Szolnok Megyei Néplap, 1979. január (30. évfolyam, 1-25. szám)

1979-01-27 / 22. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1979. január 27. A kongresszusi üzenet kiegészítése Carter ismét meghívta Leonyid Brezsnyevet Az amerikai történelem­ben szokatlannak számító lépésre szánta el magát Carter elnök, amikor csü­törtökön este kiegészítést fűzött a két nappal koráb­ban előterjesztett, az unió helyzetéről szóló kongresz- szusi üzenetéhez. Túlnyomó­an külpolitikai kérdésekkel foglalkozva, Carter újabb előterjesztését elsősorban ar­ra használta fel. hogy fel­újítsa a Leonyid Brezsnyev- nek szóló meghívást, és megerősítse: a kínai—ame­rikai kapcsolatok normalizá­lása. s ennek fényében Teng Hsziao-ping miniszterelnök­helyettes küszöbönálló wa­shingtoni látogatása „nem irányul egyetlen más ország érdekei ellen sem”. Az idiei esztendőre szóló külpolitikai „célkitűzéseit, ismertetve korábbi üzeneté­hez csatolt kiegészítésében Carter úgy vélekedett, hogy a kapcsolatok javítása mind a Szovjetunióval, mind pe­dig Kínával „alapjában az Egyesült Államok és a glo­bális biztonság érdekeit” szolgálja. Az amerikai elnök remé­nyét fejezte ki. hogy mi­előbb sor kerülhet első ta­lálkozójára Leonyid Bcezs- nyewel, az SZKP KB fő­titkárával, szovjet államfő­vel. Annak a várakozásnak adott hangot, hogy a talál­kozón aláírhatják majd a hadászati támadófegyverek korlátozását előirányzó szov­jet—amerikai egyezményt. Az AFP hírügynökség által idézett „rendkívül magas­rangú” amerikai hivatalos személyiség ezzel összefüg­gésben közölte: Carter még akkor is szorgalmazza Leo­nyid Brezsnyewel való mi­előbbi találkozóját, ha ezen — esetleg — még nem kerül sor a SALT—II. aláírására. „Minél előbb, annál jobb” — fűzte hozzá az említett sze­mélyiség a találkozó idő­pontjára utalva. Elsősorban az újabb SALT megállapodással szemben fenntartásokat hangoztató szenátorokhoz intézte sza­vait Carter, amikor — akárcsak kedden — ismét megerősítette: nem ír alá olyan egyezményt, amely nem „megbízható és ellen­őrizhető,, dokumentum. Carter reményét fejezte ki, hogy a szovjet amerikai csúcstalálkozón napirendre kerül a nukleáris fegyver- kísérleteket átfogó betiltásá­nak, az Indiai-óceán térsé­ge fegyvermentesítésének, a hagyományos fegyverkeres­kedelem korlátozásának, valamint — mint hangoztat­ta — „a zavargások és fe­szültség” sújtotta térségek­ben tanúsítható mértéktar­tásnak kérdése is. Carter amerikai elnök le­velében tájékoztatta Leo­nyid Brezsnyevet, hogy az Egyesült Államok nem ké­szül fegyvereket eladni Kí­nának, de nem fogja aka­dályozni. hogy nyugat-euró­pai szövetségesei kössenek ilyen üzleteket. Ma kezdődik az FLN kongresszusa Algírban ma kezdődik a Nemzeti Felszabadítási Front, az FLN 4. kongresszusa. A több mint 3000 küldött a független algéria dinamikus fejlődésének 14 évét összege­zi majd, és egységes pártot teremt. Korszakot zár le és korszakot nyit az ország tör­ténetében. E korszakváltásnak drámai jelleget ad, hogy az ország 14 évi történelmének megha­tározó személyisége, Bume- dien elnök meghalt és a kongresszusnak kell köztár­sasági elnökjelöltet állítania Kommentárunk Penn Nouth küldetése Nyolc hónap múlva Kubában rendezik meg az el nem kötelezettek csúcstalálkozóját. Ahogy közeledik a ta­nácskozás időpontja, úgy sűrűsödnek a problémák az el nem kötelezettek táborában. Valószínű, hogy a kü­szöbönálló maputói összejövetel — az összekötő bizott­ság ülése — már bizonyos ellentétek jegyében zajlik majd. Erre utal például a Kambodzsa ügyében megnyilvá­nult egyetértés. Az el nem kötelezettek egy csoportja fogalmazta meg a Biztonsági Tanács, határozatterve­zetét, amelyet a Szovjetunió álláspontja végül is meg­hiúsított. Ebben az okmányban