Szolnok Megyei Néplap, 1979. március (30. évfolyam, 50-76. szám)

1979-03-22 / 68. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1979. március 22. KÜLPOLITIKÁI * KÖRKÉP II SALT tavasza? Az esztendő világpolitikai időjárását alapvetően meg­határozza majd, hogy sike- rül-e aláírni a SALT—2. egyezményt — tehát a ha­dászati fegyverek korlátozá­sának második szerződését. Az aláírás egyben szovjet— amerikai csúcstalálkozót is jelentene, ami alkalmat nyújthat a nemzetközi prob­lémák széles körének megvi­tatására és megszilárdíthatja a nemzetközi enyhülés irány­zatát. Négy éves csúszás Ma már többé-kevésbé vi­lágosan felmérhető, hogy milyen tényezők okozták a SALT—2. szerződés immár több mint négy esztendős „csúszását” s nagy vonalak­ban kirajzolódnak a mindkét fél számára megfelelő komp­romisszum körvonalai is. Mindenekelőtt arra kell em­lékeztetni, hogy mielőtt 1972 novemberében megkezdődött a SALT—2. kidolgozása Genfben, már létezett az el­ső SALT-megállapodás. Ez lényegét tekintve a rakéta­védelmi rendszerek létesíté­sét korlátozta minimálisra. Ezzel sikeresen „elébevágott” egy ellenőrizhetetlen és nagy­szabású fejlesztésnek ellen­rakéták vonatkozásában. Ügy fogalmazható, hogy a SALT —1. mintegy „megágyazott” a SALT—2, számára. Lehe­tővé tette, hogy kiegyensú­lyozott stratégiai helyzetben tanácskozzanak a támadó ra­kéták korlátozásának kidol­gozásáról. További könnyí­tést jelentett, hogy 1972-ben létrejött egy ideiglenes meg­állapodás a támadó rakéta­fegyverek mennyiségi korlá­tozásáról. Ezt eredeti határ­idején túl a SALT—2. meg­kötéséig meghosszabbították. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy tárgyszerű légkörben lehes­sen megvitatni a rendkívül bonyolult szakkérdéseket tartalmazó SALT-problémá- kat. Mindezek alapján 1973-ban az akkori csúcstalálkozón úgy vélték, hogy 1974 végére tető alá hozható a SALT—2. Ezt a benyomást megerősí­tette Brezsnyev és Ford vla- gyivosztoki csúcstalálkozója 1974 novemberében. Itt 2400- ra korlátozták a különböző típusú hadászati fegyverek (rakéták és bombázók) számát és 1320-ra az úgynevezett MIRV-rakétákét. (Ezeket több robbanófejjel szerelik fel.) Ezzel voltaképpen megte­remtették a SALT—2. álta­lános kereteit. Az első újon­nan felbukkant nehézséget két amerikai igény jelentet­te. Az egyik: a Washington által „Backfire” kódjellel el­látott szovjet bombázó-repü­lőgépet az amerikaiak hadá­szati fegyvernek akarták mi­nősíteni, holott hatósugara olyan, hogy szovjet terület­ről kiindulva nem érheti el a feltételezett amerikai célpon­tokat. A második nehézséget az amerikai cirkálórakéta „bedobása” jelentette. E két ügyben 1976 elején létrejött egy kompromisszum. Megál­lapodtak, hogy a „Backfire” a tényleges helyzetnek meg­felelően nem minősül hadá­szati fegyvernek. Ugyanakkor azokat a cirkálórakétákat', amelyeket repülőgépről lehet kilőni, beleszámítják az 1320-as MIRV limitbe. A negatív fordulatot és egyben a SALT-megállapo­dás nagyszabású kérdését az eredményezte, hogy röviddel Carter hivatalba lépése után Washington félretolta mind a vlagyivosztoki keretmegál­lapodást, mind