Szolnok Megyei Néplap, 1979. május (30. évfolyam, 101-125. szám)

1979-05-24 / 119. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1979. május 24. Kommentárunk ■ középbal élesztése Bevett társalgási for­mula a ma Olaszországá­ban, a választások előtt az a sóhajtással kísért megállapítás, mely sze­rint „úgy látszik, együtt kell élnünk a terroriz­mussal”. Valóban, a ha­talom eddig semmiféle ellenszert nem talált er­re a szörnyű méregre, amelyet nyilvánvalóan azok kevernek politikai boszo rk ánykany h á j ukban, akik a feszültség, a bi­zonytalanság fenntartá­sában érdekeltek. Talán a háború óta sosem volt ennyire ag­gasztó az az önmagába visszatérő kör, amely hu­rokként fojtogatja az olasz közéletet. A dolog lényege: nem, elképzel­hető nyugodt, kiegyensú­lyozott kormányzás a második legnagyobb párt, a kommunisták nélkül. Az OKP hajlandó is vállalni ezt a súlyos tör­ténelmi felelősséget, de hatalmas belső és külső erők fogtak és fognak össze azért, hogy részvé­telét az ország irányítá­sában megakadályozzák. A sokszínű itáliai po­rondon e törekvés leg­újabb produktuma a ,>,Famfani—Craxi szövet­ség”. A keresztényde­mokrata párt jobbszár­nyának vezetője és az Olasz Szocialista Párt vezére a kommunistael- lenesség platformján haj­landó az együttműködés­re, függetlenül attól, hogy ez — a szó minden értelmében — mibe ke­rül Olaszországnak. A szövetséget még egy­értelműbbé teszi, hogy mindkét politikus eltér— — és jobbra tér el! — pártja korábbi irányvo­nalától. Már régen nem titok, hogy Aldo Moré­nak éppen azért kellett meghalnia, mert a ke­reszténydemokraták és a kommunisták közötti nagy történelmi párbe­széd híve volt — éppúgy, mint Craxi neves elődje, De Martino, aki „nagy öregként” figyelmezteti pártját a veszélyes ten­denciára. Szerencsére nemcsak a szocialistáknál, hanem még a kereszténydemok­ratáknál is megvannak a vak, gyűlölködő antikom- munizmus bírálói. Nem kisebb személyiség, mint Giulio Andreotti minisz­terelnök hangsúlyozta többször — legutóbb az Epoca című lapnak adott interjújában —, hogy a Fanfani által hirdetett, többször megbukott és nyilvánvalóan a kommu­nisták kirekesztését szol­gáló középbal formula felett visszavonhatatla­nul eljárt az idő. Az Egyesült Államok és a brüsszeli NATO-fő- hadiszállás részéről nem fukarkodnak olyan meg­jegyzésekkel és gesztu­sokkal, amik nehezen ér- étkelhetők másképp, mint az olasz belügyek- be való beavatkozásként. Éppen ezekre hivatkoz­va hajtogatják sűrűn az antiikammunizmus apos­tolai, hogy a kommunis­táikat akkor sem lehet­ne bevonni a kormány­zásba, ha sikerülne ilyen megállapodásit elérni. Irán fllekszej Koszigin Plzenben Alekszej Koszigin, az SZKP KB Politikai Bizott­ságának tagja, a Szovjet Mi­nisztertanács elnöke, szer­dán, csehszlovákiai baráti látogatásának második nap­ján a reggeli órákban Plzen- be utazott, hogy felkeresse az itt működő Skoda Mű­veket. Ez a nagvmúltú gép­ipari kombinát újabban egyik legfontosabb üzeme a szovjet segítséggel most ki­fejlődő csehszlovák atom- energetikai gépgyártásriak. A szovjet vendéget vidéki Kanadai választások II konzervatív A konzervatív párt győ­zött a kanadai parlamenti választásokon. Pierre Tru­deau, a 16 éve kormányzó liberálisok vezetője közép­európai idő szerint szerdán reggel bejelentette: kormá­nya a következő napokban lemond és maga helyett Joseph Clarcnak, a haladó konzervatív párt vezetőjének kinevezését ajánlja majd a miniszterelnöki posztra. A még nem hivatalos eredmények szerint a kon­zervatívok 135. a liberálisok­ig, az Űj Demokrata Párt 27, a Szociális Hitelpárt pe­dig 6 képviselővel rendelke­zik majd az új ottawai par­lamentben. A korábbiban a liberálisoknak viszonylag többségük volt. Visszaesésü­ket általában várták, de a Trudeau-éktól jobbra álló másik nagy polgári párt é'ő­útjára elkísérte Lubomir