Szolnok Megyei Néplap, 1979. április (30. évfolyam, 77-100. szám)
1979-04-04 / 79. szám
1979. április 4. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Hazánk felszabadulásának 34. évfordulója alkalmából Koszorúzások, megemlékezések a fővárosban és Szolnokon Hazánk felszabadulásának 34. évfordulója alkalmából tegnap reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren ünnepélyes külsőségek között katonai tiszteletadással felvonták az Állami zászlót, amelyet díszőrök kíséretében vittek az árbócrúdhoz és a Himnusz hangjai, valamint a díszegység tiszteletadása közepette vontak fel. Zászlófelvonás! ünnepség volt tegnap a Gellérthegyen, a Felszabadulási emlékműnél is, ahol a magyar nemzeti lobogót és a nemzetközi munkásmozgalom vörös zászlaját vonták fel. szintén. katonai tiszteletadással. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa és a Hazafias Népfront Országos Tanácsa hazánk felszabadulásának 34. évfordulója alkalmából tegnap délelőtt koszorúzási ünnepséget rendezett a Szabadság téri Szovjet hősi emlékműnél. A zászlókkal díszített téren az emlékművel szemben katonai díszszázad sorakozott fel, csapatzászlóval. A koszorúzási ünnepségen megjelent Fock Jenő, Nemes Dezső, Óvári Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai; Borbély Sándor, Gyenes András, Győri Imre, Havasi Ferenc, Korom Mihály, a Központi Bizottság titkárai; Brutyó János, a Központi Ellenőrző Bizottság elnöke, továbbá a Központi Bizottság, az Elnöki Tanács és a kormány számos tagja, politikai, gazdasági és kulturális életünk sok vezető személyisége. Az ünnepségen részt vettek a Budapesten akkreditált diplomáciai képviseletek vezetői is. A himnuszok elhangzása után megkezdődött a koszorúzás, a Népköztársaság Elnöki Tanácsa nevében Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke és Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács helyettes elnöke; az MSZMP Központi Bizottsága nevében Kádár János, a KB első titkára és Németh Károly, a KB titkára, a Politikai Bizottság tagjai; a Minisztertanács nevében Lázár György, a Minisztertanács elnöke és Huszár István, a Minisztertanács elnökhelyettese, a Politikai Bizottság tagjai helyezték el a koszorút az emlékmű talapzatán. Ezután a Szovjet Szocialista Köztársaságok nagykövetsége, a diplomáciai testület, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa, a magyar fegyveres erők, az ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet déli hadseregcsoport, a Magyar Partizán Szövetség, á Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség, a Fővárosi Tanács nevében helyeztek el koszorút. A főváros dolgozói is a hála és a megemlékezés virágaival borították el az emlékmű talapzatát. A koszorúzási ünnepség — az Intemacionálé hangjai után — a katonai díszalakulat elvonulásával ért véget. Koszorúzási ünnepség volt tegnap délelőtt a felszabadulási évforduló alkalmából a Hősök terén is, a magyar hősök emlékművénél. A zászlókkal díszített téren az emlékművel szemben katonai díszszázad sorakozott fel, csapatzászlóval. A koszorúzási ünnepségen megjelent Fock Jenő, Nemes Dezső, Óvári Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Borbély Sándor, Gyenes András, Győri Imre, Havasi Ferenc, Korom Mihály, a Központi Bizottság titkárai; Brutyó János. a Központi Ellenőrző Bizottság elnöke, továbbá a Központi Bizottság, az Elnöki Tanács és a kormány számos tagja, politikai, gazdasági és kulturális életünk sok vezető