Szolnok Megyei Néplap, 1979. június (30. évfolyam, 126-151. szám)
1979-06-10 / 134. szám
1979. június 10. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Jól felszerelt szak- tanteremben sajátítják el a kémiai ismereteket a karcagi Mező- gazdasági Szak- középiskola diákjai. Képünk a növénytermesztő-állattenyésztő szak második osztályosainak gyakorlati óráján készült Falusi napolt- könyvek között A határban locsolnak, a hirtelen jött nyár eleji kánikulában repedezik a föld, néhány táblán szokatlanul hamar szűkülni kezdett az árpavetés. Meggyorsult az érés az irgalmatlan napsütésben, sietni kell a korai gyümölcsök szedésével. de a zöldségfélék is nagy gondoskodásit igényelnek. A falusi utcákon összetalálkozó emberek találgatják: mit hoz Medárd? Esőt vagy napsütést? Kapálni, egyelni kell, aztán ideje volna már lekaszálni a csatomaparton és a fasorban nőtt kövér füvet. No, meg ott a jószág a háztájiban és a közösben. Temérdek a munka és a gond ezekben a hetekben faluhelyen; több mint máskor. Hosszú volna felsorolni Mégis jut egy-két óra. még a kisebb települések többségében is, pihentető, lélék- frissítő megállásra. Az ünnepi könyvhét megyei programját lapozgatva juthattunk erre a következtetésre. Június 6.: Jászszentandráson Szentiványi Jenő ifjúsági író a könyvtár vendége, június 5.: Tiszatenyőn Szűcs Ildikó színművész és Háy Ágnes illusztrátor. Kunhegyesen Lengyel Dénes, Kengyelen Sólymos Ida író, Nagykörűben Sólyom Katalin előadó- művész és a Szélkiáltó együt- Ues szterepelt, Besenyszögön könyvtárat avattak. Jászalsó- szentgyörgyön a Petőfi Tsz székházában író-olvas"ó találkozót rendeznék Fuchs Antal vadászíró részvételével. Hosszú volna felsorolni a jubileumi. 50. alkalommal megrendezett ünnepi könyvhét minden megyei falusi eseményét. A szolnoki járásban megszervezték a mozgó könyvárusítást, számos helyen könyvkiállítást rendeztek, s a leleményes könyvtárosok, népművelők megtalálták a módját annak is, hogy Móra Ferenc és Móricz Zsigmond születésének századik, évfordulóját emlékezetes módon megünnepeljék. Naponta ezer forint Abádszalókon a községi könyvtár ajtaja szélesre csapódik — özönlenek, futnak ki a gyerekek. Épp egy irodalmi vetélkedő végére érkeztünk, a győztesek s a vesztesek — akik olvasottságuk bizonyságát adták — jutalomkönyvekikel a hónuk alatt vágnak neki a hazafelé vezető útnak. Bent a könyvtárban Dányi Julianna könyvtáros fáradt ugyan a vetélkedő után, de legalább ennyire elégedett is. — Azt hiszem, élménydús délutánt szereztünk a gyerekeknek — mondja, s hozzáteszi. hogy az ünnepi könyvhétnek hagyományai vannak a nagyközségben. A hagyományok közé tartozik az is. hogy — könyvesbolt nem lévén a faluban — könyvsátrat nyitnak, ahol — legalább egy héten át egy évben — a java könyvújdonságok közül válogathatnak az abádszalókiak. A számok tanúsága szerint van itt igény a jó könyvek iránt: naponta — átlag — ezer forint értékű könyvet adnak el. Kunmadarason, a karcagi áfész 113. számú kultúrcikk- üzletében Juhai Miklósné üzletvezetőnek sincs oka panaszra. — öt helyen árulunk a könyvhét alatt. Itt az üzletben külön „újdonságpultot” állítottunk fel, új kirakatot Szívesen látott barát készítettünk. Madarason — kereskedői szempontból is — már évek óta sikeres a könyvhét. Ilyenkor jobban jönnek az emberek könyvet venni. Persze tudják, hogy a könyvhéten sok az olyan újdonság, ami gyorsan elfogy. A „Szép versek” kötetből húsz darabot kaptunk —félóra alatt elfogyott, de nagy siker most Móricz, az új Moldova gyűjteményes kötet. Illés Béla Ég a Tisza című könyve. Akiké a könyv A tiszafüredi járás szinte