Szolnok Megyei Néplap, 1979. április (30. évfolyam, 77-100. szám)

1979-04-12 / 85. szám

1979. április 12. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Tavasz, földközelben Pénz és öntudat Virágzik a barack a tavasztündér, a nők mos­tani divatját követve, valószínűleg hosszú szö­vetszoknyában, csizmában érke­zett meg. Ha a szokásos lenge öltözékben járná a határt, már az első napon alaposan meg­fázott volna. Hétfői vezetőségi pénteken Különösen a hajnalok hi­degek, még mindig nem rit­ka a mínusz 2—3 fok, és időnként dér lepi el a fákat, bokrokat. Ilyenkor a gazdá­­szok morogva ébrednek, és a lórúgást idéző kávéban js kifogást találnak. Szerencsé­re ez a hét másképp kezdő­dött. Amikor Tuza Imre öt óra körül kikászálódott az ágyból, jótékony napsütés fo­gadta. A Jászsági Állami Gazdaság igazgatója öltöz­ködés közben már fütyöré-* szett, mer eszébe jutott egy nemrég hallott történet. — Miért nem építetek új székházat? — kérdezte az egyik mezőgazdasági üzem vezetője a másikat. — Eb­ben már olyan szűkösen vagytok. — Nincs pénzünk — hang­zott a válasz —, ám ha vala­hol fölösleges napsugárkész­letre bukkannál, akkor arra minden mennyiségben vevő vagyok. Tuza Imrét ha nem is új, de megszépülő épület látvá­nya fogadja, amikor hat óra­kor megérkezik az irodába. — Ez a tatarozás is mióta húzódik már. Tuza Imrének rengeteg a dolga, ő azonban nem pa­naszkodik. Ha nyugtalanítja valami, az inkább az időjá­rás. — Az utóbbi két hétben szinte minden nap esett — így alig-alig haladtunk a szántóföldi teendőkkel. A hő­mérséklet is olyan, hogy las­san fejlődnek a növények, az elvetett magvak egyszerűen nem tudnak kilobbanni. Kérdezem az igazgatót, hogy a mai vezetőségin szó­ba kerül-e mindez? A válasz kissé meglepő: — Nem!... Tudniillik az ülést már a múlt héten pén­teken megtartottuk, akkor egész nap zuhogott az eső. Így ma mindenki már kora reggel elindulhatott a dolga után. Csak a hézasuiók hiányozhatnak A Középtiszai Állami Gaz­daság tiszaigari kerületében nem a megújítás, hanem a pusztulás képe fogadja a lá­togatót. A régi épületekről hull a vakolat, a kövek is málladoznak. A növények azonban nem adták meg ma­gukat : pompázik az arany­eső, buján zöldell a fű. és a buxusbokrok is virágzanak. Ettől függetlenül nem vi­gasztalódom meg teljesen, még akkor se, amikor az iro­dába lépve azt látom, hogy Boda László rádiótelefonon beszél a központtal. — Valóban szembeszökő az ellentét — ismeri el a kerü­letvezető, amikor helyet fog­lalunk cseppet se hivalkodó szobája egy-egy ülőalkalma­tosságán. — Nagyon kiló­gunk a sorból — magyaráz­za —, már ami a területet il­leti. így én nem is nagyon csodálkozom azon, hogy az építkezésekre, felújításokra szánt pénzből számunkra vaj­mi kevés jut, ami viszont a termeléshez kell, azt mi is a legmagasabb színvonalon kapjuk meg. Igaza lehet a sovány, ko­paszodó férfinak, mert ahogy kipillantok az ablakon, köz­vetlenül előttünk az udvaron vadonatúj pótkocsin ügyköd­nek a szerelők. A kerület eredményei is az említetteket igazolják, hiszen tavaly pél­dául 53 mázsa búza termett itt hektáronként, s ezt csak az tudja értékelni igazán, aki már