Szolnok Megyei Néplap, 1978. november (29. évfolyam, 258-282. szám)

1978-11-03 / 260. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1978. november 3. Földet ért két utasával a Szojuz—31 űrhajó Kádár János fogadta a francia nagykövetet Megkezdődtek szovjet—vietnami tárgyalások (Folytatás az 1. oldalról.) "űrhajóban, miután előzőleg automatikus működésre állí­totta át a Szaljut—6 űrállo­mást, amely négy és fél hó­napon át adott otthont nekik. Az összekötő nyílások lezárá­sa, a szükséges ellenőrzések elvégzése mintegy három órát vett igénybe. Pontosan a megadott időpontban földi parancsra az űrhajó elvált az űrállomástól, eltávolodott at­tól és megkezdte a visszaté­rést a Földre. A fékezés mű­velete 13 óra 15 perckor kez­dődött meg, ahogy erről a Borovicsi kutatóhajó adott jelentést a központnak. Az előzetesen megszabott idő­ponthoz képest mindössze há­rom tized másodpercnyi elté­réssel lépett üzembe a féke­ző hajtómű. A leszállás körzetében ek­korra már teljes volt a ké­szültség, az „Almaz” (gyé­mánt) hívónevű fogadóegység repülőgépei és helikopterei a levegőbe emelkedtek, a tér­ségben kétéltű járművek, da­rus kocsik vártak a visszaté­rő űrhajóra. Az időjárás nem volt a legkedvezőbb: felhős, hűvös időben, néha-néha pásztázó esőben várták a Szojuz—31 utasait. A kivá­lasztott terep egyenletes, ho­mokos talajú volt, a hőmérő plusz öt fok körüli hőmér­sékletet mutatott. A visszatérés művelete bo­nyolult technikai feladat. Az űrhajót előbb le kell válasz­tani a mintegy 350 kilométe­res magasságban keringő űr­állomásról, majd fokozatosan fékezni kell. A leszállás helyének kivá­lasztásánál figyelembe kel­lett venni, hogy az űrhajó csak ritkán halad el a meg­adott körzet fölött. így a szétkapcsolástól a fékezésig rendkívül nagy pontossággal kell meghatározni az egyes műveletek időpontját. Mivel az atmoszféra felső rétegein áthaladó űrhajóval nincs rádiókapcsolat, egy ide­ig a földi irányítóközpontban — nem tudtak közvetlen kap­csolatot tartani Kovaljonok- kal és Ivancsenkovval. Rá­diótechnikai eszközök segít­ségével azonban mindvégig figyelemmel lehetett kísérni a Szojuz—.31 visszatérő egy­ségét, amely pontosan a meg­adott pályán közeledett a Föld felszínéhez. Amikor az űrhajó mintegy 10 kilométer magasságban volt a Föld felszíne felett, megkezdődött az ejtőernyős leereszkedés. Repülőgépekről azonnal rádiókapcsolatot lé­tesítettek a két űrhajóssal. „Egy kicsit nehéz most... azért minden a legtökélete­sebb rendben van, minden berendezés normálisan mű­ködik. Készek vagyunk a földretérésre” — hallatszott az irányítóközpontban az űr­hajósok jelentése. Az űrhajó moszkvai idő szerint 14 óra öt perckor ért földet. Percekkel később már a fogadóegység személyzete kinyitotta, a Szojuz—31 bejá­ratát, kiemelte az űrhajóso­kat, akiket az orvosok rövid vizsgálatnak vetettek alá. A jelentések szerint Kovaljo- nok és Ivancsenkov a 140 na­pos repülés után is jól visel­te el a visszatéréskor fellépő túlterhelést és jó egészségben van. Kovaljonok és Ivancsenkov a második állandó űrexpedí­ció tagjaként töltött több mint négy hónapot a Szal­jut—6 űrállomáson. Ütjük június 15-én éjjel kezdődött a Szojuz—29 űrhajóval s egy nappal később már az űrál­lomáson voltak. A 140 nap bővelkedett eseményekben. Kovaljonok és Ivancsenkov két nemzetközi űrexpedíció