Szolnok Megyei Néplap, 1979. április (30. évfolyam, 77-100. szám)
1979-04-19 / 90. szám
1979. április 19. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Az MMG Automatika Művekben az olaj- és gázipar részére korszerű mérő és szabályozó berendezéseket is gyártanak. A gyár termékeinek mintegy huszonöt százalékát az élet és a vagyonbiztonság szempontjából igen fontos gyártmányok teszik ki, melyeket darabonként szigorúan ellenőriznek. A képen: Szerelik a robbanásbiztos szintmérö berendezéseket Elsőrendű feladat a kipusztult vetések pótlása 1979 a minőség éve az ipari szövetkezetekben (Folytatás az 1. oldalról) let értékelte a tavalyi gazdálkodást, és meghatározta a szövetkezeti iparban dolgozók idei legfontosabb tennivalóit. A küldötteknek írásban előre eljuttatott jelentés, és szóbeli kiegészítésében Molnár János KISZÖV-elnök megállapította, hogy alapvetően eleget tett a gazdálkodási tervekben, cselekvési programokban meghatározott 1978. évi feladatoknak a 33 Szolnok megyei ipari szövetkezet. A szövetkezetek 1978. évi 1,9 milliárdos termelése 2,1 százalékkal meghaladta a tervezettet. A termelésnövekedést döntően — 92,5 százalékban — a termelékenység növelésével érték el. Az előző évinél 24 százalékkal volt több tavaly a belföldi nagy- és kiskereskedelmi értékesítésük, az exportra szállítható termékeik értéke pedig 1978-ban elérte az ötéves terv végére tervezettet. Megállapította a küldöttközgyűlésre készült elnökségi jelentés, hogy a szövetkezetek viszont nem tudták teljesíteni a lakásépítési tervet, 166 otthon felépítésével adósak maradtak. Az 1977. évihez hasonlított 12 százalékos termelés — és a 13 százalékos árbevétel növekedésekkel nincs megfelelő arányban a nyereségük 9,2 százalékos emelkedése. A külkereskedelmi értékesítésen belül nem kellő ütemben fokozták a tőkés exportot. Mindezek jórészt meghatározzák az idei feladatokat, amelyeket így summázott a megyei küldöttközgyűlés: legyen 1979 a minőség éve az ipari szövetkezetekben is. Az idei tervek megvalósítása során a nyereség dinamikusabb növelésére kell törekedniük a szövetkezeti kollektíváknak. Ennek feltétele — a nyereségesebb termékskála kialakításán túl — az élő és holtmunkával való fokozottabb takarékosság, a meglevő termelőeszközök jobb kihasználása. Valamennyi exportáló ipari szövetkezetben szorgalmazni kell a nyugati importból származó alapanyagok felhasználásának csökkentését, a tőkés piacokon történő értékesítésre alkalmas minőségű és árfekvésű termékek gyártását. A belföldi árualapok növelése — elsősorban a hiánycikkek körének szűkítése, — az állami nagyipar eddigiekhez hasonló, jó kiegészítése mellett megköveteli a szövetkezetek egymás közötti kooperációjának kiszélesítését. Az építőipari szövetkezeteknek pedig — a lakásépítési lemaradás csökkentése érdekében — a hatékonyságot növelő, a nehéz fizikai munkát könnyítő, és a szállítást gyorsító gépek beszerzését, az építési területek zökkenőmentesebb előkészítését, és a kivitelezésben résztvevő társvállalkozókkal való jobb együttműködés megvalósítását határozták meg legfontosabb feladatként a KISZÖV tegnapi küldöttközgyűlésén . V. V.—T. F. Napjaink lámái FÖUnllolkOZUS más irány-Egészen ban kézdett — s céljaiban is eltérő — vizsgálódás derítette fel a nagy vegyipari beruházásnál, mekkora a közreműködők tábora. Akik nekiláttak az eredeti célú elemzésnek, mint nyomra bukkant vadászok, úgy követték a sokszoros összefonódások, párhuzamosságok, metszőpontok alakulását. Azt akarták megtudni, vajon milyenek a különféle beruházási munkák termelékenységi mutatói, s végül ott kötöttek ki, hogy a nagy létesítmény megvalósításán 163 cég emberei dolgoznak! Jogosnak látszik a kérdés: bonyolult beruházási feladatok megvalósítására régóta ismert lehetőség a fővállalkozás igénybe vétele. Miért nem tették az említett helyen is ezt, miért