pedig az 1976 januári kompromisszumot. Ez a lépés kiélezte a légkört, és komoly feszültségeket terem­tett. A korábbi megállapodá­sokat megtagadó új javasla­tokat Moszkvába vivő Vance külügyminiszter missziója szükségszerű kudarccal vég­ződött és így 1977 tavaszán jóformán mindent újra kel­lett kezdeni. Azóta majdnem két eszten­dő telt el és a szakértők rendkívül szívós tárgyalásai nyomán ismét csaknem telje­sen készen áll a SALT—2. megállapodás. Amennyire a nyilvánosságra hozott, illet­ve kiszivárgott információk alapján felmérhető, ez há­rom részből állna. Az első a voltaképpeni SALT—2. egyezmény, amely 1985-ig lesz érvényben. Ez a különböző típusú hordozó- eszközök (tehát interkonti­nentális rakéták, plusz ten­geralattjáró-fedélzeti rakéták plusz hadászati bombázók) maximális számát mindkét fél részére a Vlagyivosztok­ban megállapított 2400-as ha­tárnál valamivel alacsonyab­ban szabja meg. A több rob­banófejes MIRV-rakéták száma a vlagyivosztoki 1320-as szinten marad, s ezen belül 1200 lehet a MIRV-tí- pusú interkontinentális és tengeralattjáróról kilőhető rakéták száma. (A további 120 a szárnyasrakétákkal fel­szerelt bombázók számára előírt keret.) A SALT—2. csomag má­sodik része egy jegyzőkönyv lenne, amely rövidebb idő­szakra szól és egyes, új típu­sú fegyverfajták rendszerbe állítását egy adott időre be­fagyasztja. E jegyzőkönyv célja az, hogy időzavar nél­kül, nyugodt légkörben tár­gyalhassanak a következő SALT-egyezmény, a SALT— 3. keretében ezeknek az új típusoknak a korlátozásáról. Végül a SALT—2. csomag harmadik része elvi nyilat­kozatot tartalmaz. Ebben a tárgyalófelek rögzítik a kö­vetkező, SALT—3. egyez­ménnyel kapcsolatos elvi és napirendi elképzeléseiket. Brezsnyev legutóbbi beszé­dében utalt arra, .hogy az egyezmény gyakorlatilag ké­szen áll az aláírásra és rö­vid külügyminiszteri szintű előkészítés után megérett a helyzet a csúcstalálkozóra. E rendkívül fontos pillanatban a felelősség súlya egyértel­műen Washingtonra neheze­dik. Carter elméletben elkö­telezte magát az aláírás mel­lett. (Erre egyébként a jövő évi elnökválasztás szempont­jából is égető szüksége len­ne, hiszen a közvélemény­kutatások szerint az Egyesült Államok lakosságának óriási többsége helyesli és igényli a SALT-megállapodást.) Carter nehéz helyzetben Ugyanakkor azonban nem lehet elfelejteni, hogy az amerikai politika agresszív körei már több mint egy év óta erőszakoltan összekap­csolták a stratégiai fegyver- rendszerek korlátozásának ügyét a nemzetközi politika egy sor más kérdésével, s az enyhülési politika ellenfelei az amerikai törvényhozásban éppen ezt a megállapodást állították támadásaik közép­pontjába. Miután a SALT- egyezmény aláírása után az Egyesült Államokban a rati­fikáláshoz kétharmados sze­nátusi többség szükséges, Carter helyzete rendkívül ne­héz és bonyolult. Ügy tűnik, hogy a SALT-egyezmény el­fogadtatásáért vívott igazi csatát ma már az Egyesült Ál­lamokon belül kell megvív­ni, és az elkövetkező néhány hónap folyamán döntéshez juttatni. —i —e Képek Iránból Az iráni hírekben szereplő sztrájkok, kivégzések és tünte­tések a tömegek megmozdulá­sait, milliók indulatait tükrözik — mégsem feledkezhetünk meg az események mögött álló em­berről. Az iráni szegényparaszt­ról, az olajmunkásról, a radi­kális diákról, az egyszerű kato­náról, vagy a vallásos kiske­reskedőről. Az ő alakjukat idé­zik képeink is. Iszlám vezetők főhadiszállásán. Faekével szántó parasztember A győzelem jelét mutató pilóta­kadét Teheránban — fegyveré­nek csövében egy szál virággal. szokásos szöveget ko­pogta a telex: a Pearl Air AG Swiss Boeing 707 típusú gépe (azonosítási jele: 9 QCRT) húsz tonna vegyes gépalkatrésszel szeret­ne a római Ciampino repü­lőtérről az argentin főváros­ba, Buenos Airesbe repülni. Ebből a célból a költői nevű (a levegő gyöngye) társaság 1977. augusztus 10-ére és 13- ára — YY 664 és YY 666 jelű járataira — útvonalen­gedélyt kért és kapott Spa­nyolországon, Portugálián, Brazílián, Uruguayon át Ar­gentínába. Az érdekelt országok ille­tékeseinek persze fogalmuk sem volt arról, hogy mi rej­tőzik a jámbor szokványszö­veg mögött. A Pearl Airt ugyanis a hamburgi Aviation Consulting Partners GmbH nevű teherfuvar-közvetítő kft. hajtatta föl, hogy for­dulónként kétszázezer—két­százezer nyugatnémet márka „tiszteletdíjért” Mamba típu­sú páncéloselhárító rakétá­kat szállítson — Chilébe. A szállítmány valódi tartalmá­nak természetesen titokban kellett maradnia; a hambur­gi alkusztársaság szigorúan kikötötte: „Az igazi rendel­tetési helynek, Santiago de UGANDA! QONDOK Amin birodalma veszélyben Idi Amin Dada ugandai elnök tartózkodási helyét illetően az utóbbi időben csak találgatásokra hagyatkozhatnak a hírügynökségek. Országában hol itt, hol ott, lehetőleg mindig máshol és váratlanul bukkan fel, Boeing 707-es gépe pedig állandóan indulásra kész, hogy ha kell, még időben elmene­külhessen vele. Nyilatkozatait viszont va­lósággal ontja a kampalai rá­dió. Utazgatásai közben ide­jéből bőven futja arra, hogy sorra küldje a jegyzékeket, leveleket az ENSZ-hez, az Afrikai Egységszervezethez, az Arab Ligához, a moha­medán világhoz — nem ki­sebb kéréssel, minthogy ítél­jék ei és állítsák meg Tan­zánia „agresszióját” országa ellen. 1 források elapadtak A hangoskodó marsallt, Uganda egykori nehézsúlyú ökölvívó bajnokát persze már jól ismeri a világ. A hajdani gyarmati őrmester már javában vezérkari fő­nök volt — aki kinevezte, Milton Obote elnök éppen külföldön tartózkodott — amikor 1971. január 25-én puccsal megdöntötte a kor­mányt és magát élethosszig az ország államfőjévé tette. Amin időnként fantasztikus bakugrásokkal próbálta koz­metikázni rendszerét, bár bírálattal csak kevesen illet­ték. Akik megtették, előbb- utóbb vesztőhelyen végezték, vagy rejtélyes körülmények között autóbalesetek áldoza­tai lettek. A hadsereg, amely nyolc évvel ezelőtt hatalom­ra segítette, csak az utóbbi egy-két esztendőben kezdett el elégedetlenkedni. Addig az ugandai elnök­nek nem okozott gondot, hogy megvásárolja a katonák hűségét: az ország legfőbb exportcikkének, a kávénak eladásából nyert pénzből mindenkinek adott, aki hí­ven szolgálta. (Az alig vala­mivel több mint tízmilliós lélekszámú Uganda nemzeti jövedelmének legalább felét a húszezer fős hadsereg „fej­lesztésére” fordította.) A be­vételek azonban idővel meg­csappantak: az ugandai ká­vé ára áz 1977-es tonnánkén­ti nyolcezer dollárról kétezer dollárra esett vissza, a vá­sárlók pedig — politikai okckból — felmondták a szerződéseket. A főleg élve­zeti cikkekben megtestesülő „garantált jólét” szertefosz­lott: az alapvető termékek árai rakétasebességgel nőt­tek, a korrupció elburjánzott, az államikassza kiürült, a külföldi segélyforrások el­apadtak. Amin, Obote, Nyerere Politikai pályafutása leg­nagyobb baklövését az ugan­dai elnök kétségkívül akkor Chile nevének semmilyen körülmények között sem sza­bad szóba jönnie!” Érthető volt a titokzatos- kodás (ezért az ügylet is csak napjainkra pattant ki); a Mamba-rakétákat ugyanis a nyugatnémet Messerschmitt —Bölkow—Blohm (MBB) münchen-ottobrunni üzeme gyártja. Tavaly például két­milliárd márkás forgalmat bonyolított le, hetven száza­lékában állami megrendelé­sekből. A konszern egyéb­ként, csak a bonni szövetségi kormány engedélyével expor­tálhat fegyvert, és csakis olyan országokba, ahol nem fenyeget fegyveres konflik­tus veszélye. Ilyen meggon­dolásból — hivatalosan — az MBB nem kapott volna hozzájárulást, hogy fegyvert szállítson a fasiszta katonai junta által igazgatott Chi­lébe. A fegyverkovácsoknak te­hát először is meg kellett találniuk a legmegfelelőbb partnert a titkos repüléshez. A mindenre kapható Wolf követte el, amikor a gyor­san növekvő belső elégedet­lenség leplezésére tavaly is­mét Tanzánia ellen fordult. Amióta hatalomra került, Amint mindig idegesítette, hogy elődje, Milton Obote a szomszédban menedékjogot kapott. Ezért aztán, különö­sen az 1972-es Obote-féle el­len-puccskísérlet után. min­den alkalmat megragadott, hogy Tanzániát háborgassa. Ténykedésében az egy csöp­pet sem zavarta, hogy Julius Nyerere tanzániai elnökkel még 1972-ben megállapodott: minden ellenséges tevékeny­séget beszüntetnek egymás­sal szemben, s Obote csak addig maradhat a szomszé­dos államban, amíg nem szervezkedik az ugandai kor­mány ellen. Nyerere tartotta magát a megállapodáshoz, Amin nem. Október elején a határkonfliktu­sokat olyan erejű és váratlan táma­dássá szélesítette, hogy csapatai mintegy 1800 négyzetkilomé­ternyi területet zavartalanul fog­lalhattak el. Vér­szemet kapott: be­jelentette az ugandai kormány tartós igényét az elfoglalt körzetre. Tanzánia hadsere­ge ellentámadásba lendült. Nyerere az addig politikai tétlenségre kár­hoztatott ugandai emigránsokat is bevonta katonai akcióiba, s így február elejére a határig szorította vissza a betolako­dókat. Hétévi hall­gatás után meg­szólalt Milton Obote volt elnök is, aki össznépi felkelésre, Amin diktatúrájának meg­semmisítésére hívta fel az ugandaiakat. Az ellenzék odahaza és külföldön egy­aránt aktivizálódott: már jónéhány hete az ő akcióik­ról — egy országos felkelés­ről — tudósítanak a Kelet- Afrikából érkező hírek. Az emigráns ugandaiak osztagai (tanzániai támogatással) a főváros, Kampala felé köze­lednek, mind több helyen csatlakoznak hozzájuk az Aminhoz egykor hű hadse­reg egységei, gerillák ellen­őrzik a területek jelentős ré­Wohlmuth és Dietrich Rein­hardt 1976-ban már csempé­szett fegyvert Angolába, per­sze nem az MPLA-nak... Az abból az üzletből szárma­zó nyereség egy részéből — ócskavasáron 415 ezer már­káért — megvásárolta a nyu­gatnémet Lufthansa egyik ős­régi Boeing 707-esét. Az el­adó kikötötte: a rozsdamarta repülőgép-matuzsálem még üresen sem közlekedhet az NSZK légterében. A Wohlmurth—Reinhardt kettős semmi különöset sem talált abban, hogy éppen őt szemelték ki: a 800 csomag­nyi rakétaalkatrészt és 1100 Mamba-rakétát Rómából a már ismertetett útvonalon Chilébe röpítse. „Csak pofa alapállásba és négyszáz rongy üti a markotokat...” — szólt az intelem. A felhők fölött fuvarozók — ha éppen nem fegyvert szállítanak — meg­elégszenek szárnyasokkal is. És ez lett majdnem a vesz­tük! Pár nappal a nagy üz­let előtt, augusztus 7-én 36 tonna mélyhűtött csirkével szét a kenyai határnál, s az ország legfontosabb vasútvo­nalát, amely még a külvilág­gal kapcsolta össze Ugandát. Tárgyalni vagy sem? Amin, úgy tűnik, már haj­lana a tárgyalásokra, ha hiúsága nem „szólna” min­dig közbe. Még most sem mulaszt el egyetlen alkalmat sem, hogy ne kiáltsa ki „bosszútól lihegő agresszo- roknak” az emigránsokat és a tanzániaiakat. Azt felis­merni azonban képtelen, hogy a fő veszélyt nem Tan­zánia. hanem ellenzéke je­lenti számára. Mindenek­előtt a „Mozgalom Uganda Felszabadításáért”, amely 1973 óta vár az alkalomra, s amelynek 1500 gerillája ha­zájában szervezi az ellenál­lást. Az afrikai államok közve­títéssel próbálkoznak. de nem Amin, hanem a konti­nens érdekeit tartják szem előtt. Sok megfigyelő már leírta az ugandai elnököt, mások a talpraállását jósol­ják, mondván: nyolc eszten­dős országlása idején vagy egy tucat merényletet, illet­ve puccskísérletet tudott ki­védeni; miért ne tudná most is. Csakhogy a veszély Idi Aiminra nézve ezúttal sokkal nagyobb. Akiik — és sokan — szembefordultak vele, már nem érik be hangzatos ígéretekkel; új Ugandát kí­vánnak maguknak. A Boeing 707-es előbb-utóbb kényte­len lesz felszállni ... Kocsi Margit akart landolni az ős Boeing az észak-jemeni főváros, Szanáa repülőterén, amikor a pilóta odakoccantotta az öreg masinát a betonhoz. Összetört a gép orra, behor­padt az oldala, kipukkadtak a kerekei. Repülni hát nem tudott. Ennek ellenére téved, aki azt hiszi, hogy Messerschmit- ték hoppon maradtak! Egy ideig — közvetítőjük segít­ségével —• tárgyaltak a leve­gő két bajnokával, aki ter­mészetesen megpróbált időt nyerni (hogy pénzt nyerjen). Mint a hamburgi Stern le­leplező cikkéből kiderül: az üzletben részt vevő „tábor­nok forma chilei férfi” majd’ sírva fakadt: „Kikapok ott­hon, ha nem lesz rakéta .. csábító nyereség lehe­tőségtől hajtva a Pearl Air hamar kerített egy másik repülős társaságot, az Aer Turas-t. amely QT 3193 azonosítási jelű Britannia gé­pével célba juttatta a chilei generálisok által várt két szállítmányt. Az Aer Turas persze nem 400 ezret kapott, hanem kevesebbet. Elvégre az üzletszerzőt jutalék il­leti ... —ár Repül a Mamba...

Next

/
Thumbnails
Contents