személyisége. Az ünnepségen részt vettek a Budapestre akkreditált diplomáciai képviseletek vezetői is. A Himnusz hangjai után a Népköztársaság Elnöki Tanácsa nevében Losonczi Pál és Trautmann Rezső, . az MSZMP Központi Bizottsága nevében Kádár János és Németh Károly, a Minisztertanács képviseletében Lázár György és Huszár István koszorúzott. Ezután a diplomáciai testület, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa, a SZOT, a magyar fegyveres erők, az ideiglenesen hazánkban állomásozó déli hadseregcsoport, a Magyar Partizán Szövetség, a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség, az MSZBT és a Fővárosi Tanács nevében koszorúztak. A főváros dolgozói is a hála és a megemlékezés virágaival borították az emlékmű talapzatát. A kegyelete« megemlékezés az Intemacionálé hangjai után a díszszázad elvonulásával ért véget. Tegnap délelőtt megyeszerte koszorúzásokkal emlékeztek meg hazánk felszabadulásának 34. évfordulójáról a városok és falvak lakói. Szolnokon 9 órákor a temetőben a város felszabadításáért vívott harcokban hősi halált halt szovjet katonák sírjánál helyezték el a megemlékezés koszorúit. A magyar és a szovjet himnusz elhangzása után Fekete Tibor, az olajipari pártbizottság titkára mondott megemlékező beszédet, majd az MSZMP Szolnok városi bizottságának nevében Sándor László első titkár, a város tanácsa nevében Kukri Béla tanácselnök, valamint a társadalmi és tömegszervezetek, fegyveres testületek képviselői, a kerület lakói és diákjai helyezték el a kegyelet virágait a sírokon. Tíz' órakor a Hősök terén kezdődött koszorúzási ünnepség. A magyar és szovjet Himnusz után Bekényi Istvánná, a Hazafias Népfront városi bizottságának titkára emlékezett meg felszabadulásunk évfordulójáról. A szovjet hősök emlékművén a megyei pártbizottság koszorúját Andrikó Miklós, az MSZMP Szolnok megyei Bizottságának első titkára és Szűcs János, a megyei pártbizottság első titkára, a megyei tanács koszorúját dr. Bereczki Lajos, és Ulveczlki Tibor elnökhelyettesek helyezték el. Megkoszorúzták az emlékművet a hazánkban • ideiglenesen állomásozó szovjet katonai alakulatok, a fegyveres erők és testületek, a társadalmi és tömegszervezetek képviselői is. A megyeszékhely dolgozói és diákifjúsága virágokkal tisztelgett a felszabadítók emléke előtt. A koszorúzási ünnepség az Ihternacionáléval zárult. Díszünnepség a Szigligeti Színházban (Folytatás az 1. oldalról) Jakatics Árpád, a szolnoki városi pártbizottság titkára köszöntötte a díszünnepség résztvevőit. Bevezető szavaiban megemlékezett és emlékeztetett a sorsfordulót jelentő napra, s méltatta nemzetünk történelmi évfordulóját. Az üdvözlő szavakat követően Ulveczki Tibor, a díszünnepség szónoka a következő gondolatokkal kezdte beszédét: — Harmincnégy évvel ezelőtt új lap nyílt népünk történetében. A sokat szenvedett magyar nemzet visszanyerte függetlenségét, megnyílt előtte a fejlődés útja. Népünk az évforduló ünnepi pillanataiban ismételten meghajtja a tisztelet és a hála lobogóját mindazok emléke előtt, akik életüket és vérüket áldozták a szabadságért. Emlékeztetett arra, hogy a legtöbb - áldozatot Szolnok megyében is a szovjet katonák hozták. — De hálával adózunk annak a nemzedéknek is, — mondta — amely a felszabaduláskor kétség és remény között, éhezve, lerongyolódva, de vállalta a történelmi feladatot: újjáépíteni a hazát, szabad, emberibb életet teremteni az országban. A magyar társadalom forradalmi megújhodásáért