Szolnok Megyei Néplap, 1979. május (30. évfolyam, 101-125. szám)
1979-05-20 / 116. szám
10 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1979. május 20. A tanács és a népfront együttműködése Karcagon ló szolgálatot tesz ji megállapodás A mindennapi munka gyakorlata megyénkben, hogy a városi népfrontbizottságok együttműködési megállapodásokat kötnek a helyi tanácsokkal a szocialista demokrácia kiteljesítése, a várospolitikai feladatok eredményesebb végrehajtása érVegyük példának azt a gyakorlatot, hogy a tanács és a népfront vezetői minden évben beszélgetéseket folytatnak a tanácstagokkal. Ezen értékelik munkájukat, megbízatásuk teljesítését, szóvá teszik, ha kevésbé aktívak a tanácsüléseken, megbeszélik, milyen eredményekkel képviselik választókerületük érdekeit. Ezeken a beszélgetéseken számos olyan gond kerül felszínre, amely befolyásolja a tanácstagok munkájának színvonalát. így például a legutóbbi beszélgetéseken elhangzott vélemények alapján javaslat született a tanácsülések kezdési időpontjának módosítására, arra, hogy javítani kell a tanácstagok informáltságát. A javaslatok között szerepelt az is, hogy meg kell vizsgálni, mennyi társadalmi munkát végez egy-egy tanácstag, hiszen ha túl sokat vállalnak, az akadálya lehet a lakosság eredményes képviseletének. E beszélgetéseken derült ki az is, hogy volt munkahely, ahol nem adtak segítséget a tanácstagoknak feladatuk ellátásához. Nos a javaslatok nyomán számos kedvező döntés született már. Az együttműködési megállapodásnak megfelelően Karcagon is jelentős erőfeszítéseket tesz a tanács és a népfrontbizottság a városi- fejlesztési feladatok meghatározása. végrehajtása érdekében, a társadalmi munka szervezésében. Minden év elején elkészül az ajánlás — hasonlóan mint más településeken —, hogy milyen feladatok végrehajtásához kérik az üzemek és a lakosság segítségét. A két testüdekében. A tanácsokat és a mozgalmat ezernyi szál köti össze, és ezek a szálak, ahogy múlnak az évek, egyre erősebbek. Legalábbis ezt tapasztalhatjuk, ha a karcagi Városi Tanács és a Hazafias Népfront helyi bizottságának együttműködését vizsgáljuk. A tanács és a lakosság kapcsolatában jelentős szerepet töltenek be a körzeti népfrontbizottságok. amelyeknek feladata, hogy szervezzék a tanácstagok és a választók találkozóit. Ugyanakkor részt vállalnak a lakosság érdekeinek képviseletében, a tudatformálásban és a mozgósításban, rendezvények, társadalmi munkaakciók szervezésével. Jó szolgálatot tesznek a tanács és a lakosság kapcsolatainak erősítésében a lakó- és utcabizottságok. Karcagon e bizottságokban háromszázötvenen dolgoznak, és bár tevékenységükben még van kiaknázatlan lehetőség, máris sokat tettek a lakóközösségek érdekeinek képviseletében, a lakók szocialista együttélésének erősítésében, a társadalmi tulajdon védelmében, a társadalmi munka szervezésében, a környezetvédelemben. Karcagon már mindennapos gyakorlat, hogy a tanácstagok klubfoglalkozásaira, egyes tanácsülésekre a lakó- és utcabizottságok vezetőit is meghívják véleményüket kérik bizonyos feladatok végrehajtásával kapcsolatban. let képviselői személyesen keresik fel az üzemek, a vállalatok, a szövetkezetek az intézmények, a tömegszervezetek vezetőit, és megállapodnak, ki, milyen munkát vállal el, és mikorra teljesíti azt. Ennek a következetes munkának tulajdonítják, hogy tavaly Karcagon a társadalmi segítség értéke meghaladta a 17 millió forintot. A társadalmi ösiszefogás segített a város zöldségellátásában is, amely hosszú éveken át megoldhatatlan gondnak látszott. A Hazafias Népfront Városi Bizottsága a tanáccsal egyetértésben 1977-ben kertbarát-körök szervezéséhez kezdett. Tavaly már négy ilyen kör dolgozott 13,4 hektár földterületen, több mint kétszáz taggal. Ez azt jelenti: hasznosítják a parlag- és az állami tartalékföldeket, lehetősége van kétszáz embernek és családjának arra, hogy a szabad időt hasznosan töltse el. javult az ellátás. Számos szociálpolitikai feladat megoldásában is segíti a népfront a tanácsot. Részt vállal a lakások elosztásában, a lakásépítés szervezésében, az idős, gondozásra szoruló emberek felkutatásában, segítésében, a bölcsődei, óvodai felvételi kérelmek elbírálásában, egyes