maguk kínlódnak a seregnyi ilyen meg olyan céggel? A válasz »meghökkentően egyszerű: azért, mert senki nem vállalta a szerepet. Ez lehetne talán kivételes eset^ Nem az. Bőt, szinte jellemző. Holott kétségtelen, a fővállalkozás, mint tevékenység, nem újdonság a gazdasági életben. Működnek eleve ilyen rendeltetéssel létrehozott gazdasági szervezetek, s olyanok szintén, amelyek más feladataik mellett a fővállalkozást is teendőik közé sorolnak. Mindkettőre van példa az élelmiszertermelésben és-gépgyártásban, ahol komplett tojóházakat, csirkenevelő-telepeket, sajtgyárakat, datolyafeldolgozókat adnak így el. Az építőanyagiparban ugyancsak eredményesen működik az a fővállalkozói iroda, amely mészműveket szállít ún. kulcsrakészen — azaz az üzemszerű munka megkezdésére alkalmasan — a megrendelőnek. El ne feledjük: az említett esetekben mindig külföldi megrendelőkről van szó. Miért, hogy itthon ritka az, pmi külföldi megbízásoknál természetes? A válasz tömören: a megszerezhető haszon nem áll arányban a kockázatokkal a belföldi munkáknál. A tömör választ azonban magyarázni illik, hogy érthetővé legyen. A fővállalkozás lényege, hogy a beruházó egyetlen szervezettel áll kapcsolatban, s ez a fővállalkozó. Az összes többi (al) vállalkozó már a fővállalkozó partnere. A fővállalkozó gyakorlatilag a beruházás megvalósításának összes munkafolyamatait felölelő tevékenységet folytat. Ebbe a műszaki-gazdasági tervezés a hatósági engedélyeztetés, az építő- és szerelőipari kivitelezés, a gépek és más eszközök megvásárlása stb. mind beleértendő. Ami a beruházó számára kényelem, biztonság, s aminek fejében a fővállalkozónak megállapodás szerinti díjat — az esetleges megtakarításokból részesedést — fizet. Napjaink gazdasági tevékenységében egyike a legszigorúbb kötöttségeket összefoglaló forma a fővállalkozói szerződés. Érthető, hogy senki sem töri kezét-lábát ilyennek megkötésére. A szerződésnek ugyanis pontosan meg kell határoznia — mert csak akkor jogszerű — az -összes résztvevő vállalkozó kötelességét, feladatai rendjét — s azt is, hogy azoknak végrehajtásához a fővállalkozónak milyen feltételeket kell megteremtenie! —, ami a lényeg: a szerződés azt is kimondja, ki milyen mértékben viseli a kockázatot. (Ami általában megegyezik a haszonból való részesedés mértékével.) Példák között bóklászva: a tavaly üzembe helyezett nagyberuházások kivitelezési ideje meghaladta — átlagosan — a hat évet, s a befejezés, az eredetileg tervezettel szgmben — ugyancsak átlagosan — tizenhét hónapot késett. A veszteségidők aránya az építőiparban 15 és 20 százalék között ingadozik, ezek java előkészítési, szervezési hibákra vezethető vissza. A kivitelező nem vesz részt a beruházás előkészítésében, a tervező a megvalósításban, s érdekeltsége sincs abban, terveiből mi és hogyan lesz... Ne folytassuk a példákat, inkább írjuk le azt a reményünket, hogy az MSZMP Központi Bizottsága 1978. október 12-i ülésének határozata alapján — az építőipar helyzetéről és feladatairól — változás következik be a hosszú ideje fennálló áldatlan helyzetben. Ennek a reménynek a gyakorlatban! megvalósítását az sürgeti, hogy a fővállalkozás általános elterjedéséhez jelentős népgazdasági érdekek fűződnek. Vizsgálatok, számítások egyaránt azt bizonyítják, hogy a fővállalkozás keretében megvalósított beruházások költségszintje átlagosan tíz, tizenöt százalékkal kisebb a hagyományos módon lebonyolítottaknál, s az időmegtakarítás még ennél is nagyobb arányú. Aminek értékéből még az sem von le, hogy valójában itt a költség- és időtúllépések kisebb mértékéről van szó. Természetesen nem érdemes mindenfajta beruházásnál szorgalmazni a fővállalkozást, a nagy értékű, összetett — sok területet érintő — fejlesztéseknél azonban igen. tapaszta-Nemzetkozi latok bizonyítják, hogy a beruházási tevékenység hatékonysága