Szolnok Megyei Néplap, 1979. január (30. évfolyam, 1-25. szám)
1979-01-27 / 22. szám
xxx. évf. 22. sióm. január 27.. siombat A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Legfontosabb feladat a gazdaságosság növelése Munkaverseny a Mezőgéptröszt vállalatoknál Ä túlságosan bő választék észerű csökkentése, s ezzel a gazdaságosság növelése a legfontosabb feladata a Mezőgéptröszt 14 vállalatának. Mezőgazdaságunk mintegy 800 féle gépet igényel — közülük nem keveset csak kis mennyiségben, s ennek kétharmadát a hazai ipar állítja elő. Hosszútávú fejlesztési program keretében most azon gépcsoportok fejlesztésére koncentrálják az erőket, amelyek biztosítják a jövedelmezőséget, s részben már hagyományos, egyben gazdaságos vagy gazdaságossá tehető gyártmányai az ágazatnak. A mezőgép vállalatoktól érkező jelentések szerint az átállással, a konstrukciós változásokkal járó feladatokat a kollektívák — a SZOT és a KISZ KB együttes állás- foglalásának megfelelően — munkaverseny-felajánlásaik- kal segítik: csökkentik a gyártmányok előállítási idejét, két-három műszakot szerveznek, s takarékosabban gazdálkodnak. A növényvédő és csávázó gépek választékát KGST-sza- kosodás alapján a szocialista partnerek igényeinek megfelelően és velük együtt alakítja ki a Debreceni Mezőgép Vállalat. Az évi egymil- liárd forint értékű termelés mintegy fele kerül a szocialista országokba. Annak érdekében, hogy az állandóan növekvő igényeket ki tudják elégíteni, jobb munkaszervezéssel le kellett csökkenteni egy-egy termék gyártási idejét. Az elavult termékek gyártását megszüntetik a Szekszárdi Mezőgép Vállalatnál. Terveik szerint az idén 318 öntözőberendezést, 46 000 öntözőcsövet, 216 cukorrépa betakarító gépet és több mint 400 szőlőművelőt gyártanak. A Veszprémi Mezőgéptröszt vállalatainál szinte teljesen megváltozik a gyártmányszerkezet. A nagyüzemi mezőgazdasági gépek helyett a háztáji kisgépek és felszerelések gyártására rendezkednek be. Már az idén 23 000 szőlőfeldolgozó kisgépet, 31 ezer darálót készítenek, s megkezdik egyebek között a háztáji fejőgépek, taligás kis- permetezők előállítását is. Az átlagos műszakszámot kívánják javítani a Győri Mezőgép Vállalatnál. A brigádfelajánlások 2—3 műszak szervezését tervezik, elsősorban az új gyártócsarnokban, ahol egyenként is 3—4 millió forint értékű korszerű berendezéseket szereltek fel. Mit esznek a gyerekek? Nehéz, de eredményes esztendő után 3. oldal Tudomány és technika 4. oldal Szennyvíztisztító telepek, szovjet tervek alapján Továbbfejlesztik a lakásszövetkezeti karbantartó társulást (Tudósítónktól) A szövetkezetek szervezésében csaknem ezer lakás épült fel' három év alatt Szolnok megyében — állapítja meg a Fogyasztási Szövetkezetek Szolnok megyei Szövetségének év eleji felmérése. A fejlődést jellemzi, hogy az elmúlt évben újabb 533 szövetkezeti lakás építését kezdték meg, és 380 otthon kivitelezésének előkészítéséhez is hozzáláttak. Átadtak 92 garázst, ezzel a lakásszövetkezetek csaknem 5300 lakást és megközelítően 800 garázst birtokolnak. 