Szolnok Megyei Néplap, 1979. február (30. évfolyam, 26-49. szám)
1979-02-03 / 28. szám
1973. február 3. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 A jászberényi Palotásy János Zeneiskolában a zongorán és vonós hangszereken kivül nyolcvanon fúvós szakon tanulnak. Hernádi András oktató és Bathó Ernő elsőéves trombita szakos Gyurkó László: Halálugrás Egy este Tiszagyendán Lucskos, piszkosszürke téli este köszöntött Tisza- gyendára. A lámpák fényködében milliónyi permetező esőcsepp. A tükörsima járdán néhány járókelő egyensúlyoz a klubkönyvtár felé. Fura időjárás: a tél derekán esernyők a kézben, a lábakon gumicsizmák, és a vastag, bélelt nagykabát inkább nyűg. MÉG KORAI LENNE néhány kötet megjelenése után bármiféle mérleget levonni a Magvető Kiadó Rakéta regénysorozatáról. De észre nem venni, s nem üdvözölni ugyanilyen hiba lenne. Sikere a névadó Rakéta című újságéval azonos, néhány nap alatt szétkapkodják ezeket a praktikus formátumú kis könyveket. A sznob fanyalgás már magában az újságban is talál megbírálandó tendenciákat és műveket, ám a sorozat s a regényújság korántsem a sznoboknak készül. Ha meg akarjuk valósítani a kultúra és azon belül az irodalom demokratizálódását, akkor tudomásul kell vennünk, hogy ma még igen széles rétegek egyáltalán semmit se olvasnak, az olvasó tömegek ízlése pedig korántsem homogén. Mindezek figyelembevételével Gyurkó László kisregényéről is két „olvasat” kínálkozik. Ha a sorozaton kívül, mondjuk egy gyűjteményes Gyurkó-kötetben találkozunk vele, akkor mindenekelőtt magával Gyurkóval mérjük ezt a teljesítményt (is), elhelyezve, kijelölve a helyét az életműben. Fikcióink szerint a sorozat olvasói nem ezzel az igénnyel veszik kezükbe ezt a könyvet. Csupán egy „storyt” és a címben ígért izgalmat keresik és várják a kisregényben. Nos, ez az olvasó — feltételezésünk szerint — néhány oldal után csalódottan teszi le vagy lapoz az utolsó oldalra, hogy megkeresse a slusszpoént. Hiába teszi, mert a hősnő „nem ugrik” a halálba. Az író játszott az olvasóval, magával a címmel is. s a történeten belüli csónakmotívummal. Ennek a regénynek az izgalma nem krimiizgalom, noha nem is kisebb annál Nem kevesebbről van szó a könyvben, mint Gyurkó László java írásaiban is, a hogyan éljünk?, a hogyan tovább?, egyszer mindannyiunk számára megfogalmazódó dilemmájáról, kérdéséről. Líráján áradó ez a próza, valóban együltünkben kell végigolvasnunk, noha kevés fogódzót ad az olvasónak. Kicsit rejtvényfejtés is, csak az utolsó oldalak értelmezik az elsőket, magát a kuszán kibontakozó cselekményt, amely esetünkben természetesen elsősorban belső történést jelent. Hogy mégsem lett nagy regény, annak az egyik oka a már említett forma. A monológ teherbírása viszonylag kicsi. A hősnek magának kell elmondania minden lényegest önmagáról, de minthogy önmagának mondja, „eleve” nem objektív, s főleg nem eléggé sokoldalú az ábrázolás. SOKKAL NAGYOBB koncentrációt követel ugyanakkor az írótól, hiszen egyszerre kell gondolni hősére és az olvasójára is. Nos, a néhány valóban poetikusan szép oldal mellett vannak kusza mondatindák is a regényben, amelyek megnehezítik a hőssel való azonosulásunkat is, a cselekmény ki- hámozását, megértését is. Magvető Könyvkiadó 1978) H. S. Jelenleg a kisközségben mintegy 1650-en laknak. Vajon hányféle szórakozási, művelődési, időtöltési lehetőséget biztosít a parányi település fiainak, hogyan élnek, mit csinálnak, mivel töltik az idejüket a gyendaiak egy átlagos téli estén? Szakkörök a klubkönyvtárban