Szolnok Megyei Néplap, 1979. augusztus (30. évfolyam, 178-203. szám)
1979-08-11 / 187. szám
1979. augusztus 11. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 fiz igényekhez igazodnak Bővítik az autószervizt Jászberényben Boríték és kézfogás A jászberényi Műszeripari Szövetkezet népszerű és hasznos szolgáltatása az autójavítás. A hamar ismertté vált javítóüzem kapacitása már nem tudja kielégíteni az igényeket, ezért úgy határoztak, hogy két és félmillió forintos költséggel bővítik a javítóműhelyt. A beruházás meggyorsítása érdekében a hét elején a felettes szervek, valamint a beruházó és kivitelező szakemberek egyeztető tárgyaU bíróság ' tán másodfokon. Aztán újból első-, majd újból másodfokon. Megállapította, ki miben és miért felelős. Határidőt szabott a kivitelezési hibák kijavítására. Mégis, mintha az égvilágon semmi sem történt volna. A Ganz Villamossági Művek szolnoki gyárának szerelőcsarnokában a szellőző változatlanul nemcsak a levegőt engedi be, hanem a vizet is. A csapadék akadálytalanul ömlik a csarnokba. Olyannyira, hogy a 25 millió forintos automata gép fölé műanyaglapokból sátrat csináltak, mondván igazán nem tenne jót sem az irányítópultnak, sem a gépnek, ha időnként eső áztatná. De nemcsak a gépet féltik, mert ahogyan a vasszerkezetű csarnok falán, az épületen körös-körül fut a zsalus szellőző, ugyanúgy húzódik lenn, vele párhuzamosan a kábelcsatorna. Érthető a rettegésük: mi lesz, ha egyszer víz éri az elektromos vezetékeket? Ez van hét esztendeje. Ez idő alatt csak az akták duzzadtak egyre vaskosabbra. Gyűltek a bírósági ítéletek, amelyekről a hibák kijavítására kötelezett kivitelező: a Szolnok megyei Építőipari Vállalat szinte tudomást sem vesz. Miért? Valakitől, aki a csarnok építésében részt vett, irányította, vagy ismeri a körülményeket, szerettem volna áz okát megtudni. „Régen volt, azok közül már mindenki más munkahelyen dolgozik, vagy nincs is a cégnél. Ki emlékszik már a hét évvel ezelőtti dolgokra. Azóta ezrével építettünk házakat, csarnokokat”, — hangzott a visszautasító magyarázat. Nem marad más, mint a bírósági akta dokumentumhalmaza, a helyszíni szemlék, a tárgyalások jegyzőkönyvei, a szakértői és a jogi vélemények, a peres felek homlokegyenest ellenkező állításait rögzítő papírok levelek. Ugyanis 1972. augusztusától, attól fogva, hogy a csarnokot átadták, négy éven át leveleztek a két ■vállalat vezetői, jogászai. lást tartottaki, amelynek eredményeként gyors, összehangolt munkával már a jövő héten átadják a vásártéren az előkészített építési területet. Hamarosan megkezdik a vázak szerelését, az őszi hónapok beköszöntőig téliesítik az építkezést, így a téli hónapokban elvégezhetik a szakipari munkákat is. Az új létesítmény — a tervek szerint — a jövő év derekán már „fogadja” a javítandó járműveket. Annak rendje-módja szerint a hibajegyzékkel kezdődött, amelyen már szerepelt az elfuserált szellőző. Ekkor még az építő készségesnek mutatkozott. Vállalta, hogy kijavítja. Ha ideiglenesen is, lényeg az, hogy gyorsan, még az átadás évében. Valamit csináltak is, de a szellőző épp olyan maradt, mint volt. Ezután esős időben és szárazban tucatjával követték egymást a helyszíni szemlék, amelyeken a tervező (az épülettervező vállalat képviselője) is jelen volt. Mindenki látta, láthatta, hogy a zsaluk körül baj van. A kivitelező még akkor is megígérte, megcsinálja, ha a tervező a javítás menetét és módját is megtervezi. Azt már nem! Az eredeti tervek jók, csak azoknak megfelelően, pontosan betartva kellett volna és kell a szellőzőt elkészíteni. Kötél húzásháTáanz-------------------------- Vill-esekn ek már fogytán volt a türelmük: 1976. februárjában a következő „ultimátumot” intéztek az építőipari vállalathoz. „Amennyiben” záros határidőn belül nem kezdik meg a beázás okának megszüntetését, kénytelenek leszünk jogainkat bírósági úton érvényesíteni.” Megtörtént. A