az előkészítés és a lebonyolítás szervezettségének szoros függvénye. Éppen ezért elkerülhetetlen, hogy a meglevő jogszabályokhoz most már kellő gazdasági ösztönzők csatlakozzanak, s kifizetődővé tegyék egy-egy gazdasági szervezet számára is azt, ami a népgazdaságnak kifizetődő. L. G. Kevesebb abrak — több silókukorica Tartalékok a helyes takarmányozásban Lassan változik az üzemi szemlélet A Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium értékelése szerint Szolnok megye takarmánygazdálkodása — a megyék rangsorában — az utolsó helyet foglalja el. A termőhelyi adottságokkal ez semmiképpen sem indokolható, hiszen az Alföldnek ezen a részén — az időjárást és a talajadottságot tekintve — minden lehetőség megvan arra, hogy kellő mennyiségű, jó minőségű takarmányt takarítsanak be a gazdaságok. A lemaradás tehát a szakszerűtlenség és a hanyagság rovására írható. A siló is takarmány Szűkebb környezetünk mezőgazdasági üzemeiben, — a megyei tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályának adatai alapján — az országos átlaggal szemben, amely több mint 43 mázsa, egy kérődző számosállatra kevesebb mint 41 mázsa silókukorica jut. Ez azonban nem a valódi ellenpólus, hiszen mindjárt szembetűnőbb a hiány, ha a legjobbakhoz hasonlítjuk magunkat. Az első helyezést elért megye ugyanis 63 mázsa silót etetett meg az állatokkal és ezzel szemben álj az — a zöldet, a szárítóra kerülő mennyiséget, valamint a szokásos veszteségeket felszámolva —, hogy nálunk ennél alig több mint fele jutott el a kérődzők jászlába. Külön figyelmet érdemel, hogy például a szolnoki Lenin, valamint a ikisújszállási Tisza II. Tszben csupán 10 mázsa körüli mennyiségű silót kaptak a jószágok. Ez persze meg is látszott a termelésen, hiszen az üzemek egy liter tej előállításához jóval több abrakot használtak fel, mint a más elképzelések szerint dolgozó gazdaságok. A drágább abrak jutott az állatoknak akkor is, amikor ennek egy részét helyettesíthették volna a jó minőségű, olcsó silókukoricával. (Az előbbiek alátámasztására mindössze anynyit, hogy a tiszaföldvári Lenin Tsz-ben az országos átlagot igencsak túlhaladó silóetetéssel tehenenként több mint 4 ezer 200 literes hozamot értek el úgy, hogy az abrakfelhasználás alatta maradt a MÉM normatívának.) Azt se szabad viszont elhallgatni, hogy a gazdaságok egy részében 1978-ban is javult a silókukorica termesztése, betakarítása, tárolása. Az átlaghozam a termelőszövetkezetekben 220, az állami gazdaságokban 310 mázsa volt, s így az előbbieknél több mint 90, az utóbbiaknál pedig 140 mázsával haladták meg az 1977-es év eredményét. A tartalékokra utal azonban, hogy jó néhány üzem, köztük a rákóczifalvi Rákóczi a zagyvarékasi Béke, valamint a jászapáti Velemi Endre Termelőszövetkezet, hektáronként 400 mázsa körüli átlagtermést takarított be. (Az ellenpólus a nagyrév! Tiszazug és a kunhegyes! Kunság Népe volt, ahol az átlaghozam nem érte el a hektáronkénti 80 mázsát.) Még a silókukorica termesztésének hiányosságait is túlhaladják azonban a gyepgazdálkodás elmaradásai. Szolnok megyében tavaly az egy hektárra jutó szénahozam alatta maradt a 20 mázsának, s ez mintegy harmada, ötödé annak, amire a legjobbak képesek. Természetesen nálunk is akadnak jobb eredmények: a jánoshidai Vörös Hajnal Tszben 65, a jászalsószentgyörgyi Petőfi Termelőszövetkezetben pedig 63 mázsa volt az átlagtermés, ám a jászdózsai Tamamenti Tsz-ben kevesebb, mint 4 mázsa szénát takarítottak be hektáronként. Az ilyen és az ehhez hasonló üzemek igen kedvezőtlen eredménye miatt az egy kérődző számosállatra jutó gyepszéna mindössze 12 mázsa, s ez jóval kevesebb, mint az első helyezést elért megye eredménye, és a nem túl magas országos átlagot se éri el. Nem mindig az abrak Ugyancsak kedvezőtlen képet mutat a megye gazdaságainak ta'karmánykarbamid és urebetin