Szolnok Megyei Néplap, 1979. július (30. évfolyam, 152-177. szám)

1979-07-29 / 176. szám

1979. július 29. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 BELLON TIBOR: Nagykunság A NÉPRAJZOSOK is fel­fedezik ám maguknak Ma­gyarországot, nemcsak az írók, szociográfusok, s az egymás mellett megjelenő munkák alighanem érvénye­sebbek együtt, mint külön- külön. Az olvasónak érde­mes próbát tennie: böngész- sze át először Dömötör Sán­dor Őrség című könyvét, majd Moldova György Az őrség panasza című szociog­ráfiáját. Vagy Katona Imre és Kunszabó Ferenc Sárköz­ről szóló könyveit. Vajkai Aurél és Bertha Bulcsú Ba­latonról és mellékéről hírt adó munkáit;és lehetne foly­tatni a kísérletet a Nyírség­gel, a Kiskunsággal. A tu­dós munkája nyomán gaz­dagon megmutatkozik a múlt és a közelmúlt, az író, a szociográfus írásában pe­dig a sokkal ellentmondáso­sabb, vitára ingerlőbb, de mindenképpen a múltra épülő jelenidő arca. — A Nagykunságnak eddig mosto­hább sors jutott: még nem fedezte fel magának az iro­dalom, s az összefoglaló igé­nyű tudományos munka is váratott magára. Ez utóbbi igen régen várt könyv vég­re megjelent, Bellon Tibor tollából. A karcsú kis könyvet sze­rencsére sokan lapozgathat­ják a Nagykunságban, hála a karcagi könyvesbolt elő­relátó rendelésének. A felfo­kozott érdeklődés érthető: Magyarország egyik rendkí­vül markáns, karakteres népcsoportja most fontos művet olvashat magáról. Ezt pedig eddig is szívesen tette, hiszen' magam is tapasztal­tam, hogy Szűcs Sándor köny­veit vagy Győrffy István Nagykunsági krónikáját kincsként őrzik négy. esetleg hat osztályt járt parasztem­berek. Hogy Bellon Tibor könyvét is hasonló becsben tartják-e majd, nem tudjuk, legfeljebb gyaníthatjuk e kritika írása közben, hogy a majdani becsben tartás lesz a könyv igazi kritikája. Bellon könyvéről bizonyá­ra elmondja véleményét a ..szakma”, a nénrajzosok. a történészek, turkológusok és más szakemberek. Nekem — nem lévén otthon a fenti tu­dományokban — természete­sen nem lehet szavam arról, hogy a szerző nontosan ír-e a nomadizáló kunokról he­lyesen értelmezi-e a feledés­be merült kun nyelv reánk maradt szavait, avagy vitat­ható vagy sem, amit a nagy­kunsági gazdálkodásról leír. Én (szépirodalom és szociog­ráfián edződött szemmel) in­kább arra vagyok kíváncsi, pontosabbá teszi-e a Nagy­kunságban élő nép önisme­retét, ösztönöz-e á megis­merésre, a múlt haladó ele­meinek vállalására, a kö­zösség erejének, fontosságá­nak felismerésére? Szögez­zük le rögtön: igen. Nem vé­letlenül kapkodták el napok alatt. A karcagi Győrffy Ist­ván Nagykun Múzeum igaz­gatója jó és érdekfeszítő könyvet írt, melyet haszon­nal forgathat a gyerekektől az öregekig mindenki. Már a képek megragadóak: láttuk- ra a modernség bűvöletében élő ember elcsodálkozhat, hogy milyen ősi, archaikus dolgok, jelenségek szomszéd­ságában telnek napjai. A könyv, jóllehet tudományos igényű munka, mégis lerak- hatatlan olvasmány a laikus közönség számára is. Ezek előrebocsátása után mégis papírra kell vetnem néhány kifogást, az együttgondolko­dást ösztönözve. Szívesen olvastam volna többet a kunok Magyaror­szágra érkezése előtti törté­netéről, érdekelt volna a népvándorlás utolsó hullá­mával as Tisza mellé érkező nomád népnek a származása, kultúrája, ősműveltsége ... S nemcsak