Szolnok Megyei Néplap, 1978. november (29. évfolyam, 258-282. szám)

1978-11-19 / 273. szám

IO SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1978. november 19. A túrkevei pólda „Vége a régi rendszernek, most már a nép uralma következik” 60 óve történt Egy pillanat alatt a társaság a padlón guggolt zeti Tanácsot, és támogatá­sukról biztosította. A Nem­zeti Tanács képviselői közül Darvas Ferenc és Dr. Szabó Béla fejtették ki a forrada­lom jelentőségét és a legkö­zelebbi teendőket. Az októberi polgári demokratikus forradalom győzelmének hírére 1918. november 2-án hatalmas tüntetést szerveztek Szolnok dolgozói Harsányi Gyula polgármester lemondását követelve. Az októberi polgári demokrátikus forradalom gyözel- . mének a hírét Madarász István, a helyi szociáldemokraták jeles vezetője hozta Túrkevére 1918. november 1-én a reg­geli órákban. Vele együtt érkezett a városba néhány, a frontról hazatért katona is. A városi tisztviselők tőlük értesültek először a buda­pesti eseményekről. Mada­rász bejelentette: — „Vége a régi rendszernek, most már a nép uralma következik”. A hazatért katonák eközben le­fegyverezték a helybeli csendőrséget és rendőrséget. Túrkeve vezetői még no­vember 1-én este értekezlet­re ültek össze, hogy a pol­gári demokratikus forrada­lom védelmének köntösében a megfelelő ellenintézkedé­seket megtegyék. Az értekez­letről azonban tudomást szerzett a Madarász vezette forradalmi csoport, azon részt vett és kiharcolta, hogy no­vember 2-án népgyűlést tart­sanak. Még ezen a napon az esti órákban a Munkás Kör­ben megalakult a helyi mun­kástanács. A november 2-i népgyűlé­sen a túrkevei agrárproletá- riátus, mely az összlakosság 49%-át tette ki, Madarász Istvánt akarta hallani. Ö, aki részt vett a budapesti ese­ményekben, tehát tudta, hogy a forradalmat a munkásosz­tály vívta meg, azt proletár­forradalomnak is nyilvánítot­ta. „Most már minden a miénk, a városháza, minden­kinek mindene a miénk” — mondotta a népgyűlésen. Kö­vetelte a köztársaság kiki­áltását. Azonban még november 2-án, a népgyűlés határoza­tával ellentétben dr. Gazdag Lajos rendőrkapitány meg­szervezte a polgárőrséget, amelyet egy miniszteri sür­göny később legalizált. Erre A Nagykunságon a múlt század 70-es, 80-as éveiben még élt a hagyományos pász­tori díszítőművészet. A rá­tarti bojtár, ha jó ízlése és ügyes keze volt, karikása nye­lét fémből és csontból re-1 szelt figurákkal rakta be, szaru sótartóját karcolt áb­rázolásokkal ékesítette. Rá­érő, unaloműző munka volt ez. Deleléskor elő-elővette és elbabrált rajta, meg mikor a gulya vagy a ménes, a nyáj szélén magánosán álldogált s nem volt, akivel szót vált­son. Az itt látható díszítésről mondotta 1942-ben készítője, a kilencvenedik esztendeje felé járó Balogh Imre volt gulyás, majd kunhegyesi ta­nyai pásztor: „Talán három esztendeig is elkarcolászgat- tam legénykoromban, mikor még a karcagi földön bojtár- kodtam. Ha eszembe jutott, kézbe vettem. Kedv kellett ehhez, mint a fütyüléshez, anélkül nem ment. Mikor el­készült, nézegették a többi fattyúk, hogy ők is ilyet csi­nálnak. Amelyik osztán csi­kós volt, annak nem kellett a tehén, az ménest karcolt rá. így ment ez. Tanultunk egymástól, az ügyesebbektől, meg az idősebbektől. Engem is csak igazítottak. Rám szólt Lőrincz bátyám, hogy: — hosszabb ágát csinálj, hé, — meg: na csak osztán az ele-' jére csináld már a bikát. Szép sótartója volt, én is azért mesterkedtem magam­nak.” Az így készült nagykunsá­gi pásztormunkákon sajátsá­gos egy bizonyos díszítőelem gyakori előfordulása. Rozma­ringág, néha lombos gally ez, amely azonban — a díszítés többi elemeihez való vi­szonylatából kitetszően is — ófiási méretű fát jelképez. A támaszkodva november 5-én a városi reakció