Strougai a CSKP KB elnök­ségének tagja, a Csehszlo­vák Szövetségi kormány el­nöke is. A szovjet kormányfőt és a kíséretében lévő többi veze­tő személyiséget a Plzeni Skoda Művekben Jan Lud- vik vezérigazgató tájékoz­tatta a 120 éve működő nagyüzem munkájáról. A déli órákban a szovjet miniszterelnök és kísérői Szlovákiába utaztak. párt győzelme Kanada új miniszterelnöke Charles Joseph Clark, a konzervatív párt vezére lett! (Telefotó—KS) retörésének mértéke jelentő­sen felülmúlta az előzetes becsléseket. Haderöcsökkentési tárgyalások Plenáris ülés Becsben Bécsben szerdán megtar­tották a közép-európai fegy­veres erők és fegyverzet köl­csönös csökkentéséről folyó tárgyalássorozat 203. plenáris ülését. A szerdai tanácskozá­son, amelyen dr. Emil Keb- lusek nagykövet, csehszlovák küldöttségvezető elnökölt, felszólalt Lubomir Sopov nagykövet, a bolgár delegá­ció vezetője. A bolgár küldött beszédé­ben egyebek között a nyuga­ti országokra hárította a fe­lelősséget azért, hogy mind­ezidáig nem kezdődhetett meg a konkrét megállapodás kidolgozása — a NATO-or- szágok nemcsak elhárítják a szocialista országok javasla­tait. hanem kitérnek min­den egyéb kompromisszum elől is. Csakis a szocialista országok javaslata biztosítja a jövőben azt — mondotta Sopov nagykövet —, hogy a csökkentés tervezett körze­tében egyetlen ország se ér­hesse el, illetve múlhassa felül haderőinek a csökken­tés előtti létszámát. A haderőcsökkentési tár­gyalások következő plenáris ülését a jövő héten csütör­tökön tartják meg Bécsben. Heng Samrin nyilatkozata Heng Samrin, a Kambod­zsai Népköztársaság elnöke az indokínai ország újjáépí­téséről, a politikai és gazda­sági nehézségekről nyilatko­zott Wilfred Burchettnek, a haladó újságírónak a térség több évtizedes ismerőjének. A kambodzsai kormány legfontosabb feladatának a következőket tekinti: „Lete­lepíteni az embereket, össze­hozni a szétszakadt családo­kat, segíteni visszatérésüket szülőfalujukba, ellátni a la­kosságot élelemmel és ruhá­val, normalizálni az életet, megnyitni az iskolákat, kór­házakat, pagodákat és újra beindítani a rizstermesztést.” A belső helyzet most már lényegében megszilárdult. Pol Pót bandái átszivárogtak Thaiföldre, ahol a kínaiak kiképezik és felszerelik őket, hogy betöréseket hajtsanak végre a határvidéken. „Meg­ölnek néhány embert, lerom­bolnak néhány falut és nagy hűhót csapnak körülötte, de mindennek az általános biz­tonsági helyzetre nincs már hatása” —• mondotta Heng Samrin. Heng Samrin rámu­tatott arra, hogy az élelmi­szerhelyzet nagyon nehéz. A hatóságok igyekeznek min­dent megtenni azért, hogy a következő esős évszakra ele­gendő rizst vessenek és így az ország az év végére önel­látóvá váljék e legfontosabb élelmi cikkekből. Wilfred Burchett befejezé­sül hangoztatja, hogy Kam­bodzsa még jó ideig igényli a Vietnami Szocialista Köz­társaság komoly segítségét. Egy társadalmilag és gazda­ságilag tönkrement országba kell új életet lehelni, min­dent szinte a semmiből kell újjáépíteni, a Pol Pot-klikk garázdálkodásai következté­ben erősen csökkent létszá­mú munkaerővel és a mű­szaki. értelmiségi réteg szin­te teljes hiányával. Lövöldözések , San Salvadorban Kivégeztek három katonát Iránban tegnap politikai gyilkosságok vádjával kivé­gezték a fegyveres erők há­rom tagját. Teheránban egy ezredest és egy hadnagyot, Mashad városban egy köz­katonát állítottak kivégző­osztag elé. Az ítéletek in­doklása szerint a sah rend­szerének megdöntése előtt mindhárman részt vettek Khomeini-párti tüntetők meggyilkolásában. Mehdi Bazargan iráni mi­niszterelnök szerdán egyete­mi tisztségviselők előtt tar­tott beszédében kijelentette: véleménye szerint közke­gyelmet kellene hirdetni az országban. Ez lehetővé ten­né a kormány számára — mondotta —, hogy más fon­tos kérdésekkel, például a gazdaság talpraállításával