Szolnok Megyei Néplap, 1979. június (30. évfolyam, 126-151. szám)
1979-06-14 / 137. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1979. június 14. ZimbabwB—Rhodesia Átfestett rendszer „Én, Abel Tendekay Mu- zorewa esküvel fogadom, hogy jól és hűségesen fogom szolgálni Zimbabwe-Rhodesi- át a miniszterelnöki poszton, isten engem 'úgy segéljen.” Ezt az esküt azonban aligha lehet komolyan venni. Még -az International Herald Tribune című amerikai lap tudósítója is gúnyosan jegyezte meg a ceremóniáról készült beszámolójában: Rhodesia első fekete miniszterelnökének a feje fölött a beiktatáskor, annak a Cecil Rhodesnek a hatalmas portréja fügött, aki a dél-afrikai brit gyarmatbirodalom megteremtője volt kilenc évtizeddel ezelőtt. Vagyis a nagy felhajtással beharangozott változással lényegében semmi sem változott Rhodesiában. Ha szemügyre vesszük Mu- zorewa 17 tagú kormányát, annak jhatáskörét, egyértelműen kiderül, hogy ez az úgynevezett többségi kabinet a fehér telepesek uralmának átmentésénél fog majd asz- szisztálni. Muzorewa mögött továbbra is mindenhatóként ott áll Ian Smith eddigi fehér kormányfő, aki azokat a csak fehérekből* álló bizottságokat irányítja, amelyeknek a kabinet tíz fekete és öt fehér tagja feltétlen engedelmességgel tartozik. A lényeges posztok — a hadsereg ellenőrzése, a közigazgatás, az igazságszolgáltatás és a kül- ügyek — a fehérek kezében maradtak. Az áprilisban „megválasztott” 72 fekete képviselő nem befolyásolhatja a döntéseket, a parlament 28 fehér tagjának teljes vétójoga van. Érthető hát, hogy az ország tényleges függetlenségéért, a nép valódi hatalmáért legalább két évtizede küzdő Zimbabwe Hazafias Front törvénytelennek minősítette Muzorewa kormányát. Joshua Nkomo, a front társelnöke a Wewsweek című amerikai magazinnak adott interjújában világosan leszögezte, hogy Muzorewáékkal a többségi kormányzás csak látszólagos és nem tényleges. Már az áprilisi Választások sem voltak törvényesek: a választókat nem vették jegyzékbe, a 6,8 milliós őslakosságot a szükségállapot körülményei között, erőszakkal terelték az urnákhoz, mégis alig valamivel több mint 60 százalékuk jelent meg a szavazó helységeknél. Hasonlóan vélekedik az afrikai országok többsége is: egyértelműen elítélik a báb Muzorewa és az őt mozgató Smith mesterkedéseit. Az Afrikai Egységszervezet nyilatkozatában ezt hangsúlyozta: Zimbabwe földjén a harc nem azért folyik, hogy ez vagy az az afrikai kerüljön a kormány élére, hanem azért, hogy végre biztosítsák a többség beleszólását saját sorsa alakításába. Az AESZ egyben aggodalmának is hangot adott amiatt, hogy Nagy- Britanniában és az Egyesült Államokban napról-napra szaporodnak a nyilvános és titkos kísérletek az új rhodesiai rezsim elismerésére, a fajüldözőkkel szemben 1968-ban elrendelt gazdasági szankciók feloldására. A „belső rendezésért” régóta, a legtöbbéit ügyködő Nagy-Britannia és az USA most kétségkívül felemás helyzetbe került. Londonban és Washingtonban úgy képzelték el az egész folyamatot, hogy a végén nem lesz akadálya a nekik tetsző új kormány azonnali elismerésének. Miután azonban mind több bizonyíték került napvilágra arról, hogy a választások körül nem volt minden rendben, kénytelen-kelletlen vizsgáló bizottságot küldtek Salisbury-be. Ügy tűnik, a jó adag elfogultsággal készült jelentések sem lehettek valami fényesek: Thatcher brit miniszterelnök némiképp, Carter amerikai elnök pedig feltűnően óvatosabb lett a Muzorewa-kormány irányában. Ennek oka, hogy szeretnék megóvni más afrikai kapcsolataikat is. (Washingtont Nigéria, az USA második legfontosabb olajszállítója embargóval fenyegette meg.) De azt is szeretnék, ha már legalizálhatnák azokat a titkos gazdasági kapcsolatokat, amelyek az ENSZ-tilal- mak ellenére Nagy-Britanni- át és az USA-t a rhodesiai fajüldözőkhöz fűzik. (Az Angliában megjelenő New African című folyóirat szerint a tőkésországok