Szolnok Megyei Néplap, 1979. augusztus (30. évfolyam, 178-203. szám)
1979-08-29 / 201. szám
1979. augusztus 29. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 A túrkevei Népművészeti Háziipari Szövetkezet a felhasznált fonalmennyiség egy részét saját cérnázó üzemében készifi elő szövésre Hatezer óra nem veszhet el... Lerövidítik a beton érlelési idejét A BVM szolnoki gyárában I A kongresszusi és jubileumi munkaversenyben a Beton- és Vasbetonipari Művek szolnoki gyárának dolgozói többek között azt vállalták, hogy 1979-ben 17 ezer órával csökkentik a termelésből kieső veszteségidőket. Az órák száma talán semmit nem mond a laikusoknak, a felajánlás fontosságát akkor érthetjük meg, ha tudjuk: 17 ezer óra alatt 8 napi termelését nyerheti meg vagy veszítheti el a gyár. Nem mindegy, hogy sikerül-e elérni az ígért megtakarítást. A szolnoki BVM-ben ugyanis a jövedelmezőséget ma még az árbevétel növelésével, vagyis a termelési lehetőségek minél teljesebb kihasználásával javíthatják a legeredményesebben. A verseny céljának elérésében az egyik legnagyobb feladat megoldása a Span- Deck üzem dolgozóira vár. A szinte téljesen automatizált, három műszakban 24 embert foglalkoztató üzemben 6 ezer. eddig meddőn töltött óra hasznosítására vállalkoztak. — Egyszerre könnyű és nehéz is vállalásunk teljesítése — elemezte lehetőségeiket Bella Sándor, az üzem vezetője. — A három gyártósoron elméletileg 150 ezer négyzetméter feszítettbeton panelt készíthetünk évente. Vannak tehát tartalékaink, hiszen az idei terv szerint csupán 130 ezer négyzetmé- te- elemet kell termelni. A veszteségek megszüntetésére kínálkozó lehetőségeket azonban igen nehéz megtakarítássá változtatni. Gondjaikat legjobban az példázza, hogy a beton kötését, „érését” gyorsító nyugatnémet vegyszer hiánya miatt az első félévben 10 ezer négyzetméterrel kevesebb fodémpallót készíthettünk a tervezettnél. A második félévben az előző hat hónap lemaradását kell pótolnunk. Ez pedig nem lesz könnyű, hiszen a betonból kiöntött elemek érlelési idejét a mostani technológiai feltételek mellett nem lehet tovább rövidíteni. A Soan-Deck üzem dolgozói azonban mégis vállalkoztak a megtakarításra. — Ha a 10 órás érlelési időt megrövidíthetnénk, akkor korábban felszabadulnának a gördülő ágyak. Többször kezdhetnénk el újabb elemek öntését — csatlakozott a beszélgetéshez Schie- werth Károly gépkezelő, a műhelybizottság titkára. — Igaz, akkor a munkánk is megszaporodna, de ez ma már nem okozhat gondot. A múlt év végén, amikor három műszakra tértünk át, sok új ember került hozzánk. Már ők is pontosan ismerik feladataikat, gyorsan elhelyezik a panelek acélszerelvényeit. Egy-egy munkatársunk betegsége, szabadsága sem lassítja a munkát, mert mindannyian több gép kezeléséhez értünk... A begyakorlottság sokat segíthet a veszteségidők lefaragásában. — A nagyobb rutin hasznosításához azonban megfelelő feltételék kellenek — egészíti ki társa szavait Gya- lai József brigádvezető. — Az a legkevesebb, hogy időben megkapjuk a termeléshez szükséges anyagokat, és ne kelljen a kész elemeket kiszállító kocsira várni. Ha nem lesz kötésgyorsító vegyszerünk, akkor át kell alakítani az érlelőberendezés fűtési rendszerét. Egyszer már megtettük, az akkori változtatás azonban kevésnek bizonyult. A nem elég hatékony fűtés miatt még mindig túl sokáig vesztegelnek a beton megszilárdulására várva az elemek sablonjai, a gördülőágyak. És az újítás nem is megvalósíthatatlan ábránd. A fiatal üzem és a tmk-műhely dolgozói már eddig is az elemek méretre vágásának korszerűsítésével, a? érlelőberendezés