nagyobb hatékonysággal foglalkozzék. Néhány órával a Salvador venezuelai nagykövetsége előtt lezajlott lövöldözés után a AFP különtudósítója — aki mindvégig az ese­mény szemtanúja volt — 14 holttestet számolt össze a vérfürdő színhelyén. Beszá­molója szerint az áldozatok valamennyien fiatalok, akik mintegy 30 ezer munkás-pa­raszt és értelmiségi tagot számláló Népi Forradalmi Tömb (BPR) felhívására gyűltek össze a venezuelai nagykövetség előtt. telexen Carstens az NSZK elnöke ———érkezett Karl Carstens kereszténydemokrata politikust választották meg tegnap az NSZK köztársasági elnökévé. A képen Carstens (jobbról) a gratulálok gyűrűjében (Telefotó-KS) GENF Tegnap Genfben megtartot­ta soron következő ülését a hadászati támadó fegyver- rendszerek korlátozásáról tár­gyaló szovjet és amerikai küldöttség. HANOI A vietnami—kínai hadifo­golycsere második szakaszát május 28-án, hétfőn bonyo­lítják le. Ebben állapodtak meg a két ország Vöröske­reszt-társaságának képvise­lői keddi megbeszélésükön. A hadifogolycsere színhelye ez­úttal is a Vietnamot Kínával összekötő 1. számú országút 0 kilométerköve lesz. Ezt vi­etnami részről, mint a hadi­fogolycsere első, e hét hétfő­jén lebonyolított menetekor közölték, nem ismerik el a két ország határának. Egyes jelentések szerint május 28- án Kína 18, Vietnam' pedig 20 beteg vagy sebesült hadi­foglyot ad át. SZÓFIA A május 21-óta érvényben lévő új benzinárak Bulgári­ában a következők: szuper- benzin (96 oktános) literen­ként 1.— leva; szuperbenzin (93 oktános) literenként 0,80 leva; normál-benzin (83 ok­tános) literenként 0,70 leva; gázolaj keverék literenként 0,40 leva. ŰJ DELHI India az el nem kötelezett mozgalomhoz való jelentős hozzájárulásával, valamint a Szovjetunióval való barát­ság és kölcsönösen előnyös együttműködés erősítését szolgáló szilárd irányvonalá­val megérdemelten nagy te­kintélyt és megbecsülést ví­vott ki magának a nemzet­közi szintéren, — jelentette ki Romesh Chandra a Béke Világtanács elnöke, a Himac­hal állambeli Simla városban indiai közéleti személyiségek részvételével megtartott nagygyűlésen. LISSZABON „Én gyilkoltam meg Aldo Morot” — ezekkel a szavak­kal jelentkezett kedden Liszabon közelében a Nem­zeti Gárdánál Amilton Yon Cunha brazil állampolgár. A fiatalembert, aki semmi­féle irattal sem tudta iga­zolni személyazonosságát, a rendőrség azonnal letartóz­tatta és az ügyben megin­dult a vizsgálat. Szerdán Karl Carstens a kereszténydemokrata poli­tikust megválasztották az NSZK köztársasági elnöké­vé. A bonni Beethoven Hal- le-ban ülésező 1036 tagú el­nökválasztó szövetségi gyű­lésben Carstens 528 szavaza­tot, szociáldemokrata ellen­jelöltje, Annemarie Renger pedig 431 szavazatot kapott. 72 képviselő tartózkodott a vélemény-nyilvánítástól. A 65 éves jogászprofesz- szor, Karl Carstens a máso­dik világháború előtt az SA- hoz tartozott, 1939-től a Nemzetiszocialista Párt tagja volt. 1945 után — részben az Egyesült Államokban — jogi tanulmányokat folyta­tott, majd 1949-től 1954-ig A kedd este végrehajtott pályamódosítással a Szaljut —6 űrállomás most olyan körben mozog a Föld körül, amelynek legtávolabbi pont­ja 352, a legközelebbi 333 kilométerre van a Föld fel­színétől. Ez csak kisebb mó­dosítás a korábbi pályához. Az ilyen jellegű módosítá­sok azért szükségesek, mert az űrállomás a megfigyelé­sek, kísérletek során időről időre kismértékben kimoz­dul az eredetileg meghatáro­zott pályáról. A Szaljut állandó sze­mélyzetei már sikerrel kí­sérleteztek ki, hogyan hasz­Brema tartományt képvisel­te Bonnban. 1955-ben lépett be a Kereszténydemokrata Unióba (CDU). 