nyíltan ugyan nem ítélték el Vietnamot, de lényegében az amerikai és a brit állásponthoz állt közel a tervezet szelleme. Sajná­latos, hogy a Pol Pot-rezsim szétzúzásában egyes álla-f mok — amelyek pedig következetes imperialistaellenes politikát folytatnak és a haladás elkötelezett hívei — nagyobb jelentőséget tulajdonítottak a külső segítség szerepének, mint a népirtással szembeszegült, a tör­vénysértések miatt fegyvert ragadott kambodzsai ha­zafiak felkelésének. Érezhetően megnövekedett Kína érdeklődése a tiszte­letreméltó céljai réván a világpolitikában jelentős sze­repet játszó mozgalom iránt. Peking nyilvánvalóan növelni kívánja befolyását, s ezért igyekszik szorosabbra fűzni kapcsolatait a mozgalom néhány befolyásos tag­államával. Kettős érdekből: egyrészt szeretné megbé­lyegeztetni Vietnamot, másrészt megkérdőjeleztetni Kuba afrikai jelenlétét, Havanna internacionalista se­gítségnyújtását a fekete földrészen. Annál is inkább, mert Afrikában sokasodnak a latin-amerikai kontinens első szocialista államának őszinte barátai, akik nyíltan szembehelyezkednek a kínai demagógiával. Peking nemrég újabb tanújelét adta annak, hogy az el nem kötelezettek mozgalmában zavart akar kelteni. Szihanuk egykori miniszterelnökét: Penn Nouth-ot a megbuktatott kambodzsai rendszer képviseletében Ma- putóba menesztette. Kína szeretné elérni, hogy a tör- , vényes Kambodzsával szemben az elűzött Pol Pot-rend- szer is valamilyen módon jelen legyen a tanácskozáson. Megfigyelők szerint a pekingi vezetés egyben azt is meg akarja akadályozni, hogy Maputóban az összekötő bizottság tárgyaljon a dél-afrikai apartheid rendszerről, s állást foglaljon a rhodesiai Smith-ék ellen fellépő ha­zafiak erkölcsi-politikai támogatásáról. Sokféle erő hat tehát napjainkban az el nem kötele­zettekre. Márpedig a világpolitika, a haladás és nem utolsó sorban a fejlődő országok érdeke azt kívánná, ha a mozgalom megőrizné egységét és betöltené nemes hivatását a nemzetközi életben. Gyapay Dénes Befejeződött Bruno Kreisky osztrák kancellár kétnapos cseh­szlovákiai látogatása. Képünkön: az osztrák kancellár és ven­déglátója Lubomir Strougal miniszterelnök válaszol az újság­írói kérdéseire a Brno közeli Zidlochovice kastélyban rende­zett sajtóértekezleten. (Telefotó-KS) Gromiko hazaérkezett Olaszországból Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter tegnap befe­jezte ötnapos hivatalos olasz- országi látogatását és haza utazott Moszkvába. A szovjet diplomácia vezetőjét Forlani külügyminiszter búcsúztatta római Ciampino repülőterén. Gromiko elutazása előtt nyi­latkozatot adott a sajtó kép­viselőinek. „Jó légkörűnek” minősítet­te olaszországi megbeszélé­seit. Egyetértettek abban, hogy nemcsak a kapcsola­tok színvonalának megőrzé­sére van szükség, hanem fej­lesztésűikre, bővítésükre is — mondotta. A tárgyaláson nagy figyel­met szenteltek a nemzetközi kérdéseknek. Ez a megbeszé­lés is „hasznos” volt mutatott rá Gromiko és hangot adott meggyőződésének, amellyel nyilván olasz részről is egyet­értenek, hogy „tág tere nyí­lik az együttműködésnek a nemzetközi és az európai enyhülés megerősítése érde­kében”. Vannak kihasználat­lan lehetőségek gazdasági és kereskedelmi vonatkozásban is. „Hosszú távon kell fej­lesztenünk gazdasági együtt­működésünket” — véleke- det. Az aláírt szovjet—olasz megállapodások pozitívan értékelhetők. A pápával tartott tanács­kozásról kijelentette: „talál­koztam a pápával, a római katolikus egyház vezetőjé­vel. Hasznosnak tartom meg­beszélésünket. Tanácskozá­sunk középpontjában a béke, a béke megszilárdítása állt, az a törekvés, hogy kiküszö­böljük az újabb háborút”. Gromiko elmondta még, hogy olasz részről megújí­tották a meghívást Leonyid