gyámhatósági intézkedésekben, és véleményt mondanak a segélyek adásánál is. Jelzik, ha valahol akadozik a lakosság ellátása, ha a szolgáltatás területén tapasztaltak visszásságokat. Baven van példa Csupán néhány kiragadott példa volt mindez az együttműködésre. Lehetne folytatni a különböző programok, intézkedési tervek — környezetvédelmi, közművelődési stb. — közös készítésétől a választói gyűlések szervezésén, lebonyolításán át a különböző rétegtalálkozók megrendezéséig. Ezeken olyan a lakosságot érdeklő kérdéseket vitatnak meg. mint például a városi gázvezeték bővítése, a belvízvédelem, az áfész, a TŰZ ÉP tevékenysége, a közműhálózat fejlesztése, a háztáji és kisegítő gazdaságok jövedelemszabályozása, a kisiparosok adózásával kap1- csolatos tudnivalók, a gyermek- és ifjúságvédelem helyzete. E példák is azt mutatják, hogy az együttműködés alapján végzett közös munka jól szolgálja Karcagon is a tanács és a lakosság kapcsolatainak erősítését. — V. — Beszélgetések és klubfoglalkozások Tizenhétmilliós társadalmi munka Óvoda épül Szolnokon, a Széchenyi lakótelepen JÁSZAPÁTI Kilépni az állóvízből Volt a Jászság életében egy olyan időszak, amikor Jászapáti Jászberény méltó vetélytár- sának bizonyult. Az utóbbi évtizedekben azonban nemcsak Jászberényhez képest, hanem saját terveihez viszonyítva is elmaradt a nagyközség. Ez izgatja leginkább a lakosságot, hiszen más településekével összevetni saját fejlődésüket csak nagyon sok körülmény figyelembevétele mellett lehet, önmaguk reális előirányzatához mérni viszont kötelességük. S ha ezt teszik, kitűnik, hogy bőven van pótolnivaló. Most készülnek például olyan tervek, melyeket már korábban meg kellett volna valósítani — így például a vízvezetékhálózat bővítését. Ami épül, az is széles körű vitát keltett. Az új tanácsháza szükségességét például a tv, a rádió nyilvánossága előtt is vitatták, s a kedélyek még most sem csillapodtak le teljesen. Mondják, hogy iskola kellene helyette, hiszen a meglevő tanácsháza még használható. Ez a vita azonban ma már hiábavaló, hiszen a beruházás úgyszólván teljesen kész. A figyelmet másra kell koncentrálni. Hogy mire? — Arra — mondja Török Sándor, aki alig néhány hónapja került a nagyközség tanács- elnöki székébe —, hogy kiláboljunk ebből az állóvízből. Szerintem nem sokat ér. ha csak arról beszélünk, hogy milyen tényezők játszottak közre Jászapáti fejlődésének megtorpanásában. Inkább arra kell összpontosítani erőfeszítéseinket, hogy szűnjenek égető gondjaink. Az új tanácselnök álláspontja rokonszenves és útmutató. A személyeskedés, az egymásra mutogatás helyett végre az összefogásnak, a közös felelősségvállalásnak kell érvényesülnie. Ennek biztató jelei már mutatkoznak. A nagyközség gazdasági szervei például kétmillió forintot biztosítottak a vízvezetékhálózat bővítéséhez nélkülözhetetlen új kút fúrására. Segítséget nyújtanak a felsőbb szervek is. Közreműködésüknek köszönhető például, hogy soron kívül tervezői kapacitást biztosítottak a nagyközség víz- és szennyvízhálózatának tervezéséhez. A tervező irodák nagy leterhelése mellett ez felbecsülhetetlen támogatás. A gyorsuló tempóra nem látványos okok, hanem nagyon is húsbavágó tényezők miatt van szükség. A nagyközség utcái összesen 65 kilométert tesznek ki. de mindössze 33 kilométeren van vízvezeték. Ez nyaranta .állandóan visszatérő egészségügyi gondokat is okoz. A tervezés gyorsítása azért is fontos, mert csak a költségvetés elkészítése után, az egy telekre e?" költségek ismeretében lehet megalakítani a víz- és szennyvíztársulatot, melynek anyagi áldozatvállalása a beruházás alapvető feltétele. A víz- és szennyvízhálózat kiépítése kulcskérdése a lakásépítés gyorsításának. Üj házhelyek osztására a termőföld védelme miatt már nincs lehetőség Jászapátin. Ezért került előtérbe a többszintes lakótömbök építése. Lakásszövetkezet már évekkel ezelőtt alakult, de lehetőségek hiányában fel is oszlott. A lehetőségek hiányát a víz- és szennyvízhálózat mellett telekgondok is jelentik. Van ugyan a nagyközség központjában egy lakótelep kialakítására alkalmas terület, de azt a TÜZÉP birtokolja. Kiköltöztetése érdekében a tanács már megtette a szükséges intézkedéseket. Ä TÜZÉP-nek