Szolnok Megyei Néplap, 1979. július (30. évfolyam, 152-177. szám)

1979-07-20 / 168. szám

1 2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1979. július 19. Brezsnyev—Husák találkozó a Krímben Baráti találkozóra került sor szerdán a Krim-félszige­ten Leonyid, Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szov­jetunió Legfelsőbb Tanácsa elnökségének elnöke és Gus- táv Husák, a .CSKP KB fő­titkára, a Csehszlovák Szo­cialista Köztársaság elnöke között, aki szabadságát tölti a Szovjetunióban. Leonyid Brezsnyev és Gustav Husák megelégedés­sel állapították meg, hogy a szovjet-csehszlovák együtt­működés minden irányban megerősödik a két ország és a szocialista országok közös­sége javára. Leonyid Brezsnyev és Gustáv Husák véleményt cse­rélt az időszerű nemzetközi kérdésekről is. Annak a kö­zös véleményüknek adtak hangot, hogy a legfelsőbb szintű bécsi szovjet—ameri­kai találkozó eredményei nagy nemzetközi jelentősé­gűek. A SALT—II. szerző­A második legnagyobb ni- caraguai városban León- ban tegnap beiktatták tiszt­ségébe a nicaraguai hazafias erőket képviselő Nemzeti Új­jáépítés Kormányát. Az ide­iglenes kabinet öt tagja megkezdte első tanácskozá­sát az országban. A Nemzeti Újjáépítés Kor­mányának hivatalba lépésé­vel jelenleg két kormánya van Nicaraguának. Mint is­meretes, a kedden kineve­zett új elnök kijelentette, hogy 1981-ig kíván hatalmon Szerdán tartották meg Pe- kingben a kínai—vietnami kormányközi tárgyalások második fordulójának har­madik ülését. Az ülésen elhangzott be­szédében Dinh Nho Liem külügyminiszter-helyettes, a vietnami kormányküldöttség vezetője sajnálkozását fejez­te ki amiatt, hogy a kínai fél továbbra is megkerüli azoknak a vietnami javasla­toknak az érdemi megvita­tását,^ amelyeknek célja a béke és a stabilitás sürgős helyreállítása a két ország határa mentén. Ezzel egy­idejűleg ,— mutatott rá Dinh Nho Liem Kína fo­kozza határprovokációit. dés, ugyanakkor, amikor gá­tat vet a két nagyhatalom hadászati potenciálja növe­kedésének, határozottabb lé­péseket tesz lehetővé a tény­leges leszerelés és az új há­ború veszélyének csökken­tése érdekében. A Szovjetunió és Cseh­szlovákia támogatja a Viet­nami Szocialista Köztársa­ságnak a délkelet-ázsiai tar­tós béke és nyugalom meg­szilárdítására irányuló erő­feszítéseit. Leonyid Brezs­nyev és Gustáv Husák abból indulnak ki, hogy az indo­kínai menekültek problémá­járól Genfben megnyíló kon­ferencia kérdés humánus megoldásának elősegítésére hivatott és semmilyen módon sem érintheti az indokínai országok szuverenitását. A találkozó, amelyet min­den megvitatott kérdésben teljes nézetazonosság; jellem­zett, szívélyes légkörben ment végbe. maradni. A nicaraguai al­kotmány értelmében a kor­mány tagjait az elnök neve­zi ki. Ezzel egyidőben folytatód­nak az elkeseredett harcok Managua birtoklásáért. A központi kormány helyzeté­nek kilátástalanságára utal az a tény, hogy Lawrence Pezzullo, az Egyesült Álla­mok nemrégiben kinevezett nicaraguai nagykövete szer­dán elhagyta managuai ál­lomáshelyét. A vietnami küldöttség ve­zetője erélyes szavakkal ítél­te el azt a nemzetközi kam­pányt, amelyet Kína az imperializmussal mindenek­előtt az amerikai imperi­alizmussal együttműködve folytat Vietnam ellen az úgynevezett