házigazdája volt: fogadta Pjotr Klimuk és a lengyel Miroslaw Hermaszewski. il­letve Valerij Bikovszkij és az NDK-beli Sigmund Jähn lá­togatását. Három alkalommal kötött ki űrállomásukon Progressz típusú teherűrha­jó, hogy biztosítsa az után­pótlást, a szükséges élelmi­szert, ivóvizet, tudományos felszerelést. A két űrhajós egy alkalommal kilépett az űrállomásról a kozmoszba és leszerelte a Szaljut—6 bur­kolatán elhelyezett különle­ges műszereket, amelyeket visszajuttatott a Földre. Az SZKP Központi Bizott­sága, a Szovjetunió Legfel­sőbb Tanácsának Elnöksége és a Minisztertanács üdvözle­tét intézett a két űrhajóshoz, azokhoz a tudósokhoz, tech­nikusokhoz, mérnökökhöz, munkásokhoz, űrhajózási szakemberekhez, akik részt vettek a Szaljut űrállomás, a Szojuz és Progressz típusú űrhajók elkészítésében. Az üdvözlet a szocialista haza újabb kimagasló sikerének nevezi a most sikerrel végét­ért kísérletet, külön kiemel­ve a két űrhajós nagyszerű munkáját. Utal az üdvözlet az út során végrehajtott nem­zetközi kísérletekre, hang­súlyozva: a szocialista orszá­gok űrhajósainak útja a szo­cialista közösség tagjai nem­zetközi tudományos és mű­szaki együttműködésének újabb, ragyogó példája a vi­lágűr békés célokra történő hasznosításában, amit az In- terkozmosz tagállamai együtt folytatnak. Az SZKP Központi Bizott­sága, a Legfelsőbb Tanács Elnöksége es a Miniszterta­nács köszönetét mond mind­azoknak, akik ennek a világ­raszóló jelentőségű tudomá­nyos sikernek előkészítésében és megvalósításában részt vettek, további sikereket kí­ván nekik. A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége magas kitüntetésben részesítette a két űrhajóst, Vlagyimir Ko- valjonokot és Alekszandr Ivancsenkovot. Mindketten megkapták a Lenin-rendet, a Szovjetunió Hőse címet és az ezzel járó aranycsillagot, 140 napos űrutazásuk során ta­núsított helytállásukért és bátorságukért. GUS HALL Az infláció okáról Élesen bírálta Carter ame­rikai elnök inflációellenes programját Gus Hall, az Egyesült Államok Kommu­nista Pártjának főtitkára. Egy bostoni gyűlésen el­mondott beszédében Gus Hall rámutatott, hogy az amerikai kormány ezúttal is a dolgozók rovására és a monopóliumok érdekeit szem előtt tartva akarja megolda­ni a gazdasági problémákat. Az amerikai kommunisták vezetőjének véleménye sze­rint az infláció igazi oka a hatalmas katonai költségve­tés, amely már elérte az évi 130 milliárd dollárt, és a nagy tőkés vállalatok mint­egy 110 milliárd dollár pro­fitja. Lemondott a bolíviai kormány A bolíviai kormány vala­mennyi tagja benyújtotta le­mondását — jelenti az AFP La Pazból. Elsőként Gaston Moreira várostervezési és la­kásépítési miniszter lépett vissza, majd őt követték a kabinet más tagjai. A há­rom hónapja államcsínnyel hatalomra került Juan Pere- da Asbun tábornok kormá­nya többnyire polgári sze­mélyekből állt, de a belügy­miniszter és a mezőgazdasá­gi miniszter kulcsfontosságú funkcióját katonatisztek töl­tötték be. Megfigyelők szerint a le­mondott kormány, minde­nekelőtt gazdasági tekintet­ben, eredménytelen politikát folytatott, működésének há­rom hónapja alatt a gazda­sági helyzet semmit sem ja­vult. Jólértesült források felté­telezik, hogy a következő kormány kizárólag katonai személyekből áll. Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának első tit­kára tegnap fogadta Ray­mond Bressiert. a Francia Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét. A látogatást a nagykövet kérte. ENSZ-KÖZGYŰLÉS Magyar felszólalás a politikai bizottság vitájában Az ENSZ közgyűlés 1. szá­mú, politikai bizottságában folytatódik a vita a Szovjet­unió által benyújtott szer­ződéstervezetről, amely meg­felelő érvényű biztosítékot nyújtana a nukleáris fegy­verrel nem rendelkező or­szágoknak. Az ENSZ hosszú évek óta nagy figyelmet fordít a nuk­leáris fegyverek alkalmazá­sából fakadó veszély felszá­molására, vagy legalább csökkentésére — mutatott rá felszólalásában Hollai Imre, a magyar ENSZ-küldöttség vezetője. — Ezt a célt szol­gálja a Szovjetunió által ja­vasolt szerződés is; lényegé­ben ez az első konkrét ja­vaslat, amely az ENSZ-köz- gyűlés rendkívüli leszerelé­si ülésszakán kitűzött célok elérésére irányul. Ma a kanadai Vancouver­ben nyílik meg á szocialista internacionálé kongresszusa. A 38 szocialista és szociálde­mokrata pártból álló nem­zetközi szervezetnek ez lesz az első olyan kongresszusa, amelyet Európán kívül tar­tanak. A tanácskozás napirend­jén szereplő témák közül ki­emelkedik a leszerelés és a nemzetközi gazdasági hely­NICARAGUn A Nicaraguái Ellenzéki Széles Front szóvivője be­jelentette: ha Somoza diktá­tor nem fogadja a szervezet politikai rendezési tervét, a front felújítja a fegyveres harcot. A rendezési terveze­tet a széles fronthoz tartozó politikai csoportok, szakszer­vezeti tömörülések dolgoz­GENF Genfben tegnap megtartot­ta soronkövetkező ülését a hadászati támadó fegyver- rendszerek korlátozásáról fo­lyó tárgyalásokon résztvevő szovjet és amerikai küldött­ség. BÉCS Tegnap Bécsben megtartot­ták a közép-európai fegyve­res erők és fegyverzetek köl­csönös csökkentéséről folyó tárgyalássorozat 184. plenáris ülését. VARSÓ Hans-Dietrich Genscher nyugatnémet külügyminiszter Emil Wojtaszeknek, a lengyel diplomácia vezetőjének meg­hívására ma délelőtt három napos hivatalos látogatásra Varsóba érkezett. ADDISZ ABEBA Mengisztu Hailé Mariam, az Etiópiái Ideiglenes Kato­nai Kormányzó Tanács elnö­ke bejelentette, hogy orszá­gos szintű fejlesztési és ter­vezési mozgalmat indítanak Etiópiában. ^Ennek célja az, (Folytatás az 1. oldalról.) VKP Politikai Bizottságának tagjai, Nguyen Cho Thach, külügyminiszter-helyettes és más hivatalos személyiségek. A két küldöttség kölcsönö­sen tájékoztatta egymást az SZKP XXV. kongresszusa, illetve a VKP IV. kong­resszusa határozatainak vég­rehajtásáról. Megvitatták a két párt és a két állam ha­gyományos kapcsolatai to­vábbfejlesztésének alapvető kérdéseit. Megelégedéssel ál­lapították meg, hogy a Szov­jetunió és a Vietnami Szocia­lista Köztársaság népei kö­zötti hagyományos barátság és sokoldalú együttműködés sikeresen fejlődött akkor is, amikor Vietnam hősies har­cot folytatott az imperialis­ta agresszió visszaveréséért, s akkor is, amikor az or­szágban megkezdődött az új­jáépítés, a szocialista építő­munka. A felek szerint min­den alap megvan arra, hogy tovább mélyítsék és szélesít­sék a szovjet—vietnami együttműködést az élet min­den területén, s megszilár­dítsák az SZKP és a VKP internacionalista kaocsolatait. A megbeszélés során nem­zetközi kérdésekről is szó volt. A két küldöttség aggo­dalmának adott kifejezést amiatt, hogy a nemzetközi