Szolnok Megyei Néplap, 1979. október (30. évfolyam, 230-255. szám)
1979-10-28 / 253. szám
1979. október 28. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Mór csak a belső takarítás van hátra Tisza bőn, az általános Iskola új szárnyában. A négy szaktanteremben a felsősök tanulnak majd; a szép épület a fegyverneki költségvetési üzem dolgozóinak munkája (K. I.) tizenhat településről ZGyárak faluja A Tisza talán Martfűnél a legszebb. A község mégsem ennek révén, hanem a Tisza Cipőgyárén tett szert nemzetközi hírnévre. Igaz, tulajdonképpen létét is annak köszönheti. Az üzem fejlődésének arányában terebélyesedett. 1950-ben vált önálló közigazgatási területté, és ma már lassan-lassan városi rangot követel magának. Műszakváltáskor a dolgozók tömege lepi el a vasútállomást és az autóbusz-pályaudvart. Tizenhat településről jönnek a munkások. Martfű a megye egyik legnagyobb ingázó központja. Érthető, hogy a letelepedni szándékozók száma évről évre nő. A község népessége 1960-tól számítva megkétszereződött. Ez a megye legdinamikusabban fejlődő faluja. És ma már többet jelent a Tisza Cipőgyár, lakótelepénél. Megállapíthatja ezt az utazó az emeletes épületek által szegélyezett utcájáról, Martfűi utcarészlet településen egy időben azért változtak oly sűrűn a körzeti orvosok. Hálapénzhez csak akkor jutottak, ha a betegek úgy érezték: kötelességükön túl gondoskodtak róluk. Martfű látszólag szerencsés fekvésű település. A vasút, a közút és a vízi út egymás mellett fut keresztül rajta, ezáltal az ország ütőerére került. A község feja növényolajgyár égnek szökő betonsilóiróí. a városiasodás egyéb jeleiről. Aki pedig jobban ismeri a települést, tisztában van azzal is, hogy a korábbi munkahelyi funkció mellett a lekóhelyi funkció is egyre jobban előtérbe kerül. 1973-tól 1980-ig példáulezer új lakás talál gazdára' (kevés község mondhatja ezt el magáról), mégis ötszáz körül alakul a lakásigénylők száma. Tradíciók szűnnek Tucatnyi helyről jönnek a letelepedők, ami heterogén arculatot ad a községnek. Régi tradíciók szűnnek meg ezáltal, sok családnál változik az életvitel — és közben erősödik a település munkás jellege. Itt nagyobbat csapnak az asztalra, mint más községekben, ha valakinek a mulasztásából jogtalan sérelem éri a községet. Megtörtént például, hogy szervezetlenség miatt nem volt kenyér az üzletben. A vásárlók azt mondták; addig nem tágítanak; míg a kereskedők nem intézkednek. Az itteni emberek azt tartják: ha ők becsülettel elvégzik feladatukat külön jutalom nélkül is a munkahelyen, akkor más is így járjon el. Azt beszélik, a lődését azonban más tényezők is befolyásolják. A lakásépítésnek például a Tisza egyértelmű gátat ver az egyik oldalon. A téglagyár három óriási kubikgödre, a folyó valamikori mélyfek- vésű medre más égtájak felől jelent akadályt. Családiház építésére alkalmas telek ezért kevés van — pillanatnyilag az is csak magánkézben. A korábbi években úgy szaporították a beépíthető telkek számát, hogy a négyszáz négyszögöles portákat ketté választották. Ma már erre nincs lehetőség. Egy út maradt: új utca nyitása. Igen ám, de ez sem olyan egyszerű, hiszen Martfűt értékes mezőgazdasági terület veszi körül. Nem véletlen, hogy éveken át kellett egyezkedni a Héki Állami Gazdasággal, mire az hajlandó lett öt hektárt átadni a községi tanácsnak. Azon a területen jövőre körülbelül hetven telket osztanak ki. Sok a fiatal Ügy tűnik, Martfű a fiatalok faluja. A lakosság átlagéletkora 32 év. A nők aránya eléri a hatvan százalékot. Ez utóbbi miatt a vendégforgalom meglehetősen nagy. Sok környékbeli férfi jár ide párt választani, szerencsét próbálni. Ismerkedésre, kulturált szórakozásra jó alkalmat nyújt a cipőgyár művelődési háza. Azon túl viszont nem igen van szórakozási lehetőség. Enyhít majd az ilyen gondokon a jövőre épülő presz- szó. Az alacsony átlagéletkor miatt egyébként a helyi tanácsnak egyik szeme sír. a másik meg nevet, örül a gyermekáldásnak, kevésbé a bölcsődei, óvodai, iskolai gondok szaporodásának. Az ötödik ötéves terv eleién nem voltak például nehézségek az óvodai