kijelölt új telephelyhez vizet, villanyt vezetett — de a vállalat fedezethiányra hivatkozva halogatja a költözést. Ebben az ügyben 1972 óta nem tudnak előbb-' lépni, pedig nagy szükség volna a lakótelep építésének megkezdésére. Az előzetes felmérések szerint a vállalatok 60—80 lakás építésébe ..szállnának be”. A TÜZÉP kiköltöztetésén túl más út nincs, hiszen kisajátításhoz nincs pénze a tanácsnak. Van tehát bőven gond s tennivaló is Jászapátin. De — a tanácselnök szavaival élve — innen kell indulni. A közös erőfeszítéstől függ, hogy milyen tempóban ... Amikor átrendeződnek a sorok Ezekben a hetekben megszűnik harmincöt ember munkaköre. Több mint negyed évszázad után a korszerűbb és egyszerűbb irányítás, ellenőrzés igénye követelte meg, hogy átszerveződjék a tanácsi apparátus. Július elsejétől megszűnnek a városi tanácsok és a járási hivatalok mezőgazdasági osztályai, illetve csoportjai. Hatáskörüket, irányító és operatív feladataikat a megyei tanács mezőgazdasági osztálya veszi át. Mennyiségileg és minőségileg megváltozott munkájukhoz igazodva kell bővíteni, átrendezni soraikat. — Nem mechanikus átcsoportosítás történik. Nem arról van szó, hogy a városi-járási apparátusból egyszerűen a megyéhez irányítjuk azokat, akik eddig a mezőgazdasággal foglalkoztak — hangsúlyozta Matuz János, a megyei tanács vb mezőgazdasági osztályának vezetője. — Lesznek természetesen olyanok, akik úgymond’ bekerülnek. — Min múlik? — Három feltétele van, s egyik sem hiányozhat. Elsődleges, hogy megegyezzen ez a változás az érintett dolgozó elképzelésével, másrészt hogy alkalmas legyen a merőben új munkakör ellátására, végezetül pedig, hogy lakást tudjon szerezni Szolnokon. Ez utóbbi hiánya több esetben hiúsította meg az áthelyezést. A pillanatnyi helyzet szefljt négyen kerülnek a megyéhez, egy dolgozónknak pedig, épp a lakás miatt, még nem dőlt el véglegesen az áthelyezése. — S a többieknek hogyan alakul a további sorsuk? — Nem maradnak munka nélkül, nem lettek felesleges emberek, hiszen bem egy jó! felkészült szakemberért szabályosan versen1 genek a mezőgazdasági üzemek, az áfészek. Mezőgazdászokra, agrármérnökökre, közgazdászokra, élelmiszeripari szakemberekre gondolok. — De nem mindnyájan azok. — Jól ismerjük az apparátus dolgozóit. Fel- készültségüket, érdeklődési körüket, emberi habitusukat. A munkahelyek felderítésénél és felajánlásánál mindezt messzemenően figyelembe vettük. A helybeli párt- és tanácsi veJ zetőkkel közösen beszélgettünk az érintettekkel. Együtt töprengtünk és kerestük kinek-ki- nek a megfelelő munkahelyeket. Senkinek sem kellett kilincselni. A lehetőségeket mi kutattuk fel, s az ajánlatokat mi tettük meg. Voltak, vannak, akik két-három, sőt négy mukahely közül választhatták ki a számukra legmegfelelőbbet. Volt, ahol megköszönték a segítségünket, de nem tartottak rá igényt. Például a kunszentmártoni járásnál, ahol közbenjárásunk nélkül is remekül boldogultak, mert a téesz mindenkinek megfelelő állást ajánlott fel. — ön szerint tehát zökkenőmentesen történik a váltás, a munkahelyváltoztatás? — Ezt nem mondtam. Bármennyire is körültekintően próbáltuk előkészíteni az átszervezést, volt és van, akiknél konfliktust okozott, akik nem szívesen mozdulnak, nem szívesen változtatnak állást az államigazgatásban eltöltött tizenöt-húsz év uán. Érthető is, hiszen ennyi idő alatt kiestek a gyakorlatból, merőben más jellegű munkájuk miatt elmaradtak eredeti szakmájuk fejlődésétől. Nyugodt szívvel állíthatom, hogy minden tőlünk telhetőt megteszünk azért, hogy átmeneti helyzetüket megkönnyítsük. — Volt, aki megannyi ajánlat közül sem tudott választani? — Vannak, akik még nem döntöttek, de most nincs helye a türelmetlenkedésnek. Időt kell hagyni, hogy újból és újból átgondolva, a felajánlott állások előnyeit, hátrányait mérlegelve tegyék le a voksukat. Meggyőződésem, hogy a többségnek megnyugtatóan alakul a helyzete, ezt nemcsak én mondom, nekik maguknak is ez a véleményük. Az új irányítási rendszer életbelépése előtt másfél hónappal mindössze öten vannak, akiknél még bizonytalan, hogy merre orientálódnak. S. B. K. K. Kialakulóban Kisújszállás főtere. Az új lakóépületeket földszintes üzletsor köti majd össze