1979-ben újabb 300—350 lakás felépítését vették tervbe, és további 500 lakás előkészítését indítják. összefogással szervezett kereteket teremtettek a lakások rendszeres karbantartására, állagának megóvására. Létrehozták a lakásszövetkezeti karbantartó társulást, amely egy év alatt kevés híján hárommillió forint értékű szolgáltatást végzett. A társulást az idén továbbfejlesztik, a megyei tanács másfélmilliós támogatásával önálló telephelyet kap, és emelik a műszaki színvonalát. Az 'idei termelése jelentősen meghaladja majd a 3 millió forintot. Mezőgazdasági tudományos napok Gödöllőn Gödöllőn január 31—február 2 között rendezik meg a mezőgazdasági tudományos napokat: a szakemberek két szekcióban, a Mezőgazdasági Tudományi Kar, illetve a Mezőgazdasági Műszaki Kutatások Tanácsának rendezésében közel 100 előadáson ismertetik a mezőgazdasági gépesítés, valamint a takarmányozás legújabb eljárásait, tudományos eredményeit. A tudományos napok programját tegnap a Technika Házában ismertették az újságírókkal. A szennyvíztisztítás feltételeinek gyorsabb megteremtését magyar—szovjet együttműködés segíti hazánkban. Az Országos Vízügyi Hivatal és az Orosz SZSZK Kommunális Minisztériuma közötti megállapodás alapján — a NIKEX Külkereskedelmi Vállalat közreműködésével a — Keletmagyarországi Vízügyi Tervező Vállalat átvette a szovjet előregyártott szennyvíztisztító telepek típusterveit. A dokumentumok többféle változata, napi 2700 köbmétertől, 25 ezer köbméterig biztosítja a szennyvíz tisztítását. A Szovjetunióban kimunkált tervek alapján épülő tisztítótelepek nagy előnye, hogy egy blokkban oldják meg a teljes tisztítási folyamatot, szerkezeti rendszerük nagy mértékű előre- gyártást tesz lehetővé. A tervek hazai adaptálásával a A KEVITERV VÁLLALKOZÁSA Vízépítő Tröszt és vállalatai arra törekszenek, hogy a szennyvíztisztító telepek építésében az előregyártott szerkezeteket alkalmazzák. Ez a módszer csökkenti az élőmunka iránti igényt és gyorsítja a telepek építését. A szovjet tervek alapján az első hazai szennyvíztisztító telepet — napi 2700 köbméteres teljesítménnyel — Tiszakécske nagyközségben építik meg. A dokumentumokat a moszkvai Gipro- kommunvodokanal szállítja. A szovjet fél, a Kommunális Minisztérium, a tervező vállalat és a szennyvíztisztító telepeket gyártó üzem vezető szakemberei a héten háromnapos tárgyalást folytattak Szolnokon a KEVITERV vezetőivel a tiszakécskei szennyvíztisztító teleppel összefüggő kérdésekről. A továbbiakban az észak-budapesti és a zalaegerszegi szennyvíztisztító telepek tervezését és építését tűzik napirendre. Az ország legnagyobb, Észak-Budapesten épülő szennyvíztisztító telepének terveit is a szovjet partner szállítja. A létesítmény teljes felépülése után naponta 560 ezer köbméter szennyvíz tisztítását biztosítja azonos technológiai rendszer alkalmazásával. E komplex létesítmény tervező munkáiban — mint a Vízépítő Tröszt tagvállalata — a KEVITERV is részt vesz. Az építkezések kivitelezését a Vízügyi Építő Vállalat végzi. A jászberényft*9-es csemegeboltot a múlt év végére mintegy 1,5 millió forintos költséggel átalakították, Illetve a régi polcokat és hűtőket modern Tyler bútorokra cserélték ki. Még ebben az évben mintegy 100 négyzetméterrel tovább bővítik az üzletet Este a jászjákóhalmi községi könyvtárban. A könyvtárnak 820 állandó olvasója, havonta több mint 300 látogatója van, a kikölcsönzött kötetek száma meghaladja az ezerhatszázat ÜLÉST TARTOTT AZ ELNÖKI TANÁCS A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa tegnap ülést tartott. A népgazdaságot megkárosító devizavisszaélések és spekulációs cselekmények elleni hatékonyabb fellépés és a forint védelme érdekében az Elnöki Tanács módosította a tervszerű devizagazdálkodásról szóló 1974. évi 1. számú törvényerejű