Szolnok Megyei Néplap, 1978. december (29. évfolyam, 283-307. szám)
1978-12-10 / 291. szám
10 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1978. december 1( Vargabetűk után állattenyésztő szakmunkás — Mindig szerettem a jószágot, hiszen falun nőttem fel. Mégis kerülővel jutottam a Héki Állami Gazdaságba állattenyésztőnek. Az általános iskola után büdös volt nekem az istállóban. Vízvezetékszerelő tanulónak jelentkeztem, aztán, hogy nem nagyon ízlett a tanulás sem, meg vonzott a pénz, segédmunkásnak mentem az ÁÉV- hez. Csak 5 év múlva, 1971- ben jöttem haza Martfűre, kerültem a gazdaságba, ahol a szüleim is dolgoztak. — így írta le pályakezdésének „vargabetűjét” Némedi József a korszerű, 1040 férőhelyes tehenészeti telep 27 éves fejőmestere. A mezőgazdaságot választotta, mert megunta a vándorlást. Aztán a pénzre is szüksége volt: megházasodott. Először a borjúnevelőbe került, ma a gazdaság korszerű „tejgyárában” dolgozik. Közben azonban történt néhány más dolog is. Fejőmester lett, nem is akármilyen: tavaly első, az idén pedig harmadik lett a szakma országos versenyén. És a fiatal család életében is sok minden változott. Egy 5 éves és egy 4 éves kislányuk, no meg másfél éves kisfiúk várja haza minden nap apukát. Három hete a lakásgondjuk is megoldódott, a gazdaságtól háromszobás szolgálati lakást kaptak. Kocsijuk is van. A fiatalembert nemcsak az anyagiak, a pénz tartotta a tehenészetben. Megszerette foglalkozását, jövőjét látja a jószágok melletti munkában. Az idén ezért is iratkozott be a törökszentmiklósi mezőgazdasági szakközépiskolába. A gépi fejés sok fortélyát ismeri már, azonban' nem árt kicsit jobban megismerni az állattenyésztést, tájékozódni a növénytermesztésben. A modern telepen szükség is van a jól— képzett, tájékozott emberekre. Az érettségi bizonyítvány megszerzése is a beiratkozásra csábította. Most már van kedve tanulni. Ideje azonban nem túl bőven. — Keresni jól keresek, szórakozásra viszont alig jut idő. Hajnali 4 órakor indulok Martfűről, és reggel fél kilencig eltart a fejés. Délután fél háromkor már ismét a telepen vagyunk. Hét óra mindig van, amire mindennel végzünk. A szabad napokból sem jut túl sok, azt a keveset is a hétfői iskolanapokra tartalékolom. Az anyósomékhoz vasárnaponként a reggeli és a délutáni műszak között „ugrunk” ki. Talán a kötöttséggel, no meg olyan okokkal, amiért Némedi József is vízvezetékszerelő akart lenni, magyarázhatjuk, hogy az idén 150 helyett csak 45 fiatal jelentkezett állattenyésztő szakmunkásnak. A szokatlan munkarenden, a mezőgazdaságnak a korszerűsödés után sem teljesen visszanyert becsületén kívül azonban más okokat is találhatunk. Kézsmárki László telepvezető mondta el, hogy náluk a betanított munkások is any- nyit keresnek, mint azok, akiknek bizonyítványuk van. Tanulásra így kevés fiatalt lehet rábírni. „A propaganda is kevés.” Talán még a korszerű, 1040 férőhelyes telepen is. Némedi József például csak iskolatársaitól tudta meg, hogy gazdaságával szerződést is köthet. Természetesen amikor főnökeivel beszélt az ügyről, örömmel adtak meg neki minden támogatást a tanuláshoz. Nem véletlenül. A teljes beindulás után 60 embert foglalkoztató tehenészetben még csak két állat- tenyésztő szakmunkás dolgozik. A szükséges létszámot biztosítani tudják más telepekről hozott emberekkel. Jól