1972-től tagja a parla­mentnek, 1973-ban pártja Bundestag-beli képviselő- csoportjának vezetését bíz­ták rá. 1976-tól tölti be a parlament elnöki tisztjét. A törvényes előírások értelmé­ben államfői megbízatása idejére CDU-tágságát fel kell függesztenie, hogy ezzel is kifejezésre juttassa a köz- társasági elnök pártonfelüli- ségét. Carstens megválasztásával tíz év óta először került el­lenzéki politikus az NSZK legmagasabb állami méltó­ságába. náljáik fel az ilyen művele­tekre „tolóhajóként” a te­herűrhajókat. A Progressz hajtóműveinek ugyanis ele­gendő üzemanyag-tartalé­kuk van, ezt nem használják fel teljes mértékben a szét­választás után, így jut belő­le arra, hogy az űrállomás pályamódosítását ezzel vé­gezzék, s ne nyúljanak a Szaljut tartályainak tartalé­kaihoz. Vlagyimir Ljahov és Vale- rij Rjumin egyébként foly­tatja a program végrehajtá­sát. A fő feladatot változat­lanul a teherűrhajó kirako­dása jelentette számukra. Pályamódosítás a Szaljuton Fél évszázada ténykedik az Intourist 500 ezer turistát várnak a moszkvai olimpiára Moszkva, Leningrád, Kijev, Szuzdal, Pszkov, Taskent Sza- markand, Buhara, Esztonia, Litvánia, Üzbegisztán... Az 50 éve alakult Intourist — a Szovjetunió legnagyobb utazási irodája - a világ első szocialista államának 135 városába, számtalan gyönyörű vidékre várja a turistákat. Az elmúlt évben 162 or­szágból 4 millió 600 ezer kül­földi kereste fel az országot, összehasonlításként hadd idézzek a hőskorból is egy adatot: 1929-től, az Intourist alapításának évétől 1939-ig csupán 100 ezer látogatót fo'- gadtak. A legutóbbi 10 év­ben pedig 35 millió turista járt a Szovjetunióban. Az utazási iroda 50 ezer szállodai hely fölött rendel­kezik, de még további 50 ezerre nyújtották be igényü­ket a városi tanácsókhoz és a szakszervezethez. Az ügy­intézésben, a programok szervezésében és lebonyolí­tásában 50 ezer dolgozójuk vesz részt. A nyelvi nehéz­ségeket 3 ezer tolmács 30 nyelven segíti leküzdeni. (A XXII, nyári olimpiára már 5 ezren lesznek.) Hazánk é* a Szovjetunió 4 évvel ezelőtt: kötött idegenforgalmi egyez­ménye azt a célt tűzte ki, hogy a forgalmat másfélsze­resére növeljék, ám az 1980- ig szóló megállapodás eddig eltelt évei azt bizonyítják, hogy a tervezett növekedést jóval felülmúlják. A szovjet —magyar együttműködés nemcsak a turisták cseréjét jelenti, hiszen összehangol­ják propagandájukat, köl­csönösen segítik a szakembe­rek képzését, részt vesznek egymás idegenforgalmi köz­pontjainak kialakításában is és így tovább. (Ungváron pél­dául a magyar KOMPLEX cég közreműködésével épül egy 600 személyes szállód ' Az elmúlt évben az Intou­rist legjelentősebb magyar- partnere, az IBUSZ me­gyénkből 2600 turista utazá­sát szervezte meg a Szovjet­unióba. Ugyanebben az év­ben 13 ezer vendéget foga­dott az IBUSZ megyei ki- rendeltsége. Egyébként az Intourist forgalmának nagyobbik ré­szét a szocialista országok­kal bonyolítja. Az egyre nö­vekvő igények kielégítésére mind több várost és terüle­tet kapcsolnak be a turiz­mus „vérkeringésébe”. Éven­te körülbelül 11 százalékos növekedésre számítanak a turisztikával foglalkozó szak­emberek — míg a világ tu­risztikai forgalma csak 4—5 százalékkal nő. Évek óta készülnek a XXII. nyári olimpiai játékok meg­rendezésére. Szállodák, mo­telek. kempingek, éttermek, autóbuszállomások, garázsok és szervizek épülnek. Az öt olimpiai város — Moszkva. Leningrád, Mmszk, Tallinn és Kijev — 1980-ra teljesen fölkészül majd, és így vár­ja a félmilliónyi turistát. Számukra a programokat az Intourist biztosítja, mint ahogy ez az utazási iroda árusítja az olimpiai belépő­jegyeket is.) Szám szerint 5,8 milliót szándékoznak el­adni, másfélszer többst. mint amennyit Montrealban adtak el a rendezők.) A nemzetközi turizmus fontos eszköze a gazdasági és a kulturális kapcsolatok szélesítésének, a nemzetek közötti jó viszony kialakítá­sának — végső soron a bé­kés egymás mellett élésnek. Ezen munkálkodik a 75 éves IBUSZ és az 50. születésnap­ját ünneplő Intourist is. H. Z.

Next

/
Thumbnails
Contents