a kunoké! Az em­berek általában elég sokat tudnak a magyarok finnugor rokonairól, viszont annál ke­vesebbet a kunok harcos, ke­mény, nomád rokonairól, a türk népekről, akik egyéb­ként a magyar ősműveltség­re is jelentős, termékenyítő hatással voltak. AZT HISZEM, a kunokról szóló könyvnek feladata lett volna némi áttekintést adni a kipcsak-tatárok. kazakok és egyéb rokonnépek életé­ről, vázolni kellett volna tör­ténetüket. jelezni rokonsá­gunk mibenlétét, említeni a hasonlóságokat és eltérése­ket egyszóval tudatosítani kellett volna, hogy miként a magyar, úgy ez a mairoknvi kun nép sincs egvedül a vi­lágban. hiszen Belső-Ázsiá- ban és a Szovjetunió eevéb területein is. továbbá Mon­góliában. Romániában. Bul­gáriában (csak amiről én tudok) élnek rokonai Szíve­sen olvastam volna bővebben a kunok Magyarországon va­ló megtelepedéséről, akár a nádvágó kasza különféle faj­táinak részletes ismertetése helyett is — nem tagadva ez­zel ennek az eszköznek a fontosságát. Persze mindez csak szubjektív óhaj, s lehet, hogy csak az enyém. Mert végül is az általam szűkre- szabottnak talált első két fe­jezet érdekes, jól megírt részlet, akárcsak a későbbi fejezetek. Minél inkább kö­zelebb kerül a szerző a má­hoz, annál inkább elemében van. annál meggyőzőbb. A KÖN^V legjobban sike­rült része a gazdálkodásról szól: nemhiába írt már erről a témáról könyvet Bellon Tibor, magabiztosan, plaszti­kusan érvel, izgalmasan mu­tat be máig ható gazdasági és társadalmi folyamatokat. Kitűnően összefogott rész még a hiedelemvilágról szó­ló is. fontosak az utalások a pogány hitvilágra, de itt hiányzik igazán a rokon türk népek, s azok ősműveltségé­ből a sámán hit bemutatása. Sajnos, a legjobban élvezett részeknél is megrontja a fi­gyelmes olvasó örömét jó né­hány stiláris henyeség. Pél­dául a 91. oldal közepetáján öt soron belül négyszer for­dul elő a föld szó, de szóis­métléseket más helyekről is idézhetnék. Pongyola fogal­mazás a 93. oldalról: „A te­hetősebbek teljesen vaseké­ket szereztek be”; itt nyilván arról van szó, hogy teljesen vasból készült ekéket sze­reztek be. A kaján olvasó számára erősen félreérthető, s így mosolykeltő az alábbi mondat (két utolsó szava miatt): „Pallagi Katát, ’egy ötödfű Kaneza Lóval, egy 3 fű tinóval. 2 fias Juhval’elé­gítették ki” — pedig a szerző nem szodómiáról, ha­nem a lányok hozományáról akar beszélni. A figyelmet­lenségből eredő fogalmazás­beli szereplőknél azonban érdemesebb a lényeges dol­gokra figyelni, mert ez a könyv — melyet jó szívvel ajánlok minden olvasónak — számtalan fontos, máig ha­tóan fontos kérdést tartal­maz. Szeplői ellenére is ezért alkalmas arra. hogy egy táj­egység. egy sajátos karakte­rű népcsoport belőle ponto­sabban ismerje önmagát, sőt megtanulja becsülni önma­gát. (Gondolat. 1979.) Körmendi Lajos Egy vagon herendi Művészeti export Magyarországról Kolumbusz hajdanában beérte fából készült, téngeri vi­harokat jól bíró vitorlással, nem voltak különleges kíván­ságai, amikor megépítették nyugat-indiai útjához a Santa Mariát. Valamelyik késői utódja - nem biztos, hogy honfi­társa s nem valószínű, hogy hajóskapitány lenne az illető - ezüstből készült kicsinyített mását vette meg Amerika felfedezői hajójának, színarany disziféssel, féldrágakövek­kel. Méghozzá Magyarországon. Ilyen és hasonló