Szolnok Megyei Néplap, 1979. május (30. évfolyam, 101-125. szám)
1979-05-24 / 119. szám
1979, május 24. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Megnyílt a Budapesti Nemzetközi Vásár (Folytatás az 1. oldalról.) a termelési szerkezet fejlesztéséről, a fokozott külkereskedelmi érdekeltségről, a gazdasági építőmunka követelményeiről. Természetesen azt is tudnunk kell, hogy a fokozott külgazdasági érdekeltség, a hatékonyabb exportpolitika érvényesítése nagyobb rugalmasságot, több kezdeményezést, a fejlesztési irányok még gyorsabb felísp mérését követeli a termelő és az értékesítő vállalatoktól. A miniszter végül köszönetét mondott a vásár szervezésében, építésében és rendezésében közreműködnek és sok sikert kívánt a BNV résztvevőinek. A miniszter megnyitó beszéde után a vendégek körsétát tettek a vásáron. Délután két órakor a nagy- közönség előtt is megnyílt a vásár. * * * Nyikolaj Faggyejev, a KGST titkára tegnap a BNV-n sajtótájékoztatón öszszegezte vásári látogatása során szerzett tapasztalatait, és foglalkozott a KGST néhány időszerű kérdésével. A BNV jó alkalom arra is — mondotta —, hogy felmérjük a korábban elfogadott célprogramok — köztük a gépipar fejlesztésére vonatkozó program — megvalósulásának menetét. Örvendetes. hogy egyre több, igen korszerű, a nemzetközi élvonalba tartozó berendezésen szerepelhet a KGST- együttműködés emblémája. A magyar ipar gyakran kezdeményezője egy-egy kooperációnak, s ezen törekvései jól tükröződnek a BNV-n is. A következő évek együttműködéséről szólva kiemelte: rövidesen újabb célprogramokat fogadnak el. ezúttal a fogyasztási cikkek és a közlekedési eszközök fejlesztésére. gyártására. Ezeknek is alapja a gépipari célprogram gyors megvalósulása. * * * A tavaszi BNV-t a nyitás utáni első órákban sok ezer látogató kereste fel. Tegnap délután néhány vállalat sajtótájékoztatót tartott, benépesültek a tárgyalók és sor került az első üzletkötésre is. Huszonhat millió rubel értékű megállapodást írt alá a MOGÜRT és a szovjet AVTOEXPORT egyesülés képviselője. Eszerint még az idén, az eddigi előirányzatokon felül 13 millió rubel értékben szállít a magyar vállalat pótalkatrészt a szovjet utakon futó Ikarus autóbuszok karbantartásához. Énnek ellentételeként a szovjet partner ,— szintén a korába ban egyeztetett terveken felül — 7300 személyautót exportál Magyarországra. Közülük 4000 Lada, 2300 Moszkvics, 1000 Zaporozsec. A szovjet szállításoknak ugyancsak fontos tétele a behozott járművek számával arányos többletalkatrész. Ma tartják a BNV-n az első szakmai napot, A kiállítást a nagyközönség délután két órától látogathatja. Ahol a Tisza átok is, meg áldás is A téesz dolgairól beszélgetve így fogalmazott egyszer Székely József, a tószegi gazdaság elnöke: Nálunk, a Petőfiben az árvizes esztendőkben a Tisza közelsége áldás is meg átok is. A Tószegen és Tiszajenőn tett, május közepi határszemlén meggyőződhettem arról, hogy a települések határában gazdálkodó szövetkezetek életében kétféle módon is meghatározó a folyó. Kiss Ferenc főagromónus- sal járjuk a tiszajenői Tisza- menti Tsz földjeit. A szövetkezetieknek van miért sza- pulniuk a folyót. — Látja, így megy ez nálunk, hónapokkal az árvíz után is! A tábla egyik végéről