helyzet fejlődésében, ezen belül a Távol-Keleten és Délkelet-Ázsiában negatív je­lenségek mutatkoznak. A fe­lek egybehangzó véleménye szerint ilyen körülmények zet kérdése. Megvitatják to­vábbá a dél-afrikai, a latin­amerikai és az ázsiai hely­zetet. A DPA nyugatnémet hÍE- ügynökség értékelése szerint biztosra vehető, hogy Willy Brandtot, akit az 1976-os, genfi kongresszuson válasz­tottak meg a szervezet elnö­kévé, ismét megerősítik tiszt­ségében. ták ki. Ebben a többi között követelik, hogy a Somoza- család mondjon le a politi­kai és katonai hatalmáról, oszlassák fel a parlamentet és hozzanak létre nemzeti egységkormányt. A rezsim képviselői eddig elutasítot­ták a front rendezési tervét. hogy „véget vessenek a több évszázados elmaradottságnak és lefektessék a szocializmus építésének alapjait”. prAga Lubomir Strougal, a cseh­szlovák szövetségi kormány elnöke tegnap este kíséreté­vel együtt visszaérkezett Prágába az NDK-ban tett ba­ráti látogatásáról. MAPUTÓ Nguyen Huu Tho, a Viet­nami Szocialista Köztársaság alelnöke mozambiki látogatá­sának befejeztével két együtt­között az egyetlen helyes és megalapozott politika a test­véri szocialista országoknak az a politikája, amely visz- szaveri az agresszív törekvé­seket a független országok­kal szemben alkalmazott dur­va nyomást, következetesen harcol az enyhülésért, a nem­zetközi légkör megjavítá­sáért. A tárgyalások szívélyes lég­körben folynak, azokat az elvtársi őszinteség és a köl­csönös megbecsülés jellem­zi. A megbeszélések folyta­tódnak. A Vietnami Szocialista Köz­társaság párt- és kormány- küldöttsége, amely Le Duan- nak, a VKP KB főtitkárának és Pham Van Dongnak, a VKP Politikai Bizottsága tag­jának, miniszterelnöknek ve­zetésével tartózkodik hiva­talos baráti látogatáson a Szovjetunióban, tegnap ko­szorút helyezett el a Vörös téren, a Lenin-mauzóleum- nál. A küldöttség lerótta ke­gyeletét az ismeretlen kato­na sírjánál is. A párt- és kormánykül­döttség tagjai tegnap felke­resték a szovjet főváros olimpiai építkezéseit. Jártak a Lenin stadionban és. az olimpiai faluban is. Űtjukra elkísérte őket Ignatyij Novi­kov miniszterelnök-helyettes, a moszkvai olimpia szervező bizottságának elnöke és Vla­gyimir Promiszlov, a moszk­vai városi szovjet végrehajtó bizottságok elnöke, valamint több más személyiség. Arab csúcs Bagdadban Az iraki fővárosban teg­nap este megnyílt az arab államfők, illetve képviselőik értekezlete. A csúcs első aktusa sajá­tos „békekötés” volt, lévén, hogy a tanácskozást Mah­mud Riad, az Arab Liga fő­titkára nyitotta meg. Ugyanő, nem sokkal ez­előtt, lévén egyiptomi és Szadat elkötelezettje, eluta­sította a nevére érkezett meghívást, szerdán azonban meggondolta magát és csü­törtökön reggel megérkezett az iraki fővárosba. Mindazonáltal a csúcsta­lálkozót — az első ilyet az arab csúcsok történetében — nem a liga szervezte. Az értekezlet résztvevőit az ilyen alkalmakkor szoká­sos közös fohász után Ah­med Hasszán Al-Bakr, iraki elnök üdvözölte. Beszédében Bakr megjelöl­te a tennivalókat, de azt a kört is, amelyben a lehető­ségek mozognak. működési megállapodást írt alá. A megállapodások a két ország közötti gazdasági, tu­dományos-műszaki és kultu­rális együttműködés fejlesz­tését, valamint együttműkö­dési vegyesbizottság felállP tását és a kereskedelmi kap­csolatok