Szolnok Megyei Néplap, 1979. március (30. évfolyam, 50-76. szám)
1979-03-09 / 57. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1979. március 9. Kommentárunk Közös célokért A kínai agresszió előidézte feszült nemzetközi helyzetben került sor Moszkvában Kádár János és Leonyid Brezs- nyev megbeszéléseire. A békéért aggódó embermilliók — s itt nemcsak a két ország népei értendők — nagy érdeklődése és reményteljes várakozása kísérte végig a két tapasztalt párt vezető eszmecseréjét. A tárgyalásokról kiadott közlemény, valamint az elhangzott beszédek egyaránt arról tanúskodtak, hogy a Szovjetunió és Magyarország — szövetségeseivel vállvetve — változatlanul szorgalmazza az enyhülési politika elmélyítését, mert csak az óvhatja meg a világ békéjét. A tárgyalópartnerek, miután higgadt de határozott hangnemben elítélték Peking agresszióját vietnami szomszédja ellen, kifejezitek meggyőződésüket, hogy a vietnami nép megsegítése a szabadságért és a haladásért harcoló minden erő közös feladata. Leszögezték, hogy e feladat végrehajtásából a Szovjetunió és Magyar- ország is kiveszi részét. „A legutóbbi' idők eseményei alapján arra a világos következtetésre jutottunk Kádár elvtárssal, hogy még jobban erősíteni kell a szocialista közösség összefogását” — mondotta Leonyid Brezsnyev a vendég tiszteletére rendezett vacsorán. A két pártvezető moszkvai megbeszélései minden kétséget kizáróan hozzájárultak e követelmény megvalósításához. A moszkvai találkozóról szóló kommentárjában a Za Rubezsom című szovjet külpolitikai lap megállapítja, hogy az tanúságot tett arról, hogy a Szovjetunió és Magyarország, a szocialista közösség többi országaival együtt meg akarja valósítani a világ politikai légkörének megjavítását. Természetesen, a világpolitikai kérdések mellett kiemelten szerepeltek a megbeszélések napirendjén a kétoldalú kapcsolatokat érintő témák is. A szocialista gazdasági integráció eszméjének talaján a tárgyalópartnerek áttekintették a sokoldalú magyar—szovjet együttműködés kérdéseit, s meghatározták a gazdasági együttműködés új, fontos irányait. Megállapították, hogy a hosszútávú célprogramok megvalósítása szilárd alapot nyújt a két ország gazdaságának fellendüléséhez. Hasznos és tartalmas megbeszélés zajlott le a Kremlben a teljes nézetazonosság jegyében. A célok azonosságából fakadt ez, s jelentős hozzájárulás volt az enyhülési politika érvényesítéséhez. a két baráti ország kölcsönösen gyümölcsöző együttműködésének kiszélesítéséhez. Nincs jele a kínai visszavonulásnak A Vietnam északi határkörzeteiből tegnap érkezett jelentések arról számoltak be, hogy a kínai agressziós egységek továbbra is ágyúznak több körzetet, köztük lakott településeket. A legsúlyosabb összecsapásokra Cao Bang és Lang Son tartományokban került sor. A kínai inváziós erők kivonását ígérő pekingi nyilatkozat ellenére a kj'nai egységek Cao Bang tartomány azonos nevű székhelye körül lövészárkokat ásnak, ágyúz- zák a várost. A kínai támadás súlyos károkat okozott a Cao Bang körzetében fekvő településeken. Hoang Lien Son tartományban az ellenséges csapatok nehéztüzérséggel támadták a Lao Cai tartományi székhelytől 40 kilométerre, délre fekvő Coc Xam vasútállomást. Ebben a körzetben napok óta nagy hevességgel folyik a harc az agressziós alakulatok és a vietnami védelmi egységek között. A támadók az összecsapásokban érzékeny veszteségeket szenvedtek. Változatlanul feszült a helyzet Lang Son tartomány azonos nevű székhelye, illetve Loc Bính járási központ körül. A kínai erők kedden és szerdán nehéztüzérséggel lőtték a tartományi székhelyet, míg Loc Binh-ban szétrombolták a település egyik fontos hídját. A hanoi lapok tegnapi számukban is éles hangon ítélik el Peking agresszív magatartását. A Quan Dói Nhan Dan, a néphadsereg lapja kommentárjában megállapítja: a csapatvisszavonásról szóló pekingi bejelentés ellenére tegnapig még mindig több tízezer kínai katona tartózkodott és pusztított vietnami