menekült-kér­désben. Ennek a hazugság kampánynak a céljaira-hasz­nálja fel Kína a jelenleg folyó kínai—vietnami kor­mányközi tárgyalásokat is. Dinh Nho Liem tényekkel bizonyította, hogy a mene­kültek kérdésének felvető­déséért elsősorban az Egye­sült Államokat és Kínát ter­heli a felelősség. Elutazott a román miniszterelnök kísérete Marjai József, a Minisz­tertanács elnökhelyettese fo­gadta Nicolae Constantánk az Állami Terv bizottság el­nökét, a magyar—román gazdasági együttműködési vegyes kormánybizottság ro­mán tagozatának elnökét. A kormánybizottság társelnö­kei meghatározták a mi­niszterelnöki tárgyalásokból adódó gazdasági megálla­podások teljesítésének fel­adatait, és áttekintették a gazdasági együttműködési aktuális kérdéseit. Tegnap elutazott Buda­pestről Hie Verdetnek, a Ro­mán Szocialista Köztársaság miniszterelnökének kísére­te. Nicolae Constantánk Alekszandru Rusum, gép­ipari miniszterhelyettest. Marin Traistaru külkereske­delmi és nemzetközi gazda­sági együttműködési minisz­terhelyettest, Vasile Gliga külügyminiszterhelyettest a Ferihegyi repülőtéren Tre- thon Ferenc munkaügyi mi­niszter. Roska István külügy­miniszter-helyettes és Raj­nai Sándor hazánk bukares­ti nagykövete búcsúztatta. Indiai kormányválság Indira Gandhi, az ellenzé­ki Indiai Nemzeti Kong­resszus Párt elnöke szer­dán felkereste Reddi elnö­köt, hogy ismertesse az ál­lamfővel pártja álláspont­ját a jelenlegi kormányvál­ságról Jesvantrao Csavarni, az in­diai nemzeti kongresszus és a parlamenti ellenzék veze­tőjét bízta meg szerdán dél­ben puhatolódzó tárgyalá­sokkal a kormányválság megoldására Szandzsiva Red­di indiai köztársasági elnök. Az indiai hírügynökség közleménye szerint Csavart- nak három-négy nap áll rendelkezésére, hogy kipuha­tolja : tud-e működésképes kormányt alakítani. A 66 éves Csáván —• 1974—77 kö­zött külügyminiszter Indira Gandhi kormányában, jelen­leg a 76 képviselőt tömörítő hivatalos Indiai Nemzeti Kongresszus parlamenti ve­zetője — kijelentette: ennyi idő elég is lesz neki ahhoz, hogy többségi kormányt ala­kítson. Csáván megbízása megfi­gyelők körében némi megle­petést keltett: az ellenzéki vezető ugyanis a feltételezé­sekben nem szerepelt a mi­niszterelnöki tisztségre pá­lyázók között. DESZ­csúcsértekezlet Az Afrikai Egységszerve­zet 16. állam- és kormány­fői konferenciájának keddi megnyitó ülésén felszólalt Kurt Waldheim, az ENSZ- főtitikára is. Kijelentette: folytatni fogja erőfeszítéseit ezért, hogy kimozduljanak a holtpontról a Namibia sor­sát meghatározni hivatott tárgyalások. A főtitkár kö­zölte. hogy a libériái fővá­rosban találkozni fog az úgynevezett frontországok vezetőivel és megvitatja ve­lük mind a namibiai. mind a rhodesiai problémákat. Waldheim hozzáfűzte, hogy Luandában Agostinho Neto angolai elnök igen fontos iavaslatot tett neki a nami­biai kérdés megoldására. Kommentárunk Carter erősít Egyik meglepetés a másik után éri az Egyesült Államok közvéleményét, de azokat is, akik nyomon követik az USA belpolitikai fejleményeit. Hétfőn még arról írtak az amerikai kommentátorok, hogy vasárnap este a televízió képernyőjén egy — a Reuter hírma­gyarázója szerint — újfajta Jimmy Cáriért láttak. Kedden újabb meglepetés rázta meg Amerikát. Méltán mondhatjuk