Szolnok Megyei Néplap, 1979. június (30. évfolyam, 126-151. szám)
1979-06-14 / 137. szám
1979. június 14. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Kórtermek kortünetekkel Lehet egy aktával kevesebb? A látogatási idő mindjárt lejár. A második emeleti folyosón kövér, piros arcú idős férfi áll a megfigyelőnél, s onnét, az ajtóból beszél az asszonyához: — Aztán vigyázz magadra, a gyerekek is azt üzenik. És igyekezz haza, mert nehezen boldogulok egyedül a jószágokkal! Abból az üvegből mi csorog beléd? Vigyázz mar, nehogy valami újabb nyavalyát összeszedj! Az ápolónő kéri, ne fárasz- sza a tegnap műtöttet, különben is tizenegy óra. Délután jöhet újból, nyugodtan, akkor talán többet is ért szavából már a beteg. — Nyugodtan jöhetek — dohog, lefelé a lépcsőn. — A tehenet meg majd megfeji a jóisten, ellátja moslékkal a diszónkat is, a lúdakat is betereli a kisóiba! Eszter szülni fog — Csak egy napra jöttem ide magukhoz — mondja a kicsi, kövér asszony. — Másodszor stoppolnak itt, a pavilonban vagyok pár hete a kismamákkal. Most nagyon kértem, intézzenek már el, és engedjenek haza, mire a nagyobbik fiam ballag. Nadrág kell mind a két fiúnak, mire azt megcsinálják, az is idő. Meg különben is, de jó lenne már hazamenni egy kicsit, nem akarok bent maradni a szülésig, elég volt már ez a pár hét is. — Általános iskolás a fiú? — a szomszéd tanítónőből „kitör” a szakmája. — Az a lelkem, igen jó eszű, jó tanuló. Szeretném is, ha tanulna tovább. Ügy segít az nekem, hogy bámulat. De- hát tavaly már megjártam, halva született a kislányom, most vigyáztam magamra, ahogy tudtam. Persze, negyven malac, tömérdek aprólék, veteményes, gyümölcsös a tanya körül, hajaj, mit dolgozok én, nagy ég! Nem tehetek róla, eszembe jut a vers. Felülök az ágyon, s mondom: Honnan veszitek az erőt, / törékeny, gyöngéd nők, / fáradhatatlan asszonyok? Az asszony felém fordul, nehézkesen eligazítja terhét: — Maga miféle? — Újságíró. — Akkor maga lesz, aki segít nekem. Azt mondta egy kismama, kérelmet kell írni a tanár úrnak, hogy engedje meg, annál az orvosnál szüljek, aki tavaly mellettem volt. Majd ír egy szép levelet, mert én harminchat évesen csak erre a doktorra bízom magam. Ennek jó szava is van. — Van az itt mindenkinek — szólal meg kicsi, nagy műtéten átesett druszám a sarokban. — Itt a nővérek is olyanok, mint egy falat kenyér. Meg nem bántanak senkit. Én csak tudom, elég rég itt vagyok. Sose gondoltam volna, hogy ennyi türelem is van a világon! Maca március áfa vár Már öten szorongunk az illemhely szűk előterében. Gomolyog a füst. Egy idős nő bejön, végigmér bennünket, szemében a megvetés és kétkedés: betegek ezek egyáltalán? Itt is szívják azt a büdös bagót. Maca leguggol a felmosóvödör mellé. Felnéz, úgy mondja a magáét: — Miért kell nekem március óta itt rohadnom? .Vinnének be, dobnák ki az egészet! Dolgozni szeretnék. Én emberek között dolgoztam, mindennap új arcokat láttam, újakat ismertem meg, én ebbe belebolondulok! És hogy itt mik vannak! Ha szól a rádió, az a baj, ha sírunk, az a baj, ha nevetünk, az se tetszik. Pokol! — Kinek nem tetszik? — Jókat kérdez, látszik, új még itt. A tisztelt betegtársaknak! Adott a sors minden kórterembe egy-egy kákán is csomót keresőt. — Nálunk minden rendben, nem panaszkodom. Olyan kedves emberekkel vagyok együtt. Maca feláll. Most látom, olyan sovány és sápadt, hogy talán nem is véletlenül tartják bent olyan régen. Nevet. — Ez szép volt! A nőkré is azt mondja „emberek”! Van nálunk egy öregasszony, az állandóan azt sírja; csak asszonyállatnak szólítja az ura. És veri, ha felönt a garatra! Különben most vittek el egy nyolcvanöt évest, ab- ráziója volt, (ez a rutin, ez a tapasztalat, csak így „ab- rázió”-nak mondja az egészségügyi küretet, mint az orvosok ...). Sírt, én mosdattam, volt