folytatott harc élén a kommunisták haladtak. — Az elmúlt harmincnégy év társadalmi és gazdasági eredményei igazolják, hogy népünk élni tudott a szabadsággal — mondta, s felidézte azokat a küzdelmes esztendőket, amikor az újjáépítés mellett megvalósultak olyan forradalmi feladatok, amelyekért az elődök évszázadokon át hiába küzdöttek. Megemlékezett a földosztásról, amikor a megye 32 ezer nincstelen szegényparasztja földhöz jutott, az államosításról, amely az újjáépítés alapját jelentette. Beszélt az ipari fellendülésről, a munkanélküliség felszámolásáról. Szólt arról is, hogy miként formálták át megyénket — amely akkor az iparilag legelmaradottabb területek közé tartozott — az egymás után létesülő szocialista nagyüzemek. A párt új agrárpolitikája révén megszilárdult a munkás-paraszt szövetség. A hatvanas évek elejére befejeződött a mezőgazdaság szocialista átszervezése, amelyben Szolnok megye országos példát mutatott, — mondta, majd később így folytatta: — Szocialista államunk ma olyan eredményekről adhat számot, amelyek gyökeresen megváltoztatták politikai, társadalmi, gazdasági' és erkölcsi arculatát. Ahol ma új városaink, modern lakónegyedeink és ipari üzemeink állnak, ott három és fél évtizeddel ezelőtt még szántóföldek, szegényes, sáros falvak húzódtak. . — Üj iparágak születtek, amelyek közül néhány már világhírű. A magyar mezőgazdaság ma a korábbinál jóval kisebb területen feleanynyi emberrel nyolcvan százalékkal többet termel, mint 1945 előtt. De nemcsak a gazdaság, hanem a kultúra területén is kiemelkedő eredmények születtek. Pedig, súlyos örökséget kellett az új társadalomnak felszámolnia. Egész oktatási és kulturális intézményrendszerünk széles utat nyitott a kultúra és a tömegek találkozásának, — mondta a szónok, de nyomatékosan hozzáfűzte, hogy csak művelt nép képes a szocialista társadalom felépítésére, és ebben még nem kevés a tennivaló. Később így fűzte tovább a gondolatsort: — A szocializmus kezdetén sokan azt hitték, hogyha egyszer túl leszünk a nehezén, minden gyorsan megy majd. Ma már tudjuk, hogy munkánk nem könnyebb, és nem is egyszerűbb. Igaza volt Gorkijnak, aki ezt írta: „Azt hiszi Ön, hogyha az emberek egyszer jóllaknak, lesz lakásuk, fel tudnak öltözködni az időjárás viszontagságai ellen, akkor egyszerűbb lesz az életük? Akkor lesz igazán bonyolult! Mert eddig a világtörténelemben mindig csak azt kérdezték: miből fogunk élni? Ha megvalósítjuk céljainkat, akkor fogják először feltenni a kérdést, hogy miért élünk és hogyan élünk?” A továbbiakban rámutatott, hogy a XI. pártkongresszusa szocialista építés további, mind nehezebb és bonyolultabb feladatainak megoldását a sokoldalúan fejlett társadalom felépítését tűzte ki célul, számolva erőforrásainkkal és lehetőségeinkkel. — Csak úgy juthatunk előre, csak úgy tudjuk életünket szebbé, jobbá tenni, — hangsúlyozta a díszünnepség szónoka, — ha javítjuk munkánk minőségét és hatékonyságát, a gazdaságirányításban, szervezésben éppúgy, mint a gépek és az íróasztalok mellett. — Eddigi eredményeink meggyőzően igazolják, hogy érdemes dolgozni, harcolni, felelősséget vállalni az élet mindennapi dolgaiban — mondta beszéde befejező részében Ulveczki Tibor. Az ünnepi megemlékezés után Jakatics Árpád mondott zárszót, majd az Internacionálé hangzott el. A szünet után a Tisza Táncegyüttes színvonalas műsorában gyönyörködhettek a díszünnepség résztvevői. K. K. I Nemzeti nagykorúságunk Miniszterelnökünk nemrégen