képzett szakember azonban nem lesz elegendő. Némedi József nemcsak a kereset és a most megkapott lakás miatt nem bánta meg, hogy az állattenyésztéshez kötötte életét. A munkakörülményekkel is elégedett. Ä korszerű fejőházban már nincs nehéz fizikai munka. Inkább az alapos tudáson, a jószág ismeretén alapuló szakmai rutin megszerzése fontos. Néhány év alatt sokat változott a tehenészet. Ma már a gazdaság busza hozza, viszi őket lakóhelyükről. Jóskát példáu] Martfűről. Rövidesen a két műszakot is megszervezik a fejő- házban. „Olyan lesz, mint egy gyárban”: hol reggelre, hol délutánra jönnek dolgozni. Persze a modern technika miatt méginkább nevezhetjük gyárnak ezt a telepet. „Tejgyámak”. V. Sz. J. Tangó a discóban? « Ha nagy ritkán betévedek egy disco-klubba, — persze csak mint néző —• minden alkalommal erősödik a meggyőződésem, hogy a tánciskolák manapság csak meddő hivatást töltenek be. A táncoló farmeros fiatalok ugyanis teljesen egyéni koreográfiára lötyögnek, egymástól látszólag függetlenül. A tánc az utóbbi években elvesztette társas jellegét, afféle magányos Szórakozássá vált. Tánciskolák nincsenek, helyettük tánctanfolyamok vannak. Különbség nem csupán az elnevezésük között fedezhető fel. A tánciskolákat tudniillik még elég sokan látogatták, a tánctanfolyamokat kevesen. Nem is bíztam benne, hogy Jászberényben találok olyan lehetőséget, ahol a fiatalok megtanulhatnak táncolni. Először is felhívtam telefonon a Déryné Művelődési Házat, és megkérdeztem, van-e a városban tánciskola. Elakadt a szavam, mert egy bájos női hang magától értetődő természetességgel közölte, van. Bővebbet Sas Ist- vánnétól, az illetékes ügyintézőtől tudhatok meg. Közismert a, herényiekről, hogy a népi tánc igen népszerű szórakozásuk, különösen azóta, hogy a Jászsági Néptáncegyüttes országos hírnevet szerzett a Ki mit tudón. De hogy az úgynevezett társasági táncokat is szeretik! — Pedig társastáncklubunk is van, s régebbi, mint a Jászsági Néptáncegyüttes — világosított fel Sas Istvánná. — Csak valamivel szerényebb sikereket ért még el. A klub nyolc párból áll, és mindany- nyian a művelődési ház főállású táncpedagógusnőjétől tanultak meg táncolni. Legutóbb például Miskolcon léptek fel az országos társastáncbemutatón. — Ez nagyon szép, de nekem azt mondták, hogy tánciskola is van, ahová bárki jelentkezhet. — Pillanatnyilag jelentkezők hiányában nem indítottunk tánctanfolyamot Jászberényben, de az elmúlt évben négy tanfolyamon végeztek. Azt azonban hozzá kell tennem, hogy a résztvevők hetedik-nyolcadik osztályos gyerekek voltak. A felhívást az idén is kiküldtük az iskolákba, de alig jelentkeztek né- hányan. A stencilezett felhívásból egy példányt magammal hoztam. Az elsajátítható hagyományos táncok: fox-trott, tangó, keringő, csárdás. A divatos táncok: double-shake, beat-soul, Houstle variációk, sloop, jive, disco-samba. (Egyiket-másikat még megnevezni is nehéz, nem hogy táncolni!) A tanfolyam hathetes, a részvételi díj százki- lencven forint. Félreértés ne essék, nem kívánok propagandát csinálni a jászberényiek tánctanfolyamának, bár megérdemelné. A megtanulható hagyományos táncok közé sorolják a csárdást, amely köztudottan magyar népi tánc. Hogy néha milyen kínos, ha egy magyar fiatal nem tud csárdást járni, arra egy közeli példa. Ifjú barátom nemzetközi