szivattyúzzuk a vizet, a másik végén próbálkozunk a kukoricavetéssel. Kenyérgabona-területünk hatvan százalékán, 620 hektáron kimosta a víz a búzát. Napraforgóval, tengerivel pótolnánk, de félezer hektárnál nagyobb területre még most, május közepén se mehetnek rá a gépek a tocsogók miatt. Más években ilyenkor már négy-öt levéllel sorolt a kukorica, de amit ezután vetünk, lehet, hogy csak silónak való lesz. A vezsenyi határban a Ti- szamenti Tsz 900 hektárnyi területét fogja közre patkó alakban a tizenhárom kilométeres nyárigát. Vízililiomtól sárgállik a gátoldal. — Ez a terület — mutat kőébe a főagromónus — még március végén is víz alatt állt. Hektáronként hatvan mázsa kukorica termett itt tavaly, az idén többre számítottunk. Be is dolgoztunk az ősszel a talajba majd kétmillió forint értékben vagy ötven vagon műtrágyát. A patkóban végzett talajmunkák értéke is kitett 800 ezer forintot. Ezt mind elvitte a víz. A pótlásvetésekkel jó, ha május végére elkészülünk, ha nem emelkedik meg újra a talajvíz. A hatvan kilométer belvízlevezető árkunkból húsz kilométeres szakaszt tönkretett a víz. Ki kell kotornunk az iszapot. Ha végeztünk a földmunkákkal. Tószegre irányítjuk a gépet. Tudja, a közös gondok összefogásra késztetnek bennünket az amúgy is jó szomszédságot tartó Petőfi Tsz-szel. Tudjuk, hogy nekik is van mit helyreáll'ítániuk. Mi egyébként 23—24 milliós veszteséggel számolunk. Talán négy. négy és félmilliót visszatérít a biztosító a búzakár fejében. A többinek jó, ha áz egynegyedét pótolni tudja a maglucema, a tavalyinál kétszerié nagyobb területen vetett napraforgó meg az állattenyésztésünk. * Tószeg határában, a tengernyi vízfelületen egész a szandai rétig szalad a tekintet. Székely József, a Petőfi Tsz elnöke sorolja, hogy az idei tiszai áradás a tervek módosítására kényszerítette a téesz vezetőségét. — A búza a legnagyobb gondunk. Tavaly, a csaknem 58 mázsás átlagtermésünkkel a megye legjobb téeszei között tartattak számon bennünket. Lehet, hogy az idén könnyebb aratásunk lesz. de kevesebb szemet takarítunk be, mert 420 hektár őszi búzánk teljesen kipusztult. Az elárasztott területeket csak az országút meg a vasútvonal választja el az úgynevezett Felső-földéktől. Ott egészen más kép fogad bennünket : öntözőberendezések sora ontja a vizet a dúsfüvű mesterséges legelőre. — No, hogy jót is mondjak a Tiszáról — erőltet magára jobb kedvet Székely József —, 1500 hektár szántót és rétet tudunk rendszeresen öntözni a folyó vizével. Most is nyújtott műszakban dolgozunk tizenkét szivattyúval, mert májusban az öntözővíz is aranyat ér. Egyelőre a lucernára, a füvekre juttatunk mesterséges csapadékot. így tíz-tizenöt mázsával több takarmányt kaszálhatunk a jószágainknak. Van mit pótolnia az állaititenyésztésünknek, az árvíz okozta kiesések miatt 10 millióval meg kell emelnünk az ágazat idei, 60 milliós tervét. Temesközy Ferenc G yerekkoromban azt hittem — mert mások is azt mondták —, hogy mákszemnyi irigység sincs bennem. Azután kiderült, hogy tévedtünk, mert tizenöt évesen irigykedni kezdtem két öcsémre és öt iskolatársamra, mivel őket inasnak adták, én meg maradtam apám mellett földet túrni. Tartott is az irigység jó tizenkilenc esztendeig, akkor jutottam el odáig, hogy