kibővítését írják elő. TRIPOLI A líbiai fővárosban befeje­ződött a jelenlegi egyiptomi vezetés megalkuvó irányvo­nalának következményeit vizsgáló társadalmi népbíró- ság rendkívüli ülése. A neves arab személyiségekből álló társadalmi bíróság hangsú­lyozta, hogy a Camp David-í egyezmény aláírásával Sza­dat elárulta az arab ügyet. TEHERAN Tegnap Iránban folytatód­tak a politikai jellegű sztrájkok. Negyedik napjába lépett az olajipar mintegy 30 ezer dolgozójának munkabe­szüntetése, annak ellenére, hogy a kormány a sztrájko­ló munkások elbocsátásával fenyegetőzik. Kommentárunk Népszavazás Ausztriában „Vallásháború egy pohár vízben” — így nevezte va­lamelyik kommentátor, azt a vitát, amely ezekben a napokban dúl Ausztriában: építsenek vagy ne építsenek atomerőműveket? Végülis a kormány népszavazásra bo­csátotta a kérdést, november 5-én urnák elé járulnak az emberek s kiderül, helyesli-e a többség, hogy a Bécs melletti Zwentendorfban üzembe állítsák az erőművet vagy pedig elveti a közvélemény ennek az energiafaj­tának a felhasználását, ilyen reaktorok építését az or­szágban. Hívek és tiltakozók csoportjainak, bizottságainak tu­catjai alakultak e hónapokban. Érveket, tekintélyeket vonultatott föl mind a két tábor. „Földrengészónában fekszik a helyiség, nincs biztosíték a reaktor megsérü­lése ellen, drágán termeli majd az áramot” — verték félre a harangot a tiltakozók. Fölsorakoztattak egy No- bel-díjas amerikai biológust, sportolók és színészek nyi­latkoztak. Nem pihentek azonban az ügy támogatói sem, egy szakértő kijelentette: a hasonló svájci erőmű­vekben eddig egyetlen baleset sem fordult elő. Voltaképpen nem is a zwentendorfi erőmű sorsa fo­rog kockán, hanem az atomtörvény fölött szavaznak, amelyet a parlament szocialista többsége fogadott el még régebben és szinte föltette rá politikai sorsát. E népszavazás tehát nemcsak és talán nem is elsősorban az atomkérdésben dönt, hanem megmutatja milyen erős az Osztrák Szocialista Párt. Ha veszít, tehát ha a „nem”-ek kerülnek többségbe, ez nagyon kínos lenne számára, hiszen nemrég fellegvárában Bécsben érzé­keny veszteségeket szenvedett és egy újabb pofon azo­kat igazolná, akik szerint e kormányzat hanyatlásnak indult. Bruno Kreisky kancellár teljes mellel bevetette magát a küzdelembe, nem tett ugyan túl drámai és el­kötelező kijelentéseket de azért legutóbb így fogalma­zott: „nem mondom, hogy nem mondok le, ha a többség elveti a törvényt.” Az ellenzéki osztrák néppárt zavarban van: szeretné ha a hosszú évek óta hatalmon lévő szocialisták vere­séget. szenvednének, szíve szerint tehát a „nem” győ­zelmet óhajtja. De a pártban döntő befolyással rendel­kező nagytőke, főleg az atomerőművek építésében érde­kelt pénz- és ipari világ, egyértelműen az „igen” mel­lett foglal állást. A néppárti vezetőség tehát savanyú arccal a szavazókra bízta, mit tesznek. Bármi legyen a vasárnapi népszavazás eredménye, nem valószínű, hogy hosszútávra megakadhat az atom­energia békés felhasználása Ausztriában. Annyi haszna azonban lehet a tiltakozásnak, hogy az illetékesek fo­kozzák a biztonsági intézkedéseket és bőven tájékoz­tatják majd erről az aggódó közvéleményt. Tatár Imre Szocialista Internacionálé kongresszusa Napirenden a leszerelés Nemzeti egységkormányt követel az ellenzéki front

Next

/
Thumbnails
Contents