építőtáborozáson vett részt júliusban. Kellemetlen élményei közé sorolja, hogy az ismerkedési esten minden nemzet bemutatta hazája rié- pitáncának lépéseit. Kivéve a magyarokat. „Tsardas, tsar- das!” — biztatták a népes magyar csoportot, melynek tagjai riadtan és szégyenkezve bökdösték egymást, hogy valaki mutassa már meg. hogy kell csárdásozni. Senki sem vállalta, rajtuk derült a tábor, Fiatal barátom hazajövetele után a Jó ebédhez szól a nóta csárdás számaira megtanulta ezt az ősi magyar táncot — hetvenéves nagymamájától. Mert azt a szégyent nem szeretné mégegy- szer átélni, amelyet a külföldiek előtt érzett. Jászberényből az úgynevezett iskolabusszal utaztam vissza Szolnokra. Középiskolás diákok közé ültem, és egyiküktől megkérdeztem, ismeri-e a Houstle-variációkat. Gyanakodva végigmért. Hát keringőzni tud-e, faggattam tovább. Bizonytalanul nézett, aztán a társaihoz fordult. — Melyikőtök tud keringőzni ? A négy lány abbahagyta a matekóráról szóló élménybeszámolót, és kíváncsian várták; elmúlik-e osztálytársuk pillanatnyi elmezavara. Jászalsószentgyörgyig —ott mindannyian leszálltak — nem sikerült őket meggyőznöm a tánctanfolyam elvégzésének szükségességéről. — Kiröhögnének bennünket, ha a diszkóban mondjuk fox-trottot szeretnénk táncolni — foglalták össze a vitát. Sas Istvánná szerint a középiskolások időhiányra hivatkoznak, ha tánctanfolyamot szerveznek közöttük. És az elsajátítható alapvető illemszabályokon. melyekre szintén megtanítják a tanfolyamra járókat, csak nevetnek. Dr. Mák Lászlóné, a Déryné Művelődési Központ táncpedagógusa mégsem csügged, és évről évre tobor- zó körútra indul a városban és a járásban. Persze, kizárólag az áíFa- lános iskolákba megy szervezni, az idén egyelőre oda is hiába ... ■— bendó — KÉZ A KÉZBEN Ifjúkommunisták és úttörők A közelmúlt egyik legemlékezetesebb újságírói élményeim között őrzöm a két évvel ezelőtt tartott megyei úttörőparlament két napját. Komolykodó, felnőttutánzó tanácskozást vártam, a gyerektől idegen hivataloskodást. A két nap aztán — minden kis és nagyobb eseményeivel — meggyőzött arról, hogy játékos formában, a tíz alattiak és az alig tízévesek igenis képesek „érdemben” beszélni, vitázni, dönteni dolgaikról, tiszteletet és figyelmet érdemlő módon tárgyalni iskoláról, környezetről, tanulásról, úttörőmunkáról. Tudják helyüket, szerepüket a társadalomban, ismerik kötelességeiket, jogaikat. Értelmesek, nyitott szeműek és kritikusak a mai gyerekek. A környezet, a szülők, a pedagógusok munkája. irányítása döntően befolyásolja a kék és piros nyakkendős nemzedék életét, de jó segítőd felnőtté válásukban az alig idősebb „testvérek”, az ifjúkommunisták, a patronáló szocialista brigádok. A KISZ-korosztályból kerülnek ki az úttörők ifivezetői, akik koruknál, élményeiknél fogva közel kerülhetnek a gyerekekhez. Miként segítik az ifjúkommunisták az úttörőket, hogyan készítik fel őket a KISZ- taggá válásra? A Ganz Villamossági Művek szolnoki gyárában dolgozó ifjúkommunisták rendszeresen patronálnak úttörőrajokat, számos ifivezetőjük van. Farkas László kooperá-és tor egy az ifivezetők közül. A fiatalembert módszereiről, a gyerekekkel való kapcsolatáról kérdeztem. — Három évvel ezelőtt a szolnoki Kassai úti iskola Sziklai Sándor raját patronáltuk. A raj tagjai az idén fejezték be az általános iskolát, tehát