különle­gességekkel kereskedik az ARTEX. Művészeti export a feladata — s a megrendelő­kön múlik, hogy a határokon túlra kerülő árucikk valóban a magyar művészet reprezen- tánsa-e, vagy egyéni ízlésre készült holmi, amelynek mű­vészi értékéhez férhet némi kétség. Ahhoz viszont nem fér két­ség, hogy a vállalat művé­szeti főosztályának „sztárja” igazi művészi érték: a heren­di porcelán. Vagontételben szállítják külföldre — főleg az NSZK-ba — a dunántúli gyár termékei egy vagon herendi ára 75 000 és 100 000 dollár között mozog. Itt már a művészi érték határozza meg az árat. — Bár annyit termelne Herend, amennyit el tudnánk adni — mondja Csányi Györgyy . az ARTEX művé­szeti főosztályának vezetője. — Évente 5 millió dollár kö­rül jár az az összeg, amit a patinás gyár porcelánjaiért kap az ország. Gazdag nyu­gati családok számára nagy büszkeség, ha egy-egy heren­di vázát vagy egész étkészle­tet mondhatnak magukénak. Szeretnénk, ha a gyár növel­né a termelést, de egyre csak azt a választ kapjuk érdeklő­désünkre, hogy kevés a kézi­festő és nincs elegendő után­pótlás sem. Visszanyerte második he­lyét a pécsi Zsolnay-gyár (amely ugyancsak Európa-hí- rű volt, amíg az 50-es évek­ben át nem kellett térnie ipa­ri porcelánok gyártására), újabban pedig mind többen keresik a hollóházi és az al­földi (hódmezővásárhelyi) porcelánt is. Keresett exportcikk a ke­rámia is, a karcagi, a bodrog- keresztúri és a mezőtúri egy­aránt. Ezeknél kisebb a gond, mint a nagy ügyességet, sőt képzőművészeti adottságot kívánó, ikézi munkával ké­szülő porcelánoknál: növelik és korszerűsítik a gépi beren­dezéseket, hogy — természe­tesen minőségi engedmények nélkül — minél több kerámia jusson a külföldi (no meg a belföldi) piacokra. Művészeti export aligha létezhet festmények, képző- művészeti alkotások nélkül. Van azonban egy áthághatat­lan aranyszabály. Mi több: rendelkezés, amelynek végre­hajtását állandóan ellenőrzik. Ez pedig úgy szól, hogy száz évnél régebbi alkotást nem szabad külföldre vinni. Ez ugyanúgy vonatkozik magán- személyekre, mint a művé­szeti alkotások kereskedel­mével foglalkozó vállalatra. De az ennél újabbak kivite­léhez is külön engedély kell. Előbb be kell mutatni a fest­ményeket, rézkarcokat, gra­fikákat a Magyar Nemzeti Galériának, egyéb alkotáso­kat a szakmúzeumnak. Ex­portálni csak azt lehet, ami­re ezek engedélyt adnak. Ám — legalábbis részben — az ARTEX feladata a kor­társ magyar képzőművészet propagálása, műveinek kül­földi értékesítése. Külön iro­da működik ezzel a céllal: az Artbüro. A Képzőművé­szeti Alappal és a lektorátus­sal együttműködve viszi ki a művészi munkákat. Most olyan tervekkel fog­lalkoznak itthon és más KGST-országokban. hogy in­kább közösen kellene ilyen kiállításokat, képárveréseket megszervezni. Annál is in­kább, mert ezeknek a képző- művészeti eseményeknek leg­kevésbé sem titkolt célja: a szocialista országok művésze­tét megismertetni más orszá­gok közönségével. Ügy, aho­gyan a helsinki egyezmény betűje és szelleme megkíván­ja .. . Negyven országba jutnak el a magyar képző- és ipar- művészeti alkotások az AR- TEX-en, illetve az Artbüro-n keresztül. Az NSZK-tól Ja­pánig, Svájctól n Bahama- szigetekig terjed a lista, sok volna felsorolni mindet. V. E. Ezüst György kiállítása Tegnap délben nyílt meg