, akár személytől személyig terjedő jelleggel, akár tárgyiasult kulturális produktumnak (például könyvnek) a közbeiktatásával a legtömegesebb. következik e réteg sajátossága : az értelmiség az a társadalmi réteg, amely az uralkodó osztály megbízásából és ellenőrzésével, a többi dolgozó osztály termelő tevékenysége jóvoltából a legintenzívebben elsajátíthatja az össztársadalmi kultúrából szakterületéhez szükséges és az ezt kiegészítő, a mindenkori társadalmi normák által megszabott, elsősorban tudományos, illetve a művészeti értékekből származó elemeket. Félkészültsége és társadalmi funkciója révén az értelmiség a leginkább képes arra, hogy alkotó, irányító, szervező, kultúra-adaptáló és közvet ítő tevékenysége közben a társadalom többi rétege által a köznapi megismerés során gyűjtött ismereteket, készségeket, tapasztalatokat általánosítsa, szintetizálja, a tudományos vagy művészi szintre emelje. a maga által elsajátított és e közben át is alakított kultúrát alkalmazza, másokkal felhasználtatja, és ily módon vagy közvetlen terjesztés révén a kultúra tudományos és művészi szférájából származó elemeket — a mindenkori társadalmi termelés körülményeinek, valamint az adott kor uralkodó osztálya érdekeinek megfelelően — más osztályok és rétegek tagjaival elsajátíttatja, s így ezek az elemek a köznapi műveltség részévé válhatnak. A különböző vizsgálatok azt igazolják, hogy !a közvetlen személyes forma továbbra is megmarad, a legeredményesebb kultúraközvetítőnek. A kultúraközvetítés két fő típusa — a közvetlen, a személyről személyre terjedő és a közvetett, a tömegkommunikációs eszközök révén vagy más módon távolra ható — között ugyanis. ÍJaz leglényegesebb eltérés, hogy az eleven közvetítő közvetlen kapcsolatban áll a befogadóval (befogadókkal), s így állandóan igazodni képes hozzá a közvetített anyag tartalmának vagy a közvetítés módjának megváltoztatásával, hiszen azonnal érzékeli a hatást, mert a visszacsatolás valamely módja adott. A másik esetben, tárgyiasult (közvetítő működésekor a befogadó, a művelődő önmagára utalt, a kulturális termék adaptációját, alkotó átvételének minőségét, esetleg az elsajátítás során bekövetkezett tudati torzításokat csak addig felhalmozott műveltségei, ismeretei. készségei, világnézete stb. szabja meg. A személyes kultúraközvetítés hazai jelentőségét a tömegkommunikációs eszközök hatásfokát vizsgáló kutatók adatszerűén is kimutatták. Arról van ugyanis szó, hogy bár a tömegkommunikációs eszközök által közvetített információk gyakorlatilag egyformán hozzáférhetők mindenki számára, ám a befogadó közeg nagyon is differenciált, vagyis nem egyformán nyitott az információra. Nem is beszélve egy adott település helyi kulturális és politikai eseményeinek megismeréséről, ahol a tömegkommunikációs eszközök továbbra is alárendelt szerepet játszanak. A lakosság jelentős részénél itt a szóbeliség az informálódás egyetlen módja. Ez egyben azt is jelenti, hogy az értelmiség közvetlen-személyes kultúrát közvetítő szerepe a tömegkommunikáció elterjedésének korában nem csökken. M. L. > Ismét megkezdte a próbákat a mezőtúri ifjúmunkás kórus. A Dózsa György Mezőgazda- sági Gépész Szakközépiskola és a kereskedelmi szakmunkásképző diákjait a népdalokon keresztül vezeti be a karének titkaiba Kávási Sándor karnagy Virágzik a kórus, hervad az irodalmi színpad A művészeti nevelés „műhelyei” a jászberényi főiskolán Nem is olyan régen a tanító még amolyan „polihisztor féle" szerepet töltött be az általános iskolában. Mindenhez értenie kellett, egyszer matematikusként, másszor testnevelőként, 'majd zenepedagógusként, irodalmárként, nyelvészként, állt a 'gyerekek elé. Óráról órára más-más tantárgyra kellett „átállnia" gondolatainak. fl kultúra Ebből Értelmiség