szolnoki megyei bíróság az ítéletben (az elsőben) arra kötelezte a kivitelezőt, hogy hatvan napon belül javítsa ki a hibát. Megfellebbeztek. Fellebbezésüket másodfokon elutasították. Az építőt nem érdekelte. Sem a bíróság sem az ítéletei. A csarnok tájára sem mentek. Tovább pereskedtek. Perújítási kérelmet adtak be, időközben ugyanis rájöttek, hogy azt a szellőzőt nem is az ő vállalatuk csinálta, hanem egy másik, a Berettyóújfalu és Vidéke Szolgáltató Szövetkezet. Az építőipari vállalatnak semmi köze az egészhez. Miért évek múltán döbbentek rá? Ék hol a bizonyíték, a szerződés, a számla? Az nincs. (A Magyar Nemzeti Bank is csak öt évig őrzi.) A gyár vezetői állították, hogy nekik nem volt semmiféle szerződésük a berettyóLátogatás a húsipari vállalatnál Andrikó Miklós, a megyei pártbizottság első titkára és Bereczki Lajos, a megyei tanács általános elnökhelyettese tegnap felkereste a Szolnok megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalatdt. Csorna János vállalati igazgató tájékoztatója után üzemlátogatásra került sor. Ezután Andrikó Miklós megbeszélést folytatott a vállalat továbbfejlesztésének kérdéseiről. újfaluiakkal. Ök az építőipari vállalatot generálkivitelezőként bízták meg. Hogy ki mindenki volt még alvállalkozó, az már a megrendelőt igazán nem érdekli. A bíróság véleménye lényegében ugyanaz volt. A perújítási kérelmet elutasították. Első és másodfokon is. Ekkor már 1978-at írtak, és a csarnok szellőzőjének állapota még mindig változatlan, volt. A munka- és baleset- védelmi szakemberek egy vizsgálat alkalmával már- már kritikusnak minősítették az üzemcsarnokban uralkodó helyzetet. Egyik legnyomósabb érvük az elektromos kábeleket és gépeket veszélyeztető beázás volt. Kijelentették, ha záros határidőn belül nem hozzák rendbe, bezáratják a csarnokot. Mindezt a gyár vezetői a bíróság tudomására hozták. Üjabb tárgyalás, újabb ítéletek, újabb póthatáridő: 1979. június 30. A büntetés, késedelmi kötbércímek 80 ezer forint. Minderre az építőipari vállalat jogtanácsosának válasza: „Minden eddigi ítéletek ellenére nem ismerjük el felelősségünket”. A gazdasági perekben úgy látszik még ezt is lehet. Büntetlenül. Legfeljebb a vállalat jó hírneve forog kockán, de ez kit érdekel? A felperes a jogos követelését megerősítő bírósági ítéletek ellenére is egyszerűen tehetetlen. Illetve egyet tehet: újból és újból pert indít, a bíróság pedig újból és újból... Ördögi kör. S ennek a helyben- j árásnak, mint azt a hét éve tartó vita, majd pereskedés is bizonyítja, a joggyakorlat sem állja az útját, s ez nincs rendjén! n p«n7 Villamossági ÜdlIZ Művek szolno- -ki gyárának vezetői kényszerhelyzetükben egy ütőképes brigádot szerveztek az üzemben. Hét év után megcsinálják maguknak azt, amiért egyszer már fizettek. De ezzel még nincs vége. Hogy a javítás költségeit visszakapják, újból pereskedniük kell. kötő- üzemben néhány évvel ezelőtt felfigyeltek arra, hogy nagyon sok — főként importból származó — tű fogy, törik el az indokoltnál hamarabb. A tűfelhasználás mérséklésére első lépésként mindössze annyit tettek, hogy minden gép mellé kiírták, ott mennyit használnak fel. Már ez az egy, aprónak tűnő, ám korántsem jelentéktelen mozzanat — a tűfogyasztás nyilvánossá tétele, a dolgozók munkájának összehasonlítása — érezhetően csökkentette a fogyasztást, s az ehhez kapcsolt közvetlen ösztönzés már csak kisebb hatást váltott ki. Ismerek olyan fiatal, pályakezdő közgazdászt, aki, — noha egykori évfolyamtársai többségénél kevesebbet keres — mégis jól érzi magát munkahelyén. Titka egyszerű: olyan munkája van, amit szeret csinálni, olyan feladatokat kap, melyek alkotó fantáziáját képesek működésbe hozni. Főnökei partnerként kezelik, s minden lényeges kérdésben kikérik a véleményét. Pedig — felmérések is kimutatták — különösen a pályakezdőknél a bér, a boríték vonzása igen erőteljes, s