Szolnok Megyei Néplap, 1979. március (30. évfolyam, 50-76. szám)
1979-03-24 / 70. szám
„Ebben az épületben működött 1919-ben a forradalmi törvényszék." Ez áll a márványtáblába vésve, amelyhez (tegnap a megye igazságügyi szervei koszorút helyeztek. Szolnok megye bíróinak nevében dr. Fülöp Ferenc koszorúzta meg az emléktáblát Szakmunkások az iskolapadban Közoktatásunk korszerűsítése kiterjed minden egyes iskolatípus nevelőmunkájának megújítására, de a továbbfejlesztés során nem egyenlő arányban osztjuk meg erőinket az iskolafajták között. A feladatokat aszerint osztályozzuk, hogy mekkora hatással vannak a társadalmi fejlődésre. Ez az alapvető szempont állítja előtérbe az általános iskolát és a szakmunkásképzést. Az 1972-es párthatározat óta az utóbbi téren két figyelemre méltó változás történt: egységesítettük a szakmunkástanulók képzését, és életre hívtuk a szakmunkások szakközépiskoláját. Társadalmunknak létfontosságú a szakmunkásképző iskolát végzett fiatalok középiskolai továbbtanulása. Nem kevés ember sorsáról van szó, hiszen az általános iskolát végzett gyerekeknek mintegy ötven százaléka szakmunkáspályára lép. Az egészséges társadalmi mobilitás szempontjából nem közömbös, hogy a szakmunkások a középfokú műveltséget megszerezzék, netán felsőoktatási intézményekben tanuljanak tovább. A továbbtanulni szándékozó munkásfiatalok szervezett szakközépiskola képzési célja a következő. A már szakmunkás-képesítéssel rendelkező dolgozók tömegesen szerezzenek középfokú műveltséget, hogy ennek birtokában magasabb színvonalon dolgozhassanak tovább munkahelyükön, illetve továbbtanulhassanak felsőoktatási intézményben, valamint általános és politikai műveltségüket megszilárdítva vehessenek részt a közéletben. Fél évtized alatt a szakmunkások szakközépiskolája az egyik legnépszerűbb felnőttoktatási formává vált. Elsősorban az iparban dolgozók körében, mert a mező- gazdasági üzemekből csak elenyésző számban érkeznek hallgatók. A népszerűséget mutatják a következő adatok is: a kezdő évben 70 iskola 81 esti és 170 levelező osztályában indult meg a képzés csaknem 11 ezer hallgatóval. Ma már kétszer ennyi iskolában folyik a tanítás, a beiratkozok száma pedig minden évben meghaladja a 13 ezret. Ezekkel az adatokkal elégedettek lehetnénk, ha nem volna nagy a lemorzsolódás, amely átlagosan eléri az induló létszám ötven százalékát. A kezdő év 10 784 jelentkezőjéből 4800-an jutottak el az érettségiig. Nem elhanyagolható kérdés: Hogyan segítik az üzemek munkásaik továbbtanulását? Száz példát is mondhatnánk arra, hogy a gyárak Vezetői lehetőségeikhez mérten szinte minden kedvezményt megadnak a tanuló munkásoknak. Tantermeket nyitnak a gyárban, tankönyveket, felszerelést vásárolnak, a beszámolók előtt a gyári mérnökök korrepetálják a rászorulókat, a kihelyezett osztályokba elszállítják a hallgatókat, a műszakbeosztáskor figyelembe veszik az iskolai elfoglaltságot stb. üt esztendő nem nagy idő, kiváltképpen az oktatásban, ahol nagyobb stabilitásra, hosszabb kifutási időre van szükség az eredmények eléréséhez, mint az élet más területein. Annyit azonban máris megállapíthatunk a szakmunkások szakközépiskolájáról, hogy életképesnek bizonyult, és biztató jövője van. P. K. I. Ára: 1,20 forint SZOLNOK MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI.EGYESÜLJETEK! XXX. évf. 70. szám. 1979. március 24., szombat A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA II forradalmi törvényszékek emlékére Jogásznap Szolnokon Gyenes András fogadta a Palesztinái Nemzeti Tanács elnökét Gyenes András, az MSZMP Központi Bizottságának titkára tegnap a KB székházában fogadta Khaled Al- Fahumot, a Palesztinái Nemzeti Tanács elnökét, aki az Országos Béketanács meghívására tartózkodik hazánkban. A szívélyes, baráti légkörű megbeszélésen véleményt cseréltek időszerű nemzetközi kérdésekről, áttekintették a magyar és a palesztinai arab nép kapcsolatainak alakulását. Megkezdődtek a hivatalos tárgyalások Bírákkal, ügyészekkel, ügyvédekkel, jogtanácsokokkal államigazgatási jogászokkal telt meg tegnap délelőtt a megyei tanács díszterme. A jogászszövetség Szolnok megyei szervezete rendezte meg az idei nagyszabású szakmai összejövetelt a Tanácsköztársaság 60. évfordulója tiszteletére. Ebből az alkalomból mutatta be 80 kötetből álló kiállításán könyvújdonságait a Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó. A jogásznapot és a kiállítást dr. Zsmurin Lajos, a jogászszövetség Szolnok megyei elnöke, megyei főügyész nyitotta -meg. Köszöntötte a résztvevőket, a meghívott vendégeket, többek között dr. Nyíri Sándort, a Legfőbb Ügyész helyettesét, dr. Szabó Istvánt, az MSZMP KB alosztályvezetőjét, Zsovák Lászlót, a megyei pártbizottság osztályvezetőjét, Ulveczki Tibort, a megyei tanács elnökhelyettesét. Ezután átadta a szót dr. Nyíri Sándornak, aki a Tanácsköztársaság jogalkotásáról tartott előadást. Utána Zsovák László tájékoztatta a résztvevőket a megye társadalmi és gazdasági helyzetének néhány kérdéséről, majd dr. Korpás László, a szolnoki II. számú Ügyvédi Munkaközösség vezetője a szolnoki forradalmi törvényszék működéséről tartott előadást. Arról a forradalmi törvényszékről, amelynek emléktábláját a Szolnok megyei Bíróság épületében tegnap lepleztek le a jogásznap résztvevőinek jelenlétében. Délután szekcióüléseken folytatták a szakmai tanácskozást. II hűtőgépgyáriak átvették a KISZ vándorzászlaját Ifjúsági nagygyűlés, ünnepi műsor A forradalmi ifjúsági napok kiemelkedő eseménye volt a Hűtőgépgyárban a március 23-i ifjúsági nagygyűlés, melyen eredményes munkájukért negyedszer kapták meg a gyár KlSZ-fiatal- jai a KISZ Központi Bizottsága Vörös Vándorzászlaját. Termelési versenymozgalmak, az Alkotó Ifjúság pályázat — a kultúrában, a tömegsportban, a környezet- védelmi akciókban, és az érdekvédelemben különösen kiemelkedő eredményeket értek el az elmúlt másfél-két évben. A kulturálódás és a sportolás feltételei kevés vállalatnál olyan jók, mint a Hűtőgépgyárban. Nyitrai István, a Szolnok megyei KISZ-bizottság első titkára ünnepi beszédében elismeréssel szólt a fiatalok munkájáról, helytállásáról, aktivitásáról, és tolmácsolta a KISZ Központi Bizottságának üdvözletét. A Vörös Vándorzászlót Babucs László, a vállalati KlSZ-bizott- ság titkára vette át. Jászberény vállalatainak, intézményeinek fiataljai, valamint a testvérkapcsolatban lévő vállalatok képviselői emlékszalagokat kötöttek a zászlóra, majd kitüntetéseket adták át a legjobban dolgozó fiataloknak, és a legeredményesebb alapszervezetek kollektíváinak. A kitüntetettek nevében Kovács Ferenc, a tmk alapszervezetének titkára mondott köszönetét, és felhívta a fiatalok figyelmét, hogy a vándorzászló még jobb munkára, még nagyobb aktivitásra kötelez. Az ifjúsági nagygyűlés után a munkás- és ifjúsági házban a szolnoki Szigligeti Színház művészei ünnepi műsort adtak. — hs — Szolnok és Békés megyében mintegy 40 települést lát el alapvető élelmiszerekkel, kon- zervekkel, háztartási és kozmetikai cikkekkel a Szolnok-Békés megyei Élelmiszer és Vegyi- áru Nagykereskedelmi Vállalat karcagi fiókja. Az idén közel 600 millió forintos forgalmat bonyolítanak le. Képünkön: déligyümölcs érkezett Karcagra - Fiúméból Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke fogadja a portugál vendéget Antonio Dos Santos Kárnál ho Danes tábornok, a Portugál Köztársaság elnöke, Losonczi Pálnak, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa elnökének meghívására, tegnap — felesége társaságában — hivatalos látogatásra Magyarországra érkezett. A Portugál Köztársaság elnökének kíséretében hazánkba érkezett Joao de Freitas Cruz külügyminiszter, Rodrigo Manuel Sousa E Castro, á a forradalmi tanács tagja, dr. Abel Repolho Correia kereskedelmi és idegenforgalmi miniszter. Fernando Del Fim Maria Lopes Vieira, a Portugál Köztársaság budapesti nagykövete a magyar fővárosban csatlakozott az elnök kíséretéhez. A Portugál Köztársaság elnökének és kíséretének fogadtatására megjelent Losonczi Pál és felesége, Púja Frigyes külügyminiszter, Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, Katona Imre, az Elnöki Tanács titkára, Bíró József külkereskedelmi miniszter, Markója Imre igazságügyminiszter. Néhány perccel háromnegyed egy előtt tűnt fel a repülőtér fölött a Portugál köztársasági elnök különgé- pe. A gépből kilépő vendégeket Losonczi Pál és felesége, Púja Frigyes és Csaba Ferenc üdvözölte. Antonio Dos Santos Ra- malho Eanes és kísérete délután a Hősök terén megkoszorúzta a Magyar hősök emlékművét. A koszorúzást követően Losonczi Pál és Antonio Dos Santos Ramalho Eanes megbeszélést folytatott a Parlamentben, majd megkezdődtek a magyar—portugál hivatalos tárgyalások. Magyar részről jelen volt Púja Frigyes, Bíró József és Csaba Ferenc. Portugál részről jelen volt Joao de Freitas Cruz, Rodrigo Manuel Sousa E Castro, dr. Abel Repolho Correia és Fernando Delfim Maria Lopes Vieira. A felek áttekintették a két ország kapcsolatainak alakulását, a gazdasági együttműködés eredményeit, a fejlesztés további lehetőségeit s véleményt cseréltek a kölcsönös érdeklődésre számottar- tó nemzetközi kérdésekről. Antonio Dos Santos Ramalho Eanest a béke és a nemzetközi együttműködés erősítésében, a Magyar Nép- köztársaság és a Portugál Köztársaság baráti kapcsolatainak fejlesztésében szerzett érdemei elismeréseként a Magyar Népköztársaság gyémántokkal ékesített Zászlórendjével tüntette ki az Elnöki Tanács. A kitüntetést Losonczi Pál az Országház Munkácsy termében nyújtotta át a portugál államfőnek. Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke vacsorát adott Eanes portugál elnök tiszteletére, amelyen a két államfő mondott pohárköszöntőt. Kohászai, gépipar Több korszerű termék A termelési szerkezet átalakításában értek el eredményeket a kohászati és gépipari vállalatok, de a gyártmányszerkezet korszerűsítését gyorsítani kell. Korábban 21 termék és termékcsoport - egyebek között a közúti járműrészegységek, a mezőgazdasági gépek, az orvosi műszerek, a híradástechnikai berendezések, a számitástechni- kai berendezések és a fényforrások - fokozott fejlesztését tűzték ki célul. E korszerű termékek gyártása a jövő év végéig megkétszereződik 1975-höz képest, az egész gépipari termelésben pedig részarányuk eléri a 40 százalékot. Minderről Soltész István kohó- és gépipari miniszter számolt be tegnapi sajtótájékoztatóján, a minisztérium székházában. A miniszter elmondta: ebben az évben már csak 14 termékcsoportban, körülbelül félmilliárd forint értékben állítanak elő gazdaságtalan, korszerűtlen terméket, és ezek gyártását is fokozatosan megszüntetik. Mindez befolyásolja a vállalatok értékesítési lehetőségeit. A lakosság ellátásáról szólva hangsúlyozta, hogy annak színvonala évről évre javul. Néhány termékcsoportban, például televíziókból, hűtő- szekrényekből, villamosszerelési cikkekből megszüntették az átmeneti hiányokat, a kéziszerszámokból, mezőgazdasági szerárukból azonban még nem. Ez év első negyedében egyes szocialista exportra kerülő gépipari termékeknél — például a festő- berendezéseknél, atomerőmű- vi egységeknél — már lényegesen csökkentették a korábbi lemaradást. Soltész István ezutá- arról szólt, hogy a vállalatok még nem kellőképpen hasznosítják a kooperációs lehetőségeket. Az ötéves terv eddig eltelt három esztendejében másfélszeresére emelkedett a sokoldalú gyártásszakosítási és kooperációs megállapodások száma, a KGST országokkal, s a több mint 200 ilyen jellegű szerződés alapján exportunk 129 százalékkal nőtt. Emellett közel 150 kétoldalú megállapodás is érvényben van. A magyar—szovjet szerződések eredményeként 1976—80 között a gépipari exportszállítások 65 százaléka már kooperációs termék. Ezenkívül húsz tőkés ország cégeivel több mint 250 kooperációs szerződés jött létre. Még koránt sincsenek kihasználva licencvásárlási lehetőségeink. Bár tavaly 92 vállalat foglalkozott licencek honosításával. A miniszter szólt arról a mintegy 70 folyamatban lévő beruházásról, amelyeket be kell fejezni ebben az évben. S így az év végéig elkészülnek a Magyar Gördülőcsapágy Művek rekonstrukciójával és a MOM számítás- technikai beruházásával is. Budapestre érkezett a Portugál Köztársaság elnöke