mégis inasnak szegődjek. Ugye számolgat magában, és arra gondol: miket beszél össze hetvenévesen az öreg Lénárt János, tizenöt meg tizenkilenc, az testvérek között is harmincnégy esztendő, és hol van már akkor az emberfia az inasévektől? Pedig így igaz, ahogy mondom, harmincnégy éves fejjel szegődtem inasnak Kovács Rudolf alattyáni kőművesmesterhez, itt van ni. dokumentum igazolja, hogy 1945-ben — akkor voltam harminchat esztendős — megkaptam a segédlevelet. Ugye zavaros az egész? Sebaj, megérti, ha sorjában szépen elmondok mindent. KIVÁLÓ? 1954-ben elnyerte a Ismerősöm sztahanovista címet, s hozzá jutalmul egy fehér inget a Corvin Áruházból. Fényképe — dicsérő szavakkal — hónapokig függött az irodaház falán. Mikor megkérdeztem büszke volt-e, csak annyit mond: az a fehér ing már nem fehér, megfakult, a gallérja, a kézelője is szétfoszlott, de eltette, máig is őrzi. Az Állami Pénzverő üzemeiben évente több mint százezer „kiváló dolgozó” kitüntető jelvény készül. Először gépi veréssel az eloxált alumínium lemezből, csillagot vágnak, erre kerül a fröccsöntéssel gyártott műanyag — szaknyelven: polisztirol — vörös csillag. A szalagrész ezüstözött sárgaréz. Automatán, aranyozott sárgarézből készül a lánc. A kitüntetés miniatűr változatán a jelvény aranyozott, a szalagrész pirosra festett. A részletes „gyártmányismertetővel” azért hozakodom elő, hogy érzékeltessem: e kitüntetés nem azért érdekes, mert a gyártása sokba kerül. Jár hozzá igazolványlap, amely feljogosítja tulajdonosát a jelvény viselésére. A jelvény: jelzés, amelyet tartalommal viselőjének munkája — kiváló munka tölt meg. Ebben rejlik a ,jelvények értéke. Ünnepi alkalmakkor azonban mind ritkábban látom viszont őket a zakók hajtókáján. Pedig tudom: évente több mint százezer készül belőle — jut belőle minden jutalomosztásra. Inkább az okozhat fejtörést, honnan veszünk mi minden esztendőben százezernél is több kiváló dolgozót. „Ma én, holnap te” — mondogatják olykor a brigádtagok, s aki nem vét durván a fegyelmi rendszabályok ellen, az előbb-utóbb kiváló dolgozó lesz. Gyakran még a termelési tanácskozást sem hívják össze, mert hirtelenjében, egyik napról a másikra kell megválasztani, ki is legyen „kiváló.” Persze, az is igaz, hogy formális a termelési tanácskozás, a jegyzőkönyvben szapora szó az „egyhangúlag”, a „szorgalmasan”, a „hűséggel”, s a minősítés végére odabiggyesztik: „Igazolatlan hiányzása nem volt.” Ettől lesz valaki kiemelkedő a munkában? Néhol kigombostűzik a javasoltak névsorát a faliújságra, hogy a munkásoknak, legyen idejük megvitatni: megérdelik-e az illetők a jutalmat? Itt felkutatható az érde- \mi válogatás a „ma én, holnap te” szemléiét legyőzésének akarata. A Híradástechnikai gyárban egy kétszeres kiváló dolgozóval beszélgetek. Kérdéseimre muszájból, panelmondatokkal felelget: örül a megbecsülésnek, igyekszik hibátlanul végezni munkáját... Ahogy visszacammog gépe mellé, gondol egyet, s hátrafordulva nekem szegzi: „Aztán mit gondol, ér is valamit ez a kitüntetés? Tudja, hogyan kaptam meg a második jevényt? Hátamra veregetett munka közben a művezető és odalökte a díszdobozt az orrom alá. Hozzátette: a pénzt majd másodikán megkapom.” Miközben igyekszünk közösségi keretekbe