vagy harminc kiló szegény, hogy elment. Megsirattam, nem él sokáig. — Maga él addig? Lehajtja a fejét, gondolkozik: — Tudja mit? Nem is akarok! Mi a fészkes fenének? Különben az uram mindjárt beadja termoszban a kávét, jöhet, adok szívesen! Éva nem hibáztat senkit Amikor meglátom, nem akarok hinni a szememnek. A sovány fiatalasszony olyan fehér, mintha messziről, nagyon messziről jött volna vissza. — Hajnalban hozott a mentő, elég súlyos lehetek, mert Streptomicint kapok',.' s ,kis műtét is volt azonnal. Jaj mit gondol, kiírják táppénzre a férjemet? Egyedül nem maradhat a tizenegy hónapos kislány. Gyesen vagyok. Zsebében színes képek, a gyerek egyedül, a gyerek az anyjával, a gyerek az apjával, a gyerek a szülőkkel. Gyönyörű gyerek. — Műhiba történhetett velem — mondja tárgyilagosan. — Nem hibáztatok én senkit, de nagyon megijedtem az éjjel, amikor rosszul lettem. Tíz napja volt köretem, azt hittem, nem lesz semmi baj. Itt sosem ketten beszélgetnek. Itt mindenki érdeklődő, mindenkinek van a témához hozzáfűznivalója. A szőke, alacsony fiatalasszony, kezét hasára szorítva mondja: — Miért van annyi vetélés? Miért van olyan sok halva született gyerek? Tudom én, rohanó az élet, nagy a tempó, dehát csak mi, rohanók tehetünk a bajunkról? Mit eszünk, mit iszunk, milyen vegyszerekkel fújjuk, kenjük magunkat, mit hordunk, mennyit pihenhetünk? Kórok ezek, kortünetekkel és korelőzményekkel ! Hallgatunk. Kint ragyog a fény, bent az öreg falak között kell a meleg köntös. > Jutka, a főnővér szava cirógat, de szigorú: — Mindenki megy, lefekszik. Nem dumálunk, gyógyulunk. Nem esik jól az ágy? Majd jól esne, ha kint futnak dolgozni, bevásárolni, mosni, vasalni. Nagyot sóhajt: — Már csak magamról tudom, szívecskéim. Menjenek szépen az ágyacskába, mindjárt osztjuk a vacsorát. Hajnal óta, amikor kezdett, vagy tízszer jött a mentő. A folyosón, a műtő előtt állandóan pirosban figyelmeztetnek a betűk: „Csendet kérünk, műtét van”. Tegnap megfigyeltem az éjszakás nővért, Piroskát. Este héttől tízig egyfolytában, tempósan dolgozott. Kiadagolta a gyógyszereket és szétosztotta. Beadta az injekciókat, a megfigyelőben ellátta a tehetetleneket, lázat mért... És közben mindenkihez volt egy jó szava, mosolygott, nyugtatott. Megint a vers jutott eszembe: Honnan veszitek az erőt, / asszonyok, gyönge nők? / Mennyit dolgoztok ... Űk is azok, és családanyák. Külön erényük, hogy a körükben felnövő fiatalok is türelmesek, rendesek. Andrea agyonsírja magát Naphosszat fekszik, mintha állandóan figyelné magát, teste minden rezdülésére rándul egy-egy arcizma. A negyedik hónapjában van, s a rendellenességek miatt kellett befeküdnie. Húszévesnek néztem, amikor először láttam. — Hajaj, — nevet — elég rég volt az. — Éppen az a baj, hogy félek, nem tudom ezt se kihordani. És úgy, de úgy szeretnék egy gyereket. Sír, hosszú fekete hajába túr. — Látja kint az egynaposokat? Ügy irigylem őket,. úgy átvállalnám a terhüket. Dehát ez az élet, már igazat adok a mondásnak; a nő mindenre képes, hogy gyereke legyen, és mindent elkövet, hogy ne legyen! Én mindent megtennék, csak sikerülne. Az egész kórterem örül, amikor döntenek: Andrea lemegy a kismamák közé, talán rendben lesz. Két nap múlva hozzák ■ vissza. Agyonsírt arca eltorzult a bánattól, a kíntól. Verejték ömlik róla. Falnak fordul, mint akinek elég volt az egészből, látni, hallani se akar tovább. Pádig láthatná, hogy hatalmas, dagadt arcú fiatalasz- szonyt hoznak. Egerből indult férjével, testvéreivel a bátyja látogatására. Mire ideérkeztek, keresték a kórházat. Halva megszülte hathónapos magzatját. Délután jön a férje, a testvérekkel, A fiatalember letérdel az ágy mellé, átöleli, s úgy zokognak, hogy ki kell rohanni onnan. Az ajtóból még hallom: — Csillagom, holnap leszel húszéves! * * * A