búcsút vettünk- Az eltelt három év jó alkalom volt arra, hogy tanuljunk. mi ifivezetők- Félig sikerült csak a patronálás, hiszen — személyi változások miatt — hárman három különböző módszerrel tartottuk velük a kapcsolatot. — Nem vette el a kedvét a félsiker? — Inkább ösztönzött. A tapasztalatokból leszűrtem a legcélravezetőbbeket, és most már egészen más tervekkel kezdtem a teendőimet. — Kiket patronál? — Az Újvárosi Általános Iskola 5/B. osztályának Hegedűs Kálmán nevét viselő rajával vagyok kapcsolatban. November 10-én megfogalmaztuk és „szentesítettük” az együttműködési szerződést, azóta már tartottunk közös őrsi órákat, ahol megbeszéltük az úttörő mozgalmi év teendőit, őrsi naptárt állítottunk össze. Közvetlen, jó hangulatú kis tanácskozás volt. — Mik a legfőbb céljai az úttörők formálásában? — Gyermekkori sajátosság a mozgásigény, a játék. Erre építve, ezen a módon sok mindent elérhetünk. A vitakészség fejlesztésének, a köz- a mozgalmi élet, a történelem nagyjainak megisme rését' is játékos kerettel, gya korlati példákkal és élmé nyekkel kell kiegészíteni. É: természetesen „gyereknyel. ven” kell tudnunk ismereteket átadni. — Az ifjúkommunistái életét például hogyan mutatja be? — Terveztünk üzemlátogatást, meghívjuk a gyerekeket egy-egy KlSZ-taggyű- lésre, olyanokra, ahol számon kérjük egymástól az egyéni és a közösségi vállalások teljesítését, bírálunk, dicsérünk. Ezek mindenképpen ízelítőt adnak a KISZ életéből, a KISZ-tagok mindennapjáról. Közösen emlékezünk jeles évfordulókra, együttes sport- és szórakoztató délutánokat is tervezünk, hogy az ünnepeinkről, a szabad idei elfoglaltságról is képet kapjanak. — Honnan e vonzódás a gyerekekhez? — Már iskolás koromban úgy tanultam otthon, Tisza- tenyőn, hogy a szomszédék kisgyerekét vezettem, közben hangosan olvastam a leckét. Azóta is megmaradt a „gyermekpártiságom”. Míg nem voltam ifivezető, Tisza- tenyőn szerveztem egy sakkszakkört, szintén gyerekeknek. Erről sajnos le kell most mondanom, mert továbbtanulok. De marad az 5 B-esek raja, remélem sok közös örömmel, sikerrel. Szeretném végigvinni őket a nyolcadik osztály befejezéséig. Akkor valóban mérhetem munkám eredményét, hasznát. — t. sz. e. — Hangszerek ifjú mesterei A Zeneakadémia épületében található a három szekcióból álló hangszerjavító és -készítő műhely. Az itt dolgozók fiatalok, a csoportvezetők kivételével egyikük sincs 25 éves. A zongorajavító műhelyben szakavatott kezek végzik a több százezer forint értékű instrumentumok generáljavítását. Jelenleg a zongorák „Rolls Royce”-án, egy eredeti STEINWAY-en, ketten is dolgoznak. Faludi Gábor és Mező András a klaviatúrát szabályozzák (1. kép) és kalapácsfejet csiszolnak (2. kép). A második szekció a vonósoké. Itt restaurálják az öreg, megkopott hegedűket, nagybőgőket. Ezt a nemrég elkészült brácsát, utolsó munka- folyamatként sárgásbarna lakkal vonják be (3. kép). Következő képeink egy. oboa születésének néhány mozzanatát örökítették meg. A már kellően előkészített, Indiából származó grenadirfa felületét tökéletesen simává és egyenletessé kell tenni (4. kép). A lyukak átmásolása és kifúrása, rendkívüli figyelmet igénylő, precíziós feladat (5. kép). ... és a csaknem teljesen kész hangszer (6. kép). Végül egy fafúvósnak (!?) titulált bariton saxofonpárna * beállítását láthatjuk (7. kép).