foglalni a családi ünnepeket, elfeledkeznénk a legtartalmasabb társadalmi ünnepekről? A gyárakban azt magyarázzák, hogy a jubileumokra, az avatásokra tartogatják a ceremóniákat. Egyik nagyvállalatunk igazgatója újságot vesz elő, címekre mutat, hogy látom-e, takarékoskodni kell, nem lehet minden egyes jól dolgozó munkás kitüntetésére ünnepséget szervezni. Különben is, világosít fel, az emberek manapság jobban örülnek a pénzjutalomnak, mint magának a kitüntetésnek. Nem hiszem amit mond. Nem hiszem, hogy valaki a munkahelyén kétheti bérének megfelelő összegért dolgozik odaadóan, felelősséggel, azaz kiválóan. Inkább úgy áll a dolog, hogy spk helyütt a kitüntetést fosztották meg attól, ami: a jól végzett munka igazi elismerésétől. Maradt hát csupán a pénz, bár, minduntalan emlékeim közé tolakodik a megfakult fehér ing, ismerősöm szekrényének polcán. Eszembe jut az egykori iskolai ünnepély .is, a vörös terítővei letakart asztal, a beszéd, a könyv, amit akkor kaptam és soha el nem adnék senkinek: mert akkor kaptam, mert felidézi annak emlékét, hogy hangszórón át hallottam a nevemet, mögöttem a tapsot, és a tenyeremben érzem ma is a kézfogást. Ha az ünnep nem ünnepélyes, egy idő után már nem is ünnep. így fakult volna meg a piros díszdobozba bújtatott „Kiváló dolgozó” jelvény is? S nemcsak az ünnep, a gesztus is hiányzik olykor. Mert nem mindig kell virág, szónoklat, sokszor elég lenne egy baráti gratuláció, néhány elismerő, jó szó is. A kétszeres kiváló dolgozó tovább folytatja történetét: „Én akkor a zsebembe vágtam a díszdobozt, és fölmentem az igazgatóhoz. A. titkárnő leültetett, hogy várjak a főnök tárgyal. Amikor végzett, kijött, hogy hozassák föl az ebédjét. Meglát, ahogy ott ülök és kedélyesen odászól, hogy mit akarok. Mondom: ezt kaptam és előveszem a kitüntetést. Erre azt feleli, hogy tudja, hiszen ő írta alá. Nos, akkor jó, ha tudja, feleltem, aztán eljöttem. Nézett utánam a főnök, nem értette, mi volt ez. Maga szerint ér valamit-a kitüntetés?” Közömbösség? Sietség? Figyelmetlenség? Vajon miért nem köszönti mindenütt a vállalati vezető a negyven évig egyazon helyen dolgozó, nyugdíjba menő idős munkást? S miért nem hívja meg az építészt a városi tanács a bevásárlóközpont avatásakor? Pedig a mérnök szívét-lelkét beleadta a munkába, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy tervéért Ybl-díjat kapott. Amikor az érintett város újra szerette volna foglalkoztatni, nemet mondott. ,Túl érzékeny” — mondják róla kollégái. — „hetekig nem lehetett hozzá szólni.” A történet vége: a város vezetői utóbb elnézést kértek „a sajnálatos félreértés” miatt, s ő feledve minden mérgét, azóta éjjel-nappal a település rendezési tervén dolgozik. A reprezentációs költségeket sok helyütt úgy takarítják meg, hogy „egyszerűsítik” a kitüntetések átadását. „Minek a sok formaság, nem adunk a külsőségekre!” — jelszóval a díszdobozt benne a jelvényt megkapja az üzemvezető vagy a művezető, aki — mit tehetne mást? — behívja a kitüntetettet, vagy kimegy hozzá, hogy ne akadályozza munkájában. S ez már nem egyszerű figyelmetlenség. Erkölcsi tartalmától fosztják meg így a jelvényt. A jelvény visszavedlik tárggyá. Alumíniummá és sárgarézzé, a díszdoboz pedig keménypapírrá. Nem tapad