hatásfokának javításával segítették a termelés hatékonyságának növelését. „Miért éppen most ne sikerülne az újítás kidolgozása?” — biztatja magát a kis kollektíva. Ismerik múltbeli eredményeiket és lehetőségeiket — ennek tudatában vállalkoztak a munkaidő megtakarítására. V. sz. j. Őszi csúcs a mezőgazdaságban (Folytatás az 1. oldalról.) hektár föld megmunkálásával túljutottak a talajművelés félidején és 300 hektáron a trágya is a földekre került. A silózást és az istállótrágyázást egyaránt két műszakban végzik, de a többi feladatnál is maximálisan ki akarják használni a gépek teljesítőképességét. A jobb és eredményesebb munkát célprémiummal ösztönzik. A műszáknormát erőgéptípusként állapították meg. Az a gépvezető, aki a előírt normát teljesíti, és munkája minőségi kifogás alá nem esik. a munkabéren felül jutalomban részesül. A megtakarított üzemanyag értékének 50 százalékát is megkaphatják a gépjármű- vezetők. A KISÚJSZÁLLÁSI TISZA II. TSZ-BEN 3104 hektár földről körülbelül háromezer vagon terményt kell a tervezett 45 munkanap alatt betakarítani. A szövetkezet kampánytervét ennek megfelelően készítették el. Az őszi vetésekhez jelenleg mindössze 300 hektár szabad terület áll rendelkezésre, ennek nagyrészén a trágyázást befejezték, és az őszi vetéshez szükséges 31 vagon saját termésű búzavetőmagot kitisztították. A nagy traktorokhoz kiszolgáló gépet rendszeresítettek, amely mindent a helyükbe szállít. A mezőn dolgozó gépek helyszíni javításához két műhelykocsit üzemeltetnek. Az energiatakarékosság érdekében tüzelő- és kenőanyagból megtakarítási prémiumot vezettek be. Az első tapasztalatok azt mutatják, hogy a premizálásnak ösztönző hatása lesz a rendszeres takarékosságra. A KARCAGI MAGYAR- BOLGÁR BARÁTSÁG TSZBEN a kipusztult őszi búza helyére vetett silókukorica betakarításán dolgozik négy járvaszecskázó, a hét elejéig több mint 430 hektárról került le a termés. A 887 hektár repce egyharmada is lekerült a földről, és folyamatosan dolgoznak a többi repce betakarításán. A kiterjedt területen gazdálkadó tsz-ben 6700 hektár őszi érésű növény termését kell fedél alá hordani. A kukorica vetés- területe megközelíti a háromezer hektárt. 1350 hektár- a rizs, 660 hektár a napraforgó és 600 hektár a kukorica. A kampánytervben foglaltaknak megfelelően az őszi munkacsúcs idején nyújtott műszakban dolgoznak, a szombatot és a vasárnapot is kihasználják a munkák gyorsítására. Volán—cukoripar Szállítási szerződés az idényre Az ötéves keretszerződést pontosítva a Volán Tröszt és a magyar cukoripar megkötötte az idei szállítási megállapodást, amely szerint szeptember elejétől a feldolgozási idény végéig több mint 1,9 millió tonna répát fuvaroz el az ország legnagyobb közúti közlekedési szervezete. A szerződésnek megfelelően 260 ezer tonna répát közvetlenül a földekről, a betakarító gépsorok alól szállítják a gyárakba, a többit a prizmákból és a ra- kodóhelyekről viszik a teherautók az üzemekbe csaknem 400 ezer vagon répát fuvaroznak a lerakatokból a vasútra is. A kocsipark már rendelkezésre áll a répaszállításra, munkájukat, beosztásukat a következő napokban szervezik meg az érdekelt gyárak és Volán vállalatok, amelyek szakemberei bejárják a répaútvonalakat. felmérik a távolságokat, kijelölik a rako- dóhelyeket. és ezek alapján pontos menetrendet készítenek a teherautóknak annak érdekében, hogy az utolsó répaszállítmányig megállás nélkül dolgozó cukorgyárak folyamatosan, zavartalanul megkapják a nyersanyagot. A munka „egyszerű” lélektana voltak az úgynevezett fluktuációs vizsgálatok. Végezték ezt eleinte mindazok, akik éppen ráértek, ám az igényesebb vállalatok csakhamar speciális képzettségű szakemberékre — szociológusokra, pszichológusokra — bízták annak kiderítését, hogy az emberek miért vándorolnak egyik munkahelyről a másikra. Ezek a vizsgálatok egytől egyig megállapították, hogy az emberek kismillió ok miatt cserélgetik a munkahelyeiket, ám a több pénz, a magasabb fizetés, mint a mozgást motiváló tényező, csak nagyon sokadik, és szinte mellékes. Akkoriban nagy divatja volt a fluktuáció elleni dühödt sajtó-kirohanásoknak, amelyek — éppen az említett vizsgálatokra hagyatkozva, igaz: kissé leegyszerűsített módon — a labilis öntudatban vélték felfedezni a munkaerővándorlás legfőbb okát. Ma is emlékszem az Orion- gyár művezetőjére, aki — minden szociológiai és pszichológiai képzettség nélkül, csupán mindennapi gyakorlatára és emberismeretére támaszkodva — előttem is elvégzett egy ilyesfajta fluktuációs elemzést. Emlékszem a számokra is: hat hónap alatt a mintegy százhúsz embert foglalkoztató műhely egyharmada kicserélődött. Áz eltávozottak közül több mint húszán már hónapok óta kilincseltek órabéremelésért, mindhiába. Végül is a legeredményesebb módszerhez nyúltak: munkahelyet cseréltek, és egyszersmind egymásfél, sőt két forinttal kerestek többet óránként. Ugyanis ez volt a csere feltétele. Hasonló elemzést végzett el a nagyhírű finommechanikai üzem gyáregységvezetője, arról sem feledkezve meg, hogy összehasonlítsa a „ma- szek’-elemzés végeredményét a „profik” megállapításával. Persze, nagy volt az eltérés, ám senki se gondolja, hogy a „profik” tudatosan hamisították meg vizsgálódásaik konklúzióit. Ők csak azokat a válaszokat értékelhették ás elemezhették, amelyeket kérdéseikre a „vándormadarak” adtak. Senki sem volt olyan bolond, hogy akár távozta- kor is bevallja: „azért megyek el, mert keveslem a fizetésem, és ezért — kénytelen kelletlen — kihasználom a munkaerő iránti általános és korlátlan keresletet”. A művezető és a gyáregységvezető pedig — ha szabad így fogalmazni — „emberközelből” ismerte az indítóokokat. Más kérdés; hogy nem változtathatott ezeken az ókokon, sőt: ezzel kapcsolatos tájékoztatásait a vállalatok vezetői sem, vették tudomásul. Inkább hittek a kétségkívül jóindulatú és nagy szakmai tudással elkészített, de megbízhatatlan jelentéseknek. Napjainkra a feledés homálya borul a fluktuációs vizsgálatokra: hiábavalóságuk ma már nyilvánvaló. Az üzemekben dolgozó szociológusok, pszichológusok, sőt — mert ilyen is van — pedagógusok másfajta, és remélhetően komolyabb tennivalókat kaptak. Ám azóta is gyakran eszembe jut egy másik — történetesen könnyűipari üzemben dolgozó — csoportvezető keserű kifaka- dása: „Nálunk laboratóriumi vizsgálatokkal állapítják meg az emberek pályaalkalmasságát. Pszichológusok járják időnként a műhelyeket, s mások is különböző rejtélyes vizsgálatokat végeznek. Filmes módszerekkel rögzítik a munkaidőkihasználást, mozdulatelemzéssel igyekeznek kideríteni a racionálisabb munkavégzés lehetőségeit. De mit érnek velük? Ide- küldenek egy embert, akit a pályaalkalmasságin jól minősítettek és 48 óra múlva kiderül, hogy erre a munkahelyre csak jobb híján jött, hogy egészen mások az elképzelései. És hiába mondom: nem megyek semmire az illetővel, senki sem hallgat rám. Kiderítik a lehető legszakszerűbb vizsgálatokkal, hogy csapnivaló módon dolgoznak az embereim, többek között azért, mert ócska, elavult berendezésekkel, rosszul elhelyezett eszfcözök- kel kénytelenek dolgozni. Hosszú vajúdás után és nem kevés pénz árán megszületik a korszerűen felszerelt