Kuvaitban járt, hogy ott a két ország kereskedelmi és politikai kapcsolatáról tárgyaljon, s ezt mindenki a legnagyobb természetességgel vette tudomásul. Nemcsak azért, mert hazánk és a Perzsa-öböl országai csupán néhány órás repülőútra vannak egymástól, hanem azért is, mert elég széles körben tudott, hogy Kuvait jó felvevő piaca a magyar termékeknek, noha éppen pénze, olajgazdagsága miatt módjában van válogatni a világ bármilyen ipari vagy mezőgazdasági termékeiből. „Navigare necesse est” — mondták a régi rómaiak, „hajózni szükséges”, s jelszóvá tették ezt az elmúlt századokban Európa nagy kereskedő- és ipari országai is, mindenekelőtt Anglia. „Exportálni szükséges” — mondjuk manapság mi magyarok, s olyan természetességgel, mintha mindig is ezt tettük volna. Bár tettük vagy tehettük volna! Csakhogy néhány évtizeddel ezelőtt még nem, vagy alig tehettük. Egyszerűen nincs számottevő külkereskedő-múltunk, mint ahogyan nincs számottevő ipari múltunk sem. Kossuth még az 1842. évi Pesti Naplóban — miközben Pest—Fiume közötti vasútért harcolt — azt a ma már nevetségesnek hangzó érvet használta fel, hogy ha nem megy másként, csináljuk meg lóvontatásra alapozva. „Mi akként vagyunk meggyőződve — írta —, hogy a Duna és Fiume közötti vasútnak fő feladata, nemcsak most, hanem örök időkre az áruszállítás, nempedig a személyszállítás lesz: nekünk tehát nincs olyan vasútra szükségünk, amelynek fő célja legyen, hogy förgeteg szárnyain röpítse Fiúméba az utazót: de még e részben is nagyon megelégedhetünk, ha olyan vasútunk lesz, melyen felakadás nélkül minden órában két mérföldet haladhatunk. Tehát nem gőz-, hanem csak lóerőre kívánnék az eszék—károlyvárosi vasutat építeni.” fme tehát egy magyar álom százharminchét évvel ezelőtt! Lóvasút a tenger felé... Nem különben fájdalmas valóság tükröződik például egy Széchenyi levélből, amelyet 1847-ben bizonyos Zichy Karolina grófnőhöz írt Bécsbe. Itt mégcsak nem is gőzhajóról, hídról, Tisza-szabályozásról van szó. Egyszerűen kék tintát kér, mert Pesten még az sem volt kapható. „Hanem menjen el a grófnő legyen szíves Stammerhez vagy Theyerhez és szerezzen vagy hat kis üveggel és küldje el azokat engedelmes szolgájának . ..” És ugyanebben az évben Tasner Antalhoz írt levelében azt kéri, hogy tetessen már be Tasner az újságokba egy híradást, hogy gróf Széchenyi István minden akadály nélkül felment a Pannónia gőzössel Sárospatakig — bizonyítandó, hogy a Tiszát gőzössel is lehet járni! Mert az kaland volt akkor, vakmerő, akár egy Nílus-hajózás. Igaz, a globális külkereskedelem, külkapcsolat néhány vezető nagy ország kivételével a világ túlnyomó nagy többsége számára olyan fogalom és lehetőség, amely csak a második világháborút követő tudományos és technikai forradalommal jelent meg. Tehát, ha nekünk nem kellettek volna a felszabadulás utáni kemény megfeszített iparosítási és korszerűsítési évtizedek, hanem kész iparral és nagy nemzetközi kereskedelmi rutinnal foghatunk hozzá, s ha nem lettek volna a hidegháború feszült évei, akkor is merőben új világgazdasági követelményekkel kellett volna szembenézni. De a történelem és a gazdaság nem ismeri a „ha” szócskát, csak tényeket és realizálható képességeket ismer: ebben az értelemben Magyarország nem túlságosan régen lépett be a nemzeti nagykorúságba. Szinte egy-másfél évtizedbe sűrítve kellett és kell ma is beilleszkedni a rendkívül gyorsan fejlődő és változó világgazdaság áramkörébe és helytállni