mindegyik községében — még az egész kicsikben is — lezajlott egy-két vagy több rendezvény a könyvhét június 8-ig tartó napjai alatt. Tiszaigarqn, Nagyivánban, Tiszaörsön — a közös tanácshoz tartozó három apró faluban például összefogtak a könyvtárosok, pedagógusok és olyan könyvhetet bonyolítottak le, hogy amiatt egy kisebb városnak sem volna szégyenkeznivalója. Író-olvasó találkozót, irodalmi estet. könyvvásárt rendeztek, s minden eseményt jelentős érdeklődés kísért, ezért volt érdemes megrendezni. Beszéltek az eseményekről az emberek, tehát sikerült az olvasnivalót közelebb vinni azokhoz — akiké. Móricz Zsigmond — az idei könyvhét ünnepeltje — csaknem negyven esztendeje így írt „A könyv és a magyar nép” című cikkében: „Tisztelt Könyv Uram! Szeretett vendég lehet nálunk, falun. Szívesen látott barát, testvér!” Példák bizonyíthatják; a nagy írónak igaza lett. Sz. J. Kecskeméti alkotóház Hosszú szünet után ismét fogadhatja a képzőművészeket a Képzőművészeti Alap 5. számú kecskeméti alkotóháza. A század elején épült kastélyszerű épületet az elmúlt évben teljesen felújították: a főépületben tíz műteremmel ellátott lakást alakítottak ki. Ma az ország legmodernebb, legkényelmesebb alkotóháza a kecskeméti, ahol jelenleg már 4 szobrász és 6 festő illetve grafikus dolgozik. A képen a felújitott kecskeméti alkotóház látható SOKARCÚ SZÍNHÁZ Egy éve direktora a Szigligetinek, egyetlen évad — az első — vidéken; előtte éveken át a főváros, a Madách Színházban rendez. Más. körülmények. más feltételek és merőben más közeg, mint a szolnoki. Nem volt furcsa a váltás, azaz új környezetben munkához látni? K. I.: Egyáltalán nem, rendezni kell itt is. és ott is. A differenciát inkább csak a foghíjas házakban észleltem. És nem az elvégzendő munka milyenségében. A színház ugyanaz: vagy jól megcsinálod és igazul megcsinálod.... Hogy aztán hol, az csupán mellékkörülmény. Ezzel kezdődött beszélgetésünk a szerkesztőségben, késő este, amely akár folytatása is lehetett volna annak a Pelikán presszóbeli eszmecserének — művész és közönség találkozott egybe — ahonnan Kerényi Imre egyenesen érkezett, s amelyen biPÁRBESZÉD * V. zony nemcsak szélsőségesen polarizálódtak a vélemények, olykor az indulatok is magasba csaptak. Milyen legyen a színház? Mit játsszék és mit ne játsszék? Mennyiben népszerű avagy túlságosan intellektuális-é? Visszatérő problémák, megoldhatatlannak tűnő ellentétek kerültek felszínre. Kerényi Imre hangjában most is ott vibrál a számára „kísérleti” esztendő megfeszített tempójú munkájának minden feszültsége — és minden fáradtsága. K. I.: Jóleső fáradtság ez, mert úgy érzem, elhasznált energiáink — materiálisak és szellemiek —, többnyire megtérültek az eredményekben. Mondhatni, képességeinkkel jól gazdálkodtunk. A műsortervet teljesítettük, méghozzá rekordidőben, azért is zárhattuk az évadot már május végén, az országban az elsők között. Igaz, volt olyan hónap, amikor ötvenhárom előadást is tartótunk. V. M.: A tervteljesítésnek a mennyiségi vonatkozásokon túl bizonyára van egy művészi oldala is. A tartalomban nyújtott erkölcsi érték? K. I.: Hogy az erkölcsi értéket mennyiben „teljesítettük”. hát ez elég vegyes. Bemutatóink kétharmada .