Szolnok Megyei Néplap, 1978. október (29. évfolyam, 232-257. szám)
1978-10-08 / 238. szám
SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1978. október 8. Rózsa Endre: Fejek a Ritán (B. Ivanovnak, aki a Rila partján született) Ősz üstökű, levágott fejet ó, a Rila hányat fölvetett! Fáklyafők, a magas Naphoz szítók, súlyos vízfüst köröttük lebeg. Fakasztották szikrázó kövek; hajuk csóvás, arcuk vak üreg — hamuvarkocs-csigáik forognak, fönnakadnak bugyborgó szemek. Oldalt nézvést: bús kérdőjelek, szemből: bősz felkiáltójelek — örvény-nyakon lökődtek föl égnek, rajtuk kérdő, kiáltó fejek. Horgadnának vissza — nem lehet, szót sem szólnak —- ők a felelet; ó, hogy hányat görgetett a Rila szájatlan is üvöltő fejet! Mélyből bukkant fej-kísértetek, zúg visszhangzó vádjuk — értetek! Örök őrszem fönt az ős monasztír, lent a Rila vad múlttal siet... Káldi János: Ósziké Emlékszel-e a volt-időre, amikor itt jártam veled? A táncos, mélyzöld fűzfasorra, amit elfújtak a szelek? A virágszirom két fecskére? Verset írtak a víz felett. Emlékszel-e a gyalogúira, ami minket a Napba vitt? A gyors-hullámú, futó rétre, ahogy fölverte habjait? A vakító, kis pipacs-lángra? Minden éjemben az virít. Szenti Ernő versei: Utószó Égboltnyitottan Fehéren a fehéret A közöny jege Sebeket éget Rosszallón a rosszat Évszaknyi jóság Köszörüli az ember Böllérkés-sorsát. Piros paradicsommadarak Megénekelt arkangyal versek Félresikerült kitavaszodások Rosszul kivilágított Kátyúkkal teli igazságok Nappallá kifeszített hajnal Harmatként kicsapódó szavak Megszöktek álmaink kalitkájából A piros paradicsommadarak. RÉVÉSZ NAPSUGÁR: Bogáncs férj kutatóorvos volt, időnként népszerű tudományos cikkeket írt, amelyekhez felesége rajzolta az ábrákat. Mindig külön fel is tüntették, hogy az illusztrációkat Boér Annuska készítette. A rajzok eredetijét vászonkötésű albumba gyűjtötték, s az album rendszerint vándorúton volt Annuska valamelyik rokonánál. — Mit szólsz, Muc? — kérdezte az asszony, kiemelkedve a dívány sarkából. — Magukra ismernek a bacik? Műszálas, pepita halásznadrág feszült rajta, hozzá vastag pamutból készült nyers színű, nagyon bő pulóvert viselt. Ebben az egyenruhában szeretett rajzolni, mert így jobban művésznek érezte magát. Az összhatás kedvéért fekete kontyát is lebontotta ilyenkor. — Mu-uc! — szólt hangosabban és nyűgösen. Bosszantotta, hogy férje nem figyelt rá azonnal. A rajzot is jónak találta, meg az ötletet is, mely szerint szembesíteni kellene a bacilusokat a róluk készített portrékkal. — Hallod* Muc? Ilyenek a kolerabacik? A férj nem szerette, ha Mucusnak szólítják, de már megszokta. Kerek ebédlőasztalnál ült, szétteregetett papírok fölé hajolva. Kandidátusi disszertációján dolgozott; a katalizátorok szerepéről készítette nagy tanulmányát, amely — a professzor gunyoros. egyben bátorító megjegyzése szerint — lázba hozza • majd Európát. Ingujjban volt, noha a felesége minden nap odakészítette a rozsdabarna, steppelt háziköntöst. Pillanatra felemelte fejét, udvariasan az asszonyra mosolygott és bólintott. — Biztosan remekül csináltad, drága — mondta gyorsan, aztán újra a papírokba mélyedit. — Ezt csak azért mondod, hogy lerázz — duzzogott Annuska, és bánatosan visszasüppedt a párnák közé. — Miért mondanám csak azért? — mormogta a férfi, anélkül, hogy felnézett volna. — Hiszen meg sem gusztáltad ... — Máskor is mindig remekül megoldottad, miért ne lenne most is kiváló? Az asszony igazított valamit a rajzon, s. közben enyhe éllel megjegyezte: — Ugye te nagyon kulitiválod azt a szót, hogy: remekül? A férj ismét mosolygott, és bocsá- natkérően tekintett fel. — Ügy látszik, megszoktam... Nagy