Brezsnyevnek és Alék&zej Kosziginnek, ő pedig Moszk­vai látogatásra hívta meg Forlanit. Gromiko tegnap hazaér­kezett Moszkvába. Olaszország Felbomlott az ötpárti kabinet Enrico Berlinguer, az Olasz KP főtitkára pénteken délután az Andreotti-kor­mányt támogató parlamenti többség többi négy párt­jával folytatott közös ta­nácskozás után bejelentette: az olasz kommunisták úgy döntöttek, hogy nem támo­gatják többé a kormányt. Berlinguer hozzáfűzte: „a tények figyelmes megvizsgá­lása után arra a következ­tetésre jutottunk, hogy le­hetetlenné vált maradásunk abban a többségben, amely­re ez a kormány támaszko­dik”. érkezett MOSZKVA Az SZKP moszkvai városi bizottsága vezető szerveinek újjáválasztásával ért véget tegnap a XXIII. moszkvai városi pártkonferencia. — Az SZKP moszkvai városi bi­zottságának első titkárává ismét Viktor Grisint, az SZKP KB Politikai Bizott­ságának tagját választották meg. BELGRAD Az el nem kötelezett orszá­gok képviselői január 23 és 25 között Belgrádban meg­tartott tanácskozásukon sa­ját kutatási és tájékoztatási rendszert hoztak létre. Az egyelőre 19 el nem kötelezett ország szakintézeteinek mun­káját fogja össze, de tevé­kenységéhez csatlakozhat a többi el nem kötelezett or­szág megfelelő intézménye is. NAIROBI Idi Amin ugandai elnök le­vélben kérte Kurt Waldheim ENSZ-főtitkárt, hogy hívja fel a Biztonsági Tanács fi­gyelmét az ugandai—tanzá­niai határon folyó háborúra. Üzenetében Amin azzal vá­dolta Tanzániát, hogy csa­patai ugandai területre ha­toltak be. MAPUTO Maputóban tegnap meg­kezdte munkáját az el nem kötelezett országok koordiná­ciós irodájának rendkívüli ülésszaka. A külügyminiszte­ri szintű tanácskozáson 24 or­szág, valamint az ENSZ, az Afrikai Egységszervezet és több felszabadítási mozgalom képviselői vesznek részt. DACCA A Bangladesi Kommunista Párt tegnap nyilvánosságra hozta a február 18-i parla­menti választásokkal kapcso­latos felhívását. Ebben a párt hangsúlyozza: a választáso­kon való részvételének az a célja, hogy „vereséget mér­jenek a nemzet érdekei el­len fellépő erőkre és moz­galmat indítsanak az ország haladásáért és függetlenségé­ért küzdő emberek összefogá­sára”. ■ ŰJ DELHI Súlyos vasúti katasztrófa történt tegnap Bangladesben. Az Indiai Rádió Daccából ér­kező jelentésekre hivatkozva közölte, hogy tegnap a bang­ladesi fővárostól 160 kilomé­terre kisiklott egy utasokkal zsúfolt gyorsvonat és a sze­relvény első négy kocsija a mozdonnyal együtt egy sza­kadékba zuhant. Az első je­lentések 500 halálos áldozat­ról szólnak — hangoztatta az Indiai Rádió. Folytatja munkáját a leszerelési bizottság Tegnap Genf ben folytatta munikájált a leszerelési bi­zottság. A szerdán megnyílt tavaszi ülésszak első nap­jaiban a 39 tagország kül- döttsélgíeinek vezetői fejtik ki kormányaik álláspontját az átalakí'tojtit nemzeltközi le­szerelési fórum jövőbeni te­vékenységéről. Mint több szocialista or­szág képviselőjének felszó­lalásából is kiderült, az ENSZ-közgyűlés tavaly ta­vasszal összehívott rendkí­vüli leszerelési ülésszakán elfogadott elvekkel egybe­hangzóan az országok több­sége a genfi leszerelési bi­zottság munkafeltételeinek megjavítását szorgalmazza — azzal a végső célkitűzés­sel, hogy lényeges haladást lehessen elérni a fegyver­kezési verseny megfékezése, illetve a leszerelés útján. A Német Demokratikus Köztársaság küldötte felszó­lalásában részletesen szólt a leszerelési bizottság munká­jával szemben támasztott követelményekről. A bizott­ságnak az a feladata — mu­tatott rá az NDK képvise­lője —, hogy az ENSZ-köz- gyűilés 10. rendkívüli és a 33. rendes ülésszakán elfoga­dott ajánlásokat és határo­zatokat konkrét, gyakorlati intézkedésekben jelenítse meg. A bizottság tegnapi ülé­sén