területen. A világ semmi jelét nem tapasztalhatja annak, hogy a kínaiak valóban visszavonulnának. Nyugati források is elismerték — folytatja a hanoi lap —, hogy Peking megerősíti vietnami területén lévő egységeit, és ez egy új támadás jeleként értelmezhető. A határ kínai oldalán ugyanis 125 000 kínai katona áll riadókészültségben, miközben a Vietnamba benyomult erők a helyükön maradtak. Vietnam szerte folytatódik a mozgósítás az elhúzódó kínai agresszióval szemben. A VSZK álláspontja az, hogy a kínai visszavonulásról szóló nyilatkozat ellenére továbbra is készen kell állni minden eshetőségre. Laoszi pártállásfoglalás A Laoszi Népi Forradalmi Párt, Laosz népe teljes támogatásáról biztosítja a VKP KB március 4-i felhívását, amely harcra szólította fel a VSZK népét a kínai agresz- szióval szemben. A tegnapi vientianei és hanoi lapok vezető helyen ismertették az LNFP KB nyilatkozatát, amely ismét egyértelműen síkraszállt a testvéri vietnami néppel való szolidaritás mellett. Laosz a leghatározottabban követeli Pekingtől a Vietnam ellenes agresszió beszüntetését és a kínai csapatok haladéktalan, teljes és feltétel nélküli kivonását Vietnam területéről. A nyilatkozat kifejezi a soknemzetiségű Laosz szilárd meggyőződését, hogy Vietnam népe, kommunista pártja vezetésével és a Szovjetunió, a többi testvéri szocialista ország támogatásával, az indokínai népek ösz- szefogására támaszkodva visszaveri a kínai agresszoro- kat. A Laoszi Népi Forradalmi Párt, Laosz fegyveres erői és népe rendületlenül támogatja a vietnami nép igaz harcát és teljesíti azokat a kötelezettségeit, amelyek az 1977. július 18-án kötött laoszi— vietnami barátsági és együttműködési szerződésből rá hárulnak — hangsúlyozta végezetül a laoszi párt nyilatkozata. Pekingi manőverek Az APN szovjet sajtóügynökség az indokínai helyzettel, elsősorban a Vietnam ellen intézett kínai agresszióval foglalkozó tegnapi kommentárjában rámutat, hogy az Üjkína hírügynökség enyhén szólva is kétes értékű nyilatkozata után a vietnami—kínai határ revíziójának kérdése merülhet fel. A kommentátor egyebek mellett rámutat, a két ország közötti szárazföldi határt még a múlt század végén húzták meg, az 1957—58-as tárgyalásokon pedig megerősítették. — Vajon miért tért vissza Peking erre a kérdésre? Nyilván azért, hogy magának tartsa meg a megszállt területek egy részét, amint ezt 1962-ben tette, amikor betört Indiába. Ekkor a kínai agresszorok harminchatezer négyzetkilométernyi indiai területet szakítottak ki maguknak. Ezt mind a mai napig megtartották. — Az egész világ felhördült Peking és pártfogói cselekedetein. Az agresszor a nemzetközi közvélemény ítélőszéke elé került, s Peking kénytelen lett a csapatkivonás manőveréhez folyamodni. Ám ez az agyonreklámozott akció sem ad kellő megnyugvást. Előrelátó politikusok és közéleti személyiségek- nem tartják lehetetlennek, hogy a magukat kompromittált maoisták újabb cselhez folyamodnak. Ki hihet Kínának — kérdezi az indiai hírügynökség az indiai parlament reagálásáról szóló jelentésében — azok után, hogy kezet emelt legközelebbi szomszédjára és közelmúltbeli szövetségesére. Az indiai parlament véleménye szerint bármelyik ázsiai ország a kínai agresz- szorok következő áldozata lehet. — Peking nem tett le globális stratégiájáról, csupán a nagv nyilvánosság nyomására kénytelen manőverezni. A veszély továbbra is ott függ Vietnam, és nem csupán Vietnam felett. Lelepleződtek azok is, akik megkísérlik, hogy nemzetközi síkon kijátsszák a kínai kártyát, — írja végezetül az APN. Hoang Bich Son vietnami külügyminiszter-helyettes, aki mint már jelentettek — részt vesz az ENSZ ázsiai és csendes-óceáni gazdasági szociális bizottsága manilai konferenciáján, tegnapi sajtóértekezletén a többi között kije* lentette: semmi jele annak, hogy Kína valóban kivonná csapatait Vietnamból. A miniszterhelyettes hozzáfűzte, hogy Vietnam nem akadályozza a kínai csapatok kivonását, amennyiben kínai