felhasználása is. Az utóbbi készítményt például 1978-ban mindössze 16 termelőszövetkezet etette, annak ellenére, hogy a zagyvarékasi Béke, valamint a rákóczifalvi Rákóczi Termelőszövetkezet jó eredményeit valamennyi szakember ismeri. Az igen-igen lassan változó üzemi szemléletre egyébként mpi .sem jellemzőbb, mint az, hogy azok a gazdaságok se használják takarmányozásra a karbamidot, amelyek az urebetin-társulás tagjai — tehát a készítmény elterjedéséből további anyagi előnyük is származik. (Ezek közé a gazdaságok közé tartozik többek között a kisújszállási Nagykun és a cibakházi Vörös Csillag Termelőszövetkezet.) Az eddigiek végül azt eredményezték, hogy az állattenyésztés jóval több abrakot használ fel, mint kellene. S ez nemcsak drága, hanem a jószágok élettani tulajdonságait is rontja, nem beszélve arról, hogy egy teljesen helytelen információn alapuló növénytermesztést hoz létre, és ez semmiképpen se egyeztethető össze a hatékonyság követelményeivel. Az említettek miatt jó néhány gazdaságban szinte fölöslegesen etetik az abrakot, hiszen a 2—2,5 ezer literes tejtermelésnél igazán nem indokolt a literenkénti 60—70 deka fölöttébb költséges takarmányt. Ugyanez jellemzi a marhahizlalást is, hiszen olyan termelőszövetkezet is akad, ahol csaknem 9 kiló abrakot használnak föl egy kiló hús előállításához, holott a túrkevei Vörös Csillag, valamint a rákóczifalvi Rákóczi Tsz-ben ugyanerre alig több mint a harmada is elég. A pénz beszél... Ez a helyzet a sertés- valamint a baromfiágazatban is, úgyhogy az adatok további elemzése helyett inkább a tennivalók az érdekesek. A szarvasmarha-tenyésztésben arra kell törekedni, hogy a napi 8—10 liter tej tömegtakarmányból legyen megtermelhető. A korszerű, s nem utolsósorban költségtakarékos gazdálkodás végett az üzemek megfelelő mennyiségű és minőségű silókukoricával ellensúlyozhatják a túlzott abrakigényeket és persze felhasználhatják a mesterséges fehérje alapanyagot: a karbamidot valamint az urebetint. A gyepgazdálkodás is jóval nagyobb figyelmet érdemel, hiszen a kedvezően megválasztott műtrágyázással, az idejében elvégzett öntözéssel, a mai követelményeknek megfelelő legeltetési technikával, valamint a betakarítás időpontjának helyes megválasztásával a mostani hozamok egyik évről a másikra megtöbbszörözhetők. A juhtenyésztésben ugyancsak növelhető az olcsó. tömegtakarmányok aránya, s további szép eredményekre jogosít a korszerű legeltetési technológiák alkalmazása. A sertés és a baromfi takarmányozásában pedig az állat igényeinek megfelelő normák betartása, betartatása jelenti a megoldást. Végeredményben tehát arra kell törekedni hogy a megfelelő ismeretek birtokában mindig a körülményeknek legjobban megfelelő megoldást válasszák a szakemberek, elvégre a gazdaságosság, a mai kor követelményeinek csak így tehetnek eleget. B. Á. Együttműködés Együttműködési szerződést kötött a Nehézvegyipari Kutató Intézet a varsói Szerves Vegyipari Kutató Intézettel, a lengyel növényvédőszergyártás tudományos bázisával. A két társintézet kutatói összefognak az új növényvédő szerek előállításában és azok kipróbálásában, vizsgáztatásában is. A varsói intézet máris felajánlott olyan új növény védőszer-molekulákat, amelyeket Lengyelországban kísérleteztek ki, de szerré fejlesztésük jobban illik a veszprémi intézet profiljába. Várhatóan ezekből készíthetik majd az első lengyel—magyar rovarölő szert. Két helyen Kisgépek kölcsönben A kistermelők munkájának megkönnyítésére az országban egyelőre két helyen, Kecskeméten és Nyíregyházán megkezdték a kisgépek kölcsönzését. A helyi AGROKER-Jtelepeken összesen 25- féle gép és felszerelés, így például kistraktor, gépi kapa, eke, permetező berendezés, kultivátor, talaj maró, pótkocsi bérelhető. A Tejipari Vállalattól naponta mintegy 30-35 ezer pohár tejföl kerül ki a megye boltjaiba