felszólaló lengyel kül­dött beszédében hangsúlyoz­ta, hogy az ENSZ-közgyűlés rendkívüli ülésszaka külön nyomatékkal ultalt a lesze­relés, az enyhülés és a nem­zetközi biztonság között meg­levő szoros kapcsolatra. Etiópia küldötte a lesze­relési törekvésekkel ellen­tétes megnyilvánulásokról szólva emlékeztetett arra, hogy az ENSZ-közgyűlés 10. ülésszakával égyidőben a NATO-csúcsértekezlete fegy­verzetének olyan mértékű mennyiségi és minőségi nö­veléséről döntött, amely pá­ratlan a szervezet történe­tében. A lépésit sok ország­hoz hasonlóan Etiópia is el­ítélte. A továbbiakban arról szólt, hogy a fejlődő országok örömmel üdvözölnék a fegy­verkezési verseny megszün­tetését és az ezzel együtt járó leszerelési intézkedése­ket. Etiópia támogatásáról biztosítja a szocialista or­szágoknak, és mindenekelőtt a Szovjetuniónak az ENSZ- közgyűlés 33. ülésszakán elő­terjesztett kezdeményezéseit és különösen bátorftónak ítéli meg a Szovjetunió kül­döttének a leszerelési bizott­sághoz intézett felhívását, amelyben Iszraeljan nagy­követ a leszerelési kérdések, mindenekelőtt pedig a nuk­leáris leszerelés elvi problé­máinak gyorsabb megoldá­sára szólított fel. A leszerelési bizottság ta­vaszi ülésszaka a jövő hé­ten ügyrendi kérdésék meg­vitatásával folytaltja mun­káját. Heves összetűzések Teheránban Tegnap valóságos harc­térre változott az iráni fő­város több körzete. A kor­mányellenes tüntetők és a hadsereg összecsapásainak az első jelentések szerint 28 halálos áldozata voútt. A leg­hevesebb összetűzések a te- heráni egyetem környékén robbantak ki, ahol a délelőtti vérontás után a katonák délben ismét 'tüzet nyitot­tak a diákokra és kórházi jelentések szerint 10 fiatalt gyilkoltak meg. Nyugati tudósítók beszá­molója szerint Teherán Itöbb kilométer hosszú főútvona­lának, a Pahlavi sugárútnak több pontján a katonák szin­tén rálőttek a tilalom elle­nére tüntetőkre. Jelentések érkeztek más­részt arról is, hogy a tünte­téseket betiltó kormányren­delet ellenére a főváros több körzetében — így a nemzet­közi repülőtér környékén — a katonák tétlenül nézték a százezer főnyi tömeg fel­vonulását. Bakitiar kormányfő az AFP-nek adott nyilatkozatá­ban tegnap este azt állítot­ta, hogy a kormányt „nem terheli felelősség a nap fo­lyamán meggyilkoltak halá­léért”. Szerinte a tünteté­sek során megölt emberek a „hivatásos agitátoroknak” az áldozatai, 'akik vérontást provokálnak. Baktiar egy francia rádió- állomásnak adott nyilatko­zatában megismételte, hogy szerinte korai lenne Kho­meini vasárnapra tervezett hazatérése. Kijelentette, hogy „ilyen rövid idő alatt lehetetlen megfelelően elő­készíteni hazatérését, gon­doskodni személyi biztonsá­gáról”. Teheránban tovább folytatódnak az összetűzések a tüntetők és a katonaság között. Képünkön: géppisztolysorozatok kény-^ szeritik földre az iráni főváros utcáin a kormány ellenes tün­tetőket. (Telefotó-KS) MURID Fasiszta agressziö az egyetemen Csuklyával álcázott fasisz­ták vasrudakkal, pisztolyok­kal és pajzsokkal felfegyver­zett 15 főnyi csoportja teg­nap délben behatolt a madri­di egyetem jogi karának épü­letébe, füstbombákat dobált, és bántalmazta a diákokat. Hét diák pisztolylövésektől súlyosan, 5 másik az ütlege­lésektől könnyebbep megsé­rült. Az agresszorok a rend­őrök elől három gépkocsival elmenekültek, az egyik autót azonban egy madridi utcán feltartóztatták és négy uta­sát letartóztatták. Személy- azonosságukat egyelőre nem hozták nyilvánosságra. Az EFE spanyol hírügy­nökség időközben bejelentést kapott egy fasiszta szervezet­től. A bejelentő szerint ez a szervezet hajtotta végre á támadást „marxista diákok” ellen, bosszúból, mert az „Atocha-ügy” vádlottal nem kaptak amnesztiát.

Next

/
Thumbnails
Contents