hozzá emlék, csak megbántottság. A társadalmi ünnepből családi ünnep lesz, egy kicsit keserű szájízzel. Legalábbis, ahogy a kiváló dolgozó meséli: „Hazamentem, útközben vettem pár szál virágot, odaadtam az asszonynak, hogy „ezt neked küldik a bentiek”, aztán elővettem a szép, piros műbőrbe kötött díszdobozt, a feleségem meg elsírta magát örömében. Kitaláltam neki egy egész ünnepséget, beszéddel, kézfogással, ő meg csak kérte, mondjam, mondjam, ezzel telt el az egész este.” A kétszeres kiváló dolgozó nem érez büszkeséget. Nem büszkék rá munkatársai sem, nem is vesznek róla példát, hiszen azt sem tudja mind, hogy kitüntették. érzi magát a nyugMegbántottnak díjas — el sem búcsúzott tőle az igazgató. Az építész megbocsátott, megígérték aeki, a legközelebbi avatásra már őt is meghívják. Idézzük csak fel újra és újra a „Kiváló dolgozó” jelvény alkotóelemeit: a megmunkált alumíniumlemezt, az aranyozott sárgaréz láncot és — a vörös csillagot. Tamás Ervin ükkor voltam öreg) amikor inasnak szegődtem... Korán megtanultam családunk történetét, édesanyánk tíz hold földet hozott a csupasz házhoz, apám a „mi földünk” bűvöletében élt. öten voltunk a tíz holdra — a szülők és három fiúgyerek —, apám erősködött, hogy ennyiből urasan meg lehet élni. Pedig a mi földünk sovány volt és fösvény, szűk- markúan fizette az inat szaggató munkát. Mondtam is sokszor, hogy én mást akarok. Inasnak akartam szegődni, de _apám rámparancsolt. hogy én vagyok az idősebb és markosabb, maradok otthon, együtt míveljük a földet. Mit tehettem, maradtam. pedig küszködés volt az, nem mívelés. szegény apámat el is vitte, tizenhét éves sem voltam, amikor eltemettük. Jó darabig még otthon voltam, aztán, amikor az egyik iparos öcsém hazaköltözött és láttam, van ki gondját viselje anyánknak, összespórotlam egy lovat és beálltam fuvarosnak. — Csavargós fajta — gondolhatja rólam —, de nem úgy van, sokáig azért nem leltem helyemet, mert olyasmit szerettem volna tenni, amit csak én csinálok úgy. megnősültem, sógorom, aki épületasztalos volt. rábeszélt, hogy tanuljam ki a kőművesmesterséget, aztán építsük együtt a házakat. Nem volt könnyű, deresedő fejjel inaskodni, mégis nekivágtam. Néhány évig tanítómesteremnél voltam segéd, majd kiváltottam’ az ipart. Milyen kőműves lett belőlem? Jásztelken az egyik családban tizenhármán voltak testvérek, az idősebb engem bízott meg a családi ház építésével. A többiek gyanakodva várták, mi kerül ki az „öreg inas” kezei alól. Amikor tető alá került a ház, jött a többi testvér. Kilenc házat építettem annak a családnak. Tavaly — talán azért, mert időm makacs futása ösztönzött — beadtam az iparengedélyt, azt mondtam, hetvenévesen nem lógás a pihenés. Mit gondol, mi lett belőle? Az asszony arra hivatkozva, hogy most már ráérek, rám tukmált minden kerti munkát. Azt mondtam, ennek nem lesz jó vége, nyakamba akasztottam a szerszámosládát, és elindultam magamnak való munkát keresni. Nem kellett sokáig talpalni, mert a jó kőművest mindenhol várják. Akadt volna munka bőven, csak- hát. .. engedély nélkül kontár vagyok. Arra gondoltam, ha harmincnégy évesen inasnak szegődhettem, miért ne kérhetnék iparengedélyt hetvenévesen. Bementem a tanácshoz és visszakértem a dokumentot. — illés —