a versenyben. Lassan tanulunk vagy gyorsan? Hamar alkalmazkodunk vagy nehézkesen? Látjuk: történelmünkkel mérve messze túl vagyunk a korábban lehetőn és elképzelhetőn, a jelennel és a jövővel mérve viszont még mindig sürgetni, hajtani kell magunkat, s minden centiért meg kell dolgoznunk, amennyivel előrejutunk a legfejlettebb teljesítményekhez való felzárkózásban. Egy azonban vitathatatlan : nemzeti magunkratalálásunk kezdő dátuma — ez egyre jobban kitetszik — 1945 április negyediké, felszabadulásunk dátuma volt. Társadalmi forradalom nélkül, a régi politikai struktúrák lerombolása és szocialista újjáalakítása nélkül, nincs és nem is lehetséges új nemzeti erőrekapás. A Szovjetunió vezette szocialista szövetségben megtalált védettség és kölcsönös együttműködés nélkül nincs idő és nincs lehetőség megalapozni az új nemzeti kibontakozást. Éppen ezért könyvelésünknek két rovata van. Az egyik a történelmi egyenlegé, amely századok óta először tartósan stabil, kiegyensúlyozott. A másik a konkrét jelen, a maga követelményeivel, amely új erőfeszítéseket sürget. Képletesen szólva mi, magyarok széles felületen most fedezzük fel a világot, s a világ pedig annak arányában vesz számba bennünket, amilyen arányban tudomásul veszi — veheti ipari, tudományos, kulturális teljesítményeinket, s azt az új nemzeti magatartást, amaiyet a szocialista társadalmi rendünk, a haladó, a nemzetközi gondolat iránti elkötelezettségünk sugall. Természetesen egyre több ember jut el akár egyszerű túristaként is Európa, Afrika, Ázsia, sőt még Óceánia térségeibe is. s évente jóval több külföldi utazik ide, vagy rajtunk keresztül más országokba, mint hazánk lakossága. Egyre többen tudják hazánk fiai közül, hogy milyen a Szahara, az északi tundravidék, vagy a melegvizű tengerek öve, s egyre több külföldi emlékezik a magyar tájakra, a magyar ízekre és színekre. De ami ennél sokkalta fontosabb: magyar szakemberek tudnak már kutat fúrni, bányát nyitni, gyárat építeni, hidat feszíteni, szakmát tanítani, gyógyítani tőlünk ugyancsak távoli országokban. Ami lényeges, hogy gazdaságot szervezni, iskolarendszert, közigazgatást kiépíteni, egészségügyi hálózatot fejleszteni hívnak már magyarokat a harmadik világ egyre több országába, s készek közös termékek gyártására egyre több magas ipari fejlettségű országban. Ami lényeges. hogy a szomszédos szocialista országokba úgy mennek szakembereink tanulni, dolgozni, tapasztalni vagy építeni, mintha otthon lennének, s úgy jönnek ide a baráti országok szakemberei, mintha hazajönnének. Ami nagyon fontos és lényeges, hogy a rossz, felületes, vagy semmilyen elképzelések helyébe hazánkról, a magyarokról, lassan ugyan, de kezd megfelelő, reális és többnyire pozitív kép kialakulni, s. mi úgyszintén megismerjük népek, nemzetek kultúráját, tehetségét, képességét és szükségleteiket, amelyek alapul szolgálnak a konkrét kapcsolatoknak, a kereskedelem fejlesztésének és a kulturális cserének. Magyarország azelőtt mindig csak emigránsokat adott a világnak, s a világ — jobbik esetben — nem nagyon vett tudomást hazánkról. Most pedig tudomásul veszi, hogy szellemi és anyagi értékek cseréjében olyan ország, amely .többé senki számára nem hagyható figyelmen kívül. Az érettség, a felnőtt nagykorúság minden örömét hozta meg ez a kor számunkra. Minden felelősségével együtt. Rózsa László v A megyei pártbizottság koszorúját a Hősök téri emlékműnél Andrikó Miklós és Szűcs János helyezte el