így, ilyen drámai kifejezéssel élve. arra ugyanis az Egyesült Államok történetében eddig még nem volt példa, hogy egy hivatalban levő elnök mandátumának félidejében a kormány és a Fehér Ház legfontosabb munkatársai körében cserékre határozza el magát. Márpedig most ez történt: a kabinet tagjai, csakúgy, mint ia Fehér Ház vezető munkatársai föl­ajánlották lemondásukat. Kétségtelen, hogy a lépés szorosan összefügg az USA belpolitikai helyzetével, a súlyos energiaválsággal és a Carter-kormányt ért egyre élesebb bírálatokká. Közismert, hogy az elnök népszerűsége a meglehető­sen pontos közvéleménykutatási indexek tanúsága sze­rint mélyebbre zuhant, mint Nixoné a Watergate-ügv kapcsán. Meglehet, hogy az újabb lépés főleg prooa- gandisztikus hatást kíván elérni, bizonyítva, hogy Car­ter csakugyan radikális orvoslást kíván találni a baiou ra. Valószínű, hogy néhány kulcsember továbbra r. marad: Vance, külügyminiszter, Brown hadügymirp- - ter és Brzezinski nemzetvédelmi főtanácsadó éonúg'' mint a Fehér Házban Hamilton Jordan, Stuart Eizfens- tat belpolitikai főtanácsadó és Jody Powell, a sajtófá nők. Hogy a megüresedett helyekre — például a le­mondásra már korábban kész Schlesinger energiaügyi, vagy Bell igazságügyi miniszter helyébe — kik kerül­nek. arról egyelőre csak találgat a sajtó. Nem is a személyek, hanem a lépés lényeges. Car­ter ezzel — kimondatlanul ás — azt kívánta jelezni hogy a jövőre esedékes elnökválasztáson nem egykönv- nyen engedi át másnak a Fehér Házat. .Ehhez azon­ban, sportnyelven szólva, erősítenie kellett, mert az első félidőben mutatott formája alapján esélyei a mi­nimálisra csökkentek. „Csapatának” átrendezésével o1- sősorban a belpolitikai gondok megoldását tűzte ki célul. Két kormány Nicaraguában Kínai—vietnami tárgyalások p Újabb forduló Pekingben Merénylet a farkasodúban Nagyon kevés olyan doku­mentum maradt a háború utáni időkre, amelyekből a Hitler-ellenes összeesküvés és a németországi antifasiszta ellenállás teljes részletesség­gel elemezhető lenne. OkA érthető: részben a fasiszta ál­lamgépezet igyekezett fölszá­molni és megsemmisíteni minden ellenállásra utaló do­kumentumot az oppozíció ke­zükbe került tagjaival együtt; másrészt a konspiráció szabá­lyai szerint maguk a tényle­ges ellenállók ügyeltek arra, hogy működésüknek ne le­gyenek tárgyi bizonyítékai. A háború vége felé Német­ország polgári rétegeiben egyre erősödött a fölismerés: a fasizmus letörésével polgá­ri demokratikus rendet kell teremteni az országban. Ezt az ideát tették magukévá a Kreisau-kör tagjai is. Mi több, vezetői — köztük Claus von Stauffenberg ezredes — odáig jutottak terveikben, hogy a Hitler-rezsim megbu- kását a nép, Németország antifasiszta erőinek összefo­gásával szerették volna vég­hezvinni. — Egyebek között ez is élesen megkülönbözteti őket a Goerdeler-csoporttól. Mindazonáltal a történelmi hűség és tisztánlátás megkö­veteli, hogy rávilágítsunk: fontos szerepet játszottak a Kreisau-körben a szociálde­mokrata funkcionáriusok, bár a jobboldali szoc. dem. veze-' tők elvetették a kommunis­tákkal való együttműködést. Azok a szociáldemokrata ve­zetők viszont, akik a mun­kásosztály haladó politikai szervezeteinek az egyesítésé­re törekedtek — elsősorban Julius Leber és