részről nem folytatják a harci cselekményeket. Hoang Bich Son képtelenségnek minősítette a kínai félnek azt az állítását, hogy a csapaterősítésekre a visszavonulás fedezése céljából van szüksége. Amennyiben a kínaiak további csapaterősítéseket küldenek és kiszélesítik a Vietnam elleni hadműveleteket, akkor nem lehet szó tárgyalásokról — szögezte le a külügyminiszter-helyettes. Véget ért a szolidaritási konferencia A finn főváros melletti Di- poli kongresszusi termében tegnap befejeződött a március 6-án megnyílt rendkívüli nemzetközi Vietnam- konferencia, amelyen — mint ismeretes — több mint száz ország és harminc nemzetközi szervezet képviselői vettek részt. Tegnap, a konferencia záróülésén négy dokumetu- mot hagytak jóvá: egy általános nyilatkozatot, egy „El a kezekkel Vietnamtól” című felhívást, egy másik felhívást a kínai néphez, valamint egy Vietnammal való szolidaritási felhívásra irányuló nemzetközi kampány akcióprogramját. Az „El a kezekkel Vietnamtól” címmel elfogadott okmány egyebek között leszögezi, hogy az egész világ elítéli Peking Vietnam elleni agresszióját, mint olyan cselekményt, amely ellentmond a kínai nép érdekeinek is. WASHINGTON Az amerikai kormány reméli, hogy már néhány hét múlva aláírhatják a hadászati támadófegyverek korlátozásáról szóló új megállapodást — közölték szerdán az „amerikaiak a SALT-ért” mozgalom vezetői. A tekintélyes demokrata és republikánus politikusokból, a kormány volt tagjaiból álló testület aznap kapott tájékoztatást a külügyminisztérium illetékes vezetőitől a SALT- tárgyalások állásáról. RÓMA Az Olasz Szocialista Párt vezetősége azzal a feltétellel hajlandó csatlakozni az új kormányhoz, hogy abba bevonják a független baloldaliakat is. A független balodali szenátorok és képviselők tegnapi összevont tanácskozásukon úgy döntöttek, hogy attól teszik függővé csatlakozásukat az új kormányhoz, milyen lesz annak programja, személyi összetétele és élvezni fogja-e az OKP támogatását. Andreotti kijelölt miniszterelnök tegnap hozzáfogott kormányalakítási konzultációihoz. érkezett NEW YORK A Szovjetunió állandó ENSZ-képviselete Mikronézia kérdésével foglalkozó nyilatkozatot juttatott el a világ- szervezet főtitkárához. A dokumentum rámutat arra, hogy a Szovjetunió már felhívta a figyelmet, hogy az Egyesült Államok a gyámsága latt álló stratégiai területet, a csendes-óceáni szigeteket (Mikronéziát) magához akarja ragadni és saját katonai céljaira akarja felhasználni. BUKAREST Tegnap háromnapos hivatalos látogatásra Bukarestbe érkezett Valéry Giscard D’Es- taing francia köztársasági elnök. Az otopeni repülőtéren meghívója és vendéglátója, Nicolae Ceausescu román köztársasági elnök fogadta. Giscard D’Estaing kíséretének tagjai között van Fran- cois-Poncet külügyminiszter és Denian külkereskedelmi miniszter is. TOKIÓ Rónai Rudolf, a Kulturális Kapcsolatok Intézetének Japánban tartózkodó elnöke kulturális együttműködési megállapodást írt alá a japán kulturális szövetséggel, valamint műszaki-tudományos megállapodást a SZO- TOBO-val (a Szovjetunióval és az európai szocialista országokkal való gazdasági kapcsolatok fejlesztésére alakult japán társaság). NAIROBI A tanzániai csapatok és a kormányellenes emigráns erők tegnap ellenállás nélkül nyomultak elő Kampala felé és egyes jelentések szerint 40 kilométerre megközelítették az ugandai fővárost. Megfigyelők véleménye szerint Idi Amin húszezer főnyi hadseregének legalább egy- harmada tagadta meg a harcot. NÁPOLY A NATO földközi-tengeri haditengerészeti erőinek részvételével tegnap egy hónapig tartó hadgyakorlat kezdődött. A manőverek irányítója Mario Bini tengernagyi a földközi-tengeri haditengerészeti erők egyik parancsnoka. Befejeződött Hermann Axen budapesti látogatása A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának meghívására március 7— 8-án látogatást t$tt Budapesten Hermann Axen, a Német Szocialista Egységpárt Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára. Hermann Axen tegnap elutazott hazánkból. Elnöki tanácsi küldöttség utazott Latin-Amerikába Barcs Sándornak, az Elnöki Tanács tagjának vezetésével tegnap Caracasba utazott az Elnöki Tanács küldöttsége, hogy részt vegyen dr. Luis Herrara Campins-nak, a Venezuelai Köztársaság elnökének beiktatási ünnepségén. Az Elnöki Tanács delegációja onnan Brazíliába utazik, ahol jelen lesz Joao Baptista Ij)e Oliveira . Figueriedo-nak, a Brazil Szövetségi Köztársaság elnökének beiktatásán. fllekszej Koszigin Indiába utazott Indiába utazott hivatalos látogatásra tegnap Alekszej Koszigin szovjet miniszterelnök. A kormányfő az indiai kormány meghívásának tesz eleget s viszonozza Deszai indiai miniszterelnök 1977. őszi moszkvai útját. Koszigin tárgyalásokat folytat az indiai kormány vezetőivel a két ország kapcsolatainak fejlesztéséről s időszerű nemzetközi kérdésekről. A szovjet kormányfő útja előtt a szovjet lapok számos cikkben méltatták a két ország három évtizedes barátságát, a kapcsolatok fejlődését. Sok lap foglalkozott színes riportban a szovjet—indiai gazdasági együttműködés eredményeivel, főként az Indiában szovjet segítséggel létesült nehézipari üzemekkel. A cikkek egyöntetűen kiemelték: a szovjet—indiai kapcsolatok mind politikai, mind gazdasági téren kiegyensúlyozottak, a két ország viszonyában nincsenek zavaró elemek, s nemzetközi kérdésekben Moszkva és Delhi álláspontja sok kérdésben megegyezik vagy közel áll egymáshoz. Alekszej Koszigin, az SZKP Központi Bizottsága Politikai Bizottságának tagja, — a Szovjetunió miniszterelnöke — úton Indiába — tegnap megszakította útját Üzbekisztán fővárosában, Taskentben. Meglepetés az iráni nőknek A nemzetközi nőnapon sokezer iráni nő tüntetett Teherán belvárosában a hagyományos fekete öltözet, a „csador" kötelező viselése ellen Khomeini ajatollah, a forradalom vezetője a nemzetközi nőnap alkalmából furcsa meglepetést szerzett az iráni asszonyoknak és lányoknak. A teheráni rádió a szigorú iszlámosításra törekvő síita mohamedán főpap beszédét ismertetve tegnap bejelentette: Khomeini elrendelte, hogy a nőknek szombattól, az iráni munkahét első napjától kezdve kendőt kell viselniük a kormányhivatalokban. Az ajatollah egyébként éles szavakkal ostorozta a nőknek az iszlám erkölcsökbe ütköző „nem megfelelő” öltözködését. Az ajatollah bejelentése Teheránban nagy pánikot okozott. Amint az más helyeken is történni szokott, a hírt rémhírek követték. Sokan már arról beszéltek, hogy a fejet és a homlokot takaró iszlám kendőt szombattól kezdve nemcsak a kormány- hivatalokban, hanem az utcákon is viselni kell, sőt, nemcsak az iráni nőknek, hanem az országban tartózkodó külföldi sorstársaiknak is. Mindazonáltal az MTI kiküldött tudósítójának kérdésére hivatalos helyen határozottan cáfolták ezt. Carter és Szadat megkezdte tárgyalásait Carter amerikai elnök tegnap délután két órakor megérkezett Egyiptomba, hogy megkezdje tárgyalásait az egyiptomi—izraeli különbé- ke-szerződés mielőbbi tető alá hozásáról. Carter elnök gépe pontban délután két órakor ereszkedett le a kairói repülőtéren. Az ünnepélyes fogadtatás után (egyiptomiak tízezreit hozták fel autóbuszok és teherautók vidékről, az iskolákban tanítási szünet volt) a két elnök a Heliopo- liszbán levő Kubeh-palotába hajtatott. A kairói Kubeh ’ palotában Carter és Szadat egyórás tárgyalást folytatott az amerikai javaslatról. Az egyiptomi elnöki hivatal szóvivője mindössze any- nyit közölt, hogy a megbeszélésen a „kölcsönös érdeklődésre tartó kérdések” kerültek napirendre. Szadat elnök maga is megerősítette azt. hogy a különtárgyalások sikerre vitele érdekében a jelenlegi szakaszban — amikor mindössze néhány kérdés van nyitva — teljes titkosságot kíván. A megbeszélés után nem nyilatkozott a sajtó munkatársainak, csupán azt mondta, hogy a hírközlés területén „újabb Camp Da- vid-et” szeretne látni. Utalva arra a hírzárlatra, amely a szeptemberi megbeszéléseket kísérte.