az esetek nagy részében erősebb, mint az erkölcsi megbecsülés, az elismerő kézfogás. Az eddigi példák főként az erkölcsi megbecsülés fontosságára mutatnak* rá. Azt azonban senki nem mondja, hogy csak ez a lényeges. Szocialista fejlődésünk során jól megfigyelhető az a folyamat, ahogyan egyre inkább fel- és elismerjük az anyagi ösztönzők fontosságát. Azt, hogy bár áldozat- készségre, odaadásra, öntudatra ma is szükség van, de a jutalomosztásnál mégis először a borítékot adják át, s csak ezt követi a jó munka elismerését kísérő kézfogás. A párt Központi Bizottságának elmúlt évi december 6-i határozata a népgazdaság helyzetét feltárva és az idei feladatokat körvonalazva többek között megjegyzi: a keresetek jobban kapcsolódjanak a teljesítményekhez és azok fokozására ösztönözzenek. Szűnjön meg a káros egyenlősdi, a jobb munka nagyobb anyagi és erkölcsi megbecsülésben részesüljön. Nem úji gondolatok ezek, hiszen évtizedek óta alapelvünk az egyenlő munkáért egyenlő bér. Csakhogy, mostanában mind égetőbb szükségszerűség, hogy ehhez hozzágondoljuk: különböző munkáért pedig különböző bért fizessenek! Érdekes módon, a jövedelmek, keresetek differenciálásával elvben általános az egyetértés. A problémák inkább a megvalósításnál jelentkeznek. Sok helyen a prémiumot még mindig „egyenlően” osztják el, máshol a vetésforgó módszerét alkalmazzák: a jutalmak osztásánál egyik vezérlő szempont, hogy mindenki sorra kerüljön. Érthető, ha nem is mindig menthető a munkahelyi kollektívák gyakori húzódozása a különbségek megtételétől. Ai pénzkérdés — kényes kérdés, s egy adott kis kollektívában különösen az. Nehezíti a dolgot az is, hogy a különböző fajta munkák csak nagyon áttételesen mérhetők össze. Persze ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne megállapítani, ki dolgozik jól és ki rosszul. Tudják ezt pontosan azok, akik évek óta együtt dolgoznak, egymás mozdulatait is jól ismerik. Csak hát az egyenlősdi nagyon sok helyen gyakorlat. S ami hosszú ideje gyakorlat, abból szokás lesz, s a szokásokon — főként ha azok károsak — köztudottan nem könnyű változtatni. Igaz, az ésszerű, igazságos differenciálás objektív feltételei gyakran hiányoznak. Az egyén „jó munkája” ugyanis csak a vállalati eredményen keresztül mérhető. Hiába ad ki valaki a keze közű] bármilyen csodálatos munkadarabot, ha a termékre sem itthon, sem külföldön nincs megfelelő kereslet, vagy csak veszteséggel értékesíthető. Hiába dolgozza végig valaki becsületesen a nydlc órát, ha a vállalat vezetésének esetleges hibás döntése folytán a gazdasági tevékenység egésze kerül nehéz helyzetbe. S persze, igaz ennek az ellenkezője is: ki lehet dolgozni ragyogó terveket, szárnyaló elképzeléseket, de ha nincs munkáskéz, akkor a tervek mit sem érnek. Mindez pedig azt igazolja, hogy az egyéni jó munka és a vállalat munkája között szoros kapcsolat van. A „különböző munkáért különböző bér” elv csak úgy érvényesíthető, az egyes dolgozókra, ha a vállalatokat is tevékenységük eltérő hasznossága szerint értékelik. Az egyenlősdi ugyanis nemcsak az egyének közötti béremeléskor, jutalmazáskor uralkodik. Ugyanúgy létezik ma még vállalati szinten is. A kiugró, jó eredményeket elérő vállalatok nagy jövedelmét az állam elvonja, s — bár idén jelentősen csökkenő mértékben — a kevésbé jól gazdálkodók támogatására használja fel. és a kézit boríték fogás. az anyagi es erkölcsi ösztönzés nem egymást kizáró vagy éppen egymással ellentétes fogalmak. Mindkettő egyaránt és együtt fontos. Kovács Katalin A szolnoki Lenin Tsz gépműhelyében az őszi betakarítás gépeinek főjavításán dolgoznak. Képünkön egy Herriau cukorrépa betakarító gépet javítanak F. S. P. Utak, sorsok Nyugdíjban a brigádvezető, — Az idén letelt az 4 mintagazdft időm, koccintottunk a 60. esztendőmre, aztán letettem a lantot, nyugdíjba mentem. Harminc évvel ezelőtt lettem vasutas, akkor vettek