— így például a Néni félünk a farkastól, a Legenda a lóról, a Vérrokonok, a Tangó — megkapta a Kulturális Minisztérium nívódíját. S ezzel alighanem országosan előkelő helyre kerültünk. örülünk a hivatalos elismerésnek, de ez. a buzdítás még korántsem jelenti azokat a tényleges erkölcsi értékeket, amiket „megtermeltünk”, vagy nem „termeltünk” meg. Ha az üres széksorokra gondolok ... V. M.: Az eredmények között kettő közvetlenül is az igazgató személyéhez kapcsolódik, a Legenda és a Candide. Mindkettő zenés játék, könnyedebb színpadi világ. Van abban valamiféle tudatos szándék, hogy épp a színház vezetője maga vállalt fel két zenés bemutatót is? K. I.: Igen. Szorosan ösz- szefügg azzal, hogy keresem a közönséggel való intenzívebb kapcsolatot, szeretném kitapogatni ízlését, igényeit. Én itt Szolnokon elődeimhez képest azt változtattam, hogy kifejezési eszközeinkben nagyobb hangsúlyt nyert a zene. Nélküle a kép. amit a színház nyújt, sem tematikai, lag, sem műfajilag nem lenne teljes. Helytelennek tartom, hogy ha egy színházban sose szól a zene, mert lényegéhez hozzátartozik éppúgy, mint a vers vagy a tánc. V. M.: A zene kifejezetten az érzelem műfaja. A fokozott zeneiségre való törekvés talán az érzelmesebb színház felé való közeledés is? K. I.: Az érzelmek, igen, nagyon fontosak. A kép, amit a korszerű színház tükröz — szerintem — feltűnően érzelemszegény. Túlságosan intellektuális, túlságosan okos, majdnem átveszi lassanként az esszének a szerepét. Nem lehet nálunk csak intellektuális színházat játszani. Társulatunk tevékenységét ez a törekvés hatja át. A kép, amit tükrözünk, érzelemgazdag is kell hogy legyen, mert valamennyien érző emberek vagyunk. V. M.: Térjünk vissza az üres széksorokhoz. A színház érezhetően igyekezett úgy „porcukrozni” a programját, hogy kedvébe járjon a közönségnek. S mégis, még a Candide sem hozta meg az elvárható közönségsikert, jóllehet ínycsiklandó játék volt. K. I.: A jelenség megértéséhez eléggé messzire kell elmennünk. Egészen addig, hogy míg a fővárosban ma konjunktúrája, addig vidéken dekonjunktúrája van a színháznak. Ezt ugyan senki sem mondja ki, én azonban vállalom. Amikor még divatban volt Szolnok, Kaposvár, Kecskemét, tehát a vidék, az inkább szakmabeli kurzus volt és nem közönségkurzus. A közönség nevelésében, úgy gondolom, sok-sok szezon szívós kislépésével lehet újabb eredményeket, elérni. Egy Szolnokon működő színház vegye tudomásul, hogy Szolnokon működik, hogy bérlője itt' tizenegyezer van, és különféle ízlésű. (Még ha ebbe nem is nyugszik bele.) A nézői előtt lehet egy lépéssel vagy kettővel járni, de öttel megelőzni őt már aligha. Mert akkor — Brecht kifejezésével — égyrészt közönségét váltja le, másrészt maga kerül légüres térbe. V. M.: Brecht azonban azt is mondja, hogy a színháznak mindig újítania kell! _ K. I.: Igen, de hozzáteszi: vigyázz az újítással, mert fűrész az a kezedben. És ha a magad alatt levő ágat vágod le vele. akkor lezuhansz a fáról. Borzasztóan kell vigyáznunk kísérlet dolgában az arányokra. Ha a szolnoki színház a múlt évadban például csak kísérleti jellegű darabokat játszik, akkor bizony baj lett volna. V. M.: Közelebb tehát a közönség igényeihez? K. I.: Minden igényt nem óhajtunk kielégíteni, de azzal számot vetünk, ami van. Ezért sem lehet színházunk műsora egyarcú. Legyen legalább két vagy három arca. Én az elmúlt szolnoki évaddal is azért vagyok bizonyos mértékben elégedett. mert sokarcúra sikerült. Volt benne sár is, meg volt benne vér is. meg volt benne anti- sár is, meg antivér is, meg volt benne realizmus is, meg volt benne avantgarde is. A következő évadokat szeretném még színesebbre hangszerelni. V. M.; Ez a színesség csak tematikai változatosság? K. I.: Tematikai is. de vonatkozik a színházábrázolta világkép többarcúságára is. Mert ehhez a képhez igenis hozzátartozik, hogy nemcsak az van, hogy a világ iszonyú, hanem az is van. hogy az ember játékos, meg az is van. hogy hinni érdemes. Nemcsak az van, hogy leleplezed és