baj? Pillanatra összeakadt a tekintetük, amitől mindketten zavarba jöttek. Az asszony csücsörített, és félrebillentett fejjel tanulmányozta művét. — Egyáltalán nem baj — mondta közben. — Miért gondolnád, hogy baj? — Hát, csak mert... szóvá tetted. — Ó, nem kell ilyesmire figyelned ... Ingerült vagy? A férj most egészen kiemelkedett papírjai közül. Csodálkozást mímelt, és szelíd szemrehányással kérdezte: — Miből gondolod, drágám, hogy ingerült lennék? — Csak úgy... mintha ilyesmit éreztem volna... „Micsoda szimatod van” — gondolta a férfi, de fennhangon azt mondta: — Igazán sajnálom, ha csalódást okoznék, ám egyáltalán nem vagyok ingerült. — Akkor jó — felelte az asszony mert hirtelen szörnyűségesnek találta hátradőlve, és új rajzlap után nyúlt, az előbb készült ábrákat. Rövid ideig csendben ültek, aztán újra kérdezett a asszony: — Mondd Muc, szeretsz te engem? A férfi lehunyta a szemét. Kisértő volt a pillanat. Vad vágyat érzett, hogy felrúgja az asztalt, és torkaszakadtából üvöltse ki magából, ami nyolc évi házasságuk alatt szünet nélkül fojtogatta. Ehelyett azonban mozdulatlan maradt, s előbbi sztereotip mosolya kíséretében felelte: — Furcsákat tudsz kérdezni, drágám. Nagyon halkra sikerült a hangja, ezért utólag köszörült egyet a torkán. „Fék” — mondta magának figyelmeztetően Annuska, s anyukája tanácsára gondolt. „Okos asszony nem élesztgeti az alvó oroszlánt — magyarázta mamája. — A férfiak természetes törekvése, hogy szabadságra vágynak, s durva rácsok helyett rózsafából kell ketrecet építeni számukra...” Lesiklott a heverőről’ és férje mögé lopózva hirtelen előmutatta legfrissebb rajzait. A férfi még felindulásával küzdött — kegyetlenül kattogott valami az agyában —, s kissé bambán meredt a papírra. Annuska átkarolta hátulról és beleharapott a fülébe. — Tetszik? — kérdezte, majd választ sem várva tovább dorombolt. — Látod, ez itt, ez a csúnya baci, te vagy, ez az édes meg én ... — Remek! — mondta a férfi túlzott lelkesedéssel, s nagyon mérges volt, amiért semmilyen más jelző nem jött a nyelvére. — Remek! — mondta még egyszer, megadva magát a sorsnak. Annuska kéjjel nyújtózott, és ásított hozzá. Közben a tükörbe pillantott, s úgy találta: megint hízott valamicskét. Ez főként azért volt aggasztó, mert minden új deka a csípőjére rakódott. — Örülök, hogy tetszik — mondta kissé gunyorosan, és a szekrényből blúzokat, szoknyákat markolt elő. Könnyed mozdulattal ledobta pulóverét, kibújt nadrágjából is, és anyaszült meztelenül válogatott az előszedett holmik közt. — Ja. te nem szereted a... pucérkodást. Bocsánat... A szó végét ironikusan felemelte, aztán magához ölelve a ruhákat, a fürdőszobába libegett. A férfi agyában gyorsult a kattogás. Hevült idegállapotának ezt a jelzőberendezését Geiger-féle számlálónak keresztelte. Ismét lehunyta a szemét, s á „készülékkel” együtt maga is számolta a kattanásokat. Ezzel ellensúlyozta valamelyest a gyötrő fejfájást. Az asszony kintről kiabált. — Muc! Mondtam már, hogy hazajött Sanyo bácsi Münchenből? HatvanCsák Gyula Majd felhívlak, Muc! ötös Ford Taunust holott. Holnap anyuéknál vacsorázunk, és oitt lesz Sanyo bácsi is. Kérhetnélek, hogy ezúttal ne vedd a szádba a kést a vacsoránál? Hallod, Muc! És azzal se hozakodj elő, hogy tanyáról kerültél Pestre. Sanyo bácsi úgy tudja, hogy apukád is orvos volt. Bejött, mert csak a szobában volt talpig érő tükör. — Nézz ide — mutatta derekán a kapcsokat —; alig ér össze. Megőrülök, ' ha ezt is eldobhatom. Ismét — ki tudja hányadszor! — elhatározta, hogy kijár úszni a Lukiba. Majd megbeszéli Nórával, és együtt mennek, hogy ne molesztálják a férfiak. Nóra állatian le tudja szerelni őket. Riadtan gondolt rá, hogy talán a fürdőruháját is kihízta. .Közben játékosan felborzolta férje hajóit, aki lehunyt szemmel kuporgott papírjai fölött. — Igazán fejet moshatnál már — mondta elmenőben. — Majd kérek Nórától angol sampont. — Jó — bólintott a férfi. Annuska ismét kintről kiabált. — Sokáig vacakolsz még? — Nem — felelte a férfi. — Megígértem Gabiéknak, hogy felugrunk, és meghallgatjuk az új felvételeket. Azt mondja, állati klassz Pat Boon-számaik vannak, örülsz neki? — Igen — mondta a férfi. Annuska megint a benti tükör elé állt, és megnyugodva szemlélte, hogy a lastexszél még nincs baj. — Nézd, milyen nagy lett a pocim — csapott könnyedén a hasára, és kicsit nevetett, mert eszébe jutott, hogy férje ezt a szót sem szereti. Parányi grimaszt vágott a némán görnyedő férfi elé, és kiszaladt — másik ruhát próbálni. — Te Muc — kiáltotta a felfedezés örömével —, nem azért vagy ideges, mert tegnap a szobrásznál voltunk?! A férfi nem felelt. — Az neked valami régi barátod, ugye? Együtt voltatok abban a •. • Na, mi az a diákegyesület? NÉKOSZ-nák mondtad, ugye? — Igen — dörmögte a férfi. — Csuda egy pofa a barátod. Minden művésznek piszkos az inige? Apunak is volt egy szobrász barátja, de az állati klassz pali volt. Mi volt az, amivel ott vacakolt a barátod? Citera, ugye? — Igen — mondta a férfi. Irtó ki voltál borulva, tudsz róla? Még nem is láttalak ilyen... — megfelelő szót keresett, aztán lelkesen kiáltotta: — Átszellemült voltál, Muc! Tudsz róla? Egyébként nem állt neked jól. Figyelsz, Muc?! Egyszer már-megmagyarázhatnád, hogy mi a frász bajotok van neked meg a barátaidnak. Csupa kókadt alak. Mind kivakarózott: orvos lett, mérnök lett, szobrász leitt, de egynek sincs humora. Csupa unalmas pali. Hát mi a frászt akartok? A férfi most mindkét öklével az asztalra csapott és felordított: — Hagyd abba! Pillanatnyi csend lett, azán Annuska jelent meg az ajtóban. Nyári ruha volt rajta, s leeresztett haját egy szalaggal próbálta hátul összekötni. A férfi az asztalra borult. Mindkét tenyerét fülére tapasztotta, s görcsbe rán- dult ujjakkal masszírozta nyakszirtjét. Annuska komolyan megriadt. Mozdulatlanná dermedve nézte néma férjét, s nagyon halkan kérdezte: — Mi van veled, Muc? Fáj a fejed? Főzzek egy kávét? Férje tagadóan intett. — Mégiscsak főzök — mondta Annuska, és kirebbent a konyhába. Gázra tette a főzőt. aztán visszajött. Férje már az ablaknál állt. Homlokát az üveghez szorította, s mereven bámult a földszintre, az ajtaja előtt napozó házmester fényes koponyájára. — Nem akarsz bevenni egy Anti- neuralgicát? — kérdezte Annuska. — Szeretnék neked valamit mondani — szólt a férfi, és szembefordulva fele-i ségével, karba fonta kezeit. — Ott az este... az a hangulat felkavart ben- ne.m, bizonyos dolgokat... A régi idők idéződtek bennem, amikor... Azok az idők, amikor még... Nem tudta folytatni. Ellökte magát az ablakpárkánytól, s szokása szerint megindult a szobában körbe-körbe. Annuska figyelő és okos arcot igyekezett vágni, miközben arra gondolt, hogy mégsem Nórával megy a Lukiba, mert ki nem állhatja, hogy folyton a kutyájáról beszél. A férfi megint az ablak elé állt, s hol tarkóját, hol orrnyergét nyomogatta, és nézte, hogy a házmester vizet locsol egy kancsóból tar fejére. — Azt hiszem, nekünk az a bajunk, hogy nincsen gyerekünk — mondta Annuska. —• Lehet — bólintott a férfi, s végképp letett a szándékáról, hogy előadja, amit akart. Érdekes módon: mindig pontosan, logikusan megfogalmazódott benne mondanivalója, de soha nem tudta feleségének összefüggően előadni. Érezte hogy Annuska számára semmit nem jelentenének az ő sírig szóló élményei a hajdani történelmi pillanatról, amikor hittel telve állott az élet kapujában, s egy képzeletbeli új világ építéséhez gyürkőzött társaival. Annuska ezt nem értheti, s így a kudarcon érzett tehetetlen fájdalmat sem érezheti és az undort sem, amit önmaga iránt érzett férje, amiért a nyárspolgári élet bástyái mögé húzódva tengeti most sebzett életét, holott valaha éppen ezeknek a bástyáknak a lerombolására esküdött. Annuskát idegesítette a hallgatás. — Mondani akartál valamit — szólt türelmetlenül. — Igen — felelte férje és megfordult. Azt akartam ... — Várj, hozom a kávét — vágott közbe Annuska és kisietett. Nem szerette, ha férje filozofál, mert abból mindig veszekedés lett. Ma semmiképpen nem akarta, hogy rossz hangulata legyen. Behozta a kávét, az asztalra tette, aztán tétován álldogált. — Te nem iszol? — kérdezte a férje. — Nem — felelte Annuska. — Szóval azt akartam mondani — folytatta a férfi —, hogy ha nem haragudnál meg, én nem mennék 1113 Ga- biékhoz ... Még sok dolgom lenne, és ott csak rontanám a hangulatot. Annuska nagyon megörült, mert ő is pontosan így gondolta. — Igen — mondta —, mísz vagy égy kicsit... Hát akkor én ... Felszabadultan kiszaladt a fürdőszobába és öltözködött. — Jó a kávé, Muc? — kiabált be szokása szerint. — Remek — felelte a férfi. Annuska beröppent, s olyan őszinte boldogsággal csókolgatta körül férjét, mint talán még soha. — Szia, szia, szia, arany Mucka — mondta, és játékosan megcsiklandozta a nevetve védekező férfit. — Szia, drága, szórakozz jól — mondta a férfi. — Amikor egyedül maradt, mámorosán nyújtózkodott, és szedegetni kezdte az asztalról a papírjait. Utána az előszobába ment. leemelt a szekrényről két bőröndöt, s megkezdte a csomagolást. Nyugodtan, derűsen pakolt — és módszeresen, ahogyan gondolatban már oly sokszor elvégezte ezt a műveletet. — Búcsúlevelet írjak neki, vagy beszéljek vele? — tűnődött félhangosan, miután lezárta a bőröndöket. Rágyújtott, s a telefonhoz ült, mert az élőszó mellett döntött. Így telefonon talán jobban ki tudja magát fejezni, mint amikor Annuska világoskék szemébe kell néznie. Már nyúlt a készülék felé, amikor az váratlanul felberregett. — Te vagy, Muc? — hallotta Annuska hangját. — Ne haragudj, hogy zavarlak, de szeretnélek megkérni valamire. Légy szíves, rakd be nekem a kis fekete bőröndbe a kék hálóingem, a csau cipőt meg a... — Miért kellenek neked ezek a holmik? — Mert elköltözöm tőled, Muc. Régen elhatároztam már, és ne ijedj meg, hidd el, neked is jobb. Szóval a Gabi öccsét... — Ne őrülj meg, Annuska! Miket beszélsz? — Figyelj rám, arany Muc, és ne légy ideges. Bár ezek, mondjuk, mellékes részletek, de a Gabi is válik a Mikitől, és én a Mikihez megyek. Ezt már mi hármasban meg is beszéltük. A Gabi férjhez megy egy osztrák mérnökhöz, és kiköltöznek Bécsbe. Állati klassz kocsija van a palinak, és tele van dohánnyal. — Tiszta őrült vagy, és az egészből semmit nem értek . . . e sok mindent nem értessz, Muc, és főleg engem soha nem értettél meg, de hát hagyjuk ezt. Klassz, modern válást csinálunk, ne félj, de most nem tudok tovább beszélni, mert vendégek jönnek. Hallod, Muc? Tedd meg akkor, amire kérlek. Sürgősen kellenek a holmik, mert megyünk holnap a Balcsira? A Walter levisz bennünket. Tudod, a Gabi palija... Szóval küldőm a Gabi öccsét. Ja, még arra kérlek, nehogy anyuékhoz menj, vagy valami butaságot csinálj, mert majd én beadom az öreglánynak. Hát akkor minden világos, ugye? Szia Muc, és legyél jó. Millió puszi. Ha visszajöttünk a Bal- csiról, majd megbeszéljük a részleteket. — Annuska! — kiáltotta a férfi kétségbeesetten, de a másik világ már néma volt.