dagasztotta az igari szikes föld sarát. — Ez a tavasz nagyon rosz­­szul kezdődött — kesereg Boda László. — Az elmúlt évi szintet még megközelíteni is nehéz lesz. A termelési ta­nácskozásokon is azt állapí­tottuk meg, hogy íme itt van a március vége, és még szinte semmit sem csináltunk. El is határoztuk, hogy most az­tán egy darabig nem lesz szabad szombat, vasárnap — csak munka. Ahonnan csak akkor hiányozhat valaki, ha esküvőre, temetésre megy. vagy kórházba vitték. „Nem szeretnék csalódni" Hasonló a helyzet a Jász­sági Állami Gazdaságban is, ám ott az igazgató most mé­gis azon töri a fejét: mikép­pen lehetne kimódolni, hogy a húsvét hétfőjét mégse a határban töltse a munkások zöme. Mert ha jó idő lesz, akkor ezt kívánja a gazda­ság érdeke... Csakhogy az emberekre is gondolni kell.. . Szóval nehéz dolog ez! No, de míg ezen morfon­díroztam, ránk harangoztak. A tiszaburai Lenin Tsz gyü­mölcsösében is ebédelnek a dolgozók. Egyikőjük közvet­len a kerítés mellett. Oldal­ra fordított rekeszen ül. há­tát a nyaranta irodának ki­kiáltott fabódénak veti. Tér­dén a táska, a táskán a ken­dő, a kendőn akkurátusán elrendezve a kenyér, a sza­lonna és a bicska. Apró ka­tonákat készít, s nyeli őket számtalanul. A lába mellett üveg, az üvegben tea, amikor Inegszomjazíjk, korty int be­lőle. Olyan jóízűen eszik, hogy szentségtörésnek érzem megzavarni. Ö viszont észre­vesz bennünket és kinyitja a kaput. — Ha azokat keresik, akik a fákat metszik, akkor jó he­lyen járnak — mondja Sza­bó Miklós. — De óva intem magukat, hogy beljebb men­jenek, mert akkor tengelyig süllyedhetnek a sárban. Rövidesen kiderül a január óta nyugdíjas alapító tagról, hogy ő is a gyümölcsöst nye­segeti. Csak neki és a cim­borájának, aki a meleg főz­­tért hazaballagott, az a pár sor jutott, amelyet az asszo­nyok a téli lemosópermetezés miatt nem tudtak befejezni. —_ Annyira gépesíttetünk már”— magyarázza az öreg —, hogy nem sok gyalogosra van szükség. Aki viszont ért hozzá, azt megbecsülik, mert nem mindegy, hogy melyik ágat csippenti le az ember.. . Meg aztán a fák is nőnek, né­hány éve még nyolc-tizenkét hétig tartott a metszés, most pedig már a hatodik hóna­pot tapossuk. Persze, jól van ez így. Inkább ilyenkor dol­gozzunk, mint nyolc-tízfokos hidegben, amikor, ha hozzá­érünk, csak úgy pereg a rügy. A mesterségére nézve zöld­séghajtató szakimunkás ala­posan beletanulhatott a fák ismeretébe, mert egy kis un­szolás után termésbecslésre is vállalkozik. — Sokat kint alszik még no ... és a fagyos szentek is hátra vannak... de ha az idő nem csal meg bennünket, mint tavaly a körténél, akkor az elmúlt évinél is több gyü­mölcsre számíthatunk, pedig az se semmi volt. Szabó Miklós szavainak hinni lehet, mert mint mond­ta: „itt nőtt fel a kezünk alatt mindegyik”. A cseresz­nye, a meggy, a kajszi. — A gyümölcsök közül én a meggyet szeretem a leg­jobban — int búcsút a férfi. — Abban aztán végképp nem szeretnék csalódni, mert azt szedés közben egész nap el­­szemecskélem. Ez a méreg... Lenyugvóban a nap, a túr­­kevei Vörös Csillag Tsz táb­láin már senkit se látni. Cak a földútról a betonúira ka­nyarodó sárnyomok mutat­ják, hogy