megmutatod a világot a maga nyers valójában, hanem az is van. hogy fölmutatod a követendő példát. Hát így értem én. V. M.: Ez rendjén is van, de egy színház tevékenységében mégiscsak érvényesül egy vezérlő gondolat, amelynek úgyszólván variánsai az egyes előadások. K. I.: A mi vezérfonalunk: tükröt tartani a természetnek, és felmutatni az erénynek önnön ábrázatát és a gúnynak önnön képét, magát az időt. Ez a feladatunk. Ez a shakespeare-i gondolat sokoldalú ábrázolást kíván, azaz megteremti a játék megannyi lehetőségét. A jövő évadban is épp ezért: lesz Tangó-szerű produkció, játszunk kemény értelmiségi darabot, bemutatunk nagy drámát és lesz zenés játék. Sőt operett ia újra a szolnoki szent deszkákon, méghozzá szilveszter éjszakáján, illőkellő hangulatban. V. M.: A színház azért — gondolom .— nem mond le arról, hogy keresse önkifejezésének újabb és újabb eszközeit is? K. I.: Az új gazdasági épület felgyújtotta képzeletünket. Itt szeretnénk létrehozni a következő évad egyik újdonságát: szobaszínházunkat. ami gyakorlatilag azt jelentheti, hogy játékos és néző alapvetően úji kapcsolatát tudjuk itt megteremteni. Megeshet például, hogy többen játszanak, mint ahányan nézik, és mindenkinek névre szóló helye lesz, külön fotelje. persze drágább hely- árakkal. V. M.: A sokarcú színház programjában lesz-e helye a régi jól bevált hagyományoknak, például az oroszszovjet drámának, és mai magyar daraboknak? K. I.: Ápoljuk őket továbbra is. A következő évadban például a moszkvai Taganka világhírű rendezője, Jurij Petro vies Ljubimov állítja színpadra Trifonov Csere című kisregényének színpadi változatát. A mai magyar drámát pedig — terveink szerint — Csurka István Deficitje képviseli, vendég- művészként Garas Dezsővel a főszerepben. V. M.: A vendégjátékról jut eszembe, régebben gyakrabban találkozhattunk Kerényi Imre nevével a képernyőn. K. I.: Nem vállalok semmit, még a televíziót sem. A színházvezetés egész embert kíván. De boldog vagyok, ha a társulat tagjai méltó művészi feladathoz jutnak filmen, rádióban, televízióban. Most is egész sok kikérő levelet írtam már alá. Ez a „nyitottság” érdeke a színháznak, és érdeke a szolnoki nézőnek is. Mert például most. hogy Margittay Ági Radványi Gézával filmez (ő csinálta a Valahol Európá- ban-t), és főszereplőként Lili Palmerrel dolgozik együtt, végigforgatják egész Nyugat- Európát, majd Finnországban is játszik egy koopro- dukciós filmben, az amit ő onnan hazahoz, nyereség lesz a színháznak és gondolom, a nézőknek is. V. M.: ismét csak a többarcú színház. Vajon megvalósításához van-e elegendő színésze a társulatnak, különös tekintettel arra, hogy néhányon, vezető művészek, Miskolcra távoztak? K. I.: Magyarországon lezajló félben van egy színházi forradalom — összes előnyeivel és hátrányaival együtt. Jellemzője: nagyon gyors változások vannak. Szolnok például két éven belül részben két színház problémáját is megoldotta, a Nemzetiét és a miskolci színházét. Szinte évről évre változik a helyzet. Ami a mi társulatépítésünket illeti, sok új arccal találkozhat majd, a néző. Főként tehetséges fiatalokkal. Velük, úgy érzem, homogénebbé válik a társulat. V. M.: Tehát derűlátó? K. I.: Néhány éve ez a név. Szolnok mit sem mondott nekem. Most pedig nemcsak a vállalt feladat köt ide. gyönyörködtet engem ez a színház minden súrlódásával, minden majdnem megoldhatatlan konfliktusával együtt. Izgat: hogyan kell művész- színházat is csinálni, s ugyanakkor hogyan kell populárisnak is lenni: az ellentét, amelynek feloldása ma megújuló színházművészetünk legnehezebb problémája. Valkó Mihály A DIREKTORRAL