elhelyezéssel. Azóta az óvodai helyek száma majdnem megkétszereződött, de a gyermekek száma gyorsabban nőtt, ezért az idén tizenöt igényjogosult gyermeket el kellett utasítani. Az általános iskolában ebben az évben vissza kellett állni a két- műszakos oktatásra a tanulók számának gyors növekedése miatt. A helyi tanács önerőből nem tud mindent megoldani. Ezért választotta azt az utat is, hogy koordinációs beruházással építenek egy bölcsődét. A programterv elkészült, a kiviteli tervet jövőre szállítják a tervezők. Megvalósítása a község gazdasági egységeinek közreműködésétől függ. Szó ami szó, sok minden épült, de sok minden hiányzik is ezen a „lesz város” településen, Igv például egy szolgáltatóház. Most még csaknem §záz kisiparosnak van fő- vagy mellékállásra vonatkozó működési engedélye, azokhoz fordulhat elsősorban szolgáltatási ügyekben a lakosság. A kereskedelem helyzete kedvezőbb. Az utóbbi években bővült az üzlethálózat, javult az ellátás színvonala. És ez nem jelent befejezett tényt, hiszen az idén átadják az ótelepi új élelmiszerboltot, jövőre pedig barkácsboltot nyitnak. Kutyabaj! Martfűn kötelességtudó, környezetüket szerető emberek laknak. Erre vall az is, hogy a tanácstagi beszámolókhoz kiadott útmutató szerint eddig már mintegy hétmillió forint értékű társadalmi munkát végeztek. Adófizetési kötelezettségüknek időarányosan eleget tettek. Nincs tehát olyan mulasztás, amelyre a tanácstagoknak fel kellene hívni a lakosság figyelmét. Legfeljebb arra: „... ha az eb elpusztul, elveszik, szíveskedjenek azt a tanácsházán bejelenteni. Bejelentési kötelezettség terheli azt is, akinek tulajdonába eb kerül.” Amíg Martfűn erre irányul az egyik legfőbb hivatali intelem, addig úgy vélem: kutyabaj. Simon Béla HA MEGGYÓGYÍTJÁK A BETEGET Hála és pénz . némi öngúnnyal Egy kórboncnok megjegyezte: etikailag feddhetetlenek vagyunk az orvostársadalomban. Az ember nincs kitéve a kísértésnek, hogy borítékot csúsztatnak a kezébe. Még nem találkoztam hálás hullával... A belgyógyász, a sebész persze azonban visszavág: könnyen beszél, amikor nagyobb a jövedelme, mint a miénk. Veszélyességi pótlék, az igazságügyi orvosszakértői véleményezés díja, szóval csur- ran-cseppen és semmivel sem kevesebb, mint általában egy szakorvos fizetése a hálapénzzel együtt. Hálapénz. Neuralgikus téma, akár orvosok, akár betegek vagy egészségesek körében vetődik fel. Ingerli a közvéleményt, holott temetője, terjesztője nagyrészben a betegségből felgyógyult ember. Az, aki h'ol halkan, hol lázadó méltatlankodással panaszkodik, hogy elvárják tőle. Abban, hogy „Van-e választott orvosa?” divat kialakulhatott a betegek is hibásak. A kórtermekben egyik betegről a másikra terjed ez a ragály, az újonnan érkezőknek mindjárt ajánlanak orvost, s azt is megbeszélik, mennyi pénzt szokás adni. Átment a köztudatba, hogy a súlyos betegeket a legnagyobb tudású orvos műti. Pedig ma már nem egy személyhez kötött az orvosi munka, hanem a szakmai követelményeknek megfelelően több orvos együttműködésén alapszik. A felelősség mindenkor az intézeté. Több mint két éve, hogy az egészségügyi integráció bevezetésével egy időben megszüntették az intézeti magángyakorlatot. Ettől függetlenül számos kórházban, ha a szülő nő ragaszkodik orvosához, mint konziliárius jelen lehet a gyermek születésénél, de az osztály ügyeletes orvosai felelősek a szülés levezetéséért. Ilyenkor a beteg dilemmája: ugyan, kinek adja a hálapénzt? Sokan tévhitben élnek, mert nem biztos, hogy a legnépszerűbb orvos a legalkalmasabb egyes beavatkozásokra. Az ideális persze az lenne, ha a beteg orvosba vetett bizalma kiterjedne az intézetre is, s a hála valóban hála maradna, nem öltene testet a pénz formájában. Egyes intézetekben — pár éve — a hálapénz ügyét erkölcsi mérlegre tették és szélsőséges intézkedéseket vezettek be. Például nyilatkozatot írattak alá a beteggel arról, hogy nem adott hálapénzt. Így akarták igazolni az orvosok és az egészségügyi dolgozók szocialista és szakmai etikának megfelelő magatartását. Helytelen felfogás volt, mert az etikai rend megszilárdításának