A klubkönyvtár modern helyiség. A beiratkozott 190 olvasó hétezer kötet könyv között válogathat, de az épület biztosít helyet az ifjúsági, a gyermek-, a nő- és nyugdíjasklubnak is. Nagyterme hétfő kivételével — esténként szinte állandóan foglalt. Most például az olvasóban a Hazafias Népfront helyi bizottsága ülésezik. A tanácstagi beszámolók tapasztalatait összegzik, az ellátással kapcsolatos észrevételeket vitatják; a társadalmi munkában élenjáró szocialista brigádokat, helybeli lakosokat pedig kitüntetésre javasolják. A mellettük levő teremben a nyugdíjasklub tartja összejövetelét. Ma este ádáz kártyacsaták színhelye a szoba, s egy hetven körüli vesztest, nem baj, komám, akinek nincs a kártyában szerencséje, akad a szerelemben szólásmondással vigasztalnak cimborái. Húzd rá cigány! Jó kilométerrel arrébb, a százkét személyes moziba ma estére tizennyolcán váltottak jegyet. Pedig a belépők ára mindössze kettőtől öt forintig terjed. Sok kalandfilm kellene, kesereg a vezetőnő, ámbár a mai ajánlat sokatmondó címe: „Csak a halott válaszolhat” úgyszintén amolyan egy lövés, két halott típusú alkotást sejtet. A kövesút melletti bisztróban „táblás” ház van, a háromtagú cigányzenekar reszeli a száraz fát, s egy-két. mindenféle dalárdából kiszorult helybeli, amolyan „fél-' re kóta. jön a nóta” stílusban kíséri a zenét. Szikszai József üzletvezető szerint a havi étel- és italforgalom eléri a négyszázezer forintot, ami szép summa. Kapható itt többek között hidegtál és cseresznyepálinka, egri muskotály, esetleg sósperec, kőbányai világos, valamint túróspogácsa is. Nos, aznap este a szórakozóhelyeken, gyűléseken közel kétszáz helybeli ütötte el közösen az időt. És a többiek? A tanyázás errefelé is kihalóban van, különösen azóta, hogy a helybeli televízióelőfizetők száma már 341-re emelkedett. Ez az időszak már a rádióhallgatásé (271 készüléket üzemeltetnek), az együttes családi vacsorázásé, a beszélgetésé, az újságolvasásé. Tiszagyendára 364 napilap jár, közöttük 191 Néplap. Persze, van aki este is dolgozik. No, nem a háztájiban, hanem hivatalból. A rendelő- intézetet fél nyolc tájban az utolsó panaszos is elhagyja, és Szabó Ottó körzeti orvos fáradtan huppan a tv előtti székre. Nehéz nap van mögötte, rengetegen megfordultak tiszaroffi és helybeli rendelésén. Persze a filmnézés ma is ábránd lett: borostás férfi érkezik, súlyos beteghez hívja a doktort. És a többiek? Kilenc óra. Már ágyba kerültek a főúti árok jegén csúszkáló nagyobbacska, gyerekek is, néptelen a környék, csak a televíziók fénye világít. Csúszik a beton, előttem két nagykabátos bácsi keresi az egyensúlyt. Bár himbá’-; lózásukban nemcsak az aszfalt a ludas. Elmondják, hogy disznótorból jönnek, finoman szólva rózsás kedvvel. Felőlem érdeklődnek. Amikor megtudják, hogy újságíró vagyok, a nagykucsmás hihetetlenkedve hümmög: — Ki se... hukk ... ki se néztem magából... — és meghúzta a csatost. Mentségére, mentségemre legyen mondva, azon az útszakaszon koromsötét volt... I szülőnek se ári... Nagy sikere volt Török- szentmiklóson, a művelődési központ szervezésében megtartott Matematika szülőknek című sorozatnak. A tavaly kezdeményezett, szülőt-gye- reket-iskolát segítő akció folytatásaként az elsős kisdiákok szüleit az új anyanyelvi anyag rejtelmeibe szeretnék beavatni. Az előadások címei: Édes anyanyelvűnk, Nem könnyű a magyar nyelv, Tanuljunk magyarul, Magyar nyelv szülőknek. A közhasznú előadásokat február 5-én és 12-én — hétfői napokon — este hat órától rendezik a művelődési