itt még nemrégen vetettek. A géptelep is üres, csak Nagy Imre járkál zsör­tölődve a Rába Steiger kö­rül. — Nem sikerült az éjsza­ka! — böki ki a méreg okát. — Nedves a föld, a John Deere se ment ki, marad úgy a talajelőkészítés, ahogy volt. Pedig a traktoros felesége ma éjszakára is bepakolta a tarisznyát. Van benne kávé. tej, disznósajt, tejföl. De most mindez hazamegy a gyere­kekhez madárlátta eledel­ként. Nem jó a hasonlat, hi­szen éppen az a baj. hogy ki se kellett bontani az elemó­­zsiás táskát. Nagy Imre is változatlanul ezen füstölög. — Az még hagyján. hogy a pótlékokkal együtt elvesz­tek két-háromszáz forintot, de a dolog se halad. Pedig egész nap arra készültem, hogy ma éjszaka amúgy is­tenigazából ráhajtok. Na. eb­ből nem lett semmi. Ott egye meg a fene!... Erre nem nagyon lehet mit válaszolni, a traktorost is csak az vigasztalja, hogy ott­hon darabokban hagyta a motorkerékpárt, azt most leg­alább megjavíthatja. Jut idő a két lurkóra is, mert hétfő lévén még tévé sincs, és a 12 kismalac is jobban hízhat, hiszen ma este is magukon érezhetik a gazda szemét. — Nahát akkor nincs mit csinálni — nyugszik bele a megváltoztathatatlanba a 25 esztendős fiatalember és fel­pattan a kimustrált, rozs­dásodó Simsonjára. A gép kamaszkorát, 14 évét megha­zudtolva úgy élviharzik, hogy csak távolról halljuk: — Jó éjszakát! Ma jobbat, mint tegnap Igen, közben alaposan ránk esteledett. Cibakházán már az utolsó kocsmai próféta is be­fejezte az igehirdetést, ami­kor becsöngetünk a helyi Vörös Csillag Tsz elnökéhez. Raisz Gusztáv már pizsamá­ban van. éppen lefekvéshez készülődött, de a kedvünkért hajlandó egy fél órával meg­hosszabbítani a napját. — Mint újdonsült elnök­nek, volt mit tennem ma is — összegzi az eseményeket Raisz Gusztáv. — Reggel hat­kor kezdtük a szokásos tava­szi gépszemlét, azokat a be­rendezéseket, amelyek dol­goztak, a szántóföldön ellen­őriztük. * Délután az állatte­nyésztőkkel azokat a tehene­ket vettük szemügyre, ame­lyeket nemrégiben vásárol­tunk a tejtermelés javításá­ra. Az elnököt most ez az ága­zat izgatja a legjobban, ugyanis az elmúlt öt év hiá­nyosságait kell a lehető leg­rövidebb idő alatt pótolni. Az igaz, hogy jóval korábban il­lett volna, de talán még most se késő. Az mindenesetre kö­vetkezetességre vall. hogy már egy liter tej visszaesés­nél is számonkérés követke­zik. — A növénytermesztésben egyébként a vártnál jobban alakulnak a dolgok — hajó­zunk nyugodtabb vizekre. — A búzák is kezdenek helyre­jönni, s ez nálunk sokat szá­mít, hiszen 15 millió múlik ezen a növényen. Egy rossz termés akár fejre is állíthat­ná a gazdaságot. A talaj­­munka is minőségire sike­rült, bízhatunk a cukorrépá­ban,' a napraforgóban és a kukoricában is. Raisz Gusztáv már e heti terveiről beszél. Szeretné meglátogatni az AGROMAS­­EXPO kiállítást, mert úgy hallotta, hogy ott bemutat­nak egy gépet, amely alkal­mas a kukoricaszár betakarí­tására, s erre a mellékter­mékre az üzemnek nagv szüksége van. Részt vesz esv tanácskozáson. amely az 1980-ra várható szabályozók­ról szól — erre pedig nem lehet nem odafigyelni. — Tizenöt éve vagyok a tsz-ben. Mündig arra