fel segédmunkásnak az Északi Fűtőházhoz. Bántam is én, hogy minek neveznek, vasutas lettem, gyermekkori álmom vált valóra. Lakatosok mellett dolgoztam, biztatásukra vágtam neki 30 éves fejjel annak a tanfolyamnak, ami lakatos szakmunkásbizonyítványt adott a kezembe. A bizonyítvány nekem különösen sokat jelentett, hiszen mezőgazdasági napszámosból léptem elő ipari dolgozóvá, és „hozd id,e — tedd oda” segédmunkásból lakatossá. Azt hiszem elmondtam a legfontosabbat, mert ami utána következett, az folytatása volt az Északi Fűtőházban eltöltött éveknek. Majdnem húsz esztendeig dolgoztam ott, 1969-ben, amikor Jászkis- éren felavatták a MÁV Építőjavító Üzemet, áthelyezéssel hazajöttem. Egy csoportot bíztak rám, légfékes kocsikat szereltünk, javítottunk, import pótló, értékes alkatrészeket gyártottunk, és megalakítottuk a Május 1. brigádot. Az ám, a brigád, ha az elején lennénk a beszélgetésnek, vele kezdeném a sort. Amikor átadtam a brigádvezetést, a brigád tagjaitól váltam el a legnehezebben. Jóravaló, dolgos gyerekek egytől-egyig, a munkában nem ismerik a tréfát, amit rájuk bíz a főnökség, azt megcsinálják akkor is, ha hajnalig tart. Utána meg nem fogynak ki a mókából, úgy volt ez az én időmben, úgy van ez most is. Fogad,koztunk is, amikor búcsúztam, hogy a nyugdíj nem jelenti, hogy ezután ne ismerjük egymást. Ebben a hónapban kirándulni mennek, természetesen, hogy velük megyek, a szomszédom — ő aktív vasutas — este, ha jön haza, hozza a híreket, elmondja, mit csinál a brigád. Mivel töltöm az időmet? Nézze meg a kertet, alig látja a végét. Gondozom a paprikát, a zöldbabot, a gyümölcsfákat. Télen pedig — ha itthon elfogy a munka — megyek az üzembe. Megmondták, Göncző Istvánnak, az öreg brigadérosnak hely meg tennivaló is akad a brigádban. — Külön utakon jársz Donkó Boldizsár, neked soha nem jó az, ami van, mindig mást akarsz. ;— Legénytársaim dorgáltak így, mert én nem nyugodtam bele a „megvál- toztathatatlanba” és attól kezdve, hogy legénysorba léptem, igyekeztem igazítani sorsomat. Mindig azon törtem a fejemet, hogyan lehet nemcsak könnyíteni, hanem hasznosabbá tenni az emberi munkát. Szüleimnek volt 11 hold földjük és velem együtt kilenc gyerekük. Segítő kézből nem lett volna hiány, csakhogy gyerekek közt egyedül én voltam az, aki szerette a földet. Alighogy megtanultam a betűvetést, bújni kezdtem a mezőgazdasági könyveket. Jászladányban én voltam a legfiatalabb részvevője annak a „téli mezőgazdasági tanfolyamnak”, amit a gazda kör hirdetett. Először szüleim földjén próbáltam hasznosítani a tanultakat, amikor meg kilenc félé szakadt a 11 hold, kisbériéibe vettem ki földet. Mivel jártak a próbálkozások? Vállalni kellett a kockázatot és eltűrni az emberek rosszmájú megjegyzéseit. Addig, míg be nem bizonyítottam, hogy nagyobb terméssel fizet a szuperfoszfáttalfeljavítottföld, hóbortos Boldizsár volt a nevem, amikor meg csonterősítőt kevertem a malaceledelbe, azt kérdezték: sertéspatikát nyitok? Volt, aki megsajnált, hogy elhagyott,, az eszem, mivel magam kezdtem el fabrikálni egy négyzetes kukoricavetőgépet. Ugyanazok, amikor látták, hogy szuperál a masina, kölcsönkérték. Ezekre emlékszem, és ha számvetés lenne ez a beszélgetés, 77 évesen azt mondanám, semmit sem bántam meg. Elismerem, sokféle passzióm volt, de mindegyikkel használtam magamnak és embertársaimnak. Szívesen gondolok vissza arra, hogy 1948-ban „Minta Gazda” kitüntetést kaptam, Dobi István adta át az oklevelet és áz ezer forintot. Talán egy valamit sajnálok, hogy túlságosan belefeledkeztem a magam dolgaiba,. és későn vettem észre, mekkorát változott a világ. Későn, csak 1961-ben léptem be a téesz- be, akkor gondoltam először arra, ha hamarább feleszmélek, idejében és szerencsésebben találkozott volna múltam, a jövendőmmel. Illés Antal HÉT ÉVE PERESKEDNEK -Viták a zsalus szellőző körül A FELPERES TEHETETLEN fiz egyik
