Szolnok Megyei Néplap, 1979. március (30. évfolyam, 50-76. szám)
1979-03-23 / 69. szám
8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1979. március 23. SZOLNOK MEGYEI Néplap Névadó LegfObb ok: a gondatlanság 1979. MÁRCIUS 23. PÉNTEK EMŐKE NAPJA A Nap kél 5.43, nyugszik: 18.00 órakor. A Hold kél 2.40, nyugszik 12.24 órakor. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: Keleten megnövekvő, később délnyugat felől ismét csökkenő felhőzet. Többfelé eső, záporeső, egy-két helyen zivatar. Időnként megélénkülő, néhány helyen megerősödő délnyugati, nyugati szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken: általában 12—17 fok között. TÁVOLABBI KILÁTÁSOK szombattól keddig: Eleinte felhős idő, futó záporra még számítani kell, később kevés felhő, száraz idő várható. A hőmérséklet emelkedik. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet plusz 1, plusz 6 fok között. Legmagasabb nappali hőmérséklet eleinte 11— 16, később 16—21 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 10 százalékán várható. Tamás Lajos Hetvenöt évvel ezelőtt, 1904. március 23-án született Temes- várott Tamás Lajos nyelvész, állami díjas akadémikus. Fiatalon kezdett el nyelvészeti tanulmányokkal foglalkozni. 1940-ben egyetemi tanár lett, s hosszú éveken át a budapesti egyetem bölcsészkarának volt a professzora. Általános nyelvészettel és romanisztikával, valamint a magyar—román nyelvészeti és történelmi kapcsolatok tudományos vizsgálatával foglalkozott. Fő oktatási területe, az általános nyelvészet mellett tanulmányozta az albán nyelvet is. Főbb munkái közül említést érdemel: Fogarasi István kátéja (Fejezetek a bánsági és Hunyad megyei ruménség művelődéstörténetéből, 1942), A magyar eredetű rumén kölcsönszavak művelődéstörténeti értékelése, Ugocsai magyar—román kapcsolatok (1944), Albán—magyar szótár (1953), Általános nyelvészet és a magyar nyelvtudomány (1956). ö szerkesztette az Albán költők antológiáját. A TÁRGYALÓTEREMBŐL Életmentttt tüntettek ki Segítőkészségből és lélekjelenlétből jelesre vizsgázott Bujdosó Barnabás Szolnok, Thököly út 70. szám alatti lakos, a szolnoki Városgazdálkodási Vállalat gépkocsikísérője, aki az elmúlt év december 28-án, a kora hajnali órákban lakásának udvaráról segélykiáltásokra lett figyelmes. Rövid időn belül a közelben lévő szennyvíz-el- vezető csatornában felfedezett élemlámpájával egy embert, aki derékig süllyedve, tehetetlenül vergődött az iszapos szennyvízben. Bujdosó Barnabás — mivel egyedül nem tudta kihúzni az embert, — feleségét hívta segítségül, és együttesen megmentették a szerencsétlenül járt Bóta Imre életét. Tegnap délelőtt a megyei tanácsnál Bujdosó Barnabás megkapta a Magyar Népköz- társaság Minisztertanácsa által alapított Életmentő emlékérmet. A kitüntetést Bar- ta László megyei tanácselnök adta át. Három áj légijárat Tájékoztató a TU—154-es fedélzetén A nyári menetrend életbe lépésével három új légijáratot indítanak — jelentették be tegnap a Ferihegyi repülőtéren, a MALÉV legújabb, TU 154-es gépének fedélzetén tartott sajtótájékoztatón. Április 1-től megnyílik a Budapest—Kuvait, a Budapest—Bagdad és a Budapest—Szaloniki járat, s ezzel 26 ország 39 városába közlekednek a MALÉV gépei. Az új járatok is hozzájárulnak a MALÉV idei 16 százalékkal magasabbra tervezett, több mint 800 ezres utasforgalmának lebonyolításához. A nagy forgalmat a most átvett két TU 154-es gép, mégpedig a sorozat legkorszerűbb változata, a B 2-es típus is segíti. Az új gépek legnagyobb előnye, hogy leszállításuk .szinte teljesen automatikus, akkor is biztonsággal landolhatnak, ha a függőleges látótávolság 30, vízszintes 400 méter, vagyis a Ferihegyen szokásos ködös idő sem nagyon zavarja majd közlekedésüket. Tegnap délután ünnepélyes taggyűlésen vette fel Bányai Kornél költő nevét Szolnokon, az Abonyi úti Általános Iskola pedagógus KlSZ-szer- vezete. Az ünnepségen részt vett Kanyó Sándor, a KISZ városi bizottságának titkára is, aki az iskolai szervezet eredményes munkájának elismeréseként átadta a KISZ Központi Bizottsága dicsérő oklevelét. „Teleki-tavasz” Ünnepi alapszervezeti taggyűlésekkel kezdődött március 21-én a KISZ-nap Mezőtúron, a Teleki Blanka Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskolában. A gazdag programban tanulmányi-, kulturális- és sportversenyek szerepeltek. Mezőtúri muzsikások A Magyar Rádió ifjúsági osztálya március 24—25-én a „Muzsikáló fiatalok” című műsor számára készít felvételt a mezőtúri zeneiskolában. Hangszalagra rögzítik a Teleki Blanka Gimnázium és Szakközépiskola kamarakórusának, valamint a Csi- der István vezette Szivárvány citerazenekar programját. Tizenkét áldozat, hárommilliós anyagi kár Tűzről, füstről — mindenki okulására Egy közepes méretű, korszerű ABC-áruház épülhetett volna fel abból a csaknem 3 millió forintból, amelyet 1978-ban a megyében keletkezett tüzek „elfüstöltek”. Ez csak az anyagi kár, amely ilyen vagy olyan módon pótolható. Annak a tizenkét embernek az életét azonban már senki, semmilyen módon nem adhatja vissza, akik a tűz és a füst áldozatai lettek. A száraz tényeket, adatokat és elemzéseket a Szolnok megyei Tűzoltóparancsnokság nemrégiben összesített statisztikája tartalmazza. 1978-ban 239 ipari, mező- gazdasági, lakóházi és közlekedési tűz volt, a felmérések szerint több, mint 2 millió 850 ezer forint anyagi kárt okoztak, többet, mint a megelőző esztendőben. Különösen nagy kárt okozó tűz ötször volt — ipari, mezőgazdasági és közlekedési — egy és negyedmillió forint ment ekkor füstbe. Melyek voltak a leggyakoA hónap fotója című pályázatunkra érkezett Holup Margit Fegyvernek: Kölyökkutya - gondban Trió (Lent) Ünnepi itóka mennyezetbontással Biztosra lehet venni, hogy ha Jászladány bármelyik italboltjában verekedés tör ki, a résztvevők között ott van néhány Suki. A részegen elkövetett garázdaság fogalmához is hozzátartozik az „ismert” név, az sem titok, hogy a bicska leggyorsabban valamelyik Suki zsebéből kerül elő. A legutóbbi betöréseknek is a Suki testvérek — Sándor, József és Tibor — voltak a főszereplői. Suki Sándor többször került már összeütközésbe a törvénnyel, eddig 1 év és 9 hónapot töltött börtönben, legutóbb 1978 június végén szabadult. Munkát vállalt, de csak ímmel-ámmal dolgozott, annál nagyobb lelkesedéssel látott neki legutóbbi „ünnepi vállalkozásának”. Tavaly december 18-án az esti órákban, tetőt bontott és behatolt a jászladányi háztartási boltba, ahonnét több mint 3 ezer forintot tartalmazó pénzeskazettát lopott el, — talán arra gondolt, nem árt ha több van belőle — elemeit 12 darab Szuperfiit szipkát. Két testvérének, Józsefnek és Tibornak „véletlenül” ugyancsak december 18-án jutott eszébe, hogy jó lenne 'valahová betörni. Gyalog indultak Szászberekre, azzal a szándékkal, hogy a karácsonyi ünnepekre megpróbálnak valami itókát szerezni. A szászbereki vegyesbolt padlásán át, mennyezetbontással másztak be először a raktárhelyiségbe, azután a TÜZÉP irodába, végül a bolt eladóterébe. Palackozott borokkal, pálinkával, vagdalthús- és készétel-konzervek- kel rakták meg a „kölcsönvett” papírzsákot. Nem szerették a „potya- munkát”, ezért a TÜZÉP irodában is összeszedtek mindent, ami mozgatható volt, golyóstollakat, a fogason lógó munkaruhákat, és a pár száz forint készpénzt tartalmazó pénzeskazettát. A padláson át távoztak, a zsákmányt Jászladány határában rejtették el. Suki Tibor lopás miatt korábban már volt büntetve. Legutóbb „önállóan” tört be a jászladányi ABC-áruház- ba, ahonnan több mint 500 forint értékű vegyespálinkát lopott el. A jászberényi Járásbíróság dr. Pala Etelka tanácsa a napokban hozott ítéletet a betörő testvérek ügyében. Suki Sándort többszörösen, visszaesőként és folytatólagosan behatolás útján elkövetett lopás bűntettében találta vétkesnek, ezért 2 évi fegyház- ra ítélte és 2 évre eltiltotta a közügyektől, A két testvér közül Suki Tibor folytatólagosan jogtalan behatolás útján, társtettesként elkövetett lopásért, 1 év 4 hónap börtönt, és a közügyektől 2 évre szóló eltiltást, Suki József 10 hónap börtönbüntetést kapott. A bíróság elrendelte, hogy az idült alkoholista Suki Sándor és Suki Tibor elvonókúrának vesse alá magát. Suki József és védője enyhítésért fellebbeztek, a többiek belenyugodtak a bíróság ítéletébe. Politikai vetélkedő a Ganz-ban A március 21-ével kezdődött új mozgalmi év első kiemelkedő eseménye lesz az a politikai vetélkedő a Ganz Villamossági Művek szolnoki gyárában, amelyet ma az ívfény ifjúmunkás klub közösen rendez meg az üzemi KISZ-bizottsággal. A tizennégy kérdéscsoportból álló „Három tavasz” vetélkedőn mintegy negyven fiatal vesz részt, a kilenc csapat egyike szakmunkás tanulókból áll. Az öt legjobban szereplő csapatot könyvjutalomban részesítik. Szabálytalanul elűzött Öcsöd külterületén, a 44. számú fő közlekedési úton baleset történt szerdán. Takács András 55 éves gépkocsivezető (Túrkeve, Mátyás király út 1/A. sz. alatti lakos) szabálytalanul előzött tehergépkocsijával egy járművet, és összeütközött egy vele szemben szabályosan közlekedő teherautóval. A - baleset következtében hárman megsérültek. A rendőrség az ügyben folytatja a vizsgálatot. ribb okok? A jegyzőkönyvek tanúsága szerint az emberi gondatlanság vezet, köztük a felügyelet nélkül hagyott fűtőtest, a nyílt láng használata, a dohányzás és a gyermekek előtt hagyott gyújtószerszámok okoztak kisebb- nagyobb tragédiát, veszteséget. Sok gondot okoz változatlanul főleg nyáron és száraz időjárás esetén — a szabadban való hulladékégetés, amikor a felügyelet nélkül hagyott „házi máglya” tüze átterjed a közelben lévő kazlakra, épületekre vagy a lakóházak hibás elektromos hálózata, a háztartási gépek szabálytalan használata. Emelkedett a halálos áldozatok és a tűz miatt megsérültek száma is 1978-ban. Ti- zenketten haltak meg tavaly, a tíz felnőtt áldozat többsége ágyban dohányzott, a két hát éven aluli kisgyereket pedig felügyelet nélkül hagyták. Huszonhárom embert szállítottak különböző fokú égési sérülésekkel kórházba. — t. sz. e. — Rendhagyó történelemóra A tananyag elmélyítését segítő előadások szervezésére együttműködési megállapodást kötött a kőtelki általános iskola igazgatósága a TIT járási szervezetével. E megállapodás keretében rendezik meg ma délután azt a rendhagyó .történelemórát is, amelyen Csíki József alezredes, a TIT hadtudományi szakosztályának tagja a Magyar Tanácsköztársaság eseményeit idézi fel a gyerekeknek. Orvosi ügyelet SZOLNOK A rendelőintézetben körzeti orvosi ügyeletet minden nap este 7-től reggel 7 óráig tartanak. Szombaton 13 órától hétlő reggel 7-ig, munkaszüneti napokon egésznapos ügyelet van a megyei rendelőintézetben. Hősök tere 2—4. Telefon: 12-198. A körzeti gyermekorvosi ügyelet szombaton 13 órától hétfő reggel • 7 óráig áll a járóbetegek rendelkezésére. Nappal a megyei rendelőintézet oldalbejáratánál, éjjel a főbejárattól balra jelentkezhetnek a beteg gyermekekkel. Fekvőbeteghez a körzeti orvosi ügyelet veszi fel a hívást. Fogorvosi ügyelet működik a város lakói részére minden nap 19 órától reggel 7 óráig, szombaton is, a Ságvári krt. 39. szám alatti orvosi rendelőben. (Ságvári krt.—Hubay F. u. sarok.) JÁSZBERÉNY Az ügyeleti szolgálat a hét minden napján folyamatosan, szombaton délután pedig egy órától hétfő reggel 7 óráig tart. Az ügyeleti szolgálat helye: Mészáros Lázár út 1. Egészségház. MEZŐTŐR Szombaton 12 órától hétfő reggel 6 óráig tart az ügyelet a Kossuth L. út 7. szám alatt. Telefon: 65. Hétköznap: 18 órától reggel 6 óráig tartanak szolgálatot. TÖRÖKSZENTMIKLÓS Az ügyelet a hét valamennyi napján folyamatos. Az ügyeleti szolgálat helye: Kossuth L. út 126. Telefon: 19. KISÜJSZALLÄS Az ügyelet a hét minden napján folyamatos, szombaton 13 órakor kezdődik és hétfő reggel 7 óráig tart. Helye: Nyár u. 7. TÜRKEVE A központi rendelőben megjelölt körzeti orvos lakásán szombaton 12 órától hétfő reggel 7 óráig folyamatos az ügyelet. A napi ügyeleti szolgálatot a körzeti orvosok lakásukon látják el. KARCAG Az ügyelet a hét minden napján folyamatos, szombaton 13 órakor kezdődik és hétfő reggel 7 óráig tart. Helye: Vörös Hadsereg út 27. Telefon: 222. TISZAFÜRED A hét minden napján folyamatos, szombaton 12 órakor kezdődik és hétfő reggel 8-ig tart. Helye: Nefelejcs u. 4. (Az ügyelet kiterjed Tiszafüred nagyközség és Tiszaszőlős kapcsolt község lakóira.) ♦ * * Valamennyi ügyeletes orvosi szolgálat kizárólag elsősegély jellegű, sürgős ellátás céljából vehető igénybe. Véradók Nemcsak a régi, többszörös véradók mentek el a hívó szóra március 20-án a szászberki tanácskirendeltség épületébe, velük tartott számos munkatársuk is, akik elsőként jelentkeztek véradásra. Az akkumulátorüzem, a Béke Tsz dolgozói, a kis község lakói közül hetvenen 24 és fél liter vért adtak. A donorok találkozója később a művelődési hádban folytatódott, ahol a Vöröskereszt községi szervezete a termelőszövetkezettel összefogva vendégül látta az önkéntes véradókat.. | EGY ÉV alatt csaknem hatszázötvennel nőtt a személyi biztosítások száma az Alsó-jászsági Takarékszövetkezethez tartozó hat községben. Jelenleg 6 ezer 480 biztosítási kötvényt kezel a falusi bank, amelynek évi díja megközelíti a 4 millió forintot. © TAVASZI műszak Jász- fényszarun. A Béke Tsz több mint 60 ezer négyzetméter alapterületű kertészetében vetik a paradicsommagot, ezt követi a zöldpaprika termesztésének előkészítése, és április elejétől már a diny- nyemag is a földbe kerül. ■ A BARLANGOK világával ismerkedtek tegnap a mezőtúri szocialista brigádok tagjai. A városi művelődési központban rendezett találkozón dr. Jakucs László barlang- kutató, tanszékvezető egyetemi tanár tartott ismeretterjesztő előadást. © ÖTÉVI takarékoskodás után az ifjúsági betéttel járó kedvezményes hitelt 61 fiatal vette igénybe a megyében lakásépítéshez. Több mint negyven családi ház, a többiek magánkezdeményezésű társasház illetve lakásépítő szövetkezeti lakás költségeihez hasznosították az OTP- kölcsönt. | ÜJABB nyolc lakás kivitelezésén dolgozik Tiszaföld- váron a Bányai Kornél Lakásszövetkezet megbízásából a helyi Építő-, Vasipari és Szolgáltató Szövetkezet építőbrigádja. A lakásokat szeptemberben adják át. © KÖZGYŰLÉSRE készülnek. A kunmadarasi Vas- és Elektromosipari Szövetkezet ma délután két órakor, a helyi művelődési házban tartja mérlegzáró és tervtárgyaló közgyűlését. ■ MŰHELYTITKOK címmel ma este 6 illetve 8 órai kezdettel Harsányi Gábor önálló műsorát hallgathatják meg a pódiumbérlet tulajdonosok Törökszentmiklóson, a művelődési házban. SfOLNOK MEGYEI A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-h elyettes: Lazányi Angéla Telefon: 12-093. 12-320. 12-069. 11-932 Telex: 23 357 Index-szám: 25 069 HD ISSN 0133-0756 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat 5001 Szolnok, Pf.: 105 Igazgató: Virágh Iván Telefon: 12-094 Az előfizetői díj egy hónapra 30 forint, negyedévre 90 forint, egy évre 360 forint. Előfizethető: a hirlapkézhesitő postahivataloknál és kézbesítőknél. Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok, Vörös Csillag út 28. Felelős vezető: Gombkötő Béla