Adolf Reich- wein — fölléptek a kommu­nisták és a szociáldemokraták akcióegységéért, a fasizmus elleni egyeztetett és közös harc céljából. Az államcsínyt, a Hitlerrel való végleges leszámolást — ehhez nem férhet kétség — a leghaladóbb politikai erő, Németország illegalitásban működő kommunista pártja, azok a tízezrek készítették elő, akiknek az üldöztetésben is bátor, hősi helytállása, sze­mélyes példamutatása, föllé­pése ösztönzést adott von Sta- uffenbergnek és társainak, a Kreisau-kör legkövetkezete­sebb és radikális vezetőinek, tagjainak. ... És most térjünk vissza a Mazuri-tavakhoz, Rasten­burg közelébe, az erdők mé­lyén rejtőző bunkervárosba, Hitler főhadiszállására, a far­kasodúhoz. Az idő: 1944. jú­lius 20., déli fél egy. Claus von Stauffenberg ez­redes, a III. Birodalom tarta­lék hadseregének törzspa­rancsnoka, részben ép bal ke­O Telefon Berlinből zében a fekete táskával, ben­ne a Hitlernek szánt pokol­géppel, Wilhelm Keitel mar­sall, az OKW, azaz a fegyve­res erők főparancsnokságá­nak vezetője társaságában a führer bunkere felé indult. Az ezredes meghökkenve éáz- lelte, hogy Hitler betonkp- losszusát éppen tatarozzák, ezért Keitel a közelben álló ideiglenes faépület felé vette útját. A tábornagy Stauffen- berghez fordult, s így szólt: — Várjon itt egy kicsit, megnézem, megkezdődött-e a tanácskozás. öt perccel múlt fél egy. Az ezredes benyúlt a táskájába, megindította a robbanószer- kezet óráját. Keitel már hívta is: — Fáradjon be, ezredes! Hitler helyet mutatott Sta­uff enbergnek a teremben: Bormann, Göbbels és Himm­ler még nem érkezett meg. Az ezredes a lába mellé helyezte a táskáját. Még öt perc, s ha a szerkezet jól működik, rob­ban a pokolgép. Ekkor lépett a barakkba a führer egyik szárnysegédje: — Von Stauffenberg ezre­des! Sürgős telefon Berlinből! Az ezredes táskáját a helyi­ségben „felejtve”, kiment a teremből. Az előtérben vára­kozó adjutánsa, Haefen vele együtt tartott a gépkocsi­parkolóhely felé. Mire az első biztonsági övezethez értek, robbanás rázta meg a kör­nyéket. 1944. július 20., 12 óra 40 perc volt... Stauffenberg és szárnyse­gédje fél óra múltán már a repülőtéren, a startra kész motorokkal várakozó Hein- kel—111 fedélzetén ült. Ti­zenhárom óra tizenhárom perckor a gép Berlin felé vet­te az irányt. A farkasodéban bekövetke­zett robbanás három embert halálba sebzett. Hitler élve maradt, kisebb sérülésekkel megúszta a merényletet, amely, ha a betonbunkerben kerül rá a sor, mindenképpen halálos lett volna. A robba­nás' ereje azonban a gyenge faépületben nem érvényesült. Fél kettőkor ért a helyszín­re Himler, az SS birodalmi főnöke. Hitler üvöltött: — Aki ellenáll, agyanlövet- nr, fölkoncolni! Irgalmatla­nul ! Aztán valamivel kisebb hagerővel: Kapcsolják Berlint! — Minden összekötteté­sünk megszakadt! Fellgiebel tábornok, a fő­hadiszállás hírközpontjának vezetője, miként Stauffen- bergnek ígérte, a robbanás pillanatában megszakította ugyan az összeköttetést a bi­rodalmi fővárossal, viszont saját alapossága áldozatául esett. (Vagy cserben hagyta az összeesküvőket?) Az üzem­zavar esetére kiépített tárta- lék vonalak ugyanis továbbra is működtek a főhadiszállás és Berlin között. A Berlinbe visszaérkezett Stauffenberg személyesen számolhatott be