központ 19-es termében. Farsangi program, humoros újság Klub a gyárban Az ívfény ifjúmunkás klub gazdag programmal várja a fiatalokat a Ganz Villamos- sági Művek szolnoki gyárában. Első negyedéves műsorán — töbek között — érdekes beszámoló szerepel a barlangkutatásról, előadásokat szerveznek a fiatalkorúak bűnözéséről és különféle természettudományi témákról, emellett amatőrfilmezéssel is foglalkoznak. A klubvezetőség részt vállal a február 23-án megrendezendő hagyományos farsangi műsoros est szervezésében. Az üzemi „bálra” jelentetik meg immár hatodszor a „Pardon” című humoros, farsangi újságot is. Simára borotvált fejjel A kérdés újsághirdetésekben „hangzott” el: egy filmszerep kedvéért hányán hajlandók kopaszra levágatni a hajukat? A feladó — a MAFILM tv-filmeket készítő osztálya — az „Egésznapos riport" című produkcióhoz várta a jelentkezőket. A hirdetések eredménye felülmúlta a feladó várakozását: a remélt 25 jelentkező helyett ötvenen vállalkoztak arra, hogy az „agyren- desítő és fogalomhelyettesítő intézet’’-ben játszódó történetben simára borotvált fejjel álljanak a kamera elé. A felvételeket az óbudai öreg malomban készítik. A forgatókönyv alapja Csurka István „Koncovszki részleg” című írása. Dömölky János rendező Papp Zoltánt, Egri Mártát. Haumann Pétert és Gera Zolánt kérte fel a főbb szerepek eljátszására. D. Szabó Miklós Tiszainál! lakosságának több mint egyötöde kölcsönzője a kilencezer kötetes községi könyvtárnak. Az intézmény gyakori látogatói az általános iskola diákjai Edfgey Mister MacAreck FORDÍTOTTA: ■ BABA MIHÁLY VmI'CLwI 10. A kereskedő egészen az utcáig kísérte vendégeit. Az elegáns Rolls Royce sofőrje szolgálatkészen nyitotta ki az ajtót. A két úr beült a kocsiba. Menuhin rövid parancsot vetett oda a sofőrnek: — A Carlton szállodába! A kocsi majdnem hangtalanul indult el. A kis papíráru üzlet tulajdonosa még egy pillanatig a járdán állt. Zsebében érezte a három ezer fontos bankjegy zörgését, és biztos volt abban, hogy még tizenkét hasonlót kap. így hát nagyon vidám hangulatban tért vissza az üzletébe. Néhány óráig semmi rendkívüli nem történt. Az üzletben népi volt nagy a forgalom. Más ügyfelei sem voltak aznap Tomlinson úrnak. Csak úgy öt óra körül jött a sötétkék kezeslábasba öltözött ismerős munkásunk. Udvariasan üdvözölte a tulajdonost, és mosolyogva tette le a pultra a három schillin- get és azt mondta: — Tessék a tartozásom. Mégegyszer köszönöm, és kérem a hegedűmet. Hol van? Nem látom ott, ahová tegnap tette. — A másik szobába tettem — magyarázta a kereskedő. — Fáradjon velem: A bejárati ajtót ismét becsukta és újra kiakasztotta a „Zárva” feliratú táblát. Ekkor a kereskedő a másik szobában az íróasztal melletti székre mutatott, ő maga kinyitotta a nehéz páncélszekrény ajtaját, kivette a hegedűt, az asztalra tette. Leült a másik székre, s azt jáva- solta: — Mit szólna ön, ha azt mondanám, hogy szeretném megvenni a hegedűjét?!, A munkás elmosolyodott: — Nincs szándékomban eladni. Magam is szeretek játszani és a lányomnak is nagy zenei tehetsége van. Taníttatni akarom, hogy többre vigye, mint én. Ez régi hegedű. Az én családom tulajdona legalább százötven esztendeje és mindig jó szolgálatot tett valakinek. Játszott rajta a nagyapám, az apám és én. Játsszon majd rajta a lányom is. Azt hiszem sokat ér. — Nem akarom becsapni. Valóban régi is, jó is a hegedű. Becsületes ember vagyok és adok érte... — itt Tomlinson úr egy pillanatra töprengett —, adok érte háromezer fontot. — Háromezret? — csodálkozott