töre­kedtem. hogy holnap iobban menjenek a dolgok, mint ma. Tudom, nagv szavak, de ak­kor is csak ez élt bennem .. . Kilépünk az éjszakába, megborzongni a hideg. Ám holnap talán melegebb nap virrad ránk. Braun Ágoston gyárak ve­zetőitől . már szám­talanszor hallottam a sike­res félév végén, vagy a „mér­leg” elkészülte után: cél­jainkat elértük, mert dolgo­zóink támogatták elképzelé­seink valóra váltását. Ered­ményeink a tervek megvaló­sítását segítő, munkaver­­seny-vállalások nélkül nem lennének ilyen szépek. Az ember könnyen elfelej­ti ezeket a szavakat: a fo­rintokat és a tonnákat mé­rő számok önkéntelenül job­ban érdeklik. Az igazgatói „nyilatkozatot” hallva so­kunknak eszébe jut: a veze­tő elvtárs utolsó két monda­tával egy tiszteletkört szen­telt a munkásoknak'. Pedig az idézett vezető legtöbbször hisz is abban, amit mondott. Csakhát a millió forintos megtakarítások és export­­többletek után kevesen talál­ják meg a munkaverseny hasznának mértékegységét. Ha pénzben van a végelszá­molás, ne mérjük köszönet­ben az érdemeket sem! — mondhatják a racionálisab­­bak. Mire valók a nagy sza­vak? A nagy szavak ellen ágá­­lókkal szemben sokszor csak egy fegyvert ismernek: „az öntudatét”. Az ésszerűsítők pedig ilyenkor úgy érzik, számukra természetest kí­vánnak tőlük. Hogy még mit? Nem tudják. Elmaradt a magyarázat. Pedig a pénz és a válla­lások ügye között nincs is szakadék. A Pannónia Szőr­mefeldolgozó Vállalat kun­szentmártoni gyárában pél­dául valamennyi szabász tel­jesítménybérben dolgozik. Ha a tervezettnél kevesebb hul­ladékkal szabnak ki egy bun­dát, akkor jutalmat is kap­nak. Nyilvánvaló, mit diktál az érdek: jobban, pontosad­ban dolgozni! És ezek a munkások mégis „munka­versenyeznek.” Talán éppen azért, mert a saját pénztár­cájukon is érezték, mennyit A tavaly mintegy 150 mil­lió forint értékű — fele-fele arányban állati és növényi eredetű — mezőgazdasági terméket előállító Szolnoki Állami Gazdaság eredmé­nyeiben a nyolcmilliós ki­egészítő tevékenység megha­tározó jelentőségű volt. A kisgépeket és berendezéseket gyártó melléküzemág létre­hozására — még jó tíz év­vel ezelőtt — az állattartá­si feladatok ösztönözték az üzemet. A gépesítési ágazat­ban dolgozó műszaki szak­emberek saját újításként megszerkesztették az STSZ— 1000-es szivattyút, amelyet a híg trágya eltávolítására használtak, később ezt is to­vábbfejlesztették. A hasonló tartástechnoló­giai problémákkal küszködő társgazdaságok, termelőszö­vetkezetek hamarosan vevő­ként jelentkeztek a gazdaság műhelyében gyártott, a Gép­kísérleti Intézet által enge­délyezett úgynevezett zagy­szivattyúkra. Hasonlóan nagy volt a kereslet a belföldön elsőként a Szolnoki Állami Gazdaságban gyártott RAIN —ROLL típusú öntözőberen­dezésekre. A szerves táp­anyagok hasznosításának szorgalmazása ösztökélte a szakembereket az eredetileg vízzel öntöző gépek tovább­fejlesztésére. Az azóta jól be­vált RAIN—ROLL 90—T tí­­pússal hetenként juttatják ki a földekre a 700 köbméte­res tárolóból az összegyűlt híg trágyát. Az ily módon rendszeresen öntözött 300 hektárnyi cukorrépa termő­­területen a korábbinál éven­te 1 millió forintnál nagyobb ér, ha néhány négyzetdeci­­métemyi anyagot mindig megtakarítanak. Az érdekek között, saját észjárásuk sze­rint is helyet találtak az „ön­tudat” szónak, a szakmai be­csületnek. Azoknak, akik csak „álta­lánosságban” tudják megfo­galmazni, hogy mit várnak az öntudatos munkásoktól, sokkal nehezebb a dolguK. Ám az anyagi ösztönzés a tá­jékozódásban, a tennivalók megtalálásában, az érdekek rugóztatásában segít. A ku­tatás és a megoldás jelentős terhe az emberekre, a bri­gádokra hárul. Segíteni a ta­pasztalatlan társat, egy-egy pillanat felvillanó ötletéből kiizzadni a hasznosítható újítást, havonként szigorúan méricskélni, mennyit tettek a vállalások teljesítéséért, törni a fejet, hogyan lehetne egyszerűsíteni a munkán ... Mindez természetesen olyan többlet, amely nem váltható be minden fizetéskor forin­tokra. Aki hiszi, hogy a jó ak­kor is lehet rossz, ha már jobbat tud helyette az em­ber, biztosan nem a kényel­met tartja a legfontosabb­nak, az életben. Az így gon­dolkodóról és cselekvőről joggal mondják, hogy erköl­csös, öntudatos. Pedig a leg­jobbak mérgesen tiltakozná­nak a dicséret hallatán. „Ha kevesebb olajjal ugyanolyan meleget csinálunk, csak ki­fizetődőbb? Nem?...” „Hi­szen a megtakarított anyag árából nekünk is jut.” csak nem fil­­lérezik ki ver­senyzésük hasznát, noha megtehetnék, hiszen nem csupán a dicsé­retért. hanem egy valamikor akár pénzben is kifizethető társadalmi és egyéni haszo­nért vállalnak rendre töb­bet. Ök munkájuk szerint él­nek és ezt tudják. Azaz, sokan tudják már. értékű többlettermést takarí­tanak be. A kisgépek, berendezések iránti igényeket az utóbbi években már nem tudták ki­elégíteni. Két év óta a gyön­gyösi Agromechanika Szö­vetkezettel kooperálva gyárt­ják a szarvasmarha- és ser­téstrágya homogenizálására, átemelésére és kis távolságra történő szállítására alkal­mas zagyszivattyúkat, öntö­zőberendezéseket. Az álla­mi gazdaság műhelyében fo­lyik a félkészgyártás, a vég­szerelés és az értékesítés a gyöngyösi partner leckéje. A Szolnoki Állami Gazda­ság két speciálisnak mond­ható gyártmányát jelenleg sem tudják mástól belföl­dön megvásárolni a mező­­gazdasági nagyüzemek. Az Országos Bányagépgyártó, a svéd FLYGT-cég búvárrend­szerű szivattyúit ajánlja, trá­gyával való öntözésre alkal­mas tömlős berendezést sem gyárt a hazai mezőgépipar. Éppen ezért a népgazda­­ságilag is hasznos kisegítő tevékenység személyi, tárgyi feltételeinek javításán mun­kálkodnak a szolnokiak. Fél­millió forintos költséggel új műhelycsarnokot, ebédlőt, szociális létesítményeket épí­tenek. A fejlesztést indokolja az is, hogy az idei megren­delések alapján — a saját beruházások, rekonstrukciók szakipari munkáinak elvég­zése mellett — 13 millió fo­rint értékben 300 vízzel. 40 hígtrágyával öntöző beren­dezést, 60 zagyszivattyút kell szállítaniuk a vevőiknek. -T. F. Öntözik a palántákat a cibakházi Vörös Csillag Tsz-ben Vállalatok, V. Szász József Mezőgépipar kicsiben Szükségből ötlet, ötletből haszon Speciális gyártmányok a Szolnoki Állami Gazdaságban Éppen Fertőtlenítik a talajt a jászalsószentgyörgyi Petőfi Tsz-ben

Next

/
Thumbnails
Contents