ellentáma­dásba lendült. A nemzeti ta­nács ülésére szervezetten vo­nultak fel a város agrárpro­letárjaival szemben álló erők. A nemzeti tanács elé bead­ványt terjesztettek, amely­ben követelték a tisztviselők helyükön maradását és a rendőrség azonnali felfegy­verzését. A javaslatot sike­rült keresztülvinniük. A gyű­lés után a rendőrség azonnal szolgálatba lépett, Gazdag La­jos rendőrkapitány statáriu­mot hirdetett. Madarász Ist­vánt még aznap éjjel tizen- hetedmagával együtt a me­zőtúri járásbíróság börtö­nébe szállították. A túrkevei agrárproletárok azonnal harcot indítottak ve­zetőik kiszabadításáért, és november 24-én ellentáma­dásba lendültek. „ ... a helybeli munkásság népgyűlést tartott azon prog­rammal, hogy a régi rend­szer képviselőit, minket, kép­viselőket rákényszerítsen hi­vatalunk elhagyására. A pol­gármestert, a helyettes pol­gármester, engemet — a rendőrkapitányt, a városi adóellenőrt, a járatlevél ke­zelőt, a városi gazdát és az árverési ülnököt felszólítot­ták ... hogy helyeinket hagy­juk el. Az ok, mert a néppel igazságtalanul bánunk.” Ugyanezen a népgyűlésen a nemzeti tanács tagjainak számát hatvanra egészítették ki, s további 20 tagot válasz­tottak, számszerűleg is bizto­sítva a szervezett munkás­ság többségét. A népgyűlés nap a hegyén van. De a kunmadarasi pásztorok közt láttam példát arra, hogy a felső ág fölött oldalt ábráJ zolják a napot, másik felől a holdat néhány csillaggal. A művészkedő pásztor aztán e nagy fa alá és ágai közé he­lyezi el a díszítés többi ele­meit: a maga alakját, álla­tait, kunyhója, karámja, gé- meskútja képét, olykor egy- egy vadmadárét, daruét, az őt körülvevő tárgyak figuráJ it — vagyis azt, ami az ő foglalkozását, az ő életét szimbolizálja. Ez a díszítőelem és díszí­tési mód azáltal nyer külö­nös jelentőséget, hogy régé­szeti ásatások során napfény­re került tárgyakon is elő­fordul különböző formában, így például meglepő hason-* latosságot mutat vele egy mokrini (Temes m.) kora- avarkori sírban talált csont­tégely díszítése. Ennek kö­zéppontjában is egy fa áll, egyik oldalán a nap, mási­kon a hold képével, s köröt-* te különféle állatok rajzai. E sótartóink díszítésével ro­kon az a szíj veret is, ame­lyet a Szolnok megyei Bán­halma mellett feltárt késő­határozatát a nemzeti tanács november 29-én elfogadta. Gazdag Lajos rendőrkapi­tány elmenekült Túrkevéről. December első napjaiban si­került elérni Madarász Ist­vánnak és társainak is sza­badlábra helyeztetését. Ettől kezdve a nemzeti ta­nácsban a forradalmi erők akarata érvényesült, olyany- nyira, hogy a december 11-i ülésen a főbb tisztviselők mellé ellenőrzés végett ag­rárproletárokból egy-egy ta­got delegáltak. A dolog ér­dekessége, hogy az ellenőr­zöttek maguk is a nemzeti tanács tagjai voltak. Minthogy ezt a határoza­tot a túrkevei agrárproletá­rok be is tartották, a nem­zeti tanács elnöke, Tóth Im­re polgármester panasszal fordult a jobboldali szociál­demokrata szolnoki Darvas Ferenchez, akit közben kor­mánybiztossá neveztek ki. A szolnoki vezetőknek egy idő­re sikerült is újból visszavo­nulásra kényszeríteni a túr­kevei agrárproletárokat, akik kiválásukat a nemzeti ta­nácsból nyilvánosan is beje­lentették. 1919 januárjától kezdve a túrkevei szociáldemokrata szervezet tevékenységét a Kommunisták Magyarorszá­gi Pártja elvei és programja határozták meg. Januárban már folyt a KMP szervezése. A túrkevei agrárproleta­riátus az októberi polgári de­mokratikus forradalom ide­jén nem ismert osztálybékét. Következetes osztályharcá­val jól felkészült a hatalom átvételére és gyakorlására, és eljuttatta vezetőit az egyet­len következetes forradalmi munkáspárthoz, a Kommu­nisták Magyarországi Párt­jához. S. L. avarkori lovassírban találtak, s jelenleg a Damjanich János Múzeum gyűjteményében van Szolnokon. Fellelhető ha-* sonló ábrázolás a Szovjet­unióban élő rokon népeink hagyományos mintára ké­szülő némely kultikus tár­gyain, sámándobjain is. A tudományos vizsgálat megállapította, hogy ez a dí­szítőelem az ősi altaji kultú-1 rában (amelyből a magyar népi műveltség is kisarjad- zott) az életfát jelképezi, azt a csupán csak hiedelmi el­képzelés szerint létező „ég­benyúló” fát, amelynek ned­ve, gyümölcse táplál minden életet. Persze ez az ősi hiedelem a magyarság tudatából már régesrég kikopott. A tetejetJ len vagy égigérő fát már csak népmeséink emlegetik s babonás hiedelmeinkben történik rá halványan felis­merhető utalás. S e fa ábrá­ja is eredeti jelentéstartal­mát veszítve élt tovább, mint amely igen alkalmas egy dí­szítés tetszetős megszerkesz­téséhez, az egyébként szétJ eső díszítőelemek némi egy- befogásához. „A hazatért katonák, négy év száműzöttei visszatértek az elhagyott otthonba csa­ládjukhoz. Ott nem örömriaJ dal várta őket hanem ki­apadhatatlan panaszok: „A jegyző így bánt velem, a bí­ró úgy. A polgármester nem adott hadisegélyt, aszonta, ha nincs mit enni, menjek a le­gelőre." A férj felbőszült. Hogyan? Azért szenvedett ő négy évig, hogy itthon az urak így bánjanak az ő hi­tes feleségével? Majd meg­mutatja ő annak a polgár-1 mesternek, nem viszi el szá­razon az irháját! Nem úgy van már, mint régen.” Hogy Harsányi Gyula pol­gármester nem örvendett túlzott népszerűségnek, azt még kénytelen kelletlen Ke- le József, a szolnoki ellen­forradalmárok egyik promi­nens személyisége is. elisJ merte, amikor így írt: „Szol­nokon a Dr. Harsányi Gyula polgármester elleni gyűlöle­tet még mesterségesen is szí­totta az a körülmény, hogy közszájon forgó pletykák sze­rint egy nyolcgyermekes csa­ládanyának segélyt könyörJ gő esdeklésére azt válaszol­ta volna, hogy „minek van annyi gyermeke, egye meg őket!’’ 1918. november 2-án a vá­rosháza nagyterme is zsú­folva volt városatyákkal. El­jöttek mind, a polgári pár-* tok és a szociáldemokraták képviselői is. A karzat ros- kadásig telve. Izgatott be­szélgetés, vita mindenfelé. Türelmetlenül várja minden­ki a közgyűlés megnyitását. A megnyitás késik. A szolnoki Nemzeti Tanács jegyzője, dr. Katona Endre a következőképpen emléke­Az ártéri legelők feltöré­sével a nagyarányú külterjes állattartás, a híres kunsági rideg pásztorkodás megszűnt, s ezzel kapcsolatosan népi művészetünknek ez az ága nagyon sokat vesztett jelen­tőségéből. Ma már inkább csak kallódó régi alkotásain szemlélhetjük, de ilyen is csak itt-ott maradt fenn. Né­mileg a pásztori, paraszti sorból kikerült népművészek kezén él tovább. Az itt köJ vetkező ábra érdekesen mu­tatja a pásztori életforma változását. Ezt a szaru sótar­tót, amely a Győrffy István Nagykun Múzeumban van, Vákánt Lőrinc karcagi fara­gó népművész készítette. Az „életfa” ezen is ott van, de már ötágú csillag ragyog a hegyén. A rozoga kunyhó és nádkarám helyén jól épített istállót, hodályt találunk. Le­maradt az ösztövér gémeskút képe is, helyét ártézi kút rajza foglalja el, amint két vályúba önti a vizét. Mindebből a nem szakem­ber számára is az az érdé-1 kés tanulság, hogy népünk milyen sokáig, történelmi* korszakok során át meg tud­ja őrizni a már túlhaladott ősi kultúrája emlékeit, s az idők és élete változásával új tartalmat tud önteni az örö­költ formákba. Szűcs Sándor Szaru sótartó díszítése. (Szűcs S. gyűjtéséből.) Szaru sótartó díszítése. Karcagi Múzeum (Lent) Életfa-ábrázolás a nagykunsági pásztorok díszítőművészetében zett vissza a polgármester szobájában lefolyt izgatott tanácskozásra: „... a tömeg dühét nem lehetett Harsá­nyi Gyula személyével inge-1 relni, aki még a városi tiszt­viselők körében