Szolnokon, a Városi Tanács dísztermében Ezüst György festőmű­vész kiállítása. A tárlatot Kukri Béla, a városi tanács elnöke nyitotta meg. Az érdeklődők augusztus 6-ig, naponta 9-17-ig tekinthetik meg A sok is kevés $ Óvodáztatás! gondjainkról évtized­ben több mint negy­ven óvoda épült a megyében. Városok, falvak tanácsai, az üzemek, termelőszövetkezetek nagy erőfeszítéseket tettek az óvodahálózatunk fejlesztésé­re. Megyénk az egyetlen az országban, ahol minden te­lepülésen van óvoda; tavaly 202 gyermekintézményt tar­tottak nyilván. A fejlődés el­lenére az utóbbi években mégis egyre több kisgyerek óvodai felvételét utasították el hely hiányában. 1977-ben a jelentkezők közül ezerhá- romszázhetvenöten, tavaly ' ezernyocszázhatvankilencen maradtak kívül az óvodák kapuin. Az okok egyike: örvende­tesen megnövekedett az óvo­dás korú gyerekek száma. Tavaly ezrekkel többen je­lentkeztek a gyermekintéz­ményeinkbe, mint a megelő­ző évben. Az idei felvételi ké­relmekről még nincs adat, de a hozzávetőleges számítások szerint tovább növekszik a jelentkezők száma. Az óvo­dai helyek aránya ugyanak­kor csak mérsékeltebben emelkedett. Tavaly például hatszázzal, az idén pedig hét­százötvennel. Óvodát avat­nak a közeljövőben a Szé­chenyi lakótelepen, Jászbe­rényben, Öcsödön és Abád- szalókon. Bővítik, illetve óvo­dát alakítanak ki Tiszajenőn, Karcagon, Mezőtúron, Mart­fűn, Kisújszálláson és Török­szentmiklóson. A megyében élő 24 094 3— 6 éves korú kisgyerek közül tavaly 18 919-en jártak óvo­dába. Négy ezerrel többen, mint amennyi a helyek szá­ma. Ebből az következik, hogy az óvodáink meglehető­sen zsúfoltak, a kihasznált­ság megyei átlaga tavaly 126,3 százalék volt. (Az óvo­dai rendtartás maximum­ként 120 százalékot jelöl meg!) Némelyik gyermekin­tézményé azonban elérte a 150 százalékot is. A legzsú­foltabbak az óvodák Szolno­kon, Törökszentmiklóson, Karcagon, a szolnoki és a ti­szafüredi járásban. Az idén várhatóan magas lesz a je­lentkezők száma Szolnokon, Törökszentmiklóson, Jászbe­rényben, Tiszafüreden, Kun­madarason, Kisújszálláson. Törökszentmiklóson évek óta szinte az egész város be­kapcsolódik az óvoda hálózat fejlesztésébe. Három évvel ezelőtt még minden jogos óvodai felvételi igényt ki tud­tak elégíteni, tavaly azonban 226 jelentkezőt elutasítottak. Várhatóan az idén is ugyan- ennyien maradnak ki az óvo­dából, bár az idén több mint százzal gyarapodott a helyek száma. A fejlesztésben idén is részt vállaltak a város üzemei,' szövetkezetei, min­den erőfeszítés ellenére sem lehet azonban az összes je­lentkezőt elhelyezni az amúgy is zsúfolt óvodákba. (Tavaly 139 százalékos volt a városban a gyermekintéz­mények kihasználtsága!) Elsősorban az ötévesek óvodáztatását tekintik fő fel­adatnak évek óta a város ve­zetői, hogy lehetőleg egyenlő esélyekkel, azonos felkészült­séggel kezdhessék meg isko­lai tanulmányaikat á gyere­kek. Az idén egyetlen egy öt­éves felvételi kérelmét sem utasították el. Noha a felvé­tel elbírálásánál az ötévesek csak az ötödik helyen szere­pelnek. A szabály szerint az óvodai felvételi elbírálás szempontjainak sorrendje: előnyt élvez az egyedülálló szülő, a sorkatonai szolgála­ton lévő apa gyermeke, vagy ahol mindkét szülő dolgozik, kiskeresetűek vagy nagycsa­ládosok. Ezután következnek azok a gyerekek, akiknek szo­ciális helyzete miatt jobb ha óvodába járnak, s végül az ötévesek zárják a sort. Az ál­lami gondozottakat azonban mindenképpen előnyben kell részesíteni, ha a fenti szem­pontok iközül bármelyik is érvényes rájuk. Törökszentmiklóson és a megyében is a szociális kö­rülmények mellett az ötéves kor a felvételi elbírálás fő szempontja. Az elutasított gyermekek többségének édes­anyja gyermekgondozási se­gélyen van. Előfordul persze az is, hogy az anya vissza­megy dolgozni, s ha felvet­ték gyermekét az óvodába, újra elmegy „gyesre”. A há­rom-négyéves gyermekét vi­szont továbbra is viszi az óvodába. Mit sem törődve az» zal, hogy mások esetleg job­ban rászorulnának gyerekük óvodáztatására. 1 városai közül az óvodai há- ______________, lózat és a gye­rekek száma között Mezőtú­ron a legkedvezőbb az össz­hang. A városban az idén há­romszáznegyvenegy az óvo­dába jelentkezettek száma, s valamennyi jogos igényt ki is tudnak elégíteni. A 3—6 éves korúak több mint 80 százaléka jár óvodába. A ta­nyákon lakó ötévesek óvodáz­tatása jelenti a legfőbb gon­dot, néhányan ugyanis min­den évben kimaradnak a gyermekintézményekből. Ök iskolaelőkészítő tanfolyamon vesznek részt. A mezőtúri óvodák kihasz­náltsága az idén emelkedik, megközelíti majd a még en­gedélyezett 120 százalékot. Még így is azonban Mezőtú­ron lesz a legkedvezőbb az óvodáztatás. Hogy' mi a si­ker titka? Nincs benne sem­mi rendkívüli. A város vezetői évekkel ezelőtt kiszámolták, hány óvodás korú lesz a települé­sen. A demográfiai 'hullám váltakozása nem érte őket váratlanul. A tavaly épített száz személyes óvodának ter­vezett gyermekintézményt kétszáz kisgyermek számára „bővítették ki”. A kétszáz helyből 136-ot a város üze­mei, szövetkezetei „kiváltot­tak”. Mongol Ba­rátság Terme­lőszövetkezet például tizenhárom, a Dózsa Termelőszövetkezet tizenegy, a KAEV, a Tisza Cipőgyár és a Fémfeldolgozó Vállalat pe­dig tíz-tíz helynek megfele­lő, jelentős összeget adott át a városi tanácsnak. Huszon­három üzem, vállalat, illetve szövetkezet összesen 9 mil­lió 61 ezer forintot „adott ösz- sze” az új óvodára. A társa­dalmi összefogás szép példá­jaként magánosok, nyugdíja­sok is ajánlottak fel megta­karított forintjaikból a gyer­mekintézmény-hálózat fej­lesztésére. Mezőtúron most már az ál­talános iskolák kerültek a figyelem középpontjába, hi­szen nem sokára az oktatási intézményeket is érinti a de­mográfiai hullám. Szeretnék, ha az iskolákban is különö­sebb gondok nélkül tudnák fogadni a megnövekedett lét­számú évfolyamokat. A mezőtúriak tervezése, példája rendkívül vonzó. Amelyik településen azonban évekkel ezelőtt elmaradt az előrelátás, az előre számolás, az idén is további nagy erő­feszítésekre van szükség az óvodáztatás fejlesztésére, a jogos igények kielégítésére. Ha másképp nem, alkalmi óvodaépületek kialakításával enyhíthető a feszült helyzet. A fővárosban, s az ország számos más településén si­kerrel hoztak létre lakások­ból, üres épületekből „ideig­lenes” gyermekintézménye­ket. Van erre jó példa már megyénkben is. Szeptemberig még van né­hány hét az alkalmi megol­dások keresésére, létrehozásá­ra. Szükség is van rá, hiszen az idén még több kisgyerek szeretne óvodába járni, mint tavaly. Tál Gizella Az utóbbi A Magyar-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents