Szolnok Megyei Néplap, 1979. február (30. évfolyam, 26-49. szám)
1979-02-03 / 28. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1979. február 3. | tudomány Túzokrezervátum Dévaványán A Békés megyei Ecsegfalva és Dévaványa között - Kisújszállástól néhány kilométernyire - természetvédelmi területet jelző kék táblák figyelmeztetnek. A szem szabadon kalandozhat a pusztán, legföljebb néhány facsoport, bokor, ha útját állja. A rezervátumhoz vezető keskeny betonútra kanyarodva sorompó parancsol megállj-t. — Erre a madárkák nyugalma miatt van szükség — magyarázza Pálnik Ferenc, a dévaványai tájvédelmi körzet felügyelője — errefelé pedig van belőlük úgy háromszáz. így mondja: madárkák. Pedig az a ritka madár, amelyről beszélgetünk, testesebb a pulykánál is. Jó kilométeres út végén, a fák mögött meszelt falú. torná- cos, nádtetős szép épületcsoport. Egy barnára pácolt ajtó mögött aprócska iroda. — Az ornitológusok Ma- maiaban 1972-ben megtartott konferenciája megállapította, hogy a túzok a veszélyeztetett állatok listáján szerepel. Bizonyságul hadd mondjam el, hogy a világon mindösz- sze hat és fél ezer található belőlük, főként Közép-Euró- pában és Észak-Afrikálban. Valamikor egész Európában honos volt. Hazánkban mintegy háromezer él, így a mi szakembereink kapták a megbízást a madár megmentésére. — Mi az oka annak, hogy a túzok kipusztulóban van? — Például a harmincas évek vadásztörvénye, mely szerint csak a kakas volt vadászható. Mi történt? Kilőtték a legszebb példányokat, így aztán a tojások terméketlenek maradtak. A .túzokkakas ötéves korára lesz igazán kakassá, a tyúkok már a harmadik évükben. Föl borult a biológiai egyensúly. Tudni kell, hogy ez a madár rendkívül érzékeny, és félénk. A vetésekben, gabonatáblákon érzi jól magát, fészket is ott rak. ahol megbújhat, de szemmel .tarthatja a terepet is. Nem szívleli az ember közelségét. Ha a fészkét megbolygatják, oda többé vissza nem megy. Sajnos, az aratás idejére esik a költés, és bizony gyakran előfordul, hogy a kombájn fölzavarja a túzokmamát. Márpedig ha a tojások kihűlnek, nem tudunk segíteni. Megzavarta fejlődésüket az agrokémia és a megváltozott terményszerkezet is. A telet repcetáblákban vészelik át, a hó alól kaparják elő a növénykét. Mostanában kevés a repce, oda húzódnak, ahol akad. — Hogyan fognak a megmentésükhöz? — Az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal 1975-ben védetté nyilvánította ezt a 3400 hektáros területet. A cél az volt, hogy óvjuk, tartsuk fenn a túzok lelőhelyét, a sajátos pusztai növény- és állatvilágot. Azért is épült meg tavaly ez a három épületből álló központi telep, hogy a munkához még jobb feltételeket teremthessünk. Hogy miért itt a szik közepén? Mert Békés megye északi részén él a még meglevő .túzokállomány egyhato. da, és ez a legegészségesebb, legéletképesebb populáció. Logikus tehát a döntés: ha ez az állomány megszaporodik, az az egész „túzokvilágra” jótékony hatást gyakorol. Mi leszünk a génbank. Azért mondom),' hogy ilei- 6zünk, ment csak most, az idén kezdünk az igazi munkához. — A gazdasági épület mögötti elkerített területen néhány túzok. — Ez a törzsállományunk, velük tesszük az első kísérletet, Van egy nagyobb, zárt nevelőterünk is, ott majd — reméljük — otthon érzik magukat és fészket raknak. A tojásokból kikelő második generáció azután már vadon élhet. A mesterségesen felnevelt túzok ugyanis soha többé nem hagyja el az embert. Ennek az az oka, hogy a csibe tíz napon át sem enni, sem inni nem tud önállóan. A természetben a tyúk táplálja a csibéket, ezeket itt ember — csipesszel, pipettával. Ezért a ragaszkodás a „pótmamához” és emiatt nem lehet visszahe-' lyezni őket a szabad életbe. Próbáltuk, de mind hiába. Letakarva kivittünk néhányat jó messzire, de mire hazaértünk, már régen itt kuruttyoltak a ház körül. — Továbbra is akadnak elhagyott tojások, árva csibék? — Tavaszra lesz keltetőgépünk, tehát kikeltetjük és felneveljük őket. A gazdasági épületet úgy tervezték, hogy abban mindennek helye van. A csibét a gépből a nevelőszobáha visszük, ahol állandó 30 fokos meleget biztosítunk. Innen három-négy hónapos, korában kikerül a szabadba. A többi már az ő dolga. Persze azért vigyázunk rájuk, amennyire csak lehet. Ezért a drótkerítés, meg a sorompó. — Ezzel a módszerrel a törzsállomány idővel túlságosan fölszaporodik. Pálnik Ferenc, a tájvédelmi körzet felügyelője — Attól nem kell tartanunk. Tavaly mindössze ki- lencven-egynehény tojást találtak az országban, s talán 12 madár, ha megmaradt belőlük. Egyébként a törzsállományt szétosztjuk majd hazánkban és külföldön egyaránt. — Mi az étrend? — Állatorvosunk is ellenőrzi, magunk is kísérletezgetünk, mi lenne a legjobb. Szépen fejlődnek, az állati és növényi fehérjéket tartalmazó vitaminokkal dúsított tápoktól. A túzoknak ugyanis gyomra van, nem begye, mint a madaraknak általában. A vadon élők ösz- szeszedik a kisebb mezei rágcsálókat is. — A tájvédelmi körzet a szeghalmi állami gazdaság területén van. Milyen a ,vtársbérlet”? — Kitűnő. A költés idejét nem lehet pontosan kiszámítani, ilyenkor csak szólni kell, hogy várjanak már egy kicsit az aratással, és a gépek egy héttel később indulnak. Repcéből akkor is vetnek 50 hektárt, ha épp semmi szükségük rá. No, és néha a terepjárót is köl- icsön adják, ha úgy adódik. Egyébként a terület nagy része szikes ősgyep, meg legelő. — Itt a telepen kényelmes szobák is vannak. —- Kimondottan a kutatók számára. Ez itt tudományos célokat szolgáló rezervátum és nem kirándulóhely. Egyelőre. Az idő múltával, ha feladatunkat teljesítettük, akkor majd a nagyközönség is eljöhet ide, de addig megértésüket kérjük. — Munkájuk minden bizonnyal sikerrel jár és a túzok megmenekül. — Bízom benne, a madárkákkal együtt! Hortobágyi Zoltán Allatmegfigyelések a magasból Egy szovjet helikopter pilótafülkéjéből kitekintve az alant szétfutó tatárantilopok láthatók. A nagy csordák rendszeres felkutatásával, helikopteres nyomonkövetésével állapították meg az antilopok és rénszarvasok számát, mozgási körzetét Virágállatok harca Kutatók a Kalifornia partmenti vizeiben élő virágállat életmódját tanulmányozták. A csalán- zók törzsébe tartozó szinpompás virágállatoknak ez a képviselője kis csoportokat alkotva él a tengerfenéken. Egy ilyen csoport tagjait laboratóriumi akváriumban egy másik hasonló csoport 'tagjaival keverték össze. Csakhamar megindult a szétválásuk, és az állatkák aktív mozgással visszatértek saját csoportjukhoz. Ha véletlenül két virágillat összetalálkozott, először tapogatóikkal érintették meg egymást, valószínűleg ilyen módon ismerték fel hovatartozásukat. Ha azonos csoportbeliek voltak, megindultak egymás felé, míg tapogatóik teljesen össze nem fonódtak. Ha ellenben különböző származásúak találkoztak össze, akkor sajátos, erőszakos módon rögtön egymásra támadtak. Visszahúzták tapogatóikat és „kilőtték” a csalánsejtjeiket. A kölcsönös támadásnak gyakran mindkét részről súlyos sérülés lett a következménye. A fonálon lőgó, szigonyszerű csalánsejtekkel többször Is végigcsapkodták egymás testét, s méregtartalmukat a megsebzett szövetbe löveüték. Ilyen agresszív módon csak fajtársaikkal szemben vlselkedte Nem viselkedtek fgy sem ellenségeikkel szemben, sem zsákmányszerzés közben. Zsiráfnyakú üsgyfkok Dél-Svájcban, a Monte San Giorgio olajpaláiban az ún. Tanystrophenus nevű vízi őshüllő 27 csontvázára bukkantak. A leletek mintegy 200 millió évesek. R. Wild stuttgarti paleontológus megvizsgálta őket, és vizsgálati eredményeiről egy svájci szaklapban számolt be. A Monte San Giorgióban talált legnagyobb állatok hat méter hosszúak voltak, valamennyinek feltűnően hosz- szú nyaka volt, akár a zsiráfnak. Néhány szélsőséaes esetben hosszuk ötven százalékát nyakuk tette ki. Egyes állatok nyakcsigolyái nyolcszor olyan hosszúak voltak, mint a hátcsigolyái. Hosszú nyakukkal a tengerben vadászták zsákmányra. A leletek bebizonyították, hogy veszély esetén az ősidők gyíkjai is le tudták vetni farkukat, mint a mai gyíkok. Néhány farokcsigolyán ugyanis „kényszertörési helyek” voltak, amelyek anatómiailag felismerhetők. A csontvázak között olyant is találtak, amelyről röviddel az állat halála előtt vált le a farok. A „kényszertörési hely” csigolyáján még a hegképződés is felismerhető. Titokzatos maradt a zsiráfnyakú tengeri gyík fiatalkori fejlődése. A fiatal állatok fogain három hegyes csúcs van, mint egyes mai rovarevő gyíkokén, míg a felnőtt állatoknak egyszerű kúpfogaik vannak, mint a szaurus-kor ragadozó hüllőinek. Az állatok megfigyelésében, nyomonkövetésében, számlálásában ma már a repülőgép, a helikopter, sőt a mesterséges hold is segít a zoológusoknak. A szputnyi- kok közvetítésével nagyobb madárvonulásokról, halrajok mozgásáról lehet jelzéseket kapni, egyes nagyobb állatok tartózkodási helyéről lehet tájékozódni, ha előzőleg ellátják őket jeladó készülékekkel. A repülőgép inkább csak légi felvételek készítésére alkalmas, amelyeket a földre visszaérkezve kidolgoznak és megfelelően felnagyítva értékelnek. Legjobb hasznát a helikoptereknek veszik a kutatók, hiszen azzal lassan is haladhatnak a levegőben, akár le szállhatnak. De akár vadászni is lehet a helikopterről, kilőni veszedelmes, kiöregedett vagy nemkívánatos állatokat. Gyakran megesik, hogy az állatokba — például a jegesmedvébe — még a magasból altatóinjekciós lövedékeket juttatnak, s az elkábuló állatokat nyomon követve később leszállnak, hogy megöljék, megvizsgálják az állatot, méréseket végezzenek rajtuk, vagy éppen egy rádióadó készüléket erősítenek rá. Nagy hátránya a helikopternek, hogy viszonylag nagy zajt csap és ezzel az állatokat elriasztja, megrémíti. Légifelvételek készítésekor, megfigyeléseknél a helikopter 150—300 méter magasra emelkedik és óránkénti 110— 120 kilométeres sebességgel repül. Várhatóan a jövőben a csendesebb körülmények között, légihajókról végzett megfigyelések is elterjednek majd. Halászat - fénnyel Földünk lakosságának élelmezésében rendkívül nagy szerepe van a tengeri halnak. A -statisztikai adatok szerint az elmúlt évtizedben évenként 55—60 millió tonna halat fogtak a halászok a különböző tengerekben, óceánokban. A FAO (az ENSZ élelmezéssel és mezőgazdasággal foglalkozó világszervezete) távprognózisa az 1975—1980_as években 100—150 millió tonna tengeri hal kitermelését látja lehetségesnek. A tengeri halászok évszázadok óta jól tudják, hogy azokon a részeken a leggazdagabb a halzsákmány, ahol a különféle tengeráramlatok találkoznak egymással. Egy ilyen „ütközőpont” található a Csendes-óceán északi részén is, ahol a Kuro- shio-áramlás a Kuril-áramlattai érintkezik. A Szovjetunióihoz tartozó Kuril-szige- tek halászai ősszel nagy zsákmányra tesznek szert. Ekkor vonul a Csendes-óceánnak e részén az ízletes húsú hal, a szajra, amelyet holdfénymentes éjszakákon fénynyel csalogatnak a halászhálókhoz. A fénnyel való halászatnak nagy hagyományai vannak. Van ahol kis lámpások ezreivel, másutt több ezer wattos fényszórókkal világítják meg a tenger felszínét, mire a halak tömegesen odaseregle- nek. Egy-egy reflektor — egyetlen éjszaka — 200—250 mázsa halat is a hálók közelébe vonzhat. Képünkön lámpafényes „bevetésre” induló halászhajók a Klíril-szigetek egyik öblében. Mérges túzokkakas Fotó: Kőhidi