is népszerűt­len volt, s akit minden te­hetség nélkül pusztán vá­lasztási elnöki érdemeiért választott erős főispáni nyo­másra a város képviselő tes-) tülete. A Nemzeti Tanács ne­vében ezért felhívta Darvas Ferenc elnök, hogy a város éléről vonuljon vissza. Har­sányi előbb vonakodott a fel­hívásnak eleget tenni, csak amikor Küry alispán kifej­tette előtte, hogy e lépés fel­A Nemzeti Tanáé? parancsa foly- tán elrendeljük: További intézkedésig est* 7. óra után senkinek sem szabad m utcán tartózkodni; kivéve fizukat, akik a „Nemzeti Tanács" szol­noki intczüblzoiisíifjáiiak rendeleté fok,dán tartózkodnak ott fi „Nemzeti Tanács“ utasítá­sa} na k végrehajtása végett és ezt erre a célra szolgáló bizontfHváriJHfa! bizonyUják. <. .1 Imii!! Thíh“ •.-elneki Inlé/óMzoi(ságit. MsfySt T«r*«* ávomdáU A Nemzeti Tanács hirdel- ménye Szolnokon 1918 no­vemberében tétlenül szükséges, akkor enJ gedett, de még akkor is ra­gaszkodott ahhoz, hogy az összehívott rendkívüli köz­gyűlést ő nyissa meg és ő jelentse be lemondását. Nagynehezen lehetett eltérí­teni e tervtől, amely kataszt­rofális lehetett volna. így Horváth Albert helyettes pop gármester nyitotta meg az ülést. Röviden bejelentette Harsányi lemondását, amit a közgyűlés tudomásul vett, majd vázolta a legutóbbi na­pok (a forradalom győzelme) eseményeit.” A városatyák nevében Sí­pos Orbán üdvözölte a Nem­Ekkor egyszerre a piactér (Kossuth tér) felől irtózatos lárma, kiabálás hallatszik. Hatalmas tömeg hullámzik az úttesten s egyhangúlag követeli Dr. Harsányi Gyu­la lemondását. „ ... egy kívülről jött em­ber lépett oda dr. Pápp Illés­hez, aki dühösen ugrott fel, s kisietett a teremből. Egy pillanat alatt tudta az egész közgyűlés, hogy lenn a té­ren egy géppuskás csapat jeJ lent meg.” A városatyák az ablakhoz rohannak, de a következő pillanatban ijedten hőkölnek vissza. A piactér közepén gépfegyver áll, csöve a vá­rosháza ablakainak irányít­va, mellette . .. Fülöp Sándor szolnoki asztalos és Mihály (Rózsa) József napszámos. „A közgyűlés nem bírt Charles Dupny hidegvérével, mert egy pillanat alatt az egész társaság a padlón gug­golt, így gondolván a golyók elől menekülni... Lent ezalatt egy csapat nyugodtan igazította be a magukkal hozott géppuska csövét a nagyterem ablakára. Dr. Katona Endre és dr. Elek István szaladtak hozzájuk, s mikor hallották, hogy Har­sányi ellen akarnak eljárni, megnyugtatták őket, hogy már lemondott. De ők a pol­gármester kiszolgáltatását követelték. Csak mikor meg­tudták, hogy Harsányi nincs a városházán, vonultak el.” A tüntetés hatására a rend­kívüli városi képviselő-testű-* leti közgyűlés 118 résztvevő­je példátlan gyorsasággal és egyhangú igennel határoza­tot hozott, melyben a Nem­zeti Tanács szolnoki szerve-* zetének javaslata alapján ki­mondta, hogy „a Magyar- Nemzeti Tanács megalakulá­sát és ténykedését a legna­gyobb örömmel veszi tudo­másul, s a város közössége nevében szívvel-lélekkel csat-* lakozik a Magyar Nemzeti Tanácshoz és utasítja a vá­ros tanácsát és tisztikarát, hogy kizárólag a Nemzeti Tanács rendelkezéseit hajt­sa végre.” Püski Anna összeállította: dr. Selmeczi László A képen látható edény Kenderes—Telekhalmon a Halastó nevű régészeti lelőhelyről került elő egy VIII. századi avar temetőből. Kü­lönös jelentősége abban rejlik, hogy az avar korban általánosan hasz­nált edénytípusoktól teljesen eltér. A szakirodalom ismeretében ha­sonló példányról ezideig nincs tudomásunk. A többi ismert edénnyel ellentétben nem egy, hanem két nyaka van, amelyeket egy „szalag­fül” köt össze. Funkcióját pontosan meghatározni nem tudjuk, egye­disége miatt föltételezhető, hogy talán kultikus célokat szolgált. Madaras László

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents