Szolnok Megyei Néplap, 1979. április (30. évfolyam, 77-100. szám)
1979-04-08 / 82. szám
8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1979. április 8. Papp Zoltán: Éjszaka Bábelben Magyar írók a forradalomban KASSÁK LAJOS: Fiatal munkás Hozzád beszélek, aki nem vagy több és nem vagy kevesebb nálam, akit embernek mintázlak, bár értelmetlenül duzzogsz s hetenként [hat nafira felismerhetelenné mázol a gyárak piszka. Kidolgozott kezemet beleteszem a kidolgozott kezedbe. Testvér! Mi az erő fiai vagyunk. Elválaszthatatlanul egyek vagyunk az űrben, mint a vándorló [meteorok és a kicsépelt búzaszemek. A lávázó vér kovácsol minket össze. Sohse kérdeztem hány éves vagy, mi a neved, honnan gombolyítod [a sorsod? Ha összebukkanunk sohse csodálkozom, hogy szőke vagy barna a [színed Ó mi értjük egymást rettenetesen. Véletlenek és évszázadok hiába spekulálnak velünk. A hidak alánk hevernek. Hidak örömmel kölykeznek nekünk hidakat, s a leszámolás bizonyosságával teleépített a homlokunk s tudjuk, vérünkben dolgozik az igazságtevés órája és tudjuk, csak a mi rombolásunkon kövezhetik fel'az új falakat. Aranyat, fényt és meleget préseltek belőlünk. De mi hiszünk a felásított kapukban és a szabad utak [lehetőségében a szabad mezőkön. Az utcák keresztjein ismertelek meg. A kidobottság nyirkos ege alatt, az idétlen szeretkezéseknél, a kenyértelenségben, az iskolakerülésnél, az olcsó tolvajkodásoknál, amiknek rádkovászolódott az árnya s most sötét bélyeggel a homlokodon mindenáron indulni akarsz. Indulni akarunk a magas töltésen. Lent eszelősen összemosakodtak a partok. De mi ismerjük a célt. Hitek máglyáznak. Máglyák énekelnek. Cél! Cél! Az élet boldog zászlói játszanak a perspektívában. Ö, megtalált fiatal testvérem. A taxit John halássza elő az autóáradat forgatagából a nyugati Negyvenhatodik utcában. — Most már csak az a kérdés, hajlandó-e odáig elmenni. .. Mert ezek... Kitép egy lapot jegyzetfüzetéből : a motorháztetőre hajolva skiccet rajzol az esti félhomályban. A sofőr töpreng. Arcán kétségek. Csak nagysokára bólint. — Oké — mondja John. — Vállalta. Elöl ülök, ahogy megbeszéltük. A taxi lestrapált Ford, az ötvenes évek derekáról. Kopott, sivár, kényelmetlen. A műszerfalon a sofőr kartotékja. A fényképen mintha fiatalabbnak látszana.... James Webb. Született 1922-ben Seattle-ben, Washington állam. Arca öreg, elgyötört. Queens-be igyekszünk. A Ford lihegve küzdi magát előre a kocsiáradatban. Előbb ki kell kevergődzni Manhattan utcaszövevényéböl, aztán áthajtani az East Riveren: ahol hirtelen lejteni kezd az úttest, ez már a Queens. Midtown Tunnel, egy istentelenül hosszú alagút, fala fehér csempével kirakva, akár egy kórházi műtőé. Torkolatnál, mikor a kocsi fékez, előírásszerűén odaadom a sofőrnek a három darab huszonöt centest. James Webb megkönnyebbülten bólint, majd beletapos a gázpedálba. 1. Megy ez, akár a karikacsapás. Előtte John tüzetesen elmagyarázta a részleteket: itt az utas fizeti az alagútvámot, és az nincs benne a vitéldíjban... De ha nem, akkor ezek... Rövidesen újra feltűnnek a város fényei. Ez itt most éppen a határvonal. Jobbról Brooklyn fénypontokkal átlyuggatott sötét masszája, balról Queens. A hátul ülők felvihognak. Dezső éppen viccet mesél. — Amikor Móricka... — Hangja csúfondárosan vontatott. Fél tizenegy múlt hét perccel. Már több, mint negyedórája tart az út, és még legalább ugyanennyi van hátra. Itt, mélyen bent Queens rengetegében már erősen megcsappant a forgalom. A járdákra kékes fényt csurgatnak a reklámok, a beugrókban töksötét, és sehol egy'járókelő, csak autók, autók, autók. Jóelőre elterveztem magamban a fizetés pillanatát. Átnyújtom a két tízdollárost. A taxis előbb két huszonöt centest ad vissza, aztán egy tízcentest. Majd kézbe számolja a papírdollárokat: egy, kettő,.... öt, hat... összesen tehát tizenhárom dollár negyven cent a fuvardíj... Kiemelek egyet a papírpénzek közül. A sofőr megenyhül. Alig van idő körülnézni, a Ford pillanatok alatt felszívódik a félhomályban. Széles, rosszul világított út, köröskörül, — a félhomályban lapulva — földszintes, egyemeletes házak, oldalt fényárban úszó, autószervizzel összekombinált benzinkút. — Erre, erre! — kiáltja John a túloldalról. 2. — Még elég jó a környék — mondja aztán. Nekem nem tetszik annyira. Kutyaugatással cifrázott csönd, elhagyottnak tűnő autók, rácsos kapuk, magas kerítések és előkertek mögé húzódott villák. Itt aztán kiabálhatnék, ha valaki oldalamhoz feszítené a késpengét. John mintha olvasna gondolataimban. — Még elég jó a környék. De már kezd romlani. Nem nagyon ugyan, ám bizonyos jelek... Ilyenkor az jár jól, ak. időben szimatot fog. Már árulják is a házat, hatvanötezerért. A ház különben fából ácsolt, a pincével együtt háromszintes, beosztásában angolos. Nyikorgó lépcső vezet föl az emeletre, de egyelőre megállapodunk a földszinten. — A pincében van a bár. Majd megmutatom — folytatja John. — Ott szoktak lenni a partyk. 3. Tulajdonképpen ez is party, csak már nem volt elég idő rá. hogy összetrombitálják a megszokott társaságot. Tom, az üzlettárs, néha már keresgéli emlékezetében az otthonról hozott szavakat és a nyelvtan váza is kezd szétesni benne. — Hozzam elő a fegyverek ? — kérdi. John bólint. Kinyitja a díszes, belül bársonyozott tokot. A nagy forgópisztoly ékszerként csillog. — Medvét is lehetne ölni vele... Johnak hobbija a fegyver. Fogom a forgópisztolyt, megpróbálom egy képzeletbeli célra tartani, ujjam a ravaszon. Oldalt elmozdítom. Most így éppen a színes tévé kényernyőjére ásít rá a cső. A képernyőn csinos görlök, fürdőruhában. Egy-két-há, egy-két-há... Csuklóm elzsibbadt, a fegyvercső már remeg, mintha villanyáramot eresztettek volna belé, ide-oda imbolyog a célgömb. De még nincs vége. Puskákból is nagy a választék. Egy csövű, két csövű. Golyós, sörétes. Fényesre csutakolt csőbarázdák, hideg tapintású tusák, fém-, olaj-, kenőzsírszag. — Errefelé igyekszik mindenki jól fölszerelni magát — mondja John, miközben kibiztosította a kétcsövűt. — Nálunk a fegyver... Könnyed mozdulattal meghúzza a ravaszt. Halk csettenés. Az asszonyok sikkantanak, arcuk elé kapják kezüket. — John mosolyog: — Aki csak valamelyest is ért a fegyverhez, azzal soha nem fordulhat elő, hogy... Mi is mosolygunk. Beteszi a puskát, kiemeli a tokból újra a medveölőt. Hüvelyújjával megpörgeti a forgódobot. Kát, kát, kát... — mondja a fémhenger. — Egyszer egy éjjel kimentem az urvarra, kilőttem egy egész dobbal. Csak úgy bele a vakvilágba... mint az ágyú... Köröskörül a szomszédok azonban... De ez még nem itt történt. Hanem... Végül a finn kés. A puha bőrtokból halkan csúszik ki és kékesen villog a penge. Széle? kissé görbült. És az éle... — A világ legjobb kése. Ezzel még a... • Belevág vele a levegőbe. Csak egy villanás az egész. Mint amikor a vaku gombját megnyomják. No, még egy koktélt? ... 4. Itt kezd romlani a környék. New Jerseyben már épül az új ház. Csak áthajt az ember a Hudson alatt a Lincolnalagúton. Még öt percbe se telik... És röhögni kell: az már egészen más világ. Más adó, más törvények. Amit szabad New York-ban az ott tilos. Ami meg... Üjabb koktélt tölt, Tom meg lemezt tesz fel. — Valahol persze el kellett kezdeni. Alul a fenében. És nem megragadni, sehol. Menni tovább, egyik állásból a másikba.. . Ebből lesz a respekt. . . Eleinte még éjszaka ráhúztam: taxiskodtam... Tom erősít a zenén. — ... Aztán lassan kezdett kialakulni az egész. Most már ismernek bennünket. Tom remekül ért a tapétázáshoz, meg mindenféle berendezési munkához, csakhát ő.. . Tárgyalni mindig én megyek. Mi is csak ismert embereknek dolgozunk: írók, művészek, bankárok... Fifth Avenue, Park Avenue, Madison Avenue... Central Park South... Elegánsnak kell lenni. Kézbevenni,' megsimogatni az idős hölgy kutyáját, elismerő pillantást vetni a hölgy briliánsgyűrűire... És beszélni, beszélni, beszélni: eléönteni az elképzeléseket. Minnél többet. .. Végül hozzávetőleges árat mondani, persze, a valóságos kalkuláció ötszörösét. Aki itt olcsó, azzal többé szóba se állnak... Hat munkásunk van, négerek. Tudják a dolgukat, értenek a szemvillanásból is, nem kell nekik mindent elmagyarázni. .. Ja, van egy ügynökünk a tőzsdén is... Igaz, csak kicsiben... Idetelefonál például, hogy megy fel a cukor ára... S már intézkedik is... Ezzel is meg lehet keresni egy évben körülbelül. .. 5. Éjfél után fél kettő. Reggel hétkor indulnánk Washingtonba. A lemezjátszó egyre bömböl, és Tom újabb koktélokat hoz. Az asszonyokat táncra invitálják. Csak úgy reng a ház az ugrabugrától. Számban kesernyés ízek. Napok óta alig aludtam valamennyit. Arcom gyűrött, szemem alatt sötét karikák. Már képtelen vagyok udvariaskodni. \ — Gyerünk! Kint újra ugatnak a kutyák, vékony törzsű fák hajladoznak a feltámadt szélben. John előáll az 1977-es Oldsmobile-lal. Csak akkor riadok fel, amikor már az East Riveren hajtunk át. A Queensboro Bridge ívén túlról idelátszik a Wefare-sziget keskenyen sötétlő csíkja. A kocsi lágyan ringatódzik, a motor halkan duruzsol, a műszerfal akár egy elfektetett sokfényű karácsonyfa. Rendőrautó húz el mellettünk, tetején villog a fény, közben szakadatlanul sugározza vészjeleit, melyek elektronikus puttyogáshoz hasonlítanak. Annyira már ébren vagyok, hogy észrevegyem; a két jel nincs szinkronban egymással. Egy puttyogás éppen két felvillanás közé esik. Hajtunk a rendőrautó nyomában, csak a Central Park sarkánál fordulunk délnek, a Filfth Avenue-n. Innen már csupán néhány utca: ötvenhét, ötvenhat, ötvenöt... A Times Square fényárban úszik. A Negyvenhatodik utca sarkán, az önkiszolgáló étterem előtt sötétlő tömeg, rendőrautók gyűrűjében. — Fényképész is van — mondja John. — Ha fényképészt is hoznak, akkor gyilkosság történt. — H/angja kissé rekedt. Majd gázt ad az Oldsmobile-nak. KASSÁK LAJOS a múlt század végén a létszám és szervezeti vonatkozásban egyaránt izmosodó magyar munkásosztály, a magyar ipari munkásság soraiból emelkedett ki alkotóművésszé. A legsajátosabb vonulatát jelenti a XX. századi magyar kultúrának, költő, prózaíró, festő. A XIX. század végétől egymás után jelentkező avantgardista irányzatok legjelentősebb magyar híve és hirdetője, a megújuló magyar irodalom vezéralakja, az Ady utáni magyar líra egyik útjának kitaposója, egy olyan útnak, melyre őutána nagyon kevesen tehették lábukat. Európai rangú művészegyéniség és valahogy mégsincs itthon. Amit csinált, az a XX. századi magyar irodalom jelentős nagyjai közé emeli, de műve egyszeri és folytathatatlan. Ezért már életében sokszor elszigetelődött. és ő — a 10-es évek magyar szocialista művészetének vezéralakja, a forradalom nagy művészi előkészítője, kortársainak tanítója — magányos alkotó lett, ha embernek meg is maradt mindig a közösségért mozduló. Neki köszönhetjük a munkástéma korszerű felvetését irodalmunkban, de ő az, aki az akkori munkás számára elérhetetlen absztrakcióval fogalmaz. Ezért — egy-egy versét, például a Mesterembereket kivéve — nemigen tudott eljutni követlenül a tömegekhez. De való igaz, folyóiratai, a Tett 1915-ben, s a Ma 1917-ben jelentős lépés volt a korszerű eszmék s a modern művészet propagálásában, de jelentőségük az irodalmon belül semmi esetre sem mérhető a korszakot meghatározó tehetségű óriásokat teremtő és felfedező Nyugathoz. De politikailag ez az időszak az életmű legfontosabb része. A forradalom igazi viharmadara, előkészítője, aki a kor valódi kérdéseire keres választ. Lapjai gyűjtőfórumává lettek az eső világháború antimilitarista erőinek és közülük kerültek ki a szocialista forradalom szellemiségének legjobb magyar hirdetői. Verseivel, novelláival, publicisztikájával előkészítője annak a társadalmi erjedésnek, amely .előbb a világháborúban természetesen létrejövő antimilitarizmusban, majd a világ forradalmi megváltoztatásában kapja meg társadalmi feladatait. Ez a magatartás a megvalósult forradalom napjaiban ugyan a művészetet az élet felé akarja emelni, de ehhez már erőtlen, és csak ott hatékony, ahol aktívan politizál és a polgári demokratikus forradalom felemásságait leleplezve a szocialista forradalom irányába hajtja azt. Ma című folyóiratában röplapszerű „világszemléleti különszámok” magyarázzák, hogy a polgári kormány politikája nem hozhat a proletár tömegek számára igaz szabadságot, és már 1918 novemberében kiadott Kiáltványában kommunista köztársaságot követel. Amikor azonban létrejön, amellett, hogy elismeri a kommunista párt vezető szerepét az új világért folyó küzdelemben — féltve a művészi szabadságot a pártfegyelem kötelmeitől — csak kívülről támogatja a kommunista pártot, és fellép az ellen, hogy a művészek párttagok legyenek. ÁLLÁSPONTJA körül országos vita lángol fel. s a Tanácsköztársaság vezetői is elítélik a „minden pártpolitikán” felülemelkedő magatartást. Ez az ellentét mélyül el a hét évig tartó emigrációban, s válik a máig is megoldatlan Kassák-életmű kérdéseinek alapjává. A Kassák-probléma tehát a költő társadalmi magatartásá kapcsán éleződött irodalmunk kérdésévé, holott az csak az életmű egv részére jellemző és semmiképpen sem a teljes életműre. A KASSÁKI vers a whitmanni szabadverset magyarítja teljesen önálló prózaverssé, ahol a vers kötőanyaga nem az üres rím, nem is a kötött belső ritmus, hanem a szabadon áramló és a korabeli szavalókórus lélegzetütemével összhangban levő dikció. Nyilvánvaló, hogy az „agitatív” versek egyedi, kassáki formavilága azért teremti meg a maga lírai világképét így, hogy az indulat — a kenyérharc hőseinek lírai jelentkezése — természetes és tökéletes legyen. A társadalmi valóság érzékeléséből születtek ezek a versek. A részletek lényegtelenek, a világ himnikus hangvételű egészét énekli meg, melyben természet van, katonák, munkások, a többes szám vagy az egyes szám „személytelenségében, arc nélkül, vonalakként, színfoltokként összemosódva milliókéval”. A „Fiatal munkás”-hoz beszél az első sorokban, de azonnal az abszurdumig tágítja az azonosítást, teljes történelmi-társadalmi körképet ad és a végtelenbe vetül a vers vége, hol „Az élet boldog zászlói játszanak a perspektívában”. Ez a háborúellenes, a forradalomra mozgósító, „az aktivista” kassáki vers szerkezete, mely az igék fokozott felhasználásával a keletkező pillanatot tekinti a költői kifejezőeszköz legfontosabbjának. Varga S. József: Majd máskor Az öregasszony számára Kovács István háza jelentette a legtöbb gondot. Pontosabban a kapu. Gazdája a téeszszervezők miatt készítette ilyen magasra, hogy portájára ne lássanak be, ne tudják, él-e, hal-e. Örzse néni jobb kezében görbe botot fog. s áll a kapu előtt. — István, István! — kiáltja többször is. és hogy nem jön válasz, botjával döngeti a kapudeszkát. Bentről köhécselés, krákogás hallatszik, lépések zajával keveredve. — Maga az, örzse néni? Éppen fejek. Rosszkor hozta a szél. — Engem rosszkor, te gyerek? Így fogadsz, pedig hányszor öntöttem gyertyát, amikor nagybeteg voltál. A férfi hallgat." Az öregasszony fogja magát, s megy befelé. Kovács István gondosan becsukja a kaput, s lépdel Örzse néni után. Szalontay Mihály — Hol járt ma? — kérdezi. — Sokfelé. Amerre a lábam vitt — mondja az öregasszony. — Hanem elletném, ihatnám, de te nem kínálsz. Szívtelen vagy te is, mint a többi ember. A férfi elmosolyodik. — Sosem békül az emberekkel? — kérdez vissza, s azzal indul, hátramegy az istállóba, kezében horpadt bádogbögrét lóbálva. Kisvártatva előjön újból, s habzó tejjel kínálja a tornác szélére telepedett öregasszonyt. — Mégis más vagy, mint a többi... — nyúl bütykös, eres ujjaival örzse néni a tejért. Kovács István nem szól rá, mosolyog, de mielőtt a másik észrevehetné, sarkon fordul, s indul az istállóba fejni. Szép, nyári este van. Felvillannak az első csillagok. Tüdőt tisztító levegő vegyül a parasztudvarok jellegzetes szagaival, a tehenekével, a trágyadombéval. A csendben pontosan felismerhető a sajtárba surrogó tej hangja, amelyet időnként megszakítanak a tehenet nyugtató kiáltások. Az udvar túlsó oldalán csak egy törpekakas kószál, s időnként vékony, érces hangján kukorékolásba kezd. Az öregaszszony nézi. Vérágas szemével a parányi kakas nyomában jár, s figyeli az udvari hős minden mozdulatát.-