korántsem ez a módja. Nem vitás, súlyosan sérti az állampolgárok jogát, ha egy kórházban olyan szellem alakul ki,. hogy a betegtől vagy hozzátartozójától rendszeresen anyagi juttatást várnak, elfogadnak, sőt kifejezetten kérik. A betegek egy része ugyanis nincs olyan anyagi helyzetben, hogy pénzt adjon az orvosnak, s ezért úgy érzi, emiatt háttérbe állítják, késleltetik gyógyulását. Az egészségügyi törvény kimondja, hogy megkülönböztetés nélkül minden beteg állam- polgári jogán, állapotának megfelelően részesülhet magasszínvonalú ellátásban. Hogy valaki a gyógykezeléssel elégedett, s háláját ajándékkal, pénzzel fejezi ki, az magánügy, az orvos és a beteg dolga, nem tiltható meg. De ha táppénzbe vételéért, kórházi ágyért, szanatóriumi beutalásért, engedélyezett terhességmegszakításért fogad el pénzt az orvos, akkor visszaél a társadalomba elfoglalt felelős beosztásával, helyével — korrupt magatartása törvénybe ütköző. Büntethető. Áz egyik fővárosi kórházban történt: a gyógyíthatatlan beteg, annak reményében, hogy a fiatal doktornő lábra állítja, nagy összegű takarékbetétkönyvet ajándékozott kezelő orvosának, pedig az tudta, hogy az idős ember legfeljebb már csak egy-két hétig él. Mégis elfogadta. Az orvosnőt — etikátlan magatartása miatt — azonnal elbocsátották az intézetből. Az orvosok — hozzávetőlegesen — negyven százaléka fogad el hálapénzt. Egy részűk azzal az indokkal, hogy szükségük van nagyobb jövedelemre, mert társadalmi rangjuk igényesebb, tehát költségesebb életmódra „kényszeríti” őket. Míg mások azt állítják, hogy a közvélemény elítéli, kevésbé jó orvosnak tartja azt, aki nem engedi, hogy a beteg lerója háláját. Elvégre más területen is — szolgáltatásban, kereskedelemben — az utóbbi évtizedekben hozzászokott a lakosság, hogy akkor részesül kifogástalan kiszolgálásban, ha borravalót vagy borsos felárat fizet érte. Az egészségügyre azonban ez nem vonatkoztatható. Itt a dolgozók tekintélyes része nem a pénzt tartja a hála kifejezési eszközének. így gondolkodik a többség, aki nem váltja pénzre az orvosi hivatás méltóságát. Mert a hála benne lehet egy tekintetben, kézfogásban, megilletődött köszönetben, évről évre visszatérő megemlékezésben, egy képeslapon —, de borítékba zárt ötszázasok képében aligha. Adni vagy nem adni — mindenki maga dönti el. Annyi bizonyos, hogy az egész lakosságra kiterjedő egészségügyi társadalom- biztosítás, az intézethálózat fejlesztése, a gyógyító-megelőző ellátás javítása összefügg a hálapénz problémájával. Sok múlik majd az egységes egészségügyi színvonal megteremtésén. Hogy az ország legkisebb falujában élők se érezzék azt, hogy hátrányban vannak, mert még csak a nagyvárosokban van vagy egyes klinikákon gyógyítanak a mai orvostudomány fejlett fokán. S ahová nem könnyű bejutni. Ehhez azonban nemcsak korszerűen berendezett intézetek, nemcsak kórházi ágyak kellenek, hanem, ahogy az őszi országgyűlésen az egészségügyi miniszter mondotta: „... olyan orvosokra van szükségünk, akik szakmai fel- készültségük mellett tudásukat hasznosítva megfelelő érzelmi — ezt a klasszikus emberi viszonyt kifejező — kapcsolatba kerülnek a betegekkel. Úgy foglalkoznak törődnek velük), hogy azok gyógyulásuk után is emlékeznek rájuk, még gyerekkorukból is, s akikkel a kontaktus megteremtése nem adminisztratív úton, hanem belülről fakadóan történik”. Akkor majd megváltozik az orvos és a beteg viszonya. Horváth Anita Munkáslakások Türökszentmiklóson Űj technológiát alkalmaznak a belső falak gyorsabb elkészítéséhez; hungarocell-betétes gipszpanelek összeragasztá- sából nyernek kevés élőmunkával könnyű és gyors válaszfalakat. Cseri Mihály és Szabó Lajos a fűrésszel „beszabott” panelokat illeszti össze. Ebben az évben négy, egyenként tizennyolc lakásos lakóház felépítéséhez kezdtek a Fáy András Lakásszövetkezet lakótelepén az Alföldi Építőipari Szövetkezet dolgozói Tö- rökszentmiklóson. Ebből az első épületet még az idén át is adják a tulajdonosoknak. Ha az eddigi szerződésben vállalt 144 lakás elkészül, további 126 felépítése kezdődhet a lakótelepen. (K. 1.)