munkahely. de továbbra is futkosni kell a messzire levő raktárba, egyenként kivételezni a szükséges anyagokat, szerszámokat és alkatrészeket, mert a racionális szervezés, meg az anyag-alkatrész- és szerszámhasználat ügyviteli rendje két különböző kategória. Arról nem is beszélve, hogy esetenként most a korszerű munkahelyek mellett üldögélnek az emberek tétlenül, mert ugye az állásidő réme bennünket is fenyeget. történt nemrégiben. hogy szakemberek hada, kérdőíves módszerrel kutatta, miért olyan magas az úgynevezett törtnapi hiányzások aránya a műhelyben? Tehát amikor az emberek egyrésze napi néhány órára kér eltávozást. Dolgozott ezen a munkán vagy négy ember, nem is tudom hány napig. Pedig csak meg kellett volna nézniük a kilépőcédulák másolatait, néhány óra alatt összegezhették volna az általam egyébként is jól ismert végeredményt: menni kell a hivatalba, az OTP-hez, a biztosítóhoz, az útlevelet intézni, várni kell a szerelőt, a tüzelőt. vigyázni kell a gyerekre, soroljam még? ... Az ilyesmit elmondom minden csoportvezetői tanácskozáson, és még sok minden mást 'is, ami alapvetően befolyásolja, éppenséggel rontja az emberek hangulatát, munkakedvét. Hiába! Rám nem hallgatnak, a kollégáimra se. inkább vizsgálódnak, elemezgetnek, felméréseket készítenek... Keserű és sovány vigasz, hogy ezek után sem történik lényeges változás ...” kissé hosz- szan idéztem a csoportvezetőt, és úgy tűnhet, mintha feltétel nélkül egyetértenék a mondataiból kicsendülő végkövetkeztetéssel, nevezetesen, hogy minek annyi speciális képzettségű szakember foglalkoztatása, minek ez a sok tudományos felmérés, vizsgálat, meg miegyéb?-. .. Hadd jegyezzem meg gyorsan: nem erről van szó, és a munkahelyeket közvetlenül irányító vezetők, főnökök sincsenek azon a véleményen, hogy az emberismeret tudományából felkészült szakemberek feleslegesek lennének a termelő üze-, mekben. Igenis szükség van rájuk, de a magas fokon művelt szociológia, pszichológia tudománya mellett létezik a munka egyszerűbb, egészen elemi fokon művelt lélektana is, aminek nagy tudósai azok az emberek, akik hosszabb ideje irányítanak egy-egy munkahelyet, s akik a lehető legegyszerűbb módon ismerhetik meg a rájuk bízott kis csoport „mikroklímáját”. Ügy, hogy nap, mint nap ott élnek, dolgoznak abban a bizonyos kis csoportban, s bár az irányítással, vezetéssel kapcsolatos jogaik és lehetőségeik nagyon korlátozottak, emberismeretük bizony felér egy tudományos felkészültségű szakember ismeretanyagával. Éppen ezért többet kellene hallgatni rájuk, komolyabban kellene venni a véleményüket, tisztelni kellene azokat a nagyon egyszerű módszereket, amelyekkel könnyedén feltérképezhetik a műhely vagy csoport hangulatát, munkakedvét, illetve az ezeket rontó, akadályozó tényezőket. És persze: nem ártana tőlük tanulni. Megismerni a közeget, ahol ők dolgoznak és megismerni a módszereket, amelyek révén a sokszor bonyolultnak, komplikáltnak tűnő lélektani és szociológiai folyamatok is könnyen áttekinthető nyitott könyvként állnak előttünk. Az ilyesfajta gyakorlati stúdiumok talán hozzásegíthetnék a felsőbb beosztású vezetőket ahhoz, is. hogy a társadalomtudomány professzionalista szakembereit hivatásuk és tudományuk rangjának megfelelő tennivalókkal foglalkoztassák. , Vértes Csaba Kezdetben ] Aztán Meglehet A törökszentmiklósi Gépgyártó és Javító Ipari Szövetkezet gyártmányaihoz szükséges öntvények többségét saját öntödéjében állítja elő. Az öntöde eddig csak hazai felhasználásra dolgozott, a közeljövőben azonban francia megrendelésre is készítenek különböző alkatrészeket