a munkás. — Fogja a pénzt, barátom — biztatta a kereskedő —, s adjon hálát istennek, hogy hozzám jött rajztömböt vásárolni a hegedűvel a hóna alatt és hiányzott három schillingje. A hegedű tulajdonosa már kinyújtotta á kezét a pénzért, de hirtelen visszahúzta. •— Ismerem magukat, kereskedőket — mondta. — Ha ön háromezret akar nekem azonnal adni, akkor a hegedű legalább tízet ér. Adjon kilenc ilyen bankjegyet és megkapja a hangszert. — Kilencezret egy darab fáért, és méghozzá belül üres is? Megőrült? — Ha nem , hát nem. Viszontlátásra — a munkás felállt és a hegedűért nyúlt. — Üljön már le — Tomlinson majdnem erővel kényszerítette vendégét, hogy leüljön. — Az okos emberek mindig szót értenek egymással. Minek ez a nagy sietség? Adok ötezret. — Nem. Kilenc alatt nem adom. — De makacs ember. El tudja képzelni, mennyi az a kilencezer? Mennyi ideig kell dolgozni, hogy annyit' keressen? Én készpénzben adok hatezret a hegedűért, amiből sem önnek, sem az ön nagyapjának semmi haszna nem volt. — Kilencért adom el —■ ismételte makacsul a munkás. — Miért vette a fejébe ezt a kilencezret? Miért éppen kilenc és nem hét? Hiszen ez a hegedű még hetet sem ér. Meg akarom venni, mert nagyon tetszik nekem. — Vagy ad érte kilencet, vagy nincs miről beszélnünk. Kilencezret kell hogy kapjak érte. Ott ahol a sógorom lakik, van egy asztalosműhely egy kis házzal, kertel eladó. A tulajdonos nyolcezret akar érte. Tegnap mondta éppen a sógorom, hogy találtak is rá vevőt, de nem tudnak megegyezni. A vevő öt éves részletre kéri, a tulajdonos három éves részletre akarja eladni. Ha kapok kilencet, azonnal megveszem készpénzért. — Hiszen ön mondta, hogy az eladó nyolcezret kér és nem kilencet. — Igen, de nekem is kell ezer. A javításra berendezésre. — Nevetséges. Ha az eladó három évi részletre is adja, akkor minek kell azonnal kifizetni az egészet? Vagy olcsóbban kell tőle készpénzért megvenni. Ezret könnyen lealkudhat. — És ha nem adja olcsóbban? — Én is kockáztatok. Veszek egy hegedűt, tulajdonképpen nem is tudom, hogy miért, és óriási összeget fizetek érte. De nyolcnál többet nem adok. Gondolja meg. Nyolcezer! Hegedű helyett lesz önnek háza, kertje és saját műhelye. A munkás egy pillanatig töprengett: — Legyen az öné a hegedű, és hozzon önnek szerencsét. De készpénzben azonnal. Semmiféle csekket, váltót nem fogadok el. Innen egyenesen megyek Putney-be a sógoromhoz, még haza, a Stepherd Marketre se megyek, De ha a házat már már eladták volna, ezt soha nem bocsátom meg magamnak. — Miért adták volna el? — Tomlinson ismét kinyitotta a páncélszekrényét és szedte ki belőle a bankjegyeket. Látszott, hogy ő sem szereti a csekket, váltót. — Gondolja, hogy olyan könnyű ma eladni Putney-ben egy házat, asztalosműhelyt? Hogy olyan sok embernek van annyi pénze? Még ha el is adják ennyi pénzért még jobbat vehet. Minden újság tele van hirdetéssel. Tessék, itt van három darab ezres, és a többi kisebb címletekben. A munkás minden sietség nélkül megszámolta a pénzt. Minden bankjegyet megnézett, hogy nem hamis-e. Néhányszor eltévesztette és új- rakezdte a számolást. Végül azt mondta: — Egyezik. Rendben van. A kereskedő, amikor este bezárta az üzletét, roppant jó hangulatban volt. Nem mindenkinek, és nem minden nap sikerül hétezer fontot keresni. Tomlinson úr, amikor hazaért, fütyörészett is, ami még sohasem történt meg vele. Elhatározta, hogy elmegy Menuhin koncertjére, hogy meghallgassa annak az embernek a játékát, aki tizenötezer fontot ad a hegedűért. (FOLYTATJUK)