bejáratra állandóan kitehetnék a táblát: Megtelt. Dehát itt ilyen nincs, nem lehet. A mentő, nappal szirénázva ki tudja hányszor megáll a ház előtt. Éjjel halkan érkezik, de a lift hangos csattanással jön. Elöregedett, összement a valamikori királyi bábaképző intézet. Kint, a nagy kórházban épül már, készülőben az új. Erre addig értelme sincs már költeni. És ebben addig a folyosókon is alszanak az egyéjszakások, s a nővéreknek is parányi hely jut. Sok beteg lázong a kényelmetlenség, az éjszaka alat- tomban elősettenkedő bogarak miatt. A lázongás jó jel: a gyógyulás jele. Itt napjában új életek kezdődnek — és asszonyéletek — folytatódnak tovább. Az új déletek hangos sírással köszönik a világot a világnak. A pavilonban elnehezült járású terheseik) ^horgolnak1,1 hímeznek, kötnek, s alig várják, hogy túl legyenek a nehezén, szerencsésen. A második emeleten öreg és fiatal, középkorú, kismű- tétes, nagyműtétes tisztelettel, vigyázzban fekszik vizitkor az ágyban. A megmentőiket tisztelik minden orvosban, nővérben. Kórtermekben kortünetekkel. Sóskúti Júlia flz elmúlt évek alatt sem lett jobb a véleményem. Rossz beidegződés, amelytől képtelen vagyok megszabadulni? Lehet. De egy biztos, libabőrös vagyok már előre, ha tudom, mese nincs, ügyes-bajos dolgaim elintézését nem halogathatom, kénytelen-kelletlen ügyfél leszek megannyi hivatali helyiségben, mert apró mindennapi vagy rendkívüli változás történt az életemben. Szóval borsódzik a hátam, s velem együtt még sokaké, mert éveken át szinte belénk idegződött az ide-oda küldözgetés, a kilincselés, a várakozás. Holott már évek óta halljuk, olvassuk, mi mindent tesznek azért, — elsősorban a tanácsoknál, — hogy egyszerűbbé, ésszerűbbé váljék, gördülékenyebben működjön az államigazgatás gépezete. A • bosszantó bürokratizmusnak az apparátuson belül is hadat üzentek, igyekeznek a felesleges kitérőket, kanyarokat levágva, a lehető leg- egyenesebb útra terelve az ügymenetet, a bürokratizmus okozta torzulásokat felszámolni. Legalábbis a frontvonalon, ahol az ügyintéző és az ügyfél találkozik. A Szolnok megyei Tanácsnál a korszerűsítés és az egyszerűsítés megszállottjaként közismert osztályvezető a napokban éppen emiatt fakadt ki: „Mi mindent megpróbálunk, miközben a felsőbb régiókban semmi sem történik. Úgy tűnik, hogy ott lecsapolhatatlan a bürokratizmus állóvize, amelyből még időnként ránk is zúdítanak. Három éve. egy Veszprém megyei felmérésből kiderült, hogy több mint ezer jogszabály rendelkezik a tanácsi apparátus eljárásairól. S ez még nem minden. Egyetlen év alatt az országos hatáskörű szervektől és minisztériumoktól háromezer utasítás, körlevél, állásfoglalás, irányelv, stb. érkezett a tanácsokhoz. Ki tudja ezt követni? Ügy érzi az ember, hogy szinte minden mozdulatára van egy szabály. S ha az előírásók végrehajtója gyakorlati tapasztalatai alapján ésszerű megoldást javasol, sokszor még az elutasító válaszra is hiába vár.” A Szolnok megyei Tanácstól 1973 óta előbb az érintett minisztériumokhoz, majd a Minisztertanács Tanácsi Hivatalához huszonnégy javaslatot küldtek el. Ez eddig válasz egyikre sem érkezett. Házon belül saját hatáskörük keretei között próbálkozhatnak hát csak az észszerű munka, és ügymenetszervezéssel, és természetesen az ehhez szükséges tárgyi feltételek biztosításával. Az országban a legtökéletesebb ügyfélszolgálati iroda Törökszentmiklóson van, amelynek szinte csodájára járnak. (Amióta funkcionál, kétezer szakember kereste fel.) Sokba került, nem vitás. De, hogy a korszerűsítés, az egyszerűbb ügyintézés nem csupán pénz kérdése, számtalan megyebéli kezdeményezés, jó példa bizonyítja. A legfrissebb a karcagiaké, akik a több mint félévszázados tanácsháza beosztásához alkalmazkodva ezekben a hetekben alakítják ki az ügyfélszolgálati