a Hitler el­leni merényletről a tartalék­hadsereg parancsnokainak, Fromm és Olbricht- tábor­noknak, mondván: A me­rénylet sikerült, kezdődjék a Walkür-akció! Kulcsár László KÖVETKEZIK: Hajtóvadá­szat és epilógus A második világháború alatti német ellenállás két alakja: Julius Leber, szociáldemokrata tisztségviselő és Claus von Stauffenberg ezredes, az 1944. július 20-i merénylet elkövetője PRÁGA A CSKP KB elnöksége kedden a Klement Gottwald érdemrenddel tüntette ki Andrej Gromikót, az SZKP PB tagját, a Szovjetunió külügyminiszterét, 70. szüle­tésnapja alkalmából. A Német Szocialista Egy­ségpárt KB Politikai Bizott­sága és a Minisztertanács Elnökségének javaslatára Erich Honecker, az NDK Ál­lamtanácsának elnöke Kari Marx érdemrendet adomá­nyozta Andrej Gromikónak, az SZKP KB Politikai Bi­zottsága tagjának, a Szov­jetunió külügyminiszterének, i GENF Szerdán Phan Hien kül­ügyminiszter-helyettes veze­tésével megérkezett Genfbe az indokínai menekültek és áttelepültekkel foglalkozó nemzetközi értekezleten részt vevő vietnami küldött­ség. Phan Hien a repülőté­ren adott nyilatkozatában kijelentette, a vietnami kül­döttség jóakarattal, együtt­működési készséggel, és az­zal a szándékkal érkezett, hogy tevékeny és építő mó­don elősegítse a konferencia sikerét. LISSZABON Portugáliában kedden es­te energiatakarékossági in­érkezett tézkedések egész sorát hozta nyilvánosságra Monta Pinto ügyvezető kormánya.. Korlá­tozzák a gépkocsik városi közlekedtetését, kötelezik az autóvezetőket a 80 kilométe­res maximális sebesség be­tartására az országutakon. A televízió műsoridejére va­lamint a színházi és mozi­előadások idejére vonatkozó rendelkezések kimondják, hogy a tv-műsor. illetve az utolsó előadások nem nyúl­hatnak túlságosan bele a ké­ső esti órákba. A takarékos- sági intézkedések az utcák és a terek kivilágítására, va­lamint a fényreklámok hasz­nálatára is vonatkoznak. BEJRUT Szerda délelőtt tüzérségi támadással folytatta Izrael a dél-libanoni települések elleni agresszióját. Kedden — mint jelentettük — izraeli hadihajók lőtték Szaida ki­kötőváros környékét — az állítólagos palesztin támasz­pont elleni támadásnak a hí­rek szerint halálos áldozata is volt. LISSZABON Alvaro Cunhal, a Portugál Kommunista Párt főtitkára az államfővel folytatott meg­beszélése után sajtónyilatko­zatban hangsúlyozta: olyan ügyvezető kormányt kell alakítani, amely a választá­sok előkészítése és lebonyo­lítása idején biztosítja a de­mokratikus jogokat. A PKP úgy véli — mondotta —, hogy az idő előtti választások megtartása az^elhúzodó kor­mányválság megoldásának alkotmányos módja. WASHINGTON Az Egyesült Államokban kedden sikeres kísérletet hajtottak végre az első le­vegő-föld cirkáló szárnyas- rakétával — jelentette be szerdán a Pentagon. Az Utah állambeli Salt Lake Ci- tytől délnyugatra fekvő kí­sérleti telep felett egy B— 52-es bombázóról lőtték ki az új fegyvert. PORTLAND Walter Mondale amerikai alelnök szerdán az Oregon állambeli Portlandben a SALT—II megállapodás sze­nátusi jóváhagyását sürgette. Kijelentette: a hadászati tá­madó fegyverrendszerek kor­látozásáról aláírt egyezmény legalább annyira szolgálja az Egyesült Államok, mint a Szovjetunió és az egész vi­lág érdekeit.

Next

/
Thumbnails
Contents