króm-, kobalt-, réz- és egyéb nyersanyagimportja Rhodesiából 1970—78. között 171 millió dollárról 500 millió dollárra nőtt.) Az új rhodesiai kormány tehát, ha sikerül megszilárdítania, elfogadtatnia magát, kétségkívül gyengíteni fogja az újgyarmatosítók, fajüldözők ellen küzdő független országok helyzetét a kontinensen. Amellett, hogy a rhodesiai nép változatlanul ki van szolgáltatva fehér elnyomóinak, ez a legfőbb veszély, amivel számolnia kell Afrikának. Nem véletlen hát, hogy a földrész országai a jelenlegi körülmények között fokozottan támogatják a Zimbabwe Hazafias Front igazságos harcát, s a felszabadító mozgalom két szárnyának mielőbbi tényleges közös fellépését szorgalmazzák a fehér telepesek ellen. A front esetenként eltérő nézeteket valló vezetői, Joshua Nkomo és Robert Mugabe május elején már egységük megerősítéséről tárgyaltak Etiópiában. Közös hadműveleteket határoztak el a bábrezsim ellen, együttműködésük fejlesztésére több szervezet, így egyesített katonai parancsnokságot hoztak létre. Mugabe a tanácskozás után többek között hangsúlyozta : „egységünk lehetővé teszi, hogy fokozzuk a fegyveres harcot, amely megfelelő válasz lesz a Rhodesiában most zajló komédiára.” Kocsi Margit Sok folyó földje A helybeli indiánok nyelvén ezt jelenti Guantanamo. Kuba e déli tartománya zömmel mezőgazdasági terület, amelynek életét az elmúlt húsz év mégis alapvetően megváltoztatta. Az állatorvosi szolgálat megszervezése, a korszerű tejgazdaságok létesítése, az állatállomány összetételének javítása mind hozzájárult az új állattenyésztési rend kialakításához és megteremtette a körzet továbbfejlesztésének lehetőségét. A tartomány híres csaták színhelye s a spanyolok elleni függetlenségi harc számos nagy alakjának szülőföldje. Majd félmilliós lakosságának fiatalságát mutatja, hogy a népesség kb. egyharmada még iskolába jár. A képeken balra: Új munkáslakások; lent: Szarvasmarha csorda KORKÉP : Emlékművek Bulgáriában Bulgáriában még a magyarországinál is tovább, négy és fél évszázadig tartott a török uralom. A Balkánfélszigeten előretörő Oszmán Birodalom 1939-ben foglalta el az országot, a teljes függetlenség újbóli elismerésére pedig csak 1878-ban került sor. A hódoltság századai alatt a bolgár nép több alkalommal is felkelésekkel próbálta kivívni szabadságát — ezeket azonban a törökök kegyetlenül elfojtották. A függetlenségi harc végül is Oroszország segítségével győzedelmeskedett — e közös küzdelem alapozta meg a bolgár—szovjet barátságot. A felszabadító háború a bolgár történelem dicső eseményei közé tartozik: erre emlékeztetnek az ország számos pontján emelt emlékművek is. (sz. g.) Pleven válóját több hónapos ostrom után vette be Szkobelev orosz tábornok. A harcokban résztvevő doni kozákok hőstetteit idézi ez a bronzkompozició Sipka-szorosi emlékmű. Itt folyt a legelkeseredettebb csata a törökök és a bolgár felkelőkkel együtt harcoló orosz hadsereg között. A 34 méter magas Szabadság-emlékműnél színpompás ünnepségeket és tűzijátékokat szoktak rendezni Carter energiatörvénye Nemzeti ajándék a monopóliumoknak Carter hivatalbalépése óta az egyik legtöbbször emlegetett gond az egész amerikai gazdasági életet fenyegető energiaválság. Az Egyesült Államok a világ legnagyobb energiatermelője és -fogyasztója. 1977-ben a felhasznált energia 49 százaléka származott olajból, 26 százalékát a földgáz. 18 százalékát a szón adta. Az atomerőművek részaránya 3,5, a vízierőműveké alig valamivel több mint 3 százalék volt. Az USA tíz évvel ezelőtt alig importált nyersolajat, azóta a belső olajtermelés visszaesett és a szükséglet csaknem felét külföldről szerzik be, évi mintegy 50 milliárd dollárért. Ennek döntő szerepe van az ország növekvő kereskedelmi és fizetési mérleghiányában, a dollár szüntelen gyengülésében. Benzinfalók A Carter-kormánv már 1977-ben terveket dolgozott ki az energiaválság megoldására. A terv egyrészt a takarékosságot, másrészt pedig a szénhidrogének — az olaj és a földgáz — helyett más energiaforrások fokozott felhasználását sürgeti. Ami az első teendőt illeti, Amerikában valóban energiapazarlás folyik. Az országutakon még ma is nyüzsögnek a „benzinfaló” személygépkocsik. A lakásokat, hivatalokat télen szinte elviselhetetlen melegre fűtik, nyáron dermesztő hidegre hűtik. , A kormány energiatakarékossági tervét a törvényhozás másfél éves huzavona után mégis csak részben és erősen megnyirbált formában fogadta el. Mi maradt meg Carter tervéből? Mindenekelőtt az, hogy a túlsá.- gosan sok üzemanyagot fogyasztó gépkocsikat 1980-tól kezdve fokozottan megadóztatják. Adókedvezményt kapnak azok, akik hőszigeteléssel látják el házukat, vagy napenergiával fűtenék. Ugyancsak kedvezményben részesítik a gáz és olaj helyett széntüzelésre áttérő vállalatokat. ígéret és valóság Választási kampányában Carter még azt ígérte, hogy megvédelmezi az 1971 óta érvényben lévő olajárellenőrzési rendszert. Most ugyanez a Carter bejelentette, hogy 1979. június elsejével megkezdi a belföldön kitermelt olaj árának felszabadítását: az árak 1981. októberében elérik az OPEC-árfolyamot. Jelenleg az Amerikában kitermelt olaj barrelenként átlagosan 9,50 (1 barrel = 159 liter), ab importolaj 16 dollárba kerül. Az olajár emeléstől a Carter-kormány a belső források fokozottabb kihasználását és a fogyasztás csökkentését várja. Az áremelés mintegy évi 300 dollárral növeli majd az amerikai családok olaj- és benzinszámláját. Ez a pénz — országosan 17 milliárd dollár — „nemzeti ajándékként” lényegében az olaj- monopóliumok zsebébe vándorol. Carter ugyan javasolta, hogy a többletbevétel egy részét különleges adó formájában vonják el a vállalatoktól és létesítsenek belőle energiafejlesztési alapot. Nagyon kétséges azonban, hogy az elnöknek ez utóbbi tervét (ismerve az olajlobby mindenhatóságát) sikerül valóra váltania. Az sem bizonyos, hogy az olajtrösztök a mialgiasabb ár következményeként ténylegesen növelik a belső kitermelést, hiszen a magasabb profitot a jelenlegi mennyiséggel is elérik, a többletbevételt pedig jobban jövedelmező vállalkozásokba, például áruházak, hotelek építésébe fektetik. Szén és atom Az energiaválság enyhítésére célszerűnek látszik az a törekvés, hogy — ahol ez lehetséges — az olaj- és gázfűtésről térjenek vissza a szénre. Ez annál is indokol- . tabb lenne, mert az USA energiatartalékainak 90 százaléka szén. Nehézséget jelent azonban, hogy a környezetvédelmi szervezetek sok helyen tiltakoznak a fokozott légszennyeződéssel járó, szénbázisú erőművek ellen. Ugyancsak számolni kell a profitjukat féltő olajmono- póliumok nyílt és burkolt ellenállásával. Hasonlóan nehéz a helyzet az atomenergia fejlesztésével: 1970-ben az amerikai kormány még azt jósolta, hogy azi évszázad végéig 1200— 1500 atomerőmű működik majd az országban. Építésük azonban úgy látszik nem bizonyult eléggé kifizetődő üzletnek, így a fejlesztés üteme erősen lelassult. Jelenleg mindössze 72 atomerőmű ad áramot az USA-ban és a kormány 2000-ig már csak 200—400 erőmű működésével számol. (Ezek a villamos- áram-fogyasztás egynegyedét biztosítanák.) Új források Űj energiaforrások keresésére utal az a propaganda- kampány, amely a napenergia felhasználását tűzte zászlajára. A közvélemény-kutatások azt jelzik, hogy a lakosság nagy többsége kedvezően fogadja a napenergiát a lakások fűtésére, hűtésére, vízmelegítésre és aki — a még igen magas költségek ellenére — teheti, igyekszik is megszabadulni az egyre növekvő gáz- és villanyszámláktól. Az amerikai energiatakarékossági törvény legnagyobb gyengéje, hogy a kormány a monopóliumokra bízza a végrehajtást. Ezek — kongresszusi érdekcsoportjaikon keresztül — nem a lakosság tényleges érdekeit, hanem saját profit szempontjaikat érvényesítik. Ez pedig kétségessé teszi Carter céljainak megvalósulását. Gáti István