blokkot az épület földszintjén. A kezdet kezdetén, még a tervezés stádiumában ők is a törökszentmiklósihoz hasonló óriás teremről álmodtak. Csak az átalakítás több mint négy és fél millió forintba került volna. Hamarosan rájöttek, hogy ez a megoldás ésszerűtlenül drága. Amit most csinálnak, másfél millió forintba kerül a gépesítéssel együtt: a földszinti körfolyosóról nyíló helyiségekben minden együtt lesz, ami a gyors, pontos ügyintézéshez szükséges. Ügy hírlik, % kezdeményezésüknek hamarosan követői lesznek Kisújszálláson és Mezőtúron. Természetesen nem elég csak falakat bontani, ügyfélfogadó-termeket kialakítani, az iratok tárolását, kezelését és az adminisztrációt gépesíteni. Ez is hozzátartozik a korszerűsítéshez, de ettől még nem biztos, hogy az ügyek intézésének folyamata is egyszerűbb lesz. Felesleges kitérők kiiktatása is hozzátartozik. S ez az a pont,' ahol valamennyi ügyintéző újíthat. Az elmúlt esztendő óta a Szolnok megyei Tanács vb-titkára pénzjutalommal is honorálhatja az egyszerűsítő javaslatokat. Olykor csak egy apró változást jelentő jó ötlet is százezrek dolgát könnyítheti meg. Néhány példa a sok közül. Az iparengedélyeknek erkölcsi bizonyítvány a feltétele. Csakhogy eddig, ahol az engedélyt adták, nem volt olyan speciális forma- nyomtatvány, amelyen az erkölcsi bizonyítványt kérni kell. Ezt külön a rendőrségen lehetett megkapni. Ez a múlté, most már a nyomtatványt az első fokú hatóságnál ki lehet tölteni. Más: nyolc láda a szolnoki ügyfélszolgálati irodában. A lak- címváltozást, azon túl, hogy a tanácsnál be kellett jelenteni, s a személyi igazolványba beíratni, még legalább nyolc cégnek, (postának, OTP-nek, adóhatóságnak, TIGÁZ-nak, TITÁSZ- nak, tüdőgondozónak, stb.) a tudomására kellett hozni. Minimum egy hétbe tellett, mire a végére ért az ember. Szolnokon most már néhány perc. A kitöltött nyomtatványokat bedobjuk a megfelelő ládába, és kész. Ennyi az egész. Csupán a gázóra, a villanyóra állását, esetleg az OTP egyszámlánk számát kell tudni. fgy is lehet, ilyen egyszerűen, ha a jó ötlet megvalósításához a partnerek is segítséget nyújtanak és nem ragaszkodnak makacsul a megkövesedett régimódi ügymenethez. Szolnokon például az említett szolgáltató vállalatoknak nem volt semmi aggálya a ládákban továbbított üzenetekkel szemben. Még a TITÁSZ-nak sem, ugyanakkor a karcagi áramszolgáltató megannyi kifogással előrukkolva, nem járult hozzá, hogy ugyanezt a megoldást a karcagi ügyfél- szolgálati irodában is alkalmazzák. Mondván, úgy van jól, ahogy évtizedek alatt megszoktuk. Hogy egyszerűbb, pontosabb, s a változások naprakész nyilvántartását is garantálja, arról nem is beszélve, hogy felesleges utánajárástól kíméli meg a fogyasztót? Ügy tűnik, van, ahol ez századrangú szempont. K. K. A szolnoki Faár Nándor és Nagy István nívódíjas tervei alapján épül a debreceni és az egyekl út elágazásánál a „Hortobágy kapuja”, a Nemzeti Park nyugati fogadója. A kivitelezők — a tiszafüredi Építő- és Vegyesipari Szövetkezet ács, kőműves, szakipari brigádjai, a tisza- örsi Petőfi Tsz nádtetőfedői — a terv szerint novemberre fejezik be az öt és fél milliós beruházás kivitelezését. A készülő három nádtetős létesítmény idegenforgalmi célokat szolgál majd. Az úgynevezett „kanfaros” gazdasági épületben kocsiszínt és lóállásokat alakítanak ki, a kúptetős galérián a pusztai természetvilágot bemutató kiállítás kap helyet, a negyed- köríves főépületben információs iroda, szálláshelyek várják majd a Hortobágyra látogatókat. (Temesközy Ferenc felvételei.) A Hortobágy növény- és állatvilágának bemutatására készülő galérián még az ácsok dolgoznak, a csúcsíves tetőszerkezet kialakítása ugyancsak próbára teszi őket Szépen mutat, a nagyiváni tetőfedők munkáját dicséri a nádfedél a negyedköríves főépületen