rendeletet. A módosító jogszabály 1979. március 1-én lép hatályba. Az Elnöki Tanács megvitatta a belügyminiszter és az igazságügyminiszter jelentését az állampolgársági, illetve a kegyelmi ügyek elmúlt évi intézéséről. Az Elnöki Tanács megállapította, hogy az illetékes szervek előkészítő-javaslattevő tevékenységükben a szocialista humanizmus és törvényesség követelményeinek megfelelően jártak el, s a jelentéseket jóváhagyólag tudomásul vette. Az Elnöki Tanács Dobos Istvánt, a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság elnökhelyettesévé, dr. Kovács Imrét és Pásztor Gabriellát a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság tagjává megválasztotta. Ezután bírákat választott meg és mentett fel az Elnöki Tanács, s egyéb, folyamatban lévő ügyeket tárgyalt. Fél évvel korábban Már a korszerű, új hodályokban telelnek a juhok Befejezéséhez közeledik a juhtenyésztés korszerűsítését segítő 65 millió forintos beruházás a jászberényi Lenin Tsz-ben, ahol a tervezettnél gyorsabban haladnak a juhállomány gyarapításával, az öntözéses legelő telepítésével és az 1700 férőhelyes juhte- nyésztési telep építésével. Csaknem egy évvel a tervezett határidő előtt már átadták a juhtenyésztési telep 14 épületét, köztük 6, összesen 5 ezer 740 férőhelyes juhho- dályt. * A korszerű, új hodályok soron kívüli átadására nagy szükség volt. A szövetkezet juhállománya egy év alatt 4 ezer 600-ról 10 ezer 500-ra növekedett. Ebben az évben az állomány tovább gyarapodik. Elkészült a több mint 1400 férőhelyes juhhizlalda, a takarmányelőkészítő és a takarmánytároló épület. Átadták az öltözőkből, mosdókból, pihenőszobából és ebédlőből álló, korszerű szociális létesítményt. Elkészült a 26 hektáros telepet védő kerítés, befejezés előtt áll a telephez vezető és a telep belterületén a szállítás és a közlekedés biztonságát szolgáló, több mint ötezer négyzetméter betonút. A soron következő feladat egy újabb, 31 helyiségből álló szociális létesítmény és a négy, egyenként ezer négyzetméter alapterületű ellető építése. Sor kerül a 600 va- gonos vasbetonsiló, a 6 abraktároló siló, a szérűskert kazalhelyeinek építésére és további kétezer négyzetméter üzemi betonút átadására. A téesz saját. panelüzemének folyamatos termelése, á beruházó és a kivitelező jól összehangolt munkája garancia arra, hogy a beruházás az év első felében — vagyis a tervezettnél korábban — befejeződik. Ezzel a termelő- szövetkezetben teljes egészében megteremtődnek a korszerű juhtenyésztés feltételei. Minden eddiginél kedvezőbb feltételei lesznek a világ valamennyi piacán keresett áruk, a pecsenyebárány, a birkahús, az értékes gyapjú előállításának. Az éverüe 10—12 ezer birka értékesítése azt jelenti majd, hogy a szövetkezed árbevételének és nyereségének 40 százalékát a juhtenyésztés biztosítja. — illés — Bővülő választékcsere A Magyar—Szovjet Belkereskedelmi Munkacsoport 10. ülésén részt vett magyar küldöttség tegnap hazaérkezett Moszkvából. A tárgyalások eredményeként Laután Ferenc és Sz. E. Szuharov miniszterhelyettesek aláírták az 1979. évre szóló belkereskedelmi választékcsere és műszaki-tudományos együttműködési megállapodást, amelynek alapján a két ország kereskedelmi együttműködése az idén,tovább fejlődik. A megállapodás szerint kölcsönösen húszmillió rubel értékű árut szállít egymásnak a két tárca és vállalataik. 35 százalékkal többet a tavalyi választékcsere-forga- lomnál.